Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
Visszavonták a kezdeményezők azt a törvénytervezetet, amely lehetővé tette volna Klaus Iohannis államelnök független jelöltként való indulását a parlamenti választásokon. A liberálisok ezzel a témát lezártnak tekintik – nyilatkozta tegnap Ionuţ Stroe, az alakulat szóvivője.
Az USR képviselői az Európai Bizottsághoz fordultak az új nyugdíjtörvény ügyében, amely szerintük nem tartja tiszteletben a járulékfizetés elvét a nehéz vagy különleges munkakörülmények között dolgozott személyek esetében.
Kétszeresére emelte az ügyeletesek számát az Országos Vízügyi Főigazgatóság. A fokozott jelenlét az országos központokra, valamint az Argeş-Vedea, Olt, Prut, Bârlad és Buzău-Ialomiţa vízgyűjtő medencéire érvényes, ahol áradásokra számítanak.
Majdnem egymillió hektár termőföldet károsított a pedológiai szárazság idén nyáron. Csak Brassó megyében több mint 3500 hektár mezőgazdasági területen hiúsult meg a termés főként kukorica, cukorrépa, szója és burgonya.
Az ügyészek őrizetbe vették a Szeben megyei sürgősségi kórház volt menedzserét, Liliana Coldeát, akit csúszópénz 13 alkalommal történt elfogadásával vádolnak.
Harmadik alkalommal is megszervezi a magyar színházi fesztivált Bukarestben a Magyar Színházi Szövetség (MASZÍN), hogy az egyesületet létrehozó öt erdélyi teátrum a román fővárosban is bemutathassa fontosnak tartott előadásait – közölte az MTI-vel Balázs Attila, a MASZÍN elnöke, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház igazgatója.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök New Yorkban találkozott Donald Trump volt amerikai elnökkel. A republikánus elnökjelölt az utóbbi időben egyre gyakrabban bírálta azt, hogy az Amerikai Egyesült Államok pénzügyi támogatást nyújt Ukrajnának az Oroszország elleni háborús erőfeszítéseihez.
Lakosonként átlagosan mintegy 132 kilogramm élelmiszer-hulladék keletkezett az Európai Unióban 2022 során, öt kilogrammal több, mint 2020-ban, amikor először tettek közzé ilyen témájú jelentést – közölte az Európai Unió statisztikai hivatala.
A nagyváradi Újvárad legfrissebb lapszámait Kemenes Henriette ismerteti. Az Újvárad folyóirat szeptemberi számának szépirodalmi részében Patak Márta, Káli István, Zimonyi…
Visszavonták a kezdeményezők azt a törvénytervezetet, amely lehetővé tette volna Klaus Iohannis államelnök független jelöltként való indulását a parlamenti választásokon. A liberálisok ezzel a témát lezártnak tekintik – nyilatkozta tegnap Ionuţ Stroe, az alakulat szóvivője.
Klaus Iohannis tegnap bejelentette, hogy nem indul a decemberi parlamenti választásokon, függetlenül attól, hogy a Központi Választási Iroda milyen döntést hoz az ezzel kapcsolatos törvénytervezetről. Az iroda péntek esti határozatában megállapította, hogy csak a saját magát jelölő személy minősül függetlennek, a valamely politikai alakulat által javasolt jelölt nem. Az államfő ismét leszögezte, hogy kitölti államfői mandátumát, nem fog lemondani az elnöki tisztségről.
Az USR képviselői az Európai Bizottsághoz fordultak az új nyugdíjtörvény ügyében, amely szerintük nem tartja tiszteletben a járulékfizetés elvét a nehéz vagy különleges munkakörülmények között dolgozott személyek esetében.
Az aláírók szerint elfogadhatatlan, hogy az új számítási képletben ne szerepeljen az, amit kiegészítő járulékként fizettek minden olyan munkavállaló után, aki nehéz vagy különleges munkakörülmények között dolgozott. Az USR emlékeztet, hogy a nehéz vagy különleges munkakörülmények között dolgozók előbb 10 százalékos, majd 8 százalékos kiegészítő járulékot fizettek aktív éveik során.
Kétszeresére emelte az ügyeletesek számát az Országos Vízügyi Főigazgatóság. A fokozott jelenlét az országos központokra, valamint az Argeş-Vedea, Olt, Prut, Bârlad és Buzău-Ialomiţa vízgyűjtő medencéire érvényes, ahol áradásokra számítanak.
Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter a vészhelyzeti bizottság ülését követően azt mondta, várhatóan vasárnap lesz a legnehezebb nap vízügyi szempontból, amikor 50-90 liter csapadék hullhat négyzetméterenként. Bukarestre is külön figyelnek, mert itt is a csapadékmennyiség elérheti a 70 litert négyzetméterenként.
A hegyimentők figyelmeztetik a turistákat, hogy halasszák el ezen a hétvégén a szabadba tervezett tevékenységeiket. Egy másik ajánlás, hogy az emberek ne időzzenek a völgyekben, mert villámáradások keletkezhetnek. Bukarestben a rossz időjárás miatt elhalasztották a Nyílt utcák és a Víz szimfóniája vasárnapra tervezett eseményeket a lakosság védelme érdekében.
Majdnem egymillió hektár termőföldet károsított a pedológiai szárazság idén nyáron. Csak Brassó megyében több mint 3500 hektár mezőgazdasági területen hiúsult meg a termés főként kukorica, cukorrépa, szója és burgonya.
A földtulajdonosok most a kártérítéseket várják az államtól - jelentette ki a Brassó megyei mezőgazdasági igazgatóság képviselője. Elismerte azonban, hogy a megyét kisebb mértékben érintette a szárazság, mint más országrészeket, de remélik, hogy minél hamarabb megérkezik a kártérítés, amely hektáronként 200 euró, amennyiben a károsult terület több mint 30 százalékát érintette a szárazság.
Az ügyészek őrizetbe vették a Szeben megyei sürgősségi kórház volt menedzserét, Liliana Coldeát, akit csúszópénz 13 alkalommal történt elfogadásával vádolnak.
A belgyógyász-kardiológus orvos 2024 júniusa és augusztusa között a nagyszebeni vasutas kórház alkalmazottjaként fogadott el pénzt és javakat betegektől az orvosi szolgáltatásokhoz történő hozzáférés elősegítése céljából - állítják az ügyészek. A szebeni orvos 100-200 lejes összegeket fogadott el. A kórház vezetőtanácsa sajnálatát fejezte ki és elítélte az ilyen viselkedést. Liliana Coldea a nagyszebeni Lucian Blaga Egyetem orvosi karán is tanít.
Harmadik alkalommal is megszervezi a magyar színházi fesztivált Bukarestben a Magyar Színházi Szövetség (MASZÍN), hogy az egyesületet létrehozó öt erdélyi teátrum a román fővárosban is bemutathassa fontosnak tartott előadásait - közölte az MTI-vel Balázs Attila, a MASZÍN elnöke, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház igazgatója.
A szeptember 30. és október 6. közötti Bukfeszt nagytermi előadásait az Odeon Színház, stúdióelőadásait pedig a Metropolis Színház látja vendégül. "Ez az az eset, amikor a hegy megy Mohamedhez, ugyanis a bukaresti szakma nehezen tud elmozdulni, és ezért nem látja azokat az előadásokat, amelyeket mi fontosnak tartunk" - magyarázta a színházigazgató. Újdonságként említette, hogy az előadások után beszélgetések is lesznek a kritikusokkal az Odeon Színház stúdiótermében, amelyeken a közönség is részt vehet, de ezeket sem kizárólag a szakmaiság, hanem a bemutatkozás, a kommunikáció javítása jegyében szervezik. Kiemelte, hogy a fesztivál ugyanakkor a bukaresti magyaroknak is szól, akik "nincsenek magyar előadásokkal elkényeztetve" és a román közösséget is várják az előadásokra. A magyarul nem tudó nézők számára az előadásokat román (esetenként angol) nyelvű felirattal játsszák. A MASZÍN által kezdeményezett, az UNITER együttműködésével és a Liszt Intézet bukaresti magyar kulturális központjának segítségével megszervezett fesztivált a román kormány Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. is támogatja.
Nagy a valószínűsége, hogy Izrael megölte a Hezbollah vezérét egy bejrúti bombatámadásban. Az első közlések szerint a légicsapásban nem csak Hassan Naszrallah, hanem kijelölt utóda, Hasem Szafiedi is életét vesztette. A Fox News megerősítette, hogy a támadás célpontja a szervezet első számú vezetője volt. A libanoni állami biztonsági szervek eddig annyit közöltek, hogy nem tudnak kapcsolatba lépni a Hezbollah vezérkarával.
Izrael tegnapi bejrúti légicsapása bizonyítja, hogy nem törődik a közte és a Hezbollah közötti tűzszünet elérését célzó nemzetközi erőfeszítésekkel - jelentette ki Nadzsib Mikáti libanoni ügyvivő miniszterelnök, miután az izraeli hadsereg az Iránból támogatott Hezbollah síita milícia központi parancsnokságának épületét támadta Dahíja városrészben. Izrael északi részére lőtt ki rakétákat a Hezbollah, miközben Izrael folytatja támadásait Libanonban, Bejrút külvárosai térségében - közli az AFP.
A siita iránpárti mozgalom közlése szerint támadásai az észak-izraeli Kabri kibucot célozták meg válaszként Izrael barbár támadásaira a városok, falvak és civilek ellen Libanonban. Az izraeli hadsereg a délelőtt újabb bombázásokról számolt be ezúttal a kelet-libanoni Bekaa völgyében.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök New Yorkban találkozott Donald Trump volt amerikai elnökkel. A republikánus elnökjelölt az utóbbi időben egyre gyakrabban bírálta azt, hogy az Amerikai Egyesült Államok pénzügyi támogatást nyújt Ukrajnának az Oroszország elleni háborús erőfeszítéseihez.
Donald Trump gúnyolódott is az ukrán elnökön, aki szerinte a világ legjobb üzletkötője, mert minden alkalommal, amikor az Egyesült Államokba jön, dollármilliárdokkal tér haza. Volodimir Zelenszkij korábban bejelentette, hogy a republikánus elnökjelöltnek be akarja mutatni az Oroszországgal vívott háború győzelmi tervét, amelyet először a Fehér Házban ismertetett Joe Biden elnökkel és Kamala Harris alelnökkel. A legutóbbi kampánygyűléseken azonban Donald Trump bírálta Zelenszkijt, amiért elutasította az Oroszországgal kötendő alkut, továbbá azzal dicsekedett, hogy elnökké választása esetén 24 órán belül véget vetne a háborúnak.
Lakosonként átlagosan mintegy 132 kilogramm élelmiszer-hulladék keletkezett az Európai Unióban 2022 során, öt kilogrammal több, mint 2020-ban, amikor először tettek közzé ilyen témájú jelentést - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala.
Az Eurostat szerint 2022-ben az EU-ban összesen 59,2 millió tonna élelmiszer-hulladék keletkezett, a háztartások ennek 54 százalékát termelték, amely lakosonként 72 kilogrammot tett ki. A fennmaradó 46 százalék az élelmiszer-ellátási láncban keletkezett.
A heti hírösszefoglalóban szó lesz arról, hogy Klaus Iohannis államelnök hogyan osztotta meg az amúgy is kampánylogika szerint működő koalíciós pártokat. Áttekintjük azt is, miről nem hajlandók beszélni választások előtt a hazai kormánypártok. Ausztria választásra készül, miközben Közel-Keleten Izrael és a Hezbollah közötti konfliktus eldurvulása a totális háborúval fenyeget.
Szőcs Levente háttere a németországi Brandenburg tartományi választásokról
Garzó Ferenc jegyzete: Állati tulajdonágaink és a társadalmi tápláléklánc
A nagyváradi Újvárad legfrissebb lapszámait Kemenes Henriette ismerteti.
Az Újvárad folyóirat szeptemberi számának szépirodalmi részében Patak Márta, Káli István, Zimonyi Zita és Berka Attila prózái mellett Tamás Dénes, Kukucska Szabolcs és Zsigmond Gergő verseit olvashatják. Görög haza címmel a Tárca rovat Markó Béla írását kínálja, míg esszét Türelem címmel Lovassy Cseh Tamás publikál. A Galéria rovatban Portik Blénessy Ágota méltatja Bádogember és társai címmel Szabó András művészetét, akinek az EMÜK-ben látható egyéni kiállítása. Folytatódik Vallasek Júlia és Boka László Ketten egy páston sorozata, ezúttal a műfordítás a közös témája írásaiknak. A társadalom rovatban Zöld fordulat zajlik politikai ellenszélben címmel Cseke Péter Tamás, míg A politikai wrestling nem olimpiai sportág címmel Forgács Áron írását kínálja a folyóirat. Csak az ember ad ki könyvet a címe Gálfalvi Ágnes tudósításának az idei brünni Book Industry Forumról. Odalent nincs semmi, csak mi magunk című írásában Tankó Andrea az Eric című minisorozatot ajánlja megnézésre. Az induló színházi évadról Hegyi Réka, Koós Csenge és Lovassy Cseh Tamás írása szolgál körképpel a romániai magyar kőszínházak terveiről. Bozsódi-Nagy Orsolya A csapda című amerikai produkciót elemzi Apák filmje című recenziójában. A lapszám kapható a jobb könyvesboltokban, lapárusoknál, olvasható a laptapir.hu-n, továbbá előfizethető a holnap.ro és az ujvarad.ro oldalon.