Geoană felajánlotta, hogy közösen döntsenek a moderátor személyéről.
Continue Reading

Adásunkban beszámolunk a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat huszonkilencedik alkalommal megszervezett díjátadójáról, majd interjút hallhatnak Török Zsuzsával, az ELTE Irodalomtudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársával, aki a 19. századi női életírás kapcsán tartott előadást Kolozsváron.

Legalább harmincegy ember életét vesztette, és csaknem ötvenen eltűntek Ukrajna délkeleti részén, miután az orosz erők bombatámadást intéztek egy frontvonalhoz közeli iskola ellen Zaporizzsja régióban, írja a Reuters.
Az épületet humanitárius segélyek elosztópontjaként és menedékként használták a civilek.
A helyi hatóságok közlése szerint az első csapást követően Oroszország egy újabb, úgynevezett „double-tap” támadást indított, amely a helyszínre siető mentőcsapatokat és rendőröket vette célba. Az áldozatok között két mentőmunkás és négy rendőr is van.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megerősítette, hogy az iskolában a frontvonal közelsége miatt rendes tanítás már régóta nem folyt.
Közben súlyos ukrán dróntámadás érte az éjszaka az egyik legnagyobb orosz olajfinomítót a Moszkvától mintegy 250 kilométerre északkeletre fekvő Jaroszlavl városában. Mihail Jevrajev regionális kormányzó közlése szerint a csapás következtében hatalmas tűz ütött ki a Szlavneft finomítóban, és az üzem két dolgozója repeszsérüléseket szenvedett. A helyi védelmi erők állítása szerint a létesítményt célzó 124 drónt semmisítették meg, miközben az orosz védelmi minisztérium azt közölte, hogy az ország felett összesen rekordmennyiségű, 856 ellenséges drónt lőttek le az éjszaka folyamán. Kijev korábban már legalább kétszer mért csapást erre a stratégiai fontosságú üzemre, amely az orosz védelmi ipar egyik kulcsfontosságú üzemanyag-ellátója.
A NATO drónok, radarok és tengeri járőrrepülőgépek bevetésével erősíti meg keleti szárnyát a Fekete-tengeren, miután az elmúlt időszakban megszaporodtak a teherhajók elleni támadások. Legutóbb Románia felségvizeinek határán, illetve Bulgária kizárólagos gazdasági övezetében értek támadások és süllyesztettek el kereskedelmi hajókat. Elemzők szerint Moszkva szándékosan teszteli a szövetség vörös vonalait, kihasználva a Nyugat eszkalációtól való félelmét. A NATO képviselői hangsúlyozták: a szövetség elkötelezettsége a tagállamok védelmére „acélkemény”, és a következő öt évben több mint negyvenmilliárd dollárt fektetnek be a drónellenes védelmi képességek fejlesztésébe.
" ["post_title"]=> string(46) "Iskolát ért orosz bombatámadás Ukrajnában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "iskolat-ert-orosz-bombatamadas-ukrajnaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-03 13:53:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:53:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469947" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3789 (24) { ["ID"]=> int(469945) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-03 13:22:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:22:29" ["post_content"]=> string(2134) "Megkezdődtek az időközi választások az Egyesült Államokban. A tét nem kisebb, mint Donald Trump elnök második elnöki ciklusának első két éve feletti ítélet, írja a Reuters.
A felmérések és a független elemzők szerint a demokratáknak komoly esélyük van arra, hogy elhódítsák a képviselőházi többséget a republikánusoktól, míg a szenátus sorsa továbbra is kiszámíthatatlan.
A történelmi trendek és Trump elnök rekordalacsony népszerűségi mutatói a demokratáknak kedveznek, ráadásul a választókat mélyen frusztrálja az Iránnal vívott háború és az amiatt megugrott üzemanyagárak.
Donald Trump az utóbbi hetekben több mint két tucat kampánygyűlést tartott, ahol ellenfeleit radikálisnak és veszélyesnek nevezte, míg a demokrata vezetők szintén az elnök személyére hegyezték ki a kampányt.
A választások napján is pattanásig feszült a helyzet az Egyesült Államok és Irán között. Washington védelmi jellegű légicsapásokat hajtott végre az iráni Kesm-sziget ellen, miután az amerikai erők szerint onnan föld-levegő rakétákkal vették célba az amerikai katonai egységeket. Bár a csapások korlátozottak voltak, a diplomáciai tárgyalások megakadtak.
Teheráni források szerint messze még a megállapodás. Irán határozott válaszlépésekkel fenyegetőzik, és a globális energiaellátás szempontjából kritikus Hormuzi-szoros lezárását helyezte kilátásba, amennyiben az Egyesült Államok nem teljesíti a feltételeiket.
Katar eközben intenzív közvetítői erőfeszítéseket tesz Doha és Teherán között, hogy megakadályozza a háború újbóli fellángolását. A feszültség hatására az olajárak ismét emelkedni kezdtek a világpiacon.
" ["post_title"]=> string(78) "Donald Trump elnökségéről mondanak ítéletet az időközi választásokon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "donald-trump-elnoksegerol-mondanak-iteletet-az-idokozi-valasztasokon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-03 13:22:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:22:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469945" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3781 (24) { ["ID"]=> int(469943) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-03 13:14:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:14:44" ["post_content"]=> string(965) "Jelentősen csökkent a költségvetési hiány. A pénzügyminisztérium keddi jelentése szerint az év első kilenc hónapjában a deficit a GDP 3,81 százalékára mérséklődött a tavalyi 5,31 százékról.
Ezzel párhuzamosan az állami beruházások harminc százalékkal, csaknem 108 milliárd lejre emelkedtek, amit kétharmad részben uniós források fedeztek.
Alexandru Nazare pénzügyminiszter közölte: az irány jó, de az év végi 6,2 százalékos hiánycél elérése az uniós helyreállítási alapokból várt, több mint négymilliárd eurós utalás időbeni beérkezésétől függ.
A tárcavezető szerint az 5-ös és 6-os számú fizetési kérelméből származó keretből több, előre kifizetett projektet kell fedezni.
" ["post_title"]=> string(77) "Alexandru Nazare: a hiánycél elérése a helyreállítási alapoktól függ" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "alexandru-nazare-a-hianycel-elerese-a-helyreallitasi-alapoktol-fugg" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-03 13:14:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:14:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469943" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3791 (24) { ["ID"]=> int(469791) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-03 14:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 12:00:00" ["post_content"]=> string(1090) "Adásunkban beszámolunk a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat huszonkilencedik alkalommal megszervezett díjátadójáról, majd interjút hallhatnak Török Zsuzsával, az ELTE Irodalomtudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársával, aki a 19. századi női életírás kapcsán tartott előadást Kolozsváron.

Geoană felajánlotta, hogy közösen döntsenek a moderátor személyéről.
Continue Reading
Eugen Pîrvulescu ellen múlt pénteken indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA).
Continue Reading
Az Európai Bizottság (EB) jóváhagyta tegnap az uniós helyreállítási mechanizmus keretében Románia által benyújtott harmadik kifizetési kérelem előzetes értékelését – közölte az uniós végrehajtó testület.
Continue Reading
A 270 millió dollárra becsült beszerzés előzetes jóváhagyását tegnap továbbította a parlament egyesített házbizottsága a védelmi minisztériumnak.
Continue ReadingElektrosokk-készülékkel kínozták, nyomorúságos körülmények között tartották, és lejárt szavatosságú élelmiszerrel etették a pácienseket a vaskohsziklási pszichiátriai kórházban – adta hírül a Digi24.
Continue Reading
Karbantartási munkálatok miatt ma, október 16-án, nem lesz hallható a Bukaresti Rádió műsora a bukaresti adótorony körzetében, középhullámon az 603-kHz-es…
Continue Reading
Bukaresti képviselői mandátumra pályázik Novák Eduárd volt ifjúsági és sportminiszter, aki ma adta le a jelölési aktacsomóját a Bukaresti Választási…
Continue Reading
Adásunkban a 6. Bukaresti Magyar Jazznapok fellépőivel – Snétberger Ferenc gitár- és Tony Lakatos szaxofonművésszel, valamint Egri János Jr.-ral, a…
Continue Reading
Észak-Korea felrobbantotta a kommunista államot Dél-Koreával összekötő utakat a határ menti demilitarizált övezet ellenőrzése alatt álló részén; a lépésre a dél-koreai hadsereg figyelmeztető lövésekkel válaszolt – közölte kedden a dél-koreai hadsereg.
(tovább…) Continue Reading
Az Európai Néppárt (EPP) egy képet tett közzé a közösségi médiában, amelyen Orbán Viktor egy piros háttéren sétál kifelé, mögötte pedig az a felirat olvasható, hogy „Time to go”, vagyis „Ideje távozni”.
(tovább…) Continue Reading
Izrael hajlandó az Irán elleni csapásokat katonai célpontokra korlátozni és nem támadnak olaj- vagy nukleáris létesítményeket. Ezt állítólag Benjamin Netanjahu közölte a Biden-kormányzattal a Washington Post szerint.
(tovább…) Continue Reading
Románia villamosenergia-importja az idei év első nyolc hónapjában 60 százalékkal nőtt a tavalyi év azonos időszakához képest – derül ki az Országos Statisztikai Intézet legfrissebb adataiból.
(tovább…) Continue Reading"Szemtől szembeni vitára" hívta meg Mircea Geoană független államfőjelölt a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökét és államfőjelöltjét, Marcel Ciolacut.
Geoană felajánlotta, hogy közösen döntsenek a moderátor személyéről, és az újságírókat is meghívta az eseményre, amelynek helyszínéül a bukaresti Grand Hotelt választotta, időpontjául pedig október 19-e, szombat 18 órát javasolta.
" ["post_title"]=> string(45) "Vitára hívta Mircea Geoană Marcel Ciolacut" ["post_excerpt"]=> string(77) "Geoană felajánlotta, hogy közösen döntsenek a moderátor személyéről." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "vitara-hivta-mircea-geoana-marcel-ciolacut" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-16 13:46:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-16 10:46:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=443677" ["menu_order"]=> int(8305) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3609 (24) { ["ID"]=> int(443675) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-16 12:35:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-16 09:35:42" ["post_content"]=> string(497) "Alina Gorghiu igazságügyi miniszter Eugen Pîrvulescu szenátor mentelmi jogának felfüggesztését kérte a felsőháztól - tájékoztatott tegnap a szaktárca.
Eugen Pîrvulescu ellen múlt pénteken indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) befolyással üzérkedésre való felbujtás gyanújával. A törvényhozót hatósági felügyelet alá helyezték.
" ["post_title"]=> string(75) "Eugen Pîrvulescu mentelmi jogának felfüggesztését kérte Alina Gorghiu" ["post_excerpt"]=> string(109) "Eugen Pîrvulescu ellen múlt pénteken indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA)." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(69) "eugen-pirvulescu-mentelmi-joganak-felfuggeszteset-kerte-alina-gorghiu" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-16 12:35:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-16 09:35:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=443675" ["menu_order"]=> int(8306) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3554 (24) { ["ID"]=> int(443672) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-16 12:34:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-16 09:34:07" ["post_content"]=> string(1816) "Az Európai Bizottság (EB) jóváhagyta tegnap az uniós helyreállítási mechanizmus keretében Románia által benyújtott harmadik kifizetési kérelem előzetes értékelését - közölte az uniós végrehajtó testület.
Az EB közleménye szerint Románia teljesítette a harmadik kifizetési kérelemhez rendelt hat célkitűzést, illetve a 68 mérföldkő közül 62-t. A nem teljesült mérföldkövek az állami vállalatok irányításának reformjához, a közlekedési beruházásokhoz és a mikrovállalkozások adórendszerének reformjához kapcsolódnak. A mechanizmus szabályainak megfelelően a nem teljesített mérföldkövekhez rendelt összegek kifizetését felfüggesztik, és a harmadik kifizetési kérelemmel igényelt összegnek csak egy részét kaphatja meg az ország.
Az EB továbbította előzetes értékelését a Gazdasági és Pénzügyi Bizottságnak, amelynek négy hét áll a rendelkezésére a véleményezése kibocsátására. Az országnak egy hónapon belül el kell küldenie az EB-nek a kifogásokkal kapcsolatos megjegyzéseit.
A Gazdasági és Pénzügyi Bizottság pozitív véleményezése, illetve Románia megjegyzéseinek kiértékelése után az EB elfogadja a kifizetési határozatot, majd utalják a pénzt Romániának - ismertették az eljárást. Ettől számítva hat hónap áll az ország rendelkezésére a hiányosságok pótlására. Ha ennek az időszaknak a lejártával úgy ítélik meg, hogy a problémás mérföldkövek kielégítően teljesültek, utalják az országnak a visszatartott összegeket is.
A parlament felhatalmazta a védelmi minisztériumot (MAPN), hogy 44 darab AAV-7-es típusú amerikai kétéltű rohamjárművet vásároljon.
A parlamenti szakbizottságok október elsején szavaztak a tárca által szeptemberben igényelt, áfa nélkül 270 millió dollárra becsült beszerzés előzetes jóváhagyásról, amelyet tegnap továbbított a kétkamarás parlament egyesített házbizottsága a védelmi minisztériumnak - közölte az Agerpes hírügynökség.
A partraszálló páncélozott csapatszállító harcjárműveket az Egyesült Államok tengerészgyalogságának készletéből vásárolnák meg az amerikai külföldi katonai értékesítési program (FMS) keretében.
A védelmi minisztérium a parlamenthez intézett levelében a haditengerészet felszereltségének korszerűsítésével, hadműveleti képességeinek javításával indokolja a rohamjárművek beszerzését.
" ["post_title"]=> string(55) "Rohamjárműveket vásárolhat a védelmi minisztérium" ["post_excerpt"]=> string(161) "A 270 millió dollárra becsült beszerzés előzetes jóváhagyását tegnap továbbította a parlament egyesített házbizottsága a védelmi minisztériumnak." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "rohamjarmuveket-vasarolhat-a-vedelmi-miniszterium" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-16 12:32:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-16 09:32:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=443670" ["menu_order"]=> int(8308) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3736 (24) { ["ID"]=> int(443668) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-16 12:29:50" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-16 09:29:50" ["post_content"]=> string(770) "Elektrosokk-készülékkel kínozták, nyomorúságos körülmények között tartották, és lejárt szavatosságú élelmiszerrel etették a pácienseket a vaskohsziklási pszichiátriai kórházban – adta hírül a Digi24.
Az ENSZ Fogyatékossággal Élő személyek Jogainak Bizottsága jelentést készített a Bihar megyei vaskohsziklási szigorúan őrzött pszichiátriai kórházban tapasztalt körülményekről és a leleplezések nyomán büntetőeljárás indult.
Az ország neuropszichiátriai kórházainak szövetsége határozottan elhatárolódik, és elítéli a betegek elleni erőszakot.
" ["post_title"]=> string(66) "Büntetőeljárás a vaskohsziklási pszichiátriai kórház ellen" ["post_excerpt"]=> string(228) "Elektrosokk-készülékkel kínozták, nyomorúságos körülmények között tartották, és lejárt szavatosságú élelmiszerrel etették a pácienseket a vaskohsziklási pszichiátriai kórházban – adta hírül a Digi24. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "buntetoeljaras-a-vaskohsziklasi-pszichiatriai-korhaz-ellen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-16 13:46:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-16 10:46:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=443668" ["menu_order"]=> int(8309) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3735 (24) { ["ID"]=> int(443659) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-15 15:55:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-15 12:55:39" ["post_content"]=> string(318) "Karbantartási munkálatok miatt ma, október 16-án, nem lesz hallható a Bukaresti Rádió műsora a bukaresti adótorony körzetében, középhullámon az 603-kHz-es frekvencián. Megértésüket köszönjük!
" ["post_title"]=> string(23) "Szolgálati közlemény" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(22) "szolgalati-kozlemeny-7" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-16 09:56:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-16 06:56:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=443659" ["menu_order"]=> int(8311) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3734 (24) { ["ID"]=> int(443656) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-15 14:46:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-15 11:46:59" ["post_content"]=> string(1215) "Bukaresti képviselői mandátumra pályázik Novák Eduárd volt ifjúsági és sportminiszter, aki ma adta le a jelölési aktacsomóját a Bukaresti Választási Irodánál. A volt tárcavezető rádiónknak elmondta, hogy elsősorban a sportolók és a mozgássérültek hangja szeretne lenni, őket szeretné képviselni a törvényhozásban, illetve folytatni szeretné a munkát, amit miniszterként kezdett el. A tárcavezető szerint a sportstratégiát, amit előkészített, a jelenlegi kormány nem tekinti prioritásnak, ezért bízik benne, hogy képes megnyerni egy mandátumot, s ezzel az RMDSZ-re leadott szavazatok számát is gyarapítja.

Adásunkban a 6. Bukaresti Magyar Jazznapok fellépőivel - Snétberger Ferenc gitár- és Tony Lakatos szaxofonművésszel, valamint Egri János Jr.-ral, a Trio Johnology zenekar vezetőjével - hallhatnak interjút. Ezt követően Zsidó Ferenccel, Bartha György csíkszeredai magyartanár posztumusz kötetének, a Közelebb a hallgatáshoz című könyv egyik szerkesztőjével beszélgetünk.
Észak-Korea felrobbantotta a kommunista államot Dél-Koreával összekötő utakat a határ menti demilitarizált övezet ellenőrzése alatt álló részén; a lépésre a dél-koreai hadsereg figyelmeztető lövésekkel válaszolt – közölte kedden a dél-koreai hadsereg.
A robbantások előzménye, hogy Phenjan állítása szerint Dél-Korea pénteken Észak-ellenes politikai propagandaanyagokat szétszóró drónokat reptetett az észak-koreai főváros légterébe. Kim Dzsongun észak-koreai vezető „az ellenség súlyos, Észak-Korea szuverenitását sértő provokációja miatt” hétfőn összehívott biztonsági tanácskozáson azonnali katonai válaszlépéseket helyezett kilátásba – jelentette a KCNA észak-koreai állami hírügynökség. Kim Dzsongun vasárnap „szörnyű katasztrófával” fenyegette meg Dél-Koreát abban az esetben, ha további drónokat észlelnek az ország légterében. Noha Szöul nem ismerte el, hogy drónokat küldött volna északra, arra figyelmeztette Phenjant, hogy súlyos választ ad arra, ha polgárainak biztonságát veszélyezteti.
Phenjan a múlt héten jelentette be, hogy teljesen elvágja az országot Dél-Koreával összekötő utakat és vasútvonalakat és megerősíti a határ saját oldalán lévő területeit, válaszul a dél-koreai hadgyakorlatokra és az amerikai stratégiai nukleáris eszközök gyakori megjelenésére a térségben. Az állami média szerint az intézkedések célja a nemzetbiztonság védelme és a háború megelőzése, noha a jelentős katonai őrizet alatt álló határzónában már évek óta nem zajlott forgalom a két ország között. A 2000-es években, az enyhülés, illetve a békés együttélés szándékának kölcsönös gesztusaként a két országot két közúttal és két vasúti pályával kötötték össze újra, ám az északi állam nukleáris fegyverkezésével és fenyegető retorikájával ismét hanyatlásnak indult viszony miatt a kapcsolattartás ezen kísérletét is felfüggesztették.
" ["post_title"]=> string(87) "Észak-Korea felrobbantotta a Dél-Koreába vezető utakat a demilitarizált övezetben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(81) "eszak-korea-felrobbantotta-a-del-koreaba-vezeto-utakat-a-demilitarizalt-ovezetben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-15 13:30:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-15 10:30:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=443652" ["menu_order"]=> int(8314) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3731 (24) { ["ID"]=> int(443649) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-15 13:22:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-15 10:22:22" ["post_content"]=> string(1830) "Az Európai Néppárt (EPP) egy képet tett közzé a közösségi médiában, amelyen Orbán Viktor egy piros háttéren sétál kifelé, mögötte pedig az a felirat olvasható, hogy „Time to go”, vagyis „Ideje távozni”.
A képhez mellékelt szövegben az áll: „Magyarországot újra közelebb kell hozni Európához, és esélyt kell adni a rossz vezetés okozta károk helyreállítására”.
„Újra külföldről akarják megmondani, milyen kormánya legyen Magyarországnak” – reagált szintén Facebook-bejegyzésben a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója. Menczer Tamás szerint az a Manfred Weber, az Európai Néppárt vezetője akar diktálni, aki a migráció és a háború legfőbb támogatója.
„Tegnap Magyar Péter elmondta, mi Weber támogatásának ára! Le kell mondani a nemzeti szuverenitásról! Azaz be kell engedni a migránsokat, csatlakozni kell a háborúpártiakhoz, el kell törölni a multik által fizetett adókat, a rezsicsökkentést, és el kell venni a 13. havi nyugdíjat” – írta a politikus.
" ["post_title"]=> string(62) "„Ideje távozni” – üzeni az EPP a magyar kormányfőnek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "ideje-tavozni-uzeni-az-epp-a-magyar-kormanyfonek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-15 13:22:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-15 10:22:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=443649" ["menu_order"]=> int(8315) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3730 (24) { ["ID"]=> int(443647) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-15 12:55:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-15 09:55:07" ["post_content"]=> string(1443) "Izrael hajlandó az Irán elleni csapásokat katonai célpontokra korlátozni és nem támadnak olaj- vagy nukleáris létesítményeket. Ezt állítólag Benjamin Netanjahu közölte a Biden-kormányzattal a Washington Post szerint.
Az amerikai napilap meg nem nevezett tisztviselőkre hivatkozva azt írja, a megtorló akciót úgy kalibrálnák, hogy elkerüljék az amerikai választásokba való „politikai beavatkozás” látszatát.
Egy esetleges iráni olajlétesítményekre mért izraeli csapás elemzők szerint az egekbe repíthetné az energiaárakat, és gyökeres átformálná az elnökválasztási versenyt az Egyesült Államokban.
Netanjahu tervét megkönnyebbüléssel fogadták Washingtonban, ahol október 1-je óta találgatják, hogyan válaszol Izrael az iráni rakétatámadásokra.
A Washington Post cikkére reagáló közleményében Netanjahu hivatala azt mondta, hogy „meghallgatjuk az Egyesült Államok véleményét, de a végső döntéseinket nemzeti érdekeink alapján hozzuk meg”.
" ["post_title"]=> string(73) "Netanjahu visszafogottan válaszol az október 1-ei iráni rakétázásra" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "netanjahu-visszafogottan-valaszol-az-oktober-1-ei-irani-raketazasra" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-15 12:55:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-15 09:55:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=443647" ["menu_order"]=> int(8316) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3729 (24) { ["ID"]=> int(443645) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-15 12:20:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-15 09:20:04" ["post_content"]=> string(1062) "Románia villamosenergia-importja az idei év első nyolc hónapjában 60 százalékkal nőtt a tavalyi év azonos időszakához képest – derül ki az Országos Statisztikai Intézet legfrissebb adataiból.
A villamos energia végső fogyasztása 1,4%-kal nőtt, viszont több ágazatban visszaesett a termelés. Az elhúzódó aszály és a kevés csapadék következtében a vízi erőművek 25%-kal kevesebb energiát állítottak elő. Ugyanakkor 17%-kal csökkent a szélenergia-termelés, és a cernavodai blokkok időszakos leállásai miatt 4,2%-kal visszaesett az atomerőmű kibocsátása.
Noha az import a teljes felhasznált energiamennyiség közel ötödét teszi ki, Románia exportált is, így valójában a villamosenergia-szükséglet alig több mint 3 százalékát nem fedezi a hazai termelés – 1480 megawattórát a 43 992-ből.
" ["post_title"]=> string(55) "60 százalékkal több villamos energiát importáltunk" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "60-szazalekkal-tobb-villamos-energiat-importaltunk" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-15 12:20:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-15 09:20:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=443645" ["menu_order"]=> int(8317) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3607 (24) { ["ID"]=> int(443677) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-10-16 12:39:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-10-16 09:39:45" ["post_content"]=> string(635) ""Szemtől szembeni vitára" hívta meg Mircea Geoană független államfőjelölt a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökét és államfőjelöltjét, Marcel Ciolacut.
Geoană felajánlotta, hogy közösen döntsenek a moderátor személyéről, és az újságírókat is meghívta az eseményre, amelynek helyszínéül a bukaresti Grand Hotelt választotta, időpontjául pedig október 19-e, szombat 18 órát javasolta.
" ["post_title"]=> string(45) "Vitára hívta Mircea Geoană Marcel Ciolacut" ["post_excerpt"]=> string(77) "Geoană felajánlotta, hogy közösen döntsenek a moderátor személyéről." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "vitara-hivta-mircea-geoana-marcel-ciolacut" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-10-16 13:46:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-10-16 10:46:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=443677" ["menu_order"]=> int(8305) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40416) ["max_num_pages"]=> int(3368) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "a28b37df5449b16724756ae358f76644" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:f5e3a340955de0f5c99e2ab01cc83dc0" }