Március 23-án Szaúd-Arábiában tárgyal Oroszország és Amerika a Washington és Kijev által javasolt 30 napos tűzszünetről – jelentette be Steve Witkoff, a Fehér Ház különleges küldöttje.
Continue Reading

A jemeni húszi felkelők közlése szerint az Encelia és a Layla nevű tartályhajókat ballisztikus rakétákkal, manőverező robotrepülőgépekkel és drónokkal támadták meg. A csoport azt állította, hogy a hajók megsértették a Szaúd-Arábia kikötőibe tartó hajók ellen elrendelt tengeri blokádot.
A szaúdi állami SPA hírügynökség a nemzetközi jog megsértésének nevezte, ugyanakkor nem nevezte meg az elkövetőt.
A támadás tovább növelte a Vörös-tenger hajózási útvonalának biztonsági kockázatait. Hajókövetési adatok szerint több tartályhajó már útvonalat módosított, miután a húszik figyelmeztették a hajózási társaságokat, hogy kerüljék a szaúdi kikötőket. Két kínai rendkívül nagy nyersolajszállító tanker ugyanakkor csütörtökön folytatta útját a Báb el-Mandeb-szoros felé, fedélzetén összesen mintegy négymillió hordó szaúdi nyersolajjal.
Elemzők szerint a Vörös-tenger térségében kialakuló újabb feszültség tovább növelheti a globális energiapiac bizonytalanságát, miközben a Hormuzi-szoros körüli konfliktus már eddig is jelentős fennakadásokat okozott az olajszállításban.
" ["post_title"]=> string(70) "Támadás ért két szaúdi olajszállító tankert a Vörös-tengeren" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "tamadas-ert-ket-szaudi-olajszallito-tankert-a-voros-tengeren" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-23 13:51:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-23 10:51:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465791" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3582 (24) { ["ID"]=> int(465789) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-23 13:23:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-23 10:23:57" ["post_content"]=> string(1330) "A három legnagyobb oktatási szakszervezeti szövetség látszatlépésnek tartja a munkaügyi minisztérium csütörtökre összehívott konzultációját. Közös közleményben hangsúlyozták: korábban már részletesen ismertették álláspontjukat a témáról, és nem támogatnak olyan minimális módosításokat, amelyek nem oldják meg az általuk jelzett problémákat.
A Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI), a Spiru Haret Oktatási Szakszervezeti Szövetség és az Alma Mater Országos Szakszervezeti Szövetség emlékeztetett: a kormány és a munkaügyi miniszter már egyértelművé tette számukra, hogy a felajánlott intézkedéseknél többre nincs lehetőség, ezért az újabb egyeztetésen való részvétel értelmetlen lenne.
A három szakszervezeti szövetség felszólította a parlamenti képviselőket és szenátorokat, hogy utasítsák el a javaslatot, vagy terjesszenek elő egy olyan törvénytervezetet, amely az oktatásban dolgozók munkájának jelentőségéhez méltó bérezést biztosít. Példaként a munkaügyi minisztérium és a Világbank képviselői által 2024-ben kidolgozott tervezetet említették.
" ["post_title"]=> string(92) "Az oktatási szakszervezetek nem vesznek részt a bértörvényről szervezett egyeztetésen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(85) "az-oktatasi-szakszervezetek-nem-vesznek-reszt-a-bertorvenyrol-szervezett-egyeztetesen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-23 13:23:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-23 10:23:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465789" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3581 (24) { ["ID"]=> int(465787) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-23 13:17:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-23 10:17:04" ["post_content"]=> string(1160) "Meghalt a Gas Lisbon tartályhajón keletkezett tűzben megsérült három tengerész egyike - közölte az egészségügyi minisztérium.
A 46 éves férfi testfelületének mintegy 30 százalékán szenvedett másodfokú égési sérüléseket, és a tulceai megyei kórházban ápolták.
Egy másik, 27 éves tengerész testfelületének körülbelül 10 százalékán égett meg. Õt továbbra is a kórház plasztikai sebészeti osztályán kezelik.
A harmadik sérültet a kórház általános sebészeti osztályára utalták be. Neki horzsolásai és egyéb sérülései vannak, állapota stabil.
A libériai felségjelzésű Gas Lisbon tartályhajó keddre virradóra gyulladt ki a román partok közelében feltehetően orosz dróntámadás következtében. A hajó az egyiptomi Alexandriából az ukrajnai Reni kikötő felé tartott. A legénység valamennyi tagját kimenekítették.
" ["post_title"]=> string(67) "Meghalt a Gas Lisbon fedélzetén keletkezett tűz egyik sérültje" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "meghalt-a-gas-lisbon-fedelzeten-keletkezett-tuz-egyik-serultje" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-23 13:17:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-23 10:17:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465787" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3571 (24) { ["ID"]=> int(465783) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-23 13:15:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-23 10:15:56" ["post_content"]=> string(1625) "Tánczos Barna ügyvivő mezőgazdasági miniszter nagyobb rugalmasságot kért az Európai Bizottság (EB) részéről a juhexport feltételeinek alkalmazásában, hogy Románia fokozatosan visszatérhessen a piacra. Facebook-bejegyezése szerint a tárcavezető másodszor egyeztetett Várhelyi Olivér egészségügyért és állatjólétért felelős uniós biztossal.
Az Európai Bizottság döntése értelmében idén december 31-ig Románia teljes területéről megtiltották a juhok és kecskék exportját harmadik országokba, vagyis az Európai Unión kívülre, miközben az EU-tagállamokba irányuló szállítási tilalom is érvényben maradt. A szigorú intézkedést egy Maros megyében felbukkant kiskérődzők pestise járványgóc indokolta. A román agrárminisztérium mélyen aránytalannak ítélte a döntést, amelyhez az RMDSZ politikusa szerint az vezetett, hogy az Európai Bizottság elveszítette bizalmát a romániai állategészségügyi rendszerben. Ezért az Országos Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hatóságnak (ANSVSA) most konkrét, hiteles és végrehajtható tervet kell kidolgoznia a juhokat és kecskéket érintő betegségek megfékezésére. A rendszernek konkrét bizonyítékokkal kell igazolnia a fertőzött és egészséges állatok elkülönítését, biztosítania kell az egyértelmű nyomon követhetőséget, és bizonyítani kell, hogy az érintett térségek mentesek a fertőző betegségek kockázatától – magyarázta Tánczos Barna.
" ["post_title"]=> string(62) "A juhkivitel feltételeinek enyhítését kéri Tánczos Barna" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "a-juhkivitel-felteteleinek-enyhiteset-keri-tanczos-barna" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-23 13:15:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-23 10:15:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465783" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3583 (24) { ["ID"]=> int(465791) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-23 13:51:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-23 10:51:44" ["post_content"]=> string(1402) "A jemeni húszi felkelők közlése szerint az Encelia és a Layla nevű tartályhajókat ballisztikus rakétákkal, manőverező robotrepülőgépekkel és drónokkal támadták meg. A csoport azt állította, hogy a hajók megsértették a Szaúd-Arábia kikötőibe tartó hajók ellen elrendelt tengeri blokádot.
A szaúdi állami SPA hírügynökség a nemzetközi jog megsértésének nevezte, ugyanakkor nem nevezte meg az elkövetőt.
A támadás tovább növelte a Vörös-tenger hajózási útvonalának biztonsági kockázatait. Hajókövetési adatok szerint több tartályhajó már útvonalat módosított, miután a húszik figyelmeztették a hajózási társaságokat, hogy kerüljék a szaúdi kikötőket. Két kínai rendkívül nagy nyersolajszállító tanker ugyanakkor csütörtökön folytatta útját a Báb el-Mandeb-szoros felé, fedélzetén összesen mintegy négymillió hordó szaúdi nyersolajjal.
Elemzők szerint a Vörös-tenger térségében kialakuló újabb feszültség tovább növelheti a globális energiapiac bizonytalanságát, miközben a Hormuzi-szoros körüli konfliktus már eddig is jelentős fennakadásokat okozott az olajszállításban.
" ["post_title"]=> string(70) "Támadás ért két szaúdi olajszállító tankert a Vörös-tengeren" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "tamadas-ert-ket-szaudi-olajszallito-tankert-a-voros-tengeren" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-23 13:51:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-23 10:51:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465791" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39293) ["max_num_pages"]=> int(9824) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "e7f418c06f6cb78777c7201911aa8059" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:1cc65cd759c07e65671b08005796da13" }
Március 23-án Szaúd-Arábiában tárgyal Oroszország és Amerika a Washington és Kijev által javasolt 30 napos tűzszünetről – jelentette be Steve Witkoff, a Fehér Ház különleges küldöttje.
Continue Reading
A Natura Stúdió mai adásában Carl Linné munkásságáról hallhatnak dr. Patkó Ferenc biológustól. Hallgassa meg a műsort!
Continue Reading
Remus Pricopie ma megfellebbezte az elnökjelöltsége elutasításáról szóló
határozatát.

Idén a nyári időszámítás március 30-án, vasárnap hajnalban kezdődik.
Continue ReadingA Pro Infrastruktúra egyesület szerint a munkálatok 80 százalékban elkészültek.
Continue Reading
Az áremelés 4 lej lesz a Regio vonatok esetében, az InterRegio és InterCity vonatok esetében pedig 6 lej.
Continue Reading
Továbbra is Svédországban, Máltán és Dániában a legbiztonságosabb a közúti kölekedés.
Continue Reading
Az üres álláshelyek aránya a múlt év utolsó negyedévében az euróövezetben 2,5 %.
Continue Reading
A bukaresti Győzelem (Victoriei) téren tiltakoztak ma az erdészeti szakszervezetek.
Continue Reading
A döntés előzménye, hogy a legfőbb ügyészség 2024 júniusában megszüntette azt a büntetőeljárást.
Continue Reading
Az eredményeket március 31-én teszik közzé.
Continue Reading
A kimutatás szerint a legtöbb pénzt, több mint 7,3 millió eurót 2023-ban fordították erre a célra.
Continue ReadingAz orosz elnök támogatásáról biztosította amerikai hivatali partnerének elképzelését, miszerint Oroszország és Ukrajna 30 napig kölcsönösen lemond az energetikai infrastruktúrára mérendő csapásokról, és erre Putyin parancsot adott a hadseregnek - közölte a Kreml a két vezető tegnapi telefonbeszélgetéséről.
Vlagyimir Putyin számos lényeges részletet vázolt fel egy esetleges tűzszünet ellenőrzésével kapcsolatban. Putyin megerősítette elvi elkötelezettségét az ukrajnai konfliktus békés rendezése mellett, és kijelentette, hogy kész az amerikai partnerekkel együtt kidolgozni az ukrajnai rendezés lehetséges módjait, amelynek szerinte hosszú távúnak kell lennie.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök újságíróknak nyilatkozva, tegnap este közölte: Ukrajna támogatja az energiaipari infrastruktúrát érintő 30 napos amerikai tűzszüneti javaslatot. Zelenszkij reményét fejezte ki, hogy Donald Trump amerikai elnökkel is szót ejthet majd Vlagyimir Putyin orosz államfővel folytatott telefonbeszélgetéséről.
Március 23-án Szaúd-Arábiában tárgyal Oroszország és Amerika a Washington és Kijev által javasolt 30 napos tűzszünetről – jelentette be Steve Witkoff, a Fehér Ház különleges küldöttje.
" ["post_title"]=> string(98) "Putyin megerősítette elvi elkötelezettségét az ukrajnai konfliktus békés rendezése mellett" ["post_excerpt"]=> string(205) "Március 23-án Szaúd-Arábiában tárgyal Oroszország és Amerika a Washington és Kijev által javasolt 30 napos tűzszünetről – jelentette be Steve Witkoff, a Fehér Ház különleges küldöttje." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(90) "putyin-megerositette-elvi-elkotelezettseget-az-ukrajnai-konfliktus-bekes-rendezese-mellett" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-19 14:31:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-19 12:31:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448548" ["menu_order"]=> int(4497) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3574 (24) { ["ID"]=> int(448508) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-19 14:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-19 12:30:00" ["post_content"]=> string(437) "A Natura Stúdió mai adásában Carl Linné munkásságáról hallhatnak dr. Patkó Ferenc biológustól.
Hallgassa meg a műsort!
Az alkotmánybírósághoz máig lehet benyújtani fellebbezéseket.
A Központi Választási Iroda eddig 12 jelöltnek hagyta jóvá az indulását. A tavalyi elnökválasztáson 14 elnökjelölt szerepelt a szavazólapon.
Remus Pricopie, a bukaresti Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem (SNSPA) rektora, ma megfellebbezte az alkotmánybíróságon a Központi Választási Iroda (BEC) határozatát az elnökjelöltsége elutasításáról.
" ["post_title"]=> string(82) "Holnap derül ki végérvényesen, hogy kik indulnak a májusi elnökválasztáson" ["post_excerpt"]=> string(96) "Remus Pricopie ma megfellebbezte az elnökjelöltsége elutasításáról szóló határozatát." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(73) "holnap-derul-ki-vegervenyesen-hogy-kik-indulnak-a-majusi-elnokvalasztason" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-19 14:29:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-19 12:29:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448543" ["menu_order"]=> int(4499) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3541 (24) { ["ID"]=> int(448541) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-19 14:28:13" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-19 12:28:13" ["post_content"]=> string(953) "Habár az Európai Unióban 2018 óta vita-téma az óraátállítás megszüntetése, egyelőre hazánkban is marad a kétszeri időváltás rendszere. Idén a nyári időszámítás március 30-án, vasárnap hajnalban kezdődik, 3:00 órakor az időmutatókat egy órával előre, 4:00 órára állítjuk. A nyári időszámítás október utolsó vasárnapjáig lesz érvényben.
A téli időszámítás október 26-án, vasárnap hajnalban veszi kezdetét, 4:00 órakor egy órával vissza, 3:00 órára állítjuk az órákat.
Mint ismert, az Európai Bizottság az óraátállítás eltörlését érintő végső döntést a tagállamokra bízta, ám még mindig nem sikerült egységes álláspontra jutni, így az óraátállítás továbbra is érvényben maradt.
Júniusban adhatják át a tordatúri gyorsforgalmi utat, amely összeköttetést biztosít az észak-erdélyi autópályával – közölte a közösségi oldalán a Pro Infrastruktúra egyesület.
A szervezet szerint a munkálatok 80 százalékban elkészültek. Az eredeti határidő 2024 decembere volt.
A gyorsforgalmi út 5 kilométer hosszú, amelyhez hozzáadódik még további 10 kilométer, az 1-es számú országút és az A3-as autópálya közötti csomópont. A gyorsforgalmi átadásával a gépkocsivezetőknek nem kell érinteniük Tordát ahhoz, hogy felhajthassanak az autópályára.
" ["post_title"]=> string(56) "Júniusban adhatják át a tordatúri gyorsforgalmi utat" ["post_excerpt"]=> string(87) "A Pro Infrastruktúra egyesület szerint a munkálatok 80 százalékban elkészültek. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "juniusban-adhatjak-at-a-tordaturi-gyorsforgalmi-utat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-19 14:26:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-19 12:26:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448539" ["menu_order"]=> int(4502) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3536 (24) { ["ID"]=> int(448536) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-19 14:25:35" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-19 12:25:35" ["post_content"]=> string(815) "Március 28-tól több vonatjegy ára emelkedik. A drágulás az ingázók bérleteire, a helyfoglalásra, a hálókocsikra és a kerékpárszállításra is vonatkozik. Az ülőhelyfoglalás a 40 km-es távolságot meg nem haladó utazások esetében is kötelezővé válik.
A Román Vasúttársaság képviselői bejelentették, hogy az InterRegio és az InterCity bérletek árai eltérőek lesznek. Az áremelés 4 lej lesz a Regio vonatok esetében, az InterRegio és InterCity vonatok esetében pedig 6 lej.
A szállításügyi minisztérium által kiadott, a jegyárakat módosító dokumentum megjelent a Hivatalos Közlönyben.
Az egymillió lakosra vetített, közúti balesetben elhunytak száma az uniós átlag csaknem kétszerese hazánkban.
Itthon 77 halálos áldozat jut egymillió lakosra vetítve, az EU-s átlag pedig 44 halálos áldozat, egymillió lakosra vetítve – derül ki az Európai Bizottság ma közzétett, a közúti balesetben elhunytak számát összegző jelentéséből. Eszerint az Európai Unióban tavaly mintegy 19 800 ember vesztette életét közúti balesetben, ami 2023-hoz képest enyhe, 3%-os csökkenést, azaz 600-al kevesebb halálos áldozatot jelent.
Továbbra is Svédországban, Máltán és Dániában a legbiztonságosabb a közúti kölekedés, egymillió lakosra vetítve 20-24 halálos áldozat jut. A halálos közúti balesetek száma továbbra is Romániában és Bulgáriában a legmagasabb. De mindkét ország jelentős előrelépést ért el a közúti halálesetek számának csökkentése terén. 2019 óta több mint 20%-os csökkenés tapasztalható.
Az EU tagállamai közül Romániában volt a legalacsonyabb a betöltetlen álláshelyek aránya a múlt év utolsó negyedévében – derül ki az Eurostat által közzétett adatokból.
Az üres álláshelyek aránya a múlt év utolsó negyedévében az euróövezetben 2,5 százalék, az Európai Unióban pedig 2,3 százalék volt, a tagállamok közül pedig hazánkban, Bulgáriában és Lengyelországban a legalacsonyabb, mindhárom országban 0,7 százalék.
A betöltetlen álláshelyek aránya Belgiumban és Hollandiában, egyaránt 4,1 százalék, valamint Ausztriában (3,6 százalék) volt a legmagasabb.
Romániában az Országos Statisztikai Intézet múlt hónapban közzétett adatai szerint a múlt év utolsó negyedévében az üres álláshelyek száma 34.300 volt, 1000-rel több, mint 2023 azonos időszakában, de 5600-al kevesebb, mint 2024 harmadik negyedévében.
" ["post_title"]=> string(66) "Romániában a legalacsonyabb a betöltetlen álláshelyek aránya" ["post_excerpt"]=> string(91) "Az üres álláshelyek aránya a múlt év utolsó negyedévében az euróövezetben 2,5 %." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "romaniaban-a-legalacsonyabb-a-betoltetlen-allashelyek-aranya" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-19 14:23:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-19 12:23:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448531" ["menu_order"]=> int(4505) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3533 (24) { ["ID"]=> int(448528) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-19 14:21:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-19 12:21:15" ["post_content"]=> string(734) "A bukaresti Győzelem (Victoriei) téren tiltakoztak ma az erdészeti szakszervezetek miután a kormány úgy döntött, hogy 25 százalékkal csökkenti az erdészeti ágazatban dolgozók fizetését.
Az erdészeknek joga volt évi 6 köbméter fához otthonuk fűtésére, valamint nyugdíjba vonuláskor az utolsó munkahónap bruttó bérének legalább ötszörösével megegyező bónuszt kaphattak. Mostantól csak akkor lesznek jogosultak tűzifára, ha az azt megelőző hónapban a nettó havi fizetésük kevesebb a bruttó átlagbérnél - mondta Silviu Geană, a Silva erdészeti szakszervezeti szövetség elnöke.
" ["post_title"]=> string(24) "Tiltakoznak az erdészek" ["post_excerpt"]=> string(86) "A bukaresti Győzelem (Victoriei) téren tiltakoztak ma az erdészeti szakszervezetek." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(25) "tiltakoznak-az-erdeszek-2" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-19 14:21:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-19 12:21:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448528" ["menu_order"]=> int(4506) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3532 (24) { ["ID"]=> int(448525) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-19 14:19:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-19 12:19:52" ["post_content"]=> string(783) "A döntés előzménye, hogy a legfőbb ügyészség 2024 júniusában megszüntette azt a büntetőeljárást, amelyet a hatóságok beavatkozásának módjával, a kórházi fertőzésekkel és a sérültek külföldre szállításával kapcsolatban indított a 2015. októberi tűzeset halálos áldozatai hozzátartozóinak feljelentése alapján.
A legfelsőbb bíróság tegnap helyt adott több hozzátartozó az eljárás megszüntetésére vonatkozó döntés fellebbezésének.
A Colectiv klubban 2015. október 30-án történt tűzeset nyomán 65 személy vesztette életét és több mint 200-an megsérültek.
" ["post_title"]=> string(87) "A legfelsőbb bíróság elrendelte a nyomozás újrakezdését a Colectiv 2 ügyében" ["post_excerpt"]=> string(111) "A döntés előzménye, hogy a legfőbb ügyészség 2024 júniusában megszüntette azt a büntetőeljárást." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(76) "a-legfelsobb-birosag-elrendelte-a-nyomozas-ujrakezdeset-a-colectiv-2-ugyeben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-19 14:19:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-19 12:19:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448525" ["menu_order"]=> int(4507) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3531 (24) { ["ID"]=> int(448522) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-19 14:18:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-19 12:18:25" ["post_content"]=> string(401) "A nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok anyanyelv vizsgájával zárul ma a képességfelmérő próbavizsga.
A tegnapi, matematika felmérésen a nyolcadikosok 92,7 százaléka vett részt.
Az eredményeket március 31-én teszik közzé.
" ["post_title"]=> string(44) "Ma zárul a képességfelmérő próbavizsga" ["post_excerpt"]=> string(48) "Az eredményeket március 31-én teszik közzé." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "ma-zarul-a-kepessegfelmero-probavizsga" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-19 14:18:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-19 12:18:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448522" ["menu_order"]=> int(4508) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3530 (24) { ["ID"]=> int(448519) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-19 14:17:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-19 12:17:19" ["post_content"]=> string(707) "Az elnöki hivatal tegnap nyilvánosságra hozta Klaus Iohannis volt államfő két hivatali ciklusa alatti repülési költségeket, miszerint második mandátuma alatt a volt elnök 15 millió eurót költött magánrepülőgépek bérlésére.
A kimutatás szerint a legtöbb pénzt, több mint 7,3 millió eurót 2023-ban fordították erre a célra. A 10 éves hivatali idő alatt Klaus Iohannis 193 külföldi utat tett meg repülőgéppel.
A leggyakoribb úti cél Belgium volt, ahol a volt elnök részt vett az Európai Tanács ülésein.
" ["post_title"]=> string(90) "Nyilvánosságra hozták Klaus Iohannis 2 hivatali ciklusa alatti repülési költségeket" ["post_excerpt"]=> string(108) "A kimutatás szerint a legtöbb pénzt, több mint 7,3 millió eurót 2023-ban fordították erre a célra. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(83) "nyilvanossagra-hoztak-klaus-iohannis-2-hivatali-ciklusa-alatti-repulesi-koltsegeket" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-19 14:17:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-19 12:17:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448519" ["menu_order"]=> int(4509) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3539 (24) { ["ID"]=> int(448548) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-03-19 14:31:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-03-19 12:31:29" ["post_content"]=> string(1501) "Az orosz elnök támogatásáról biztosította amerikai hivatali partnerének elképzelését, miszerint Oroszország és Ukrajna 30 napig kölcsönösen lemond az energetikai infrastruktúrára mérendő csapásokról, és erre Putyin parancsot adott a hadseregnek - közölte a Kreml a két vezető tegnapi telefonbeszélgetéséről.
Vlagyimir Putyin számos lényeges részletet vázolt fel egy esetleges tűzszünet ellenőrzésével kapcsolatban. Putyin megerősítette elvi elkötelezettségét az ukrajnai konfliktus békés rendezése mellett, és kijelentette, hogy kész az amerikai partnerekkel együtt kidolgozni az ukrajnai rendezés lehetséges módjait, amelynek szerinte hosszú távúnak kell lennie.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök újságíróknak nyilatkozva, tegnap este közölte: Ukrajna támogatja az energiaipari infrastruktúrát érintő 30 napos amerikai tűzszüneti javaslatot. Zelenszkij reményét fejezte ki, hogy Donald Trump amerikai elnökkel is szót ejthet majd Vlagyimir Putyin orosz államfővel folytatott telefonbeszélgetéséről.
Március 23-án Szaúd-Arábiában tárgyal Oroszország és Amerika a Washington és Kijev által javasolt 30 napos tűzszünetről – jelentette be Steve Witkoff, a Fehér Ház különleges küldöttje.
" ["post_title"]=> string(98) "Putyin megerősítette elvi elkötelezettségét az ukrajnai konfliktus békés rendezése mellett" ["post_excerpt"]=> string(205) "Március 23-án Szaúd-Arábiában tárgyal Oroszország és Amerika a Washington és Kijev által javasolt 30 napos tűzszünetről – jelentette be Steve Witkoff, a Fehér Ház különleges küldöttje." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(90) "putyin-megerositette-elvi-elkotelezettseget-az-ukrajnai-konfliktus-bekes-rendezese-mellett" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-03-19 14:31:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-03-19 12:31:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=448548" ["menu_order"]=> int(4497) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39289) ["max_num_pages"]=> int(3275) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "67376ccce64e16bb0d1cb982453e8901" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:2c759be372d5e67a4bd568837c3245e3" }