Az Egyesült Államok újabb szankciókat rendelt el Irán ellen Teherán nukleáris programja miatt, miközben néhány napon belül tárgyalások kezdődnek Ománban a két ország között.
(tovább…) Continue Reading

A félelem rendszere címmel tudományos konferenciát szervezett október 27-én és 28-án a bukaresti Liszt Intézet.
A rendezvényen történészek és szociológusok mutatták be az 1956-os magyarországi forradalom romániai következményeit a politikai megtorlás, a társadalom, a tudomány, az egyházak és a kulturális élet összefüggéseiben. A konferencia második napján megnyitották a Márton Áron életét bemutató vándorkiállítást, amelynek anyagát a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum állította össze. A kiállítást Lázár Csilla, a múzeum igazgatója, Kissné Hlatki Katalin Magyarország bukaresti nagykövete és Aurel Percă bukaresti római katolikus érsek-metropolita nyitotta meg. Borbély Tamás járt a helyszínen.
A reformáció napját megelőző hétvégén emlékeztek meg a zimándközi református templom felszentelésének 30. évfordulójáról.
Az Arad melletti település református közössége szórványgyülekezetnek számít, a hívek száma néhány tucatnyi, és többségük az 1970-es, '80-as években a Szilágyságból Arad megyébe települt reformátusok leszármazottai, kiegészülve néhány fiatal, a megyeszékhelyről nemrég kiköltözött családdal. A zimándközi reformátusok összetartó közösséget alkotnak, egy régi házból kialakított templomuknak gondját viselik, a környékbeli testvérgyülekezetekkel együtt ünnepelnek, és ha kell, a közösségi munkából is kiveszik a részüket. Az ünnepi istentiszteleten igét hirdető Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke szerint a tömbben élőknek is el kell látogatniuk a szórványba, ahol a hit, az imádság többszörös erővel bír. Pataky Lehel Zsolt összeállítása az ünnepségen készült.
2016. november 3-án kopogtam be Önökhöz először a rádió hullámhosszán, és alig hiszem el, hogy azóta eltelt tíz esztendő. Hálás vagyok Önöknek, hogy hétről hétre meghallgatták az anyanyelvünkkel kapcsolatos eszmefuttatásaimat, remélem, sikerült hasznos, akár azonnal gyakorlatba ültethető információkat megosztanom.
Már az első részben kihangsúlyoztam, hogy magázódó stílust fogok használni, az elhatározásom mellett pedig azóta is kitartottam, legalábbis ebben a rovatban. A Szövegkovács Facebook-oldalán két-három éve átváltottam a tegeződős változatra, ami szokatlan volt az elején, de nem bántam meg, sőt a követők is elfogadták. Itt viszont továbbra is marad a szokásos megszólítás.
Mi történt az elmúlt tíz évben? A Szövegkovács megjelentetett öt kiadványt Szóbuborékok, Anyanyelvi villámtanácsok, Rendőr-e a fekvőrendőr?, Olvasóból korrektor, illetve Szelfizzünk Bernadett-tel címmel, elsősorban azért, hogy közelebb vigye a helyesírást az olvasóhoz a lehető legjátékosabb módon, egy pillanatig sem feledkezve meg az anyanyelvünk iránti tiszteletről. Emellett különféle kiadványok megjelenésénél is bábáskodtunk, és bár egyre több jel kezdett arra utalni, hogy nincs szükség helyesírás-ellenőrzésre, kitartottunk az eredeti elképzelésünk mellett, ugyanakkor egyre erősebbé vált bennünk az a meggyőződés, hogy továbbra is szükség van saját gondolatokra alapozott szövegekre.
Miért használtam többes számot? A Szövegkovácsot a korrektorként dolgozó első unokatestvéremmel, Kósa Erikával alapítottam 2012 nyarán, azaz lassan tizenöt éve, emellett Horváth Évával, a Maros megyei Népújság korrektorával, illetve Benedek-Székedy Sándorral, a Hargita Népe című napilap olvasószerkesztőjével is dolgoztam együtt. Természetesen még felsorolhatnék jó néhány személyt, aki fontos szerepet játszott például egy kiadvány megjelenésénél, idő híján azonban kénytelen vagyok visszafogni magam.
Mit tartottunk mindvégig szem előtt? Egy Sebő Ferenctől származó idézetet, amely így szól: „A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg, nem is őrizni, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket”. A Szövegkovács esetében a hagyomány szót az anyanyelv helyettesíti, amelyet akkor tarthatunk tisztán, ha nap mint nap figyelünk rá.
A mai rész vége felé közeledve szeretném megköszönni Forró László kollégámnak a támogatást, illetve a Bukaresti Rádió magyar szerkesztőségének a lehetőséget és a bizalmat.
Luca Niculescu kormányfő csütörtökön délelőtt a Victoria palotában tárgyalt Elbridge Colby amerikai védelmi miniszter helyettessel a Románia és az Egyesült Államok közötti stratégiai partnerség és a Fekete-tengeri biztonság megszilárdításáról.
A miniszterelnök közölte, hogy Románia érdekelt a hangsúlyosabb amerikai katonai és gazdasági jelenlétben Románia területén. Az amerikai védelmi miniszter helyettesét szerdán fogadta Nicuşor Dan államfő is, aki hangsúlyozta, jelenleg a Fekete-tenger az egyik legveszélyesebb és instabilabb térség, Románia pedig számít az Egyesült Államok és a szövetségesek állandó elkötelezettségére.
" ["post_title"]=> string(54) "Hangsúlyosabb jelenlétre van szüksége Romániának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "hangsulyosabb-jelenletre-van-szuksege-romanianak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-05 14:10:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-05 12:10:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470037" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3728 (24) { ["ID"]=> int(470047) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-05 14:22:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-05 12:22:44" ["post_content"]=> string(1116) "A félelem rendszere címmel tudományos konferenciát szervezett október 27-én és 28-án a bukaresti Liszt Intézet.
A rendezvényen történészek és szociológusok mutatták be az 1956-os magyarországi forradalom romániai következményeit a politikai megtorlás, a társadalom, a tudomány, az egyházak és a kulturális élet összefüggéseiben. A konferencia második napján megnyitották a Márton Áron életét bemutató vándorkiállítást, amelynek anyagát a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum állította össze. A kiállítást Lázár Csilla, a múzeum igazgatója, Kissné Hlatki Katalin Magyarország bukaresti nagykövete és Aurel Percă bukaresti római katolikus érsek-metropolita nyitotta meg. Borbély Tamás járt a helyszínen.

Az Egyesült Államok újabb szankciókat rendelt el Irán ellen Teherán nukleáris programja miatt, miközben néhány napon belül tárgyalások kezdődnek Ománban a két ország között.
(tovább…) Continue Reading
A húsvét előtti időszakban fokozódnak az Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóságok ellenőrzései a piacokon, bevásárló központokon, vágóhidakon és más értékesítési pontokon, hogy minden előírást tiszteletben tartsanak.
(tovább…) Continue Reading
Mintegy 11 300 milliomos költözött el Londonból tavaly adóügyi indoklással vagy Nagy-Britannia kilépése miatt az Európai Unióból – derül ki egy Londonban kiadott jelentés szerint.
(tovább…) Continue Reading
Vasárnapig látogatható Kolozsvár főterén a Román Rádió Gaudeamus Könyvvására. A seregszemlén 70 hazai és külföldi könyvkiadó mutatja be ajánlatát az 56 standon. A vásár 10 és 20 óra között látogatható.
(tovább…) Continue Reading
A Natura Stúdió mai adásában előbb a vadon termő ehető növényeinkről és felhasználásukról beszél Macalik Kunigunda biológus, majd Dr. Vajas…
Continue Reading
Rövid fellélegzés után megint mínuszba nyomta az amerikai árfolyamokat a Kína elleni 104%-os védővám – adta hírül az Euronews. Már…
Continue Reading
Ma játssza este 7 órától a budapesti Nemzeti Színház a Bánk bán című előadást a Bukaresti Ion Luca Caragiale Nemzeti…
Continue Reading
Ilie Bolojan ügyvivő államfő kijelentette, hogy az amerikai kormány által bevezetett új vámok negatív hatással lesznek az európai gazdaságra, így…
Continue Reading
Az ügyvivő államfő szerint semmi sem utal arra, hogy az Egyesült Államok katonákat készül kivonni Kelet-Európából. Ilie Bolojan elmondta, hogy…
Continue Reading
Terv szerint halad Romániának a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez való csatlakozása, mivel a 25-ből már 13 bizottságban lezárta a…
Continue Reading
Februárban 32 százalékkal nőtt hazánk külkereskedelmi mérleghiánya éves összevetésben – közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az export 0,7 százalékkal csökkent,…
Continue Reading
Sorin Grindeanu közlekedési miniszter és Marcel Ciolacu miniszterelnök bejelentette ma, hogy elkezdődnek a bukaresti Henri Coanda nemzetközi repülőtérre vezető metrószakasz…
Continue ReadingAz Egyesült Államok újabb szankciókat rendelt el Irán ellen Teherán nukleáris programja miatt, miközben néhány napon belül tárgyalások kezdődnek Ománban a két ország között.
Donald Trump elnök ugyanakkor a katonai erő használatával is fenyegetőzött, amennyiben Irán nem hajlandó leállítani nukleáris programját. Hozzátette, ebben Izraelnek kulcsszerepe lesz. Az amerikai elnök hangsúlyozta, hogy nem fogja megengedni Iránnak, hogy atomfegyvert állítson elő. Teherán mindig azt hangoztatta, hogy nukleáris programjának civil céljai vannak. Időközben Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter, aki bizonyos források szerint az amerikai küldöttséget vezeti a szombaton Ománban kezdődő tárgyalásokon azt mondta, reméli, hogy békés módon sikerül eredményt elérni. Hozzátette, az már Iránon múlik, hogy figyelmeztető jelzésként értelmezi-e azt, hogy az amerikai hadsereg hat B-2-es bombázót küldött át egy csendes-óceáni támaszpontra, ahonnan könnyen elérik a Közép-Keletet.
" ["post_title"]=> string(50) "Tárgyalások előtt büntet az Egyesült Államok" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "targyalasok-elott-buntet-az-egyesult-allamok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-10 12:37:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-10 09:37:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449315" ["menu_order"]=> int(6409) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3459 (24) { ["ID"]=> int(449313) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2025-04-10 12:35:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-04-10 09:35:43" ["post_content"]=> string(2323) "A húsvét előtti időszakban fokozódnak az Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóságok ellenőrzései a piacokon, bevásárló központokon, vágóhidakon és más értékesítési pontokon, hogy minden előírást tiszteletben tartsanak.
Különös figyelmet szentelnek a külföldről érkező állatoknak és hústermékeknek, hogy megelőzzék az afrikai sertéspestis, valamint a száj és körömfájás megjelenését. Ez utóbbi ad okot a legnagyobb aggodalomra, hiszen Magyarországon jelen van a betegség, sőt Ausztria már szigorított a határellenőrzésen Magyarországgal. Ionuţ Lupu, a Romániában Holstein Teheneket tenyésztők Egyesületének ügyvezető igazgatója a Román Rádió reggeli műsorában azt mondta, a betegség romániai megjelenésének jelentős a kockázata, hiszen a hasított patások (a birka, kecske, szarvas, szarvasmarha, bölény és sertés) száj és körömfájást okozó vírus levegőben is terjed. Az állattenyésztők képviselője szerint jelenleg Romániában úgy lehet megelőzni egy állategészségügyi katasztrófát, ha tömeges, a párosujjú patások 80 százalékát érintő oltási kampányt kezdenek. Elismerte, hogy Románia schengeni csatlakozását követően nehezebb a külföldről származó állatok és állati eredetű termékek ellenőrzése, ezért sokkal könnyebben terjedhet a levegőben a száj és körömfájást okozó vírus, hiszen naponta 25-30 tejszállító kamion érkezik Romániába csak Magyarországról. A szakember szerint bármikor felütheti fejét egy ilyen fertőzésgóc Romániában is. A tenyésztők egyesületének képviselője hozzátette, várhatóan csütörtökön ülésezik a Betegségmegelőzési Országos Tanács, amely szigorú intézkedéseket fogad el, tekintettel arra, hogy Ausztria is szombattól 23 határátkelőhelyet lezárt Szlovákiával és Magyarországgal a betegség terjedésének megelőzése érdekében. Románia esetében viszont bonyolultabb a helyzet ellenőrzés alatt tartása, hiszen Ausztriának 90, Romániának pedig 450 kilométeres közös határa van Magyarországgal - mondta a szakember.
" ["post_title"]=> string(34) "Fokozott ellenőrzések a piacokon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(32) "fokozott-ellenorzesek-a-piacokon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-10 12:35:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-10 09:35:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449313" ["menu_order"]=> int(6410) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3699 (24) { ["ID"]=> int(449311) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2025-04-10 12:33:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-04-10 09:33:36" ["post_content"]=> string(1134) "Mintegy 11 300 milliomos költözött el Londonból tavaly adóügyi indoklással vagy Nagy-Britannia kilépése miatt az Európai Unióból - derül ki egy Londonban kiadott jelentés szerint.
A dokumentum szerint a brit főváros helyet cserélt Los Angelesszel és most a hatodik abban a rangsorban, amelyet a legalább egymillió dolláros vagyonnal rendelkező aktív személyek száma alapján állítanak össze. A Henley & Partners és New World Wealth tanácsadó cégek jelentése szerint ez a távozási tendencia már egy évtizede tapasztalható Londonban és indokait az adók növekedésével, a 2008-as pénzügyi válság következményeivel és az ország Európai Unióból történt kilépése jelenti. A milliomosok száma Londonban 12 százalékkal csökkent az elmúlt évtizedben és a rangsor első 50 helyezettje közül csak Moszkvában tapasztaltak 25 százalékos visszaesést. A hetedik helyen lévő Párizsban 5 százalékos növekedés volt.
" ["post_title"]=> string(34) "Távoznak a milliomosok Londonból" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(32) "tavoznak-a-milliomosok-londonbol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-10 12:33:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-10 09:33:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449311" ["menu_order"]=> int(6411) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3705 (24) { ["ID"]=> int(449308) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2025-04-10 12:31:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-04-10 09:31:59" ["post_content"]=> string(677) "Vasárnapig látogatható Kolozsvár főterén a Román Rádió Gaudeamus Könyvvására. A seregszemlén 70 hazai és külföldi könyvkiadó mutatja be ajánlatát az 56 standon. A vásár 10 és 20 óra között látogatható.
A Román Rádió Gaudeamus Karaván elnevezésű projektje idén 25 éves és az elmúlt negyed évszázadban több mint száz alkalommal szerveztek könyvvásárt az ország különböző városaiban, Craiován, Konstancában, Nagyváradon, Brassóban, Temesváron, Buzauban és Kolozsváron.
" ["post_title"]=> string(22) "Gaudeamus Kolozsváron" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(21) "gaudeamus-kolozsvaron" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-10 12:34:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-10 09:34:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449308" ["menu_order"]=> int(6412) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3719 (24) { ["ID"]=> int(449271) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2025-04-09 15:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-04-09 12:30:00" ["post_content"]=> string(1147) "A Natura Stúdió mai adásában előbb a vadon termő ehető növényeinkről és felhasználásukról beszél Macalik Kunigunda biológus, majd Dr. Vajas Tímea háziorvost hallhatjuk a tavaszi aszténiáról. Ezt követően pedig a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi karának - az idősebb korosztály számára tanulási és közösségi élményeket biztosító - ún. 60 Plusz Akadémia programjáról lesz szó.
Hallgassa meg a műsort!

Rövid fellélegzés után megint mínuszba nyomta az amerikai árfolyamokat a Kína elleni 104%-os védővám - adta hírül az Euronews. Már lassan egy hete komoly zuhanással zárnak az amerikai tőzsdék, miután Donald Trump nem hajlandó visszavonulót fújni, sőt egymás után jelenti be az újabb és újabb védővámokat. Az Egyesült Államok ma 104 százalékra növelte a kínai termékimport adóterhét, ami rekordnak számít. Emiatt rövid emelkedés után újra mélybe zuhantak a részvényárfolyamok. A Standard and Poor's 500 részvényindex tegnap napközben 4,1%-os emelkedést produkált, de a Kínát sújtó vámemelések hírére majdnem 6 százalékot esett az 500 legfontosabb amerikai papír.
" ["post_title"]=> string(67) "Életbe lépett a Kína elleni 104 százalékos amerikai védővám" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "eletbe-lepett-a-kina-elleni-104-szazalekos-amerikai-vedovam" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-09 14:30:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-09 11:30:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449296" ["menu_order"]=> int(6415) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3722 (24) { ["ID"]=> int(449294) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-04-09 14:28:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-04-09 11:28:56" ["post_content"]=> string(396) "Ma játssza este 7 órától a budapesti Nemzeti Színház a Bánk bán című előadást a Bukaresti Ion Luca Caragiale Nemzeti Színház Ion Caramitru termében. Katona József drámáját Vidnyánszky Attila állította színpadra. A vendégszereplés a két színház közötti kétoldalú együttműködésnek köszönhetően jött létre.
" ["post_title"]=> string(72) "A Bánk bánt játssza ma este Bukarestben a budapesti Nemzeti Színház" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "a-bank-bant-jatssza-bukarestben-a-budapesti-nemzeti-szinhaz-2" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-09 14:31:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-09 11:31:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449294" ["menu_order"]=> int(6416) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3687 (24) { ["ID"]=> int(449292) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-04-09 14:26:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-04-09 11:26:51" ["post_content"]=> string(1697) "Ilie Bolojan ügyvivő államfő kijelentette, hogy az amerikai kormány által bevezetett új vámok negatív hatással lesznek az európai gazdaságra, így a hazaira is. Bolojan szerint az amerikai vámok megemelésének közvetlen hatására csökkenni fog az Egyesült Államokba exportáló, viszonylag kis számú román vállalat versenyképessége a tengerentúli piacokon. Elsősorban a gyógyszer-, acél- és alumíniumipari vállalatok lesznek érintettek. Jóval nagyobb hatása lesz viszont a vámoknak az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti kereskedelemre, mert Washington az EU legfontosabb kereskedelmi partnere. Közvetve az európai ellátási láncokba integrálódott romániai vállalatok is érintettek lesznek, mivel Németország Románia legfontosabb kereskedelmi partnere, és az Egyesült Államokba irányuló uniós export egyharmada a német gazdaságból származik - magyarázta Bolojan. Hozzátette: az EU által kilátásba helyezett viszontvámok csak növelnék a kereskedelmi háború költségeit, amelyek infláció, vásárlóerő-csökkenés és gazdasági recesszió formájában jelentkezhetnek. Közölte: az EU-tagállamok abban állapodtak meg, hogy Brüsszel a viszontvámokat több szakaszban vezeti be. Első intézkedésként 10-25 százalékos vámot vezetnek be az Egyesült Államokból érkező élelmiszeripari termékekre. Románia abban volt érdekelt, hogy az EU-ba importált nukleáris komponensek ne legyenek részei ennek a szankciós csomagnak, mert Bukarestnek fontos szerződése van a 3. és 4. cernavodai reaktor megépítéséről - magyarázta Ilie Bolojan.
" ["post_title"]=> string(74) "Az amerikai védővámok kedvezőtlenül fognak hatni a román gazdaságra" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "az-amerikai-vedovamok-kedvezotlenul-fognak-hatni-a-roman-gazdasagra" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-09 14:26:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-09 11:26:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449292" ["menu_order"]=> int(6417) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3685 (24) { ["ID"]=> int(449290) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-04-09 14:25:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-04-09 11:25:26" ["post_content"]=> string(820) "Az ügyvivő államfő szerint semmi sem utal arra, hogy az Egyesült Államok katonákat készül kivonni Kelet-Európából. Ilie Bolojan elmondta, hogy Washington nem erősítette meg az amerikai katonák kivonására vonatkozó sajtóértesüléseket. Emlékeztetett: az amerikai diplomácia vezetője, Marco Rubio a NATO-külügyminiszterek legutóbbi találkozóján megerősítette, hogy az Egyesült Államok továbbra is elkötelezett a NATO mellett. Az NBC News arról számolt be, hogy a Pentagon magas rangú vezetői tízezer amerikai katona kivonását fontolgatják Kelet-Európából. A román védelmi minisztérium is közölte, hogy Bukarest eddig nem kapott hivatalos tájékoztatást Washingtontól az amerikai katonák esetleges kivonásáról.
" ["post_title"]=> string(76) "Ilie Bolojan: Semmi nem utal az amerikai katonák kivonására Romániából" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(69) "ilie-bolojan-semmi-nem-utal-az-amerikai-katonak-kivonasara-romaniabol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-09 14:27:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-09 11:27:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449290" ["menu_order"]=> int(6418) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3679 (24) { ["ID"]=> int(449288) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-04-09 14:23:48" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-04-09 11:23:48" ["post_content"]=> string(858) "Terv szerint halad Romániának a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez való csatlakozása, mivel a 25-ből már 13 bizottságban lezárta a tárgyalásokat, legutóbb a vállalatirányítási fejezetet zárták le - közölte tegnap Marcel Ciolacu miniszterelnök. A kormányfő hozzátette, hogy ez a lépés segíti az országos helyreállítási terv (PNRR) megvalósítását is, amelynek a vállalatirányítás az egyik legfontosabb mérföldköve. A kormány egyébként tegnapi ülésén az Európai Bizottság követelményeihez igazította az állami vállalatok irányításáról szóló jogszabályt. A sürgősségi rendelettel elfogadott új szabályozás célja az átláthatóság növelése és az állami vállalatok szubvenciófüggőségének csökkentése.
" ["post_title"]=> string(46) "Terv szerint halad Románia OECD-csatlakozása" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "terv-szerint-halad-romania-oecd-csatlakozasa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-09 14:23:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-09 11:23:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449288" ["menu_order"]=> int(6419) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3678 (24) { ["ID"]=> int(449286) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-04-09 14:22:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-04-09 11:22:42" ["post_content"]=> string(526) "Februárban 32 százalékkal nőtt hazánk külkereskedelmi mérleghiánya éves összevetésben - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az export 0,7 százalékkal csökkent, ugyanakkor az import 6,3 százalékkal nőtt a vizsgált időszakban. Az év első két hónapjában is a kivitel 0,7 százalékkal zsugorodott, míg a behozatal 8,2 százalékkal nőtt. Az év első két hónapjában a külkereskedelmi mérleghiány több mint 35 százalékkal emelkedett.
" ["post_title"]=> string(86) "Az év első két hónapjában 35 százalékkal nőtt a külkereskedelmi mérleghiány" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(75) "az-ev-elso-ket-honapjaban-35-szazalekkal-nott-a-kulkereskedelmi-merleghiany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-09 14:22:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-09 11:22:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449286" ["menu_order"]=> int(6420) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3766 (24) { ["ID"]=> int(449284) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2025-04-09 14:19:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-04-09 11:19:57" ["post_content"]=> string(360) "Sorin Grindeanu közlekedési miniszter és Marcel Ciolacu miniszterelnök bejelentette ma, hogy elkezdődnek a bukaresti Henri Coanda nemzetközi repülőtérre vezető metrószakasz fúrási munkálatai. A metró a Május 1 és a nemzetközi repülőtér között teremt majd földalatti összeköttetést.
" ["post_title"]=> string(61) "Kezdődik a bukaresti repülőtérhez vezető metró fúrása" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "kezdodik-a-bukaresti-repuloterhez-vezeto-metro-furasa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-09 14:21:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-09 11:21:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449284" ["menu_order"]=> int(6421) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3698 (24) { ["ID"]=> int(449315) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2025-04-10 12:37:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-04-10 09:37:29" ["post_content"]=> string(1201) "Az Egyesült Államok újabb szankciókat rendelt el Irán ellen Teherán nukleáris programja miatt, miközben néhány napon belül tárgyalások kezdődnek Ománban a két ország között.
Donald Trump elnök ugyanakkor a katonai erő használatával is fenyegetőzött, amennyiben Irán nem hajlandó leállítani nukleáris programját. Hozzátette, ebben Izraelnek kulcsszerepe lesz. Az amerikai elnök hangsúlyozta, hogy nem fogja megengedni Iránnak, hogy atomfegyvert állítson elő. Teherán mindig azt hangoztatta, hogy nukleáris programjának civil céljai vannak. Időközben Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter, aki bizonyos források szerint az amerikai küldöttséget vezeti a szombaton Ománban kezdődő tárgyalásokon azt mondta, reméli, hogy békés módon sikerül eredményt elérni. Hozzátette, az már Iránon múlik, hogy figyelmeztető jelzésként értelmezi-e azt, hogy az amerikai hadsereg hat B-2-es bombázót küldött át egy csendes-óceáni támaszpontra, ahonnan könnyen elérik a Közép-Keletet.
" ["post_title"]=> string(50) "Tárgyalások előtt büntet az Egyesült Államok" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "targyalasok-elott-buntet-az-egyesult-allamok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-10 12:37:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-10 09:37:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449315" ["menu_order"]=> int(6409) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40445) ["max_num_pages"]=> int(3371) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "4b1fee17198eba070ca6dc13e3507ed3" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:bd5d1662b232540d4ce7ce93929e3c41" }