Erős robbanás történt ma éjszaka egy brăilai tömbházban, 16 lakrész megrongálódott, 49 személyt evakuáltak.
Continue Reading
Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.

Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3737 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3566 (24) { ["ID"]=> int(469950) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-08 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-08 05:00:00" ["post_content"]=> string(799) "Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.


Erős robbanás történt ma éjszaka egy brăilai tömbházban, 16 lakrész megrongálódott, 49 személyt evakuáltak.
Continue Reading
Holnap még benyújthatják igényléseiket az alacsony jövedelemmel rendelkező családok, az egyedülálló személyek és a kisnyugdíjasok.
Continue Reading
Az Infotrafic tájékoztatása szerint az A7-es sztráda első két szakasza nyílik meg, a Buzău északi részén levő közúti csomóponttól Râmnicu Săratig.
Continue ReadingKalotaszentkirály-Zentelke község is átvehette a napokban kiosztott Európai Ifjúsági Falu 2025 címet.
Continue Reading
Valentin Ștefan vezérigazgató szerint a vállalatnak több anyagi hasznot hozna, ha bérbe adná azokat a helyiségeket, amelyekben a kirendeltségek üzemelnek.
Continue Reading
A kormány által előterjesztett jogszabály az országos helyreállítási terv egyik mérföldkövének számít, és decemberig kell jóváhagynia a parlamentnek.
Continue Reading
Hatékonynak minősítette az embercsempészek elleni eddigi nemzetközi intézkedéseket Gerhard Karner osztrák belügyminiszter román hivatali partnerével, Cătălin Predoiuval tartott tegnapi megbeszélésén Bécsben.
Continue ReadingTényleg leállítja a fegyverszállításokat, és ezzel megadásra kényszeríti Ukrajnát Donald Trump? Ez a kérdés foglalkoztatja a világ közvéleményét, mióta újraválasztották az Egyesült Államok elnökévé.
A nyugati szövetségesek kancelláriáiban is árgus szemekkel figyelik, kiket jelöl Trump a kulcsfontosságú kormányzati posztokra, és annak alapján próbálnak következtetéseket levonni arra vonatkozóan, hogy miként változhat Washington háborúval kapcsolatos politikája a január 20-i stafétaváltás után.
(tovább…) Continue Reading
A NATO főtitkárával, valamint az Európai Tanács és az Európai Parlament elnökével találkozik Brüsszelben hétfőn Marcel Ciolacu kormányfő.
(tovább…) Continue Reading
A börtönökben dolgozó rendőrök tüntettek koradélután az Országos Börtönigazgatóság székháza előtt Bukarestben. Tiltakozásuk legfőbb oka a vezetőség érdektelensége, hogy megoldást találjanak a rendszerben lévő korrupciós ügyek felszámolására, amelyeket – olvasható a szakszervezet közleményében – főként a központi és területi egységek apparátusában dolgozó főnökök követnek el.
(tovább…) Continue Reading
Iasiban, Bukarestben, Galacon, Pascaniban és Podu Iloaiei városban tartottak házkutatást a délelőtt a Szervezett Bűnözés elleni Ügyosztály ügyészei mintegy 50 helyen kábítószerek után kutatva, főként iskolákban árult drogok ügyeiben.
(tovább…) Continue Reading
Elsőként azok a cégek iratkozhatnak fel, amelyektől a gazdák új mezőgazdasági gépeket vásárolhatnak. November 28 után a magántermelők iratkozhatnak fel a forgalmazókon keresztül.
(tovább…) Continue ReadingErős robbanás történt ma éjszaka egy brăilai tömbházban, 16 lakrész megrongálódott, 49 személyt evakuáltak.
Az első jelentés szerint elsőfokú égési sérüléseket szenvedett a lakás tulajdonosa, ahol a detonáció történt, egy másik személyt pedig pánikroham miatt kellett ellátniuk a kiérkező mentősöknek.
A vélhetően gázrobbanás jelentős károkat okozott a négyemeletes tömbház lakrészeiben, 7 gépkocsiban és a szomszédos óvoda ablakai is betörtek.
" ["post_title"]=> string(31) "Nagy erejű robbanás történt" ["post_excerpt"]=> string(121) "Erős robbanás történt ma éjszaka egy brăilai tömbházban, 16 lakrész megrongálódott, 49 személyt evakuáltak. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(27) "nagy-ereju-robbanas-tortent" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-19 11:43:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-19 09:43:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444638" ["menu_order"]=> int(7954) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3714 (24) { ["ID"]=> int(444635) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-19 11:41:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-19 09:41:43" ["post_content"]=> string(612) "Holnap még benyújthatják igényléseiket az alacsony jövedelemmel rendelkező családok, az egyedülálló személyek és a kisnyugdíjasok, akik novembertől jövő márciusig kapnak segítséget a földgáz, a villamos energia vagy a szilárd és olaj tüzelőanyagok költségeinek fedezésére.
A jogosultsághoz az egy főre eső havi nettó jövedelem nem haladhatja meg az 1 386 lejt.
Az állami támogatást már ebben a hónapban utalják.
" ["post_title"]=> string(49) "Az igénylések leadási határideje november 20." ["post_excerpt"]=> string(144) "Holnap még benyújthatják igényléseiket az alacsony jövedelemmel rendelkező családok, az egyedülálló személyek és a kisnyugdíjasok." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "az-igenylesek-leadasi-hatarideje-november-20" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-19 11:41:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-19 09:41:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444635" ["menu_order"]=> int(7955) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3717 (24) { ["ID"]=> int(444633) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-19 11:40:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-19 09:40:20" ["post_content"]=> string(464) "Megnyílik holnap a forgalom előtt a moldvai (A7-es) autópálya két szakasza Buzău és Râmnicu Sărat között - jelentette be a Román Rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
Az Infotrafic tájékoztatása szerint az A7-es sztráda első két szakasza nyílik meg, a Buzău északi részén levő közúti csomóponttól Râmnicu Săratig.
" ["post_title"]=> string(77) "Megnyílik holnap a forgalom előtt a moldvai autópálya első két szakasza" ["post_excerpt"]=> string(164) "Az Infotrafic tájékoztatása szerint az A7-es sztráda első két szakasza nyílik meg, a Buzău északi részén levő közúti csomóponttól Râmnicu Săratig." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(71) "megnyilik-holnap-a-forgalom-elott-a-moldvai-autopalya-elso-ket-szakasza" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-19 11:40:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-19 09:40:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444633" ["menu_order"]=> int(7956) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3749 (24) { ["ID"]=> int(444631) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-19 11:37:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-19 09:37:57" ["post_content"]=> string(1344) "Kalotaszegi magyar település, Kalotaszentkirály-Zentelke község is átvehette a napokban kiosztott Európai Ifjúsági Falu 2025 címet. Az elismeréssel a Kolozs megyei településen zajló aktív ifjúsági munkát, közösségépítő kezdeményezéseket és innovatív programokat díjazták – derül ki a pályázók közleményéből.
A Kolozs megyei település mellett három Bákó megyei község - Perzsoj (Parjol), Lipova és Berești-Tazlău - nyerte el a címet. Az Európai Ifjúsági Falu címet korábban már elnyerte két magyar település, tavaly a Hargita megyei Csíkszentgyörgy, 2021-ben pedig a Bákó megyei, csángómagyarok által lakott Klézse.
A számos fejlesztés révén rendezett faluképéről Románia-szerte híres, a belföldi és külföldi - zömében magyarországi – turisták körében egyaránt népszerű Kalotaszentkirály-Zentelke számos romániai és magyarországi díjat nyert, a többi között a legszebb határon túli magyar településnek minősítették.
A Bánffyhunyadtól hat kilométerre fekvő falu mintegy ezerfős lakossága zömében magyar nemzetiségű.
" ["post_title"]=> string(68) "Kalotaszegi magyar település nyert Európai Ifjúsági Falu címet" ["post_excerpt"]=> string(109) "Kalotaszentkirály-Zentelke község is átvehette a napokban kiosztott Európai Ifjúsági Falu 2025 címet." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "kalotaszegi-magyar-telepules-nyert-europai-ifjusagi-falu-cimet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-19 11:37:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-19 09:37:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444631" ["menu_order"]=> int(7957) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3707 (24) { ["ID"]=> int(444629) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-19 11:35:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-19 09:35:42" ["post_content"]=> string(787) "A következő években bezárja valamennyi kirendeltségét a Román Posta – jelentette be a vállalat vezérigazgatója. Valentin Ștefan szerint a postahivatalok működtetése nem kifizetődő, a vállalatnak több anyagi hasznot hozna, ha bérbe adná azokat a helyiségeket, amelyekben a kirendeltségek üzemelnek.
A vezérigazgató szerint fokozatosan fogják bezárni a hivatalokat, mert, mint fogalmazott: felelősséggel tartoznak azon embereknek, akik 30-40 évig álltak a Román Posta szolgálatában.
A vállalat több mint 5 ezer kirendeltséggel rendelkezik országszerte, körülbelül 21 ezer alkalmazottal.
" ["post_title"]=> string(47) "Bezár a Román Posta valamennyi kirendeltsége" ["post_excerpt"]=> string(165) "Valentin Ștefan vezérigazgató szerint a vállalatnak több anyagi hasznot hozna, ha bérbe adná azokat a helyiségeket, amelyekben a kirendeltségek üzemelnek. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "bezar-a-roman-posta-valamennyi-kirendeltsege" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-19 11:35:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-19 09:35:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444629" ["menu_order"]=> int(7958) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3706 (24) { ["ID"]=> int(444626) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-19 11:33:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-19 09:33:37" ["post_content"]=> string(577) "Ismét elhalasztotta tegnap a képviselőház az új erdészeti törvénytervezet vitáját és a zárószavazást. A kormány által előterjesztett jogszabály az országos helyreállítási terv egyik mérföldkövének számít, és decemberig kell jóváhagynia a parlamentnek.
A törvénytervezet egyebek mellett előírja a zöldövezetek létrehozását a nagyvárosok körül, és az illegális fakitermelést az erdei utak bekamerázásával szorítaná vissza.
" ["post_title"]=> string(35) "Ismét halasztott a képviselőház" ["post_excerpt"]=> string(167) "A kormány által előterjesztett jogszabály az országos helyreállítási terv egyik mérföldkövének számít, és decemberig kell jóváhagynia a parlamentnek. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "ismet-halasztott-a-kepviselohaz" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-19 11:33:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-19 09:33:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444626" ["menu_order"]=> int(7959) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3705 (24) { ["ID"]=> int(444624) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-19 11:31:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-19 09:31:49" ["post_content"]=> string(532) "Hatékonynak minősítette az embercsempészek elleni eddigi nemzetközi intézkedéseket Gerhard Karner osztrák belügyminiszter román hivatali partnerével, Cătălin Predoiuval tartott tegnapi megbeszélésén Bécsben.
"Helyes úton haladunk, de még nem értünk a végére" - fogalmazott az osztrák néppárti tárcavezető, hozzátéve, hogy továbbra is a nemzetközi szintű fellépésre kell helyzeni a hangsúlyt.
" ["post_title"]=> string(60) "Bécsben tárgyalt az osztrák és a román belügyminiszter" ["post_excerpt"]=> string(224) "Hatékonynak minősítette az embercsempészek elleni eddigi nemzetközi intézkedéseket Gerhard Karner osztrák belügyminiszter román hivatali partnerével, Cătălin Predoiuval tartott tegnapi megbeszélésén Bécsben." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "becsben-targyalt-az-osztrak-es-a-roman-belugyminiszter" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-19 11:31:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-19 09:31:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444624" ["menu_order"]=> int(7960) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3704 (24) { ["ID"]=> int(444726) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-18 16:05:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-18 14:05:00" ["post_content"]=> string(1218) "Tényleg leállítja a fegyverszállításokat, és ezzel megadásra kényszeríti Ukrajnát Donald Trump? Ez a kérdés foglalkoztatja a világ közvéleményét, mióta újraválasztották az Egyesült Államok elnökévé.
A nyugati szövetségesek kancelláriáiban is árgus szemekkel figyelik, kiket jelöl Trump a kulcsfontosságú kormányzati posztokra, és annak alapján próbálnak következtetéseket levonni arra vonatkozóan, hogy miként változhat Washington háborúval kapcsolatos politikája a január 20-i stafétaváltás után.
Emellett mai műsorunkban szó volt arról, hogy az Európai Unióban még mindig 13 százalékkal kevesebbet keresnek a nők ugyanabban a munkakörben, illetve mekkora fenyegetést jelent a mesterséges intelligencia.
A NATO főtitkárával, valamint az Európai Tanács és az Európai Parlament elnökével találkozik Brüsszelben hétfőn Marcel Ciolacu kormányfő.
A brüsszeli munkalátogatásról kiadott közlemény szerint Marcel Ciolacu úgy értékelte, hogy találkozója az új NATO-főtitkárral megerősíti, hogy az Észak-atlanti Szövetség és Mark Rutte fontosnak tartja Romániát és az országnak a keleti szárny védelmében betöltött meghatározó szerepét. Az Európai Parlament elnökével, Roberta Metsolával Marcel Ciolacu Románia közelgő teljes körű schengeni csatlakozásáról is tárgyalni fog.
" ["post_title"]=> string(35) "Brüsszelben tárgyal a kormányfő" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "brusszelben-targyal-a-kormanyfo-3" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-18 14:21:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-18 12:21:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444619" ["menu_order"]=> int(7963) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3694 (24) { ["ID"]=> int(444617) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-18 14:20:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-18 12:20:43" ["post_content"]=> string(1127) "A börtönökben dolgozó rendőrök tüntettek koradélután az Országos Börtönigazgatóság székháza előtt Bukarestben. Tiltakozásuk legfőbb oka a vezetőség érdektelensége, hogy megoldást találjanak a rendszerben lévő korrupciós ügyek felszámolására, amelyeket - olvasható a szakszervezet közleményében - főként a központi és területi egységek apparátusában dolgozó főnökök követnek el.
Ugyanakkor elégedetlenek a személyzet hiányával, ami az alkalmazottak túlterhelését eredményezi. Azt állítják, hogy egyetlen felügyelő beosztása a börtön valamelyik osztályára veszélyezteti annak életét és testi épségét, ugyanúgy, mint a nem elégséges kísérő küldése a fegyencekkel. A felügyelők ugyanakkor azzal vádolják a vezetőséget, hogy teljesen semmibe vette a munkakörülményeket, kizárólag az új börtönök létesítésére összpontosítottak, de ezek közül egyesek csak papíron léteznek.
" ["post_title"]=> string(28) "Tiltakoznak a börtönőrök" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "tiltakoznak-a-bortonorok-2" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-18 14:20:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-18 12:20:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444617" ["menu_order"]=> int(7964) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3693 (24) { ["ID"]=> int(444615) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-18 14:19:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-18 12:19:28" ["post_content"]=> string(675) "Iasiban, Bukarestben, Galacon, Pascaniban és Podu Iloaiei városban tartottak házkutatást a délelőtt a Szervezett Bűnözés elleni Ügyosztály ügyészei mintegy 50 helyen kábítószerek után kutatva, főként iskolákban árult drogok ügyeiben.
A kivizsgálás Iasiban 40 diákot és egyetemistát érint. Vaslui megyében négy házkutatást tartottak. Ez a rajtacsapás szerű művelet része a diákok drogfogyasztásának leküzdését célzó kampánynak, valamint a jelenség méretei tudatosításának.
" ["post_title"]=> string(28) "Házkutatás több városban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(24) "hazkutatas-tobb-varosban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-18 14:19:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-18 12:19:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444615" ["menu_order"]=> int(7965) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3699 (24) { ["ID"]=> int(444613) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-18 14:18:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-18 12:18:28" ["post_content"]=> string(692) "Elsőként azok a cégek iratkozhatnak fel, amelyektől a gazdák új mezőgazdasági gépeket vásárolhatnak. November 28 után a magántermelők iratkozhatnak fel a forgalmazókon keresztül.
A gépek ára nem haladhatja meg az 55 ezer eurót, ennek 65 százalékát állják a programban. Ez az arány elérheti a 80 százalékot is a 40 év alatti gazdák esetében. A kormány idén 500 millió lejt utalt ki a programra. Az érdekeltek további részleteket a környezetvédelmi alapkezelő honlapján, az afm.ro oldalon találnak.
" ["post_title"]=> string(49) "Megkezdődik ezen a héten a Traktor roncsprogram" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "megkezdodik-ezen-a-heten-a-traktor-roncsprogram" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-18 14:18:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-18 12:18:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444613" ["menu_order"]=> int(7966) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3719 (24) { ["ID"]=> int(444638) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-19 11:43:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-19 09:43:01" ["post_content"]=> string(654) "Erős robbanás történt ma éjszaka egy brăilai tömbházban, 16 lakrész megrongálódott, 49 személyt evakuáltak.
Az első jelentés szerint elsőfokú égési sérüléseket szenvedett a lakás tulajdonosa, ahol a detonáció történt, egy másik személyt pedig pánikroham miatt kellett ellátniuk a kiérkező mentősöknek.
A vélhetően gázrobbanás jelentős károkat okozott a négyemeletes tömbház lakrészeiben, 7 gépkocsiban és a szomszédos óvoda ablakai is betörtek.
" ["post_title"]=> string(31) "Nagy erejű robbanás történt" ["post_excerpt"]=> string(121) "Erős robbanás történt ma éjszaka egy brăilai tömbházban, 16 lakrész megrongálódott, 49 személyt evakuáltak. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(27) "nagy-ereju-robbanas-tortent" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-19 11:43:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-19 09:43:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444638" ["menu_order"]=> int(7954) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40463) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "f1fed0458b9de047dd1e6e87fb543537" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:7ba8ea0f896fb9bb55fb42c8d1cfb14b" }