Olaszországban az ügyészség a Liga jobboldali kormányerő vezetője, Matteo Salvini ellen hat év szabadságvesztést kért abban a perben, amelyet az…
Continue Reading

A félelem rendszere címmel tudományos konferenciát szervezett október 27-én és 28-án a bukaresti Liszt Intézet.
A rendezvényen történészek és szociológusok mutatták be az 1956-os magyarországi forradalom romániai következményeit a politikai megtorlás, a társadalom, a tudomány, az egyházak és a kulturális élet összefüggéseiben. A konferencia második napján megnyitották a Márton Áron életét bemutató vándorkiállítást, amelynek anyagát a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum állította össze. A kiállítást Lázár Csilla, a múzeum igazgatója, Kissné Hlatki Katalin Magyarország bukaresti nagykövete és Aurel Percă bukaresti római katolikus érsek-metropolita nyitotta meg. Borbély Tamás járt a helyszínen.
A reformáció napját megelőző hétvégén emlékeztek meg a zimándközi református templom felszentelésének 30. évfordulójáról.
Az Arad melletti település református közössége szórványgyülekezetnek számít, a hívek száma néhány tucatnyi, és többségük az 1970-es, '80-as években a Szilágyságból Arad megyébe települt reformátusok leszármazottai, kiegészülve néhány fiatal, a megyeszékhelyről nemrég kiköltözött családdal. A zimándközi reformátusok összetartó közösséget alkotnak, egy régi házból kialakított templomuknak gondját viselik, a környékbeli testvérgyülekezetekkel együtt ünnepelnek, és ha kell, a közösségi munkából is kiveszik a részüket. Az ünnepi istentiszteleten igét hirdető Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke szerint a tömbben élőknek is el kell látogatniuk a szórványba, ahol a hit, az imádság többszörös erővel bír. Pataky Lehel Zsolt összeállítása az ünnepségen készült.
2016. november 3-án kopogtam be Önökhöz először a rádió hullámhosszán, és alig hiszem el, hogy azóta eltelt tíz esztendő. Hálás vagyok Önöknek, hogy hétről hétre meghallgatták az anyanyelvünkkel kapcsolatos eszmefuttatásaimat, remélem, sikerült hasznos, akár azonnal gyakorlatba ültethető információkat megosztanom.
Már az első részben kihangsúlyoztam, hogy magázódó stílust fogok használni, az elhatározásom mellett pedig azóta is kitartottam, legalábbis ebben a rovatban. A Szövegkovács Facebook-oldalán két-három éve átváltottam a tegeződős változatra, ami szokatlan volt az elején, de nem bántam meg, sőt a követők is elfogadták. Itt viszont továbbra is marad a szokásos megszólítás.
Mi történt az elmúlt tíz évben? A Szövegkovács megjelentetett öt kiadványt Szóbuborékok, Anyanyelvi villámtanácsok, Rendőr-e a fekvőrendőr?, Olvasóból korrektor, illetve Szelfizzünk Bernadett-tel címmel, elsősorban azért, hogy közelebb vigye a helyesírást az olvasóhoz a lehető legjátékosabb módon, egy pillanatig sem feledkezve meg az anyanyelvünk iránti tiszteletről. Emellett különféle kiadványok megjelenésénél is bábáskodtunk, és bár egyre több jel kezdett arra utalni, hogy nincs szükség helyesírás-ellenőrzésre, kitartottunk az eredeti elképzelésünk mellett, ugyanakkor egyre erősebbé vált bennünk az a meggyőződés, hogy továbbra is szükség van saját gondolatokra alapozott szövegekre.
Miért használtam többes számot? A Szövegkovácsot a korrektorként dolgozó első unokatestvéremmel, Kósa Erikával alapítottam 2012 nyarán, azaz lassan tizenöt éve, emellett Horváth Évával, a Maros megyei Népújság korrektorával, illetve Benedek-Székedy Sándorral, a Hargita Népe című napilap olvasószerkesztőjével is dolgoztam együtt. Természetesen még felsorolhatnék jó néhány személyt, aki fontos szerepet játszott például egy kiadvány megjelenésénél, idő híján azonban kénytelen vagyok visszafogni magam.
Mit tartottunk mindvégig szem előtt? Egy Sebő Ferenctől származó idézetet, amely így szól: „A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg, nem is őrizni, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket”. A Szövegkovács esetében a hagyomány szót az anyanyelv helyettesíti, amelyet akkor tarthatunk tisztán, ha nap mint nap figyelünk rá.
A mai rész vége felé közeledve szeretném megköszönni Forró László kollégámnak a támogatást, illetve a Bukaresti Rádió magyar szerkesztőségének a lehetőséget és a bizalmat.
Luca Niculescu kormányfő csütörtökön délelőtt a Victoria palotában tárgyalt Elbridge Colby amerikai védelmi miniszter helyettessel a Románia és az Egyesült Államok közötti stratégiai partnerség és a Fekete-tengeri biztonság megszilárdításáról.
A miniszterelnök közölte, hogy Románia érdekelt a hangsúlyosabb amerikai katonai és gazdasági jelenlétben Románia területén. Az amerikai védelmi miniszter helyettesét szerdán fogadta Nicuşor Dan államfő is, aki hangsúlyozta, jelenleg a Fekete-tenger az egyik legveszélyesebb és instabilabb térség, Románia pedig számít az Egyesült Államok és a szövetségesek állandó elkötelezettségére.
" ["post_title"]=> string(54) "Hangsúlyosabb jelenlétre van szüksége Romániának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "hangsulyosabb-jelenletre-van-szuksege-romanianak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-05 14:10:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-05 12:10:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470037" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3742 (24) { ["ID"]=> int(470047) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-05 14:22:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-05 12:22:44" ["post_content"]=> string(1116) "A félelem rendszere címmel tudományos konferenciát szervezett október 27-én és 28-án a bukaresti Liszt Intézet.
A rendezvényen történészek és szociológusok mutatták be az 1956-os magyarországi forradalom romániai következményeit a politikai megtorlás, a társadalom, a tudomány, az egyházak és a kulturális élet összefüggéseiben. A konferencia második napján megnyitották a Márton Áron életét bemutató vándorkiállítást, amelynek anyagát a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum állította össze. A kiállítást Lázár Csilla, a múzeum igazgatója, Kissné Hlatki Katalin Magyarország bukaresti nagykövete és Aurel Percă bukaresti római katolikus érsek-metropolita nyitotta meg. Borbély Tamás járt a helyszínen.

Olaszországban az ügyészség a Liga jobboldali kormányerő vezetője, Matteo Salvini ellen hat év szabadságvesztést kért abban a perben, amelyet az…
Continue Reading
Olaf Scholz német kancellár Üzbegisztánba látogatott, ahol kétoldalú migrációs megállapodást írt alá tegnap Szamarkand városában. A megállapodás egyik célja, hogy…
Continue Reading
Hivatalosan is Nicolae Ciucăt, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökét választották a liberálisok pártjuk államelnök-jelöltjének a november-decemberi választásra. A PNL…
Continue Reading
Az idén 800 éves Andreanum modellértékű Európában, és a magyar történelem része, amely hozzájárult az erdélyi szász közösség fejlődéséhez –…
Continue Reading
A Román Színházi Szövetség, az UNITER facebook-oldalán ma felhívta a figyelmet arra, hogy szeptember 30. és október 6. között harmadszor…
Continue Reading
Holnap adja át 45. alkalommal a magyar Színházi Kritikusok Céhe a Színikritikusok díjat a budapesti Trafóban 18 kategóriában. A legjobb…
Continue Reading
Hatra nőtt az árvizek áldozatainak száma hazánkban, és további két eltűnt személyt tartanak nyilván a hatóságok. Az áradások Moldvában több…
Continue Reading
Mai egyházi műsorunkban Andrási Benedek brassói unitárius lelkész igehirdetését hallják.
Continue Reading
A Román Nemzeti Bank (BNR) közlése szerint Románia teljes adósságállománya 180,3 milliárd euró volt július 31-én.
(tovább…) Continue Reading
Heves esőzésekkel, viharos széllel érkezett meg Romániába a Boris nevű mediterrán ciklon, villámáradásokat okozva Erdély és Moldva déli részén.
(tovább…) Continue Reading
A Pokrovszktól délre található frontszakaszon szolgálatot teljesítő egyik ukrán különítmény tisztje a BBC-nek kritikusnak nevezte a helyzetet.
(tovább…) Continue Reading
A holland kormány menekültügyi válsághelyzetet hirdet, hogy csökkenteni tudja az országba érkező menedékkérők számát.
(tovább…) Continue ReadingOlaszországban az ügyészség a Liga jobboldali kormányerő vezetője, Matteo Salvini ellen hat év szabadságvesztést kért abban a perben, amelyet az olasz politikus ellen azért indítottak, mert feltartóztatott egy migránsokat szállító civilhajót 2019-ben. A jobboldali kormányerő már korábban bejelentette, hogy október 18-án a palermói bíróság épületénél tartanak demonstrációt, hiszen azon a napon tartja védőbeszédét Matteo Salvini ügyvédje. Az ítélet év vége előtt várható. Az eljárás azért indult három éve az illetékes szicíliai Palermo bíróságán, mert 2019-ben Salvini belügyminiszterként nem engedélyezte az Open Arms spanyol civilhajó kikötését Lampedusán 147 bevándorlóval a fedélzetén. Salvini a baloldal politikai bosszújának nevezte az ellene folytatott eljárást.
" ["post_title"]=> string(66) "Hat év szabadságvesztést kértek az ügyészek Matteo Salvinire" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "hat-ev-szabadsagvesztest-kertek-az-ugyeszek-matteo-salvinire" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-16 14:51:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-16 11:51:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442462" ["menu_order"]=> int(8662) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3760 (24) { ["ID"]=> int(442460) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-09-16 14:49:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-09-16 11:49:37" ["post_content"]=> string(636) "Olaf Scholz német kancellár Üzbegisztánba látogatott, ahol kétoldalú migrációs megállapodást írt alá tegnap Szamarkand városában. A megállapodás egyik célja, hogy szakképzett üzbég munkaerőt, főként egészségügyi szakembereket csábítsanak Németországba, másfelől megkönnyítsék az érvényes tartózkodási engedély nélkül Németországban tartózkodó üzbégek hazatelepítését. Németországban mától lépett életbe a határellenőrzés a nyugati határokon, ahol ezentúl szúrópróbaszerűen ellenőrizhetik a szárazföldön utazókat.
" ["post_title"]=> string(121) "Migrációs megállapodást írt alá Olaf Scholz Üzbegisztánban, mától érvényes a teljes német határellenőrzés" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(104) "migracios-megallapodast-irt-ala-olaf-scholz-uzbegisztanban-matol-ervenyes-a-teljes-nemet-hatarellenorzes" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-16 14:49:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-16 11:49:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442460" ["menu_order"]=> int(8663) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3697 (24) { ["ID"]=> int(442458) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-09-16 14:47:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-09-16 11:47:43" ["post_content"]=> string(1180) "Hivatalosan is Nicolae Ciucăt, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökét választották a liberálisok pártjuk államelnök-jelöltjének a november-decemberi választásra. A PNL országos tanácsának tegnapi bukaresti ülésén jelenlévő 1200 küldött egyhangúlag támogatásáról biztosította a volt miniszterelnököt. Ciucă beszédében hangsúlyozta, jelöltsége nem róla szól, hanem arról, hogy milyen lesz az állampolgárok sorsa a következő években. A PNL-t a hazai politikai paletta „nagy erejeként” írta le, míg az őszi választásokon riválisává vált koalíciós partnerét, a Szociáldemokrata Pártot (PSD) nem nevezte nevén, hanem „a Román Kommunista Párt utódjaként” emlegette. A szenátusi elnököt a küldöttgyűlésen jelenlévő Nicușor Dan, Bukarest főpolgármestere is támogatásáról biztosította. Az államfőválasztáson az eddigi közvélemény-kutatások eredményei alapján a független Mircea Geoană volt NATO-főtitkárhelyettes mellett vagy Marcel Ciolacu kormányfő, PSD-elnök, vagy Cuică az esélyes arra, hogy bejusson a második fordulóba.
" ["post_title"]=> string(67) "Hivatalosan is Nicolae Ciucă a liberálisok államelnök-jelöltje" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "hivatalosan-is-nicolae-ciuca-a-liberalisok-allamelnok-jeloltje" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-16 14:47:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-16 11:47:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442458" ["menu_order"]=> int(8664) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3703 (24) { ["ID"]=> int(442456) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-09-16 14:45:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-09-16 11:45:07" ["post_content"]=> string(1281) "Az idén 800 éves Andreanum modellértékű Európában, és a magyar történelem része, amely hozzájárult az erdélyi szász közösség fejlődéséhez - hangsúlyozta az MTI-nek Kalmár Ferenc magyar miniszteri biztos, aki tegnap Brassóban vett részt egy, a témában tartott konferencián. A brassói születésű politikus felidézte: II. András király 1224-ben adta ki az Andreanumot, amely biztosította az erdélyi szászok önrendelkezését, ezt később Károly Róbert és Mátyás király is megerősítette. Kalmár Ferenc kifejtette: az Andreanum biztosította az erdélyi szász közösség gazdasági, kulturális prosperitását, azt, hogy 800 éven keresztül meg tudta őrizni identitását, és olyan kulturális értékeket tudott teremteni, mint a brassói Fekete-templom, Európa legkeletibb gótikus temploma. Sajnálatának adott hangot, hogy noha a román kormány Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala szeptemberben szervezett egy több állomásos rendezvénysorozatot, amelyen az Andreanumra emlékeztettek, Brassót elkerülte és a magyar álláspontot sem ismertethették rajta. Ennek ellensúlyozására szervezték a brassói konferenciát - mondta Kalmár Ferenc magyar miniszteri biztos.
" ["post_title"]=> string(46) "A 800 éves Andreanumra emlékeztek Brassóban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "a-800-eves-andreanumra-emlekeztek-brassoban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-16 14:45:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-16 11:45:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442456" ["menu_order"]=> int(8665) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3754 (24) { ["ID"]=> int(442453) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-09-16 14:42:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-09-16 11:42:49" ["post_content"]=> string(653) "A Román Színházi Szövetség, az UNITER facebook-oldalán ma felhívta a figyelmet arra, hogy szeptember 30. és október 6. között harmadszor szervezik meg Bukarestben a Magyar Színházak Fesztiválját, amelyen a Magyar Színházi Szövetség, a MASZÍN tagszínházai mutatnak be összesen hét előadást az Odeon és a Metropolis Színházban. A fesztivál célja megszólítani a főváros magyar lakosságát és minőségi színházi élményt biztosítani neki, de a szervezők célja az etnikumközi párbeszéd előmozdítása is.
" ["post_title"]=> string(88) "Szeptember 30-án kezdődik Bukarestben a Magyar Színházak Fesztiválja, a 3. Bukfeszt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(78) "oktober-30-an-kezdodik-bukarestben-a-magyar-szinhazak-fesztivalja-a-3-bukfeszt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-16 14:53:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-16 11:53:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442453" ["menu_order"]=> int(8666) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3720 (24) { ["ID"]=> int(442450) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-09-16 14:37:41" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-09-16 11:37:41" ["post_content"]=> string(544) "Holnap adja át 45. alkalommal a magyar Színházi Kritikusok Céhe a Színikritikusok díjat a budapesti Trafóban 18 kategóriában. A legjobb kőszínházi előadás kategóriában összesen 28 előadás került a szavazólapra, ebből három a díj várományosa. A három előadás között van a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházak Tompa Miklós Társulatának Az igazság gyertyái című produkciója, amely Székely Csaba drámája alapján készült Sebestyén Aba rendezésében.
" ["post_title"]=> string(93) "Holnap adják át a magyar Színikritikusok díját, marosvásárhelyi produkció is esélyes" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(83) "holnap-adjak-at-a-magyar-szinikritikusok-dijat-marosvasarhelyi-produkcio-is-eselyes" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-16 14:37:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-16 11:37:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442450" ["menu_order"]=> int(8667) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3721 (24) { ["ID"]=> int(442446) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-09-16 14:31:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-09-16 11:31:39" ["post_content"]=> string(1107) "Hatra nőtt az árvizek áldozatainak száma hazánkban, és további két eltűnt személyt tartanak nyilván a hatóságok. Az áradások Moldvában több mint 6 ezer gazdaságot tettek tönkre. A galaci Conachi településen egy tábort létesítettek az árvízkárosultaknak, ott 30 sátorban 200 ágy van, sokak számára egyelőre ez az egyedüli menedékük. Marcel Ciolacu kormányfő tegnap ellátogatott a Galac megyei faluba, ahol az otthonukból evakuált emberek számára létrehozott tábort kereste fel. A belügyminisztérium szerint hat moldvai megye - Galac, Vaslui, Arges, Bákó, Iasi, Neamt - és a bánsági Temes megye 28 településének több mint hatezer háztartását érintették a heves esőzések nyomán kialakult áradások. Az országos hidrológiai és vízgazdálkodási intézet ma estig érvényes harmad-, másod- és elsőfokú figyelmeztetést adott ki árvizekre, gyors vízszintemelkedésre az ország 13 vízgyűjtő területén lévő folyókra. A harmadfokú, vörös riasztás moldvai folyókra érvényes.
" ["post_title"]=> string(76) "Hatra nőtt az árvizek halálos áldozatainak száma, két személy eltűnt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "hatra-nott-az-arvizek-halalos-aldozatainak-szama-ket-szemely-eltunt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-16 14:31:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-16 11:31:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442446" ["menu_order"]=> int(8668) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3715 (24) { ["ID"]=> int(442276) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2024-09-15 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-09-15 04:00:00" ["post_content"]=> string(747) "Mai egyházi műsorunkban Andrási Benedek brassói unitárius lelkész igehirdetését hallják.

A Román Nemzeti Bank (BNR) közlése szerint Románia teljes adósságállománya 180,3 milliárd euró volt július 31-én.
A hosszú lejáratú kötelezettségek 8,3 százalékkal nőttek 2024 első hét hónapjában, 131,85 milliárd euróra. A rövid lejáratú adósságállomány értéke 0,3 százalékkal nőtt, 48,47 milliárd euróra.
Tavaly 25 milliárd euróval nőtt az államadósság, mely az év végén a GDP 48,9 százalékát tette ki. Időközben már meghaladta a bruttó hazai termék 52 százalékát.
" ["post_title"]=> string(66) "Románia államadóssága tízmilliárd euróval nőtt augusztusig" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "romania-allamadossaga-tizmilliard-euroval-nott-iden" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-14 16:48:37" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-14 13:48:37" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442438" ["menu_order"]=> int(8671) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3719 (24) { ["ID"]=> int(442433) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-09-14 11:12:50" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-09-14 08:12:50" ["post_content"]=> string(1745) "Heves esőzésekkel, viharos széllel érkezett meg Romániába a Boris nevű mediterrán ciklon, villámáradásokat okozva Erdély és Moldva déli részén.
A katasztrófavédelem tájékoztatása alapján az ítéletidő Galac megyében négy emberéletet is követelt. Több mint 200 személyt a tűzoltók menekítettek ki az elárasztott otthonukból. A régióban több megyei és országutat átmenetileg lezártak.
Vâlcea megyében a 7-es jelzésű országúton szintén leállították a forgalmat, ugyanakkor az átfolyások nyomán több megyei út is járhatatlanná vált az úttestre került hordalék miatt.
A román vízügyi hatóság közleménye szerint Galac és Vaslui megyében helyenként 150 liternél is több csapadék hullott le négyzetméterenként – ez okozta a villámárvizeket, amilyenekre száz évben egyszer van példa.
A vízügy ma 14 órára várta az árhullám tetőzését a moldvai folyókon. Ugyanakkor holnap délig érvényes első és másodfokú árvízkészültséget rendeltek el Erdély és a Bánság nagy részére is.
A meteorológusok szerint a heves esőzések várhatóan vasárnap estig folytatódnak.
" ["post_title"]=> string(61) "Már négy emberéletet követelt Romániában a Boris ciklon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "mar-negy-embereletet-kovetelt-romaniaban-a-boris-ciklon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-14 11:21:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-14 08:21:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442433" ["menu_order"]=> int(8672) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3685 (24) { ["ID"]=> int(442430) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-09-14 10:53:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-09-14 07:53:36" ["post_content"]=> string(1183) "A Pokrovszktól délre található frontszakaszon szolgálatot teljesítő egyik ukrán különítmény tisztje a BBC-nek kritikusnak nevezte a helyzetet.
A névtelenséget kérő tiszt azt mondta, az ukrán katonai vezetés mindenáron meg akarja tartani a pozíciókat, ami csapatok és erőforrások elvesztéséhez vezet, gyakran ésszerűtlenül.
Érthetetlennek nevezte például, hogy miért tartják a Pokrovszktól délre található Nevelszkét, és miért nem vonulnak vissza a jobban védhető Hirnykbe, amikor úgysem terveznek előrenyomulni a közeljövőben Donyeck városa felé. Olyan pozíció miatt vesztek el életek és erőforrások, amit esély sem volt megtartani.
A BBC szerint az orosz csapatok jelenleg előrenyomulnak a Pokrovszktól 35 kilométernyire délre található Kurakove felé, amelynek elfoglalása fontos lépés lenne a kulcsfontosságú közlekedési csomópont bekerítése felé.
" ["post_title"]=> string(66) "Bekerítéstől tartanak a keleti fronton harcoló ukrán csapatok" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "bekeritestol-tartanak-a-keleti-fronton-harcolo-ukran-csapatok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-14 10:53:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-14 07:53:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442430" ["menu_order"]=> int(8673) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3749 (24) { ["ID"]=> int(442426) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-09-14 10:36:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-09-14 07:36:09" ["post_content"]=> string(1253) "A holland kormány menekültügyi válsághelyzetet hirdet, hogy csökkenteni tudja az országba érkező menedékkérők számát.
„Intézkedéseket hozunk, hogy Hollandia a lehető legkevésbé vonzó legyen a menedékkérők számára” – nyilatkozta Marjolein Faber menekültügyi miniszter, a Geert Wilders által vezetett radikális jobboldali Szabadság Párt (PVV) tagja.
A kormány megszüntetné a határozatlan időre szóló menedékjogi engedélyek kiadását, és korlátozná a családegyesítés lehetőségét a menedékre jogosultaknak.
A holland tervek kapcsán az Európai Bizottság egyik szóvivője emlékeztetett, hogy a tagállamok már megállapodtak a migrációs paktumukról, ezért Hollandia már nem teheti meg, hogy kimarad egy elfogadott jogszabályból.
A bejelentést ismertető Deutsche Welle német közszolgálati adó emlékeztet, hogy évente mintegy 40 ezer menedékkérő érkezik Hollandiába.
" ["post_title"]=> string(49) "Menekültügyi válsághelyzetet hirdet Hollandia" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "menekultugyi-valsagot-hirdet-hollandia" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-14 10:51:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-14 07:51:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442426" ["menu_order"]=> int(8674) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3696 (24) { ["ID"]=> int(442462) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-09-16 14:51:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-09-16 11:51:11" ["post_content"]=> string(899) "Olaszországban az ügyészség a Liga jobboldali kormányerő vezetője, Matteo Salvini ellen hat év szabadságvesztést kért abban a perben, amelyet az olasz politikus ellen azért indítottak, mert feltartóztatott egy migránsokat szállító civilhajót 2019-ben. A jobboldali kormányerő már korábban bejelentette, hogy október 18-án a palermói bíróság épületénél tartanak demonstrációt, hiszen azon a napon tartja védőbeszédét Matteo Salvini ügyvédje. Az ítélet év vége előtt várható. Az eljárás azért indult három éve az illetékes szicíliai Palermo bíróságán, mert 2019-ben Salvini belügyminiszterként nem engedélyezte az Open Arms spanyol civilhajó kikötését Lampedusán 147 bevándorlóval a fedélzetén. Salvini a baloldal politikai bosszújának nevezte az ellene folytatott eljárást.
" ["post_title"]=> string(66) "Hat év szabadságvesztést kértek az ügyészek Matteo Salvinire" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "hat-ev-szabadsagvesztest-kertek-az-ugyeszek-matteo-salvinire" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-09-16 14:51:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-09-16 11:51:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=442462" ["menu_order"]=> int(8662) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40445) ["max_num_pages"]=> int(3371) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "5e861d7235243a374214b156740680d2" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:5276c959c3206f0e92bff80c42407660" }