Az írásbeli vizsgák első eredményeit augusztus 18-án 12 óráig teszik közzé.
Continue Reading

Hangversennyel és könyvbemutatóval tisztelegnek Dinu Lipatti zeneszerzői öröksége és emléke előtt kedden a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen - közölte Pálúr János, az egyetem docense az MTI-vel. Az október 20-án, 19 órakor kezdődő koncert lesz Dinu Lipatti román zeneszerző orgonára és zongorára írt versenyművének magyarországi bemutatója. A rendezvényen Mara Dobrescu zongoraművész és Cristina Struţa orgonaművész előadásában Lipatti Orgona- és zongoraversenye, valamint fisz-moll Noktürnje hangzik el. A rendezvényen bemutatják Cristina Deiana Struţa Dinu Lipatti - Orgona- és zongoraverseny című kötetét, valamint a mű eredeti kézirata alapján újraközölt kottát is. A program a művészi előadás mellett a zenetudományi kutatásra és a zeneszerző életművének újrafelfedezésére is felhívja a figyelmet. A Román Kulturális Intézet budapesti fiókja által támogatott esemény a temesvári Timorgelfest Kulturális Egyesület Zene és román identitás című interdiszciplináris kulturális turnéjának része.
" ["post_title"]=> string(56) "Dinu Lipatti román zeneszerzőre emlékeznek Budapesten" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "dinu-lipatti-roman-zeneszerzore-emlekeznek-budapesten" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-14 14:24:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:24:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469219" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3794 (24) { ["ID"]=> int(469217) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-14 14:20:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:20:21" ["post_content"]=> string(983) "Lemondott az Egyesült Államok athéni nagykövete alig két órával azután, hogy erre nyilvánosan is felszólította az amerikai kormányzat. Előzőleg Katie Zacharia, Donald Trump amerikai elnök új sajtótitkára azt mondta, hogy Kimberly Guilfoyle-t súlyos bírálatok érték helytelen, illetve potenciálisan törvénysértő magatartása miatt görögországi megbízatása során. A The Wall Street Journal című amerikai lap a múlt hónap végén megjelent cikksorozatában számolt be arról, hogy ajándékokat és szolgáltatásokat fogadott el, illetve felajánlotta, hogy pénzért cserébe fölhasználja a kormányzaton belüli befolyását. A nagykövet lemondása kapcsán úgy fogalmazott, hogy az állítások hamisak. Korábban felmerült annak gyanúja is a görögországi amerikai nagykövet egyik félmondata alapján, hogy a Bolojan-kormány megbuktatását az Egyesült Államok indítványozta.
" ["post_title"]=> string(47) "Lemondott a görögországi amerikai nagykövet" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "lemondott-a-gorogorszagi-amerikai-nagykovet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-14 14:20:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:20:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469217" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3792 (24) { ["ID"]=> int(469215) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-14 14:18:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:18:36" ["post_content"]=> string(443) "A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést – adta hírül az Agerpres hírügynökség. A döntés nem jogerős. Ügyészségi források szerint a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) fellebbezni fog, ennek elbírálásáig Georgescu a bukaresti központi fogdában marad.
" ["post_title"]=> string(79) "Házi őrizetre enyhítették a Călin Gegorgescu elleni kényszerintézkedést" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(71) "hazi-orizetre-enyhitettek-a-calin-gegorgescu-elleni-kenyszerintezkedest" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-14 14:18:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:18:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469215" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3762 (24) { ["ID"]=> int(469205) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-14 12:20:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 09:20:21" ["post_content"]=> string(1305) "Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter arra figyelmeztetett, hogy költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a hazai egészségügyi rendszer. Sajtótájékoztatóján a tárcavezető hangsúlyozta, hogy sürgősen teljes jogkörű kormányra van szükség, amely forrásokat tud biztosítani az egészségügynek. Ha nem sikerül kormányt alakítani, szerinte a parlamentnek kell nagyon gyorsan megoldást találnia a költségvetés kiigazítására, ez azonban kockázatokkal jár. Az állami egészségügyi intézmények működéséhez az év végéig közel 800 millió lejre van szükség, ebből 227 millió lejt már november elejéig biztosítani kell. Ebből fedeznék egyebek mellett a sürgősségi betegellátó osztályok személyzeti és gyógyszerkiadásait, a mentőszolgálat működését, valamint az országos HIV-programot. A miniszter szerint a szükséges források hiányában veszélybe kerülne a sürgősségi betegellátó osztályok és a mentőszolgálat működése. Közölte azt is, hogy költségvetés-kiigazítás nélkül az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak (CNAS) sincs elegendő pénze az egészségügyi rendszer finanszírozására.
" ["post_title"]=> string(78) "A kormányválság húzódása miatt megbénulhat az egészségügyi ellátás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "a-kormanyvalsag-huzodasa-miatt-megbenulhat-az-egeszsegugyi-ellatas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-14 12:20:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 09:20:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469205" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3795 (24) { ["ID"]=> int(469219) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-14 14:24:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:24:39" ["post_content"]=> string(1154) "Hangversennyel és könyvbemutatóval tisztelegnek Dinu Lipatti zeneszerzői öröksége és emléke előtt kedden a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen - közölte Pálúr János, az egyetem docense az MTI-vel. Az október 20-án, 19 órakor kezdődő koncert lesz Dinu Lipatti román zeneszerző orgonára és zongorára írt versenyművének magyarországi bemutatója. A rendezvényen Mara Dobrescu zongoraművész és Cristina Struţa orgonaművész előadásában Lipatti Orgona- és zongoraversenye, valamint fisz-moll Noktürnje hangzik el. A rendezvényen bemutatják Cristina Deiana Struţa Dinu Lipatti - Orgona- és zongoraverseny című kötetét, valamint a mű eredeti kézirata alapján újraközölt kottát is. A program a művészi előadás mellett a zenetudományi kutatásra és a zeneszerző életművének újrafelfedezésére is felhívja a figyelmet. A Román Kulturális Intézet budapesti fiókja által támogatott esemény a temesvári Timorgelfest Kulturális Egyesület Zene és román identitás című interdiszciplináris kulturális turnéjának része.
" ["post_title"]=> string(56) "Dinu Lipatti román zeneszerzőre emlékeznek Budapesten" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "dinu-lipatti-roman-zeneszerzore-emlekeznek-budapesten" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-14 14:24:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:24:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469219" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40211) ["max_num_pages"]=> int(10053) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "2fbaf23fac8143445b008e9837ac2251" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:18dba1cd4779bf5aff0a12c92e8e29f1" }
Az írásbeli vizsgák első eredményeit augusztus 18-án 12 óráig teszik közzé.
Continue Reading
A kormánymegbízottat korrupcióval gyanúsítják.
Continue Reading
A csalók azt állítják, hogy a címzett gyorshajtás miatt bírságot kapott.
Continue Reading
Ma és csütörtökön a szakbizottságok üléseznek, holnap és szerdán pedig plenáris ülést tartanak a szenátorok.
Continue Reading
Folytatódik a sürgősségi beavatkozás a Dunán a cernavodai atomerőmű védelmében.
Continue Reading
A megfelelő vízhozam biztosítására vonatkozó sürgősségi intézkedéseket indított a kormány, hétmillió lejt különített el a Duna medrében végzendő ideiglenes beavatkozásokra.…
Continue Reading
Mai egyházi műsorunkban Szegedi László brassói református lelkipásztor igehirdetését hallják.
Continue Reading
Országos energetikai válsághelyzetet hirdettek augusztusra a villamosenergia-termelés csökkenése miatt – jelentette be a pénteki rendkívüli kormányülés után Ilie Bolojan.
(tovább…) Continue Reading
A hatóságok több lehetséges beavatkozást is vizsgálnak a Duna Bala-ágán, hogy biztosítsák a cernavodai atomerőmű hűtővízellátását az alacsony vízállás ellenére.
(tovább…) Continue Reading
Traian Băsescu volt államfő szerint az ország jelenlegi energiaválságáért azok a korábbi energiaügyi miniszterek és miniszterelnökök felelősek, akik új termelőkapacitások…
Continue Reading
Energiatakarékossági intézkedéseket vezettek be éjszakára Iasiban. Mihai Mihai Chirică polgármester szerint óránként 10 MW energiát spórolnak meg minden éjszaka, amikor…
Continue Reading
Az Európai Unió viszonylatában Romániában van a legtöbb régi autó – derül ki az Eurostat adataiból. A forgalomban lévő gépjárművek…
Continue ReadingTöbb mint 33 ezer diák iratkozott be a vizsgasorozatra - tájékoztat az oktatási minisztérium.
A megmérettetés ma a román nyelvű szóbeli kommunikációs készségek felmérésével kezdődött, a kompetenciamérések pedig egész héten zajlanak. A nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok kedden és szerdán vizsgáznak anyanyelvi szóbeli kommunikációs készségekből. Az első írásbeli vizsgát, román nyelv és irodalomból, augusztus 10-én tartják.
Az írásbeli vizsgák első eredményeit augusztus 18-án 12 óráig teszik közzé. A végleges eredményeket augusztus 24-én adják közre.
" ["post_title"]=> string(35) "Ma elkezdődött a pótérettségi," ["post_excerpt"]=> string(86) "Az írásbeli vizsgák első eredményeit augusztus 18-án 12 óráig teszik közzé. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "ma-elkezdodott-a-poterettsegi" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-03 11:52:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-03 08:52:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466139" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3752 (24) { ["ID"]=> int(466137) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-03 11:49:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-03 08:49:58" ["post_content"]=> string(566) "Vádat emelt a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Ráduly István Kovászna megyei prefektus ellen. A kormánymegbízottat korrupcióval gyanúsítják a kormányhivatal sepsiszentgyörgyi székhelyének felújítása kapcsán – adja hírül a Háromszék.
Az ügyben két másik magánszemélyt és az Electroconstructia ELCO Kft.-t is korrupciós bűncselekményekkel vádolják. A DNA ma délelőttig nem adott ki hivatalos tájékoztatást az ügyről.
" ["post_title"]=> string(53) "Vádat emelt a DNA a Kovászna megyei prefektus ellen" ["post_excerpt"]=> string(52) "A kormánymegbízottat korrupcióval gyanúsítják." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "vadat-emelt-a-dna-a-kovaszna-megyei-prefektus-ellen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-03 11:50:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-03 08:50:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466137" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3788 (24) { ["ID"]=> int(466135) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-03 11:48:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-03 08:48:27" ["post_content"]=> string(1174) "Újabb csalási kísérletekre figyelmeztet a rendőrség, amely szerint az utóbbi időben egyre több olyan üzenet terjed, amely látszólag a Román Rendőrségtől érkezik.
A csalók azt állítják, hogy a címzett gyorshajtás miatt bírságot kapott, és egy mellékelt linken keresztül rövid határidőn belül be kell fizetnie az összeget. Az üzenetekben különféle következményekkel – például késedelmi díjjal, bankszámla-zárolással vagy az autó műszaki vizsgájának ellehetetlenítésével – próbálják sürgetni az áldozatokat.
A rendőrség hangsúlyozza: állami intézmények nem küldenek bírságot SMS-ben vagy üzenetküldő alkalmazásokon keresztül, és nem kérnek fizetést ilyen linkeken.
A hatóságok azt tanácsolják, hogy senki ne nyissa meg a gyanús hivatkozásokat, ne adjon meg személyes vagy banki adatokat, ha már megtette, azonnal értesítse a bankját, és jelentse az esetet a rendőrségen.
" ["post_title"]=> string(33) "Egyre több a csalási kísérlet" ["post_excerpt"]=> string(80) "A csalók azt állítják, hogy a címzett gyorshajtás miatt bírságot kapott." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "egyre-tobb-a-csalasi-kiserlet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-03 11:48:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-03 08:48:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466135" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3755 (24) { ["ID"]=> int(466133) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-03 11:45:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-03 08:45:57" ["post_content"]=> string(664) "Mától csütörtökig újabb rendkívüli ülésszakot tart a parlament. A szenátust a biológiai diverzitás megőrzésére vonatkozó országos stratégia elfogadására hívták össze rendkívüli ülésszakra. A stratégia a országos helyreállítási terv (PNRR) mintegy egymilliárd euró értékű mérföldköve.
A felsőház közleménye szerint ma és csütörtökön a szakbizottságok üléseznek, holnap és szerdán pedig plenáris ülést tartanak a szenátorok. A képviselőházban ma és szerdán lesz plenáris ülés végszavazással.
" ["post_title"]=> string(49) "Újabb rendkívüli ülésszakot tart a parlament" ["post_excerpt"]=> string(123) "Ma és csütörtökön a szakbizottságok üléseznek, holnap és szerdán pedig plenáris ülést tartanak a szenátorok. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "ujabb-rendkivuli-ulesszakot-tart-a-parlament" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-03 11:45:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-03 08:45:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466133" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3732 (24) { ["ID"]=> int(466130) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-03 11:44:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-03 08:44:29" ["post_content"]=> string(916) "Folytatódik a sürgősségi beavatkozás a Dunán a cernavodai atomerőmű védelmében. Második próbálkozásra ma sikerült felrobbantani a Pârjoaia-sziklát a Dunán, hogy több vizet tereljen a cernavodai atomerőművet ellátó Duna-öregágba.
A tárca szerint a művelethez 100 kilogramm robbanóanyagot használtak, és a sziklaképződményt megsemmisítették. A helyszínen jelenleg kotrási munkálatok zajlanak.
A szikladarabokat egy vízterelő gát kialakításához használják fel a Bala-ágon. A hadsereg is csatlakozott a cernavodai atomerőmű vízellátását biztosító sürgősségi munkálatokhoz. A védelmi minisztérium közlése szerint 102 katona és 16 speciális katonai technikai eszköz vesz részt a beavatkozásban.
" ["post_title"]=> string(49) "Felrobbantották ma a Pârjoaia-sziklát a Dunán" ["post_excerpt"]=> string(90) "Folytatódik a sürgősségi beavatkozás a Dunán a cernavodai atomerőmű védelmében. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "felrobbantottak-ma-a-parjoaia-sziklat-a-dunan" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-03 11:44:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-03 08:44:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466130" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3731 (24) { ["ID"]=> int(466127) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-03 11:41:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-03 08:41:04" ["post_content"]=> string(959) "A megfelelő vízhozam biztosítására vonatkozó sürgősségi intézkedéseket indított a kormány, hétmillió lejt különített el a Duna medrében végzendő ideiglenes beavatkozásokra. Továbbá minden hazai erőművet maximális teljesítményre állítanak, a vízerőművek elsősorban az esti órákban termelnek majd, gyorsítják az új termelőkapacitások engedélyezését, és Ukrajnával is tárgyalnak sürgősségi villamosenergia-import lehetőségéről – adja hírül a Digi24.
Radu Miruță, ügyvívő közlekedési miniszter szerint évek óta áll egy kulcsfontosságú dunai beruházás hazánkban. A tárcavezető szerint a Bala-ág kotrását célzó projekt már három és fél éve a közlekedési minisztériumban vár jóváhagyásra, pedig a beruházás segíthetett volna megelőzni a mostani energiaválságot.
" ["post_title"]=> string(85) "Közlekedési miniszter: Évek óta megrekedt egy kulcsfontosságú dunai beruházás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(76) "kozlekedesi-miniszter-evek-ota-megrekedt-egy-kulcsfontossagu-dunai-beruhazas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-03 11:41:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-03 08:41:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466127" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3730 (24) { ["ID"]=> int(465947) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-02 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-02 04:00:00" ["post_content"]=> string(715) "Mai egyházi műsorunkban Szegedi László brassói református lelkipásztor igehirdetését hallják.

Országos energetikai válsághelyzetet hirdettek augusztusra a villamosenergia-termelés csökkenése miatt - jelentette be a pénteki rendkívüli kormányülés után Ilie Bolojan.
Az energiaügyi miniszteri tisztséget is betöltő ügyvivő miniszterelnök elmondta, hogy az intézkedésre az aszály, valamint a folyók és különösen a Duna alacsony vízhozama miatt visszaeső áramtermelés következtében volt szükség. Bolojan szerint a Duna vízhozama a másodpercenként több mint 4000 köbméterről mintegy 1600 köbméterre csökkent, és a következő napokban további apadás várható. Emiatt a cernavodai atomerőmű térségében is kritikusan lecsökkent a vízszint, ezért a héten le kellett állítani az 1-es reaktort, és fennáll a veszélye a 2-es reaktor lekapcsolásának is. Az erőmű teljes leállása a romániai villamosenergia-termelés mintegy 20 százalékának kiesését jelentené – magyarázta Bolojan. Az ügyvivő miniszterelnök elmondta, hogy Románia az esti órákban jelenleg mintegy 1700 megawatt villamos energiát importál. A cernavodai atomerőmű második reaktorának leállításával további 650 megawatt termelés esne ki, és az importigény meghaladná a 2500 megawattot.
" ["post_title"]=> string(38) "Válsághelyzettel kezdődik augusztus" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "valsaghelyzettel-kezdodik-augusztus" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-01 12:54:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-01 09:54:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466120" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3726 (24) { ["ID"]=> int(466118) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-01 12:53:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-01 09:53:00" ["post_content"]=> string(764) "A hatóságok több lehetséges beavatkozást is vizsgálnak a Duna Bala-ágán, hogy biztosítsák a cernavodai atomerőmű hűtővízellátását az alacsony vízállás ellenére.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök közölte: a szakemberek ma döntenek a szükséges intézkedésekről. A kormány hétmillió lejt különített el a sürgős mederkotrási munkálatokra, emellett azt is vizsgálják, miként lehet a Duna fő vízáramát a megfelelő irányba terelni. A cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát kedden ellenőrzött módon leállították a Duna rendkívül alacsony vízállása miatt.
" ["post_title"]=> string(42) "Ma döntenek a második reaktor sorsáról" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "ma-dontenek-a-masodik-reaktor-sorsarol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-01 12:53:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-01 09:53:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466118" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3727 (24) { ["ID"]=> int(466116) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-01 12:51:50" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-01 09:51:50" ["post_content"]=> string(433) "Traian Băsescu volt államfő szerint az ország jelenlegi energiaválságáért azok a korábbi energiaügyi miniszterek és miniszterelnökök felelősek, akik új termelőkapacitások kiépítése nélkül záratták be a szénerőműveket. Băsescu úgy fogalmazott: a történtek nemcsak rossz irányításra utalnak, hanem akár büntetőjogi felelősséget is felvethetnek.
" ["post_title"]=> string(57) "Az előző kormányok a felelősek az energiaválságért" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "az-elozo-kormanyok-a-felelosek-az-energiavalsagert" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-01 12:51:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-01 09:51:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466116" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3719 (24) { ["ID"]=> int(466114) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-01 12:50:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-01 09:50:20" ["post_content"]=> string(420) "Energiatakarékossági intézkedéseket vezettek be éjszakára Iasiban. Mihai Mihai Chirică polgármester szerint óránként 10 MW energiát spórolnak meg minden éjszaka, amikor csökkentik a közvilágítást. Kivételt képeznek a kórházak udvarai, az aluljárók, valamint a városközpont, ahol a közvilágítás lényeges eleme az emberek biztonságának.
" ["post_title"]=> string(62) "Lekapcsolják a közvilágítást bizonyos negyedekben Iasiban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "lekapcsoljak-a-kozvilagitast-bizonyos-negyedekben-iasiban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-01 12:50:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-01 09:50:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466114" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3718 (24) { ["ID"]=> int(466112) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-01 12:49:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-01 09:49:25" ["post_content"]=> string(761) "Az Európai Unió viszonylatában Romániában van a legtöbb régi autó - derül ki az Eurostat adataiból. A forgalomban lévő gépjárművek majdnem 40 százaléka 20 évnél régebbi Romániában.
A rangsorban közvetlenül Románia fölött Finnország és Lengyelország következik. Az első helyen Luxemburg van, ahol a legtöbb új autó van forgalomban. Ugyanakkor az elmúlt 5 évben Romániában nőtt a leginkább az autópark. Európai szinten az alternatív üzemanyagot használó gépkocsik aránya eléri az új autók 20,5 százalékát, míg a benzinüzemű autók továbbra is uralják az EU piacát 66 százalékos részesedéssel.
" ["post_title"]=> string(56) "Még mindig a román autópark a legöregebb Európában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "meg-mindig-a-roman-autopark-a-legoregebb-europaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-01 12:49:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-01 09:49:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466112" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3760 (24) { ["ID"]=> int(466139) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-03 11:52:38" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-03 08:52:38" ["post_content"]=> string(776) "Több mint 33 ezer diák iratkozott be a vizsgasorozatra - tájékoztat az oktatási minisztérium.
A megmérettetés ma a román nyelvű szóbeli kommunikációs készségek felmérésével kezdődött, a kompetenciamérések pedig egész héten zajlanak. A nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok kedden és szerdán vizsgáznak anyanyelvi szóbeli kommunikációs készségekből. Az első írásbeli vizsgát, román nyelv és irodalomból, augusztus 10-én tartják.
Az írásbeli vizsgák első eredményeit augusztus 18-án 12 óráig teszik közzé. A végleges eredményeket augusztus 24-én adják közre.
" ["post_title"]=> string(35) "Ma elkezdődött a pótérettségi," ["post_excerpt"]=> string(86) "Az írásbeli vizsgák első eredményeit augusztus 18-án 12 óráig teszik közzé. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "ma-elkezdodott-a-poterettsegi" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-03 11:52:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-03 08:52:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466139" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40207) ["max_num_pages"]=> int(3351) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "a7f3e0aabf3fb3cdcca3d4c3d2eea1b1" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:54290a313609dc6a07a896cb30d89a3b" }