A Mentsétek meg Romániát Szövetség és a Nemzeti Liberális Párt szenátorai megtámadták az alkotmánybíróságon a szenátusban döntő házként elfogadott feddhetetlenségi törvényt.
(tovább…) Continue Reading
Adásunk vendége a jazz, az elektronikus és a neoklasszikus zene területén folytatott innovatív munkásságáról ismert Barabás Lőrinc trombitaművész és zeneszerző, aki a budapesti és a nemzetközi improvizatív zenei élet egyik meghatározó szereplője. Zenél szólóban, kvartettben és a Random Szerda élén, de írt már darabot szimfonikus zenekarra is. Körülbelül két évtizedet felölelő, termékeny pályafutása során hangulatokat örökít meg, amelyeket tizenkét albumon tett közkinccsé. Bejárta a világot szólóban és kvartettjével is. Ez utóbbival fellépett az idei Csíkszeredai Nemzetközi Jazzfesztiválon is, ahol Benedek Csilla mikrofonhoz kérte.
Barabás Lőrinc az évek során olyan elismert előadókkal lépett színpadra, mint a Thievery Corporation, a Bonobo és Jean-Michel Jarre, és együttműködött Erik Truffazzal, Nicola Contéval, Takuya Kurodával, Niklas Paschburggal és Valerie June-nal. Számtalan rangos nemzetközi eseményen fellépett, többek között a Montreux Jazz Festivalon (Svájc), az iTunes Festivalon (Egyesült Királyság), a North Sea Jazz Festivalon (Hollandia), a Noosa Jazz Festivalon (Ausztrália), a Hong Kong Jazz Festivalon, a Ficamazonia Filmfesztiválon (Kolumbia), az Expo 2020 Dubain, a New York-i Town Hallban, valamint az Expo 2025 Oszakán (Japán).
Szólóprodukciójában a trombitát elektronikával, looperekkel és billentyűs hangszerekkel ötvözve egyszemélyes zenekarként teremt filmszerű zenei világot, műfajok és korszakok széles skáláját megjelenítve. Szerinte a melankolikus, filmzenei hangulatú tételek a felgyorsult világban való lelassulás és befelé fordulás igényét fejezik ki.
A neves trombitművész végtaghiánnyal született, de fél kézzel is képes teljes életet élni. Vallja, hogy az lenne a legjobb, ha a fogyatékkal élőket sem pozitív, sem negatív értelemben nem ítélnék meg, így a társadalomba való beilleszkedésük is természetes volna. Kamaszként még utcazenélt, majd elvégzete a Zeneművészeti Főiskolát, huszonévesen megalapította a Barabás Lőrinc Eklektricet (ezzel a zenekarral vált ismertté), később a Random Szerdát (havonta jelentkező improvizatív koncertsorozat, amelyben a fellépő zenészek felállása folyamatosan változik) és a Barabás Lőrinc Quartettet (jelenlegi tagjai: Premecz Mátyás - billentyűs hangszerek, Ajtai Péter – nagybőgő és Klausz Ádám -dob).

A Linz közeli Kronstorfban tervezett, ötven hektáros – vagyis mintegy hetven futballpálya méretű – komplexum ellen már tüntetést is szerveztek a tartományi kormány épülete előtt. A tiltakozók elsősorban a mesterséges intelligencia terjedésével járó hatalmas energia- és vízigény miatt aggódnak.
Helyi sajtóértesülések szerint a beruházás első fázisa évente 1310 gigawattóra áramot fogyaszthat, ami csaknem háromszázhetvenötezer háztartás éves szükségletét fedezné.
Bár a Google nem közölte a projekt pontos költségét, jelentős befektetésről beszélnek, amely száz közvetlen munkahelyet teremt. Az építkezés idén áprilisban kezdődött, és a tervek szerint az adatközpont kétezer huszonhétben kezdi meg részleges működését.
" ["post_title"]=> string(87) "Ausztriában lakossági tiltakozást váltott ki a Google adatközpontjának építése" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(78) "ausztriaban-lakossagi-tiltakozast-valtott-ki-a-google-adatkozpontjanak-epitese" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-22 13:41:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-22 10:41:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=468313" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3763 (24) { ["ID"]=> int(468311) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-22 13:36:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-22 10:36:17" ["post_content"]=> string(1173) "Volodimir Zelenszkij múlt pénteken jelentette be a Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét, melynek célja megfogalmazása szerint a logisztika fejlesztése, a határokon átnyúló gazdasági együttműködés, valamint a közösségek támogatása.
A C8 megalakulásáról szóló bejelentésben szerepelt, hogy Magyarország is tagja a formációnak. Magyar Péter miniszterelnök azonban elfogadhatatlannak nevezte az X-en, hogy Magyarországot a beleegyezése nélkül a Kárpáti Integráció tagjának nyilvánították.
Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter meglepettségének adott hangot a magyar kormányfő Ukrajnával szembeni „szükségtelenül konfrontatív kijelentései" miatt.
Bár a magyar kormányváltás óta Budapest közeledett Ukrajnához, a Külügyminisztérium megerősítette: Magyarország nem írta alá a fórum nyilatkozatát, és nem tagja az új tömörülésnek.
" ["post_title"]=> string(52) "Magyarország nem csatlakozik a Kárpáti Nyolcakhoz" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "magyarorszag-nem-csatlakozik-a-karpati-nyolcakhoz" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-22 13:36:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-22 10:36:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=468311" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3743 (24) { ["ID"]=> int(468308) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-22 12:57:13" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-22 09:57:13" ["post_content"]=> string(478) "Kedves hallgatóink, karbantartási munkálatok miatt szerdán, szeptember 23-án szünetel a Bukaresti Rádió adása a nagyszebeni adótorony körzetében, a középhullámú 1593-kHz-es frekvencián. Szeptember 24-én ugyancsak karbantartás miatt nem lesz fogható műsorunk a nemeszsuki adótorony körzetében, a 909 kHz-es frekvencián.
Megértésüket köszönjük!
" ["post_title"]=> string(23) "Szolgálati közlemény" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "szolgalati-kozlemeny-13" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-22 12:57:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-22 09:57:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=468308" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3737 (24) { ["ID"]=> int(468012) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-22 14:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-22 11:00:00" ["post_content"]=> string(3434) "Adásunk vendége a jazz, az elektronikus és a neoklasszikus zene területén folytatott innovatív munkásságáról ismert Barabás Lőrinc trombitaművész és zeneszerző, aki a budapesti és a nemzetközi improvizatív zenei élet egyik meghatározó szereplője. Zenél szólóban, kvartettben és a Random Szerda élén, de írt már darabot szimfonikus zenekarra is. Körülbelül két évtizedet felölelő, termékeny pályafutása során hangulatokat örökít meg, amelyeket tizenkét albumon tett közkinccsé. Bejárta a világot szólóban és kvartettjével is. Ez utóbbival fellépett az idei Csíkszeredai Nemzetközi Jazzfesztiválon is, ahol Benedek Csilla mikrofonhoz kérte.
Barabás Lőrinc az évek során olyan elismert előadókkal lépett színpadra, mint a Thievery Corporation, a Bonobo és Jean-Michel Jarre, és együttműködött Erik Truffazzal, Nicola Contéval, Takuya Kurodával, Niklas Paschburggal és Valerie June-nal. Számtalan rangos nemzetközi eseményen fellépett, többek között a Montreux Jazz Festivalon (Svájc), az iTunes Festivalon (Egyesült Királyság), a North Sea Jazz Festivalon (Hollandia), a Noosa Jazz Festivalon (Ausztrália), a Hong Kong Jazz Festivalon, a Ficamazonia Filmfesztiválon (Kolumbia), az Expo 2020 Dubain, a New York-i Town Hallban, valamint az Expo 2025 Oszakán (Japán).
Szólóprodukciójában a trombitát elektronikával, looperekkel és billentyűs hangszerekkel ötvözve egyszemélyes zenekarként teremt filmszerű zenei világot, műfajok és korszakok széles skáláját megjelenítve. Szerinte a melankolikus, filmzenei hangulatú tételek a felgyorsult világban való lelassulás és befelé fordulás igényét fejezik ki.
A neves trombitművész végtaghiánnyal született, de fél kézzel is képes teljes életet élni. Vallja, hogy az lenne a legjobb, ha a fogyatékkal élőket sem pozitív, sem negatív értelemben nem ítélnék meg, így a társadalomba való beilleszkedésük is természetes volna. Kamaszként még utcazenélt, majd elvégzete a Zeneművészeti Főiskolát, huszonévesen megalapította a Barabás Lőrinc Eklektricet (ezzel a zenekarral vált ismertté), később a Random Szerdát (havonta jelentkező improvizatív koncertsorozat, amelyben a fellépő zenészek felállása folyamatosan változik) és a Barabás Lőrinc Quartettet (jelenlegi tagjai: Premecz Mátyás - billentyűs hangszerek, Ajtai Péter – nagybőgő és Klausz Ádám -dob).


A Mentsétek meg Romániát Szövetség és a Nemzeti Liberális Párt szenátorai megtámadták az alkotmánybíróságon a szenátusban döntő házként elfogadott feddhetetlenségi törvényt.
(tovább…) Continue Reading
Az idei első félévben a szezonális és naptárhatásoktól megtisztított adatok szerint 5,7 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom Romániában 2025 első hat hónapjához képest – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
(tovább…) Continue Reading
Júniusban 1 millió 269 ezer vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken, 2,5 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban – derül ki az Országos Statisztikai Intézet adataiból.
(tovább…) Continue Reading
Ideiglenesen felfüggesztették két Biofarm-gyógyszer, a Colebil és a Panzcebil forgalmazását.
(tovább…) Continue Reading
Kigyulladt a Wildberries jekatyerinburgi logisztikai létesítménye ukrán dróntámadás nyomán – közölte péntek reggel az orosz online kiskereskedelmi vállalat.
(tovább…) Continue Reading
Legkevesebb hat ember meghalt és tizenöten megsérültek, mert egy diák pénteken tüzet nyitott a thaiföldi fõvárostól, Bangkoktól északra fekvõ egyik…
Continue Reading
Az Egyesült Államokban biztosított születési jogon járó állampolgárság megszerzésének korlátozásáról, valamint az úgynevezett „születési turizmus” megszüntetésérõl írt alá rendeleteket Donald Trump amerikai elnök csütörtökön.
(tovább…) Continue Reading
Augusztus 25-ig minden polgármesteri hivatalnak be kell kapcsolódnia a ghiseul.ro platformra – jelentette be Oana Gheorghiu ügyvivő miniszterelnök-helyettes, hozzátéve, a romániai önkormányzatok több mint egynegyede nem tett még eleget ennek a törvényes kötelességének.
(tovább…) Continue Reading
Több tucat uszály és folyami konvoj vesztegel Giurgiu-Rusze térségében a Duna rendkívül alacsony vízszintje miatt, ami komoly gondokat okoz a hajózásban.
(tovább…) Continue Reading
Donlad Trump elnök szerdán arról nyilatkozott, hogy kormánya „nagyon jó megbeszéléseket” folytatott Iránnal egy egésznapos, keddi tárgyaláson, ami erősítette az öt…
Continue Reading
A ma reggeli híradások szerint csütörtökön a Duna vízszintje már nem csökken tovább, Szentendrén helyreállt az ivóvíz-szolgáltatás, bár a térségben…
Continue Reading
Románia nagy részén a hét végéig kánikulára, fokozott hőterhelésre, valamint záporokra és zivatarokra figyelmeztető előrejelzés lesz érvényben – közölte az…
Continue ReadingA Mentsétek meg Romániát Szövetség és a Nemzeti Liberális Párt szenátorai megtámadták az alkotmánybíróságon a szenátusban döntő házként elfogadott feddhetetlenségi törvényt.
Diana Stoica, a Mentsétek meg Romániát Szövetség képviselőházi frakcióvezetője szerint a Szociáldemokrata Párt és a Románok Egyesüléséért Szövetség az országos helyreállítási terv mérföldköveinek teljesítése mögé bújva próbálták meg nyilvánvalóan alkotmányellenes módosításokkal támadni politikai ellenfeleiket. Az alkotmánybíróság augusztus 12-ére tűzte napirendre a feddhetetlenségi törvénnyel kapcsolatos beadvány megvitatását.
" ["post_title"]=> string(75) "Szerdán dönthet az alkotmánybíróság a feddhetetlenségi törvényről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(65) "szerdan-donthet-az-alkotmanybirosag-a-feddhetetlensegi-torvenyrol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-07 14:02:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-07 11:02:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466472" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3696 (24) { ["ID"]=> int(466470) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-07 13:08:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-07 10:08:15" ["post_content"]=> string(617) "Az idei első félévben a szezonális és naptárhatásoktól megtisztított adatok szerint 5,7 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom Romániában 2025 első hat hónapjához képest - közölte az Országos Statisztikai Intézet.
A nem élelmiszertermékek forgalma 7,5 százalékkal, az élelmiszerek, italok és dohánytermékek értékesítése 4,3 százalékkal, az üzemanyagoké 2,6 tized százalékkal mérséklődött éves összevetésben.
" ["post_title"]=> string(40) "Egyre kevesebbet vásárolnak az emberek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "egyre-kevesebbet-vasarolnak-az-emberek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-07 13:08:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-07 10:08:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466470" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3695 (24) { ["ID"]=> int(466468) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-07 13:07:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-07 10:07:12" ["post_content"]=> string(751) "Júniusban 1 millió 269 ezer vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken, 2,5 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban - derül ki az Országos Statisztikai Intézet adataiból.
A kereskedelmi szálláshelyeken bejelentkezett turisták 78,6 százaléka romániai, 21,4 tized százaléka külföldi volt. Júniusban a romániai turisták átlagban 2,1, a külföldiek 2 éjszakát töltöttek el a szálláshelyeken. A turisztikai szálláshelyek nettó kihasználtsági mutatója 26,7 tized százalék volt, 3.4 százalékponttal kisebb a tavaly júniusi értéknél.
" ["post_title"]=> string(34) "Kevesebb volt a turista júniusban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "kevesebb-volt-a-turista-juniusban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-07 13:07:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-07 10:07:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466468" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3705 (24) { ["ID"]=> int(466466) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-07 13:05:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-07 10:05:53" ["post_content"]=> string(639) "Ideiglenesen felfüggesztették két Biofarm-gyógyszer, a Colebil és a Panzcebil forgalmazását.
Az Országos Gyógyszerügynökség elővigyázatosságból rendelte el az intézkedést, amíg tisztázzák a készítmények egyik alapanyagának, a szarvasmarha-epének a gyártásával kapcsolatos kérdéseket. A vizsgálatok lezárásáig az érintett gyártási tételeket sem a gyártónál, sem a gyógyszerforgalmazóknál, sem a gyógyszertárakban nem lehet értékesíteni.
" ["post_title"]=> string(70) "A hatóanyag tisztázásáig nem kaphatók a gyógyszerek a patikában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(63) "a-hatoanyag-tisztazasaig-nem-kaphatok-a-gyogyszerek-a-patikaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-07 13:05:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-07 10:05:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466466" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3650 (24) { ["ID"]=> int(466464) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-07 13:04:50" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-07 10:04:50" ["post_content"]=> string(976) "Kigyulladt a Wildberries jekatyerinburgi logisztikai létesítménye ukrán dróntámadás nyomán - közölte péntek reggel az orosz online kiskereskedelmi vállalat.
A Wildberries szerint a létesítménybõl elõzetesen mintegy nyolcszáz alkalmazottat evakuáltak, személyi sérülés nem történt.
Két ember megsebesült Szumiban, egy másik pedig Odessza megyében az eddigi adatok szerint az orosz hadsereg éjszakai légitámadása következtében pénteken, több helyen lakóházak és civil infrastrukturális létesítmények rongálódtak meg - jelentették az illetékes ukrán hatóságok. A légierõ parancsnokságának jelentése szerint az orosz hadsereg péntekre virradóra 147 csapásmérõ és álcadrónt vetett be ukrajnai célpontok ellen.
" ["post_title"]=> string(61) "Az ukránok Jekatyerinburgot, az oroszok Odesszát támadták" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "az-ukranok-jekatyerinburgot-az-oroszok-odesszat-tamadtak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-07 13:57:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-07 10:57:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466464" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3651 (24) { ["ID"]=> int(466462) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-07 13:03:23" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-07 10:03:23" ["post_content"]=> string(451) "Legkevesebb hat ember meghalt és tizenöten megsérültek, mert egy diák pénteken tüzet nyitott a thaiföldi fõvárostól, Bangkoktól északra fekvõ egyik iskolában, majd magával is végzett - közölte Trairong Phiwpan rendõrségi szóvivõ. A rendõrség tájékoztatása szerint 3 tanár és 3 diák vesztette életét a lövöldözésben. Az elkövetõ indítéka egyelõre nem ismert.
" ["post_title"]=> string(24) "Ámokfutás Thaiföldön" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(20) "amokfutas-thaifoldon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-07 13:03:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-07 10:03:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466462" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3652 (24) { ["ID"]=> int(466460) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-07 13:02:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-07 10:02:24" ["post_content"]=> string(615) "Az Egyesült Államokban biztosított születési jogon járó állampolgárság megszerzésének korlátozásáról, valamint az úgynevezett "születési turizmus" megszüntetésérõl írt alá rendeleteket Donald Trump amerikai elnök csütörtökön.
Az elnök egyik rendelete kiterjesztette azon külföldi állampolgárok körét, akik nem jogosultak arra, hogy Egyesült Államok területén megszületett gyermekük amerikai állampolgárságot kapjon.
" ["post_title"]=> string(40) "Jogkorlátozás az Egyesült Államokban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "jogkorlatozas-az-egyesult-allamokban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-07 13:02:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-07 10:02:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466460" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3653 (24) { ["ID"]=> int(466458) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-07 13:01:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-07 10:01:07" ["post_content"]=> string(1303) "Augusztus 25-ig minden polgármesteri hivatalnak be kell kapcsolódnia a ghiseul.ro platformra - jelentette be Oana Gheorghiu ügyvivő miniszterelnök-helyettes, hozzátéve, a romániai önkormányzatok több mint egynegyede nem tett még eleget ennek a törvényes kötelességének.
A kormány adatai szerint 900 helyi önkormányzatról van szó a majdnem 3200-ból, ami azt jelenti, hogy több mint két és félmillió román állampolgár használhatja a digitalizálás jelentette előnyöket.
Emil Drăghici, Vulcana Băi polgármestere, a Romániai Községek Egyesületének elnöke a közszolgálati rádióban azt mondta, ezzel az üzenettel a kormány gyakorlatilag válságot akar előidézni. Véleménye szerint a kormánynak kell megoldania a helyzetet, hiszen a napokban módosították a Közigazgatási Törvénykönyvet, amivel ki lehetett volna tolni a digitalizálás határidejét, főként, hogy jelenleg szabadságok időszaka van. A községek egyesületének vezetője úgy véli, mintha a kormány kedvét lelné a válság előidézésében, ami szerinte rossz.
" ["post_title"]=> string(26) "Nem tartható a határidő" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(25) "nem-tarthato-a-hatarido-2" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-07 13:01:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-07 10:01:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466458" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3654 (24) { ["ID"]=> int(466456) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-07 12:59:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-07 09:59:54" ["post_content"]=> string(836) "Több tucat uszály és folyami konvoj vesztegel Giurgiu-Rusze térségében a Duna rendkívül alacsony vízszintje miatt, ami komoly gondokat okoz a hajózásban.
A járművek veszélyes termékeket is szállítanak, mint amilyen a műtrágya. A ruszei hatóságokat az egységes segélyhívószámon értesítette tegnap valaki, hogy füst szivárog az egyik veszteglő uszályhajóról. Az ellenőrzés kiderítette, hogy a konvoj a román felségvizeket van, ezért értesítették a román hatóságokat a szerb zászló alatt szenet szállító hajón észleltekről. A román hatóságok kivitték a kikötő térségéből a hajót, miután sikerült eloltani a tűzgócot.
" ["post_title"]=> string(58) "Biztonságba helyeztek egy szerb uszályhajót Giurgiunál" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "biztonsagba-helyeztek-egy-szerb-uszalyhajot-giurgiunal" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-07 12:59:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-07 09:59:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466456" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3655 (24) { ["ID"]=> int(466425) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-06 14:40:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-06 11:40:11" ["post_content"]=> string(860) "Donlad Trump elnök szerdán arról nyilatkozott, hogy kormánya "nagyon jó megbeszéléseket" folytatott Iránnal egy egésznapos, keddi tárgyaláson, ami erősítette az öt hónapja tartó konfliktus lezárásába vetett reményt, bár eddigi célját – Irán nukleáris programjának lebontását és a klerikális hatalom megdöntését – nem sikerült elérnie.
Gazdasági következmények is vannak: a Reuters kedden megjelent, hivatalos forrásokra hivatkozó összefoglalója szerint az Amerikai Egyesült Államok felhasználta precíziós rakétakészleteinek jelentős részét az elmúlt öt hónap iráni műveletei során, és a CENTCOM most más térségek készleteiből próbálja beszerezni az utánpótlást.
" ["post_title"]=> string(28) "Amerikai–iráni konfliktus" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(25) "amerikai-irani-konfliktus" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-06 14:40:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-06 11:40:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(67) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/08/06/amerikai-irani-konfliktus/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3656 (24) { ["ID"]=> int(466424) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-06 14:36:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-06 11:36:17" ["post_content"]=> string(1035) "A ma reggeli híradások szerint csütörtökön a Duna vízszintje már nem csökken tovább, Szentendrén helyreállt az ivóvíz-szolgáltatás, bár a térségben továbbra is kritikus a helyzet, és a Magyar Honvédség éjjel-nappal szállítja a vizet a településre.
Magyar Péter miniszterelnök reggeli bejegyzése szerint már csak kilenc centire vannak a Duna vasárnapi mélypontjától, és eső várható az osztrák vízgyűjtőkön, és a paksi turbina üzemel – ugyanakkor Paksnál jelenleg –131 centiméter a Duna vízállása, vagyis továbbra is extrém alacsony szinten van a folyó. Orbán Anita külügyminiszter arról számolt be, hogy Tomáš Taraba szlovák miniszterelnök-helyettes ígéretet tett, hogy Szlovákia mindent megtesz a lehető legnagyobb és legegyenletesebb dunai vízhozam biztosításáért Magyarország felé, annak ellenére, hogy Szlovákiában is jelentős vízhiány van.
" ["post_title"]=> string(66) "Magyarországon is történelmi negatív rekordokat ért el a Duna" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "magyarorszagon-is-tortenelmi-negativ-rekordokat-ert-el-a-duna" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-06 14:36:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-06 11:36:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(103) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/08/06/magyarorszagon-is-tortenelmi-negativ-rekordokat-ert-el-a-duna/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3657 (24) { ["ID"]=> int(466423) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-06 14:33:13" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-06 11:33:13" ["post_content"]=> string(1338) "Románia nagy részén a hét végéig kánikulára, fokozott hőterhelésre, valamint záporokra és zivatarokra figyelmeztető előrejelzés lesz érvényben - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
A meteorológusok szerint csütörtök 10 órától vasárnap 10 óráig ingadozó lesz a hőmérséklet. Csütörtökön az ország nagy részén intenzív és tartós hőhullám várható, ami pénteken az északnyugati, központi és helyenként a keleti térségekben veszít az erejéből, szombaton pedig főként a nyugati és déli régiókra korlátozódik. A régiók többségében kánikulára és fokozott hőterhelésre van kilátás, a hőmérséklet-páratartalom index eléri vagy meghaladja a kritikus 80 egységet.Erdély keleti és délkeleti részén, valamint Munténia északnyugati részén csütörtökön 29 fokos, a Nyugati-síkságon 40-41 fokos csúcshőmérsékletek várhatók.
Pénteken és szombaton fokozatosan csökken a hőmérséklet, 35-36 fokos maximumokra már csak délnyugaton és délen lehet számítani. A déli régiókban, és elszórtan más térségekben is trópusi éjszakák lesznek, 20-24 fokos minimumokkal.
" ["post_title"]=> string(34) "Hét végére várható enyhülés" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(27) "het-vegere-varhato-enyhules" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-06 16:55:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-06 13:55:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(69) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/08/06/het-vegere-varhato-enyhules/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3699 (24) { ["ID"]=> int(466472) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-07 13:09:48" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-07 10:09:48" ["post_content"]=> string(835) "A Mentsétek meg Romániát Szövetség és a Nemzeti Liberális Párt szenátorai megtámadták az alkotmánybíróságon a szenátusban döntő házként elfogadott feddhetetlenségi törvényt.
Diana Stoica, a Mentsétek meg Romániát Szövetség képviselőházi frakcióvezetője szerint a Szociáldemokrata Párt és a Románok Egyesüléséért Szövetség az országos helyreállítási terv mérföldköveinek teljesítése mögé bújva próbálták meg nyilvánvalóan alkotmányellenes módosításokkal támadni politikai ellenfeleiket. Az alkotmánybíróság augusztus 12-ére tűzte napirendre a feddhetetlenségi törvénnyel kapcsolatos beadvány megvitatását.
" ["post_title"]=> string(75) "Szerdán dönthet az alkotmánybíróság a feddhetetlenségi törvényről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(65) "szerdan-donthet-az-alkotmanybirosag-a-feddhetetlensegi-torvenyrol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-07 14:02:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-07 11:02:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466472" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39953) ["max_num_pages"]=> int(3330) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "54db5b68f0071988922fd83a3f61a120" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:ebd7290b75fe01574a4334a856d91e29" }