Mint arról tegnapi híradónkban is beszámoltunk július 28-án reggel 7 órától a Sanitas szakszervezet országos, meghatározatlan idejű általános sztrájkba lépett,…
Continue Reading

Az idén augusztusban 23,8 százalékkal volt magasabb a személyszállításhoz használt kenő- és üzemanyagok ára az egy évvel korábbinál az Európai Unióban. Az áremelkedés üteme ezzel tovább gyorsult a júniusi 13,7 és a júliusi 16,9 százalékhoz képest - derül ki az Eurostat friss adataiból.
Éves szinten augusztusban 18 uniós országban regisztráltak 20 százalékot meghaladó áremelkedést. A legnagyobb drágulás Bulgáriában volt 34,5 százalékkal,
Litvániában 28,8 százalékkal, Finnországban 27,6 százalékkal, Németországban 27,5 százalékkal és Franciaországban 27,4 százalékkal.
A legalacsonyabb éves szintű áremelkedést Magyarországon mérték 1,3 százalékkal, illetve Svédországban 6,1 százalékkal és Írországban 11,7 százalékkal.
Az úgynevezett írásbeli eljárás útján meghosszabbított, immár tegnaptól érvényes büntetőintézkedések mintegy háromezer magánszemély, vállalat, illetve szervezet vagyonának befagyasztását írják elő, beutazási tilalmat foglalnak magukban, valamint tiltást arra vonatkozóan, hogy pénzeszközöket vagy egyéb gazdasági erőforrásokat bocsássanak a listán szereplők rendelkezésére.
A szankcionált emberek közé tartozik Vlagyimir Putyin orosz elnök, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, több orosz miniszter, kormányzók és helyi politikusok, Roman Abramovics orosz üzletember és más üzletemberek, oligarchák, valamint az orosz Állami Duma több tagja.
A listán szerepelnek továbbá politikai pártok, orosz fegyveres erők és alakulatok, félkatonai csoportok, köztük a Wagner csoport, számos hadipari vállalat, bankok és pénzügyi intézmények, médiaszervezetek, továbbá az ukrajnai orosz háborút támogató emberek és vállalatok.
Az Ukrajna elleni háború kezdete óta az Európai Unió 21 szankciós csomagot hagyott jóvá Oroszország ellen.
" ["post_title"]=> string(88) "Három évvel meghosszabbította az Oroszországgal szembeni szankciók hatályát az EU" ["post_excerpt"]=> string(132) "A büntetőintézkedések mintegy háromezer magánszemély, vállalat, illetve szervezet vagyonának befagyasztását írják elő." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(81) "harom-evvel-meghosszabbitotta-az-oroszorszaggal-szembeni-szankciok-hatalyat-az-eu" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-23 13:48:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-23 10:48:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=468377" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3821 (24) { ["ID"]=> int(468374) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-23 13:46:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-23 10:46:52" ["post_content"]=> string(699) "Donald Trump amerikai elnök nem zárta ki, hogy ismét találkozik Vlagyimir Putyinnal, de kétségesnek nevezte, hogy erre a decemberi, Miamiban rendezendő G20-csúcson kerülhet sor. Trump erről Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel New Yorkban folytatott megbeszélésének kezdetén beszélt.
Az orosz energetikai infrastruktúrát ért ukrán támadásokra vonatkozó kérdésre Trump azt mondta, hogy ez valóban komoly csapás Oroszországnak, de a globális dízelüzemanyag-árakra is. Kijelentette, hogy meglátása szerint a felek le akarják zárni a háborút.
Személyes tanácskozást folytatott Delcy Rodríguez, Venezuela ügyvivő államfője helyi idő szerint tegnap New Yorkban Donald Trump amerikai elnökkel. A két vezető a kétoldalú kapcsolatok erősítéséről, az energetika, a bányászat és a biztonság terén folytatandó együttműködés előmozdításáról tárgyalt.
Eközben María Corina Machado Nobel-békedíjas ellenzéki vezetőnek megtiltották, hogy visszatérjen hazájába. "Történelmi találkozóm volt Donald Trumppal, az Egyesült Államok elnökével" - tudatta az X-en Rodríguez, aki az ENSZ-közgyűlés ülésére érkezett New Yorkba. Személyében 2018 óta az első venezuelai vezető vett részt a világszervezet közgyűlésének csúcsszintű plenáris ülésén.
Nicolás Maduro volt államfőt az amerikai hadsereg távolította el a hatalomból januárban. Maduro hatalmának megdöntése óta Trump arra törekszik, hogy kiváltságos hozzáférést biztosítson az Egyesült Államoknak a venezuelai olajtartalékhoz.
" ["post_title"]=> string(67) "Személyes tanácskozás Delcy Rodríguez és Donald Trump között" ["post_excerpt"]=> string(117) "Eközben María Corina Machado Nobel-békedíjas ellenzéki vezetőnek megtiltották, hogy visszatérjen hazájába. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "szemelyes-tanacskozas-delcy-rodriguez-es-donald-trump-kozott" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-23 13:45:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-23 10:45:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=468369" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3823 (24) { ["ID"]=> int(468379) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-23 13:49:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-23 10:49:56" ["post_content"]=> string(982) "Az idén augusztusban 23,8 százalékkal volt magasabb a személyszállításhoz használt kenő- és üzemanyagok ára az egy évvel korábbinál az Európai Unióban. Az áremelkedés üteme ezzel tovább gyorsult a júniusi 13,7 és a júliusi 16,9 százalékhoz képest - derül ki az Eurostat friss adataiból.
Éves szinten augusztusban 18 uniós országban regisztráltak 20 százalékot meghaladó áremelkedést. A legnagyobb drágulás Bulgáriában volt 34,5 százalékkal,
Litvániában 28,8 százalékkal, Finnországban 27,6 százalékkal, Németországban 27,5 százalékkal és Franciaországban 27,4 százalékkal.
A legalacsonyabb éves szintű áremelkedést Magyarországon mérték 1,3 százalékkal, illetve Svédországban 6,1 százalékkal és Írországban 11,7 százalékkal.

Mint arról tegnapi híradónkban is beszámoltunk július 28-án reggel 7 órától a Sanitas szakszervezet országos, meghatározatlan idejű általános sztrájkba lépett,…
Continue Reading
Palesztinok épületeit rombolta le Ciszjordánia északi részén az izraeli hadsereg polgári közigazgatásért felelős egysége – jelentette a Háárec című izraeli…
Continue Reading
Donald Trump amerikai elnök friss nyilatkozata szerint a Teheránnal folytatott tárgyalások jó eséllyel sikerre vezetnek, iráni részről azonban tagadják, hogy…
Continue Reading
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó…
Continue Reading
Lekapcsolták Románia országos energiarendszeréről és leállították ma a cernavodai atomerőmű egyes számú reaktorát a rendkívüli szárazság és a Duna alacsony…
Continue Reading
Mától a konstancai kikötőt két, Triton névre keresztelt autonóm tengeri rendszer felügyeli – közölte a Román Televízió. Ezek lehetővé teszik…
Continue Reading
Meghatározatlan időre szóló általános sztrájkba léptek ma az egészségügyben dolgozók, akik amiatt elégedetlenek, hogy az új bértörvény-tervezet csökkentené a jövedelmüket.…
Continue Reading
A szenátus hétfőn elfogadta azt a törvénytervezetet, amely válsághelyzetet hirdet a kőolaj és kőolajtermékek piacán, és ideiglenes intézkedéssel csökkenti a…
Continue Reading
Bekérették a külügyminisztériumba Vlagyimir Lipajev bukaresti orosz nagykövetet, válaszként Románia légterének július 24-26. közötti ismételt megsértésére. A diplomáciai lépés előzményeihez…
Continue Reading
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök kijelentette, hogy a Románia légterébe behatoló drónokat már az első ilyen incidensek alkalmával le kellett volna lőni.…
Continue Reading
A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Sorin Grindeanu hétfő este kijelentette, hogy szerinte augusztus 15-e után teljes jogkörű kormánya lesz Romániának.…
Continue Reading
Elfogadta a szenátus az Országos Adóhatóság (ANAF) és a Román Vámhatóság alkalmazottainak teljesítményarányos jutalmazásáról szóló törvénytervezetet. Az egy naptári évben…
Continue ReadingMint arról tegnapi híradónkban is beszámoltunk július 28-án reggel 7 órától a Sanitas szakszervezet országos, meghatározatlan idejű általános sztrájkba lépett, a kórházak csak a sürgősségi ellátást biztosítják a munkabeszüntetés idején.
A tárgyalások egyelőre nem hoztak áttörést — kedden a Sanitas és az egészségügyi minisztérium képviselői egyeztettek az új közalkalmazotti bértörvényről, de nem sikerült megegyezni, ezért a szövetség bejelentette: szerdán is folytatódik a sztrájk. A szakszervezet elnöke, Iulian Pope szerint a tervezet több rendelkezése miatt az egészségügyben dolgozók egy részének csökkenhet a jövedelme.
Az ügyvivő miniszterelnök Ilie Bolojan szerint az egészségügyi dolgozók munkabeszüntetését téves információk váltották ki, amelyek szerint az új közalkalmazotti bértörvény csökkentené a béreket. Hangsúlyozta, hogy a tervezet alapján egyetlen közalkalmazott jövedelme sem csökkenne, sőt a cél a jelenlegi béraránytalanságok felszámolása és a fizetések fokozatos emelése a gazdaság teherbíró képességéhez igazítva.
Iulian Pope, a Sanitas szakszervezet elnöke elmondta, hogy a sztrájk azért folytatódik, mert az illetékesekkel kizárólag technikai egyeztetés zajlott, amelyen az egészségügyi miniszter nem vett részt, ezért döntések sem születtek. Bár a minisztérium támogatja a szakszervezeti javaslatok egy részét, jelenleg semmilyen garancia nincs a problémák rendezésére - tette hozzá.A szakszervezeti vezetők arra is figyelmeztetnek, hogy a képzett szakemberek könnyen találhatnak jobban fizető állást külföldön vagy a magánszektorban.
" ["post_title"]=> string(52) "Folytatódik az egészségügyi dolgozók sztrájkja" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "folytatodik-az-egeszsegugyi-dolgozok-sztrajkja" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-29 13:51:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-29 10:51:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(88) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/07/29/folytatodik-az-egeszsegugyi-dolgozok-sztrajkja/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3778 (24) { ["ID"]=> int(465940) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-28 14:39:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-28 11:39:54" ["post_content"]=> string(663) "Palesztinok épületeit rombolta le Ciszjordánia északi részén az izraeli hadsereg polgári közigazgatásért felelős egysége - jelentette a Háárec című izraeli újság honlapja kedden. Becalel Szmotrics pénzügyminiszter közölte, hogy a bontásokat a Náblusz közelében fekvő Tel faluban pénteken lezajlott halálos összecsapások nyomán rendelték el. A vasárnap lebontott épületek egy része azonban nem Tel faluban, hanem attól északra található. Palesztin jelentések szerint az izraeli hadsereg éjszaka többfelé razziázott a főként palesztin lakosságú Ciszjordániában.
" ["post_title"]=> string(55) "Palesztinok épületeit rombolták le Ciszjordániában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "palesztinok-epuleteit-romboltak-le-ciszjordaniaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-28 14:39:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-28 11:39:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465940" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3779 (24) { ["ID"]=> int(465938) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-28 14:38:48" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-28 11:38:48" ["post_content"]=> string(644) "Donald Trump amerikai elnök friss nyilatkozata szerint a Teheránnal folytatott tárgyalások jó eséllyel sikerre vezetnek, iráni részről azonban tagadják, hogy jelenleg egyáltalán folytatnának tárgyalásokat az Egyesült Államokkal. "Úgy gondolom, jó esély van arra, hogy valami történjen. (…) Arról beszélnek, hogy megállapodást kívánnak kötni" - nyilatkozta az amerikai elnök. Az iráni külügyminisztérium szóvivője, Eszmail Bagai azonban nem sokkal korábban kijelentette, hogy Teherán jelenleg nem folytat semmilyen tárgyalást az Egyesült Államokkal.
" ["post_title"]=> string(53) "Donald Trump bízik a megállapodásban, Irán cáfol" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "donald-trump-bizik-a-megallapodasban-iran-cafol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-28 14:38:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-28 11:38:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465938" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3814 (24) { ["ID"]=> int(465936) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-28 14:37:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-28 11:37:36" ["post_content"]=> string(701) "Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt - közölte a Slobodna Bosna című boszniai hírportál alapján az MTI. Az ismeretlen elkövetők fekete festékkel kenték be a Mária-szobor arcát és kezeit. A legnagyobb károkat a Szent Jakab-templomnál okozták, ahol a biztonsági kamerák felvételei szerint egy férfi felgyújtotta a nemrég felújított szabadtéri oltárt, majd elmenekült a helyszínről. Medjugorje 1981 óta a katolikus világ egyik legismertebb zarándokhelye.
" ["post_title"]=> string(46) "Megrongálták a medjugorjei Mária-kegyhelyet" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "megrongaltak-a-medjugorjei-maria-kegyhelyet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-28 14:37:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-28 11:37:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465936" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3757 (24) { ["ID"]=> int(465934) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-28 14:35:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-28 11:35:56" ["post_content"]=> string(477) "Lekapcsolták Románia országos energiarendszeréről és leállították ma a cernavodai atomerőmű egyes számú reaktorát a rendkívüli szárazság és a Duna alacsony vízállása miatt - közölte a Nuclearelectrica (SNN) vállalat. Az intézkedés oka, hogy az erőmű hűtőrendszeréhez a Duna vizét használják, a folyam vízhozama pedig az utóbbi három évtizedben nem tapasztalt alacsony szintre csökkent.
" ["post_title"]=> string(87) "Leállították az alacsony vízállás miatt a cernavodai atomerőmű egyik reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(79) "leaallitottak-az-alacsony-vizallas-miatt-a-cernavodai-atomeromu-egyik-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-01 12:54:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-01 09:54:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465934" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3756 (24) { ["ID"]=> int(465932) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-28 14:34:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-28 11:34:31" ["post_content"]=> string(625) "Mától a konstancai kikötőt két, Triton névre keresztelt autonóm tengeri rendszer felügyeli - közölte a Román Televízió. Ezek lehetővé teszik a tengeri drónok észlelését és nyomon követését. A berendezéseket közvetlenül az amerikai gyártó szakértői üzemeltetik. A védelmi rendszer nem zavarja a kereskedelmi hajózást. A Triton rendszerek több mint harminc napig teljesen autonóm módon működnek nap- és szélenergiával táplálva. Az értékes adatok gyűjtése érdekében a felszínen és a víz alatt egyaránt képesek navigálni.
" ["post_title"]=> string(57) "Triton tengeri drónrendszer védi a konstancai kikötőt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "triton-tengeri-dronrendszer-vedi-a-konstancai-kikotot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-28 14:34:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-28 11:34:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465932" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3755 (24) { ["ID"]=> int(465930) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-28 12:16:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-28 09:16:37" ["post_content"]=> string(2822) "Meghatározatlan időre szóló általános sztrájkba léptek ma az egészségügyben dolgozók, akik amiatt elégedetlenek, hogy az új bértörvény-tervezet csökkentené a jövedelmüket. A Sanitas szakszervezet közlése szerint több mint 400 kórházban vettek részt a dolgozók a munkabeszüntetésben. A kórházaknak biztosítaniuk kell a tevékenység legalább egyharmadát, illetve a sürgősségi eseteket is el kell látniuk. Az egészségügyi minisztérium több javaslatot tett a helyzet feloldására. A szaktárca több mint 7800 betöltetlen álláshely felszabadítását javasolta, és véleményezésre bocsátotta az erről szóló memorandumot. A kórházak számára javasolt 7360 álláshelyből 1336 orvosi, 2923 asszisztensi, 2823 kisegítő személyzeti.
A tanügyben dolgozók is elégedetlenek
A mától sztrájkoló egészségügyi szakszervezetekhez hasonlóan a tanügyi szakszervezetek is kérik a közalkalmazotti bértörvény tervezetének visszavonását. A Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI), a Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség és az Alma Mater Országos Szakszervezeti Szövetség közös keddi közleménye szerint jogos a Sanitas tagjainak munkabeszüntetése. A tiltakozás fő oka pedig szerintük az, hogy a megbukott kormány mindenáron el akarja fogadtatni a közalkalmazotti bértörvény tervezetét, amelyet az érintettek többsége, köztük az egészségügyben és az oktatásban dolgozók is elutasítanak.
Kelemen Hunor: Nem elfogadható olyan bértörvény, aminek következtében az oktatás és az egészségügy veszít
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint az oktatásban és egészségügyben dolgozók fizetésével kapcsolatos jelentős nézeteltérések miatt a következő két hétben nincs reális esély a közalkalmazotti bértörvény tervezetének elfogadására. A Digi24 hírtelevíziónak nyilatkozó politikus elmondta, hogy az egészségügyben néhány napon belül megoldás születhet, mert intenzív tárgyalások folynak, amelyeken Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter is részt vesz. Az oktatásban azonban szerinte komoly problémák vannak, és jelenleg nem lát kiutat a patthelyzetből. 'Bármennyire is jó szándékúak a törvénytervezetet kidolgozói, nem fogadhatjuk el, hogy az oktatásban dolgozók jövedelme csökkenjen' - jelentette ki az RMDSZ elnöke, hozzátéve: nem lehet olyan új bértörvényt elfogadni, amellyel a két nagy rendszer, az oktatás és az egészségügy veszít.
" ["post_title"]=> string(61) "Általános sztrájkba léptek az egészségügyben dolgozók" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "altalanos-sztrajkba-leptek-az-egeszsegugyben-dolgozok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-28 12:16:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-28 09:16:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465930" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3754 (24) { ["ID"]=> int(465927) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-28 12:11:13" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-28 09:11:13" ["post_content"]=> string(1389) "A szenátus hétfőn elfogadta azt a törvénytervezetet, amely válsághelyzetet hirdet a kőolaj és kőolajtermékek piacán, és ideiglenes intézkedéssel csökkenti a gázolaj jövedéki adóját. A tervezet szerint a válsághelyzet a törvény hatálybalépésétől október 31-éig tart, de a kormány legfeljebb három hónapos időszakokra meghosszabbíthatja, ha a helyzet nem változik. Válsághelyzetet akkor lehet hirdetni, ha fegyveres konfliktusok, nemzetközi szankciók vagy ellátási zavarok miatt jelentős fennakadások jelennek meg vagy várhatók a kőolaj- és üzemanyagpiacon. Ez az intézkedés lépne életbe például akkor, ha a Brent kőolaj világpiaci ára, illetve a benzin és a gázolaj átlagos töltőállomási ára egy hónapon át legalább 20 százalékkal meghaladja az előző egy év átlagát. A tervezet dinamikus jövedékiadó-csökkentést is előír: a normál gázolaj jövedéki adója a piaci mutatók alakulásától függően 5 és 25 százalék közötti mértékben csökkenhet. Ha a válsághelyzet feltételei már nem teljesülnek, a következő kéthetes időszakra nem alkalmaznak jövedékiadó-csökkentést. A válsághelyzet lejártával az intézkedés automatikusan megszűnne. A szenátus első házként tárgyalta a tervezetet, a döntő ház a képviselőház.
" ["post_title"]=> string(89) "Szenátusi igen a gázolaj jövedéki adójának csökkentésére válsághelyzet esetén" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(77) "szenatusi-igen-a-gazolaj-jovedeki-adojanak-csokkentesere-valsaghelyzet-eseten" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-28 14:41:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-28 11:41:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465927" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3751 (24) { ["ID"]=> int(465924) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-28 12:10:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-28 09:10:00" ["post_content"]=> string(1720) "Bekérették a külügyminisztériumba Vlagyimir Lipajev bukaresti orosz nagykövetet, válaszként Románia légterének július 24-26. közötti ismételt megsértésére. A diplomáciai lépés előzményeihez tartozik, hogy a három nap alatt a román hadsereg három légtérsértő drónt lőtt le. A külügyminisztérium tájékoztatása szerint a román fél közölte a nagykövettel, hogy Oroszországot kizárólagos felelősség terheli ezekért a súlyos incidensekért és a régió biztonságának veszélyeztetéséért. A találkozón hivatalosan átadták az orosz nagykövetnek azt a szóbeli jegyzéket, amelyben a román fél értesítette Moszkvát, hogy Oroszoroszág bukaresti diplomáciai képviseletének egyik munkatársát nem kívánatos személynek nyilvánította, és öt napon belül el kell hagynia Románia területét. A külügyminisztérium emellett hazahívta konzultációra a moszkvai román nagykövetet. A közlemény szerint az orosz diplomatának bemutatták a Románia területén megsemmisített drón darabjait is, amelyekről az ügyészségi vizsgálatok hivatalosan megerősítették, hogy orosz eredetűek.
Orosz reakció
Moszkva megfelelő választ ad az orosz nagykövetség egyik munkatársának romániai kiutasítására - jelentette ki hétfőn a TASS orosz hírügynökségnek Maria Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője. 'A román fél vádjai alaptalanok, állításai nem igazoltak. Ezek a barátságtalan intézkedések megfelelő választ kapnak' - mondta Zaharova.
" ["post_title"]=> string(73) "Nem kívánatos személlyé nyilvánított Románia egy orosz diplomatát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(65) "nem-kivanatos-szemellye-nyilvanitott-romania-egy-orosz-diplomatat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-28 12:10:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-28 09:10:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465924" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3752 (24) { ["ID"]=> int(465920) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-28 12:08:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-28 09:08:07" ["post_content"]=> string(898) "Kelemen Hunor RMDSZ-elnök kijelentette, hogy a Románia légterébe behatoló drónokat már az első ilyen incidensek alkalmával le kellett volna lőni. A politikus elmondta, hogy lehet vitatkozni a légtérsértő drónok elhárításának költségeiről vagy módszereiről, de a lényeg az, hogy Románia most megmutatta: képes, akar és tud reagálni az ilyen helyzetekre. Kelemen úgy vélte, hogy ezek a fenyegetések nem újak, de nem is kell pánikba esni miattuk. Szerinte Oroszország célja a dezinformáció, a félelemkeltés, a társadalom megosztása, valamint a NATO- és az EU-tagság támogatottságának gyengítése. Kelemen Hunor fontosnak nevezte az állandó párbeszéd fenntartását Ukrajnával, tekintettel Románia fekete-tengeri érdekeire és Konstanca kikötőjének stratégiai szerepére az ukrán exportban.
" ["post_title"]=> string(91) "Kelemen Hunor: Romániának már az első légtérsértő drónokat le kellett volna lőnie" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(80) "kelemen-hunor-romanianak-mar-az-elso-legterserto-dronokat-le-kellett-volna-lonie" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-28 12:08:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-28 09:08:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465920" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3744 (24) { ["ID"]=> int(465918) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-28 12:06:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-28 09:06:51" ["post_content"]=> string(725) "A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Sorin Grindeanu hétfő este kijelentette, hogy szerinte augusztus 15-e után teljes jogkörű kormánya lesz Romániának. A politikus az Antena 3-nak nyilatkozva kifejtette, hogy meggyőződése szerint augusztus második felében sikerül kimozdulni a politikai patthelyzetből. Közölte, hogy a legnagyobb parlamenti pártként a PSD igényt tart a miniszterelnöki tisztségre. Arra a kérdésre, hogy elzárkózik-e az AUR-ral folytatott tárgyalásoktól, Grindeanu azt válaszolta: az George Simionéknak tisztázniuk kell bizonyos kérdéseket ahhoz, hogy vállalható partnerek legyenek a Nyugat-barát pártok számára.
" ["post_title"]=> string(88) "Grindeanu arra számít, hogy augusztus második felében lesz teljes jogkörű kormány" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(80) "grindeanu-arra-szamit-hogy-augusztus-masodik-feleben-lesz-teljes-jogkoru-kormany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-28 12:06:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-28 09:06:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465918" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3743 (24) { ["ID"]=> int(465916) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-28 12:05:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-28 09:05:37" ["post_content"]=> string(430) "Elfogadta a szenátus az Országos Adóhatóság (ANAF) és a Román Vámhatóság alkalmazottainak teljesítményarányos jutalmazásáról szóló törvénytervezetet. Az egy naptári évben jutalomként kifizethető teljes összeg nem haladhatja meg az ANAF és a Román Vámhatóság alapbérkeretének 12 százalékát. A döntő ház ebben az esetben is a képviselőház.
" ["post_title"]=> string(67) "Teljesítményarányos jutalmazás az adó- és a vámhatóságnál" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "teljestmenyaranyos-jutalmazas-az-ado-es-a-vamhatosagnal" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-28 14:41:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-28 11:41:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465916" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3777 (24) { ["ID"]=> int(465964) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-29 13:51:02" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-29 10:51:02" ["post_content"]=> string(2087) "Mint arról tegnapi híradónkban is beszámoltunk július 28-án reggel 7 órától a Sanitas szakszervezet országos, meghatározatlan idejű általános sztrájkba lépett, a kórházak csak a sürgősségi ellátást biztosítják a munkabeszüntetés idején.
A tárgyalások egyelőre nem hoztak áttörést — kedden a Sanitas és az egészségügyi minisztérium képviselői egyeztettek az új közalkalmazotti bértörvényről, de nem sikerült megegyezni, ezért a szövetség bejelentette: szerdán is folytatódik a sztrájk. A szakszervezet elnöke, Iulian Pope szerint a tervezet több rendelkezése miatt az egészségügyben dolgozók egy részének csökkenhet a jövedelme.
Az ügyvivő miniszterelnök Ilie Bolojan szerint az egészségügyi dolgozók munkabeszüntetését téves információk váltották ki, amelyek szerint az új közalkalmazotti bértörvény csökkentené a béreket. Hangsúlyozta, hogy a tervezet alapján egyetlen közalkalmazott jövedelme sem csökkenne, sőt a cél a jelenlegi béraránytalanságok felszámolása és a fizetések fokozatos emelése a gazdaság teherbíró képességéhez igazítva.
Iulian Pope, a Sanitas szakszervezet elnöke elmondta, hogy a sztrájk azért folytatódik, mert az illetékesekkel kizárólag technikai egyeztetés zajlott, amelyen az egészségügyi miniszter nem vett részt, ezért döntések sem születtek. Bár a minisztérium támogatja a szakszervezeti javaslatok egy részét, jelenleg semmilyen garancia nincs a problémák rendezésére - tette hozzá.A szakszervezeti vezetők arra is figyelmeztetnek, hogy a képzett szakemberek könnyen találhatnak jobban fizető állást külföldön vagy a magánszektorban.
" ["post_title"]=> string(52) "Folytatódik az egészségügyi dolgozók sztrájkja" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "folytatodik-az-egeszsegugyi-dolgozok-sztrajkja" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-29 13:51:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-29 10:51:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(88) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/07/29/folytatodik-az-egeszsegugyi-dolgozok-sztrajkja/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39971) ["max_num_pages"]=> int(3331) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "d9b7f525242bf2b9e01f6d2d2cf407d6" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:773f989cc1cd515f2f8709c9ac58d947" }