A félelem rendszere címmel tudományos konferenciát szervezett október 27-én és 28-án a bukaresti Liszt Intézet.
A rendezvényen történészek és szociológusok mutatták be az 1956-os magyarországi forradalom romániai következményeit a politikai megtorlás, a társadalom, a tudomány, az egyházak és a kulturális élet összefüggéseiben. A konferencia második napján megnyitották a Márton Áron életét bemutató vándorkiállítást, amelynek anyagát a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum állította össze. A kiállítást Lázár Csilla, a múzeum igazgatója, Kissné Hlatki Katalin Magyarország bukaresti nagykövete és Aurel Percă bukaresti római katolikus érsek-metropolita nyitotta meg. Borbély Tamás járt a helyszínen.
A reformáció napját megelőző hétvégén emlékeztek meg a zimándközi református templom felszentelésének 30. évfordulójáról.
Az Arad melletti település református közössége szórványgyülekezetnek számít, a hívek száma néhány tucatnyi, és többségük az 1970-es, '80-as években a Szilágyságból Arad megyébe települt reformátusok leszármazottai, kiegészülve néhány fiatal, a megyeszékhelyről nemrég kiköltözött családdal. A zimándközi reformátusok összetartó közösséget alkotnak, egy régi házból kialakított templomuknak gondját viselik, a környékbeli testvérgyülekezetekkel együtt ünnepelnek, és ha kell, a közösségi munkából is kiveszik a részüket. Az ünnepi istentiszteleten igét hirdető Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke szerint a tömbben élőknek is el kell látogatniuk a szórványba, ahol a hit, az imádság többszörös erővel bír. Pataky Lehel Zsolt összeállítása az ünnepségen készült.
2016. november 3-án kopogtam be Önökhöz először a rádió hullámhosszán, és alig hiszem el, hogy azóta eltelt tíz esztendő. Hálás vagyok Önöknek, hogy hétről hétre meghallgatták az anyanyelvünkkel kapcsolatos eszmefuttatásaimat, remélem, sikerült hasznos, akár azonnal gyakorlatba ültethető információkat megosztanom.
Már az első részben kihangsúlyoztam, hogy magázódó stílust fogok használni, az elhatározásom mellett pedig azóta is kitartottam, legalábbis ebben a rovatban. A Szövegkovács Facebook-oldalán két-három éve átváltottam a tegeződős változatra, ami szokatlan volt az elején, de nem bántam meg, sőt a követők is elfogadták. Itt viszont továbbra is marad a szokásos megszólítás.
Mi történt az elmúlt tíz évben? A Szövegkovács megjelentetett öt kiadványt Szóbuborékok, Anyanyelvi villámtanácsok, Rendőr-e a fekvőrendőr?, Olvasóból korrektor, illetve Szelfizzünk Bernadett-tel címmel, elsősorban azért, hogy közelebb vigye a helyesírást az olvasóhoz a lehető legjátékosabb módon, egy pillanatig sem feledkezve meg az anyanyelvünk iránti tiszteletről. Emellett különféle kiadványok megjelenésénél is bábáskodtunk, és bár egyre több jel kezdett arra utalni, hogy nincs szükség helyesírás-ellenőrzésre, kitartottunk az eredeti elképzelésünk mellett, ugyanakkor egyre erősebbé vált bennünk az a meggyőződés, hogy továbbra is szükség van saját gondolatokra alapozott szövegekre.
Miért használtam többes számot? A Szövegkovácsot a korrektorként dolgozó első unokatestvéremmel, Kósa Erikával alapítottam 2012 nyarán, azaz lassan tizenöt éve, emellett Horváth Évával, a Maros megyei Népújság korrektorával, illetve Benedek-Székedy Sándorral, a Hargita Népe című napilap olvasószerkesztőjével is dolgoztam együtt. Természetesen még felsorolhatnék jó néhány személyt, aki fontos szerepet játszott például egy kiadvány megjelenésénél, idő híján azonban kénytelen vagyok visszafogni magam.
Mit tartottunk mindvégig szem előtt? Egy Sebő Ferenctől származó idézetet, amely így szól: „A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg, nem is őrizni, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket”. A Szövegkovács esetében a hagyomány szót az anyanyelv helyettesíti, amelyet akkor tarthatunk tisztán, ha nap mint nap figyelünk rá.
A mai rész vége felé közeledve szeretném megköszönni Forró László kollégámnak a támogatást, illetve a Bukaresti Rádió magyar szerkesztőségének a lehetőséget és a bizalmat.
Luca Niculescu kormányfő csütörtökön délelőtt a Victoria palotában tárgyalt Elbridge Colby amerikai védelmi miniszter helyettessel a Románia és az Egyesült Államok közötti stratégiai partnerség és a Fekete-tengeri biztonság megszilárdításáról.
A miniszterelnök közölte, hogy Románia érdekelt a hangsúlyosabb amerikai katonai és gazdasági jelenlétben Románia területén. Az amerikai védelmi miniszter helyettesét szerdán fogadta Nicuşor Dan államfő is, aki hangsúlyozta, jelenleg a Fekete-tenger az egyik legveszélyesebb és instabilabb térség, Románia pedig számít az Egyesült Államok és a szövetségesek állandó elkötelezettségére.
A félelem rendszere címmel tudományos konferenciát szervezett október 27-én és 28-án a bukaresti Liszt Intézet.
A rendezvényen történészek és szociológusok mutatták be az 1956-os magyarországi forradalom romániai következményeit a politikai megtorlás, a társadalom, a tudomány, az egyházak és a kulturális élet összefüggéseiben. A konferencia második napján megnyitották a Márton Áron életét bemutató vándorkiállítást, amelynek anyagát a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum állította össze. A kiállítást Lázár Csilla, a múzeum igazgatója, Kissné Hlatki Katalin Magyarország bukaresti nagykövete és Aurel Percă bukaresti római katolikus érsek-metropolita nyitotta meg. Borbély Tamás járt a helyszínen.
Szabadlábra helyezték szerdán Pavel Durovot, a Telegram Franciaországban õrizetbe vett orosz-francia alapítóját és vezérigazgatóját, akit négy napon át hallgattak ki azzal kapcsolatban, hogy az üzenetküldõ alkalmazást a gyanú szerint illegális tevékenységekre használják – közölte szerdán a párizsi ügyészség.
A gázai fegyverszüneti megállapodás a Hámász vezetőjétől függ – jelentette ki David Cohen, a CIA aligazgatója a Dohában zajló béketárgyalásokon. Közben Izrael kiterjedt hadműveletet folytatott Ciszjordániában, ahol tíz palesztin harcossal végeztek.
Magyar személyiségeket is kitüntettek az Aradi Városnapok keretében tartott csütörtök esti ünnepi képviselőtestületi ülésen. A díjakkal a kultúra, a sport, a tudományok vagy az oktatás terén elért eredményeket ismeri el az önkormányzat.
„Újíts meg engem, Istenem!” – jelmondattal szervezték augusztus 13 és 17 között a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozót, vagyis a CSIT-et. A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye 14 és 30 év közötti fiatalokat megszólító rendezvényének a Dévai Szent Ferenc Alapítvány csíksomlyói Szent István Kollégiuma adott otthont.
Ma a magyar fotográfia napját ünnepeljük annak emlékére, hogy 1840-ben ezen a napon készült először fénykép Magyarországon, egy nyilvános rendezvényen. Száznyolcvannégy éve a Magyar Tudós Társaság nagygyűlésén a jeles matematikus, Vállas Antal előadást tartott arról, hogy miként lehet fénysugarak segítségével maradandó képet alkotni egy ezüstözött rézlemezre, amelyet megvilágítás előtt fényérzékennyé tettek. Ugyanakkor bemutatta az első magyarországi dagerrotípiákat, amelyek a Dunát és a magyar királyi várat ábrázolták.
Október elsejétől adómentessé válnak a 3000 lejnél alacsonyabb összegű nyugdíjak – nyilatkozta a mai kormányülésen Marcel Ciolacu miniszterelnök. A kormányfő…
Haladnak a munkálatokkal az első romániai autópálya-alagúton. A Nagyszeben-Pitești autópálya Tigveni és Curtea de Argeș közötti 4-es szakaszán két menetirányban…
Alkotmánybírósági panaszt nyújtott be a lengyel legfelsőbb bíróság elnöke a hittanoktatás szervezésének szeptembertől tervezett, korlátozásokkal járó módosítása miatt – közölte…
Az amerikai hatóságok letartóztattak egy magyar nemzetiségű férfit Oroszországba irányuló, tiltott exporttevékenység gyanúja miatt – tájékoztatott a Népszava a szövetségi…
Szabadlábra helyezték szerdán Pavel Durovot, a Telegram Franciaországban õrizetbe vett orosz-francia alapítóját és vezérigazgatóját, akit négy napon át hallgattak ki azzal kapcsolatban, hogy az üzenetküldõ alkalmazást a gyanú szerint illegális tevékenységekre használják - közölte szerdán a párizsi ügyészség.
Az illetékes vizsgálóbíró szerdán este hivatalos vizsgálat indítását rendelte el Durov ellen, ugyanakkor a francia jog szerint ez még nem jelenti szükségszerûen büntetõper megindítását. Durovnak 5 millió euró óvadék ellenében engedélyezték, hogy szabadlábra kerülhessen, illetve a helyi hatóságok további feltételként szabták számára, hogy hetente kétszer kell a rendõrségen jelentkeznie és nem hagyhatja el Franciaország területét.
A gázai fegyverszüneti megállapodás a Hámász vezetőjétől függ - jelentette ki David Cohen, a CIA aligazgatója a Dohában zajló béketárgyalásokon. Közben Izrael kiterjedt hadműveletet folytatott Ciszjordániában, ahol tíz palesztin harcossal végeztek.
A hadművelet miatt aggodalmát fejezte ki az ENSZ. További öt Hezbollah harcost öltek meg Libanon és Szíria határán. A Hámász által elrabolt egyik izraeli katona holttestét sikerült visszaszerezni és elküldték családjának. Az Egyesült Államok közben újabb szankciókat jelentett be ciszjordániai izraeli telepek ellen a palesztinok elleni erőszak cselekmények miatt. Gázában jelenleg 103 izraeli túsz van, közülük 33-at elhunytnak nyilvánított a hadsereg - közlik a nemzetközi hírügynökségek.
Magyar személyiségeket is kitüntettek az Aradi Városnapok keretében tartott csütörtök esti ünnepi képviselőtestületi ülésen. A díjakkal a kultúra, a sport, a tudományok vagy az oktatás terén elért eredményeket ismeri el az önkormányzat.
A városnapokkal arra emlékeznek minden augusztusban több napos rendezvénysorozattal, hogy 1834-ben ekkortájt kapta meg Arad a szabad királyi városi címet, amely autonóm státusszal, gazdasági-kereskedelmi előnyökkel járt. Pataky Lehel Zsolt összefoglalója.
„Újíts meg engem, Istenem!” – jelmondattal szervezték augusztus 13 és 17 között a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozót, vagyis a CSIT-et. A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye 14 és 30 év közötti fiatalokat megszólító rendezvényének a Dévai Szent Ferenc Alapítvány csíksomlyói Szent István Kollégiuma adott otthont.
A találkozón mintegy 500 erdélyi és magyarországi fiatal vett részt, akikeket többek között meglátogatott Kovács Gergely, a főegyházmegye érseke; Kerekes László segédpüspök; Tamás József nyugalmazott segédpüspök, Böcskei László, a nagyváradi egyházmegye püspöke és Giampiero Gloder nuncius, a Vatikán romániai képviselője is. Bíró István összeállítása.
Ma a magyar fotográfia napját ünnepeljük annak emlékére, hogy 1840-ben ezen a napon készült először fénykép Magyarországon, egy nyilvános rendezvényen. Száznyolcvannégy éve a Magyar Tudós Társaság nagygyűlésén a jeles matematikus, Vállas Antal előadást tartott arról, hogy miként lehet fénysugarak segítségével maradandó képet alkotni egy ezüstözött rézlemezre, amelyet megvilágítás előtt fényérzékennyé tettek. Ugyanakkor bemutatta az első magyarországi dagerrotípiákat, amelyek a Dunát és a magyar királyi várat ábrázolták.
Most pedig térjünk vissza a bevezetőben is említett, görög elemekből alkotott fotográfia szóhoz, amelyet egyre inkább kiszorít a belőle rövidült, fénykép jelentésű, hosszú ó betűvel írandó fotó. Ezt a Nyelvművelő kéziszótár szerint – amennyire lehetséges – próbáljuk magyarítani, vagyis használjuk helyette a fényképet. Az ugyancsak gyakran emlegetett fotóst felválthatjuk a fényképésszel, a fotóz vagy a fotografál szavakat pedig a fényképez kifejezésre cserélhetjük. Ennek ellenére nem hagyható figyelmen kívül, hogy a sűrűn használt fotóból többek között olyan szavak és szókapcsolatok születtek, mint a fotókiállítás, fotóriporter, fotóművészet és a fotómontázs, amelyeket alig lehet mellőzni manapság.
A mai részből nem maradhat ki a 20. század egyik legjelentősebb fényképésze és haditudósítója, a „legnagyobb pesti vagány”-ként emlegetett Robert Capa sem, aki nem más mint az 1913-ban, Budapesten született Friedmann Endre Ernő. A Robert Capa nevet 1936-ban vette fel, a névválasztásról azonban csak találgatások vannak. Annyi viszont bizonyos, hogy több nyelven is kiejthető, amerikai hangzású nevet keresett – legalábbis ez derült ki egy 1947-ben adott interjújából. 2006-ban jelent meg Magyarországon az eredetileg filmforgatókönyvnek készült, Kissé elmosódva című regényes önéletrajza, amely több mint száz fekete-fehér képet tartalmaz.
A mai rész vége felé közeledve szeretném megemlíteni egy másik közismert magyar fotóművész, Kerekes István nevét, aki 1977-ben született Marosvásárhelyen, és jelenleg Mosonmagyaróváron él. Eddigi díjait képtelenség lenne egyetlen rész alatt felsorolni, ezért nem is vállalkozom erre, azt viszont megemlítem, hogy az elmúlt évben negyvenkétszer érdemelte ki a legjobb szerzőnek járó fődíjat a különféle fotópályázatokon, aminek köszönhetően elnyerte a világ legjobb fotóművésze 2023-ban címet a Nemzetközi Fotószövetségtől. A mai részt egy Robert Capa-idézettel zárom, az értelmezését pedig a hallgatókra bízom: „Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel.”
Idei 8. számában az Újvárad folyóirat szépirodalom rovata Molnár Zsolt és Filotás Karina versei mellett Székely Ervin, Tankó Andrea, Cefola Sofia Vittoria és Baláz Erika prózáit közli. Szobrásznak való címmel Demény Péter publikál esszét.
Doina Gecse-Borgovan Vilma néni című írását a Párbeszéd/Dialog rovatban olvashatják Vallasek Júlia fordításában. A Galéria rovatban Balázs Zoltán tanszékvezetővel készült interjú a PKE művészeti szakos végzőseinek idei vizsgakiállításáról. Bakó Endre tanulmányát közli a Kultúra rovat Zilahy Lajos a Nyugatban címmel, míg Boka László és Szilágyi Zsófia májusi, nagyváradi estjének szerkesztett változatát olvashatják Móricz Zsigmondról Mindig valami új izgat s érdekel címmel. Egy új Romsics Ignác kötetet mutat be Mayer Ágota A nyugati történetírás hat korszaka című cikke, Batrin Krisztián tanulmánya pedig Pálinkafőző üst vagy közvilágítás? címmel Gyergyószentmiklós múltjába kalauzol.
A Kritika rovatban Beretvás Gábor a Lefkovicsék gyászolnak című könyvet méltatja; Simon Judit Érvényes színházi estékről ír a két szezon között; míg Ádámkó G. Réka Karácsonyi Zsolt Belső tízezer című regényét elemzi. Hatodik részével ér véget Kőrössi P. József Nekrologizálok című sorozata. A lapszám vezércikke A sánta kutya újabb esete címmel a bihar megyei tanácselnök igazmondásának határvidékeire kalauzol.
A lapszám kapható a jobb könyvesboltokban, lapárusoknál, olvasható a laptapir.hu-n, továbbá előfizethető a holnap.ro és az ujvarad.ro oldalon.
Legalább öt orvost foglalkoztató állandó orvosi rendelőket hoz létre a kormány az elszigetelt és nehezen megközelíthető településeken. Ezt szintén a mai kormányülésen jelentette be Marcel Ciolacu. A miniszterelnök szerint az intézkedés a háziorvoshiánnyal küzdő vidéki és kisvárosi közösségeket szolgálja.
Marcel Ciolacu ugyanakkor azt is bejelentette, hogy ezentúl a szabálysértések kategóriájába sorolják a fogyatékkal élők szállításának megtagadását. Az intézkedéssel a fogyatékkal élők helyközi személyszállítási szolgáltatásokhoz való ingyenes hozzáférését segítik elő.
Október elsejétől adómentessé válnak a 3000 lejnél alacsonyabb összegű nyugdíjak – nyilatkozta a mai kormányülésen Marcel Ciolacu miniszterelnök. A kormányfő szerint az intézkedés körülbelül 3 millió nyugdíjast érint. Hozzátette, a munkaügyi, illetve a pénzügyminiszter már dolgozik az ehhez kapcsolódó jogszabály kidolgozásán, hogy októbertől már az új adómentességi küszöb alapján kiszámolt nyugdíjakat kaphassák kézhez a jogosultak.
A miniszterelnök szerint az intézkedés körülbelül 800 millió lejjel terheli meg az állami költségvetést.
Haladnak a munkálatokkal az első romániai autópálya-alagúton. A Nagyszeben-Pitești autópálya Tigveni és Curtea de Argeș közötti 4-es szakaszán két menetirányban alakítanak ki alagutat. Az egyik sávon már 890 métert, a másikon pedig 750 métert fúrtak ki – adta hírül a Hotnews portál.
Annak ellenére, hogy nem a hegyekben, hanem egy dombvidéken halad át az autópálya, megvalósítása bonyolult és hegyvidéki területekre jellemző, ugyanis számos viadukt, híd és egy két galériás fúrt alagút elkészítése is része a munkálatoknak.
Az osztrák Porr 2022 tavasza óta dolgozik a Déli-Kárpátokon átívelő Nagyszeben–Pitești autópálya Tigveni és Curtea de Argeș közötti szakaszán, amelynek 2027-re kellene elkészülnie, de a vállalkozó azt reméli, hogy már 2026 decemberében átadják a forgalomnak. A teljes, 122 kilométeres Nagyszeben-Pitești sztráda, amely része a Bukaresttől a román-magyar határig haladó dél-erdélyi autópályának, a tervek szerint egy évvel később, 2028-ban lesz kész.
Új, a korábbinál szűkebb tartalmú vádat emelt Donald Trump ellen a 2020-as amerikai elnökválasztáshoz kapcsolódó ügyben Jack Smith különleges ügyész kedden. Az új vád többi között tartalmazza, hogy Donald Trumpnak elnökként nem a hivatali pozíciójából fakadóan, hanem magánemberként volt érdeke, hogy őt nyilvánítsák a 2020-as elnökválasztás győztesévé.
Az amerikai szövetségi Legfelsőbb Bíróság júniusban hozott határozata szerint az ország mindenkori elnökét büntetlenség illeti meg hivatali hatáskörben hozott intézkedésekért, ugyanakkor magánemberként tett cselekedeteiért felelősségre vonható.
Jogi és politikai elemzők szerint valószínűtlen, hogy az új vád alapján bírósági tárgyalást tartanának még a november 5-i választások előtt, de valószínűsíthető, hogy a jogi eljárás részévé válik az elnökválasztási kampánynak a következő több mint két hónapban.
Alkotmánybírósági panaszt nyújtott be a lengyel legfelsőbb bíróság elnöke a hittanoktatás szervezésének szeptembertől tervezett, korlátozásokkal járó módosítása miatt - közölte kedden a varsói legfelsőbb bíróság sajtóosztálya. Malgorzata Manowska főbíró a lengyel katolikus egyház püspöki konferenciája és a lengyel ökumenikus tanács múlt heti petíciója alapján fordult az alkotmánybírósághoz - tájékoztatott az MTI. Manowska szerint az oktatási minisztérium megsérti az állam és az egyházak közötti megegyezés alapelvét a hittanoktatás szervezésének módosításával.
Ugyanakkor a lengyel oktatási miniszter, Barbara Nowacka hétfőn azt is közölte, hogy a hittant szeptembertől heti két tanóráról egyre csökkentik.
Az oktatási minisztérium új rendelkezése miatt múlt szerdán több száz hitoktató tüntetett Varsóban. A tiltakozók közös levelükben Andrzej Duda elnökhöz fordultak, támogatását kérve az ügyben.
Az amerikai hatóságok letartóztattak egy magyar nemzetiségű férfit Oroszországba irányuló, tiltott exporttevékenység gyanúja miatt – tájékoztatott a Népszava a szövetségi ügyekben is eljáró washingtoni körzeti ügyészségre hivatkozva. A közlemény szerint a spanyolországi illetőségű Horváth Bencét még augusztus 23-án San Francisco nemzetközi repülőterén tartóztatták le, amikor belépett az Egyesült Államokba.
A vádirat szerint a 46 éves férfi és társai egy nemzetközi közvetítő és beszerző hálózat irányítójaként az orosz kormány különböző intézményeivel álltak közvetlen szerződéses viszonyban, és jelentős megbízásokon dolgoztak, többi között rádiókommunikációs rendszerek kiépítésén Oroszország Kurszk régiójában, az orosz-ukrán határ közelében. A vádiratban szereplő feltételezés szerint a magyar származású férfi személyesen intézte amerikai technológia beszerzését, Oroszországba csempészését, és orosz kormányzati végfelhasználókhoz való eljuttatását. A csempészhálózatban érintettek voltak további spanyolországi, szerbiai, magyarországi, lettországi és egyéb, meg nem nevezett országokban működő szereplők.
Szabadlábra helyezték szerdán Pavel Durovot, a Telegram Franciaországban õrizetbe vett orosz-francia alapítóját és vezérigazgatóját, akit négy napon át hallgattak ki azzal kapcsolatban, hogy az üzenetküldõ alkalmazást a gyanú szerint illegális tevékenységekre használják - közölte szerdán a párizsi ügyészség.
Az illetékes vizsgálóbíró szerdán este hivatalos vizsgálat indítását rendelte el Durov ellen, ugyanakkor a francia jog szerint ez még nem jelenti szükségszerûen büntetõper megindítását. Durovnak 5 millió euró óvadék ellenében engedélyezték, hogy szabadlábra kerülhessen, illetve a helyi hatóságok további feltételként szabták számára, hogy hetente kétszer kell a rendõrségen jelentkeznie és nem hagyhatja el Franciaország területét.