13 megye több, mint 60 tanintézményében indul újra az Iskola Alapítvány délutáni oktatási programja szeptember 23-án. A program keretében, amely…
Continue Reading
Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.

Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3768 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3482 (24) { ["ID"]=> int(469950) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-08 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-08 05:00:00" ["post_content"]=> string(799) "Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.


13 megye több, mint 60 tanintézményében indul újra az Iskola Alapítvány délutáni oktatási programja szeptember 23-án. A program keretében, amely…
Continue Reading
Minden szakterületről részt vettek orvosok pénteken „az orvosi hivatás méltóságának védelmére” szervezett tüntetésen a fővárosi Victoriei téren, amelyet az Ambuláns…
Continue Reading
A dolgozók képviselői nem tettek hivatalos sztrájkfelhívást.
Continue Reading
A városállamban azzal fogadták az egyházfőt, hogy bemutatták a róla elnevezett, új hibrid orchideát.
Continue Reading
A gázai palesztin hatóságok mai közlése szerint legkevesebb 18 ember meghalt egy ENSZ-létesítmény elleni izraeli támadásban a Nuszeirát menekülttáborban, a Gázai övezet középső részén.
Continue Reading
A megkérdezettek 40 százaléka pártolja, 53 százaléka ellenzi az elszakadást Spanyolországtól.
Continue Reading
Várhatóan a második békecsúcson tárják a világ elé – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök
Continue Reading
Több mint 700 millió dolláros újabb energetikai és humanitárius segélyt jelentett be Ukrajnának Antony Blinken.
Continue Reading
A romániai az indiai cég első európai gyára.
Continue Reading
A benzin és a gázolaj literenkénti átlagára csaknem 5%-kal csökkent az elmúlt 30 napban.
Continue Reading
Idén júliusban júniushoz képest 66 lejjel (1,3 százalékkal) 5242 lejre nőtt a nettó átlagbér hazánkban – közölte ma az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Continue Reading
A kivitelezési időszak harminc hónap.
Continue Reading13 megye több, mint 60 tanintézményében indul újra az Iskola Alapítvány délutáni oktatási programja szeptember 23-án.
A program keretében, amely már ötödik éve működik főként az erdélyi szórványban, szakképzett pedagógusok segítenek a gyerekeknek a délutáni tanulásban, a házi feladatok megoldásában illetve a gyerekek meleg ebédjéhez is hozzájárul a program. A délutáni oktatásra az Iskola Alapítvány honlapján szeptember 18-ától jelentkezhetnek az igénylő szülők azokon a településeken, illetve oktatási intézményekből, ahol a program már működik.

Minden szakterületről részt vettek orvosok pénteken „az orvosi hivatás méltóságának védelmére” szervezett tüntetésen a fővárosi Victoriei téren, amelyet az Ambuláns Orvosok Szakmai Szövetsége (APMA) szervezett.
A szervezők szerint a megmozdulás nem tiltakozási akció, nem irányul senki ellen, hanem „ébresztőnek” szánják. Cosmin Alexandrescu, az Ambuláns Orvosok Szakmai Szövetségének elnöke azt nyilatkozta az Agerpresnek, hogy az akció célja felkelteni a figyelmet arra, hogy szükségessé vált az orvosnak a társadalomban betöltött szerepének újraértékelése, illetve a szakma méltóságának megvédése, mert azt vélekedésük szerint, kívülről és belülről fokozatosan szabotálják. Egy orvostörvényt szeretnének, ami meghatározza az orvosi szakma tevékenységi kereteit, és amelynek célja a romániai orvosi gyakorlat optimalizálása. Azt is kérik, hogy az orvosi szakmát védjék meg a „médiacirkusztól”. Az szakmai szövetség képviselői szerint az orvosképzésnek prioritást kell kapnia a közoktatásban.

A dolgozók sztrájkja miatt ma megbénult Belgium második legnagyobb utasforgalmú repülőtere, a charleroi-i repülőtér, minden járatot töröltek - írta az RTBF közszolgálati média.
A szakszervezeti akció 30 ezer utast és mintegy 200 járatot érint. Több légitársaság hajnali 1 óra körül figyelmeztette utasait, hogy járataikat törlik, de sokan a helyszínen értesültek erről.
A magánszektorban alkalmazottak nemzeti szakszervezete (CNE) tegnap este közölte, hogy a dolgozók képviselői nem tettek hivatalos sztrájkfelhívást.
A vita középpontjában a munkakörülmények állnak, a sztrájkolók szerint a munkaterhelés kibírhatatlanná vált részben a munkaerőhiány miatt. A munkavállalók képviselői az "agresszív vezetési politikát" is bírálják.
A charleroi-i repülőtér több mint 190 célállomást szolgál ki, évi nyolcmilliós utasforgalommal.
" ["post_title"]=> string(68) "Ma megbénult Belgium második legnagyobb utasforgalmú repülőtere" ["post_excerpt"]=> string(67) "A dolgozók képviselői nem tettek hivatalos sztrájkfelhívást. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(63) "ma-megbenult-belgium-masodik-legnagyobb-utasforgalmu-repulotere" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-12 14:09:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-12 11:09:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442403" ["menu_order"]=> int(8685) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3780 (24) { ["ID"]=> int(442401) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-09-12 14:07:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-09-12 11:07:51" ["post_content"]=> string(1031) "Ferenc pápa ma méltatta Szingapúr gazdasági erejét, amely szerinte az emberi leleményesség bizonyítéka, s egyben felszólította a városállam vezetőit, hogy gondoskodjanak a leggyengébbekről is, különösen a külföldi munkásokról.
A városállamban azzal fogadták az egyházfőt, hogy bemutatták a róla elnevezett, új hibrid orchideát, amely a dendrobium Őszentsége Ferenc pápa nevet kapta.
A pápa szerint az MI használata közben sem szabad elfelejteni azt, hogy az emberi kapcsolatok az igazán fontosak. A technológiai fejlesztések azzal a kockázattal járnak, hogy az egyes emberek elszigetelődhetnek, és hamis valóságba kerülhetnek át.
Szingapúrban a katolikusok a mintegy 6 milliós lakosság nagyjából 3,5 százalékát teszik ki. Az országban a legtöbben buddhisták.
" ["post_title"]=> string(52) "Szingapúr gazdasági erejét méltatta Ferenc pápa" ["post_excerpt"]=> string(109) "A városállamban azzal fogadták az egyházfőt, hogy bemutatták a róla elnevezett, új hibrid orchideát." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "szingapur-gazdasagi-erejet-meltatta-ferenc-papa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-12 14:07:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-12 11:07:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442401" ["menu_order"]=> int(8686) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3817 (24) { ["ID"]=> int(442399) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-09-12 14:06:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-09-12 11:06:49" ["post_content"]=> string(1265) "A gázai palesztin hatóságok mai közlése szerint legkevesebb 18 ember meghalt egy ENSZ-létesítmény elleni izraeli támadásban a Nuszeirát menekülttáborban, a Gázai övezet középső részén.
A csapás egy olyan épületet ért, amelyben korábban az ENSZ palesztin menekülteket segélyező ügynöksége (UNRWA) iskolát működtetett. Az ügynökésg közölte: hat munkatársuk is a halálos áldozatok között van. "Ezt az iskolát már öt alkalommal érte találat a háború kezdete óta. Mintegy 12 ezer menekültnek, főként nőknek és gyerekeknek ad otthont." - áll az ügynökség üzenetében.
António Guterres ENSZ-főtitkár az X-en azt írta, hogy "teljességgel elfogadhatatlan" az, ami Gázában történik.
Az izraeli légierő egyik szóvivője azt mondta, a szóban forgó művelet célpontja a Hamász palesztin iszlamista szervezet egyik parancsnoki állása volt, és a csapást azt követően hajtották végre, hogy mindent megtettek azért, hogy minimálisra korlátozzák a civileket fenyegető veszélyt.
" ["post_title"]=> string(69) "Többen meghaltak egy ENSZ-létesítmény elleni izraeli támadásban" ["post_excerpt"]=> string(205) "A gázai palesztin hatóságok mai közlése szerint legkevesebb 18 ember meghalt egy ENSZ-létesítmény elleni izraeli támadásban a Nuszeirát menekülttáborban, a Gázai övezet középső részén. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(63) "tobben-meghaltak-egy-ensz-letesitmeny-elleni-izraeli-tamadasban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-12 14:06:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-12 11:06:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442399" ["menu_order"]=> int(8687) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3818 (24) { ["ID"]=> int(442397) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-09-12 14:05:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-09-12 11:05:34" ["post_content"]=> string(1200) "A helyi hatóságok becslése szerint mintegy 60 ezren vonultak fel Barcelona belvárosában tegnap, hogy a katalán nemzeti ünnep alkalmából az autonóm spanyol tartomány függetlenségéért tüntessenek.
Barcelonában 2012 óta rendeznek nagyszabású felvonulást a katalán függetlenség hívei, a résztvevők száma azonban egyre kevesebb. Például 2016-ban még több mint 800 ezren vettek rajta részt, de tavaly már csak mintegy százezren.
A katalán kormány megbízásából készült, júliusban közzétett legutolsó közvélemény-kutatás szerint tovább csökkent a függetlenséget támogatók tábora a régióban. A megkérdezettek 40 százaléka pártolja, 53 százaléka ellenzi az elszakadást Spanyolországtól.
Idén augusztusban a tartományi parlament Salvador Illát, a Katalán Szocialista Párt (PSC) első titkárát választotta Katalónia elnökévé, ezzel tizennégy év után először nem függetlenségpárti kormány vezeti a tartományt.
" ["post_title"]=> string(40) "Több tízezren tüntettek Barcelonában" ["post_excerpt"]=> string(103) "A megkérdezettek 40 százaléka pártolja, 53 százaléka ellenzi az elszakadást Spanyolországtól. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "tobb-tizezren-tuntettek-barcelonaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-12 14:05:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-12 11:05:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442397" ["menu_order"]=> int(8688) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3819 (24) { ["ID"]=> int(442395) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-09-12 14:04:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-09-12 11:04:15" ["post_content"]=> string(711) "Ukrajna új tervét, amelynek célja, hogy Oroszországot a háború diplomáciai úton történő befejezésére bírja rá, várhatóan a második békecsúcson tárják a világ elé - mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnapi sajtótájékoztatóján, amelyet a Kijevben zajló Krími Platform csúcstalálkozójának keretében tartott.
Zelenszkij kifejezte reményét, hogy még szeptemberben tárgyalhat Joe Biden amerikai elnökkel, és az Egyesült Államok engedélyezi Ukrajnának a mélységi csapásmérést amerikai nagy hatótávolságú fegyverekkel oroszországi célpontok ellen.
" ["post_title"]=> string(44) "Mikor mutatják be Ukrajna új béketervét?" ["post_excerpt"]=> string(103) "Várhatóan a második békecsúcson tárják a világ elé - mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "mikor-mutatjak-be-ukrajna-uj-beketervet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-12 14:04:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-12 11:04:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442395" ["menu_order"]=> int(8689) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3820 (24) { ["ID"]=> int(442393) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-09-12 14:03:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-09-12 11:03:04" ["post_content"]=> string(297) "Több mint 700 millió dolláros újabb energetikai és humanitárius segélyt jelentett be Ukrajnának Antony Blinken amerikai külügyminiszter tegnap Kijevben, ukrán és brit hivatali partnerével közösen tartott sajtótájékoztatójukon.
" ["post_title"]=> string(56) "Újabb energetikai és humanitárius segély Ukrajnának" ["post_excerpt"]=> string(119) "Több mint 700 millió dolláros újabb energetikai és humanitárius segélyt jelentett be Ukrajnának Antony Blinken." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "ujabb-energetikai-es-humanitarius-segely-ukrajnanak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-12 14:03:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-12 11:03:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442393" ["menu_order"]=> int(8690) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3821 (24) { ["ID"]=> int(442391) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-09-12 14:01:38" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-09-12 11:01:38" ["post_content"]=> string(1126) "Román céget vásárolt fel a legnagyobb indiai hulladékfeldolgozó, a Gravita – adja hírül az economedia.ro.
A Gravita az Acces Auto Trading SRL használt gumiabroncs-feldolgozó gyárát vásárolja meg romániai partnerekkel együttműködve. A Neamț megyében található üzem évi 17 000 tonna gumiabroncsot tud újrahasznosítani. A tranzakció értéke 4,3 millió euró, amihez a Gravita, hollandiai leányvállalatán, a Gravita Netherlands BV-n keresztül, 3,45 millió euróval járul hozzá.
A romániai az indiai cég első európai gyára. A Gravita Szenegálban, Togóban, Ghánában és Tanzániában rendelkezik hasonló gumiabroncs-feldolgozó üzemekkel. A Gravita India piacvezetője az ólom, az alumínium és a műanyag újrahasznosítása terén.
A dzsaipuri székhelyű vállalat
célkitűzése, hogy 2026-ra a világ öt legnagyobb hulladékfeldolgozójának egyike legyen.
A benzin és a gázolaj literenkénti átlagára csaknem 5%-kal csökkent az elmúlt 30 napban.
Bukarestben 1 l normál benzint ma 6 lej 89 bani és 7 lej 2 bani közötti áron árulnak, 1 l normál gázolajat pedig 6 lej 98 bani és 7 lej 5 bani közötti áron adnak.
Jelenleg Románia az első helyen áll az Európai Unióban a legolcsóbb benzint és gázolajat kínáló országok listáján.
Idén júliusban júniushoz képest 66 lejjel (1,3 százalékkal) 5242 lejre nőtt a nettó átlagbér hazánkban - közölte ma az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A bruttó átlagbér 8580 lej volt júliusban, 100 lejjel (1,2 százalékkal) több, mint az előző hónapban. A legnagyobb nettó átlagbért (13 052 lejt)
a kokszgyártásban és kőolajból előállított termékek gyártásának ágazatában jegyezték, a legkisebbet (3 054 lejt) a ruhagyártásban.
A szociális ellátásban és az egészségügyben 0,2 százalékos növekedést jegyeztek, míg a tanügyben 4,3 százalékkal csökkent az átlagkereset júniushoz képest.
Megkezdődött Nagyváradon az új járványkórház építése, amely mintegy 10 ezer négyzetméteren fog elterülni. Az egészségügyi létesítmény legkésőbb 2027 első harmadára elkészül.
A kivitelezési időszak harminc hónap. 2027 elejére megérkeznek az eszközök is, tehát gyakorlatilag már üzemképes is lesz az új járványkórház
- tájékoztatott a polgármester Florin Birta.
A létesítményben 249 ágy lesz, de szükség esetén, azaz járvány idején az ágyak száma 326-ra emelhető. További újdonság, hogy a romániai kórházakban megszokott 5-6 ágyas kórtermek helyett egy vagy két ágyas szobákban kapnak helyet a páciensek.
" ["post_title"]=> string(50) "Megkezdődött az új járványkórház építése" ["post_excerpt"]=> string(41) "A kivitelezési időszak harminc hónap. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "megkezdodott-az-uj-jarvanykorhaz-epitese" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-12 13:57:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-12 10:57:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442385" ["menu_order"]=> int(8694) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3750 (24) { ["ID"]=> int(442416) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2024-09-13 13:57:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-09-13 10:57:30" ["post_content"]=> string(1103) "13 megye több, mint 60 tanintézményében indul újra az Iskola Alapítvány délutáni oktatási programja szeptember 23-án.
A program keretében, amely már ötödik éve működik főként az erdélyi szórványban, szakképzett pedagógusok segítenek a gyerekeknek a délutáni tanulásban, a házi feladatok megoldásában illetve a gyerekek meleg ebédjéhez is hozzájárul a program. A délutáni oktatásra az Iskola Alapítvány honlapján szeptember 18-ától jelentkezhetnek az igénylő szülők azokon a településeken, illetve oktatási intézményekből, ahol a program már működik.
