A kisnyugdíjasoknak járó 400 lejes szociális juttatás folyósítását ezen héten kezdik el. A juttatás összesen 800 lej értékű első részletét…
Continue Reading

A félelem rendszere címmel tudományos konferenciát szervezett október 27-én és 28-án a bukaresti Liszt Intézet.
A rendezvényen történészek és szociológusok mutatták be az 1956-os magyarországi forradalom romániai következményeit a politikai megtorlás, a társadalom, a tudomány, az egyházak és a kulturális élet összefüggéseiben. A konferencia második napján megnyitották a Márton Áron életét bemutató vándorkiállítást, amelynek anyagát a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum állította össze. A kiállítást Lázár Csilla, a múzeum igazgatója, Kissné Hlatki Katalin Magyarország bukaresti nagykövete és Aurel Percă bukaresti római katolikus érsek-metropolita nyitotta meg. Borbély Tamás járt a helyszínen.
A reformáció napját megelőző hétvégén emlékeztek meg a zimándközi református templom felszentelésének 30. évfordulójáról.
Az Arad melletti település református közössége szórványgyülekezetnek számít, a hívek száma néhány tucatnyi, és többségük az 1970-es, '80-as években a Szilágyságból Arad megyébe települt reformátusok leszármazottai, kiegészülve néhány fiatal, a megyeszékhelyről nemrég kiköltözött családdal. A zimándközi reformátusok összetartó közösséget alkotnak, egy régi házból kialakított templomuknak gondját viselik, a környékbeli testvérgyülekezetekkel együtt ünnepelnek, és ha kell, a közösségi munkából is kiveszik a részüket. Az ünnepi istentiszteleten igét hirdető Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke szerint a tömbben élőknek is el kell látogatniuk a szórványba, ahol a hit, az imádság többszörös erővel bír. Pataky Lehel Zsolt összeállítása az ünnepségen készült.
2016. november 3-án kopogtam be Önökhöz először a rádió hullámhosszán, és alig hiszem el, hogy azóta eltelt tíz esztendő. Hálás vagyok Önöknek, hogy hétről hétre meghallgatták az anyanyelvünkkel kapcsolatos eszmefuttatásaimat, remélem, sikerült hasznos, akár azonnal gyakorlatba ültethető információkat megosztanom.
Már az első részben kihangsúlyoztam, hogy magázódó stílust fogok használni, az elhatározásom mellett pedig azóta is kitartottam, legalábbis ebben a rovatban. A Szövegkovács Facebook-oldalán két-három éve átváltottam a tegeződős változatra, ami szokatlan volt az elején, de nem bántam meg, sőt a követők is elfogadták. Itt viszont továbbra is marad a szokásos megszólítás.
Mi történt az elmúlt tíz évben? A Szövegkovács megjelentetett öt kiadványt Szóbuborékok, Anyanyelvi villámtanácsok, Rendőr-e a fekvőrendőr?, Olvasóból korrektor, illetve Szelfizzünk Bernadett-tel címmel, elsősorban azért, hogy közelebb vigye a helyesírást az olvasóhoz a lehető legjátékosabb módon, egy pillanatig sem feledkezve meg az anyanyelvünk iránti tiszteletről. Emellett különféle kiadványok megjelenésénél is bábáskodtunk, és bár egyre több jel kezdett arra utalni, hogy nincs szükség helyesírás-ellenőrzésre, kitartottunk az eredeti elképzelésünk mellett, ugyanakkor egyre erősebbé vált bennünk az a meggyőződés, hogy továbbra is szükség van saját gondolatokra alapozott szövegekre.
Miért használtam többes számot? A Szövegkovácsot a korrektorként dolgozó első unokatestvéremmel, Kósa Erikával alapítottam 2012 nyarán, azaz lassan tizenöt éve, emellett Horváth Évával, a Maros megyei Népújság korrektorával, illetve Benedek-Székedy Sándorral, a Hargita Népe című napilap olvasószerkesztőjével is dolgoztam együtt. Természetesen még felsorolhatnék jó néhány személyt, aki fontos szerepet játszott például egy kiadvány megjelenésénél, idő híján azonban kénytelen vagyok visszafogni magam.
Mit tartottunk mindvégig szem előtt? Egy Sebő Ferenctől származó idézetet, amely így szól: „A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg, nem is őrizni, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket”. A Szövegkovács esetében a hagyomány szót az anyanyelv helyettesíti, amelyet akkor tarthatunk tisztán, ha nap mint nap figyelünk rá.
A mai rész vége felé közeledve szeretném megköszönni Forró László kollégámnak a támogatást, illetve a Bukaresti Rádió magyar szerkesztőségének a lehetőséget és a bizalmat.
Luca Niculescu kormányfő csütörtökön délelőtt a Victoria palotában tárgyalt Elbridge Colby amerikai védelmi miniszter helyettessel a Románia és az Egyesült Államok közötti stratégiai partnerség és a Fekete-tengeri biztonság megszilárdításáról.
A miniszterelnök közölte, hogy Románia érdekelt a hangsúlyosabb amerikai katonai és gazdasági jelenlétben Románia területén. Az amerikai védelmi miniszter helyettesét szerdán fogadta Nicuşor Dan államfő is, aki hangsúlyozta, jelenleg a Fekete-tenger az egyik legveszélyesebb és instabilabb térség, Románia pedig számít az Egyesült Államok és a szövetségesek állandó elkötelezettségére.
" ["post_title"]=> string(54) "Hangsúlyosabb jelenlétre van szüksége Romániának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "hangsulyosabb-jelenletre-van-szuksege-romanianak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-05 14:10:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-05 12:10:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470037" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3743 (24) { ["ID"]=> int(470047) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-05 14:22:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-05 12:22:44" ["post_content"]=> string(1116) "A félelem rendszere címmel tudományos konferenciát szervezett október 27-én és 28-án a bukaresti Liszt Intézet.
A rendezvényen történészek és szociológusok mutatták be az 1956-os magyarországi forradalom romániai következményeit a politikai megtorlás, a társadalom, a tudomány, az egyházak és a kulturális élet összefüggéseiben. A konferencia második napján megnyitották a Márton Áron életét bemutató vándorkiállítást, amelynek anyagát a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum állította össze. A kiállítást Lázár Csilla, a múzeum igazgatója, Kissné Hlatki Katalin Magyarország bukaresti nagykövete és Aurel Percă bukaresti római katolikus érsek-metropolita nyitotta meg. Borbély Tamás járt a helyszínen.

A kisnyugdíjasoknak járó 400 lejes szociális juttatás folyósítását ezen héten kezdik el. A juttatás összesen 800 lej értékű első részletét…
Continue Reading
Románia továbbra is hozzájárul a globális biztonság és a demokratikus értékek előmozdításához – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő államelnök a…
Continue Reading
Egyre kisebb korban kezdenek közösségi médiát használni a gyermekek – derül ki a Mentsük meg a gyermekeket Románia elnevezésű civil…
Continue Reading
Nicu Marcut nevezték ki az államtitkokat kezelő országos hatóság, az ORNISS élére – adta hírül az Economedia hírportál. Marcu korábban…
Continue Reading
A fejlesztési minisztérium kifizette azokat az adósságokat, amelyeket megörökölt a korábbi vezetéstől – jelentette be Cseke Attila tárcavezető. Közölte, hogy…
Continue Reading
A Richter-skálán 3,1-es erősségű földrengés volt ma reggel 7 óra 25 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az…
Continue Reading
Medvetámadásban súlyosan megsérült egy férfi a Brassó megyei Predealon. A férfit a város egyik utcáján, a Clăbucet-sípálya közelében találták meg…
Continue Reading
A kereskedők ellenzik a fogyasztóvédelemnek azt a rendelettervezetét, amelyben azt kérik a vállalatoktól, hogy az üzletek polcain tüntessék fel az…
Continue Reading
Történelmi csúcsot ért el múlt héten az arany ára, amelyet 456 lej 50 banin jegyeztek, 3 lejjel magasabban, mint korábban.…
Continue Reading
A hazai vendéglátóipari érdekvédelmi szervezetek szerint az idei turisztikai idényt jelentős mértékben fogja súlytani az üdülési jegyek értékének csökkentése. A…
Continue Reading
Bűnvádi feljelentést tett és az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz fordul Botond Nagy színházi rendező, aki a bukaresti Nemzeti Színházban az Ilja…
Continue Reading
Egyhetes nemzeti gyászt hirdettek ma Mianmarban, miközben a mentők négy embert szabadítottak ki a nagyméretű földrengés miatt összeomlott épületek romjai…
Continue ReadingA kisnyugdíjasoknak járó 400 lejes szociális juttatás folyósítását ezen héten kezdik el. A juttatás összesen 800 lej értékű első részletét a jogosultak áprilisban kapják meg, a második részletét, szintén 400 lejt pedig decemberben. Daniel Baciu, az Országos Nyugdíjpénztár elnöke elmondta, hogy az értékjegyeket kinyomtatták, és holnaptól kezdik el a kiosztásukat a postán keresztül. A támogatásra a 2574 lejnél kisebb nyugdíjjal rendelkezők jogosultak, vagyis 2,5 millió személy. Az intézkedés összértéke 2,1 milliárd lej, amit a költségvetésből fedeznek.
" ["post_title"]=> string(67) "Holnaptól folyósítják a kisnyugdíjasok szociális juttatását" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "holnaptol-folyositjak-a-kisnyugdijasok-szocialis-juttatasat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-31 14:44:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-31 11:44:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448998" ["menu_order"]=> int(6514) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3761 (24) { ["ID"]=> int(448996) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-31 14:41:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-31 11:41:14" ["post_content"]=> string(613) "Románia továbbra is hozzájárul a globális biztonság és a demokratikus értékek előmozdításához - jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő államelnök a hétvégén Románia NATO-csatlakozásának 21. évfordulóján. - A NATO-pajzsnak köszönhetően Románia biztonságos és védett hellyé vált, ahol a polgárok békében élnek, és ahol a vállalatok befektetnek, fejlesztik a gazdaságot. Ez különösen az Amerikai Egyesült Államok támogatásának köszönhető, amely a szövetség legfontosabb ereje - fogalmazott üzenetében Bolojan.
" ["post_title"]=> string(60) "Románia továbbra is hozzájárul a globális biztonsághoz" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "romania-tovabbra-is-hozzajarul-a-globalis-biztonsaghoz" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-31 14:41:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-31 11:41:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448996" ["menu_order"]=> int(6515) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3698 (24) { ["ID"]=> int(448994) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-31 14:39:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-31 11:39:57" ["post_content"]=> string(953) "Egyre kisebb korban kezdenek közösségi médiát használni a gyermekek - derül ki a Mentsük meg a gyermekeket Románia elnevezésű civil szervezet jelentéséből. A kicsik már 5 és 10 év között elkezdik használni a közösségi médiát, illetve naponta hat órát töltenek digitális eszközökön. Ennek az időnek a legnagyobb részét a különböző közösségi média-platformokon töltik, ami túlpörgeti őket, de az elutasítottság érzésével is szembesülnek. A szakemberek figyelmeztetnek, hogy nincsenek felkészülve érzelmileg erre a hiperstimzulására, de az online környezetben tetten érhető erőszakra sem. A digitális eszközök túlzott használata koncentráció-hiányhoz, alvászavarhoz, társadalmi elszigeteltséghez, illetve az önbecsülés csökkenéséhez vezet - figyelmeztetnek a szakemberek.
" ["post_title"]=> string(68) "Egyre kisebb kortól használják a gyerekek a közösségi médiát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyre-kisebb-kortol-hasznaljak-a-gyerekek-a-kozossegi-mediat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-31 14:39:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-31 11:39:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448994" ["menu_order"]=> int(6516) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3704 (24) { ["ID"]=> int(448992) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-31 14:37:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-31 11:37:31" ["post_content"]=> string(764) "Nicu Marcut nevezték ki az államtitkokat kezelő országos hatóság, az ORNISS élére - adta hírül az Economedia hírportál. Marcu korábban a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF) vezetője volt éppen abban az időszakban, amikor két, kötelező gépjárműfelelősség-biztosítási piacvezető vállalat is csődbe ment. Az Euroins és a City Insurance csődje miatt elemzők a hatóságot bírálták amiatt, hogy nem ellenőrizte elég hatékonyan a vállalatokat és megengedte nekik, hogy dömpingáron kínálják a biztosítást. Az ORNISS korábbi elnökét, Marius Petrescut egy pénteken a hivatalos közlönyben közzétett rendelettel menesztették. Ő 2002-től vezette az intézményt.
" ["post_title"]=> string(67) "Államtitkokat őriz ezentúl a volt pénzügyi felügyeleti vezér" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "allamtitkokat-oriz-ezentul-a-volt-penzugyi-felugyeleti-vezer" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-31 14:38:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-31 11:38:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448992" ["menu_order"]=> int(6517) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3717 (24) { ["ID"]=> int(448990) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-31 14:35:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-31 11:35:11" ["post_content"]=> string(518) "A fejlesztési minisztérium kifizette azokat az adósságokat, amelyeket megörökölt a korábbi vezetéstől - jelentette be Cseke Attila tárcavezető. Közölte, hogy a szaktárca 4,1 milliárd lej adósságot törlesztett az Anghel Saligny közművesítési programból, illetve a Helyi Fejlesztések Országos Programjából, a PNDL-ből finanszírozott beruházásokra. Hozzátette, a minisztérium keddtől fogad digitálisan újabb kifizetési kéréseket.
" ["post_title"]=> string(59) "A fejlesztési minisztérium törlesztette az adósságokat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "a-fejlesztesi-miniszterium-torlesztette-az-adossagokat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-31 14:35:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-31 11:35:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448990" ["menu_order"]=> int(6518) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3718 (24) { ["ID"]=> int(448988) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-31 14:34:16" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-31 11:34:16" ["post_content"]=> string(426) "A Richter-skálán 3,1-es erősségű földrengés volt ma reggel 7 óra 25 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben - közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP). A szeizmikus mozgás 140 kilométeres mélységben történt. Ebben a hónapban már 35 földrengés volt Romániában, erősségük 2 és 3,9 között váltakozott a Richter-skálán.
" ["post_title"]=> string(42) "Újabb kisebb földrengés volt hazánkban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "ujabb-kisebb-foldrenges-volt-hazankban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-31 14:34:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-31 11:34:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448988" ["menu_order"]=> int(6519) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3719 (24) { ["ID"]=> int(448986) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-31 14:33:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-31 11:33:03" ["post_content"]=> string(763) "Medvetámadásban súlyosan megsérült egy férfi a Brassó megyei Predealon. A férfit a város egyik utcáján, a Clăbucet-sípálya közelében találták meg a járókelők eszméletlen állapotban. Kollégái hétfőn megerősítették, hogy az áldozat a Brassó megyei Salvaspeo hegyimentő szolgálat munkatársa, aki hazafelé tartott, amikor rátámadt a vadállat. Tavaly júliusban egy 19 éves lány életét vesztette, miután a Bucsecs-hegységben, egy közkedvelt túraösvényen rátámadt és halálra sebezte egy medve. Az eset miatt rendkívüli ülésszakra hívták össze a parlamentet, és a képviselőház törvénymódosítást fogadott el a medveállomány ritkítása érdekében.
" ["post_title"]=> string(29) "Újabb súlyos medvetámadás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(25) "ujabb-sulyos-medvetamadas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-31 14:33:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-31 11:33:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448986" ["menu_order"]=> int(6520) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3685 (24) { ["ID"]=> int(448984) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-31 14:31:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-31 11:31:52" ["post_content"]=> string(576) "A kereskedők ellenzik a fogyasztóvédelemnek azt a rendelettervezetét, amelyben azt kérik a vállalatoktól, hogy az üzletek polcain tüntessék fel az árukhoz általuk hozzáadott kereskedelmi árrést. Az amerikai, a román-brit, a német, az olasz, a holland, a moldovai, a belga és a luxemburgi kereskedelmi kamara szerint teljes egészében el kellene utasítani ezt a határozattervezetet, mert szerintük egy ilyen intézkedés eltorzítaná a piaci versenyt, de az intézkedés sérti a kereskedők jogait is.
" ["post_title"]=> string(45) "A kereskedők nem tennék közzé az árrést" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "a-kereskedok-nem-tennek-kozze-az-arrest" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-31 14:31:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-31 11:31:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448984" ["menu_order"]=> int(6521) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3686 (24) { ["ID"]=> int(448982) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-31 14:30:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-31 11:30:51" ["post_content"]=> string(682) "Történelmi csúcsot ért el múlt héten az arany ára, amelyet 456 lej 50 banin jegyeztek, 3 lejjel magasabban, mint korábban. A nemzeti bank szerint a román állampolgárok az elmúlt években egyre inkább aranyba fektetik megtakarításaikat. Adrian Vasilescu, a nemzeti bank kormányzójának tanácsadója szerint csak tavaly hazánkban 900 kilogramm aranyat adtak el a lakosságnak, szinte kétszer többet mint öt évvel ezelőtt. Legnépszerűbb a 100 grammos aranyrúd, amelynek ára 40 és 50 ezer lej között változik. Vasilescu szerint az arany ára azért ment fel, mert megnőtt a nemesfém iránti kereslet.
" ["post_title"]=> string(35) "Történelmi csúcson az arany ára" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "tortenelmi-csucson-az-arany-ara" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-31 14:30:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-31 11:30:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448982" ["menu_order"]=> int(6522) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3679 (24) { ["ID"]=> int(448980) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-31 14:29:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-31 11:29:51" ["post_content"]=> string(772) "A hazai vendéglátóipari érdekvédelmi szervezetek szerint az idei turisztikai idényt jelentős mértékben fogja súlytani az üdülési jegyek értékének csökkentése. A kormány ugyanis az idéntől már csak 800 lejes üdülőjegyet biztosít, amit a dolgozó csak akkor tud elkölteni, ha vállalja, hogy további 800 lejjel kiegészíti saját pénzéből. Alin Burcea, a turisztikai ügynökségek országos egyesületének elnöke szerint főleg a Fekete-tenger parti turisztikai szolgáltatásokat biztosító kereskedők fogják leginkább megérezni az állami támogatási rendszer megváltozását. Az üdülési csekkek értékének 30 százalékát ugyanis a tengerparton költötte el a lakosság.
" ["post_title"]=> string(76) "A vendéglátóipari szolgáltatók jelentős bevételkiesésre számítanak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "a-vendeglatoipari-szolgaltatok-jelentos-bevetelkiesesre-szamitanak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-31 14:29:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-31 11:29:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448980" ["menu_order"]=> int(6523) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3678 (24) { ["ID"]=> int(448978) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-31 14:28:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-31 11:28:22" ["post_content"]=> string(1037) "Bűnvádi feljelentést tett és az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz fordul Botond Nagy színházi rendező, aki a bukaresti Nemzeti Színházban az Ilja próféta című előadást állította színpadra. Ugyanis miután a Román Ortodox Egyház bírálta a brassói születésű rendező munkáját a keresztény vallási szimbólumok becsmérlő használata miatt, Nagy súlyos fenyegető és diszkriminatív üzenetek célkeresztjébe került a közösségi médiában - adta hírül a Krónika. A színház közleményben reagált a kritikára. Mint írták, az előadás nem szándékozott megsérteni a keresztény vagy más vallási értékeket sem. A közösségi platformokon megjelent néhány képet az előadás valós kontextusából kiragadva, a színpadra állítás művészi üzenetét torzítva mutatták be. Natalia Inotero művelődési miniszter bejelentette, hogy a tárca új államtitkárát, Demeter Andrást bízza meg az ügy kivizsgálásával.
" ["post_title"]=> string(68) "Bűnvádi feljelentést tett a fenyegetések miatt a magyar rendező" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(63) "bunvadi-feljelentest-tett-a-fenyegetesek-miatt-a-magyar-rendezo" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-31 14:28:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-31 11:28:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448978" ["menu_order"]=> int(6524) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3716 (24) { ["ID"]=> int(448976) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-31 14:25:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-31 11:25:55" ["post_content"]=> string(614) "Egyhetes nemzeti gyászt hirdettek ma Mianmarban, miközben a mentők négy embert szabadítottak ki a nagyméretű földrengés miatt összeomlott épületek romjai alól - jelentette a kínai média. A hajnali órákban Mianmar második legnagyobb városában, Mandalajban a romok alól kimentettek között volt egy terhes nő és egy kislány is. Az Amerikai Földtani Szolgálat előrejelző modellezése szerint Mianmar halálos áldozatainak száma meghaladhatja a tízezret, és a veszteségek túlléphetik az ország éves gazdasági teljesítményét.
" ["post_title"]=> string(70) "Egyhetes nemzeti gyászt hirdettek a földrengés sújtotta Mianmarban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "egyhetes-nemzeti-gyaszt-hirdettek-a-foldrenges-sujtotta-mianmarban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-31 15:16:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-31 12:16:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448976" ["menu_order"]=> int(6525) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3697 (24) { ["ID"]=> int(448998) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-31 14:44:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-31 11:44:01" ["post_content"]=> string(664) "A kisnyugdíjasoknak járó 400 lejes szociális juttatás folyósítását ezen héten kezdik el. A juttatás összesen 800 lej értékű első részletét a jogosultak áprilisban kapják meg, a második részletét, szintén 400 lejt pedig decemberben. Daniel Baciu, az Országos Nyugdíjpénztár elnöke elmondta, hogy az értékjegyeket kinyomtatták, és holnaptól kezdik el a kiosztásukat a postán keresztül. A támogatásra a 2574 lejnél kisebb nyugdíjjal rendelkezők jogosultak, vagyis 2,5 millió személy. Az intézkedés összértéke 2,1 milliárd lej, amit a költségvetésből fedeznek.
" ["post_title"]=> string(67) "Holnaptól folyósítják a kisnyugdíjasok szociális juttatását" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "holnaptol-folyositjak-a-kisnyugdijasok-szocialis-juttatasat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-31 14:44:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-31 11:44:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448998" ["menu_order"]=> int(6514) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40445) ["max_num_pages"]=> int(3371) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "4f7e63e1a835606248682445d54f90b8" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:dbd336f025f29ac76877e2847cdd305e" }