Marcel Ciolacu miniszterelnök kedden telefonon egyeztetett Donald Trumppal, az Amerikai Egyesült Államok megválasztott elnökével, akinek elmondta, hogy szeretné, ha az…
Continue Reading

Mai egyházi műsorunkban Illyés Márton bukaresti evangélikus-lutheránus lelkipásztor igehirdetését hallják.

Mai műsorunkban rendhagyó módon egy kerek évfordulóról beszélgetünk, hiszen Románia szinte 20 évvel ezelőtt, 2007. január 1-jén csatlakozott az Európai Unióhoz. Két szakembert kértem mikrofonhoz. Előbb Veres Valér szociológus és egyetemi tanár mondja el, hogy mit sikerült elérnie hazánknak az elmúlt két évtizedben, majd Bálint Csaba, a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsának tagja értékeli Románia uniós tagságának mérlegét.

Az uniós csatlakozással a rendszerváltás utáni legnagyobb célját teljesítette Bukarest és a romániai magyarság. Mára megnőtt az euroszkeptikusok száma, aminek fő oka az, hogy a csatlakozásnak vesztesei is vannak, hiszen Romániában jelentősek a bérekülönbségek, amelyek komoly társadalmi egyenlőtlenségeket szülnek. Veres Valér szociológus és egyetemi tanár szerint azonban ez nem írható az uniós csatlakozás számlájára, mert lényegében történelmi örökség, amit a hazai politikai elit nem tudott megváltoztatni az uniós tagság ellenére sem.
Bálint Csaba közgazdász szemmel értékeli az elmúlt két évtized uniós tagságát. A szakember szerint Románia jelentős változáson ment át pozitív értelemben, nagyon gyorsan fejlődött, amiben nagy szerepet játszott az arányait tekintve, a Marshall-terv értékét is meghaladó uniós támogatás.
A demonstrációk a halloween ünnepével is egybeesnek, ami a hatóságok szerint növeli az erőszakos cselekmények kockázatát.
A francia belügyminiszter bejelentése szerint a Rendőrség állományának akár 75 százalékát is mozgósítják. A tüntetések szervezői tiltakoznak a városközpontokból való kitiltás ellen, mert szerintük ez sérti a gyülekezés alkotmányos jogát.
Több szervezet bíróságon támadta meg a rendőrségi prefektúrák döntéseit.
A kereskedők képviselői ugyanakkor a korábbi fosztogatások megismétlődésétől tartanak. Számos üzlet kirakatát vasrácsokkal vagy vastag falemezekkel védik.
" ["post_title"]=> string(91) "Több mint 70 ezer rendőr és csendőr készül a holnapi tüntetésekre Franciaországban" ["post_excerpt"]=> string(132) "A demonstrációk a halloween ünnepével is egybeesnek, ami a hatóságok szerint növeli az erőszakos cselekmények kockázatát." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(82) "tobb-mint-70-ezer-rendor-es-csendor-keszul-a-holnapi-tuntetesekre-franciaorszagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-30 14:05:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-30 12:05:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469837" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3760 (24) { ["ID"]=> int(469835) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-30 14:03:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-30 12:03:42" ["post_content"]=> string(512) "Az Egyesült Királyságban 70 ezer 831 autót gyártottak szeptemberben, 38,6 százalékkal többet az egy évvel korábbinál - közölte a brit gépjárműgyártók és -kereskedők szövetsége (SMMT).
A meredek növekedés oka elsősorban az alacsony összehasonlítási bázis. Tavaly szeptemberben ugyanis a Jaguar Land Rover kénytelen volt leállítani a termelést egy kibertámadást követően.
" ["post_title"]=> string(63) "Az Egyesült Királyságban 38,6 %-kal több autót gyártottak" ["post_excerpt"]=> string(77) "A meredek növekedés oka elsősorban az alacsony összehasonlítási bázis." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "az-egyesult-kiralysagban-386-kal-tobb-autot-gyartottak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-30 14:03:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-30 12:03:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469835" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3773 (24) { ["ID"]=> int(469683) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-01 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-01 05:00:00" ["post_content"]=> string(714) "Mai egyházi műsorunkban Illyés Márton bukaresti evangélikus-lutheránus lelkipásztor igehirdetését hallják.


Marcel Ciolacu miniszterelnök kedden telefonon egyeztetett Donald Trumppal, az Amerikai Egyesült Államok megválasztott elnökével, akinek elmondta, hogy szeretné, ha az…
Continue Reading
Ukrajna nemzeti zászlajának színeivel világították meg a román parlament épületét tegnap délután, Oroszország Ukrajna ellen indított törvényellenes, illegitim és ki…
Continue ReadingA rendőrség becslése szerint mintegy 42 ezer fős tömegben demonstráltak.
Continue Reading
Bővült az orosz nukleáris elrettentés hatálya alá tartozó államok és katonai szövetségek kategóriája.
Continue Reading
Peking és Moszkva gyakorta folytat kétoldalú tárgyalásokat.
Continue Reading
A közlés szerint az orosz hadsereg 87 drónnal és több irányított légibombával támadta Ukrajnát éjszaka.
Continue Reading
A Maduro által bírált kihívásokban kábítószer szerepelt.
Continue Reading
Jon Finer Brazíliából, a G20-csúcstalálkozóról is nyilatkozott.
Continue Reading
A segélykonvoj 109 teherautójából 98-nak a rakományát elvesztették az erőszakos akció következtében – közölte az UNRWA.
Continue Reading
Az érdekvédelmi szervezet azzal vádolja a bíróság vezetőit, utasították az alkalmazottakat, ne jelentsék a balesetet.
Continue Reading
Erős robbanás történt ma éjszaka egy brăilai tömbházban, 16 lakrész megrongálódott, 49 személyt evakuáltak.
Continue Reading
Holnap még benyújthatják igényléseiket az alacsony jövedelemmel rendelkező családok, az egyedülálló személyek és a kisnyugdíjasok.
Continue ReadingMarcel Ciolacu miniszterelnök kedden telefonon egyeztetett Donald Trumppal, az Amerikai Egyesült Államok megválasztott elnökével, akinek elmondta, hogy szeretné, ha az Egyesült Államok Románia legfontosabb Európai Unión kívül kereskedelmi partnerévé válna.
A kormányfő egy Facebook-bejegyzésben arról számolt be, hogy gratulált Trumpnak a “történelmi győzelméért”, és elmondta az amerikai politikusnak, hogy teljes mértékben elkötelezett a két ország közötti stratégiai partnerség fejlesztése mellett. Ciolacu meggyőződését fejezte ki, hogy Trump elnöki mandátuma alatt az Egyesült Államokkal való stratégiai partnerség új szintre lép, és jelentős amerikai tőke áramlik majd a román gazdaságba, a román hadsereg modernizációjába és a hazai fegyveripar fejlesztésébe is.
" ["post_title"]=> string(44) "Ciolacu telefonon gratulált Donald Trumpnak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "ciolacu-telefonon-gratulalt-donald-trumpnak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-20 11:23:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-20 09:23:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444674" ["menu_order"]=> int(7944) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3593 (24) { ["ID"]=> int(444672) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-20 11:16:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-20 09:16:21" ["post_content"]=> string(1206) "Ukrajna nemzeti zászlajának színeivel világították meg a román parlament épületét tegnap délután, Oroszország Ukrajna ellen indított törvényellenes, illegitim és ki nem provokált háborújának ezredik napján. A bukaresti parlament ezzel felsorakozott a fő európai közintézmények – így az Európai Bizottság, az Európai Tanács és az Európai Parlament - közé, amelyek még hétfő este kék-sárga megvilágítást kaptak. Tegnap, az ukrajnai háború kitörésének 1000. napján Brüsszelben, az Európai Parlament plenáris ülésén megemlékeztek 2022. február 24-re, amikor az orosz hadsereg lerohanta Ukrajnát.
Az elmúlt két és fél évben Ukrajnából több mint hatmillió ember menekült el, és csaknem egymillióan harcolnak a fronton. Az ENSZ Emberi Jogi Megfigyelő Missziójának adatai szerint az orosz invázió kezdete óta több mint 12 ezer civil vesztette életét, köztük csaknem 700 gyermek. Hetente átlagosan 16 gyermek veszti életét vagy sebesül meg az orosz támadásokban. A sebesültek száma jelenleg meghaladja a 26 ezer főt.
" ["post_title"]=> string(36) "Ezer napja dúl háború Ukrajnában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(32) "ezer-napja-dul-haboru-ukrajnaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-20 11:16:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-20 09:16:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444672" ["menu_order"]=> int(7945) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3712 (24) { ["ID"]=> int(444665) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-19 14:10:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-19 12:10:17" ["post_content"]=> string(2338) "Több tízezren tüntettek ma az új-zélandi parlament épülete előtt Wellingtonban, hogy tiltakozzanak a maori őslakosok jogait védő waitangi szerződés tervezett módosítása ellen. A rendőrség becslése szerint mintegy 42 ezer fős tömegben sokan hagyományos maori öltözékben és fegyverzettel, mások Toitu te Tiriti (Tiszteld a szerződést) feliratú pólóban, maori nemzeti zászlót lengetve demonstráltak a csendes-óceáni szigetország fővárosában. A tüntetők, illetve a maori közösségek képviselőinek beszédeit követően a tiltakozók egy több mint 200 ezer aláírást tartalmazó petíciót adtak át a parlamentnek, majd a hagyományos maori harci tánc, a haka bemutatásával folytatták a demonstrációt.
A wellingtoni tüntetést egy 9 napos menetelés (maori nyelven hikoi) előzte meg, amelyet a Toitu te Tiriti mozgalom indított a törvényjavaslat ellen tiltakozásul, illetve a maori és a nem őslakos új-zélandi lakosság egységtudatának megerősítése érdekében.
A tiltakozások előzménye, hogy a hárompárti kormánykoalíció egyik kisebb pártja, a jobboldali-liberális ACT november elején nyújtotta be azt a törvényjavaslatot, amely a waitangi szerződés szűkebb értelmezését rögzítené, illetve lehetővé tenné, hogy a nem őslakos új-zélandiakkal szemben szerintük diszkriminatív szerződés által felvetett fontos politikai és alkotmányos kérdésekben a bíróságok helyett a parlament hozzon döntést. A maori közösségek vezetői már az év elején hangosan tiltakoztak a kormány tervei ellen, amelyek között szerepelt az is, hogy több megye elnevezését átírnák maoriról angol nyelvre, és megszüntetnék a maorik egészségügyi hatóságát. A kérdésben a kormánykoalíció is megosztott.
A tavaly novemberben hatalomra került hárompárti koalíciós kormány és az ország 5,3 millió lakosának mintegy húsz százalékát kitevő maorik viszonya azóta feszült, hogy december elején több ezer maori tüntetett országszerte a szerintük rasszista kormánypártok tervezett intézkedései ellen.
" ["post_title"]=> string(83) "Több tízezren tüntettek az új-zélandi parlament előtt az őslakosok jogaiért" ["post_excerpt"]=> string(78) "A rendőrség becslése szerint mintegy 42 ezer fős tömegben demonstráltak." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(75) "tobb-tizezren-tuntettek-az-uj-zelandi-parlament-elott-az-oslakosok-jogaiert" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-19 14:10:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-19 12:10:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444665" ["menu_order"]=> int(7946) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3458 (24) { ["ID"]=> int(444663) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-19 14:08:46" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-19 12:08:46" ["post_content"]=> string(1083) "Bővült azon katonai fenyegetések listája, amelyek semlegesítése érdekében Moszkva megengedettnek tekinti nukleáris fegyverek alkalmazását - derült ki az Oroszország állami politikájának alapjai a nukleáris elrettentés területén című dokumentumból, amelyet ma hagyott jóvá rendeletben Vlagyimir Putyin orosz elnök.
A megújított orosz doktrína a nukleáris fegyvereket az ország szuverenitásának védelmére szolgáló utolsó eszköznek nevezi. A dokumentum szerint azonban Oroszországnak pontosítania kellett azokat a paramétereket,mamelyek lehetővé teszik a használatát.
Bővült az orosz nukleáris elrettentés hatálya alá tartozó államok és katonai szövetségek kategóriája. Ennek megfelelően bármely nem nukleáris állam által, de egy nukleáris ország részvételével vagy támogatásával elkövetett agresszió Oroszország elleni közös támadásnak minősül.
" ["post_title"]=> string(72) "Jóváhagyta a frissített orosz nukleáris doktrínát Vlagyimir Putyin" ["post_excerpt"]=> string(114) "Bővült az orosz nukleáris elrettentés hatálya alá tartozó államok és katonai szövetségek kategóriája." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "jovahagyta-a-frissitett-orosz-nuklearis-doktrinat-vlagyimir-putyin" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-19 14:08:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-19 12:08:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444663" ["menu_order"]=> int(7947) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3732 (24) { ["ID"]=> int(444661) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-19 14:07:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-19 12:07:51" ["post_content"]=> string(629) "A kínai és az orosz külügyminiszter a Brazíliában zajló G20-as találkozó alkalmával a kétoldalú kapcsolatokról, az ukrajnai konfliktusról és a Koreai-félszigeten kialakult helyzetről tárgyalt - közölte ma a két ország külügyminisztériuma.
Peking és Moszkva gyakorta folytat kétoldalú tárgyalásokat az Ukrajna ellen ezer nappal ezelőtt indított orosz "különleges hadművelet" kezdete óta. Idén májusban Putyin és Hszi Csin-ping kínai elnök "a partnerség új korszakát" hirdette meg.
" ["post_title"]=> string(99) "A stratégiai együttműködés erősítéséről tárgyalt az orosz és a kínai külügyminiszter" ["post_excerpt"]=> string(64) "Peking és Moszkva gyakorta folytat kétoldalú tárgyalásokat." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(84) "a-strategiai-egyuttmukodes-erositeserol-targyalt-az-orosz-es-a-kinai-kulugyminiszter" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-19 14:07:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-19 12:07:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444661" ["menu_order"]=> int(7948) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3731 (24) { ["ID"]=> int(444658) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-19 14:06:48" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-19 12:06:48" ["post_content"]=> string(892) "Orosz légitámadás érte a Szumi megyei Hluhiv városát mára virradó éjjel, a reggeli adatok szerint hatan életüket vesztették, közöttük egy nyolcéves kisfiú, tizenketten pedig megsebesültek - közölte az ukrán légierő.
A közlés szerint az orosz hadsereg 87 drónnal és több irányított légibombával támadta Ukrajnát éjszaka. A légvédelem a célpontok zömét lelőtte, azonban a késő esti órákban két Sahid típusú drón becsapódott egy kollégium épületébe Hluhivban.
A halálos áldozatok és a sebesültek száma nem végleges, a romok alatt még mindig lehetnek emberek - ismertette az Ukrajinszka Pravda hírportál a Szumi megyei katonai közigazgatás jelentését.
Nicolás Maduro venezuelai elnök helyi idő szerint tegnap 72 órát adott a TikTok videomegosztó szolgáltatásnak, hogy eltávolítsa a veszélyes kihívásokat népszerűsítő tartalmakat, miután két gyermek meghalt az országban.
A "kihívásokat" tartalmazó videók nagyon gyakoriak a közösségi oldalakon, és néha veszélyes, potenciálisan halálos kimenetelű cselekedetekre szólítanak fel, például arra, hogy mérgező termékeket fogyasszanak. A Maduro által bírált kihívásokban kábítószer szerepelt.
Az elnök arról számolt be, hogy egy 12 éves, középiskolás lány tegnap meghalt az észak-venezuelai Petaréban, mert kábítószert nyelt. Maduro hozzátette, hogy egy 14 éves tinédzser is meghalt, miután megpróbálkozott egy ilyen TikTok-kihívással.
" ["post_title"]=> string(47) "A venezuelai elnök 72 órát adott a TikToknak" ["post_excerpt"]=> string(65) "A Maduro által bírált kihívásokban kábítószer szerepelt. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "a-venezuelai-elnok-72-orat-adott-a-tiktoknak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-19 14:05:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-19 12:05:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444656" ["menu_order"]=> int(7950) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3762 (24) { ["ID"]=> int(444654) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-19 14:04:48" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-19 12:04:48" ["post_content"]=> string(804) "Az amerikai kormányzat hivatalosan nem erősítette meg, és nem is cáfolta az értesüléseket arról, hogy Joe Biden döntést hozott az amerikai rakéták felhasználásának engedélyezésére Oroszország ellen mélységi támadásokra - erről a Fehér Ház helyettes nemzetbiztonsági anácsadója beszélt újságírók előtt tegnap.
Jon Finer Brazíliából, a G20-csúcstalálkozóról nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államok változatlanul a konfliktus fejleményeihez igazítva hozza meg döntéseit.
A Fehér Ház illetékese, hozzátette, hogy részleteket - műveleti okokból - nem áll módjában elmondani.
" ["post_title"]=> string(68) "A Fehér Ház nem erősíti meg és nem cáfolja az értesüléseket" ["post_excerpt"]=> string(70) "Jon Finer Brazíliából, a G20-csúcstalálkozóról is nyilatkozott." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "a-feher-haz-nem-erositi-meg-es-nem-cafolja-az-ertesuleseket" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-19 14:04:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-19 12:04:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444654" ["menu_order"]=> int(7951) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3761 (24) { ["ID"]=> int(444652) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-19 14:03:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-19 12:03:11" ["post_content"]=> string(2199) "Kifosztották az ENSZ Gázai övezetbe belépő segélykonvoját, amelynek 109 teherautójából 98-nak a rakományát elvesztették az erőszakos akció következtében - közölte tegnap az ENSZ palesztinokat segélyező ügynöksége (UNRWA), a történteket a tizenhárom hónapja tartó gázai fegyveres konfliktus "legsúlyosabb ilyen jellegű incidensének" nevezve.
A teherautókonvojjal szállított élelmiszereket az UNRWA és az Élelmezési Világprogram (WFP) ENSZ-ügynökségek biztosították, a járművek izraeli utasításra - viszonylag rövid időn belül - indultak el a Kerem-Salom határátkelőn át a palesztin lakosságú Gázai övezetbe - mondta Louise Wateridge, az UNRWA vezető katasztrófavédelmi tisztségviselője a Reuters hírügynökségnek.
"A krízishelyzet sürgősségét nem lehet túlbecsülni: azonnali beavatkozás nélkül a súlyos élelmiszerhiány tovább súlyosbodhat, még nagyobb veszélyt jelentve annak a kétmillió embernek az életére nézve, akiknek túlélése ezektől a humanitárius segélyektől függ" - jelentette ki a tisztségviselő. Az izraeli hadsereg palesztin civil ügyekkel foglalkozó humanitárius egysége, a COGAT ebben az ügyben nem nyilatkozott.
Izrael október végén érvénytelennek nyilvánította az 1967-es, a palesztin menekülteket támogató ügynökség (UNRWA) elismeréséről kötött megállapodást. Egy 2025 január végén életbe lépő új jogszabály keretében a zsidó állam megtiltja az UNRWA működését Izrael területén, továbbá megtiltja az izraeli kormányzati szervek számára az együttműködést a szervezettel Ciszjordánia és a Gázai övezet palesztin területein.
Philippe Lazzarini, az UNRWA főbiztosa tegnap Genfben az UNRWA "legsötétebb pillanatának" nevezte az ügynökség elleni izraeli tilalmat, és a örvényjavaslat elfogadásának megakadályozására sürgette az ENSZ tagállamait.
" ["post_title"]=> string(56) "Kifosztották a Gázai övezetben haladó segélykonvojt" ["post_excerpt"]=> string(133) "A segélykonvoj 109 teherautójából 98-nak a rakományát elvesztették az erőszakos akció következtében - közölte az UNRWA. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "kifosztottak-a-gazai-ovezetben-halado-segelykonvojt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-19 14:03:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-19 12:03:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444652" ["menu_order"]=> int(7952) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3774 (24) { ["ID"]=> int(444650) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-19 14:01:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-19 12:01:19" ["post_content"]=> string(1062) "Levéltári polcok zuhantak egy bírósági hivatalnokra a bírósági és ügyészségi jegyzőkönyvvezetők országos szakszervezete, a Dicasterial szerint.
A sérült kollégái hívták a mentőket, az orvosok stabilizálták és kórházba szállították a súlyos állapotban levő nőt. Az érdekvédelmi szervezet azzal vádolja a bíróság vezetőit, utasították az alkalmazottakat, ne jelentsék a balesetet, amely a tegnap délután történt – adja hírül ma a maszol.ro.
Az eset súlyos problémákat tárt fel a Bukaresti Fellebbviteli Bíróság és a Bukaresti Törvényszék hatáskörébe tartozó, valamint országszerte számos bíróságon a dolgozók biztonságával és munkakörülményeivel kapcsolatban. A rendőrség vizsgálatot indított a sokkoló esemény pontos okainak megállapítására” – idézi a szakszervezet közleményét a Digi24.
" ["post_title"]=> string(56) "Levéltári polcok zuhantak egy bírósági hivatalnokra" ["post_excerpt"]=> string(127) "Az érdekvédelmi szervezet azzal vádolja a bíróság vezetőit, utasították az alkalmazottakat, ne jelentsék a balesetet." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "leveltari-polcok-zuhantak-egy-birosagi-hivatalnokra" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-19 14:10:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-19 12:10:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444650" ["menu_order"]=> int(7953) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3723 (24) { ["ID"]=> int(444638) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-19 11:43:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-19 09:43:01" ["post_content"]=> string(654) "Erős robbanás történt ma éjszaka egy brăilai tömbházban, 16 lakrész megrongálódott, 49 személyt evakuáltak.
Az első jelentés szerint elsőfokú égési sérüléseket szenvedett a lakás tulajdonosa, ahol a detonáció történt, egy másik személyt pedig pánikroham miatt kellett ellátniuk a kiérkező mentősöknek.
A vélhetően gázrobbanás jelentős károkat okozott a négyemeletes tömbház lakrészeiben, 7 gépkocsiban és a szomszédos óvoda ablakai is betörtek.
" ["post_title"]=> string(31) "Nagy erejű robbanás történt" ["post_excerpt"]=> string(121) "Erős robbanás történt ma éjszaka egy brăilai tömbházban, 16 lakrész megrongálódott, 49 személyt evakuáltak. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(27) "nagy-ereju-robbanas-tortent" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-19 11:43:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-19 09:43:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444638" ["menu_order"]=> int(7954) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3724 (24) { ["ID"]=> int(444635) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-19 11:41:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-19 09:41:43" ["post_content"]=> string(612) "Holnap még benyújthatják igényléseiket az alacsony jövedelemmel rendelkező családok, az egyedülálló személyek és a kisnyugdíjasok, akik novembertől jövő márciusig kapnak segítséget a földgáz, a villamos energia vagy a szilárd és olaj tüzelőanyagok költségeinek fedezésére.
A jogosultsághoz az egy főre eső havi nettó jövedelem nem haladhatja meg az 1 386 lejt.
Az állami támogatást már ebben a hónapban utalják.
" ["post_title"]=> string(49) "Az igénylések leadási határideje november 20." ["post_excerpt"]=> string(144) "Holnap még benyújthatják igényléseiket az alacsony jövedelemmel rendelkező családok, az egyedülálló személyek és a kisnyugdíjasok." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "az-igenylesek-leadasi-hatarideje-november-20" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-19 11:41:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-19 09:41:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444635" ["menu_order"]=> int(7955) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3716 (24) { ["ID"]=> int(444674) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-11-20 11:23:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-11-20 09:23:28" ["post_content"]=> string(944) "Marcel Ciolacu miniszterelnök kedden telefonon egyeztetett Donald Trumppal, az Amerikai Egyesült Államok megválasztott elnökével, akinek elmondta, hogy szeretné, ha az Egyesült Államok Románia legfontosabb Európai Unión kívül kereskedelmi partnerévé válna.
A kormányfő egy Facebook-bejegyzésben arról számolt be, hogy gratulált Trumpnak a “történelmi győzelméért”, és elmondta az amerikai politikusnak, hogy teljes mértékben elkötelezett a két ország közötti stratégiai partnerség fejlesztése mellett. Ciolacu meggyőződését fejezte ki, hogy Trump elnöki mandátuma alatt az Egyesült Államokkal való stratégiai partnerség új szintre lép, és jelentős amerikai tőke áramlik majd a román gazdaságba, a román hadsereg modernizációjába és a hazai fegyveripar fejlesztésébe is.
" ["post_title"]=> string(44) "Ciolacu telefonon gratulált Donald Trumpnak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "ciolacu-telefonon-gratulalt-donald-trumpnak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-11-20 11:23:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-11-20 09:23:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=444674" ["menu_order"]=> int(7944) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40389) ["max_num_pages"]=> int(3366) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "ab39d950c7fb15465c8fc07addd66caf" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:74857593fd2e6a453e9985c2aa6c5316" }