Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
Tavalyhoz képest egy helyet rontott Románia, 2020-hoz képest viszont kettőt csúszott vissza a leginnovatívabb országok ranglistáján, amelyet az ENSZ égisze alatt működő Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) tesz közzé évente.
Az év első nyolc hónapjában 5,9 milliárd eurót költöttek külföldi utazásokra a román turisták, közölte a jegybank. Az összeg 200 millióval nagyobb a tavalyi év azonos időszakának költéseihez képest, idézi a Román Nemzeti Bank (BNR) adatait a Ziarul Financiar.
Josep Borrell, az EU külpolitikai főképviselője hétfőn bejelentette, hogy azt szeretné, ha az EU külügyminiszterei a következő találkozójukon megvitatnák a nemzetközi humanitárius jog esetleges Izrael általi megsértését, amivel veszélybe kerülhetnek a kereskedelmi kapcsolatok, jelenti a dpa.
Sikerként könyvelte el a nyugat-balkáni államok uniós csatlakozásának az előkészítését szolgáló tízéves berlini folyamat eddigi eredményeit Olaf Scholz német kancellár Szerbia, Koszovó, Albánia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró és Észak-Macedónia állam- illetve kormányfőivel Berlinben tartott csúcstalálkozó kezdetén.
Az autóipari csoport vezérigazgatója, Carlos Tavares a Les Échos francia pénzügyi napilapnak adott interjúban kifejtette: ha a kínai gyártók 10 százalékos piaci részesedést szereznének Európában, az 1,5 millió autót jelentene.
A történelmi személyiségek sírhelyeit, a hősöknek állított emlékműveket, kriptákat védi egy RMDSZ által kezdeményezett törvényjavaslat, amelyről első házként döntött hétfőn a szenátus.
Több hónapos késéssel mutatta be a magyar miniszterelnök a féléves uniós elnökség programját az Európai Parlamentben. A szerdai esemény precedens nélküli összetűzésekre adott alkalmat – éles szóváltások, taps, bekiabálások, sőt éneklés is tarkította Orbán Viktor felszólalásait.
Kína hétfőn hadgyakorlatot indított Tajvan környékén, amelyet a szeparatista akciókkal szembeni figyelmeztetésnek minősített. Peking közölte, hogy harci repülőgépek és hadihajók…
Több nyugati támogatást kért Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az orosz-észak-koreai katonai együttműködés miatt. Zelenszkij szerint az Ukrajna és partnerei közötti…
Töltött fegyver birtoklása miatt tartóztattak le egy férfit Donald Trump republikánus elnökjelölt kaliforniai választási gyűlésének közelében a hétvégén – jelentették…
A Központi Választási Iroda véglegesítette az államelnök-jelöltek sorrendjét a szavazócédulán a november 24-i elnökválasztás első fordulójára. A testület döntése értelmében…
Tavalyhoz képest egy helyet rontott Románia, 2020-hoz képest viszont kettőt csúszott vissza a leginnovatívabb országok ranglistáján, amelyet az ENSZ égisze alatt működő Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) tesz közzé évente.
Romániai a 48. pozíciót foglalja el a 133-ból. Az Európai Unió valamennyi tagországa megelőz bennünket, beleértve a legtöbb rangsorban serenghajtó Bulgáriát is.
Az államokat 11 kritérium alapján rangsorolták, melyek két fő területre vonatkoznak. Ezek: az innovációs erőforrások és beruházások, illetve az előállított innovatív termékek és szolgáltatások.
A világ leginnovatívabb állama Svájc, az első tízben pedig Svédország, az Egyesült Államok, Szingapúr, Nagy-Britannia, Dél-Korea, Finnország, Hollandia, Németország és Dánia szerepel még. Magyarország a 36. helyet foglalja el.
Az év első nyolc hónapjában 5,9 milliárd eurót költöttek külföldi utazásokra a román turisták, közölte a jegybank. Az összeg 200 millióval nagyobb a tavalyi év azonos időszakának költéseihez képest, idézi a Román Nemzeti Bank (BNR) adatait a Ziarul Financiar.
Tavaly egész évben 8,5 milliárd eurót vittek ki az országból a hazai turisták, ami rekordnak számított. Idén év végéig – az első nyolc hónap trendje alapján – elérheti a 9 milliárd eurót a külföldi idegenforgalmi szolgáltatásokra költött pénzmennyiség, miközben más országokból ennek nagyjából harmadát, 3,3 milliárd eurót hoztak Romániába.
A BNR adataiból az is kiderül, hogy a nyári hónapokban nagyjából ugyanannyit költöttünk a határokon túl, mint tavaly, magyarán egyre többet utazunk külföldre a főszezonon kívül. A hazai turisták legkedveltebb célországai közé tartozik Törökország, Görögország, Olaszország, Spanyolország és Nagy-Britannia.
Josep Borrell, az EU külpolitikai főképviselője hétfőn bejelentette, hogy azt szeretné, ha az EU külügyminiszterei a következő találkozójukon megvitatnák a nemzetközi humanitárius jog esetleges Izrael általi megsértését, amivel veszélybe kerülhetnek a kereskedelmi kapcsolatok, jelenti a dpa.
Spanyolország és Írország már hónapokkal ezelőtt javasolta, hogy vizsgálják meg az iparra, az energiára, a közlekedésre és a turizmusra kiterjedő partnerségi megállapodást az EU és Izrael között.
Borrell korábbi nyilatkozatai szerint az Európai Bizottság javasolhatja a megállapodás felfüggesztését, ha Izrael már nem tartja be alapelveit. Most azt mondta: a kérdést napirendre kell tűzni, mivel a nemzetközi humanitárius jog helyzete Libanonban és Gázában "nagyon aggasztó".
Izrael és az EU megállapodása kiköti, hogy a felek közötti kapcsolatok az emberi jogok tiszteletben tartásán is alapulnak.
Sikerként könyvelte el a nyugat-balkáni államok uniós csatlakozásának az előkészítését szolgáló tízéves berlini folyamat eddigi eredményeit Olaf Scholz német kancellár Szerbia, Koszovó, Albánia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró és Észak-Macedónia állam- illetve kormányfőivel Berlinben tartott csúcstalálkozó kezdetén.
A kancellár a berlini folyamat elmúlt tíz évének konkrét sikereiként említette a hat ország közötti mobilitás javítását célzó számos megállapodást, a roamingdíjak csökkentését, a diákcserét és a megújuló energiák használatát elősegítő regionális klímapartnerséget.
A mostani csúcstalálkozó napirendjén egyebek között a közös regionális piacra vonatkozó cselekvési terv és a felsőoktatáshoz való hozzáférésről szóló új mobilitási megállapodás aláírása szerepelt.
A berlini folyamatot 2014-ben kezdeményezte Angela Merkel akkori kancellár. Azóta évente tartanak csúcstalálkozókat. Az EU már 2023-ban ígéretet tett a hat nyugat-balkáni ország felvételére az uniós tagok sorába.
Az autóipari csoport vezérigazgatója, Carlos Tavares a Les Échos francia pénzügyi napilapnak adott interjúban kifejtette: ha a kínai gyártók 10 százalékos piaci részesedést szereznének Európában, az 1,5 millió autót jelentene.
„Ez hét összeszerelő üzemnek felel meg. Az európai gyártóknak vagy be kellene zárniuk, vagy át kellene adniuk a gyárakat a kínaiaknak" - idézte a dpa német hírügynökség a Stellantis-vezért.
Tavares azt valószínűsíti, hogy a kínai autógyártók európai beruházásokkal bújnak ki az Európai Unió által tervezett büntetővámok alól. Ha ez megtörténik, többletkapacitás alakulna ki az európai piacon, ami a meglévő telephelyek bezárását vonná maga után.
A Peugeot, Citroën, Opel, Fiat, Chrysler és Jeep márkákat gyártó Stellantis a múlt hónapban jelezte, hogy a profitja csökkenésére számít „az észak-amerikai piac problémái és az ágazat általános nehéz helyzete” miatt.
Németország azt tervezi, hogy Indiában toborzott munkásokkal enyhíti a szakképzett munkaerő hiányát - jelenti a dpa német hírügynökség.
Hubertus Heil munkaügyi miniszter bejelentette, hogy összesen több mint 30 intézkedéssel könnyítik meg az indiaiak útját Németországba, egyebek mellett a vízumkiadás bürokráciájának csökkentésével.
A tárcavezető hangsúlyozta: az elöregedő társadalom problémái bevándorlás nélkül súlyosbodnak, a szakképzett munkások hiánya hátráltatja a növekedést és a fejlődést Németországban.
Eközben Indiában a helyzet fordított, havonta egymillió emberrel bővül a munkaerőpiac.
Az újdelhi kormány támogatja a migrációt, ezért Németország különösen fontos partnert lát Indiában a szakképzett bevándorlás terén – mondta Heil, aki szerint a berlini kormány a jövő héten Indiában tartandó német-indiai egyeztetések során ismerteti stratégiáját.
A történelmi személyiségek sírhelyeit, a hősöknek állított emlékműveket, kriptákat védi egy RMDSZ által kezdeményezett törvényjavaslat, amelyről első házként döntött hétfőn a szenátus.
A szövetség közleményében emlékeztet, hogy több nagyvárosban gondot okoz a temetők zsúfoltsága, ami veszélyezteti a történelmi személyiségek sírhelyeit, a hősöknek állított emlékműveket, régi kriptákat. Az RMDSZ javaslatára korábban arról döntött a parlament felsőháza, hogy megkönnyíti az önkormányzatok számára, új temetők létrehozását, az ehhez szükséges területek kisajátításával.
A most terítékre került tervezet a történelmi fontosságú, régi sírhelyek védelmét szolgálja. A törvényjavaslat továbbá kimondja: a temetők ösvényeit, zöldövezeteit gondozni kell, és biztosítani kell azok őrzését, védését.
„A kolozsvári Házsongárdi temetőben, a nagyváradi Rulikowski temetőben, és más településeken lévő, a közösségünk szempontjából fontos sírhelyeket védjük meg, hiszen ezek múltunk, identitásunk elemei” – nyilatkozta Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője.
A tervezetről, amelynek kezdeményezője Szabó Ödön Bihar megyei RMDSZ-es képviselő, a parlament alsóházának is döntenie kell.
Több hónapos késéssel mutatta be a magyar miniszterelnök a féléves uniós elnökség programját az Európai Parlamentben. A szerdai esemény precedens nélküli összetűzésekre adott alkalmat – éles szóváltások, taps, bekiabálások, sőt éneklés is tarkította Orbán Viktor felszólalásait.
A magyar kormányfő szokványosnak mondható programbeszéde után olyan vihar következett, amilyent nem látott még a strasbourgi törvényhozás. Az Európai Parlament többsége egyszerűen tudomást sem vett a magyar elnökség programjáról, és érdemi vita helyett frontális támadást indított Orbán Viktor kormánya ellen. A hangot Ursula von der Leyen bizottsági elnök adta meg, majd az Európai Néppárt elnöke, Manfred Weber odáig ment, hogy beajánlotta miniszterelnöknek a mellette ülő Magyar Pétert.
Kína hétfőn hadgyakorlatot indított Tajvan környékén, amelyet a szeparatista akciókkal szembeni figyelmeztetésnek minősített. Peking közölte, hogy harci repülőgépek és hadihajók vették körül a tajvani szigetet, amelyet Kína saját területének részeként tart számon. A tajvani védelmi minisztérium elítélte Kína „provokatív akcióját”, és közölte, hogy „megfelelő erőket” vetett be - írja a BBC.
Több nyugati támogatást kért Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az orosz-észak-koreai katonai együttműködés miatt. Zelenszkij szerint az Ukrajna és partnerei közötti védelmi kapcsolatoknak is változniuk kell az Oroszországnak nyújtott észak-koreai támogatás tükrében, amely nemcsak fegyverszállítmányokat, de katonák biztosítását is magában foglalja az orosz csapatok számára. Zelenszkij egy televíziós beszédben vasárnap elmondta, hogy Oroszország és Észak-Korea közti kapcsolatok egyre szorosabbá válnak, hiszen nemcsak fegyverek, hanem emberek átadásáról van szó. Kim Jonghjon dél-koreai védelmi miniszter keddi parlamenti meghallgatásán arról számolt be, hogy a Phenjan és Moszkva közötti katonai együttműködés keretében Észak-Korea feltehetően beveti Ukrajnában reguláris hadseregének egy részét az orosz erők oldalán. A Kreml csütörtökön visszautasította a dél-koreai állításokat.
Töltött fegyver birtoklása miatt tartóztattak le egy férfit Donald Trump republikánus elnökjelölt kaliforniai választási gyűlésének közelében a hétvégén – jelentették be a kaliforniai hatóságok. A helyi rendőrség közlése szerint az esemény biztosítására kirendelt járőrök egy fekete városi terepjáró sofőrjénél találtak töltött lőfegyvereket, valamint egy nagy kapacitású tárat. A 49 éves, Las Vegas-i illetőségű Vem Millert előállították, majd illegális fegyver-, és lőszerbirtoklásért letartóztatták. Az incidens nem volt befolyással Donald Trump és a választási gyűlés közönségének biztonságára.
A Központi Választási Iroda véglegesítette az államelnök-jelöltek sorrendjét a szavazócédulán a november 24-i elnökválasztás első fordulójára. A testület döntése értelmében 14 jelölt fog megmérettetni. Sorshúzás alapján megállapították, hogy a jelöltek milyen sorrendben lesznek a szavazócédulán. Az első pozícióba Elena Lasconi, a Mentsétek meg Romániát Szövetség jelöltje került. Második a Románok Egyesüléséért Szövetség jelöltje, George Simion. Harmadik a szociáldemokrata párti Marcel Ciolacu, negyedik a liberális Nicolae Ciucă. Ötödik az RMDSZ elnökjelöltje, Kelemen Hunor. Hatodik a függetlenként induló Mircea Geoană. A jelöltek további sorrendje: Ana Birchall, Alexandra Bertalan-Păcuraru, Sebastian-Constantin Popescu, Ludovic Orban, Călin Georgescu, Cristian Diaconescu, Cristian-Vasile Terheș és Silviu Predoiu.