Az állami kiadások visszaszorításának első eredményei már láthatók. Kevesebbet költünk, mint az előző év azonos időszakában, miközben a bevételek növekednek – írja Tánczos Barna pénzügyminiszter Facebook-bejegyzésében.
(tovább…) Continue Reading

A félelem rendszere címmel tudományos konferenciát szervezett október 27-én és 28-án a bukaresti Liszt Intézet.
A rendezvényen történészek és szociológusok mutatták be az 1956-os magyarországi forradalom romániai következményeit a politikai megtorlás, a társadalom, a tudomány, az egyházak és a kulturális élet összefüggéseiben. A konferencia második napján megnyitották a Márton Áron életét bemutató vándorkiállítást, amelynek anyagát a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum állította össze. A kiállítást Lázár Csilla, a múzeum igazgatója, Kissné Hlatki Katalin Magyarország bukaresti nagykövete és Aurel Percă bukaresti római katolikus érsek-metropolita nyitotta meg. Borbély Tamás járt a helyszínen.
A reformáció napját megelőző hétvégén emlékeztek meg a zimándközi református templom felszentelésének 30. évfordulójáról.
Az Arad melletti település református közössége szórványgyülekezetnek számít, a hívek száma néhány tucatnyi, és többségük az 1970-es, '80-as években a Szilágyságból Arad megyébe települt reformátusok leszármazottai, kiegészülve néhány fiatal, a megyeszékhelyről nemrég kiköltözött családdal. A zimándközi reformátusok összetartó közösséget alkotnak, egy régi házból kialakított templomuknak gondját viselik, a környékbeli testvérgyülekezetekkel együtt ünnepelnek, és ha kell, a közösségi munkából is kiveszik a részüket. Az ünnepi istentiszteleten igét hirdető Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke szerint a tömbben élőknek is el kell látogatniuk a szórványba, ahol a hit, az imádság többszörös erővel bír. Pataky Lehel Zsolt összeállítása az ünnepségen készült.
2016. november 3-án kopogtam be Önökhöz először a rádió hullámhosszán, és alig hiszem el, hogy azóta eltelt tíz esztendő. Hálás vagyok Önöknek, hogy hétről hétre meghallgatták az anyanyelvünkkel kapcsolatos eszmefuttatásaimat, remélem, sikerült hasznos, akár azonnal gyakorlatba ültethető információkat megosztanom.
Már az első részben kihangsúlyoztam, hogy magázódó stílust fogok használni, az elhatározásom mellett pedig azóta is kitartottam, legalábbis ebben a rovatban. A Szövegkovács Facebook-oldalán két-három éve átváltottam a tegeződős változatra, ami szokatlan volt az elején, de nem bántam meg, sőt a követők is elfogadták. Itt viszont továbbra is marad a szokásos megszólítás.
Mi történt az elmúlt tíz évben? A Szövegkovács megjelentetett öt kiadványt Szóbuborékok, Anyanyelvi villámtanácsok, Rendőr-e a fekvőrendőr?, Olvasóból korrektor, illetve Szelfizzünk Bernadett-tel címmel, elsősorban azért, hogy közelebb vigye a helyesírást az olvasóhoz a lehető legjátékosabb módon, egy pillanatig sem feledkezve meg az anyanyelvünk iránti tiszteletről. Emellett különféle kiadványok megjelenésénél is bábáskodtunk, és bár egyre több jel kezdett arra utalni, hogy nincs szükség helyesírás-ellenőrzésre, kitartottunk az eredeti elképzelésünk mellett, ugyanakkor egyre erősebbé vált bennünk az a meggyőződés, hogy továbbra is szükség van saját gondolatokra alapozott szövegekre.
Miért használtam többes számot? A Szövegkovácsot a korrektorként dolgozó első unokatestvéremmel, Kósa Erikával alapítottam 2012 nyarán, azaz lassan tizenöt éve, emellett Horváth Évával, a Maros megyei Népújság korrektorával, illetve Benedek-Székedy Sándorral, a Hargita Népe című napilap olvasószerkesztőjével is dolgoztam együtt. Természetesen még felsorolhatnék jó néhány személyt, aki fontos szerepet játszott például egy kiadvány megjelenésénél, idő híján azonban kénytelen vagyok visszafogni magam.
Mit tartottunk mindvégig szem előtt? Egy Sebő Ferenctől származó idézetet, amely így szól: „A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg, nem is őrizni, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket”. A Szövegkovács esetében a hagyomány szót az anyanyelv helyettesíti, amelyet akkor tarthatunk tisztán, ha nap mint nap figyelünk rá.
A mai rész vége felé közeledve szeretném megköszönni Forró László kollégámnak a támogatást, illetve a Bukaresti Rádió magyar szerkesztőségének a lehetőséget és a bizalmat.
Luca Niculescu kormányfő csütörtökön délelőtt a Victoria palotában tárgyalt Elbridge Colby amerikai védelmi miniszter helyettessel a Románia és az Egyesült Államok közötti stratégiai partnerség és a Fekete-tengeri biztonság megszilárdításáról.
A miniszterelnök közölte, hogy Románia érdekelt a hangsúlyosabb amerikai katonai és gazdasági jelenlétben Románia területén. Az amerikai védelmi miniszter helyettesét szerdán fogadta Nicuşor Dan államfő is, aki hangsúlyozta, jelenleg a Fekete-tenger az egyik legveszélyesebb és instabilabb térség, Románia pedig számít az Egyesült Államok és a szövetségesek állandó elkötelezettségére.
" ["post_title"]=> string(54) "Hangsúlyosabb jelenlétre van szüksége Romániának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "hangsulyosabb-jelenletre-van-szuksege-romanianak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-05 14:10:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-05 12:10:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470037" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3616 (24) { ["ID"]=> int(470047) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-05 14:22:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-05 12:22:44" ["post_content"]=> string(1116) "A félelem rendszere címmel tudományos konferenciát szervezett október 27-én és 28-án a bukaresti Liszt Intézet.
A rendezvényen történészek és szociológusok mutatták be az 1956-os magyarországi forradalom romániai következményeit a politikai megtorlás, a társadalom, a tudomány, az egyházak és a kulturális élet összefüggéseiben. A konferencia második napján megnyitották a Márton Áron életét bemutató vándorkiállítást, amelynek anyagát a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum állította össze. A kiállítást Lázár Csilla, a múzeum igazgatója, Kissné Hlatki Katalin Magyarország bukaresti nagykövete és Aurel Percă bukaresti római katolikus érsek-metropolita nyitotta meg. Borbély Tamás járt a helyszínen.

Az állami kiadások visszaszorításának első eredményei már láthatók. Kevesebbet költünk, mint az előző év azonos időszakában, miközben a bevételek növekednek – írja Tánczos Barna pénzügyminiszter Facebook-bejegyzésében.
(tovább…) Continue Reading
A gazdasági minisztérium közvitára bocsátotta az üdülési utalványok felhasználását szabályozó rendelettervezetet – számolt be Facebook-oldalán Bogdan Ivan tárcavezető.
(tovább…) Continue Reading
A parlament előtti Alkotmány téren tartott szerdai tüntetés nyomán egy büntetőfeljelentést tettek és hat bírságot róttak ki a csendőrök.
(tovább…) Continue Reading
Nyolc személyt 30 napos vizsgálati fogságba helyezett a bíróság azok közül, akik erőszakosan léptek fel a csendőrökkel szemben a Központi…
Continue Reading
Országszerte több mint 450 gépkocsivezető maradt engedély nélkül egyetlen nap alatt. A vezetési jogukat bizonyos időre függesztették fel – közölte a Belügyminisztérium.
(tovább…) Continue Reading
Victor Ponta, a Digi24-nek adott nyilatkozatában nekiment az RMDSZ-nek – írja a G4Media alapján a Transtelex.
(tovább…) Continue Reading
Franciaország további 2 milliárd euró katonai segélyt nyújt Ukrajnának – jelentette be tegnap este Emmanuel Macron francia államfő ukrán kollégájával, Volodomir Zelenszkijjel közösen tartott sajtótájékoztatóján Párizsban.
(tovább…) Continue Reading
A Nyugat akkor hajlandó felfüggeszteni az Oroszország elleni szankciókat, ha az visszavonja minden csapatát Ukrajna területéről – jelentette ki az Európai Bizottság egyik szóvivője a Reuters szerint.
(tovább…) Continue Reading
Dánia bevezeti a hadkötelezettséget a nők számára – közölte Troels Lund Poulsen dán védelmi miniszter. A tájékoztatás szerint azok a nők, akik az idén július 1-jével betöltik a 18. életévüket, 2026 során lesznek behívhatók katonai szolgálatra.
(tovább…) Continue Reading
Az Egyesült Államok 25 százalékos vámot vet ki minden külföldön gyártott importált gépjárműre április 2-tól – jelentette be Donald Trump elnök szerdán.
(tovább…) Continue Reading
Biztosan lesznek minisztercserék – jelentette ki a miniszterelnök szerda este. Az Antena 3-nak adott interjúban Marcel Ciolacu azt mondta, hogy…
Continue Reading
A Cimbaliband volt a meghívottja a Bukaresti Liszt Intézetnek a nemzeti ünnep alkalmával. A 2008-ban alakult Cimbaliband minden évben tud valami különlegeset, frisset mutatni a magyar világzenei színpadán!
(tovább…) Continue ReadingAz állami kiadások visszaszorításának első eredményei már láthatók. Kevesebbet költünk, mint az előző év azonos időszakában, miközben a bevételek növekednek – írja Tánczos Barna pénzügyminiszter Facebook-bejegyzésében.
2025 első két hónapjában 5%-al csökkentek a működési kiadások az állami költségvetés szintjén és közel 4%-os a csökkenés a helyi hatóságok esetében. A költségvetés első két hónapjának alakulása egy pillanatképet mutat, azonban a költségvetési hiány csökkentése hosszú távú folyamat – írta Tánczos Barna.
" ["post_title"]=> string(32) "Csökkennek az állami kiadások" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "csokkennek-az-allami-kiadasok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-27 14:19:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-27 12:19:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448905" ["menu_order"]=> int(6553) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3533 (24) { ["ID"]=> int(448903) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-27 14:18:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-27 12:18:39" ["post_content"]=> string(694) "A gazdasági minisztérium közvitára bocsátotta az üdülési utalványok felhasználását szabályozó rendelettervezetet - számolt be Facebook-oldalán Bogdan Ivan tárcavezető.
A támogatásra a 8000 lejnél kisebb fizetéssel rendelkező alkalmazottak jogosultak. Az érintettek az üdülési kártyájukra kapják a 800 lejt, majd ezt követően saját felelősségre írnak alá nyilatkozatot arról, hogy az összeget saját zsebből kiegészítik 800 lejjel, és az 1600 lejt turisztikai szolgáltatásokra fogják elkölteni.
" ["post_title"]=> string(31) "Közvitán az üdülési jegyek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "kozvitan-az-udulesi-jegyek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-27 14:18:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-27 12:18:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448903" ["menu_order"]=> int(6554) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3737 (24) { ["ID"]=> int(448901) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-27 14:17:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-27 12:17:47" ["post_content"]=> string(936) "A parlament előtti Alkotmány téren tartott szerdai tüntetés nyomán egy büntetőfeljelentést tettek és hat bírságot róttak ki a csendőrök.
A fővárosi csendőrség szerint a fasiszta, legionárius, rasszista vagy idegengyűlölő szervezeteket, szimbólumokat és cselekedeteket, illetve a tömeggyilkosok, háborús bűnösök kultuszát tiltó kormányrendelet alapján tették. A parlament előtti tüntetést Călin Georgescu születésnapja alkalmából tartották a volt elnökjelölt szimpatizánsai, és a csendőrség közleménye szerint nem volt bejelentve. A szintén szerdán, de a kormánypalota előtti Victoriei (Győzelem) téren tartott tüntetésen nem történtek jogsértések - közölte még a csendőrség. Utóbbi tüntetést az AUR szervezte.
" ["post_title"]=> string(39) "Feljelentés a tegnapi tüntetés miatt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "feljelentes-a-tegnapi-tuntetes-miatt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-27 14:17:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-27 12:17:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448901" ["menu_order"]=> int(6555) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3743 (24) { ["ID"]=> int(448899) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-27 14:16:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-27 12:16:54" ["post_content"]=> string(515) "Nyolc személyt 30 napos vizsgálati fogságba helyezett a bíróság azok közül, akik erőszakosan léptek fel a csendőrökkel szemben a Központi Választási Iroda bukaresti székházánál tartott múlt heti tüntetésen, miután az intézmény elutasította Călin Georgescu jelöltségét. Egy személyt házi őrizetbe helyeztek. A kilenc férfit kedden vették 24 órára őrizetbe hivatalos személy elleni erőszak, garázdaság és rongálás miatt.
" ["post_title"]=> string(40) "Kilenc múlt heti tüntető előzetesben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "kilenc-mult-heti-tunteto-elozetesben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-27 14:16:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-27 12:16:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448899" ["menu_order"]=> int(6556) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3759 (24) { ["ID"]=> int(448897) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-27 14:15:13" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-27 12:15:13" ["post_content"]=> string(686) "Országszerte több mint 450 gépkocsivezető maradt engedély nélkül egyetlen nap alatt. A vezetési jogukat bizonyos időre függesztették fel - közölte a Belügyminisztérium.
A rendőrök 37 ittasan vezetőtől és további 16 személytől tiltott szerek vagy drogok hatása alatti vezetés miatt vonták meg a jogosítványt. További 10 gépkocsivezető nem rendelkezett jogosítvánnyal. A rendőrök bevonták több mint 450 jármű forgalmi engedélyét is a hiányosságok orvoslásáig - olvasható a közleményben.
" ["post_title"]=> string(23) "Közúti ellenőrzések" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(19) "kozuti-ellenorzesek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-27 14:15:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-27 12:15:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448897" ["menu_order"]=> int(6557) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3725 (24) { ["ID"]=> int(448895) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-27 14:14:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-27 12:14:15" ["post_content"]=> string(652) "Victor Ponta, a Digi24-nek adott nyilatkozatában nekiment az RMDSZ-nek – írja a G4Media alapján a Transtelex.
A portál szerint az államfőjelölt azt mondta a hírtelevíziónak, hogy soha nem fogja elfogadni, hogy a pénzügyminisztert az RMDSZ adja és ebből kifolyólag a Legfelsőbb Védelmi Tanács tagja legyen. Victor Ponta Orbán Viktorról is nyilatkozott az interjúban, utalva arra, hogy Magyarország miniszterelnökének befolyása van az RMDSZ-re és a szövetség vezetőire.
" ["post_title"]=> string(56) "Kifogásolja az RMDSZ jelenlétét a védelmi tanácsban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "kifogasolja-az-rmdsz-jelenletet-a-vedelmi-tanacsban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-27 14:14:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-27 12:14:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448895" ["menu_order"]=> int(6558) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3721 (24) { ["ID"]=> int(448893) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-27 14:13:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-27 12:13:07" ["post_content"]=> string(969) "Franciaország további 2 milliárd euró katonai segélyt nyújt Ukrajnának - jelentette be tegnap este Emmanuel Macron francia államfő ukrán kollégájával, Volodomir Zelenszkijjel közösen tartott sajtótájékoztatóján Párizsban.
A két ország vezetője egy másfél órás munkavacsorán készítette elő a mai párizsi csúcstalálkozót, amelyen a jövőbeni ukrajnai békefenntartásba bekapcsolódni hajlandó országok vesznek részt. Emmanuel Macron egyúttal felszólította Oroszországot, hogy fogadja el a 30 napos tűzszünetet "előfeltételek" nélkül. Bírálta, hogy Moszkva"új feltételekkel" egészítette ki az Egyesült Államok közvetítésével elért megállapodást a tűzszünetről a Fekete-tengeren és az energetikai létesítményekre irányuló csapásokat illetően.
" ["post_title"]=> string(46) "Újabb francia katonai támogatás Ukrajnának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "ujabb-francia-katonai-tamogatas-ukrajnanak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-27 14:13:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-27 12:13:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448893" ["menu_order"]=> int(6559) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3722 (24) { ["ID"]=> int(448891) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-27 14:12:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-27 12:12:10" ["post_content"]=> string(598) "A Nyugat akkor hajlandó felfüggeszteni az Oroszország elleni szankciókat, ha az visszavonja minden csapatát Ukrajna területéről - jelentette ki az Európai Bizottság egyik szóvivője a Reuters szerint.
A BBC orosz nyelvű műsora emlékeztet, hogy Moszkva a Fekete-tengeri tűzszünet feltételéül szabta a nemzetközi élelmiszer kereskedelemben résztvevő orosz cégek és bankok elleni nyugati szankciók felfüggesztését.
" ["post_title"]=> string(21) "Maradnak a szankciók" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(20) "maradnak-a-szankciok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-27 14:12:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-27 12:12:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448891" ["menu_order"]=> int(6560) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3723 (24) { ["ID"]=> int(448889) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-27 14:06:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-27 12:06:49" ["post_content"]=> string(827) "Dánia bevezeti a hadkötelezettséget a nők számára – közölte Troels Lund Poulsen dán védelmi miniszter. A tájékoztatás szerint azok a nők, akik az idén július 1-jével betöltik a 18. életévüket, 2026 során lesznek behívhatók katonai szolgálatra.
A hadkötelezettség a skandináv országban eddig csak a 18. életévüket betöltött férfiakra vonatkozott. Dánia az új szabályozással Svédország után már a második uniós tagállam, amelyben előírják a nők hadkötelezettségét. Svédország 2017-ben döntött erről. Norvégiában, amely ugyan NATO-tagország, de nem tagja az EU-nak, szintén kötelező a nők katonai szolgálata.
" ["post_title"]=> string(32) "Nőket is soroznak be katonának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "noket-is-soroznak-be-katonanak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-27 14:06:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-27 12:06:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448889" ["menu_order"]=> int(6561) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3715 (24) { ["ID"]=> int(448887) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-27 14:05:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-27 12:05:40" ["post_content"]=> string(584) "Az Egyesült Államok 25 százalékos vámot vet ki minden külföldön gyártott importált gépjárműre április 2-tól - jelentette be Donald Trump elnök szerdán.
A rendelet autókra és teherautókra egyaránt vonatkozik. Trump hangsúlyozta, hogy az autóvám bevezetésének elsődleges célja, hogy az Egyesült Államokba vonzzák az autógyártókat, ami építőipari, majd később járműipari munkahelyeket jelent.
" ["post_title"]=> string(22) "Védővám az autókra" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(18) "vedovam-az-autokra" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-27 14:05:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-27 12:05:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448887" ["menu_order"]=> int(6562) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3714 (24) { ["ID"]=> int(448879) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-27 11:03:02" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-27 09:03:02" ["post_content"]=> string(1239) "Biztosan lesznek minisztercserék – jelentette ki a miniszterelnök szerda este. Az Antena 3-nak adott interjúban Marcel Ciolacu azt mondta, hogy a következő időszakban hetente értékelik ki a miniszterek munkáját. A kormányfő korábban megerősítette, hogy tanácskozni készül Ilie Bolojan ügyvivő államelnökkel a külügyminiszter mandátumát illetően.
Emil Hurezeanu menesztése azután merült fel, hogy az Egyesült Államok váratlanul elhalasztotta Románia csatlakozását az amerikai vízummentességi programhoz.
A külügyet bírálta az RMDSZ elnöke is. Kelemen Hunor szerint a tárca hibázott, amikor rögtön a tavaly novemberi elnökválasztás után nem kereste a kapcsolatot a republikánusokkal.
Az RMDSZ elnökével készült interjút teljes terjedelmében hétfői adásunkban sugározzuk.
" ["post_title"]=> string(31) "Inog a külügyminiszter széke" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "inog-a-kulugyminiszter-szeke" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-27 14:26:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-27 12:26:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448879" ["menu_order"]=> int(6563) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3763 (24) { ["ID"]=> int(448876) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-27 10:43:23" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-27 08:43:23" ["post_content"]=> string(1398) "A Cimbaliband volt a meghívottja a Bukaresti Liszt Intézetnek a nemzeti ünnep alkalmával. A 2008-ban alakult Cimbaliband minden évben tud valami különlegeset, frisset mutatni a magyar világzenei színpadán!
A banda tizenegy nagylemezének zenéjében a kelet-európai életérzés keveredik a népzenével és a közönség által kedvelt modern zenei stílusokkal. A banda tagjainak jelentős népzenész múltja van, így a Cimbaliband számai a gyökerektől merített autentikus népzenéből indulnak ki. A dalok alapját egy igen különleges hangszer, a cimbalom alkotja, megfűszerezve egy kis jazz-el, latin zenével, balkáni ritmusokkal. Nem véletlenül emlegetik a zenei szaklapok a gödöllői születésű Unger Balázst a „cimbalom Chuck Berry”-jeként! A Cimbaliband Erdélyben többször, de Bukarestben most koncertezett először a Belgrádot, Szófiát és Bukarestet érintő nemzeti ünnepi miniturné utolsó állomásaként. A fergeteges koncertet követően kértem mikrofon elé Unger Balázst, a Cimbaliband vezetőjét.
Az állami kiadások visszaszorításának első eredményei már láthatók. Kevesebbet költünk, mint az előző év azonos időszakában, miközben a bevételek növekednek – írja Tánczos Barna pénzügyminiszter Facebook-bejegyzésében.
2025 első két hónapjában 5%-al csökkentek a működési kiadások az állami költségvetés szintjén és közel 4%-os a csökkenés a helyi hatóságok esetében. A költségvetés első két hónapjának alakulása egy pillanatképet mutat, azonban a költségvetési hiány csökkentése hosszú távú folyamat – írta Tánczos Barna.
" ["post_title"]=> string(32) "Csökkennek az állami kiadások" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "csokkennek-az-allami-kiadasok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-27 14:19:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-27 12:19:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448905" ["menu_order"]=> int(6553) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40445) ["max_num_pages"]=> int(3371) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "623de61c1c35b11b85529b8652e0407b" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:c6e923122430000c129ae2ceb7d6a5e9" }