A konfliktus első napjaiban a nyersolaj ára mintegy 8 százalékkal emelkedett, az európai gázár pedig 20 százalékkal ugrott meg. A Brent olaj ára március 9-én elérte a hordónkénti 116,78 dollárt.A legfrissebb adatok szerint az olajár mérséklődni kezdett: tegnap a Brent hordónként 102 dollár körül állt. Ehhez hozzájárult, hogy az American Petroleum Institute megnövekedett amerikai olajtartalékokról számolt be, és Irak is bejelentette a kirkuki mezőkről induló, Törökország felé irányuló kőolajexport újraindítását.
Az iráni erők ugyanakkor folytatják a térség energetikai infrastruktúrája elleni támadásokat. Teherán állítása szerint az Egyesült Államok és Izrael tegnap csapást mért a Déli Parsz (South Pars) gázmezőre — a világ egyik legnagyobb ilyen létesítményére. Válaszul a Déli Parsz gázmezője elleni támadásra, Teherán megtorló csapásokat mért a szomszédos Katar legnagyobb gázmezőjére, Ras Laffanra, jelentős károkat okozva, és diplomáciai szakadékot okozva a két ország között. Donald Trump azt nyilatkozta, hogy "felrobbantja a teljes iráni Dél-Parsz gázmezőt", ha Teherán ismét megtámadja a katari gázmezőket.
Európai vonatkozásban: a Hormuzi-szoroson halad át a tengeri úton szállított globális nyersolaj mintegy egyötöde, az LNG-szállítmányok hasonló hányada, valamint a legszélesebb körben használt műtrágya egyharmada. Ez az inflációt, a gazdasági növekedést és az EU versenyképességét egyaránt nyomás alá helyezi.
Az Európai Unió 27 vezetője csütörtökön viharos csúcstalálkozóra készül, ahol Magyarország vétója az Ukrajnának nyújtott 90 milliárd eurós hitel ellen, a közel-keleti háború súlyosbodása és a tartósan magas energiaárak fogják uralni a megbeszéléseket.
Kevés az esély arra, hogy az április 12-i magyarországi parlamenti választások előtt ezügyben eredményre jussanak, Orbán Viktor pedig kijelentette, hogy a magyar kormány álláspontja változatlan ebben az ügyben.
Az egységes piac, a kereskedelem, a védelem, a biztonság, a migráció és a multilaterális rendszer helyzete is napirendre kerül, valamint egy rövid megbeszélés a következő hétéves költségvetésről.
A csütörtöki napirend másik fontos pontja a közel-keleti háború kiszélesedése és az általa kiváltott messzemenő következmények világszerte.Az európaiakat váratlanul érte, amikor Donald Trump amerikai elnök a múlt héten a segítségüket kérte a Hormuzi-szoros újbóli megnyitásához, amely az energiaexport számára létfontosságú átjáró, amelyet Irán lezárt. A globális olajárak emiatt továbbra is hordónként 100 dollár felett maradnak. Az európai közreműködés vagy az ENSZ beleegyezése nélkül indított katonai konfrontációhoz való csatlakozás gondolatát széles körben visszautasították.
Az EU vezetői csütörtökön megvizsgálják a Hormuzi-szorosban a hajózás szabadságának helyreállítására irányuló lehetséges megoldásokat, de szigorúan diplomáciai szempontból.
Mint arról tegnapi híradónkban beszámoltunk, tegnap elsüllyedt egy vontatóhajó Midiánál.
A vontatóhajó a Rompetrol által üzemeltetett Midia Marine Terminal tulajdonában van, és egy olajszállító tartályhajó lerakódását segítette, amikor a baleset bekövetkezett. A fedélzeten tartózkodó öt személy közül kettőnek a holttestét tegnap emelték ki a vízből - közölte ma a román tengerészeti hatóság. Az ügyészség még vizsgálja abaleset körülményeit és okait. A búvárok ma folytatják a másik három tengerész keresését.
A kritikus infrastruktúra részévé teszi a műtrágyagyártást a bukaresti szenátus által március 16-án elfogadott törvénytervezet, amely a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát állami megmentésére irányul.
Románia legnagyobb műtrágyagyára, a marosvásárhelyi Azomureș súlyos helyzetben van.A vállalat már korábban is komoly gazdasági nehézségekkel küzdött, ám az iráni konfliktus nyomán magasra szökő energiaárak tovább rontották a kilátásokat. Az Azomureș az ország legnagyobb műtrágyagyártója és egyben az egyik legnagyobb földgázfogyasztója. Az üzem megmentésére rendelkezésre álló idő egyre szűkül — jelenleg a Romgaz állami energiavállalat általi felvásárlás tűnik az egyetlen reális kiútnak. A döntés nemcsak gazdasági, hanem munkahelyek ezreit érintő szociális kérdés is.A műtrágyaszektor létfontosságú láncszemet jelent a mezőgazdasági ellátási láncban, és ezáltal a nemzeti élelmiszer-biztonság szempontjából is.
A konfliktus első napjaiban a nyersolaj ára mintegy 8 százalékkal emelkedett, az európai gázár pedig 20 százalékkal ugrott meg. A Brent olaj ára március 9-én elérte a hordónkénti 116,78 dollárt.A legfrissebb adatok szerint az olajár mérséklődni kezdett: tegnap a Brent hordónként 102 dollár körül állt. Ehhez hozzájárult, hogy az American Petroleum Institute megnövekedett amerikai olajtartalékokról számolt be, és Irak is bejelentette a kirkuki mezőkről induló, Törökország felé irányuló kőolajexport újraindítását.
Az iráni erők ugyanakkor folytatják a térség energetikai infrastruktúrája elleni támadásokat. Teherán állítása szerint az Egyesült Államok és Izrael tegnap csapást mért a Déli Parsz (South Pars) gázmezőre — a világ egyik legnagyobb ilyen létesítményére. Válaszul a Déli Parsz gázmezője elleni támadásra, Teherán megtorló csapásokat mért a szomszédos Katar legnagyobb gázmezőjére, Ras Laffanra, jelentős károkat okozva, és diplomáciai szakadékot okozva a két ország között. Donald Trump azt nyilatkozta, hogy "felrobbantja a teljes iráni Dél-Parsz gázmezőt", ha Teherán ismét megtámadja a katari gázmezőket.
Európai vonatkozásban: a Hormuzi-szoroson halad át a tengeri úton szállított globális nyersolaj mintegy egyötöde, az LNG-szállítmányok hasonló hányada, valamint a legszélesebb körben használt műtrágya egyharmada. Ez az inflációt, a gazdasági növekedést és az EU versenyképességét egyaránt nyomás alá helyezi.
A háború célja súlyos csapást mérni az iráni nukleáris programra és a ballisztikus rakétákra, és megakadályozni, hogy ezeket a föld alá vigyék – jelentette ki az iráni háború kezdete óta tartott első sajtótájékoztatóján Benjámin Netanjahu.
Irán ma hajnalban Irak partjainál eltalált két olajszállító hajót, a hírek szerint legalább egy ember életét vesztette a támadásban.Különösen nagy a feszültség a Hormuzi-szorosban. Tegnap Omán…
Nicușor Dan államfő ma a Cotroceni-palotában fogadta ukrán hivatali kollégáját, Volodimir Zelenszkijt, aki hivatalos látogatáson vesz részt Romániában. A két államfő tárgyalásain a…
Világszerte tovább emelkedik az üzemanyagok ára a közel-keleti konfliktus hatására. Romániában a gázolaj ára újabb jelentős növekedést mutatott: az elmúlt…
Jövő héten hétfőn kezdődnek az országos próba-képességvizsgák a nyolcadikos tanulóknak, illetve az azt követő héten(március 23-án) a próbaérettségi, de a…
Ilie Bolojan miniszterelnök ma a Victoria-palotában fogadta bemutatkozó látogatásán Darryl Nirenberget, az Egyesült Államok új romániai nagykövetét. A kormányfő a…
A parlament két házának tegnap késő délutáni együttes ülésén elfogadták azt a határozattervezetet, amely lehetővé teszi amerikai katonai erők ideiglenes…
„Gábor Áron rézágyúja fel van virágozva” – így kezdődik az 1848–49-es szabadságharcos katonadal, amely a székely tüzér, Gábor Áron emlékét őrzi. A dal a szabadságharc idején született, és a székelyek bátorságát, harci lelkesedését idézi fel.
Múlt héten a nőket ünnepeltük, most pedig a márciusi ifjakra is emlékezünk. Három nap múlva lesz az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 178. évfordulója, és úgy érzem, érdemes a helyesírás szemszögéből is megközelíteni e jeles dátumot. Kezdjük a március 15-e írásmódjával. Néhányan pontot tesznek a 15-ös szám és a kötőjel közé, ez viszont helytelen, mivel szabályzat szerint az évet és a napot jelölő számjegyekhez pont nélkül, kötőjellel kapcsolódnak a toldalékok, és ez minden egyes esetre érvényes.
A háború célja súlyos csapást mérni az iráni nukleáris programra és a ballisztikus rakétákra, és megakadályozni, hogy ezeket a föld alá vigyék – jelentette ki az iráni háború kezdete óta tartott első sajtótájékoztatóján Benjámin Netanjahu.
Az izraeli miniszterelnök szerint az Egyesült Államok példátlan együttműködésével óriási eredményeket értek el. Mint fogalmazott: ha nem cselekedtek volna azonnal, néhány hónapon belül Irán halálipara sebezhetetlenné vált volna.
Az Egyesült Államok ideiglenesen feloldotta az orosz olajra kivetett szankciókat, hogy enyhítse a globális energiapiacra nehezedő nyomást.
A mentesség egyelőre április 11-éig érvényes. A Guardian cikke szerint Oroszország jelentős bevételekre tett szert az energiahordozók exportjából: az iráni konfliktus kezdete óta eltelt két hétben mintegy 6 milliárd eurót keresett fosszilis energiahordozók eladásából.
A Román Rádió folytatja Maradj biztonságban a neten című kampányát, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a fiatalokat érintő kiberbiztonsági kockázatokra. A Gyermektelefon Egyesület (Asociația Telefonul Copilului) adatai szerint a zsarolás a leggyakoribb digitális visszaélési forma a gyermekek körében. Cătălina Surcel, a szervezet igazgatója arról beszélt a Craiovai Rádió műsorában, hogy milyen mély hatással van az online térben tapasztalható nyomás a gyermekek lelki állapotára. Hangsúlyozta: a cyberbullying elleni küzdelem egyik legfontosabb eszköze a családon belüli hatékony kommunikáció, ezért a szülőknek nagyobb figyelmet kell fordítaniuk a gyermekeikkel való harmonikus kapcsolat kialakítására. A Gyermektelefon Egyesület Romániában az egyetlen olyan civil, nonprofit szervezet, amely országos szinten működteti a gyermekek és serdülők számára elérhető ingyenes segélyvonalat, a 116 111-es telefonszámot.
A World Vision Románia kutatása szerint a család továbbra is a legfontosabb védőháló a gyermekek számára az internet veszélyeivel szemben. A felmérés alapján a fiatalok mintegy 70%-a a családot tekinti a legfontosabb értéknek, amelyet az egészség és a közeli emberi kapcsolatok követnek. Ez azt mutatja, hogy bár a fiatalok sok időt töltenek az online térben, biztonságot és megerősítést továbbra is elsősorban a családban keresnek. A szervezet kommunikációs igazgatója, Andreea Bujor szerint az általuk végzett kutatás egyik legerősebb üzenete az, ahogyan a fiatalok a családon belüli tiszteletet értelmezik. Amikor arról kérdezték őket, milyen viselkedést nem fogadnának el saját jövőbeli kapcsolataikban, a legtöbben a sértő szavakat, a verbális erőszakot, a hazugságot, valamint a közönyt vagy a törődés hiányát említették. A szakértők szerint ezek az adatok azt erősítik meg, hogy a család jelenti a legfontosabb támaszt a gyermekek számára az online tér kihívásainak kezelésében. A World Vision Alapítvány egy globális civil szervezet, amely a világ közel 100 országában van jelen, és tevékenységét a gyermekek jólétének szolgálatába állítja. Romániában több mint 30 éve van jelen, és az ország legnagyobb, vidéki közösségekben működő szervezetei közé tartozik. Jelenleg több mint 24 000 gyermek részesül támogatásban programjai révén.
A Maradj biztonságban a neten kampány a jogi védelem fontosságára is felhívja a figyelmet. A cyberbullying a román büntető törvénykönyv szerint büntethető cselekmény, és az áldozatokat arra bátorítják, hogy ne maradjanak egyedül a problémával. Claudiu Șerban rendőrfelügyelő azt javasolja, hogy a zaklatás áldozatai azonnal blokkolják az agresszort, és gyűjtsenek digitális bizonyítékokat – például képernyőfotókat vagy felvételeket –, amelyek fontosak lehetnek egy későbbi vizsgálat során. Büntetőfeljelentést az eset bekövetkezésétől számított három hónapon belül lehet benyújtani.
A Román Rádió Maradj biztonságban a neten kampányának célja, hogy az internetet biztonságosabb hellyé tegye minden felhasználó számára.
Román Rádió
#maradjbiztonsagbananeten, #staisigurpenet
"
["post_title"]=>
string(133) "A család szerepe a digitális korban: a fiatalok 70%-a szerint a szülők jelentik a legfontosabb támaszt az online zaklatás ellen"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(125) "a-csalad-szerepe-a-digitalis-korban-a-fiatalok-70-a-szerint-a-szulok-jelentik-a-legfontosabb-tamaszt-az-online-zaklatas-ellen"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2026-03-13 13:08:37"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2026-03-13 11:08:37"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460772"
["menu_order"]=>
int(0)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[3]=>
object(WP_Post)#3585 (24) {
["ID"]=>
int(460742)
["post_author"]=>
string(1) "5"
["post_date"]=>
string(19) "2026-03-12 15:15:17"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2026-03-12 13:15:17"
["post_content"]=>
string(4535) "
Irán ma hajnalban Irak partjainál eltalált két olajszállító hajót, a hírek szerint legalább egy ember életét vesztette a támadásban.Különösen nagy a feszültség a Hormuzi-szorosban.
Tegnap Omán partjainál eltalálták a thaiföldi zászló alatt közlekedő Mayuree Naree nevű teherhajót, a hajó a támadás következtében kigyulladt. Az ománi haditengerészet a hajó húszfős legénységet kimenekítette, három tengerészt azonban továbbra is keresnek a thaiföldi hatóságok.
Az iráni Forradalmi Gárda közlése szerint egy másik hajót, a libériai zászló alatt közlekedő, izraeli tulajdonú Express Rome konténerhajót is eltalálták Irán déli partjainál, miután az állításuk szerint figyelmen kívül hagyta a figyelmeztetéseket.
A hajókövető rendszerek adatai szerint a háború kezdete óta legalább 12 incidens történt a Hormuzi-szorosban és környékén, ahol a világ tengeri olajkereskedelmének mintegy ötöde halad át. A Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO) szerint a hajókat ért támadásokban eddig legkevesebb hét tengerész halt meg. Az iráni katonai vezetés szerdán közölte, hogy célpontnak tekintik az összes olyan hajót, amely a Hormuzi-szoroson keresztül az Egyesült Államokba, Izraelbe vagy ezek szövetségeseihez tart.
A vízi utak biztonságával kapcsolatban felerősödött aggodalmak miatt a kőolaj ára száz dollár fölé szökött.
A hét legfejlettebb ipari ország vezetői (G7) megvizsgálják annak lehetőségét, hogy kíséretet biztosítsanak a hajók számára annak érdekében, hogy szabadon közlekedhessenek a Hormuzi-szorosban - olvasható a G7 elnöksége által kiadott közleményben.Emmanuel Macron francia elnök videokonferenciára hívta össze az Egyesült Államok, Kanada, Japán, Olaszország, Nagy-Britannia, Németország és Franciaország vezetőit, hogy megvitassák az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen vívott háborút és annak következményeit az energiaárakra.
Ma hajnalban iráni drón csapódott egy lakóépületbe Dubajban. A katasztrófavédelem közlése szerint kisebb tűz ütött ki, amelyet sikerült rövid idő alatt eloltani.
A szaúdi védelmi minisztérium ma reggeli szűkszavú közleménye szerint az éjszaka 18 iráni drónt lőttek le az ország keleti térségében.
Irán üzemanyagtartályokat lőtt a bahreini repülőtér közelében.
Irán több rakétát is indított Izrael felé. Az izraeli védelmi minisztérium azt közölte, hogy a veszélyeztetett területen élőknek figyelmeztetést küldött.
Omán elővigyázatosságból minden hajót felszólított, hogy hagyja el legfontosabb olajexport-terminálját, amely a fővárostól, Maszkattól alig 15 kilométerre fekszik. Omán onnan napi mintegy egymillió hordó kőolajat exportál. Az intézkedésre azután került sor, hogy csapás érte az ománi Salalah kikötőt, ahol több olajtároló létesítmény megrongálódott. Az ománi ONA hírügynökség jelentése szerint Irán drónokat indított a kikötő felé, amelyek közül többet megsemmisítettek, személyi sérülés nem történt.
Bahrein szintén ma reggel számolt be arról, hogy az éjszaka Irán az ország északi területén található olajipari létesítményeket támadta. A jelentés arra nem tért ki hogy a támadás okozott-e kárt.
Nicușor Dan államfő ma a Cotroceni-palotában fogadta ukrán hivatali kollégáját, Volodimir Zelenszkijt, aki hivatalos látogatáson vesz részt Romániában. A két államfő tárgyalásain a román-ukrán kapcsolatok elmélyítése mellett a politikai párbeszéd és a gazdasági együttműködés bővítéséről volt szó, valamint az energia- és védelmi ipari együttműködésről.
Napirenden szerepelt a közlekedési összeköttetések fejlesztése és a határon átnyúló beruházások kérdése, valamint Románia szerepe Ukrajna újjáépítésében. Nicușor Dan és Volodimir Zelenszkij a találkozón az Európai Unió bővítésének kérdését, a transzatlanti kapcsolatokat, a fekete-tengeri régió biztonsági helyzetét, valamint a legfontosabb regionális és globális fejleményeket is megtárgyalják. Az államelnöki hivatal közleménye szerint a román államfő az ukrajnai román kisebbség jogainak tiszteletben tartására is felhívta a figyelmet, különös tekintettel az anyanyelvi oktatáshoz való jogra. Volodimir Zelenszkij Ilie Bolojan miniszterelnökkel is találkozik ma.
Világszerte tovább emelkedik az üzemanyagok ára a közel-keleti konfliktus hatására. Romániában a gázolaj ára újabb jelentős növekedést mutatott: az elmúlt két napban közel 20 banival drágult, így a legtöbb benzinkútnál a standard változat ára elérte a 8 lej 90 banit, míg a prémium változaté meghaladja a 9 lej 40 banit. A benzin ára is emelkedett: a standard változat átlagos ára már meghaladja a literenkénti 8 lej 40 banit, miközben a prémium benzin ára egyre több töltőállomáson átlépi a 9 lej 10 banis határt.
Jövő héten hétfőn kezdődnek az országos próba-képességvizsgák a nyolcadikos tanulóknak, illetve az azt követő héten(március 23-án) a próbaérettségi, de a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetsége és a Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség szerint több mint 73 ezer pedagógusa bojkottálhatja a felmérést, közülük mintegy 40 ezren sztrájkolni szeretnének.
A szakszervezetek figyelmeztetnek: ez az első lépés a tanév végi nagyobb tiltakozás felé, amelyet a valós vizsgák időszakára terveznek.
Ezzel szemben Mihai Dimian tanügyminiszter szerint az iskolák több mint 90%-a készen áll a próba-képességvizsga megszervezésére. Több mint 8700 pedagógus jelentkezett javító tanárnak, ami elegendő a dolgozatok értékeléséhez. A tanügyminisztérium által közzétett program szerint a próba-képességvizsga március 16-án kezdődik a román nyelv és irodalom próbával, kedden matematikából vizsgáznak a diákok,szerdán pedig a kisebbsegi tanulók anyanyelvi vizsgájával zárul a felmérés- az eredményeket március 31-én teszik közzé.
Ilie Bolojan miniszterelnök ma a Victoria-palotában fogadta bemutatkozó látogatásán Darryl Nirenberget, az Egyesült Államok új romániai nagykövetét.
A kormányfő a találkozón hangsúlyozta, hogy a román-amerikai stratégiai partnerség szilárd, és Bukarest célja a további erősítése nemcsak a biztonsági, hanem a gazdasági és beruházási együttműködés terén is. A megbeszélésen a kormányfő ismertette a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) döntését az amerikai katonai erők és felszerelések ideiglenes romániai befogadásáról, hangsúlyozva, hogy ez tükrözi Románia stratégiai szerepét és az Egyesült Államokkal fennálló partnerség jelentőségét a nemzetbiztonság szavatolásában. A miniszterelnök kitért arra is, hogy a kormány prioritásai közé tartozik a politikai stabilitás fenntartása, egy felelős költségvetés elfogadása, a költségvetési hiány további csökkentése és a gazdasági stabilitás erősítése. Hozzátette: Bukarest kiemelt célja az amerikai beruházások növelése Romániában, és ennek érdekében a kormány versenyképesebb és vonzóbb üzleti környezet megteremtésére törekedik.
A közlemény szerint a felek megállapodtak abban is, hogy áprilisban újabb találkozót tartanak a közös gazdasági projektek áttekintésére, különös tekintettel az energia, az új technológiák és a kritikus nyersanyagok területére.
A parlament két házának tegnap késő délutáni együttes ülésén elfogadták azt a határozattervezetet, amely lehetővé teszi amerikai katonai erők ideiglenes telepítését románai támaszpontokra.
Korábban a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) jóváhagyta az Egyesült Államok kérését, hogy az Irán elleni hadműveletek támogatására amerikai katonai gépeket és csapatokat telepítsenek a Konstanca megyei légi támaszpontra, és erről Nicușor Dan államfő tájékoztatta a törvényhozást.
Az ellenzéki és szélsőséges nacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) sípokkal és vuvuzelákkal szakította félbe a kormánypárti politikusok beszédét. A jelenlévő 297 parlamenti képviselő és szenátor közül 272-en megszavazták az amerikai katonai erők ideiglenes telepítését, 18-an ellenezték, öten tartózkodtak, míg ketten nem voksoltak.
Ilie Bolojan miniszterelnök felszólalásában kifejtette: az ország érdekét szolgálja és Bukarest megbízható szövetségesi szerepét bizonyítja az a javaslat, hogy az Egyesült Államok ideiglenesen katonai erőket telepíthessen Romániába. A kormányfő szerint az amerikai kérés jóváhagyása erősíti a román állampolgárok biztonságát. Az elfogadott határozattervezet lehetővé teszi amerikai katonai képességek ideiglenes telepítését a Mihail Kogălniceanu-i és az aranyosgyéresi támaszpontra. Hivatalos források szerint az Egyesült Államok összesen mintegy 400-500 katonát küld a két romániai bázisra. Ha a konfliktus elhúzódik, a jelenlétük meghosszabbításához újabb parlamenti jóváhagyásra lesz szükség.
Az aranyosgyéresi támaszpontra megfigyelő és hírszerzési rendszerek – köztük drónok –, valamint olyan kiszolgáló berendezések kerülnének, amelyek nem helyezhetők el a Konstanca megyei bázison.Nicușor Dan államfő korábban azt nyilatkozta, hogy nem az iráni célpontok elleni támadásokban közvetlenül részt vevő bombázókat vagy vadászgépeket telepítenek Romániába, hanem légi utántöltő gépeket, és megfigyelő eszközöket.
Népi hangszereken tanulhattak, gyakorolhattak az érdeklődők múlt csütörtök estétől vasárnap délig a bukaresti Petőfi Sándor Művelődési Központban.
A hagyományos zenei workshopok Ségercz Ferivel elnevezésű rendezvényen Ségercz Ferenc pásztorfurulyán, kavalon és tilinkán tanította játszani az érdeklődőket, Csibi Szabolcs a kobozosokkal foglalkozott, a kecskeméti Szilágyi Áron pedig a doromb rejtelmeibe vezette be az érdeklődőket, kezdőket és haladókat. Pénteken este moldvai táncház, szombaton este pedig örömzenélés is volt a bukaresti Petőfi Sándor Művelődési Központban. A következő percekben Ségercz Ferenccel hallhatnak interjút a rendezvényről. a másik két oktatóval készült interjúkat következő adásainkban sugározzuk.
„Gábor Áron rézágyúja fel van virágozva” – így kezdődik az 1848–49-es szabadságharcos katonadal, amely a székely tüzér, Gábor Áron emlékét őrzi. A dal a szabadságharc idején született, és a székelyek bátorságát, harci lelkesedését idézi fel.
De miből készültek azok az ágyúk, amelyeket a dal szerint virággal díszítettek, és amelyekkel a székelyek a hazát védték? Egyebek mellett a háromszéki Kökös unitárius templomának 1707-ben öntött harangjából is, amelyet 1849-ben a gyülekezet a szabadságharc javára ajánlott fel. A harang feliratának első szavai ma is olvashatók a templom bejárata fölött: „Venite, audite verba vitae” – vagyis: jöjjetek, hallgassátok az élet igéit. A történetről és a gyülekezet életéről Márton Edit kökösi unitárius lelkésszel csíkszeredai tudósítónk, Bíró István beszélgetett.
Múlt héten a nőket ünnepeltük, most pedig a márciusi ifjakra is emlékezünk. Három nap múlva lesz az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 178. évfordulója, és úgy érzem, érdemes a helyesírás szemszögéből is megközelíteni e jeles dátumot. Kezdjük a március 15-e írásmódjával. Néhányan pontot tesznek a 15-ös szám és a kötőjel közé, ez viszont helytelen, mivel szabályzat szerint az évet és a napot jelölő számjegyekhez pont nélkül, kötőjellel kapcsolódnak a toldalékok, és ez minden egyes esetre érvényes.
Március 15-én a magyar sajtó napját is ünnepeljük, annak emlékére, hogy 1848-ban aznap mondták ki a polgári sajtószabadságot és kinyomtatták a szabad sajtó első magyar sajtótermékeit, a 12 pontot és a Nemzeti dalt. Többen is csupa nagy kezdőbetűvel írják a magyar sajtó napját, ami pontatlan. Egy sokat emlegetett szabály ugyanis kimondja, hogy az erős érzelmi töltettől függetlenül kis kezdőbetűvel írjuk a jeles napok, történelmi események, időszakok nevét. A magyar sajtó napját egyébként hivatalosan 1990-től minden évben megünneplik Magyarországon, és a határon túl is.
A március 15-én szervezett ünnepségeken többször is elhangzik majd a himnusz, és ennek ürügyén szeretném felidézni egy belőle képzett szó írásmódját. A himnuszszerű szavunkról van szó, amelyet a legújabb helyesírási szabályzat szerint két, egymást követő sz betűvel írunk, ugyanis már nem egyszerűsíthetjük az összetett szavak határain találkozó azonos kétjegyű betűket. Ugyanez a szabály érvényes a himnuszszerző, a kulcscsomó, a jegygyűrű, a nagygyűlés, a fénynyaláb, a díszszázad és az észszerű esetében is.
Egyébként közeledünk a március, azaz régi magyar nevén a böjtmás havának feléhez, amely a rovásírásos emlékeinkben kikelet havaként szerepel. Bár számos ellenpéldát lehet látni, mindkét szókapcsolat – böjtmás hava és kikelet hava – kis kezdőbetűvel írandó, ugyanúgy, mint a böjtelő hava, vagyis február, a pünkösd hava, azaz május, a karácsony hava, avagy december, és még folytathatnám a sort. Ám, ha a hónapot jelölő régies kifejezésben tulajdonnév is van, azt értelemszerűen nagybetűvel írjuk. Például: Kisasszony hava, Boldogasszony hava, Szent Mihály hava, jobban mondva augusztus, január, szeptember. A Kisasszony, a Boldogasszony és a Szent Mihály nagybetűvel, míg a hava szó kisbetűvel kezdődik.
A háború célja súlyos csapást mérni az iráni nukleáris programra és a ballisztikus rakétákra, és megakadályozni, hogy ezeket a föld alá vigyék – jelentette ki az iráni háború kezdete óta tartott első sajtótájékoztatóján Benjámin Netanjahu.
Az izraeli miniszterelnök szerint az Egyesült Államok példátlan együttműködésével óriási eredményeket értek el. Mint fogalmazott: ha nem cselekedtek volna azonnal, néhány hónapon belül Irán halálipara sebezhetetlenné vált volna.