A szeizmikus mozgás epicentruma 8 kilométerre volt Sloboziától.
Continue Reading
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3605 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3734 (24) { ["ID"]=> int(470096) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:53" ["post_content"]=> string(605) "A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
" ["post_title"]=> string(49) "Bukarestbe látogat hétfőn Ursula von der Leyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "bukarestbe-latogat-hetfon-ursula-von-der-leyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470096" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3446 (24) { ["ID"]=> int(470085) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:00" ["post_content"]=> string(742) "Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!

A szeizmikus mozgás epicentruma 8 kilométerre volt Sloboziától.
Continue Reading
A két ország közötti kapcsolatok erősödését vetítették előre Donald Trump amerikai elnökké való beiktatását üdvözölve a román politikai vezetők.
Continue Reading
A magyar külgazdasági és külügyminiszter délelőtt tárgyalt Cseke Attila fejlesztési miniszterrel. A tárcavezető közösségi oldalán közölte, egyetértettek abban, hogy az RMDSZ kormányzati szerepvállalása segíteni fogja Románia és Magyarország jószomszédi kapcsolatát,
(tovább…) Continue Reading
A külföldön élő román állampolgárok hétfőtől regisztrálhatnak az elnökválasztásra, amennyiben levélben vagy külföldi szavazóirodában akarnak voksolni.
(tovább…) Continue Reading
A tavalyi év első 11 hónapjában a nyers adatok szerint 5 százalékkal, a szezonálisan kiigazított adatok szerint 3,9 százalékkal csökkent az építőipari termelés volumene Romániában az előző év azonos időszakához képest – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
(tovább…) Continue Reading
Az APIA a jogosult mezőgazdasági termelők több mint 90%-ának engedélyezte a kifizetést. A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség szerint ez országszerte közel 650 000 mezőgazdasági termelőt jelent, és a kiutalt teljes összeg több mint 360 millió euró, ami a tavalyi évre vonatkozó végleges kifizetéseket jelenti.
(tovább…) Continue Reading
Elkészült a Buzau megyei Caragele település melletti mélyszonda fúrása. Caragele környékén található az egyik legnagyobb földgáz lelőhely Romániában.
(tovább…) Continue Reading
A közösségi hálózatokon lévő tartalmak túlzott fogyasztása káros hatással van főként a gyerekekre, akik nem elég felnőttek ahhoz, hogy megválogassák az információkat – jelentette ki a Happy Minds Egyesület elnöke.
(tovább…) Continue Reading
Egy román nemzetiségű izraeli állampolgár a három fiatal nő egyike, akiket vasárnap engedtek szabadon az Izrael és a Hamász közötti tűzszüneti megállapodás értelmében végrehajtott első fogolycsere során.
(tovább…) Continue Reading
Marcel Ciolacu kormányfő elismerését fejezte ki a gázai túszok kiszabadítására tett magas szintű diplomáciai erőfeszítésekért.
(tovább…) Continue Reading
Izrael 90 palesztin foglyot engedett szabadon a gázai tűzszünet második napján hétfőn hajnalban. A szabadon engedett foglyok többsége nő és gyermek.
(tovább…) Continue Reading
Donald Trump az összes, illegálisan az Egyesült Államokban tartózkodó bűnelkövetőnek, valamint a külföldi bűnbandák tagjainak eltávolítását ígérte az országból Washingtonban tartott ünnepi nagygyűlésén elnöki eskütételének előestéjén vasárnap.
(tovább…) Continue ReadingA Richter-skálán 3,4-es erősségű földrengés volt mára virradóan 0 óra 2 perckor Ialomița megyében - számolt be az országos földtani intézet (INCDFP).
A szeizmikus mozgás mindössze 3 kilométeres mélységben következett be, epicentruma 8 kilométerre volt Sloboziától, 85 kilométerre Buzăutól és 91 kilométerre Brăilatól.
Az Egyesült Államok és Románia közötti stratégiai partnerséget hangsúlyozták, és a két ország közötti kapcsolatok erősödését vetítették előre Donald Trump amerikai elnökké való beiktatását üdvözölve a román politikai vezetők.
Klaus Iohannis leköszönő államfő az X közösségi portálon gratulált Donald Trumpnak beiktatásához, és egy „erős és vibráló” transzatlanti kapcsolat szükségességét hangsúlyozta az Egyesült Államok és az Európai Unió biztonsága és közös fejlődése érdekében.
Marcel Ciolacu kormányfő a Facebookon közzétett üzenetében úgy fogalmazott, hogy Trump visszatérése az Egyesült Államok élére történelmi pillanat, amelynek „pozitív visszhangja lesz” Romániára nézve. Felidézte, hogy két alkalommal folytatott telefonbeszélgetést a tegnap
beiktatott amerikai elnökkel – egyszer Budapesten, Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel közösen –, és Trump arról biztosította, hogy Románia mind a biztonság, mind a fejlesztések tekintetében „napirendjén szerepel”.
A magyar külgazdasági és külügyminiszter délelőtt tárgyalt Cseke Attila fejlesztési miniszterrel. A tárcavezető közösségi oldalán közölte, egyetértettek abban, hogy az RMDSZ kormányzati szerepvállalása segíteni fogja Románia és Magyarország jószomszédi kapcsolatát,
Magyarországnak pedig kulcsfontosságú szerepe volt abban, hogy Románia csatlakozott a schengeni övezethez. Tárgyaltak továbbá azokról a fejlesztési eszközökről, amelyeket a fejlesztési minisztérium működtet, és amelyek mindkét ország fejlődését szolgálják, ilyen a határ-menti, Románia-Magyarország finanszírozási program.
Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter délelőtt Tánczos Barna pénzügyminiszterrel is tárgyalt, egyebek mellett az ÁFA-behajtás hatékonyságának növeléséről. Magyarország egy magasabb ÁFA-kulcs mellett is az egyik leghatékonyabb behajtási rátával rendelkezik az Európai Unióban. Az adóhatóság digitalizációjának folytatásával és a jó gyakorlatok átvételével Romániában is az a cél, hogy növeljük a behajtás hatékonyságát, hozzájárulva a költségvetés egyensúlyához, anélkül, hogy 2025-ben növelnénk az adók és illetékek mértékét – írta Tánczos Barna közösségi oldalán.
" ["post_title"]=> string(64) "Bukarestben tárgyal Szijjártó Péter magyar külügyminiszter" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "bukarestben-targyal-szijjarto-peter-magyar-kulugyminiszter" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-20 14:34:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-20 12:34:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=446418" ["menu_order"]=> int(7362) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3762 (24) { ["ID"]=> int(446416) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-20 14:32:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-20 12:32:11" ["post_content"]=> string(751) "A külföldön élő román állampolgárok hétfőtől regisztrálhatnak az elnökválasztásra, amennyiben levélben vagy külföldi szavazóirodában akarnak voksolni.
Jelentkezni március 20-án éjfélig lehet a levélben szavazóknak, a külföldi szavazóirodában voksukat leadni kívánok pedig online űrlapot kell kitöltsenek. A Központi Választási Hatóság közleménye szerint külföldön akkor hoznak létre szavazóirodát, ha ugyanazon a településről vagy környékről minimum 100 szavazási kérelem érkezik. Ez utóbbiak jelentkezési határideje március 4-e éjfél.
" ["post_title"]=> string(45) "Megkezdődtek a választási előkészületek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "megkezdodtek-a-valasztasi-elokeszuletek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-20 14:32:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-20 12:32:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=446416" ["menu_order"]=> int(7363) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3703 (24) { ["ID"]=> int(446414) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-20 14:31:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-20 12:31:14" ["post_content"]=> string(853) "A tavalyi év első 11 hónapjában a nyers adatok szerint 5 százalékkal, a szezonálisan kiigazított adatok szerint 3,9 százalékkal csökkent az építőipari termelés volumene Romániában az előző év azonos időszakához képest - közölte az Országos Statisztikai Intézet.
A nyers adatok szerint a karbantartási és javítási munkálatok volumene 10,4 százalékkal, az új építéseké 4,5 százalékkal csökkent, miközben a felújítási munkálatoké 4 százalékkal nőtt. Az épületek típusa szerint a lakóépületeknél 23,6 százalékos, a nem lakóépületeknél 7,4 százalékos visszaesést, míg az ipari létesítményeknél 4 százalékos növekedést jegyeztek.
" ["post_title"]=> string(26) "Zsugorodik az építőipar" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "zsugorodik-az-epitoipar" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-20 14:31:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-20 12:31:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=446414" ["menu_order"]=> int(7364) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3702 (24) { ["ID"]=> int(446412) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-20 14:30:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-20 12:30:03" ["post_content"]=> string(741) "Az APIA a jogosult mezőgazdasági termelők több mint 90%-ának engedélyezte a kifizetést. A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség szerint ez országszerte közel 650 000 mezőgazdasági termelőt jelent, és a kiutalt teljes összeg több mint 360 millió euró, ami a tavalyi évre vonatkozó végleges kifizetéseket jelenti.
A mezőgazdaságban használt gázolajra vonatkozó állami támogatásra jogosultak a hónap végéig nyújthatják be a kérelmeiket. Az intézkedés célja a mezőgazdasági tevékenységek üzemanyag-költségeinek csökkentése.
" ["post_title"]=> string(37) "Kifizették a tavalyi támogatásokat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "kifizettek-a-tavalyi-tamogatasokat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-20 14:30:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-20 12:30:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=446412" ["menu_order"]=> int(7365) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3701 (24) { ["ID"]=> int(446410) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-20 14:29:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-20 12:29:09" ["post_content"]=> string(787) "Elkészült a Buzau megyei Caragele település melletti mélyszonda fúrása. Caragele környékén található az egyik legnagyobb földgáz lelőhely Romániában.
Az Energiaügyi Minisztérium közlése szerint egy második szonda fúrása folyamatban van. Buzau és Braila megye több települése alatt található a lelőhely, amely a Romgaz vállalat egyik legjobb termelékenységű telepe, hiszen az elmúlt években a Romgaz teljes termelésének 5-7 százalékát termelték ki innen. Az Energia Árszabályozó hatóság közlése szerint a Romgaz biztosítja a belföldi földgáz-termelés valamivel több mint felét.
" ["post_title"]=> string(36) "Újabb kitermelési kapacitás indul" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "ujabb-kitermelesi-kapacitas-indul" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-20 14:29:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-20 12:29:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=446410" ["menu_order"]=> int(7366) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3698 (24) { ["ID"]=> int(446408) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-20 14:28:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-20 12:28:05" ["post_content"]=> string(924) "A közösségi hálózatokon lévő tartalmak túlzott fogyasztása káros hatással van főként a gyerekekre, akik nem elég felnőttek ahhoz, hogy megválogassák az információkat - jelentette ki a Happy Minds Egyesület elnöke.
Yolanda Creţescu pszichológus a közszolgálati rádióban azt mondta, a gyerekeket 13 éves kor előtt nem szabad ezekre a platformokra engedni, mert a jelenség függőséget okoz. A legfontosabb, elmagyarázni a gyerekeknek, hogy ezek a platformok összpontosítási gondokat okoznak és ebből erednek a későbbi iskolai problémák, nem beszélve a szociális összehasonlításról, amelynek következtében alsóbbrendűségi érzés, szorongás, sőt depresszió alakulhat ki egyre fiatalabb korban - mondja a pszichológus.
" ["post_title"]=> string(63) "A közösségi média veszélyeire figyelmeztet a pszichológus" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "a-kozossegi-media-veszelyeire-figyelmeztet-a-pszichologus" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-20 14:28:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-20 12:28:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=446408" ["menu_order"]=> int(7367) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3699 (24) { ["ID"]=> int(446406) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-20 14:26:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-20 12:26:53" ["post_content"]=> string(1196) "Egy román nemzetiségű izraeli állampolgár a három fiatal nő egyike, akiket vasárnap engedtek szabadon az Izrael és a Hamász közötti tűzszüneti megállapodás értelmében végrehajtott első fogolycsere során.
A 31 éves éves Doron Steinbrechert a Kfar Aza kibucból hurcoltak el a palesztin terroristák. A vasárnap életbe lépett háromlépcsős tűzszüneti megállapodás hónapokig tartó tárgyalások eredményeként jött létre január 15-én Egyiptom, Katar és az Egyesült Államok közvetítésével, röviddel Donald Trump megválasztott amerikai elnök beiktatása előtt. Az első szakasz hat hétig tartana, akkor a 98 túszból 33-at - nőket, gyerekeket, 50 év feletti férfiakat, betegeket és sebesülteket - engednének szabadon csaknem 2000 palesztin fogolyért cserébe. Az utóbbiak között 737 olyan férfi, nő és tinédzser van, akiket izraeliek elleni, nem egyszer halálos támadások miatt ítéltek el, valamint több száz gázai palesztint, akiket a háború kezdete óta tartanak fogva.
" ["post_title"]=> string(47) "Túszok szabadultak a tűzszünet első napján" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "tuszok-szabadultak-a-tuzszunet-elso-napjan" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-20 14:26:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-20 12:26:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=446406" ["menu_order"]=> int(7368) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3692 (24) { ["ID"]=> int(446404) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-20 14:25:46" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-20 12:25:46" ["post_content"]=> string(595) "Marcel Ciolacu kormányfő elismerését fejezte ki a gázai túszok kiszabadítására tett magas szintű diplomáciai erőfeszítésekért.
Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében a miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy 470 nap fogság után egy román állampolgárságú és egy román származású nőt engedtek szabadon a Gázai övezetből, akik az Izrael és a Hamász közötti megállapodás értelmében hazatérhetnek.
" ["post_title"]=> string(23) "Kormányfői elismerés" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(20) "kormanyfoi-elismeres" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-20 14:25:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-20 12:25:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=446404" ["menu_order"]=> int(7369) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3691 (24) { ["ID"]=> int(446402) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-20 14:24:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-20 12:24:42" ["post_content"]=> string(821) "Izrael 90 palesztin foglyot engedett szabadon a gázai tűzszünet második napján hétfőn hajnalban. A szabadon engedett foglyok többsége nő és gyermek.
Köztük van Khalida Jarrar neves palesztin politikus, a Népi Front Palesztina Felszabadításáért (PFLP) terrorszervezet egyik vezetője. A most szabadon engedett foglyokat Izrael a nemzetbiztonsággal kapcsolatos bűncselekmények miatt vette őrizetbe, a vádak között megtalálható a kődobálás és a gyilkossági kísérlet is. A palesztinok szabadon bocsátása több mint hét órával azután történt, hogy a Hamász három izraeli túszt engedett szabadon és adta vissza őket Izraelnek.
" ["post_title"]=> string(32) "Palesztin foglyok is szabadultak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(32) "palesztin-foglyok-is-szabadultak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-20 14:24:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-20 12:24:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=446402" ["menu_order"]=> int(7370) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3708 (24) { ["ID"]=> int(446400) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-20 14:23:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-20 12:23:40" ["post_content"]=> string(992) "Donald Trump az összes, illegálisan az Egyesült Államokban tartózkodó bűnelkövetőnek, valamint a külföldi bűnbandák tagjainak eltávolítását ígérte az országból Washingtonban tartott ünnepi nagygyűlésén elnöki eskütételének előestéjén vasárnap.
Az államfőként második négy évét megkezdő politikus a Washington belvárosában álló Capital One Arena sportcsarnokban összegyűlt tömeg előtt azt mondta, hogy első intézkedései között szigorítja majd a határőrizetet. Közölte továbbá, hogy lépni fog "az ország területe feletti teljes ellenőrzés visszavételének", az energiaforrások kihasználásának, a gazdasági jólét helyreállításának irányába, valamint a "radikális baloldali woke ideológia" elemeinek eltávolítása érdekében a hadseregből és iskolákból.
" ["post_title"]=> string(57) "Donald Trump második elnöki mandátumát kezdi hétfőn" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "donald-trump-masodik-elnoki-mandatumat-kezdi-hetfon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-01-20 14:23:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-01-20 12:23:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=446400" ["menu_order"]=> int(7371) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3597 (24) { ["ID"]=> int(446439) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-01-21 11:46:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-01-21 09:46:15" ["post_content"]=> string(467) "A Richter-skálán 3,4-es erősségű földrengés volt mára virradóan 0 óra 2 perckor Ialomița megyében - számolt be az országos földtani intézet (INCDFP).
A szeizmikus mozgás mindössze 3 kilométeres mélységben következett be, epicentruma 8 kilométerre volt Sloboziától, 85 kilométerre Buzăutól és 91 kilométerre Brăilatól.