Több európai politikus – a német kancellár, a brit miniszterelnök – is elítélte Trump diktátoros kijelentéseit.
Continue Reading
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szerint Magyarországon a Tisza-kormány a végrehajtott jogszabály-módosításokkal felszámolta a demokráciát és a jogállamot, ami bűncselekmény. A Fidesz elnöke erről ma a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban beszélt. Orbán Viktor élesen bírálta azokat a jogszabályi változásokat, amelyeket az új magyar kormány kezdeményezett az áprilisi magyar parlamenti választások után. Orbán Viktort hallják.
Románia GDP-arányos költségvetési hiánya 2 százalékra mérséklődött az idei első hat hónapban a tavalyi első fél évben jegyzett 3,64 százalékhoz képest - közölte a pénzügyminisztérium. Nominális értéken az egy évvel korábbi 69,8 milliárd lejről közel 28,8 milliárd lejjel 41 milliárd lejre csökkent a deficit, ami azt jelzi, hogy a költségvetési konszolidáció továbbra is a tervek szerint halad - hangsúlyozták a tárca közleményében. Az államháztartás bevételei 10,3 százalékkal haladják meg az egy évvel korábbi szintet. A költségvetés kiadásai GDP-arányosan 19,85 százalékról 18,66 százalékra mérséklődtek. Nominális értéken a kiadások 383,5 milliárd lejt tettek ki, ami az egy évvel korábbihoz képest enyhe, 0,8 százalékos növekedést jelent. Alexandru Nazare ügyvivő pénzügyminiszter úgy értékelte, hogy ezek az adatok egyértelműen jelzik Románia elkötelezettségét a felelős költségvetési politika mellett. Hangsúlyozta, az adatok azt bizonyítják, hogy a fiskális konszolidációs terv eredményes.
" ["post_title"]=> string(81) "Az első fél évben 2 százalékra mérséklődött az államháztartási hiány" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "az-elso-fel-evben-2-szazalekra-merseklodott-az-allamhaztartasi-hiany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-25 10:54:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-25 07:54:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465858" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3557 (24) { ["ID"]=> int(465856) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-25 10:52:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-25 07:52:44" ["post_content"]=> string(740) "A Szociáldemokrata Párt (PSD) soha nem fog megszavazni olyan közalkalmazotti bértörvényt, amely megszorításokhoz vezet, elszegényíti a lakosságot, és lerombolja az egészségügyi, valamint az oktatási rendszert - jelentette ki pénteken Sorin Grindeanu pártelnök. A képviselőház elnöke egy Facebook-bejegyzésben leszögezte, a jogszabálytervezetről előzetesen valamennyi szakszervezeti szövetséggel valós, nem pedig nevetségesen színlelt társadalmi párbeszédet kellett volna folytatni. Közölte: a PSD a jelenlegi formájában nem támogatja a tervezetet. Grindeanu kifogásolta egyebek mellett a pótlékok intézményenkénti 20 százalékos plafonját.
" ["post_title"]=> string(75) "A PSD nem szavazza meg a bértörvény tervezetét a jelenlegi formájában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(69) "a-psd-nem-szavazza-meg-a-bertorveny-tervezetet-a-jelenlegi-formajaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-25 10:52:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-25 07:52:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465856" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3412 (24) { ["ID"]=> int(465854) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-25 10:51:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-25 07:51:28" ["post_content"]=> string(1006) "A magyar kormány a jövőben is támogatja az erdélyi magyar felsőoktatási intézményeket – közölte Facebook-oldalán a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem. A bejegyzés szerint a Pro Bono Publico konzorcium igazgatótanácsát csütörtökön Budapesten fogadta Tarr Zoltán, a magyar Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium vezetője. A konzorciumot többek között Tonk Márton, a Sapientia rektora, Pálfi József, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora, valamint Kovács Sándor, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet rektora képviselte. A közlés szerint a magyar kormány képviselői meghallgatták az intézményvezetők beszámolóit, majd Tarr Zoltán megerősítette, hogy a magyar kormány továbbra is finanszírozza az erdélyi magyar felsőoktatási intézményeket. Azt is jelezte, hogy áttekintik az elmúlt tíz évben nyújtott támogatások felhasználásának tapasztalatait.
" ["post_title"]=> string(62) "A Sapientia EMTE számíthat a magyar kormány támogatására" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "a-sapientia-emte-is-szamithat-a-magyar-kormany-tamogatasara" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-25 10:54:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-25 07:54:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465854" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3555 (24) { ["ID"]=> int(465861) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-25 13:02:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-25 10:02:34" ["post_content"]=> string(736) "Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szerint Magyarországon a Tisza-kormány a végrehajtott jogszabály-módosításokkal felszámolta a demokráciát és a jogállamot, ami bűncselekmény. A Fidesz elnöke erről ma a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban beszélt. Orbán Viktor élesen bírálta azokat a jogszabályi változásokat, amelyeket az új magyar kormány kezdeményezett az áprilisi magyar parlamenti választások után. Orbán Viktort hallják.

Több európai politikus – a német kancellár, a brit miniszterelnök – is elítélte Trump diktátoros kijelentéseit.
Continue Reading
Lettországban mintegy 500 ezer lakosnak lesz lehetősége arra, hogy veszély esetén menedéket találjon.
Continue Reading
A magyar miniszterelnök szerint Donald Trump és Elon Musk rávilágított egy „politikai korrupciós hálózatra”, amely Magyarországot is érintette.
Continue Reading
A kormányfő szerint a megbeszélések tárgyát többek között az országos helyreállítási terv újratárgyalása képezi.
Continue Reading
Erről a mai kormányülés elején nyilatkozott Marcel Ciolacu.
Continue Reading
Mobiltelefonok használatára vonatkozó szabályzatok újravizsgálását kéri az iskolákban az Oktatási és Kutatási Minisztérium.
Continue Reading
A lakásépítés volumene 22,1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.
Continue Reading
A beruházás értéke 750 millió euró.
Continue Reading
Nevelésen és a tudományos ismereteken alapuló stratégiát sürget a népesség elöregedésének megelőzésére Daniel David tanügyminiszter.
Continue ReadingAz AUR március elsejére ‘az eddigi legnagyobb’ felvonulást szervezi Bukarestben.
Continue Reading
Az amerikai külügyminisztérium nem kívánta hivatalosan kommentálni a Bloomberg információit.
Continue Reading
Emmanuel Macron francia elnök tegnap délután az Elysée-palotában fogadta Ilie Bolojan ügyvivő államfőt.
Continue ReadingEgyre inkább elmérgesedni látszik a Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti párbeszéd. Tegnap Trump diktátornak nevezte Zelenszkijt, „akinek hamarosan nem lesz országa”.
Keith Kellogg, az amerikai elnök Ukrajna-ügyi különmegbízottja eközben Kijevben tartózkodik, ahol már találkozott Olekszandr Szirszkijjel, a hadsereg főparancsnokával, ma pedig az ukrán elnökkel tárgyal. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is megerősítette egy videóüzenetben, hogy találkozik Donald Trump Ukrajna-ügyi különmegbízottjával, Keith Kellogg-gal.
Eközben több európai politikus - mint például a német kancellár, a brit miniszterelnök - is elítélte Trump diktátoros kijelentéseit.
Lettország 22 millió eurót költ uniós forrásokból menedékhelyekre – közölte a rigai belügyminisztériumra hivatkozva a Rador hírügynökség.
Az Európai Regionális Fejlesztési Alapból finanszírozott összeg legalább 500 állami tulajdonban lévő ingatlan átalakítását tenné lehetővé menedékhelyek átalakítására. A menedékhelyek kialakításához a lett tűzoltó- és mentőszolgálat eddig 3200 pincét vizsgált meg állami és önkormányzati épületekben. Ezek közül közel 400-at alkalmasnak talált, több mint 1200-at pedig részben alkalmasnak. Ennek eredményeként Lettországban mintegy 500 ezer lakosnak lesz lehetősége arra, hogy veszély esetén menedéket találjon.
Korábban Ruben Brekelmans holland védelmi miniszter arra figyelmeztetett, hogy egy esetleges tűzszünet Ukrajna és Oroszország között a balti államokra irányuló orosz fenyegetés növekedéséhez vezethet.
" ["post_title"]=> string(73) "Lettország 22 millió eurót költ uniós forrásokból menedékhelyekre" ["post_excerpt"]=> string(108) "Lettországban mintegy 500 ezer lakosnak lesz lehetősége arra, hogy veszély esetén menedéket találjon." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(65) "lettorszag-22-millio-eurot-kolt-unios-forrasokbol-menedekhelyekre" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-20 14:04:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-20 12:04:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447539" ["menu_order"]=> int(4822) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3406 (24) { ["ID"]=> int(447537) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-20 14:02:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-20 12:02:12" ["post_content"]=> string(1037) "Szigorú törvények kidolgozását kérte az Egyesült Államok által finanszírozott médiaintézmények és civil szervezetek betiltására Magyarországon
Orbán Viktor miniszterelnök – adja hírül a Hotnews hírportál a Magyar Nemzet beszámolójára hivatkozva, amely szerint Orbán egy keddi, zárt ajtós megbeszélésen közölte képviselőivel, hogy az „elit globalista liberálisok világszerte terjesztették agendájukat” ezekkel az eszközökkel, és ezt meg kell akadályozni Magyarországon.
A magyar miniszterelnök szerint Donald Trump és Elon Musk rávilágított egy „politikai korrupciós hálózatra”, amely Magyarországot is érintette. Orbán állítása szerint ennek a hálózatnak Soros György és az amerikai Demokrata Párt volt a fő támogatója, amely „milliárdokat ölt az USA által finanszírozott médiába és NGO-kba, hogy beavatkozzanak a magyar politikai életbe”.
" ["post_title"]=> string(118) "Orbán Viktor szigorú törvények kidolgozását kérte egyes médiaintézmények és civil szervezetek betiltására" ["post_excerpt"]=> string(158) "A magyar miniszterelnök szerint Donald Trump és Elon Musk rávilágított egy „politikai korrupciós hálózatra”, amely Magyarországot is érintette. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(105) "orban-viktor-szigoru-torvenyek-kidolgozasat-kerte-egyes-mediaintezmenyek-es-civil-szervezetek-betiltasara" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-20 14:02:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-20 12:02:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447537" ["menu_order"]=> int(4823) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3584 (24) { ["ID"]=> int(447535) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-20 14:00:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-20 12:00:21" ["post_content"]=> string(538) "Az Európai Bizottság vezetőjével találkozik holnap Brüsszelben Marcel Ciolacu ideiglenes elnök, aki személyesen tárgyal Ursula von der Leyen bizottsági vezetővel. A kormányfő elmondta, a megbeszélések tárgyát többek között az országos helyreállítási terv újratárgyalása képezi.
Ciolacu hozzátette, arra is törekedni fog, hogy elérje a kisebb társfinanszírozású beruházások átcsoportosítását.
" ["post_title"]=> string(66) "Az EB vezetőjével találkozik holnap Brüsszelben Marcel Ciolacu" ["post_excerpt"]=> string(130) "A kormányfő szerint a megbeszélések tárgyát többek között az országos helyreállítási terv újratárgyalása képezi. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "az-eb-vezetojevel-talalkozik-holnap-brusszelben-marcel-ciolacu" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-20 14:00:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-20 12:00:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447535" ["menu_order"]=> int(4824) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3579 (24) { ["ID"]=> int(447532) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-20 13:59:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-20 11:59:04" ["post_content"]=> string(1413) "A kormánynak alárendelt és az általa irányított 32 intézményben 1800 köztisztviselői állást szüntetnek meg - közölte a mai kormányülés elején Marcel Ciolacu.
A miniszterelnök bejelentette, hogy hatóságokat és intézményeket szüntetnek meg, illetve vonnak össze, csökkentik az alkalmazottak számát, és felszámolnak a közméltósági tisztségeket. A román kormány történetének legnagyobb kiadáscsökkentésébe kezdünk, a működési oldalon – hivatkozott korábbi ígéretére a miniszterelnök, majd rámutatott: „Összességében a posztok tömeges, 13,5 százalékos csökkentéséről beszélünk. Úgy gondolom, hogy ez egy konkrét jelzés, amelyet a közvélemény és különösen az üzleti környezet vár el tőlünk” - hangsúlyozta Ciolacu.
Idén folytatják a gazdák támogatását, többek között a mezőgazdaságban használt gázolaj támogatásán keresztül, összesen 500 millió lej értékben. Emellett közel 50 millió eurós pénzügyi támogatás jár a mezőgazdasági termelőknek, juh- és kecsketenyésztőknek. A támogatás, amely kárpótolni kívánja a tavalyi aszály okozta veszteségeket, április 30-ig jut el a gazdákhoz – tette hozzá az ideiglenes elnök.
" ["post_title"]=> string(57) "Csaknem 2 ezer köztisztviselői állást szüntetnek meg" ["post_excerpt"]=> string(65) "Erről a mai kormányülés elején nyilatkozott Marcel Ciolacu. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "csaknem-2-ezer-koztisztviseloi-allast-szuntetnek-meg" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-20 13:59:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-20 11:59:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447532" ["menu_order"]=> int(4825) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3580 (24) { ["ID"]=> int(447530) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-20 13:57:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-20 11:57:10" ["post_content"]=> string(932) "Mobiltelefonok használatára vonatkozó szabályzatok újravizsgálását kéri az iskolákban az Oktatási és Kutatási Minisztérium. A cél az oktatás és a tanuló érdekeinek, valamint a tanár státuszának védelme.
A tanügyminiszter mai közleményében kijelentette, hogy nem támogatja a mobiltelefonok teljes betiltását az iskolákban, de az eszközök tantermi használatát szigorú kontroll alatt kell tartani, hogy szükség esetén segítségül szolgáljon, de ne zavarja az oktatás folyamatát.
Az oktatási és kutatási minisztérium felkérte az iskolaigazgatókat és tanfelügyelőket, hogy vizsgálják meg saját szabályzatukat e téren, beleértve az alkalmazás kiértékelésének módját és a kilátásba helyezett szankciókat is.
" ["post_title"]=> string(82) "Daniel David: Szigorúan kell ellenőrizni a mobiltelefonok tantermi használatát" ["post_excerpt"]=> string(140) "Mobiltelefonok használatára vonatkozó szabályzatok újravizsgálását kéri az iskolákban az Oktatási és Kutatási Minisztérium. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(77) "daniel-david-szigoruan-kell-ellenorizni-a-mobiltelefonok-tantermi-hasznalatat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-20 13:57:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-20 11:57:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447530" ["menu_order"]=> int(4826) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3581 (24) { ["ID"]=> int(447523) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-20 11:33:18" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-20 09:33:18" ["post_content"]=> string(1279) "Tavaly 5,9 százalékkal csökkent az építőipari termelés hazánkban - közölte ma az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A lakásépítés volumene 22,1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, míg a nem lakás jellegű épületek terén 8 százalékos volt a visszaesés. Az infrastrukturális beruházások volumene 2 százalékkal emelkedett.
Decemberben az építőipari termelés a nyers adatok szerint 11,6 százalékkal, a naptárhatástól megtisztított adatok szerint pedig 14,3 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. A nyers adatok szerint a lakásépítés volumene 10 százalékkal csökkent, a nem lakás jellegű épületek terén 13,5, az infrastrukturális beruházások terén pedig 1,1 százalékos volt a visszaesés. A naptárhatástól megtisztított adatok 6,6 százalékos csökkenést mutatnak a lakásépítés, 5 százalékost a nem lakás jellegű épületek és 7,4 százalékost az infrastrukturális beruházások terén. Novemberhez képest a naptárhatástól megtisztított adatok szerint 3,3 százalékkal nőtt az építőipar teljesítménye.
" ["post_title"]=> string(50) "Csaknem 6%-al csökkent az építőipari termelés" ["post_excerpt"]=> string(83) "A lakásépítés volumene 22,1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "csaknem-6-al-csokkent-az-epitoipari-termeles" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-20 11:33:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-20 09:33:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447523" ["menu_order"]=> int(4827) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3582 (24) { ["ID"]=> int(447521) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-20 11:26:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-20 09:26:12" ["post_content"]=> string(583) "A két zöld hidrogént gyártó berendezést is tartalmazó üzem a Prahova megyében található Petrobrazi finomító részeként fog működni, és légijárművekbe való környezetbarát üzemanyagot, valamint megújuló alapanyagokból előállított gázolajat fog gyártani.
Az üzem tervezett gyártási kapacitása évente 250 ezer tonna, ami révén az OMV Petrom lesz Délkelet-Európa legnagyobb bioüzemanyag gyártója. A beruházás értéke 750 millió euró.
" ["post_title"]=> string(53) "Bioüzemenyagot gyártó üzemet épít az OMV Petrom" ["post_excerpt"]=> string(41) "A beruházás értéke 750 millió euró." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "biouzemenyagot-gyarto-uzem-epiteset-kezdte-meg-az-omv-petrom" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-20 11:37:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-20 09:37:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447521" ["menu_order"]=> int(4828) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3583 (24) { ["ID"]=> int(447519) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-20 11:24:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-20 09:24:59" ["post_content"]=> string(874) "Nevelésen és a tudományos ismereteken alapuló stratégiát sürget a népesség elöregedésének megelőzésére Daniel David tanügyminiszter.
A tárcavezető arra reagált egy közleményben, hogy az ENSZ jelentései szerint Románia a népességöregedés miatt veszélyeztetett országok egyike. Daniel David szerint ez a jelenség a következő években még hangsúlyosabbá válik, mivel a szülőképes korú nők száma és a születési ráta csökken. Emiatt a miniszter szükségesnek látja egy nevelésen és a tudományos ismereteken alapuló stratégia kidolgozását, amelynek szerinte az Orvostudományi Akadémia Családi egészség és születési arányszám című országos multidiszciplináris tanulmányából kellene kiindulnia.
" ["post_title"]=> string(86) "Stratégiát sürget a népesség elöregedésének megelőzésére a tanügyminiszter" ["post_excerpt"]=> string(149) "Nevelésen és a tudományos ismereteken alapuló stratégiát sürget a népesség elöregedésének megelőzésére Daniel David tanügyminiszter. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(74) "strategiat-surget-a-nepesseg-eloregedesenek-megelozesere-a-tanugyminiszter" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-20 11:25:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-20 09:25:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447519" ["menu_order"]=> int(4829) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3543 (24) { ["ID"]=> int(447517) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-20 11:23:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-20 09:23:15" ["post_content"]=> string(390) "Călin Georgescu államelnök-jelöltségét támogató aláírásokat gyűjt a Románok Egyesüléséért Szövetség – jelentette be Gianina Șerban képviselő.
A politikus azt is közölte, hogy az AUR március elsejére 'az eddigi legnagyobb' felvonulást szervezi Bukarestben.
" ["post_title"]=> string(84) "Călin Georgescu államelnök-jelöltségét támogató aláírásokat gyűjt az AUR" ["post_excerpt"]=> string(83) "Az AUR március elsejére 'az eddigi legnagyobb' felvonulást szervezi Bukarestben." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(72) "calin-georgescu-allamelnok-jeloltseget-tamogato-alairasokat-gyujt-az-aur" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-20 11:23:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-20 09:23:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447517" ["menu_order"]=> int(4830) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3542 (24) { ["ID"]=> int(447515) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-20 11:11:46" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-20 09:11:46" ["post_content"]=> string(1356) "Nyilvánosan is reagált a román külügyminisztérium, miután a Bloomberg neves amerikai hírügynökség arról számolt be, hogy Donald Trump kormánya nyomást fog gyakorolni, hogy ne tiltsák be Călin Georgescu elnökválasztáson való részvételét. A washingtoni tisztségviselőkkel folytatott kétoldalú tárgyalások során nem került sor semmilyen megbeszélésre vagy beavatkozásra, ami a jelölteket vagy a romániai elnökválasztást illeti – írta a külügyminisztérium közleményében.
A Bloomberg amerikai hírügynökség tegnap reggel arról írt, hogy a román hatóságokra állítólag erős nyomás nehezedik a Trump-adminisztráció részéről, hogy biztosítsák az amerikai ügynökség által szélsőjobboldali jelöltnek bélyegzett Călin Georgescu választási kampányának akadálytalan folytatását. A Bloomberg olyan forrásokat idéz, akik névtelenséget kérve elmondták, az elmúlt napokban magánbeszélgetések zajlottak amerikai tisztviselők és román kollégáik között, amelyek szinte kizárólag a szavazásra összpontosítottak.
Az amerikai külügyminisztérium nem kívánta hivatalosan kommentálni a Bloomberg információit.
" ["post_title"]=> string(73) "Reagált a külügyminisztérium a Bloomberg Romániát érintő hírére" ["post_excerpt"]=> string(100) "Az amerikai külügyminisztérium nem kívánta hivatalosan kommentálni a Bloomberg információit." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(63) "reagalt-a-kulugyminiszterium-a-bloomberg-romaniat-erinto-hirere" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-20 11:11:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-20 09:11:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447515" ["menu_order"]=> int(4831) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3541 (24) { ["ID"]=> int(447513) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-20 11:09:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-20 09:09:28" ["post_content"]=> string(1796) "Megerősítik a francia katonai jelenlétet hazánkban – közölte Ilie Bolojan ideiglenes elnök az Emmanuel Macron, a francia elnökkel való tegnapi találkozója után. Bolojan hozzátette: a tárgyalás alkalmával megerősítettük az együttműködés és a fejlesztés folytatását gazdasági területen, valamint a védelmi iparban, amely a következő években a fejlődés pólusa lesz Romániában.
Ilie Bolojan tegnap Párizsban vett részt azon az informális találkozón, amelyet a francia elnök szervezett az ukrajnai helyzetről és az európai biztonsági kihívásokról. A találkozóra azt követően került sor, hogy először hétfőn Emmanuel Macron francia államfő kezdeményezésére Németország, Olaszország, az Egyesült Királyság, Lengyelország, Spanyolország, Hollandia és Dánia, valamint az Európai Unió és a NATO vezetői tanácskoztak Párizsban az ukrajnai helyzetről. Uniós tisztviselők szerint több EU-tagország is elégedetlenségének adott hangot amiatt, hogy csak bizonyos államok vezetői kaptak meghívást az eseményre. A megbeszélések második, tegnapi fordulójára Románia is meghívást kapott,
azonban Magyarországot és Szlovákiát nem hívták meg.
Emmanuel Macron francia elnök tegnap délután az Elysée-palotában fogadta Ilie Bolojan ügyvivő államfőt, aki az európai ügyekért felelős tanácsadója, Luminița Odobescu is elkísért a francia fővárosba. Ilie Bolojan a találkozó után elmondta, hogy egy igazságos és tartós béke elérése érdekében elengedhetetlen Ukrajna és az Európai Unió részvétele a tárgyalásokban.
" ["post_title"]=> string(68) "Ilie Bolojan: Megerősítik a francia katonai jelenlétet hazánkban" ["post_excerpt"]=> string(112) "Emmanuel Macron francia elnök tegnap délután az Elysée-palotában fogadta Ilie Bolojan ügyvivő államfőt." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(63) "ilie-bolojan-megerositik-a-francia-katonai-jelenletet-hazankban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-02-20 11:37:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-02-20 09:37:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=447513" ["menu_order"]=> int(4832) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3554 (24) { ["ID"]=> int(447541) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-02-20 14:06:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-02-20 12:06:34" ["post_content"]=> string(915) "Egyre inkább elmérgesedni látszik a Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti párbeszéd. Tegnap Trump diktátornak nevezte Zelenszkijt, „akinek hamarosan nem lesz országa”.
Keith Kellogg, az amerikai elnök Ukrajna-ügyi különmegbízottja eközben Kijevben tartózkodik, ahol már találkozott Olekszandr Szirszkijjel, a hadsereg főparancsnokával, ma pedig az ukrán elnökkel tárgyal. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is megerősítette egy videóüzenetben, hogy találkozik Donald Trump Ukrajna-ügyi különmegbízottjával, Keith Kellogg-gal.
Eközben több európai politikus - mint például a német kancellár, a brit miniszterelnök - is elítélte Trump diktátoros kijelentéseit.