Az RMDSZ és a Communitas Alapítvány közös projektjeként elkészült román nyelv és irodalom segédanyag – az RMDSZ területi szervezeteinek közvetítésével…
Continue Reading
Mai adásunk első felében az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőinek - Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek, Kolumbán Vilmos József református, Kovács István unitárius és Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök - húsvéti üzenetét sugározzuk.

Mai húsvétvasárnapi egyházi műsorunkban Hajlák Attila István bordosi és székelyvéckei római katolikus plébános elmélkedését hallják.
Áldott húsvéti ünnepet kívánunk minden kedves hallgatónknak!

Székelyföld több településén ma is hagyomány a Szent Sír őrzése nagypénteken és nagyszombaton - hogy pontosan miről is van szó, arról Bíró István összeállításában hallhatnak, amely Csíkszentdomokoson készült 2025-ben.
Kolozsvár művelődési élete újabb helyszínnel gyarapodott: március 30-án megnyitották a kalandos életű Sass Flóráról elnevezett szalont. A szalon névadója, Sass Flóra (Florence Baker), híres magyar származású Afrika-kutató, aki Kolozsváron született. A Ludwig Roth utcában található ingatlanban korábban a Szőcs család élt – a szalon megnyitóján Szilágyi Enikő művésznő Szőcs Géza által összeállított verses-zenés műsorát adta elő - ezt követően beszélgetett Szebeni Zsuzsával, a szalon egyik megálmodójával László Tibor, a Kolozsvári Rádió riportere.
A műsor második felében Méra - Cifra lelkek forrásvize című produkcióról kérdezi Varga László Zoltánt, a Cifra együttes vezetőjét Rácz Éva. A kalotaszegi Méra község népzenéjét és néptáncait bemutató látványos előadásra 2026. április 7-én, 19:00 órakor kerül sor a Kolozsvári Magyar Operában.
Ma, nagypéntek hajnalán türelemmel viselt betegség következtében elhunyt életének 84. és papságának 60. évében Mons. Fodor József pápai prelátus, általános helynök, nagyprépost – közölte pénteken a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye.
Fodor József 1942. november 29-én született Vizsláson (Magyarország). Teológiai tanulmányait Gyulafehérváron végezte. Tiszteletreméltó Márton Áron püspök szentelte pappá 1967. április 2-án. Segédlelkész volt a nagyvárad-újvárosi, majd a székesegyházi plébánián. Biharpüspökiben, a Szent József-telepi templomban szolgált plébánosként, végül pedig a székesegyházban. A püspökségen titkárként, irodaigazgatóként, később vikáriusként segítette a főpásztorok munkáját.
Az egyházmegye közlése szerint földi maradványait április 6-án, húsvéthétfőn, 17 órakor a nagyváradi székesegyházban ravatalozzák fel, majd 18 órakor szentmisét mutatnak be a lelki üdvéért. Temetési szentmiséje április 7-én, kedden, 11 órakor kezdődik, majd a székesegyház kriptájában helyezik örök nyugalomra.
Fodor József a Bukaresti Rádió egyházi műsorában is hirdetett igét. Legutóbb 2023. január 15-én tette, ezt az igehirdetést az alábbi linken (https://www.bukarestiradio.ro/2023/01/15/katolikus-igehirdetes-2023-januar-15/) érik el. Isten nyugtassa békében!
" ["post_title"]=> string(72) "Elhunyt Fodor József pápai prelátus, nagyváradi általános helynök" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(64) "elhunyt-fodor-jozsef-papai-prelatus-nagyvaradi-altalanos-helynok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-04-03 14:05:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-04-03 11:05:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(106) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/04/03/elhunyt-fodor-jozsef-papai-prelatus-nagyvaradi-altalanos-helynok/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3607 (24) { ["ID"]=> int(461666) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-04-06 08:10:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-04-06 05:10:04" ["post_content"]=> string(994) "Mai adásunk első felében az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőinek - Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek, Kolumbán Vilmos József református, Kovács István unitárius és Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök - húsvéti üzenetét sugározzuk.

Az RMDSZ és a Communitas Alapítvány közös projektjeként elkészült román nyelv és irodalom segédanyag – az RMDSZ területi szervezeteinek közvetítésével…
Continue Reading
A kormány új rendelettervezetet készít elő, amely 110 lej/MWh‑ra csökkentené a termelői árplafont, így a lakossági fogyasztók számlái körülbelül 1…
Continue Reading
A Moody’s hitelminősítő képviselőivel találkozott délelőtt a kormányfő. Ilie Bolojan elmondta, az idei költségvetés tervezete 6,2 százalékos hiánycéllal számol.
(tovább…) Continue Reading
Nem fognak csökkenni a katonai nyugdíjak, mint ahogyan a katonák fizetése és egyéb juttatásaik sem – jelentette ki szerda este Radu Miruță védelmi miniszter.
(tovább…) Continue Reading
Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős miniszter kérni fogja az Európai Bizottságtól az uniós helyreállítási mechanizmus keretében Románia által benyújtott harmadik kifizetési kérelem és az ehhez rendelt 231 millió euró kiutalásának újbóli elemzését.
(tovább…) Continue Reading
Románia öt éven belül kezdhet érdemben tárgyalni az euróövezethez való csatlakozás időpontjáról, ha sikerül tartósan 3 százalék alá csökkenteni a költségvetési hiányt – jelentette ki Mugur Isărescu.
(tovább…) Continue Reading
A lakossági földgáz végfelhasználói ára április elseje után nem fogja meghaladni a jelenlegi maximális szintet, mert a kormány egy új, átlátható árszabályozási rendszert vezet be – jelentette ki Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.
(tovább…) Continue Reading
Közzétette a fejlesztési minisztérium a koalíció által jóváhagyott közigazgatási intézkedéscsomag utolsó változatát. Az intézkedések egy karcsúbb, de hatékonyabb központi és helyi közigazgatást eredményeznek – nyilatkozta Cseke Attila fejlesztési miniszter.
(tovább…) Continue Reading
Románia már nemcsak tranzitország a kábítószer-kereskedelemben, hanem fogyasztói piaccá vált – derül ki a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) 2025-ös tevékenységi mérlegét ismertető jelentésből.
(tovább…) Continue Reading
Őrizetbe vette a brit rendőrség Károly király öccsét, Andrew Mountbatten-Windsort. A BBC közlése szerint csütörtök reggel hat jelöletlen rendőrautó érkezett Sandringhamba, ahol Andrew-t közhivatalban elkövetett visszaélés gyanúja miatt vették őrizetbe – írja a The Telepgraph.
(tovább…) Continue Reading
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette: Oroszország és Ukrajna közel áll ahhoz, hogy véglegesítsen egy dokumentumot, amely meghatározza, miként ellenőriznék az esetleges tűzszünet betartását a négy éve tartó háború lezárása érdekében.
(tovább…) Continue Reading
Kirakat tárgyalásoknak nevezte a genfi orosz-ukrán megbeszéléseket öt európai hírszerző szolgálat vezetője.
(tovább…) Continue ReadingAz RMDSZ és a Communitas Alapítvány közös projektjeként elkészült román nyelv és irodalom segédanyag – az RMDSZ területi szervezeteinek közvetítésével – minden olyan iskolába eljut, ahol magyar anyanyelvű tanulók tanulnak.
A kötet 30 vizsgajellegű feladatsort és részletes javítókulcsot tartalmaz. Mihályfalvi Katalin, az RMDSZ oktatási főosztályának ügyvezető alelnöke szerint a tesztgyűjtemény egyedisége abban rejlik, hogy a javítókulcs mellett részletes fogalmazásmintákkal és kidolgozott érvelő szövegekkel segíti a felkészülést. Ez az első olyan célzott módszertani segítség, amely kifejezetten az országos vizsgára készülő tanulóknak nyújt támogatást az írásbeli feladatok ezen típusában is.
A kiadványt az Oktatási és Kutatási Minisztérium, valamint az Országos Tanterv és Értékelési Központ (CNEE) hivatalosan jóváhagyta, ami intézményes legitimitást biztosít a tanórai használathoz.
" ["post_title"]=> string(94) "Új, ingyenes felkészítő tesztgyűjtemény segíti a VIII-os vizsgára készülő diákokat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(81) "uj-ingyenes-felkeszito-tesztgyujtemeny-segiti-a-viii-os-vizsgara-keszulo-diakokat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-20 13:38:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-20 11:38:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459958" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3617 (24) { ["ID"]=> int(459973) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-20 09:08:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-20 07:08:32" ["post_content"]=> string(958) "A kormány új rendelettervezetet készít elő, amely 110 lej/MWh‑ra csökkentené a termelői árplafont, így a lakossági fogyasztók számlái körülbelül 1 banival lehetnek alacsonyabbak.
Az E.ON Románia vezetője, Volker Raffel ugyanakkor arra figyelmeztetett: a piac teljesen kiszámíthatatlan, mert a szabályozások az utolsó pillanatban változnak, és a szolgáltatók sem tudnak előre tervezni. A jelenlegi rendszer hosszú távon fenntarthatatlan, és a támogatásoknak csak a sérülékeny fogyasztókra kellene vonatkozniuk – mondta a szakember a Hotnewsnak adott interjúban.
Azt is hozzátette: Európa egyre inkább az amerikai cseppfolyósított gáztól függ, és nagyrészt ez az oka annak, hogy a gázárak már nem feltétlenül alacsonyabbak nyáron, mint télen.
" ["post_title"]=> string(70) "Áprilistól valamelyest csökkenhetnek a villany‑ és gázszámlák" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "aprilistol-valamelyest-csokkenhetnek-a-villany-es-gazszamlak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-21 09:09:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-21 07:09:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459973" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3573 (24) { ["ID"]=> int(459950) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-19 14:38:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-19 12:38:00" ["post_content"]=> string(701) "A Moody’s hitelminősítő képviselőivel találkozott délelőtt a kormányfő. Ilie Bolojan elmondta, az idei költségvetés tervezete 6,2 százalékos hiánycéllal számol.
Ez azért elérhető, mert magas maradhat a beruházások szintje a renziliencia programból származó összegeknek köszönhetően - tette hozzá a kormányfő. Ismertette továbbá a közkiadások ellenőrzését célzó kormányzati intézkedéseket, hozzátéve, hogy a hatóságok idén a gazdaság megszilárdítására és növekedésére összpontosítanak.
" ["post_title"]=> string(45) "A hitelminősítővel tárgyalt a kormányfő" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "a-hitelminositovel-targyalt-a-kormanyfo" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-19 14:38:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-19 12:38:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459950" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3549 (24) { ["ID"]=> int(459948) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-19 14:36:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-19 12:36:51" ["post_content"]=> string(1137) "Nem fognak csökkenni a katonai nyugdíjak, mint ahogyan a katonák fizetése és egyéb juttatásaik sem - jelentette ki szerda este Radu Miruță védelmi miniszter.
A tárcavezető egy Facebook-bejegyzésben írt erről, miután szerdán az alkotmánybíróság alkotmányosnak ítélte a bírói és ügyészi különnyugdíjak csökkentését előíró törvénytervezetet. Radu Miruță szerint a katonai nyugdíjkorhatár növelése sem indokolt. A tárcavezető hozzátette, a védelmi minisztérium is mérsékelni fogja a kiadásait, a humán erőforrást azonban nem fogják érinteni ezek az intézkedések. Az Alkotmánybíróság döntését követően Ilie Bolojan miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy a bírói és ügyészi különnyugdíjak reformja az első lépés az emberek állam iránti bizalmát gyengítő méltánytalanságok felszámolása felé, és hogy márciusban előterjesztenek egy újabb törvénytervezetet, amellyel folytatják a korrekciókat.
" ["post_title"]=> string(51) "Nem emelik a nyugdíjkorhatárt és a juttatásokat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "nem-emelik-a-nyugdijkorhatart-es-a-juttatasokat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-19 14:36:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-19 12:36:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459948" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3576 (24) { ["ID"]=> int(459946) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-19 14:35:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-19 12:35:42" ["post_content"]=> string(750) "Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős miniszter kérni fogja az Európai Bizottságtól az uniós helyreállítási mechanizmus keretében Románia által benyújtott harmadik kifizetési kérelem és az ehhez rendelt 231 millió euró kiutalásának újbóli elemzését.
Facebook-bejegyzésében a tárcavezető a méltányos és fenntartható nyugdíjrendszer szempontjából fontos mérföldkőnek nevezte az Alkotmánybíróság döntését, amellyel alkotmányosnak nyilvánította a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet.
" ["post_title"]=> string(48) "Megpróbálják megszerezni a 231 millió eurót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "megprobaljak-megszerezni-a-231-millio-eurot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-19 14:35:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-19 12:35:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459946" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3525 (24) { ["ID"]=> int(459944) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-19 14:34:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-19 12:34:28" ["post_content"]=> string(924) "Románia öt éven belül kezdhet érdemben tárgyalni az euróövezethez való csatlakozás időpontjáról, ha sikerül tartósan 3 százalék alá csökkenteni a költségvetési hiányt - jelentette ki Mugur Isărescu.
A Nemzeti Bank kormányzója megjegyezte: a deficit és az infláció is magas marad, ezért a makrogazdasági egyensúly helyreállítása nélkül nem lehet céldátumot kitűzni az euró bevezetésére. Isărescu emlékeztetett, hogy a jegybank korábban aktívan készült az euró bevezetésére. A folyamat azonban a 2018 utáni válságok miatt háttérbe szorult, de a jegybank továbbra is támogatja Románia euróövezeti csatlakozását, de csak reális és fenntartható gazdasági feltételek mellett – hangsúlyozta a kormányzó.
" ["post_title"]=> string(48) "Ismét terítéken az euróövezeti csatlakozás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "ismet-teriteken-az-euroovezeti-csatlakozas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-19 14:34:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-19 12:34:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459944" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3524 (24) { ["ID"]=> int(459942) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-19 14:33:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-19 12:33:14" ["post_content"]=> string(682) "A lakossági földgáz végfelhasználói ára április elseje után nem fogja meghaladni a jelenlegi maximális szintet, mert a kormány egy új, átlátható árszabályozási rendszert vezet be - jelentette ki Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.
A tárcavezető szerint az új rendszer lényege, hogy a teljes ellátási láncban rögzített tarifák lesznek érvényben. Hangsúlyozta, ez nem klasszikus árplafon, hanem olyan szabályozási modell, amely stabilan tartja, sőt később akár csökkentheti is a gáz árát.
" ["post_title"]=> string(31) "Ársapka, de nem hagyományosan" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "arsapka-de-nem-hagyomanyosan" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-19 14:33:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-19 12:33:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459942" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3523 (24) { ["ID"]=> int(459940) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-19 14:32:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-19 12:32:12" ["post_content"]=> string(877) "Közzétette a fejlesztési minisztérium a koalíció által jóváhagyott közigazgatási intézkedéscsomag utolsó változatát. Az intézkedések egy karcsúbb, de hatékonyabb központi és helyi közigazgatást eredményeznek – nyilatkozta Cseke Attila fejlesztési miniszter.
Az önkormányzatok 30%-kal csökkentik a jóváhagyott állások számát, ez a betöltött állások 10%-át jelenti. Idén minden önkormányzat válaszhat a személyi kiadások csökkentése és az állások csökkentése között. Kivételt képez majd a tanügy, az egészségügy, a művelődés, a hadügy és a belügy. Létszámcsökkentés nélkül ezekben a rendszerekben is megtakarításokat ír elő az intézkedéscsomag.
" ["post_title"]=> string(31) "Leépítések, de nem mindenhol" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(27) "leepitesek-de-nem-mindenhol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-19 14:32:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-19 12:32:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459940" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3521 (24) { ["ID"]=> int(459938) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-19 14:31:16" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-19 12:31:16" ["post_content"]=> string(1055) "Románia már nemcsak tranzitország a kábítószer-kereskedelemben, hanem fogyasztói piaccá vált - derül ki a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) 2025-ös tevékenységi mérlegét ismertető jelentésből.
A DIICOT jelentése kitér arra is, hogy a drogterjesztő hálózatok fragmentálódtak, az eddigi hierarchikus felépítésű drogszervezetek mellett számos kisebb helyi hálózat működik, főként a nagy egyetemi központokban. A dokumentum szerint a legszélesebb körben használt drog továbbra is a kannabisz, a 2025-ös adatok alapján azonban a magas kockázatú kábítószerek és különösen az új pszichoaktív szerek használata is egyre elterjedtebb. A jelentés szerint 2025-ben 3102,47 kilogramm különféle típusú kábítószert, 53.820 tablettát, valamint 23,77 liter és 3682 dózis LSD-t foglaltak le a hatóságok Romániában.
" ["post_title"]=> string(37) "Románia már nem csak tranzitország" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "romania-mar-nem-csak-tranzitorszag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-19 14:31:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-19 12:31:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459938" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3515 (24) { ["ID"]=> int(459936) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-19 14:30:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-19 12:30:15" ["post_content"]=> string(749) "Őrizetbe vette a brit rendőrség Károly király öccsét, Andrew Mountbatten-Windsort. A BBC közlése szerint csütörtök reggel hat jelöletlen rendőrautó érkezett Sandringhamba, ahol Andrew-t közhivatalban elkövetett visszaélés gyanúja miatt vették őrizetbe - írja a The Telepgraph.
Korábban a brit rendőrség bejelentette, hogy vizsgálja az Andrew Mountbatten-Windsor elleni az Epstein dossziéval kapcsolatos vádakat, amelyek szerint titkos információkat adott volna át Epsteinnek, amikor Andrew Nagy-Britannia kereskedelmi képviselője volt az Egyesült Államokban.
" ["post_title"]=> string(33) "Őrizetben az egykori brit herceg" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(32) "orizetben-az-egykori-brit-herceg" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-19 14:30:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-19 12:30:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459936" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3514 (24) { ["ID"]=> int(459934) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-19 14:29:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-19 12:29:06" ["post_content"]=> string(827) "Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette: Oroszország és Ukrajna közel áll ahhoz, hogy véglegesítsen egy dokumentumot, amely meghatározza, miként ellenőriznék az esetleges tűzszünet betartását a négy éve tartó háború lezárása érdekében.
A megállapodás az Egyesült Államok közvetítésével tegnap, Genfben tartott béketárgyalásokat követően körvonalazódott. Zelenszkij elmondta: a „politikai” kérdésekben lassabban halad az előrelépés, és elképzelhető, hogy az érintett országok vezetői külön próbálnak majd megállapodásra jutni a legvitatottabb, területi kérdésben - idézi a Reuters az ukrán államfőt..
" ["post_title"]=> string(58) "Haladnak a tárgyalások Oroszország és Ukrajna között" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "haladnak-a-targyalasok-oroszorszag-es-ukrajna-kozott" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-19 14:29:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-19 12:29:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459934" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3581 (24) { ["ID"]=> int(459932) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-19 14:27:08" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-19 12:27:08" ["post_content"]=> string(563) "Kirakat tárgyalásoknak nevezte a genfi orosz-ukrán megbeszéléseket öt európai hírszerző szolgálat vezetője.
A Reutersnek nyilatkozó titkosszolgálati vezetők borúlátóak a tekintetben, hogy még idén sikerül véget vetni Oroszország ukrajnai háborújának. A névtelenséget kérő öt európai hírszerző szolgálat vezetője szerint Oroszország nem akarja gyorsan befejezni a háborút.
" ["post_title"]=> string(33) "Szkeptikusak a titkosszolgálatok" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(32) "szkeptikusak-a-titkosszolgalatok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-19 14:27:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-19 12:27:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459932" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3615 (24) { ["ID"]=> int(459958) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-20 13:38:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-20 11:38:58" ["post_content"]=> string(1140) "Az RMDSZ és a Communitas Alapítvány közös projektjeként elkészült román nyelv és irodalom segédanyag – az RMDSZ területi szervezeteinek közvetítésével – minden olyan iskolába eljut, ahol magyar anyanyelvű tanulók tanulnak.
A kötet 30 vizsgajellegű feladatsort és részletes javítókulcsot tartalmaz. Mihályfalvi Katalin, az RMDSZ oktatási főosztályának ügyvezető alelnöke szerint a tesztgyűjtemény egyedisége abban rejlik, hogy a javítókulcs mellett részletes fogalmazásmintákkal és kidolgozott érvelő szövegekkel segíti a felkészülést. Ez az első olyan célzott módszertani segítség, amely kifejezetten az országos vizsgára készülő tanulóknak nyújt támogatást az írásbeli feladatok ezen típusában is.
A kiadványt az Oktatási és Kutatási Minisztérium, valamint az Országos Tanterv és Értékelési Központ (CNEE) hivatalosan jóváhagyta, ami intézményes legitimitást biztosít a tanórai használathoz.
" ["post_title"]=> string(94) "Új, ingyenes felkészítő tesztgyűjtemény segíti a VIII-os vizsgára készülő diákokat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(81) "uj-ingyenes-felkeszito-tesztgyujtemeny-segiti-a-viii-os-vizsgara-keszulo-diakokat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-20 13:38:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-20 11:38:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459958" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(38181) ["max_num_pages"]=> int(3182) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "5f3be37fbe08e179038bfced2f536b66" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:6bc44cb58c822303f37d2644ad817c2d" }