Első magyar településként elnyerte az Európai Ifjúsági Falu 2025 címet a Kolozs megyei Kalotaszentkirály a Vatra Dornei-on megrendezett Vidéki Ifjúsági Gálán – írja a maszol.
(tovább…) Continue Reading

Mai egyházi műsorunkban Illyés Márton bukaresti evangélikus-lutheránus lelkipásztor igehirdetését hallják.

Mai műsorunkban rendhagyó módon egy kerek évfordulóról beszélgetünk, hiszen Románia szinte 20 évvel ezelőtt, 2007. január 1-jén csatlakozott az Európai Unióhoz. Két szakembert kértem mikrofonhoz. Előbb Veres Valér szociológus és egyetemi tanár mondja el, hogy mit sikerült elérnie hazánknak az elmúlt két évtizedben, majd Bálint Csaba, a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsának tagja értékeli Románia uniós tagságának mérlegét.

Az uniós csatlakozással a rendszerváltás utáni legnagyobb célját teljesítette Bukarest és a romániai magyarság. Mára megnőtt az euroszkeptikusok száma, aminek fő oka az, hogy a csatlakozásnak vesztesei is vannak, hiszen Romániában jelentősek a bérekülönbségek, amelyek komoly társadalmi egyenlőtlenségeket szülnek. Veres Valér szociológus és egyetemi tanár szerint azonban ez nem írható az uniós csatlakozás számlájára, mert lényegében történelmi örökség, amit a hazai politikai elit nem tudott megváltoztatni az uniós tagság ellenére sem.
Bálint Csaba közgazdász szemmel értékeli az elmúlt két évtized uniós tagságát. A szakember szerint Románia jelentős változáson ment át pozitív értelemben, nagyon gyorsan fejlődött, amiben nagy szerepet játszott az arányait tekintve, a Marshall-terv értékét is meghaladó uniós támogatás.
A demonstrációk a halloween ünnepével is egybeesnek, ami a hatóságok szerint növeli az erőszakos cselekmények kockázatát.
A francia belügyminiszter bejelentése szerint a Rendőrség állományának akár 75 százalékát is mozgósítják. A tüntetések szervezői tiltakoznak a városközpontokból való kitiltás ellen, mert szerintük ez sérti a gyülekezés alkotmányos jogát.
Több szervezet bíróságon támadta meg a rendőrségi prefektúrák döntéseit.
A kereskedők képviselői ugyanakkor a korábbi fosztogatások megismétlődésétől tartanak. Számos üzlet kirakatát vasrácsokkal vagy vastag falemezekkel védik.
" ["post_title"]=> string(91) "Több mint 70 ezer rendőr és csendőr készül a holnapi tüntetésekre Franciaországban" ["post_excerpt"]=> string(132) "A demonstrációk a halloween ünnepével is egybeesnek, ami a hatóságok szerint növeli az erőszakos cselekmények kockázatát." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(82) "tobb-mint-70-ezer-rendor-es-csendor-keszul-a-holnapi-tuntetesekre-franciaorszagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-30 14:05:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-30 12:05:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469837" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3751 (24) { ["ID"]=> int(469835) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-30 14:03:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-30 12:03:42" ["post_content"]=> string(512) "Az Egyesült Királyságban 70 ezer 831 autót gyártottak szeptemberben, 38,6 százalékkal többet az egy évvel korábbinál - közölte a brit gépjárműgyártók és -kereskedők szövetsége (SMMT).
A meredek növekedés oka elsősorban az alacsony összehasonlítási bázis. Tavaly szeptemberben ugyanis a Jaguar Land Rover kénytelen volt leállítani a termelést egy kibertámadást követően.
" ["post_title"]=> string(63) "Az Egyesült Királyságban 38,6 %-kal több autót gyártottak" ["post_excerpt"]=> string(77) "A meredek növekedés oka elsősorban az alacsony összehasonlítási bázis." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "az-egyesult-kiralysagban-386-kal-tobb-autot-gyartottak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-30 14:03:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-30 12:03:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469835" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3743 (24) { ["ID"]=> int(469683) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-01 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-01 05:00:00" ["post_content"]=> string(714) "Mai egyházi műsorunkban Illyés Márton bukaresti evangélikus-lutheránus lelkipásztor igehirdetését hallják.


Első magyar településként elnyerte az Európai Ifjúsági Falu 2025 címet a Kolozs megyei Kalotaszentkirály a Vatra Dornei-on megrendezett Vidéki Ifjúsági Gálán – írja a maszol.
(tovább…) Continue Reading
Tavalyelőtt az unióban egy lakosra számolva Románia költött a legkevesebbet egészségügyi ellátásra. Az Európai Unió államai 2022-ben lakosonként átlag több mint 3 ezer 600 eurót fordítottak egészségügyi ellátásra.
(tovább…) Continue Reading
Joe Biden amerikai elnök jóváhagyta, hogy az ukrán haderő mélységi támadásokat hajtson végre oroszországi célpontok ellen amerikai fegyverzet bevetésével – közölték amerikai kormányzati tisztségviselők vezető amerikai médiumokkal.
(tovább…) Continue Reading
Az Európai Unió szabadkereskedelmi egyezménye ellen tiltakoznak a francia gazdák. Tegnap délután Párizs nyugati részén vonultak fel traktorokkal és mezőgazdasági gépekkel, a megmozdulás hétfőn és kedden is folytatódik.
(tovább…) Continue Reading
Több tucat személy vesztette életét a Gázai övezetben Izraeli légicsapásokban, amelyek egy északi városban egy öt emeletes tömbházat döntöttek romba. Az izraeli hadsereg szerint a Hámász terrorszervezet célpontjait bombázta.
(tovább…) Continue Reading
Mai egyházi műsorunkban Bakó Csongor István nyárádszeredai római katolikus plébános és kórházlelkész prédikációját hallják.
Continue Reading
Olaf Scholz német kancellár az „igazságos és tartós béke” kezdetét jelentő ukrajnai béketárgyalások megkezdésére szólította fel Vlagyimir Putyin orosz elnököt…
Continue Reading
Oroszország ideiglenes korlátozásokat vezetett be a dúsított urán Egyesült Államokba irányuló exportjára. Vlagyimir Putyin orosz elnök a kormány szeptemberi ülésén…
Continue Reading
A 2025-ös szentévben az olasz fővárosba érkező zarándokok és a Rómában lakásgondokkal küzdők, otthon nélküliek befogadására szólította fel egyházmegyéjét Ferenc…
Continue Reading
A Franciaországban korrupciós ügyekkel foglalkozó országos pénzügyi ügyészség elrendelte Rachida Dati kulturális miniszternek és a Renault-Nissan autóipari konszernt 2005 és…
Continue Reading
Az orosz Gazprom szombattól leállítja az ausztriai szállításokat – jelentette be a részben állami tulajdonban lévő osztrák OMV energetikai és…
Continue Reading
Joe Biden amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök kétoldalú tárgyalást folytat ma Peruban az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC)…
Continue ReadingElső magyar településként elnyerte az Európai Ifjúsági Falu 2025 címet a Kolozs megyei Kalotaszentkirály a Vatra Dornei-on megrendezett Vidéki Ifjúsági Gálán – írja a maszol.
Az Európai Ifjúsági Falu egy politikamentes közösségszervezési program, amely a vidéki fiatalok bevonását és közösségeik megerősítését célozza. Az Európai Ifjúsági Falu programot 2018-ban indította el a Go Free és az Egyesület az Aktív Fejlődésért. Céljuk a vidéken élő fiatalok támogatása, közösségeik erősítése, valamint a vidéki életminőség javítása. A november 15–17. között Vatra Dornei-on megrendezett gálán négy települést díjaztak: Lippa, Pârjol, Berești-Tazlău és Kalotaszentkirály, utóbbi az első magyar községként nyerte el ezt a címet.
" ["post_title"]=> string(57) "Európai Ifjúsági Falu lesz Kalotaszentkirály 2025-ben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "europai-ifjusagi-falu-lesz-kalotaszentkiraly-2025-ben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-18 14:12:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-18 12:12:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444606" ["menu_order"]=> int(7969) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3583 (24) { ["ID"]=> int(444604) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-18 14:11:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-18 12:11:21" ["post_content"]=> string(855) "Tavalyelőtt az unióban egy lakosra számolva Románia költött a legkevesebbet egészségügyi ellátásra. Az Európai Unió államai 2022-ben lakosonként átlag több mint 3 ezer 600 eurót fordítottak egészségügyi ellátásra.
Románia e tekintetben az utolsó helyen áll: mindössze 858 eurót költött erre a célra - derül ki az Európai Unió statisztikai hivatala legfrissebb jelentése szerint. Az egészségügyi ellátásra költött személyenkénti összeg tekintetében az első helyen Luxemburg áll 6 ezer 590 euróval. 2014-hez képest az egészségügyi kiadások minden uniós országban nőttek, a legnagyobb százalékban Lettországban, Litvániában és Romániában.
" ["post_title"]=> string(76) "A sor végén kullog Románia az egészségügyi költségek szempontjából" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "a-sor-vegen-kullog-romania-az-egeszsegugyi-koltsegek-szempontjabol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-18 14:11:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-18 12:11:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444604" ["menu_order"]=> int(7970) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3701 (24) { ["ID"]=> int(444602) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-18 14:09:48" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-18 12:09:48" ["post_content"]=> string(1271) "Joe Biden amerikai elnök jóváhagyta, hogy az ukrán haderő mélységi támadásokat hajtson végre oroszországi célpontok ellen amerikai fegyverzet bevetésével - közölték amerikai kormányzati tisztségviselők vezető amerikai médiumokkal.
A döntés révén Ukrajna hadserege felhasználhatja az Egyesült Államok által rendelkezésére bocsátott nagy hatótávolságú taktikai rakétarendszereket Oroszország területén belüli célpontok ellen. A magas rangú kormányzati tisztségviselők az amerikai médiumoknak arra is utaltak: Joe Biden januárban távozó elnök több hónapon át tartó ellenkezésének feladása összefügg azzal, hogy a közelmúltban észak-koreai katonák is bekapcsolódtak az orosz-ukrán konfliktusba az orosz fél oldalán. Amerikai hírszerzési értesülések szerint mintegy 12 ezer katona érkezett Észak-Koreából Oroszország kurszki régiójába, amelynek egy részét az ukrán haderő tartja ellenőrzése alatt. A térségbe egyben 50 ezer orosz katonát vezényelt a moszkvai hadvezetés az ukránok meglepetésszerű nyári offenzívája nyomán.
" ["post_title"]=> string(57) "Igen az ukránok mélységi támadásaira Oroszországban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "igen-az-ukranok-melysegi-tamadasaira-oroszorszagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-18 14:09:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-18 12:09:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444602" ["menu_order"]=> int(7971) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3763 (24) { ["ID"]=> int(444600) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-18 14:08:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-18 12:08:27" ["post_content"]=> string(1362) "Az Európai Unió szabadkereskedelmi egyezménye ellen tiltakoznak a francia gazdák. Tegnap délután Párizs nyugati részén vonultak fel traktorokkal és mezőgazdasági gépekkel, a megmozdulás hétfőn és kedden is folytatódik.
A tüntetők a Mecosur szabad-kereskedelmi egyezmény ellen tiltakoznak, amelyet az Európai Unió hamarosan aláírhat öt Latin-amerikai országgal. Ennek következtében az uniósnál sokkal olcsóbb mezőgazdasági és élelmiszer termékek kerülnének az európai piacra. A Dél-amerikai körúton lévő Emmanuel Macron francia elnök vasárnap este ismét azt ígérte, hogy Franciaország továbbra is ellenáll a Mecosur szerződésnek a gazdák védelme érdekében. A tagállamok többsége, főként Németország, Spanyolország és Portugália viszont szorgalmazzák a szerződés megkötését, mert export lehetőséget látnak benne. Az Európai Bizottság év végéig meg szeretné kötni a Mecosur szerződést, hogy a Dél-amerikai piac ne kerüljön Kína befolyása alá, amint az Afrikában már bekövetkezett. Közben Xi Jinping kínai államfő Braziliában tartózkodik hivatalos látogatáson az együttműködés elmélyítése érdekében.
" ["post_title"]=> string(29) "Tiltakoznak a francia gazdák" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "tiltakoznak-a-francia-gazdak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-18 14:08:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-18 12:08:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444600" ["menu_order"]=> int(7972) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3691 (24) { ["ID"]=> int(444598) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-18 14:06:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-18 12:06:32" ["post_content"]=> string(936) "Több tucat személy vesztette életét a Gázai övezetben Izraeli légicsapásokban, amelyek egy északi városban egy öt emeletes tömbházat döntöttek romba. Az izraeli hadsereg szerint a Hámász terrorszervezet célpontjait bombázta.
Ugyanakkor bejelentette, hogy megölte a Hezbollah libanoni csoportosulás szóvivőjét egy Bejrút központját ért találatban. A következő időszakban várhatóan Törökország jobban bekapcsolódik a gázai tűzszünet elérésébe, miután a Hámász vezetősége Katar fővárosából Ankarába költözött. Az értesülések szerint azért kellett elköltözni, mert a katari hatóságokat felmérgesítette, hogy a Hámász több ízben elutasította az egyiptomi vagy amerikai javaslatokat a tárgyalások felújítására.
" ["post_title"]=> string(63) "Katarból Törökországba költözött a Hámász vezetősége" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "katarbol-torokorszagba-koltozott-a-hamasz-vezetosege" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-18 14:06:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-18 12:06:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444598" ["menu_order"]=> int(7973) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3690 (24) { ["ID"]=> int(444430) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-17 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-17 05:00:00" ["post_content"]=> string(744) "Mai egyházi műsorunkban Bakó Csongor István nyárádszeredai római katolikus plébános és kórházlelkész prédikációját hallják.

Olaf Scholz német kancellár az "igazságos és tartós béke" kezdetét jelentő ukrajnai béketárgyalások megkezdésére szólította fel Vlagyimir Putyin orosz elnököt pénteki telefonbeszélgetésük során - közölte a német kormány szóvivője.
A kancellár közel két év szünet után tárgyalt az orosz elnökkel, akitől - a berlini közlés szerint - az orosz csapatok Ukrajnából való kivonását követelte, és megerősítette, hogy Németország töretlenül támogatja Ukrajnát.
Az egyórás telefonbeszélgetés során a kancellár elítélte az ukrán polgári infrastruktúra elleni orosz légitámadásokat, továbbá arra figyelmeztetett, hogy az észak-koreai csapatok orosz oldalon való bevetése komoly eszkalációt okozhat a háborúban.
Vlagyimir Putyin a "jelenlegi válsághelyzetért" a NATO hosszú távú agresszív politikáját okolta, amely meglátása szerint egy "oroszellenes fellegvárat" hozott létre Ukrajna területén, figyelmen kívül hagyja Moszkva biztonsági érdekeit, és lábbal tiporja az orosz ajkú lakosok jogait - áll a Kreml által kiadott közleményben.
Az orosz elnök jelezte, hogy Moszkva továbbra is nyitott a béketárgyalások folytatására, utalva ezzel az általa júniusban említett feltételekre, amelyek között Ukrajna NATO-csatlakozási törekvéseiről való lemondása mellett négy olyan ukrán régióból való csapatkivonás is szerepel, amelyek területét Oroszország 2022-ben magához csatolta.
A beszélgetés során az orosz elnök ismét leszögezte, hogy az ukrajnai konfliktus lezárását célzó megállapodásnál az orosz biztonsági érdekeket és az "új területi realitásokat" is figyelembe kell venni, továbbá foglalkozni kell a konfliktus kiváltó okaival is.
Azt is kifejtette, hogy Oroszország német igény esetén készen áll az országok közti energiaegyezmények áttekintésére. A Kreml közleményében megemlítették: a vezetők az orosz-német kapcsolatok "példátlan leépüléséről" is beszéltek, amiért az orosz elnök Németországot okolta annak "barátságtalan" lépései miatt.
Az ukrán elnöki hivatal pénteken arról adott ki közleményt, hogy Olaf Scholz az ukrán elnökkel is telefonos egyeztetést folytatott, amelynek során a kancellár beszámolt arról, hogy az év végére megérkezik Ukrajnába a Németországból küldött hatodik IRIS-T légvédelmi rendszer is. A beszélgetés során Zelenszkij sürgette, hogy a Brazíliában tartandó G20-csúcstalálkozón mutassák be "az igazságos és tartós béke ukrán vízióját".
Zelenszkij hivatalának egyik tisztségviselője közölte, hogy a német kancellár már korábban értesítette az ukrán elnököt a Putyinnal tervezett telefonos beszélgetésükről is. Zelenszkij ezzel kapcsolatban úgy foglalt állást, hogy a beszélgetéssel Scholz Putyinnak kedvez, mivel ezáltal csökken az orosz elnök elszigeteltsége. Meglátása szerint Putyin csak "megismételné az évek óta terjesztett hazugságait, azt a látszatot keltve, mintha már nem lenne elszigetelve".
Heorhij Tihij ukrán külügyi szóvivő is arról nyilatkozott, hogy Scholz és Putyin telefonbeszélgetése nem hozta közelebb a békét, pusztán reményt keltett Oroszország vezetőjében, hogy enyhül politikai elszigeteltsége. Megerősítette: Ukrajna előre tájékoztatást kapott Berlintől arról, hogy a német kormányfő beszélni készül Putyinnal. "Még ha a német kancellár nem is fogalmazott meg olyan nézőpontokat a megbeszélés során, amelyek ellentétesek lennének Ukrajna álláspontjával, az orosz diktátorral folytatott beszélgetések önmagukban nem hoznak létre hozzáadott értéket az igazságos béke megteremtéséhez" - írta a külügyi tárca honlapján kiadott közleményében. Tihij hangsúlyozta, hogy "a hosszú beszélgetések olyan erőforrások, amelyeket Putyin több mint húsz éve használ fel érdekeinek megvalósítására. Most a tárgyalások csak reményt adnak Putyinnak nemzetközi elszigeteltségének enyhítésére.
Konkrét, határozott cselekedetekre van szükség, amelyek békére kényszerítik, nem pedig rábeszélésre és csillapítási kísérletekre, amelyeket a gyengeség jelének tart, és saját céljaira használ fel. A szükséges konkrét cselekedetek pedig ismertek, elsősorban a megszálló csapatokat kell kivonni Ukrajna területéről" - hangsúlyozta a szóvivő.
" ["post_title"]=> string(85) "Olaf Scholz az ukrajnai béketárgyalások megkezdésére sürgette Vlagyimir Putyint" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(79) "olaf-scholz-az-ukrajnai-beketargyalasok-megkezdesere-surgette-vlagyimir-putyint" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-16 14:57:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-16 12:57:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444591" ["menu_order"]=> int(7976) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3688 (24) { ["ID"]=> int(444589) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-16 14:52:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-16 12:52:59" ["post_content"]=> string(1684) "Oroszország ideiglenes korlátozásokat vezetett be a dúsított urán Egyesült Államokba irányuló exportjára.
Vlagyimir Putyin orosz elnök a kormány szeptemberi ülésén adott utasítást a stratégiai nyersanyagok külföldi piacokra szállítása korlátozási lehetőségeinek elemzésére.
Joe Biden amerikai elnök májusban aláírta az orosz dúsított urán behozatalára vonatkozó korlátozást, illetve 2028-tól tilalmat rendelt el azzal a meghagyással, hogy ellátási zavarok esetén ez alól felmentést adhat ki. Erre a lépésre adott válasz Moszkva mostani döntése.
Oroszország rendelkezik a világ urándúsítási kapacitásának mintegy 44 százalékával, és az amerikai nukleáris üzemanyagimport mintegy 35 százaléka Oroszországból származott az amerikai atomenergetikai hivatal szerint.
A tilalom konkrétan a dúsított uránnak az Egyesült Államokba vagy az Egyesült Államok joghatósága alá tartozó személyekkel kötött külkereskedelmi szerződések alapján történő kivitelére vonatkozik. Kivételt képeznek a Szövetségi Műszaki és Exportellenőrzési Szolgálat által kiadott egyszeri engedélyek alapján történő szállítások.
" ["post_title"]=> string(63) "Oroszország korlátozza a dúsított urán amerikai exportját" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "oroszorszag-korlatozza-a-dusitott-uran-amerikai-exportjat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-16 14:53:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-16 12:53:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444589" ["menu_order"]=> int(7977) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3686 (24) { ["ID"]=> int(444587) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-16 14:24:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-16 12:24:43" ["post_content"]=> string(998) "A 2025-ös szentévben az olasz fővárosba érkező zarándokok és a Rómában lakásgondokkal küzdők, otthon nélküliek befogadására szólította fel egyházmegyéjét Ferenc pápa a papokhoz írt levelében.
Ferenc pápa a plébánosokhoz, szerzetesekhez és a papság tagjaihoz intézett levelet a december 24-én éjszaka kezdődő jubileumi szentév közeledtével.
Az egyházfő emlékeztetett, hogy a szentévet a reménynek szentelték. Róma püspökeként felszólította a város plébániáit, egyházi közösségeit, egyesületeit, mozgalmait, valamint a családokat, hogy a szeretet "konkrét és gyakran csendes gesztusaival" ébresszenek reményt embertársaik életében.
Ferenc pápa konkrét gesztusnak a lakásproblémákkal küzdők segítését nevezte meg.
" ["post_title"]=> string(69) "Az otthon nélküliek befogadására szólította fel Róma püspöke" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "az-otthon-nelkuliek-befogadasara-szolitotta-fel-roma-puspoke" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-16 14:24:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-16 12:24:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444587" ["menu_order"]=> int(7978) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3680 (24) { ["ID"]=> int(444584) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-16 14:23:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-16 12:23:29" ["post_content"]=> string(2350) "A Franciaországban korrupciós ügyekkel foglalkozó országos pénzügyi ügyészség elrendelte Rachida Dati kulturális miniszternek és a Renault-Nissan autóipari konszernt 2005 és 2019 között irányító Carlos Ghosnnak a bíróság elé állítását korrupció és befolyással való üzérkedés vádjával - közölte pénteken a vádhatóság.
A végső döntést arról, hogy valóban büntetőbíróság elé kell-e állniuk, az illetékes vizsgálóbírók hozzák meg. A vádlottak tagadják, amit a terhükre rónak.
Rachida Datit azzal gyanúsítják, hogy 2010 és 2012 között elfogadott 900 ezer eurót a Renault-Nissan leányvállalatától, az RNBV-től úgy, hogy tényleges munkát nem végzett érte. Abban az időben ügyvédként és európai parlamenti képviselőként (2009-2019 volt az) dolgozott, és a gyanú szerint így fedezte, hogy pénzért lobbizott az Európai Parlamentben.
Az ügyben 2019-ben indult előzetes eljárás, és ennek politikai tétje azért jelentős, mert a jobboldalról érkezett kulturális tárcavezető Michel Barnier kormányának egyik legbefolyásosabb személyisége.
A kulturális miniszter, aki Nicolas Sarkozy elnöksége (2007-2012) elején két évig igazságügyi miniszter volt, úgy véli, hogy az ügy elévült, és már számos fellebbezést adott be az eljárás lezárása érdekében.
Carlos Ghosn ellen 2023 áprilisa óta nemzetközi elfogatóparancs van érvényben. Cégvezető által elkövetett hivatali visszaélés, hűtlen kezelés, korrupció és aktív befolyással való üzérkedés miatt folyik ellene eljárás egy olyan ügyben, amelyhez a Renault felperesként csatlakozott. A libanoni, francia és brazil állampolgárságú férfit 2018 végén letartóztatták Japánban, ahol a Renault-Nissan csoport vezetőjeként elkövetett feltételezett pénzügyi visszaélések miatt kellett volna bíróság elé állnia, azonban 2019 végén bravúros módon sikerült elmenekülnie az országból, és azóta Libanonban tartózkodik.
" ["post_title"]=> string(57) "Korrupcióval vádolják a francia kulturális minisztert" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "korrupcioval-vadoljak-a-francia-kulturalis-minisztert" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-16 14:23:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-16 12:23:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444584" ["menu_order"]=> int(7979) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3679 (24) { ["ID"]=> int(444580) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-16 14:14:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-16 12:14:05" ["post_content"]=> string(2350) "Az orosz Gazprom szombattól leállítja az ausztriai szállításokat – jelentette be a részben állami tulajdonban lévő osztrák OMV energetikai és vegyipari csoport.
Ennek ellenére az osztrák háztartások sem ezen a télen, sem a következőn nem maradnak fűtés nélkül – hangsúlyozta a bécsi energiaszabályozó hatóság.
Péntek este Karl Nehammer kancellár sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy az ország gáztározói 93 százalékig tele vannak, és Bécs felkészült az orosz gáz elzárására. Hangoztatta, hogy erre az orosz intézkedésre már az ukrajnai háború kezdete, 2022 óta számítanak.
Alfons Haber, az energiaszabályozó hivatal vezetője szerint Németországgal és más uniós tagállamokkal ellentétben Ausztria az idén még mintegy 80 százalékban orosz forrásokból fedezte gázszükségletét, ám mostanra más lehetséges szállítási útvonalakat is talált.
A pénteki bejelentés előzménye, hogy miközben Ausztriában ismét megnőtt az orosz gázszállításokkal kapcsolatos bizonytalanság, az OMV-csoportnak 242 millió dollár kártérítést ítélt meg a bíróság a Gazprommal szemben. Az OMV azt tervezi, hogy ezt az összeget az Oroszországból érkező jövőbeli gázszállítások fedezésére fordítja.
Az OMV szóvivője később közölte az AFP francia hírügynökséggel, hogy a vita miatt a Gazprom szombattól leállítja az ausztriai szállításokat.
"A Gazprom tájékoztatott bennünket, hogy a holnaptól (szombattól) felfüggesztik a gázszállításokat" - mondta. "Oroszország ismét fegyverként használja az energiát" - írta a X mikroblog portálon Leonore Gewessler osztrák környezetvédelmi és energiaügyi miniszter.
Ő is kiemelte, hogy Ausztria régóta készül erre a helyzetre, a "teli" tározók, valamint a szomszédos olaszországi és németországi vezetékek révén biztosított az energiaellátás.
" ["post_title"]=> string(41) "Ausztria már nem függ az orosz gáztól" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "ausztria-mar-nem-fugg-az-orosz-gaztol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-16 14:14:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-16 12:14:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444580" ["menu_order"]=> int(7980) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3718 (24) { ["ID"]=> int(444577) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-16 14:05:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-16 12:05:34" ["post_content"]=> string(1664) "Joe Biden amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök kétoldalú tárgyalást folytat ma Peruban az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcstalálkozójához kapcsolódóan. Ez lesz nagy valószínűséggel a két politikus utolsó találkozója, hiszen Washingtonban január 20-án stafétaváltás lesz.
A november 5-én újraválasztott Donald Trump első elnöksége alatt megromlott a két szuperhatalom viszonya, a republikánus elnök által kivetett büntetővámok következtében, azonban a feszültségek Biden ciklusa idején folytatódtak.
Ennek ellenére a leköszönő demokrata elnök törekedett arra, hogy állandó kapcsolatot tartson fenn Pekinggel. A két vezető pontosan egy éve találkozott Kaliforniában.
A mostani limai találkozó előtt Biden azt nyilatkozta a japán és dél-koreai vezetőkkel folytatott megbeszélése után, hogy „a világ jelentős politikai változások előtt áll”. Egyúttal hangsúlyozta, hogy a két országgal azért hoztak létre szövetséget, hogy „a kínai előretörés ellensúlya” legyen.
" ["post_title"]=> string(42) "Amerikai-kínai csúcstalálkozó készül" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "amerikai-kinai-csucstalalkozo-keszul" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-16 14:05:37" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-16 12:05:37" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444577" ["menu_order"]=> int(7981) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3705 (24) { ["ID"]=> int(444606) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-18 14:12:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-18 12:12:43" ["post_content"]=> string(961) "Első magyar településként elnyerte az Európai Ifjúsági Falu 2025 címet a Kolozs megyei Kalotaszentkirály a Vatra Dornei-on megrendezett Vidéki Ifjúsági Gálán – írja a maszol.
Az Európai Ifjúsági Falu egy politikamentes közösségszervezési program, amely a vidéki fiatalok bevonását és közösségeik megerősítését célozza. Az Európai Ifjúsági Falu programot 2018-ban indította el a Go Free és az Egyesület az Aktív Fejlődésért. Céljuk a vidéken élő fiatalok támogatása, közösségeik erősítése, valamint a vidéki életminőség javítása. A november 15–17. között Vatra Dornei-on megrendezett gálán négy települést díjaztak: Lippa, Pârjol, Berești-Tazlău és Kalotaszentkirály, utóbbi az első magyar községként nyerte el ezt a címet.
" ["post_title"]=> string(57) "Európai Ifjúsági Falu lesz Kalotaszentkirály 2025-ben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "europai-ifjusagi-falu-lesz-kalotaszentkiraly-2025-ben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-18 14:12:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-18 12:12:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444606" ["menu_order"]=> int(7969) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40389) ["max_num_pages"]=> int(3366) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "75faa4bd2327b2e028535c1391cfb63e" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:5b8bf396d1b68749837a50003a7d75f2" }