Mai virágvasárnapi egyházi műsorunkban Gede Csongor kolozsvári-kolozsmonostori református lelkész igehirdetését hallják.
Continue Reading

A félelem rendszere címmel tudományos konferenciát szervezett október 27-én és 28-án a bukaresti Liszt Intézet.
A rendezvényen történészek és szociológusok mutatták be az 1956-os magyarországi forradalom romániai következményeit a politikai megtorlás, a társadalom, a tudomány, az egyházak és a kulturális élet összefüggéseiben. A konferencia második napján megnyitották a Márton Áron életét bemutató vándorkiállítást, amelynek anyagát a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum állította össze. A kiállítást Lázár Csilla, a múzeum igazgatója, Kissné Hlatki Katalin Magyarország bukaresti nagykövete és Aurel Percă bukaresti római katolikus érsek-metropolita nyitotta meg. Borbély Tamás járt a helyszínen.
A reformáció napját megelőző hétvégén emlékeztek meg a zimándközi református templom felszentelésének 30. évfordulójáról.
Az Arad melletti település református közössége szórványgyülekezetnek számít, a hívek száma néhány tucatnyi, és többségük az 1970-es, '80-as években a Szilágyságból Arad megyébe települt reformátusok leszármazottai, kiegészülve néhány fiatal, a megyeszékhelyről nemrég kiköltözött családdal. A zimándközi reformátusok összetartó közösséget alkotnak, egy régi házból kialakított templomuknak gondját viselik, a környékbeli testvérgyülekezetekkel együtt ünnepelnek, és ha kell, a közösségi munkából is kiveszik a részüket. Az ünnepi istentiszteleten igét hirdető Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke szerint a tömbben élőknek is el kell látogatniuk a szórványba, ahol a hit, az imádság többszörös erővel bír. Pataky Lehel Zsolt összeállítása az ünnepségen készült.
2016. november 3-án kopogtam be Önökhöz először a rádió hullámhosszán, és alig hiszem el, hogy azóta eltelt tíz esztendő. Hálás vagyok Önöknek, hogy hétről hétre meghallgatták az anyanyelvünkkel kapcsolatos eszmefuttatásaimat, remélem, sikerült hasznos, akár azonnal gyakorlatba ültethető információkat megosztanom.
Már az első részben kihangsúlyoztam, hogy magázódó stílust fogok használni, az elhatározásom mellett pedig azóta is kitartottam, legalábbis ebben a rovatban. A Szövegkovács Facebook-oldalán két-három éve átváltottam a tegeződős változatra, ami szokatlan volt az elején, de nem bántam meg, sőt a követők is elfogadták. Itt viszont továbbra is marad a szokásos megszólítás.
Mi történt az elmúlt tíz évben? A Szövegkovács megjelentetett öt kiadványt Szóbuborékok, Anyanyelvi villámtanácsok, Rendőr-e a fekvőrendőr?, Olvasóból korrektor, illetve Szelfizzünk Bernadett-tel címmel, elsősorban azért, hogy közelebb vigye a helyesírást az olvasóhoz a lehető legjátékosabb módon, egy pillanatig sem feledkezve meg az anyanyelvünk iránti tiszteletről. Emellett különféle kiadványok megjelenésénél is bábáskodtunk, és bár egyre több jel kezdett arra utalni, hogy nincs szükség helyesírás-ellenőrzésre, kitartottunk az eredeti elképzelésünk mellett, ugyanakkor egyre erősebbé vált bennünk az a meggyőződés, hogy továbbra is szükség van saját gondolatokra alapozott szövegekre.
Miért használtam többes számot? A Szövegkovácsot a korrektorként dolgozó első unokatestvéremmel, Kósa Erikával alapítottam 2012 nyarán, azaz lassan tizenöt éve, emellett Horváth Évával, a Maros megyei Népújság korrektorával, illetve Benedek-Székedy Sándorral, a Hargita Népe című napilap olvasószerkesztőjével is dolgoztam együtt. Természetesen még felsorolhatnék jó néhány személyt, aki fontos szerepet játszott például egy kiadvány megjelenésénél, idő híján azonban kénytelen vagyok visszafogni magam.
Mit tartottunk mindvégig szem előtt? Egy Sebő Ferenctől származó idézetet, amely így szól: „A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg, nem is őrizni, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket”. A Szövegkovács esetében a hagyomány szót az anyanyelv helyettesíti, amelyet akkor tarthatunk tisztán, ha nap mint nap figyelünk rá.
A mai rész vége felé közeledve szeretném megköszönni Forró László kollégámnak a támogatást, illetve a Bukaresti Rádió magyar szerkesztőségének a lehetőséget és a bizalmat.
Luca Niculescu kormányfő csütörtökön délelőtt a Victoria palotában tárgyalt Elbridge Colby amerikai védelmi miniszter helyettessel a Románia és az Egyesült Államok közötti stratégiai partnerség és a Fekete-tengeri biztonság megszilárdításáról.
A miniszterelnök közölte, hogy Románia érdekelt a hangsúlyosabb amerikai katonai és gazdasági jelenlétben Románia területén. Az amerikai védelmi miniszter helyettesét szerdán fogadta Nicuşor Dan államfő is, aki hangsúlyozta, jelenleg a Fekete-tenger az egyik legveszélyesebb és instabilabb térség, Románia pedig számít az Egyesült Államok és a szövetségesek állandó elkötelezettségére.
" ["post_title"]=> string(54) "Hangsúlyosabb jelenlétre van szüksége Romániának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "hangsulyosabb-jelenletre-van-szuksege-romanianak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-05 14:10:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-05 12:10:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470037" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3777 (24) { ["ID"]=> int(470047) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-05 14:22:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-05 12:22:44" ["post_content"]=> string(1116) "A félelem rendszere címmel tudományos konferenciát szervezett október 27-én és 28-án a bukaresti Liszt Intézet.
A rendezvényen történészek és szociológusok mutatták be az 1956-os magyarországi forradalom romániai következményeit a politikai megtorlás, a társadalom, a tudomány, az egyházak és a kulturális élet összefüggéseiben. A konferencia második napján megnyitották a Márton Áron életét bemutató vándorkiállítást, amelynek anyagát a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum állította össze. A kiállítást Lázár Csilla, a múzeum igazgatója, Kissné Hlatki Katalin Magyarország bukaresti nagykövete és Aurel Percă bukaresti római katolikus érsek-metropolita nyitotta meg. Borbély Tamás járt a helyszínen.

Mai virágvasárnapi egyházi műsorunkban Gede Csongor kolozsvári-kolozsmonostori református lelkész igehirdetését hallják.
Continue Reading
Állatállománya védelmében Románia aktiválta az uniós vészhelyzeti mechanizmusokat a ragadós száj- és körömfájás vírus aggasztó európai terjedése miatt – jelentette…
Continue Reading
A brit kormány bejelentette, hogy a kontinensen terjedő ragadós száj- és körömfájás miatt az összes uniós országra kiterjesztette a hús-…
Continue Reading
Az ukrajnai rendezésről tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz államfő Steve Witkoffal, az amerikai elnök különmegbízottjával Szentpéterváron – közölte a Kreml péntek…
Continue Reading
Az Egyesült Királyság és Németország lesz a vezetője annak a népes szövetségnek, amely Ukrajna katonai támogatását szavatolja már évek óta.…
Continue Reading
Az észt hatóságok feltartóztattak egy az orosz árnyékflotta részét képező olajszállító hajót Tallinn közelében. Az orosz tartályhajót a tengeri jog…
Continue Reading
A minisztériumoknak csökkenteniük kell a kiadásaikat – figyelmeztetett Tánczos Barna pénzügyminiszter. Egy televíziós műsorban a tárcavezető arra figyelmeztetett, hogy azok…
Continue Reading
A bírák és ügyészek nyugdíjazásáról szóló törvénytervezetről tárgyalt tegnap Marcel Ciolacu kormányfővel Elena Costache, a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) elnöke.…
Continue Reading
Öt év és hat hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Galaci Ítélőtábla azt a férfit, aki Brăilán 2018-ban megkéselt két amerikai…
Continue Reading
A héten 12 esetben szólított fel az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) közösségimédia-platformokon megjelent illegális tartalmak eltávolítására. A CNA szerint a…
Continue Reading
Cáfolta pénteken a Román Rendőrség, hogy nincs elegendő pénz üzemanyagra, ezért hamarosan eltűnnek az utcákról a rendőrautók. Az információt az…
Continue Reading
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei tegnap tetten értek Bukarestben három külföldi állampolgárt, amint egy kilogramm kokaint…
Continue ReadingMai virágvasárnapi egyházi műsorunkban Gede Csongor kolozsvári-kolozsmonostori református lelkész igehirdetését hallják.

Állatállománya védelmében Románia aktiválta az uniós vészhelyzeti mechanizmusokat a ragadós száj- és körömfájás vírus aggasztó európai terjedése miatt - jelentette be tegnap az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA). Az intézmény emlékeztetett arra, hogy az elmúlt időszakban Magyarországon négy, Szlovákiában hat, Németországban egy járványgóc alakult ki. A hazai fertőzéseknek kedvez, hogy az ország schengeni csatlakozása után a román-magyar határátkelőkön megszűntek a vámellenőrzések. Ezért az Országos Betegségellenőrzési Központ (CNBC) döntésének megfelelően megtiltották az élő állatok, takarmány, szalma, komposzt és trágya Romániába szállítását, illetve a hús és húskészítmények, a kezeletlen tej és a párosujjú patásokból nyert állati melléktermékek behozatalát Magyarországról. A Magyarország felől érkező utakon egészségügyi-állatorvosi ellenőrző pontokat állítottak fel. Emellett a 2025. február 1-je után a Magyarországról és Szlovákiából haszonállatokat importáló romániai gazdaságokban mintavételes ellenőrzéseket és az állatszállító járművek fertőtlenítését rendelték el.
" ["post_title"]=> string(111) "Románia aktiválta az uniós vészhelyzeti mechanizmusokat a száj- és körömfájás vírus terjedése miatt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(98) "romania-aktivalta-az-unios-veszhelyzeti-mechanizmusokat-a-szaj-es-koromfajas-virus-terjedese-miatt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-12 14:03:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-12 11:03:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449440" ["menu_order"]=> int(6360) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3716 (24) { ["ID"]=> int(449438) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-04-12 14:00:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-04-12 11:00:53" ["post_content"]=> string(744) "A brit kormány bejelentette, hogy a kontinensen terjedő ragadós száj- és körömfájás miatt az összes uniós országra kiterjesztette a hús- és tejtermékek személyes behozatalának tilalmát. Mától kezdve a Nagy-Britanniába belépő utazók nem hozhatnak be szarvasmarha-, juh-, kecske- és sertéshúst, valamint tejtermékeket személyes használatra az Európai Unió országaiból. Az utazóknak az ilyen termékeket le kell adniuk a határokon. A ragadós száj- és körömfájás nem jelent veszélyt az emberre. Ez a rendkívül fertőző vírusos betegség a párosujjú állatokat, például szarvasmarhákat, juhokat, sertéseket, vaddisznókat, szarvasokat érinti.
" ["post_title"]=> string(80) "Mától nem szabad bevinni az EU-ból hús- és tejtermékeket Nagy-Britanniába" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(72) "matol-nem-szabad-bevinni-az-eu-bol-hus-es-tejtermekeket-nagy-britanniaba" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-12 14:47:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-12 11:47:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449438" ["menu_order"]=> int(6361) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3722 (24) { ["ID"]=> int(449436) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-04-12 13:58:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-04-12 10:58:09" ["post_content"]=> string(1080) "Az ukrajnai rendezésről tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz államfő Steve Witkoffal, az amerikai elnök különmegbízottjával Szentpéterváron - közölte a Kreml péntek késő este a honlapján. A megbeszélés mintegy négy és fél órán át tartott. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője előzetesen azt mondta, hogy Putyin és Witkoff tárgyalásának részleteiről nem fog beszámolni. Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője tegnap elmondta, hogy Witkoff a tűzszünetről és a békemegállapodásról tárgyalt Oroszországban. Hozzátette, hogy Donald Trump amerikai elnök változatlanul elégedetlen a konfliktusban résztvevő mindkét oldal hozzáállásával, ugyanakkor eltökélt abban, hogy megoldás szülessen. Trump szintén pénteken személyesen is sürgetést fogalmazott meg Oroszország felé. A Truth Social közösségi oldalon rövid bejegyzésben azt írta, hogy Oroszországnak meg kell mozdulnia, hiszen túl sok ember hal meg, hetente ezrek, egy szörnyű és értelmetlen háborúban.
" ["post_title"]=> string(69) "Négy órát tárgyalt Steve Witkoff Vlagyimir Putyin orosz elnökkel" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(64) "negy-orat-targyalt-steve-witkoff-vlagyimir-putyin-orosz-elnokkel" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-12 13:58:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-12 10:58:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449436" ["menu_order"]=> int(6362) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3735 (24) { ["ID"]=> int(449434) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-04-12 13:56:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-04-12 10:56:56" ["post_content"]=> string(550) "Az Egyesült Királyság és Németország lesz a vezetője annak a népes szövetségnek, amely Ukrajna katonai támogatását szavatolja már évek óta. Az Egyesült Államok nem vállalja tovább az elnökséget. A közel 70 államot tömörítő Ramstein-csoport többségét a NATO-tagállamok adják. Ruben Brekelmans holland védelmi miniszter az Euronewsnak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok a szövetségből nem száll ki, továbbra is részt vesz annak munkájában.
" ["post_title"]=> string(61) "Végelegessé vált, hogy Európa vezeti a Ramstein-csoportot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "vegelegesse-valt-hogy-europa-vezeti-a-ramstein-csoportot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-12 13:56:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-12 10:56:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449434" ["menu_order"]=> int(6363) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3736 (24) { ["ID"]=> int(449432) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-04-12 13:54:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-04-12 10:54:56" ["post_content"]=> string(613) "Az észt hatóságok feltartóztattak egy az orosz árnyékflotta részét képező olajszállító hajót Tallinn közelében. Az orosz tartályhajót a tengeri jog megsértése miatt tartóztatták fel. Az észt hatóságok szerint Oroszország árnyékflottájának része ez a hajó, amit az EU és más országok már szankciókkal sújtottak. Az elmúlt évben számos olyan hajó jelent meg a Finn-öbölben, amelyek megfelelő okmányok nélkül hajóznak. Ezek ahhoz az árnyékflottához tartoznak, amely a Balti-tengert használja áruszállításra.
" ["post_title"]=> string(70) "Az észt hatóságok feltartóztattak egy orosz olajszállító hajót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "az-eszt-hatosagok-feltartoztattak-egy-orosz-olajszallito-hajot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-12 13:54:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-12 10:54:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449432" ["menu_order"]=> int(6364) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3737 (24) { ["ID"]=> int(449430) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2025-04-12 13:53:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-04-12 10:53:24" ["post_content"]=> string(942) "A minisztériumoknak csökkenteniük kell a kiadásaikat - figyelmeztetett Tánczos Barna pénzügyminiszter. Egy televíziós műsorban a tárcavezető arra figyelmeztetett, hogy azok az intézmények és minisztériumok, amelyek elmulasztják ezt megtenni, azoknak a kiadásait a pénzügyminisztérium fogja korlátozni. Elmondta, hogy az év első hónapjaiban még nem látszott meg a takarékoskodás, hiszen folyamatban voltak a tavalyi évről alkalmazások, tavaly év végén egyes intézményekben nőttek a bérek, de reményét fejezte ki, hogy áprilistól már látszani fognak a kiadáscsökkentések. Hangsúlyozta, hogy az állami intézményeknek a továbbiakban a beruházásokra kell összpontosítaniuk, hogy minél több európai uniós támogatást hívjanak le a helyreállítási alapból, és biztosítsák ezáltal a gazdaság növekedését és a munkahelyeket.
" ["post_title"]=> string(103) "Tánczos Barna a kiadások csökkentésére szólította fel a minisztériumokat és az intézményeket" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(92) "tanczos-barna-a-kiadasok-csokkentesere-szolitotta-fel-a-miniszteriumokat-es-az-intezmenyeket" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-12 13:53:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-12 10:53:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449430" ["menu_order"]=> int(6365) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3738 (24) { ["ID"]=> int(449428) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-04-12 13:51:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-04-12 10:51:49" ["post_content"]=> string(1040) "A bírák és ügyészek nyugdíjazásáról szóló törvénytervezetről tárgyalt tegnap Marcel Ciolacu kormányfővel Elena Costache, a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) elnöke. A találkozón Costache figyelmeztette a miniszterelnököt, hogy a jogszabályjavaslat elfogadása súlyos következményekkel járna az igazságszolgáltatási rendszerre. Emlékeztette a kormányfőt arra, hogy a törvényeknek tiszteletben kell tartania az igazságszolgáltatás függetlenségére és a bírák jogállására vonatkozó alkotmányos előírásokat. Marcel Ciolacu biztosította a CSM elnökét arról, hogy az érveit figyelembe fogják venni a tervezet parlamenti vitáján. A bírák és ügyészek nyugdíjazásával kapcsolatos törvénytervezetet kedden nyújtották be a parlamentbe a kormánypártok. A jogszabályjavaslat szerint 2029-től fokozatosan nő a nyugdíjazási korhatár, így 2045-től csak a 65 évüket betöltött bírák mehetnek nyugdíjba.
" ["post_title"]=> string(100) "A CSM szerint a bírák és ügyészek nyugdíjaztatásának módosítása zavart okoz a rendszerben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(89) "a-csm-szerint-a-birak-es-ugyeszek-nyugdijaztatasanak-modositasa-zavart-okoz-a-rendszerben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-12 13:51:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-12 10:51:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449428" ["menu_order"]=> int(6366) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3703 (24) { ["ID"]=> int(449442) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-04-12 13:51:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-04-12 10:51:00" ["post_content"]=> string(566) "Öt év és hat hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Galaci Ítélőtábla azt a férfit, aki Brăilán 2018-ban megkéselt két amerikai kosárlabdázót - adta hírül a Hotnews hírportál. Az alvilági életben Dasaevként ismert Husein Daniel Gabriel büntetését ezzel felére csökkentette az ítélőtábla, hiszen első fokon a Galaci Törvényszék 12 év szabadságvesztésre ítélte minősített emberölési kísérlet vádjával.
" ["post_title"]=> string(86) "Megfelezték az amerikai kosárlabdázókat Brăilán megkéselő férfi büntetését" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(74) "megfeleztek-az-amerikai-kosarlabdazokat-brailan-megkeselo-ferfi-bunteteset" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-12 14:09:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-12 11:09:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449442" ["menu_order"]=> int(6367) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3697 (24) { ["ID"]=> int(449426) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-04-12 13:50:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-04-12 10:50:01" ["post_content"]=> string(881) "A héten 12 esetben szólított fel az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) közösségimédia-platformokon megjelent illegális tartalmak eltávolítására. A CNA szerint a TikTokról, a Facebookról és az Instagramról is töröltettek illegálisnak minősített tartalmat. A platformoknak a továbbiakban kötelességük megakadályozni az esetleges újbóli feltöltésüket. Ezek a tartalmak összesen csaknem 432 ezer követőhöz jutottak el és több mint 1 millió 842 ezer kedvelést kaptak. Ezek félretájékoztatóak, rágalmazóak, erőszakra felbujtóak és totalitárius rendszereket dicsőítő tartalmak voltak - közölte a CNA. Emlékeztettek, hogy az intézmény honlapján (www.cna.ro) megtalálható petíciós űrlap kitöltésével lehet jelenteni az online térben terjedő illegális tartalmakat.
" ["post_title"]=> string(42) "A CNA elkezdte tisztítani az online teret" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "a-cna-elkezdte-tisztitani-az-online-teret" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-12 13:50:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-12 10:50:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449426" ["menu_order"]=> int(6368) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3696 (24) { ["ID"]=> int(449424) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-04-12 13:48:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-04-12 10:48:29" ["post_content"]=> string(616) "Cáfolta pénteken a Román Rendőrség, hogy nincs elegendő pénz üzemanyagra, ezért hamarosan eltűnnek az utcákról a rendőrautók. Az információt az egyik rendőrszakszervezet tette közzé. Közleményében a Román Rendőrség biztosította a polgárokat arról, hogy a rendőrök nem szenvednek hiányt technikai eszközökben vagy üzemanyagban, és el tudják látni a feladataikat. Mint írták, a helyi rendőrőrsök számára elegendő forrást különítettek el, a költségvetési keretük pedig nem csökkent a korábbi időszakhoz képest.
" ["post_title"]=> string(67) "Újabb álhír terjed - Nem marad üzemanyag nélkül a rendőrség" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "ujabb-alhir-terjed-nem-marad-uzemanyag-nelkul-a-rendorseg" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-12 13:48:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-12 10:48:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449424" ["menu_order"]=> int(6369) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3734 (24) { ["ID"]=> int(449422) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-04-12 13:47:13" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-04-12 10:47:13" ["post_content"]=> string(410) "A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei tegnap tetten értek Bukarestben három külföldi állampolgárt, amint egy kilogramm kokaint próbáltak eladni 44 ezer euróért. Az iraki, iráni és bolgár férfit őrizetbe vették. Az ügyészek indítványozták a bíróságnak a 30 napos előzetes letartóztatásukat.
" ["post_title"]=> string(35) "Kábítószer-kereskedők buktak le" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "kabitoszer-kereskedok-buktak-le" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-12 13:47:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-12 10:47:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449422" ["menu_order"]=> int(6370) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3715 (24) { ["ID"]=> int(449258) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2025-04-13 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-04-13 04:00:00" ["post_content"]=> string(743) "Mai virágvasárnapi egyházi műsorunkban Gede Csongor kolozsvári-kolozsmonostori református lelkész igehirdetését hallják.
