Ferenc pápa egészségi állapota további kórházi kezelést tesz szükségessé – közölte a Vatikán. A szentszéki sajtóközpont szerint Ferenc pápa továbbra…
Continue Reading
Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3763 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3716 (24) { ["ID"]=> int(470096) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:53" ["post_content"]=> string(605) "A Fekete-tenger régiójának védelme és biztonsága, az európai versenyképesség, az EU bővítése és az új többéves uniós pénzügyi keretről folyó tárgyalások lesznek napirenden a Nicușor Dan államelnök és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök hétfői, bukaresti találkozóján - tájékoztatott Valentin Naumescu elnöki tanácsadó. Naumescu közlése szerint az államelnök hétfőn a Cotroceni-palotában fogadja az Európai Bizottság elnökét. Von der Leyen Luca Niculescu miniszterelnökkel is találkozni fog.
" ["post_title"]=> string(49) "Bukarestbe látogat hétfőn Ursula von der Leyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "bukarestbe-latogat-hetfon-ursula-von-der-leyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:08:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:08:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470096" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3765 (24) { ["ID"]=> int(470085) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 15:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:00" ["post_content"]=> string(742) "Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
Ferenc pápa egészségi állapota további kórházi kezelést tesz szükségessé – közölte a Vatikán. A szentszéki sajtóközpont szerint Ferenc pápa továbbra…
Continue Reading
Az amerikai Meta globális közösségimédia-szolgáltató óriásvállalat öt kontinenst összekötő, több mint 50 ezer kilométer hosszú tenger alatti kábelt telepít, hogy…
Continue Reading
A modern madarak testfelépítése a késő jura korszakban alakult ki, 20 millió évvel korábban, mint ahogyan azt a múltban ismerték.
Continue ReadingTajvan, Olaszország és Ausztrália már betiltotta az alkalmazás használatát a kormányzati eszközökön.
Continue Reading
Izraelben ma emlékeznek meg a terrorszervezet 2023. október 7-i, Izrael elleni támadásának 500. napjáról.
Continue Reading
A találkozón Irán és a Gázai övezetről beszéltek.
Continue Reading
A vállalat nem pontosította, hogy mely régiókat érintik a korlátozások.
Continue Reading
A szakszervezet szerint a hét mindegyik munkanapján tüntetni fognak 9:30 és 11:30 között.
Continue Reading
A kommunizmus bűneit vizsgáló és az emigráció emlékét ápoló intézet a Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszékhez fordult.
Continue ReadingA tájékoztatás szerint a kizárás oka az erőszakra való uszítás.
Continue Reading
Nyolcszázlejes pénzügyi támogatást és gyógykezelési üdülőjegyet kaphatnak azok a nyugdíjasok, akiknek a jövedelme nem éri el a 2 574 lejes nettó minimálbért.
Continue Reading
Az Európai Románok Szervezeteinek Szövetségének elnöke, aki nyílt levélben fordult Emmanuel Macronhoz.
Continue ReadingFerenc pápa egészségi állapota további kórházi kezelést tesz szükségessé - közölte a Vatikán. A szentszéki sajtóközpont szerint Ferenc pápa továbbra is láztalan, követi az előírt terápiát. A 88 éves egyházfőt pénteken szállították be a római Gemelli-klinikára, miután több mint egy hete küzdött hörghuruttal.
" ["post_title"]=> string(30) "Ferenc pápa kórházban marad" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(27) "ferenc-papa-korhazban-marad" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-18 14:30:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-18 12:30:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447420" ["menu_order"]=> int(7036) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3742 (24) { ["ID"]=> int(447418) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-18 14:29:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-18 12:29:04" ["post_content"]=> string(640) "Az amerikai Meta globális közösségimédia-szolgáltató óriásvállalat öt kontinenst összekötő, több mint 50 ezer kilométer hosszú tenger alatti kábelt telepít, hogy növelje a digitális adatátvitel kapacitását és megbízhatóságát - jelentette be a vállalat blogbejegyzésben. A legambiciózusabb tenger alatti kábelprojektként beharangozott kezdeményezés célja, hogy a legmodernebb összeköttetést hozza létre az Egyesült Államokban, Indiában, Brazíliában, Dél-Afrikában és más régiókban.
" ["post_title"]=> string(44) "A Metáé a legnagyobb tengeri kábelprojekt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "a-metae-a-legnagyobb-tengeri-kabelprojekt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-18 14:29:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-18 12:29:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447418" ["menu_order"]=> int(7037) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3468 (24) { ["ID"]=> int(447401) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-17 14:01:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-17 12:01:15" ["post_content"]=> string(2760) "Kínai tudósok a kelet-kínai Fucsien tartományban tárták fel a legrégebbi, mintegy 150 millió éves rövidfarkú madár fosszíliáját, melynek felfedezése arra utal, hogy a madarak korábban alakulhattak ki, mint azt a tudósok eddig gondolták - jelentette a kínai állami média.
A megkövesedett Baminornis zhenghensis madarat a Fucsien tartománybeli Csengho megyében fedezték fel, ahol a Kínai Tudományos Akadémia (CAS) alá tartozó gerinces paleontológiai és paleoantropológiai intézet (IVPP) és a fucsieni geológiai kutatóintézet tudósai által készített tanulmányban arra a felfedezésre jutottak, hogy a fosszília rövid farka egy összetett csontban, az úgynevezett farkcsíkcsontban végződik, amely a modern madaraknál egyedülállóan jelen van.
A kutatócsoport tudósai szerint ez azt jelzi, hogy a modern madarak testfelépítése a késő jura korszakban alakult ki, 20 millió évvel korábban, mint ahogyan azt a múltban ismerték. "A madár a vonások egyedülálló kombinációját mutatja, beleértve a modern váll- és medenceöveket, valamint a nem őslényszerű dinoszauruszszerű kezet, ami nagyon érdekes és ellentmondásos jelenség" - mondta Vang Min, a kutatócsoport vezető tudósa.
"Ez úttörő felfedezés. Megdönti azt a korábbi álláspontot, hogy az Archaeopteryx ősmadár volt az egyetlen madár, amelyet a jura korszakban találtak" - jegyezte meg Csou Csung-ho, a CAS akadémikusa. Vang hozzátette, hogy az új felfedezés alapján tudósaik azt feltételezik, hogy a legkorábbi madarak megjelenése még korábbi időre, valószínűleg 172 millió és 164 millió évvel ezelőttre tehető.
A tudósok feltételezése szerint a Baminornis zhenghensis körülbelül 100 grammot nyomott, mérete pedig egy házipapagájéhoz volt hasonló és mocsaras vidéken élt.
A jelentés szerint a helyszínen találtak egy másik fosszíliát is, amely egy furcula, azaz villaszerű csontból állt. Az elemzések alapján a madarak kréta kori, az úgynevezett Ornithuromorpha csoportjába tartoztak. "A két fosszília felfedezése azt jelzi, hogy legalább két madárfaj élt a Csengho-faunában" - jelentette ki Vang. Csou hozzátette: ezek a fosszíliák a madarak korábbi eredetére utalnak, és az eddigi legerősebb bizonyítékot szolgáltatják arra, hogy a madarak a jura korszakban terjedtek el és a korszak végére kezdtek el diverzifikálódni.
" ["post_title"]=> string(77) "Kínai kutatók új felfedezésre jutottak a madarak eredetével kapcsolatban" ["post_excerpt"]=> string(139) "A modern madarak testfelépítése a késő jura korszakban alakult ki, 20 millió évvel korábban, mint ahogyan azt a múltban ismerték." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(72) "kinai-kutatok-uj-felfedezesre-jutottak-a-madarak-eredetevel-kapcsolatban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-17 14:01:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-17 12:01:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447401" ["menu_order"]=> int(7039) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3722 (24) { ["ID"]=> int(447399) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-17 13:59:16" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-17 11:59:16" ["post_content"]=> string(1145) "Dél-Korea adatvédelmi aggályokra hivatkozva ideiglenesen betiltotta a kínai DeepSeek mesterséges intelligencia alkalmazást az országban – közölte ma a személyes adatok védelmével foglalkozó bizottság, a PIPC.
A DeepSeek chatbotot ideiglenesen eltávolították a dél-koreai alkalmazásboltokból, az intézkedés célja az alkalmazás új letöltéseinek blokkolása - közölte a PIPC. A DeepSeek webes szolgáltatása továbbra is elérhető marad az országban.
A PIPC (Personal Information Protection Commission) szerint az alkalmazás használata csak akkor indulhat újra, ha a dél-koreai adatvédelmi törvényeknek megfelelő fejlesztéseket hajtanak végre.
Tajvan, Olaszország és Ausztrália már betiltotta az alkalmazás használatát a kormányzati eszközökön, és más országok is vizsgálják az applikációt kifejlesztő, mesterséges intelligenciával foglalkozó céget.
Az iszlamista Hamász terrorszervezet bejelentette, hogy kész átadni a Gázai övezet irányítását a Palesztin Hatóságnak és a "Gázát Irányító Kormányzó Bizottságnak" - közölték a velük folytatott kairói tárgyalásokat ismerő források.
A hétvégén az egyiptomi média arról számolt be, Kairó arra próbálja rábírni a Hamászt, hogy járuljon hozzá egy olyan ideiglenes bizottság felállításához, amely felügyeli a Gázai övezet újjáépítési terveinek végrehajtását. A Hamász ígéretet tett az egyiptomi tisztségviselőknek, hogy a szervezet elkötelezett a már életben lévő tűzszünet mellett, és nem vesz részt a felállítandó bizottság munkájában.
Izraelben ma emlékeznek meg a terrorszervezet 2023. október 7-i, Izrael elleni támadásának 500. napjáról. Az aznap a Gázai övezetbe hurcolt izraeli túszok családtagjai számos megmozdulást terveznek, amelyen a még mindig fogságban lévő 73 élő és halott túsz szabadon bocsátását követelik.
" ["post_title"]=> string(81) "A Hamász kész átadni a Gázai övezet irányítását a Palesztin Hatóságnak" ["post_excerpt"]=> string(113) "Izraelben ma emlékeznek meg a terrorszervezet 2023. október 7-i, Izrael elleni támadásának 500. napjáról. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(70) "a-hamasz-kesz-atadni-a-gazai-ovezet-iranyitasat-a-palesztin-hatosagnak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-17 13:58:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-17 11:58:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447397" ["menu_order"]=> int(7041) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3726 (24) { ["ID"]=> int(447395) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-17 13:57:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-17 11:57:06" ["post_content"]=> string(961) "Jeruzsálemben egyeztetett tegnap Marco Rubio amerikai külügyminiszter és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.
A találkozón Irán és a Gázai övezetről beszéltek, de a libanoni tűzszünet is szóba került. Nem lesz nukleáris Irán – jelentette ki Marco Rubio, akit az izraeli miniszterelnök fogadott a kormányfői hivatalban – olvasható az Euronews oldalán.
Az izraeli miniszterelnök megköszönte az Amerikai Egyesült Államok támogatását és a teljes együttműködést a gázai övezet ügyében. A libanoni tűzszünetről az amerikai külügyminiszter kijelentette, hogy biztosítani kell az Irán támogatását élvező, síita Hezbollah lefegyverzését, Iránnal kapcsolatban pedig azt mondta, hogy ez az ország a bizonytalanság forrása a régióban.
Az Ukrajnát ért orosz dróntámadások raktárakat és magánlakásokat rongáltak meg, miután Oroszország 147 drónt indított az elmúlt éjszaka folyamán - közölte ma az ukrán hadsereg és tisztviselők.
A 147 drónból az ukrán légierő 83-at megsemmisített, további 59 pedig valószínűleg az elektronikus ellenintézkedések miatt nem érte el célját. Azt nem közölték, hogy mi történt a maradék öt drónnal. Ukrajnában az energetikai infrastruktúrában keletkezett károk miatt rendkívüli áramszüneteket vezettek be - számolt be az Ukrenergo nemzeti energetikai vállalat Telegram-csatornáján.
A vállalat nem pontosította, hogy mely régiókat érintik a korlátozások.
A szállításügyi minisztérium épülete előtt tüntetnek ma a vasúti alkalmazottak a Román Vasúttársaság (CFR) személyszállító részlegének 2025-ös intézkedési terve ellen.
A Romániai Vasúti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (FSTFR) közleményében felhívta a figyelmet, hogy a mintegy 200 vonatjárat törlése a vasúti dolgozók fizetésére is kihatással lesz. Szerintük a CFR személyszállító részlegének vezetősége a 2025-ös intézkedési tervével tulajdonképpen megtiltja a túlórapótlék kifizetését.
A szakszervezet képviselői arra is felhívják a szállításügyi minisztérium, a kormány és a parlament figyelmét, hogy az egyetemisták és a nyugdíjasok utazási kedvezményeinek az úgynevezett salátarendeletben előírt korlátozása mintegy 320 millió lejes veszteséget okoz a vállalatnak, a járattörlésekkel pedig további 60 millió lejtől esik el. 'Ezeket a veszteségeket (...) az alkalmazottak jövedelmének csökkentésével akarja pótolni a CFR vezetősége' - tették hozzá.
A szakszervezet azt is közölte, hogy a hét mindegyik munkanapján tüntetni fognak 9:30 és 11:30 között.
" ["post_title"]=> string(37) "Tüntetnek ma a vasúti alkalmazottak" ["post_excerpt"]=> string(95) "A szakszervezet szerint a hét mindegyik munkanapján tüntetni fognak 9:30 és 11:30 között." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "tuntetnek-ma-a-vasuti-alkalmazottak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-17 13:01:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-17 11:01:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447391" ["menu_order"]=> int(7044) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3701 (24) { ["ID"]=> int(447389) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-17 12:57:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-17 10:57:11" ["post_content"]=> string(939) "Feljelentették Diana Ivanovici Şoşoacă európai parlamenti képviselőt Nicolae Ceauşescu kommunista diktátor kultuszának népszerűsítése miatt.
A kommunizmus bűneit vizsgáló és az emigráció emlékét ápoló intézet a Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszékhez fordult népirtás, emberiség elleni bűncselekmények és háborús bűnök elkövetésében bűnös személyek kultuszának nyilvános népszerűsítése miatt. A sürgősségi rendelet alapján ez bűncselekménynek minősül és büntetendő.
Ennek előzménye a Şoşoacă által tartott másfél perces felszólalás február 11-én az Európai Parlament plenáris ülésén, amely során azt javasolta kollégáinak, hogy Nicolae Ceauşescu diktátor külpolitikai stratégiáját kövessék.
" ["post_title"]=> string(75) "Feljelentették Diana Ivanovici Şoşoacă európai parlamenti képviselőt" ["post_excerpt"]=> string(133) "A kommunizmus bűneit vizsgáló és az emigráció emlékét ápoló intézet a Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszékhez fordult." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "feljelentettek-diana-ivanovici-sosoaca-europai-parlamenti-kepviselot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-17 12:57:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-17 10:57:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447389" ["menu_order"]=> int(7045) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3700 (24) { ["ID"]=> int(447387) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-17 12:55:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-17 10:55:26" ["post_content"]=> string(599) "Kizárták a Fiatal Emberek Pártjából (POT) és parlamenti frakciójából Monica Ionescu és Radu Ionescu parlamenti képviselőket – derül ki a párt mai közleményéből.
A tájékoztatás szerint a kizárás oka az erőszakra való uszítás. 'A POT azoknak a pártja, akik tisztességes Romániát akarnak, ahol a politizálás ötletek és megoldások révén történik, nem agresszióval. Aki ezt nem hajlandó megérteni, távozik' - jelentette ki Anamaria Gavrilă pártelnök.
" ["post_title"]=> string(46) "Kizárták a POT-ból Monica és Radu Ionescut" ["post_excerpt"]=> string(72) "A tájékoztatás szerint a kizárás oka az erőszakra való uszítás." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "kizartak-a-pot-bol-monica-es-radu-ionescut" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-17 12:55:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-17 10:55:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447387" ["menu_order"]=> int(7046) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3699 (24) { ["ID"]=> int(447385) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-17 12:54:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-17 10:54:04" ["post_content"]=> string(1397) "Nyolcszázlejes pénzügyi támogatást és gyógykezelési üdülőjegyet kaphatnak azok a nyugdíjasok, akiknek a jövedelme nem éri el a 2 574 lejes nettó minimálbért.
A Munkaügyi Minisztérium által előkészített jogszabálytervezet szerint a hatóságok továbbra is biztosítani kívánják a nyugdíjasok számára a gyógykezelési üdülőjegyeket. Mindkét projektet a következő kormányülésen véglegesítik.
A döntést a kormányzó koalíció vezetői már meghozták, Marcel Ciolacu miniszterelnök a jogszabálytervezet mielőbbi elkészítését kérte. A 800 lejes pénzügyi támogatást két részletben nyújtják az alacsony jövedelmű nyugdíjasoknak, a tervek szerint az első támogatást húsvétig szeretnék eljuttatni – közölte Marcel Ciolacu miniszterelnök.
A nyugdíjasok gyógykezelési üdülőjegyeinek biztosításáról szóló határozattervezet szerint idén összesen 60 420 helyet osztanak ki. A dokumentum értelmében minden jogosult kérelmező évente egy gyógykezelési jegyet kaphat. Ezeknek a jegyeknek a költségeit az Országos Nyugdíjpénztár fedezi a területi nyugdíjpénztárakon keresztül.
Nem hívták meg Romániát az ukrajnai helyzetről szóló tárgyalásokra, amelyeken Emmanuel Macron francia elnök kezdeményezésére európai vezetők vesznek részt ma Párizsban.
A rendkívüli párizsi csúcstalálkozón Cristian Diaconescu korábbi külügyminiszter tegnap este nyilatkozott a Digi24 hírtelevíziónak, ahol elmondta, a francia fővárosban olyan csoport gyűl össze, amely korábban már kétszer tanácskozott, de nem hoztak döntéseket a regionális biztonságról, stabilitásról, a keleti szárnyról vagy különösen Romániáról. Az elnöki tanácsadó és az elnöki kancellária vezetője hozzátette, ez egy informális megbeszélés, ahol nem születnek döntések.
Nehezményezi Románia távolmaradását a mai párizsi találkozón az Európai Románok Szervezeteinek Szövetségének (FADERE) elnöke, aki nyílt levélben fordult Emmanuel Macron francia elnökhöz.
Daniel Tecu levelében kitér arra, hogy az Ukrajna és Oroszország közötti béketárgyalásokat érintő találkozón elengedhetetlen Románia részvétele. A felsorolt érvek között szerepel az Ukrajnával való közös határ, az Ukrajnában élő román közösség, a jelentős humanitárius segítség Románia részéről vagy a háború közvetlen hatásai Romániára nézve. Daniel Tecu arra kérte a francia elnököt, fontolja meg Románia meghívását a párizsi találkozóra.
" ["post_title"]=> string(75) "Nem hívták meg Romániát az ukrajnai helyzetről szóló tárgyalásokra" ["post_excerpt"]=> string(111) "Az Európai Románok Szervezeteinek Szövetségének elnöke, aki nyílt levélben fordult Emmanuel Macronhoz. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "nem-hivtak-meg-romaniat-az-ukrajnai-helyzetrol-szolo-targyalasokra" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-17 12:52:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-17 10:52:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447383" ["menu_order"]=> int(7048) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3495 (24) { ["ID"]=> int(447420) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-18 14:30:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-18 12:30:29" ["post_content"]=> string(399) "Ferenc pápa egészségi állapota további kórházi kezelést tesz szükségessé - közölte a Vatikán. A szentszéki sajtóközpont szerint Ferenc pápa továbbra is láztalan, követi az előírt terápiát. A 88 éves egyházfőt pénteken szállították be a római Gemelli-klinikára, miután több mint egy hete küzdött hörghuruttal.
" ["post_title"]=> string(30) "Ferenc pápa kórházban marad" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(27) "ferenc-papa-korhazban-marad" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-18 14:30:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-18 12:30:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447420" ["menu_order"]=> int(7036) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40462) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "f9b5ee99fb6177c8772eb920758d1657" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:e36eeff900de6e94d35c1d5771508c1b" }