A reformáció emléknapjához, október 31-hez közeledve emléktáblát avattak Aradon, a belvárosi református egyházközségben szolgált lelkészek tiszteletére.
(tovább…) Continue Reading

Mai egyházi műsorunkban Illyés Márton bukaresti evangélikus-lutheránus lelkipásztor igehirdetését hallják.

Mai műsorunkban rendhagyó módon egy kerek évfordulóról beszélgetünk, hiszen Románia szinte 20 évvel ezelőtt, 2007. január 1-jén csatlakozott az Európai Unióhoz. Két szakembert kértem mikrofonhoz. Előbb Veres Valér szociológus és egyetemi tanár mondja el, hogy mit sikerült elérnie hazánknak az elmúlt két évtizedben, majd Bálint Csaba, a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsának tagja értékeli Románia uniós tagságának mérlegét.

Az uniós csatlakozással a rendszerváltás utáni legnagyobb célját teljesítette Bukarest és a romániai magyarság. Mára megnőtt az euroszkeptikusok száma, aminek fő oka az, hogy a csatlakozásnak vesztesei is vannak, hiszen Romániában jelentősek a bérekülönbségek, amelyek komoly társadalmi egyenlőtlenségeket szülnek. Veres Valér szociológus és egyetemi tanár szerint azonban ez nem írható az uniós csatlakozás számlájára, mert lényegében történelmi örökség, amit a hazai politikai elit nem tudott megváltoztatni az uniós tagság ellenére sem.
Bálint Csaba közgazdász szemmel értékeli az elmúlt két évtized uniós tagságát. A szakember szerint Románia jelentős változáson ment át pozitív értelemben, nagyon gyorsan fejlődött, amiben nagy szerepet játszott az arányait tekintve, a Marshall-terv értékét is meghaladó uniós támogatás.
A demonstrációk a halloween ünnepével is egybeesnek, ami a hatóságok szerint növeli az erőszakos cselekmények kockázatát.
A francia belügyminiszter bejelentése szerint a Rendőrség állományának akár 75 százalékát is mozgósítják. A tüntetések szervezői tiltakoznak a városközpontokból való kitiltás ellen, mert szerintük ez sérti a gyülekezés alkotmányos jogát.
Több szervezet bíróságon támadta meg a rendőrségi prefektúrák döntéseit.
A kereskedők képviselői ugyanakkor a korábbi fosztogatások megismétlődésétől tartanak. Számos üzlet kirakatát vasrácsokkal vagy vastag falemezekkel védik.
" ["post_title"]=> string(91) "Több mint 70 ezer rendőr és csendőr készül a holnapi tüntetésekre Franciaországban" ["post_excerpt"]=> string(132) "A demonstrációk a halloween ünnepével is egybeesnek, ami a hatóságok szerint növeli az erőszakos cselekmények kockázatát." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(82) "tobb-mint-70-ezer-rendor-es-csendor-keszul-a-holnapi-tuntetesekre-franciaorszagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-30 14:05:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-30 12:05:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469837" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3759 (24) { ["ID"]=> int(469835) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-30 14:03:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-30 12:03:42" ["post_content"]=> string(512) "Az Egyesült Királyságban 70 ezer 831 autót gyártottak szeptemberben, 38,6 százalékkal többet az egy évvel korábbinál - közölte a brit gépjárműgyártók és -kereskedők szövetsége (SMMT).
A meredek növekedés oka elsősorban az alacsony összehasonlítási bázis. Tavaly szeptemberben ugyanis a Jaguar Land Rover kénytelen volt leállítani a termelést egy kibertámadást követően.
" ["post_title"]=> string(63) "Az Egyesült Királyságban 38,6 %-kal több autót gyártottak" ["post_excerpt"]=> string(77) "A meredek növekedés oka elsősorban az alacsony összehasonlítási bázis." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "az-egyesult-kiralysagban-386-kal-tobb-autot-gyartottak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-30 14:03:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-30 12:03:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469835" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3599 (24) { ["ID"]=> int(469683) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-01 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-01 05:00:00" ["post_content"]=> string(714) "Mai egyházi műsorunkban Illyés Márton bukaresti evangélikus-lutheránus lelkipásztor igehirdetését hallják.


A reformáció emléknapjához, október 31-hez közeledve emléktáblát avattak Aradon, a belvárosi református egyházközségben szolgált lelkészek tiszteletére.
(tovább…) Continue Reading
Több mint 650 ezer hátrányos helyzetű családból származó óvodás és iskolás részesül idén az 500 lej értékű tanszertámogatásból.
Continue Reading
Minden év november 14-én tartják a Cukorbetegség Világnapját, amelyet első alkalommal 1991-ben szervezett meg a Nemzetközi Diabétesz Szövetség azzal a…
Continue Reading
A nyers adatok szerint az idei harmadik negyedévben stagnált, a szezonálisan kiigazított adatok szerint pedig 0,2 százalékkal csökkent a bruttó hazai össztermék (GDP) 2023 harmadik negyedévéhez képest – közölte tegnap az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Continue Reading
Előzetes letartóztatásba helyezik az aradi robbantásos merényletben meggyilkolt üzletember lányát, és két feltételezett bűntársát.
Continue Reading
Szeptemberben átlag 499 lejjel növelte a nyugdíjasok jövedelmét a nyugdíjak újraszámítása, októberben az átlagnyugdíj 2.792 lej maradt.
Continue Reading
Kihirdette tegnap Klaus Iohannis államfő a minimálbér kiszámításának uniós irányelvekhez igazított új mechanizmusáról szóló törvényt.
Continue Reading
Az újonnan megválasztott Donald Trump amerikai elnök közölte, hogy Elon Musk üzletember a milliárdos Vivek Ramaswamy mellett a kormányzati hatékonyságért…
Continue Reading
Roxana Mînzatu biztosjelölt az Európai Parlamentben tegnap délután tartott bizottsági meghallgatásán elmondta, hogy az Európai Bizottság emberekért, készségekért és képzésért…
Continue Reading
Élete eddigi legintenzívebb és legösszetettebb vizsgájának nevezte Roxana Mînzatu az Európai Parlament illetékes bizottságai előtti meghallgatását. A biztosjelölt elmondta, hogy…
Continue ReadingA szlovák médiának kiszivárogtatott új nyelvtörvény-tervezet megtiltaná a kisebbségi nyelvek használatát a tömegközlekedési eszközökön, a postákon vagy az étlapokon, és…
Continue Reading
Bejelentette lemondását Justin Welby, Canterbury érseke, az anglikán egyház első számú vallási vezetője. Welbyre már napok óta komoly nyomás nehezedett,…
Continue ReadingA reformáció emléknapjához, október 31-hez közeledve emléktáblát avattak Aradon, a belvárosi református egyházközségben szolgált lelkészek tiszteletére.
Az istentiszteletet követően a templom előterében leplezték le a gránitlapot, amelyen 17 név szerepel: a 19. század eleje óta az aradi gyülekezetben szolgált lelkipásztorok névsora, bezárólag a most hivatalban lévő két szolgatárssal. Az emlékjelállítás kezdeményezője az azzal járó költségeket magára vállaló Lehoczky Ferenc nyugalmazott gépészmérnök, gyülekezeti tag volt, aki Vékony Zsolt lelkipásztorral leplezte az emléktáblát. Pataky Lehel Zsolt riportja.
Több mint 650 ezer hátrányos helyzetű családból származó óvodás és iskolás részesül idén az 500 lej értékű tanszertámogatásból, amelyet
hétfőn kezdenek el folyósítani - jelentette be az európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter.
A kezdeményezés célja az iskolai lemorzsolódás kockázatának csökkentése, valamint a hátrányos helyzetű gyermekek oktatáshoz és szociális szolgáltatásokhoz való hozzáférésének javítása.
" ["post_title"]=> string(61) "November 18-án kezdik el folyósítani a tanszertámogatást" ["post_excerpt"]=> string(148) "Több mint 650 ezer hátrányos helyzetű családból származó óvodás és iskolás részesül idén az 500 lej értékű tanszertámogatásból." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "november-18-an-kezdenek-el-folyositani-a-tanszertamogatast" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-14 11:29:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-14 09:29:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444503" ["menu_order"]=> int(8009) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3732 (24) { ["ID"]=> int(444501) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-14 11:27:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-14 09:27:40" ["post_content"]=> string(525) "Minden év november 14-én tartják a Cukorbetegség Világnapját, amelyet első alkalommal 1991-ben szervezett meg a Nemzetközi Diabétesz Szövetség azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a betegségre, amellyel világszerte emberek milliói élnek.
A cukorbetegek száma az elmúlt 30 évben világszerte megduplázódott, meghaladta a 800 milliót. Hazánkban több mint egymillió cukorbeteget kezelnek.
" ["post_title"]=> string(35) "Ma van a Cukorbetegség Világnapja" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "ma-van-a-cukorbetegseg-vilagnapja-2" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-14 11:27:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-14 09:27:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444501" ["menu_order"]=> int(8010) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3786 (24) { ["ID"]=> int(444499) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-14 11:21:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-14 09:21:01" ["post_content"]=> string(866) "A nyers adatok szerint az idei harmadik negyedévben stagnált, a szezonálisan kiigazított adatok szerint pedig 0,2 százalékkal csökkent a bruttó hazai össztermék (GDP) 2023 harmadik negyedévéhez képest - közölte tegnap az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Az idei első kilenc hónapban nyers adatok szerint 0,9 százalékkal, szezonálisan kiigazított adatok szerint 0,8 nőtt a GDP az előző év azonos időszakához mérten.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a Világgazdasági kilátások (World Economic Outlook) elnevezésű legutóbbi jelentésében az áprilisi 2,8 százalékról 1,9 százalékra módosította a román gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését.
" ["post_title"]=> string(100) "Az IMF 1,9 százalékra módosította a román gazdaság növekedésére vonatkozó előrejelzését" ["post_excerpt"]=> string(275) "A nyers adatok szerint az idei harmadik negyedévben stagnált, a szezonálisan kiigazított adatok szerint pedig 0,2 százalékkal csökkent a bruttó hazai össztermék (GDP) 2023 harmadik negyedévéhez képest - közölte tegnap az Országos Statisztikai Intézet (INS). " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(86) "az-imf-19-szazalekra-modositotta-a-roman-gazdasag-novekedesere-vonatkozo-elorejelzeset" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-14 11:21:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-14 09:21:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444499" ["menu_order"]=> int(8011) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3724 (24) { ["ID"]=> int(444497) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-14 11:19:23" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-14 09:19:23" ["post_content"]=> string(784) "A legfelsőbb bíróság tegnapi jogerős döntése értelmében előzetes letartóztatásba helyezik az aradi robbantásos merényletben meggyilkolt üzletember lányát, Laura Bîlceat és két feltételezett bűntársát, Bogdan Adrian Horodincă-t és Sebastian Ilie Bulbuc-ot.
Ügyészségi források szerint az üzletember lánya azért tervelte ki apja meggyilkolását, mert megtudta, hogy ki akarja tagadni őt az örökségből, és a volt férjére, valamint a gyermekeire készül hagyni a vagyonát. Ioan Crişan halála után a lánya mintegy 100 ezer eurót vett fel az üzletember bankszámlájáról, és eladásra bocsátott három ingatlant.
Szeptemberben átlag 499 lejjel növelte a nyugdíjasok jövedelmét a nyugdíjak újraszámítása, októberben az átlagnyugdíj 2.792 lej maradt.
Az Adevărul által elemzett adatok szerint csaknem 1 millió 900 ezer nyugdíjasnak a szeptemberi emelés után is havi 2000 lejnél kevesebb a jövedelme, ami majdnem megegyezik a havi 3000 lejnél többet kereső nyugdíjasok számával. Eszerint a 4 és fél millió nyugdíjasból majdnem egymillióan élnek mélyszegénységben, míg egymillióan nagy és nagyon nagy nyugdíjjal rendelkeznek – adja hírül az Adevărul.
" ["post_title"]=> string(92) "Adevărul: 4 és fél millió nyugdíjasból majdnem 1 millióan élnek mélyszegénységben" ["post_excerpt"]=> string(149) "Szeptemberben átlag 499 lejjel növelte a nyugdíjasok jövedelmét a nyugdíjak újraszámítása, októberben az átlagnyugdíj 2.792 lej maradt. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(80) "adevarul-4-es-fel-millio-nyugdijasbol-majdnem-1-millioan-elnek-melyszegenysegben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-14 11:17:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-14 09:17:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444495" ["menu_order"]=> int(8013) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3722 (24) { ["ID"]=> int(444493) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-14 11:15:41" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-14 09:15:41" ["post_content"]=> string(1095) "Kihirdette tegnap Klaus Iohannis államfő a minimálbér kiszámításának uniós irányelvekhez igazított új mechanizmusáról szóló törvényt.
A jogszabály szerint a bruttó minimálbért évente kormányhatározatban szabják meg. A kormányhatározatban megszabott bruttó minimálbért a következő év január elsejétől alkalmazzák, és évente egyszer naprakésszé teszik a szakszervezetek és a munkaadók országos szövetségei közötti egyeztetéssel.
A jogszabály azt is rögzíti, hogy egy alkalmazott az egyéni munkaszerződése megkötésétől számított legtöbb 24 hónapon át kaphat minimálbért, utána emelni kell a fizetését.
A minimálbérre vonatkozó rendelkezések megsértése alkalmazottanként 3 ezer és 5 ezer lej közötti bírsággal büntetendő. A bírság összege azonban nem haladhatja meg a vállalatonkénti 200 ezer lejt.
" ["post_title"]=> string(61) "Egy alkalmazott legtöbb 24 hónapon át kaphat minimálbért" ["post_excerpt"]=> string(151) "Kihirdette tegnap Klaus Iohannis államfő a minimálbér kiszámításának uniós irányelvekhez igazított új mechanizmusáról szóló törvényt." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "egy-alkalmazott-legtobb-24-honapon-at-kaphat-minimalbert" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-14 11:15:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-14 09:15:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444493" ["menu_order"]=> int(8014) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3721 (24) { ["ID"]=> int(444478) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-13 13:00:38" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-13 11:00:38" ["post_content"]=> string(541) "Az újonnan megválasztott Donald Trump amerikai elnök közölte, hogy Elon Musk üzletember a milliárdos Vivek Ramaswamy mellett a kormányzati hatékonyságért felelős új amerikai minisztériumot (DOGE) vezeti majd. A tervek szerint a két jelölt közösen dolgozik majd a kormányzati bürokrácia csökkentésén. A belbiztonsági miniszter Kristi Noem, Dél-Dakota állam kormányzója lesz, a védelmi minisztérium élére pedig Pete Hegseth veterán katonát javasolja Trump.
" ["post_title"]=> string(80) "Elon Musk a hatékonyságért felelős minisztériumot fogja vezetni Amerikában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(74) "elon-musk-a-hatekonysagert-felelos-miniszteriumot-fogja-vezetni-amerikaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-13 13:00:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-13 11:00:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444478" ["menu_order"]=> int(8016) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3720 (24) { ["ID"]=> int(444476) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-13 12:58:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-13 10:58:57" ["post_content"]=> string(1085) "Roxana Mînzatu biztosjelölt az Európai Parlamentben tegnap délután tartott bizottsági meghallgatásán elmondta, hogy az Európai Bizottság emberekért, készségekért és képzésért felelős alelnökeként hozzáférhetőbbé tenné az Erasmus-programot az egyetemi hallgatók számára. Ígéretet tett arra is, hogy biztosként többet fog tenni a szakmai diplomák és képesítések európai szintű elismeréséért. Dina Riba i Giner katalán zöldpárti képviselő kérdésére válaszolva hangsúlyozta, hogy a többnyelvűség híve, és szerinte a technológiát kell felhasználni idegen nyelvek elsajátításához. A biztosjelölt ugyanakkor a munkavállalók mobilitásának növelését szorgalmazta. Azzal kapcsolatban, hogy miként tenné vonzóbbá Európában a pedagógusi pályát, Mînzatu kifejtette: az új összetételű Európai Bizottságnak együtt kell működnie a tagállamokkal a tanárok munkakörülményeinek javítása érdekében.
" ["post_title"]=> string(47) "A román biztosjelölt a többnyelvűség híve" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "a-roman-biztosjelolt-a-tobbnyelvuseg-hive" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-13 12:58:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-13 10:58:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444476" ["menu_order"]=> int(8017) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3711 (24) { ["ID"]=> int(444474) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-13 12:57:50" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-13 10:57:50" ["post_content"]=> string(863) "Élete eddigi legintenzívebb és legösszetettebb vizsgájának nevezte Roxana Mînzatu az Európai Parlament illetékes bizottságai előtti meghallgatását. A biztosjelölt elmondta, hogy három órán keresztül mintegy 50 kérdést tettek fel neki a képviselők. Közölte: hajlandó a sajtó rendelkezésére bocsátani azt a kulturális minisztérium által kiállított dokumentumot, amelyik igazolja, hogy a 2009-ben Brassóban vásárolt lakása nem műemlék épület. Azt azonban elismerte, hogy csak minisztériumi engedéllyel lett volna jogosult az ingatlan bővítésére, mert a ház Brassó történelmi központjában található. Kérdésre válaszolva a biztosjelölt kijelentette, hogy “sajnos a lakásbővítéssel kapcsolatos mulasztása sebezhetővé tette őt a meghallgatáson”.
" ["post_title"]=> string(63) "A román uniós biztosjelöltet sebezhetővé tette lakásügye" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "a-roman-unios-biztosjeloltet-sebezhetove-tette-lakasugye" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-13 12:57:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-13 10:57:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444474" ["menu_order"]=> int(8018) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3710 (24) { ["ID"]=> int(444472) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-13 12:55:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-13 10:55:55" ["post_content"]=> string(545) "A szlovák médiának kiszivárogtatott új nyelvtörvény-tervezet megtiltaná a kisebbségi nyelvek használatát a tömegközlekedési eszközökön, a postákon vagy az étlapokon, és hússzorosára, 15 ezer euróra emelné a kiszabható büntetést. A szlovák kabinet ezzel az egyik legfontosabb szövetségesével, a magyar kormánnyal ápolt jó viszonyát veszélyeztetheti, hiszen a tervezet jelentősen korlátozná a magyar nyelv használatát Szlovákiában – írta a Politico.
" ["post_title"]=> string(92) "Az új szlovák nyelvtörvény-tervezet drasztikusan korlátozná a magyar nyelvhasználatot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(75) "a-szlovak-uj-nyelvtorveny-drasztikusan-korlatozna-a-magyar-nyelvhasznalatot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-13 15:57:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-13 13:57:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444472" ["menu_order"]=> int(8019) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3716 (24) { ["ID"]=> int(444470) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-13 12:54:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-13 10:54:12" ["post_content"]=> string(424) "Bejelentette lemondását Justin Welby, Canterbury érseke, az anglikán egyház első számú vallási vezetője. Welbyre már napok óta komoly nyomás nehezedett, miután kiderült, hogy egy évtizeddel ezelőtt szemet hunyt egy brutális gyermekbántalmazási bűncselekmény felett, amelynek gyanúsítottja John Smyth néhai ügyvéd és egyházi személyiség volt.
" ["post_title"]=> string(49) "Lemondott az anglikán egyház vallási vezetője" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "lemondott-az-anglikan-egyhaz-vallasi-vezetoje" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-13 12:54:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-13 10:54:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444470" ["menu_order"]=> int(8020) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3736 (24) { ["ID"]=> int(444506) ["post_author"]=> string(3) "205" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-14 12:28:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-14 10:28:10" ["post_content"]=> string(1069) "A reformáció emléknapjához, október 31-hez közeledve emléktáblát avattak Aradon, a belvárosi református egyházközségben szolgált lelkészek tiszteletére.
Az istentiszteletet követően a templom előterében leplezték le a gránitlapot, amelyen 17 név szerepel: a 19. század eleje óta az aradi gyülekezetben szolgált lelkipásztorok névsora, bezárólag a most hivatalban lévő két szolgatárssal. Az emlékjelállítás kezdeményezője az azzal járó költségeket magára vállaló Lehoczky Ferenc nyugalmazott gépészmérnök, gyülekezeti tag volt, aki Vékony Zsolt lelkipásztorral leplezte az emléktáblát. Pataky Lehel Zsolt riportja.