A magyar köztársasági elnök magánlátogatáson vesz részt Erdélyben. Sulyok Tamás, június 6-án, pénteken a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Teológiai Líceum…
Continue Reading

Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ. A kormányfő a közszolgálati televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy két év után indokolt a nyugdíjak emelése, és a kabinet szeretné megvalósítani a Florin Manole munkaügyi miniszter által javasolt nyugdíjemelést. – Az emelés valószínű, de amíg nem ismerjük a pontos adatokat, nem szeretnék ígéreteket tenni – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy Románia jelenleg a költségvetési konszolidáció időszakában van, ami azt jelenti, hogy a korábban rendkívül magas államháztartási hiányt csökkenteni kell. Fontosnak nevezte a költségvetési egyensúly helyreállítását, ugyanakkor szerinte reményt és bizalmat is kell adni a lakosságnak abban, hogy javulni fog a helyzet.
" ["post_title"]=> string(97) "A miniszterelnök szerint indexálhatják a nyugdíjakat, de még nincs végleges döntés erről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "a-miniszterelnok-szerint-indexalhatjak-a-nyugdijakat-de-meg-nincs-vegleges-dontes-errol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469999" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3839 (24) { ["ID"]=> int(469995) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 15:11:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:11:59" ["post_content"]=> string(1287) "Magyarországon elérhetővé vált mától mintegy 60 ezer, a rendszerváltás előtt működő állambiztonsági szolgálatok által beszervezett hálózati személy neve és adata. A dokumentumok már elérhetőek a nyitottaktak.hu oldalon. A számos titkosszolgálati irattípus közül most három vált bárki számára ingyenesen hozzáférhetővé: a 6-os karton, vagyis a hálózati személy nyilvántartási lapja, a B (azaz beszervezési) -napló és a H (azaz hálózati) - adattár. A szerdától megismerhető ügynökakták III/I-es, vagyis a hírszerzéssel kapcsolatos dokumentumait és adatait viszont nem hozzák nyilvánosságra. Ezzel kapcsolatosan Magyar Péter miniszterelnök elmondta, hogy a magyar nemzetbiztonságnak még most is vannak ezzel kapcsolatos érdekei, és nagyon nagy nemzetközi és egyéb problémákat tudna az ország részére okozni, ha ezek nyilvánosságra kerülnének. Magyar Péter egyébként a nyilvánosságra kerülő információk méltósággal és emberséggel történő kezelésére szólította fel az állampolgárokat a mai budapesti sajtótájékoztatóján. Rámutatott: a napvilágra kerülő információkról inkább beszélni érdemes, nem pedig ítélkezni miattuk.
" ["post_title"]=> string(83) "Nyilvánosságra került 60 ezer hálózati személy neve és adata Magyarországon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(75) "nyilvanossagra-kerult-60-ezer-halozati-szemely-neve-es-adata-magyarorszagon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:12:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:12:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469995" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3838 (24) { ["ID"]=> int(469993) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 14:59:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:59:52" ["post_content"]=> string(645) "A kolozsvári születésű Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a magyarországi Válasz Online-nak adott, szerdán megjelent interjújában elismerte, hogy 1957 és 1966 között "Pál" fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában. A jövőre 90 éves fotográfus maga kezdeményezte múltjának feltárását, még azelőtt, hogy nyilvánossá váltak volna a kádári titkosrendőrség hálózati személyeinek hatos kartonjai. Korniss Péter úgy fogalmazott: szégyelli egykori szerepét, ugyanakkor szeretné, ha történetét nem találgatások alapján ítélnék meg.
" ["post_title"]=> string(40) "Korniss Péter beismerte, hogy jelentett" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "korniss-peter-beismerte-hogy-jelentett" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 14:59:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:59:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469993" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3817 (24) { ["ID"]=> int(469991) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 14:57:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:57:44" ["post_content"]=> string(344) "Volodimir Zelenszkij ukrán elnök állami kitüntetést adományozott Melania Trump amerikai first ladynek a múlt héten egy frontvonalbeli városból végrehajtott humanitárius evakuálás megszervezésében játszott szerepéért - derült ki a szerdán közzétett elnöki rendeletből.
" ["post_title"]=> string(38) "Zelenszkij kitüntette Melania Trumpot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "zelenszkij-kituntette-melania-trumpot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 14:57:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:57:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469991" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3840 (24) { ["ID"]=> int(469999) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:42" ["post_content"]=> string(984) "Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ. A kormányfő a közszolgálati televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy két év után indokolt a nyugdíjak emelése, és a kabinet szeretné megvalósítani a Florin Manole munkaügyi miniszter által javasolt nyugdíjemelést. – Az emelés valószínű, de amíg nem ismerjük a pontos adatokat, nem szeretnék ígéreteket tenni – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy Románia jelenleg a költségvetési konszolidáció időszakában van, ami azt jelenti, hogy a korábban rendkívül magas államháztartási hiányt csökkenteni kell. Fontosnak nevezte a költségvetési egyensúly helyreállítását, ugyanakkor szerinte reményt és bizalmat is kell adni a lakosságnak abban, hogy javulni fog a helyzet.
" ["post_title"]=> string(97) "A miniszterelnök szerint indexálhatják a nyugdíjakat, de még nincs végleges döntés erről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "a-miniszterelnok-szerint-indexalhatjak-a-nyugdijakat-de-meg-nincs-vegleges-dontes-errol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469999" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40434) ["max_num_pages"]=> int(10109) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "99155b5223718da11827e7646cae5652" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:aa0b638184c91a4aa6d96bb55437e8be" }
A magyar köztársasági elnök magánlátogatáson vesz részt Erdélyben. Sulyok Tamás, június 6-án, pénteken a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Teológiai Líceum…
Continue Reading
A progresszív adózás bevezetését, a hozzáadottérték-adó, a jövedéki adó és más adók emelését javasolja Romániának a Nemzetközi Valutaalap a költségvetési…
Continue Reading
Kétszer játssza június 17-én, kedden Bukarestben a Jézus Krisztus Szupersztár című musicalt a Kolozsvári Magyar Opera, miután az este 8…
Continue Reading
Azonnali támogatást kapnak az árvízkárosult települések és az RMDSZ kérésére finanszírozást biztosítanak a Korond-patak záportározójára is – jelentette be ma…
Continue Reading
Parajd térségében két műszakban dolgoznak a kotrógépek, hogy tartani lehessen a Korond-patak elterelésének július eleji határidejét – jelentette ki a…
Continue Reading
A parajdi sóbánya helyzetét gyorsan rendezni kell, és a vétkeseket felelősségre fogják vonni – jelentette ki a tegnapi kormányülés után a környezetvédelmi miniszter.
(tovább…) Continue Reading
Véglegesen elterelik a Korond-patakot, hogy a jövőben ne károsíthassa a parajdi sóbányát – jelentette be a katasztrófavédelmi főosztály vezetője. Raed Arafat hozzátette, a munkálatok július 1-ig befejeződnek.
(tovább…) Continue Reading
A kormányt továbbra is foglalkoztatja az árvíz sújtotta Kovászna és Hargita megyei települések helyzete – közölte Cătălin Predoiu, aki bejelentette,…
Continue Reading
A mérések szerint a Kis-Küküllő mentén lévő 16 településen a vezetékes víz sókoncentrációja még mindig magas, emberi fogyasztásra alkalmatlan, ezért az állami tartalékalapból eddig 74.000 liter ivóvizet osztottak ki az érintett lakosságnak.
(tovább…) Continue Reading
A Propark – Védett Területekért Alapítvány cáfolta Bogdan Ivan ügyvivő gazdasági miniszternek azt az állítását, hogy egy hódcsalád miatt nem…
Continue Reading
Brüsszel nem függeszti fel a Romániának szánt uniós forrásokat – hangsúlyozta Tánczos Barna tegnap. A pénzügyminiszter szerint hétfőn hozzák nyilvánosságra a deficitcsökkentő csomagot, amelyen jelenleg munkacsoportok dolgoznak.
(tovább…) Continue Reading
Örvend annak, hogy minden Europa-párt politikai alakulat kész kormányra lépni – jelentette ki Nicuşor Dan. Az államfő hozzátette, folytatódnak a…
Continue ReadingA magyar köztársasági elnök magánlátogatáson vesz részt Erdélyben. Sulyok Tamás, június 6-án, pénteken a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Teológiai Líceum megtekintésével kezdi székelyföldi magánlátogatását, majd Gyimesbükkön találkozik Salamon atyával a Krisztus Szent Teste és Vére Plébániában.
Szombaton részt vesz a csíksomlyói pünkösdi búcsún és szentmisén, hétfőn pedig a Nyergestetőre látogat, ahol a Székely hősök Emlékművénél kopjafaavatásra kerül sor. Ezután a Kovászna megyei Kézdiszentléleken a római katolikus erődtemplomban tartandó pünkösdi búcsú szentmiséjén is részt vesz. Székelyföldi magánlátogatását Sulyok Tamás Illyefalván, a Keresztyén Ifjúsági és Diakóniai Alapítvány központjának megtekintésével zárja.

A progresszív adózás bevezetését, a hozzáadottérték-adó, a jövedéki adó és más adók emelését javasolja Romániának a Nemzetközi Valutaalap a költségvetési hiány csökkentése érdekében.
A nemzetközi pénzintézet szakértői pénteken hozták nyilvánosságra javaslataikat, amelyek tartalmazzák az adóteher átirányítását a munka adózásáról a fogyasztás adózására és kisebb mértékben a tőke megadózására. A pénzintézet szerint, ha mindezen intézkedéséket maradéktalanul életbe ültetik, legalább a GDP 1,2 százalékát jelentő többlet bevételt biztosítanak az állami költségvetésnek.
A Nemzetközi Valutaalap szakértői szerint jelentősen csökkenteni vagy épp törölni kellene az egészségügyi biztosítási hozzájárulást az adófizetők többsége esetében. Egy másik javaslat szerint a jelenlegi egylépcsős helyett 15 és 25 százalékos, kétlépcsős adózási rendszert kellene bevezetni. Ugyanakkor egységesíteni kell a jelenleg különböző jövedéki adó szinteket, kivételt csak az alapélelmiszerek képeznének, a TVA mértékét pedig legalább 20 majd később 21 százalékra kellene emelni, közelebb az uniós 22 százalékos átlaghoz.

Kétszer játssza június 17-én, kedden Bukarestben a Jézus Krisztus Szupersztár című musicalt a Kolozsvári Magyar Opera, miután az este 8 órára betervezett, eredetileg egyedüli előadásra már elfogytak a jegyek - közölte Facebook-oldalán a kolozsvári intézmény. - Nagy öröm számunkra, hogy második előadásunk már teltházas. Akinek még nem sikerült jegyet váltani, de szeretné megtekinteni, most megteheti, hiszen vannak még helyek a délután 5 órától kezdődő produkcióra - olvasható a Kolozsvári Magyar Opera Facebook-oldalán.
A kolozsvári opera ismét résztvesz valamennyi hazai zenés színház társaságában a június 15. és 24. között megszervezett 4. Bukaresti Nemzetközi Operafesztiválon, amelynek célja megismertetni a fővárosi zenekedvelő és szakmai közönséggel a vidéki operaházak produkcióit, de a régióban működő külföldi társulatokkal való kapcsolatépítés is. A Kolozsvári Magyar Opera minden évben különleges és ritkán játszott művekkel jelentkezett a seregszemlére, ezért mindig nagy volt az érdeklődés produkciói iránt. Ez az idén is így van, hiszen - amint Szép Gyula igazgató korábban rádiónknak elmondta - a Jézus Krisztus Szupersztárt hazai kőszínházban még nem játszották. Az első előadás június 17-én, kedden délután 5 órakor kezdődik, a második előadás ugyanaznap este 8 órakor, mindkettő a Bukaresti Operaházban.
" ["post_title"]=> string(96) "Kétszer játssza Bukarestben a Jézus Krisztus Szupersztár musicalt a Kolozsvári Magyar Opera" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(91) "ketszer-jatssza-bukarestben-a-jezus-krisztus-szupersztar-musicalt-a-kolozsvari-magyar-opera" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-06-06 19:35:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-06-06 16:35:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=451109" ["menu_order"]=> int(5842) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3807 (24) { ["ID"]=> int(451103) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-06-05 16:35:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-06-05 13:35:17" ["post_content"]=> string(2202) "Azonnali támogatást kapnak az árvízkárosult települések és az RMDSZ kérésére finanszírozást biztosítanak a Korond-patak záportározójára is - jelentette be ma Tánczos Barna ügyvivő pénzügyminiszter. „Kérésünkre azonnali támogatásként eszközöket és tartós élelmiszereket kap Kökösbácstelek és Nagyborosnyó az állami stratégiai tartalékból. Ezekről ma döntött az Országos Vészhelyzeti Bizottság a két árvíz sújtotta településen összesített azonnali segítségnyújtáshoz szükséges igények alapján. Továbbra is szorosan együttműködünk a helyi önkormányzatokkal és hatóságokkal, hogy a kárfelmérések után további támogatást tudjunk nyújtani Kovászna megyének és az árvízkárosult lakosoknak” – nyilatkozta Tánczos Barna RMDSZ-es pénzügyminiszter, miniszterelnök-helyettes.
A mai döntés alapján több tonna üzemanyagot és több tonna ivóvizet, az elszállásoláshoz szükséges tábori ágyakat és eszközöket, vízálló ruházatot és több száz kiló tartós élelmiszert, konzerveket juttatnak el azonnal Kökösbácstelekre és Nagyborosnyóra. Tánczos Barna ugyanakkor arról is tájékoztatott: az RMDSZ határozott kérésére az Országos Vízügyi Hatóság elkülönítette a szükséges összeget a Korond-patak záportározójának tervezésére és építésére. „A vízügyi hatóság ma benyújtott éves költségvetésében kérésünkre lemondtak a székhelyvásárlásról, és az így átcsoportosított 50 millió lejt árvízvédelmi munkálatokra fordítják. 3 millió lejt különítettek el arra, hogy a lehető legrövidebb idő alatt elkészülhessen a Korond-patakon épülő záportározó terve, ami után a fennmaradó összegből az építési munkálatokat is finanszírozni tudják. Továbbra is minden kormányzati eszközzel segítjük a parajdi helyzet hatékony rendezését és a helyi közösség támogatását” – mondta Tánczos Barna.
" ["post_title"]=> string(115) "Tánczos Barna: azonnali támogatás az árvízkárosultaknak, a Korond-patak záportározójára is megvan a pénz" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(102) "tanczos-barna-azonnali-tamogatas-az-arvizkarosultaknak-a-korond-patak-zaportarozojara-is-megvan-a-penz" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-06-05 16:35:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-06-05 13:35:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=451103" ["menu_order"]=> int(5844) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3780 (24) { ["ID"]=> int(451090) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-06-05 13:43:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-06-05 10:43:09" ["post_content"]=> string(436) "Parajd térségében két műszakban dolgoznak a kotrógépek, hogy tartani lehessen a Korond-patak elterelésének július eleji határidejét - jelentette ki a gazdasági miniszter a tegnapi kormányülés után. Bogdan Ivan elmondta: elrendelték egy 100 méter hosszú, 6-8 méter széles ideglenes víztározó létrehozását, amit megelőz a kiszemelt terület megtisztítása.
" ["post_title"]=> string(46) "Folyamatosan dolgoznak a kotrógépek Parajdon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "folyamatosan-dolgoznak-a-kotrogepek-parajdon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-06-05 13:43:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-06-05 10:43:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=451090" ["menu_order"]=> int(5845) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3779 (24) { ["ID"]=> int(451088) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-06-05 13:41:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-06-05 10:41:47" ["post_content"]=> string(714) "A parajdi sóbánya helyzetét gyorsan rendezni kell, és a vétkeseket felelősségre fogják vonni - jelentette ki a tegnapi kormányülés után a környezetvédelmi miniszter.
Mircea Fechet közölte, hogy a miniszterelnök ellenőrző testülete dolgozik a bányakatasztrófa okainak feltárásán. Elmondta, hogy ezekben a napokban sok szakértői jelentést olvasott a bánya elárasztásához vezető mulasztásokról. Emlékeztetett, hogy már 1970 óta vannak dokumentált vízszivárgásos esetek, az elmúlt években több ilyen incidens történt.
" ["post_title"]=> string(79) "Kivizsgálást és felelősségre vonást ígér a környezetvédelmi miniszter" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(69) "kivizsgalast-es-felelossegre-vonast-iger-a-kornyezetvedelmi-miniszter" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-06-05 13:41:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-06-05 10:41:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=451088" ["menu_order"]=> int(5846) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3778 (24) { ["ID"]=> int(451085) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2025-06-05 13:40:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-06-05 10:40:29" ["post_content"]=> string(1050) "Véglegesen elterelik a Korond-patakot, hogy a jövőben ne károsíthassa a parajdi sóbányát - jelentette be a katasztrófavédelmi főosztály vezetője. Raed Arafat hozzátette, a munkálatok július 1-ig befejeződnek.
Elmondta, nemzetközi szakértői csoport érkezik csütörtök reggel Parajdra, hogy a legjobb megoldásokat találják meg a lakosság és a környezet szempontjából. Az európai polgári védelem szakértői legalább a jövő hét közepéig maradnak a helyszínen és folyamatosan dolgoznak az ünnepek alatt is - mondta az államtitkár. A hatóságok közölték, hogy a parajdi sóbányában lévő 4 millió köbméter vizet egy mesterséges sós tóba szivattyúzzák át. Tegnap felszereltek három szeizmikus megfigyelő állomást is, hogy könnyebb legyen a bánya felügyelete és idejében tudják jelezni, ha a régi bányarész tetőzete omlani kezd.
" ["post_title"]=> string(43) "A hónap végéig elterelik Korond-patakát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "a-honap-vegeig-elterelik-korond-patakat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-06-05 14:12:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-06-05 11:12:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=451085" ["menu_order"]=> int(5847) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3777 (24) { ["ID"]=> int(451083) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-06-05 13:36:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-06-05 10:36:32" ["post_content"]=> string(510) "A kormányt továbbra is foglalkoztatja az árvíz sújtotta Kovászna és Hargita megyei települések helyzete - közölte Cătălin Predoiu, aki bejelentette, hogy hamarosan ismét Parajdra látogat. Az ügyvivő miniszterelnök úgy értékelte, hogy a bányakatasztrófa miatt Parajdon továbbra is 'nagyon nehéz' a helyzet. Mindent megtesznek, ami emberileg lehetséges, hogy segítsenek a térségben élő közösségeknek – hangsúlyozta Predoiu.
" ["post_title"]=> string(75) "Napirenden tartja a kormány a vízzel elöntött települések kérdését" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "napirenden-tartja-a-kormany-a-vizzel-elontott-telepulesek-kerdeset" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-06-05 13:36:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-06-05 10:36:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=451083" ["menu_order"]=> int(5848) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3776 (24) { ["ID"]=> int(451081) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-06-05 13:35:18" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-06-05 10:35:18" ["post_content"]=> string(731) "A mérések szerint a Kis-Küküllő mentén lévő 16 településen a vezetékes víz sókoncentrációja még mindig magas, emberi fogyasztásra alkalmatlan, ezért az állami tartalékalapból eddig 74.000 liter ivóvizet osztottak ki az érintett lakosságnak.
A Maros megyei vészhelyzeti bizottság közleménye szerint hétfőn elrendelt 30 napos veszélyhelyzet idején naponta kétszer - reggel és délben - végzik a méréseket. Ismét figyelmeztetnek, hogy a vezetékes víz csak tisztálkodásra és háztartási célokra használható, ivásra és főzésre nem.
" ["post_title"]=> string(39) "Továbbra sem fogyasztható az ivóvíz" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "tovabbra-sem-fogyaszthato-az-ivoviz" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-06-05 13:35:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-06-05 10:35:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=451081" ["menu_order"]=> int(5849) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3775 (24) { ["ID"]=> int(451079) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-06-05 13:33:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-06-05 10:33:58" ["post_content"]=> string(529) "A Propark - Védett Területekért Alapítvány cáfolta Bogdan Ivan ügyvivő gazdasági miniszternek azt az állítását, hogy egy hódcsalád miatt nem valósult meg a Korond-patak elterelése, ami megmenthette volna a parajdi sóbányát. A szervezet Facebook-oldalán közzétett állásfoglalása szerint a biológiai sokféleség feltérképezése során nem találtak hódokat, ezért nem is javasoltak konkrét intézkedéseket a faj védelmére Parajd térségében.
" ["post_title"]=> string(29) "Cáfolnak a környezetvédők" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(25) "cafolnak-a-kornyezetvedok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-06-05 14:13:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-06-05 11:13:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=451079" ["menu_order"]=> int(5850) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3773 (24) { ["ID"]=> int(451077) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-06-05 13:32:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-06-05 10:32:21" ["post_content"]=> string(1024) "Brüsszel nem függeszti fel a Romániának szánt uniós forrásokat – hangsúlyozta Tánczos Barna tegnap. A pénzügyminiszter szerint hétfőn hozzák nyilvánosságra a deficitcsökkentő csomagot, amelyen jelenleg munkacsoportok dolgoznak.
Tánczos figyelmeztetett, hogy 'a türelmi idő rövid', és ha Románia nem cselekszik gyorsan, szankciókra számíthat. Az Európai Bizottság a tegnap közzétett országspecifikus ajánlásában arra kérte az Európai Unió Tanácsát, állapítsa meg, hogy Románia nem tett hatékony intézkedéseket a költségvetési hiány csökkentésére. A román gazdaság problémáit összefoglaló dokumentum szerint Románia kiadásainak növekedése jóval meghaladja a hét évre szóló deficitcsökkentési tervben rögzített felső határt, ami veszélyezteti a túlzott hiány 2030-ig történő kiigazítását.
" ["post_title"]=> string(53) "Pénzt kapunk, de rövid a türelmi idő Brüsszelben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "penzt-kapunk-de-rovid-a-turelmi-ido-brusszelben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-06-05 13:32:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-06-05 10:32:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=451077" ["menu_order"]=> int(5851) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3765 (24) { ["ID"]=> int(451075) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2025-06-05 13:31:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-06-05 10:31:10" ["post_content"]=> string(465) "Örvend annak, hogy minden Europa-párt politikai alakulat kész kormányra lépni - jelentette ki Nicuşor Dan. Az államfő hozzátette, folytatódnak a tárgyalások és hétfőn délután szélesebb körben, fejezetenként vitatják meg és véglegesítik a dokumentumot. Nicuşor Dan szerint egyelőre munkapéldányról van szó, tehát bármi kiszivárogna a megbeszélésekről nem végleges információ.
" ["post_title"]=> string(55) "Hétfőn véglegesítik a kormányzati intézkedéseket" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "hetfon-veglegesitik-a-kormanyzati-intezkedeseket" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-06-05 14:20:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-06-05 11:20:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=451075" ["menu_order"]=> int(5852) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3810 (24) { ["ID"]=> int(451125) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2025-06-06 14:12:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-06-06 11:12:28" ["post_content"]=> string(1291) "A magyar köztársasági elnök magánlátogatáson vesz részt Erdélyben. Sulyok Tamás, június 6-án, pénteken a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Teológiai Líceum megtekintésével kezdi székelyföldi magánlátogatását, majd Gyimesbükkön találkozik Salamon atyával a Krisztus Szent Teste és Vére Plébániában.
Szombaton részt vesz a csíksomlyói pünkösdi búcsún és szentmisén, hétfőn pedig a Nyergestetőre látogat, ahol a Székely hősök Emlékművénél kopjafaavatásra kerül sor. Ezután a Kovászna megyei Kézdiszentléleken a római katolikus erődtemplomban tartandó pünkösdi búcsú szentmiséjén is részt vesz. Székelyföldi magánlátogatását Sulyok Tamás Illyefalván, a Keresztyén Ifjúsági és Diakóniai Alapítvány központjának megtekintésével zárja.
