A brit kormány azt mérlegeli, hogy törvénnyel zárja ki Andrew Mountbatten‑Windsort a trónöröklési sorból – értesült a The Guardian. A…
Continue Reading
Mai adásunk első felében az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőinek - Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek, Kolumbán Vilmos József református, Kovács István unitárius és Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök - húsvéti üzenetét sugározzuk.

Mai húsvétvasárnapi egyházi műsorunkban Hajlák Attila István bordosi és székelyvéckei római katolikus plébános elmélkedését hallják.
Áldott húsvéti ünnepet kívánunk minden kedves hallgatónknak!

Székelyföld több településén ma is hagyomány a Szent Sír őrzése nagypénteken és nagyszombaton - hogy pontosan miről is van szó, arról Bíró István összeállításában hallhatnak, amely Csíkszentdomokoson készült 2025-ben.
Kolozsvár művelődési élete újabb helyszínnel gyarapodott: március 30-án megnyitották a kalandos életű Sass Flóráról elnevezett szalont. A szalon névadója, Sass Flóra (Florence Baker), híres magyar származású Afrika-kutató, aki Kolozsváron született. A Ludwig Roth utcában található ingatlanban korábban a Szőcs család élt – a szalon megnyitóján Szilágyi Enikő művésznő Szőcs Géza által összeállított verses-zenés műsorát adta elő - ezt követően beszélgetett Szebeni Zsuzsával, a szalon egyik megálmodójával László Tibor, a Kolozsvári Rádió riportere.
A műsor második felében Méra - Cifra lelkek forrásvize című produkcióról kérdezi Varga László Zoltánt, a Cifra együttes vezetőjét Rácz Éva. A kalotaszegi Méra község népzenéjét és néptáncait bemutató látványos előadásra 2026. április 7-én, 19:00 órakor kerül sor a Kolozsvári Magyar Operában.
Ma, nagypéntek hajnalán türelemmel viselt betegség következtében elhunyt életének 84. és papságának 60. évében Mons. Fodor József pápai prelátus, általános helynök, nagyprépost – közölte pénteken a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye.
Fodor József 1942. november 29-én született Vizsláson (Magyarország). Teológiai tanulmányait Gyulafehérváron végezte. Tiszteletreméltó Márton Áron püspök szentelte pappá 1967. április 2-án. Segédlelkész volt a nagyvárad-újvárosi, majd a székesegyházi plébánián. Biharpüspökiben, a Szent József-telepi templomban szolgált plébánosként, végül pedig a székesegyházban. A püspökségen titkárként, irodaigazgatóként, később vikáriusként segítette a főpásztorok munkáját.
Az egyházmegye közlése szerint földi maradványait április 6-án, húsvéthétfőn, 17 órakor a nagyváradi székesegyházban ravatalozzák fel, majd 18 órakor szentmisét mutatnak be a lelki üdvéért. Temetési szentmiséje április 7-én, kedden, 11 órakor kezdődik, majd a székesegyház kriptájában helyezik örök nyugalomra.
Fodor József a Bukaresti Rádió egyházi műsorában is hirdetett igét. Legutóbb 2023. január 15-én tette, ezt az igehirdetést az alábbi linken (https://www.bukarestiradio.ro/2023/01/15/katolikus-igehirdetes-2023-januar-15/) érik el. Isten nyugtassa békében!
" ["post_title"]=> string(72) "Elhunyt Fodor József pápai prelátus, nagyváradi általános helynök" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(64) "elhunyt-fodor-jozsef-papai-prelatus-nagyvaradi-altalanos-helynok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-04-03 14:05:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-04-03 11:05:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(106) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/04/03/elhunyt-fodor-jozsef-papai-prelatus-nagyvaradi-altalanos-helynok/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3587 (24) { ["ID"]=> int(461666) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-04-06 08:10:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-04-06 05:10:04" ["post_content"]=> string(994) "Mai adásunk első felében az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőinek - Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek, Kolumbán Vilmos József református, Kovács István unitárius és Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök - húsvéti üzenetét sugározzuk.


A brit kormány azt mérlegeli, hogy törvénnyel zárja ki Andrew Mountbatten‑Windsort a trónöröklési sorból – értesült a The Guardian. A…
Continue Reading
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság jogellenesnek nyilvánította Donald Trump 50 százalékot is elérő vámtarifáit. A döntés után az amerikai elnök azonnal…
Continue Reading
Hírügynökségi források szerint az amerikai elnök többhetes légicsapás-sorozatra készül Irán ellen – bár a Fehér Ház egyelőre nem mutatott be…
Continue Reading
A munkaügyi miniszter bejelentette, hogy meghosszabbítják az energia‑támogatási utalványokat 2026 végéig. Több mint 710 000 romániai háztartás részesül a támogatásban,…
Continue Reading
Továbbra is erős havazás és viharos szél okoz fennakadásokat Románia déli és keleti részén, valamint a fővárosban. Több útszakaszt lezártak…
Continue Reading
Súlyos bírságokat és akár bontási kötelezettséget is kockáztatnak azok a lakástulajdonosok, akik engedély nélkül végeznek építési munkákat – figyelmeztetnek a…
Continue Reading
Az OVES Enterprise nevű román szoftvercég által kifejlesztett robotrepülőgép már túl van az első teszteken – írja a Defense Express…
Continue Reading
Az ítélőtáblák közös felhívásban kérik Nicușor Dan államfőt, hogy küldje vissza a parlamentnek az alkotmánybíróságon ötszöri halasztás után átment új…
Continue ReadingMai műsorunkban a heti hírösszefoglalóban beszámolunk arról, hogy az alkotmánybíróság alkotmányosnak ítélte a kormány igazságügyi nyugdíjreformról szóló tervezetét, ami jelentős…
Continue Reading
Bűnösnek találta a bíróság azt az osztrák hegymászót, aki egy évvel ezelőtt hátrahagyta a barátnőjét Ausztria legmagasabb hegyén, ahol a…
Continue Reading
Andrew Mountbatten‑Windsort tegnap vették őrizetbe – éppen 66. születésnapján. A volt királyi családtagot azzal gyanúsítják, hogy évekkel ezelőtt bizalmas brit…
Continue Reading
Donald Trump bejelentette, hogy utasítani fogja az amerikai ügynökségeket – köztük a Pentagont –, hogy kezdjék meg az idegenekkel és…
Continue ReadingA brit kormány azt mérlegeli, hogy törvénnyel zárja ki Andrew Mountbatten‑Windsort a trónöröklési sorból – értesült a The Guardian. A döntést az váltotta ki, hogy a király öccsét csütörtökön őrizetbe vették és tíz órán át kihallgatták, mert azzal gyanúsítják, hogy bizalmas kormányzati dokumentumokat adott át a néhai Jeffrey Epsteinnek.
Andrew továbbra is a nyolcadik helyen áll a trónöröklési listán, és formálisan államtanácsos, vagyis bizonyos helyzetekben helyettesíthetné a királyt. A kizárásához parlamenti törvényre és a Nemzetközösség többi királyságának jóváhagyására lenne szükség.
A rendőrség pénteken házkutatást tartott a hercegi címétől korábban megfosztott Andrew rezidenciáján, miután amerikai dokumentumok azt mutatták ki, hogy éveken át kapcsolatban maradt Epsteinnel, és kormányzati jelentéseket is továbbított neki.
III. Károly király közölte: a törvénynek érvényt kell szerezni, még ha az öccséről van is szó.
" ["post_title"]=> string(68) "A brit kormány kizárná a volt herceget a trónöröklési sorból" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "a-brit-kormany-kizarna-a-volt-herceget-a-tronoroklesi-sorbol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-21 13:49:37" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-21 11:49:37" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459996" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3620 (24) { ["ID"]=> int(459993) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-21 13:47:50" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-21 11:47:50" ["post_content"]=> string(1100) "Az amerikai Legfelsőbb Bíróság jogellenesnek nyilvánította Donald Trump 50 százalékot is elérő vámtarifáit. A döntés után az amerikai elnök azonnal új, 10 százalékos globális importvámot rendelt el minden kereskedelmi partnerre – írja a Reuters. Az intézkedés ideiglenes, 150 napig marad érvényben.
Trump emellett új vizsgálatokat is elrendelt a kereskedelmi törvények alapján, amelyek lehetővé tehetik a magasabb vámok újbóli bevezetését. A pénzügyminiszter szerint a bevételek így is nagyjából változatlanok maradnak.
A vámok alól kivételt élveznek többek között a gyógyszerek, egyes mezőgazdasági termékek, valamint a Kanada és Mexikó felől érkező, a két országgal között szabadkereskedelmi megállapodásnak megfelelő áruk.
Szakértők szerint a döntés újabb jogi vitákat és nemzetközi feszültségeket hozhat.
" ["post_title"]=> string(33) "Alkotmányellenesek Trump vámjai" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "alkotmanyellenesek-trump-vamjai" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-21 13:47:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-21 11:47:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459993" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3576 (24) { ["ID"]=> int(459991) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-21 10:38:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-21 08:38:40" ["post_content"]=> string(1050) "Hírügynökségi források szerint az amerikai elnök többhetes légicsapás-sorozatra készül Irán ellen – bár a Fehér Ház egyelőre nem mutatott be világos indoklást a nyilvánosságnak arról, miért lenne szükség egy ilyen konfliktusra.
A Reutersnek nyilatkozó magas rangú tisztviselők szerint az adminisztrációban többen attól tartanak, hogy a háborús retorika elvonja a figyelmet a választók számára legfontosabb témáról: a megélhetési költségekről.
A republikánus kampánystáb és több kabinettag azt hangsúlyozza, hogy egy újabb közel-keleti háború politikai öngól lehet, különösen a bizonytalan szavazók körében, de a republikánus bázis sem lelkesedik a háborúért. Egy Irán elleni konfliktus ellentmondana Donald Trump kampányígéreteinek, ráadásul komoly veszteségekkel és kiszámíthatatlan következményekkel járhat.
" ["post_title"]=> string(56) "Egyre valószínűbb egy Irán elleni amerikai támadás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "egyre-valoszinubb-egy-iran-elleni-amerikai-tamadas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-21 10:38:41" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-21 08:38:41" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459991" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3552 (24) { ["ID"]=> int(459988) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-21 10:13:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-21 08:13:06" ["post_content"]=> string(1019) "A munkaügyi miniszter bejelentette, hogy meghosszabbítják az energia‑támogatási utalványokat 2026 végéig. Több mint 710 000 romániai háztartás részesül a támogatásban, amely a rezsiköltségek csökkentését célozza.
A támogatás 50 lej havonta, és kizárólag villanyszámla fizetésére használható fel a bejelentett fogyasztási helyen.
A kérelmeket a postahivatalokban és a helyi önkormányzatoknál lehet benyújtani – vagy interneten, a munkaügyi minisztérium honlapján elérhető EPIDS alkalmazáson keresztül.
A hatóságok külön felhívják a figyelmet arra, hogy a személyes adatok és a fogyasztási hely adatai legyenek pontosak, mert a hibás kitöltés érvénytelenítheti a kérelmet. Eddig a benyújtott kérelmek mintegy negyedét érvénytelenítették.
" ["post_title"]=> string(32) "Energiautalványok 2026 végéig" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "energiautalvanyok-2026-vegeig" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-21 10:13:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-21 08:13:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459988" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3581 (24) { ["ID"]=> int(459982) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-21 10:04:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-21 08:04:28" ["post_content"]=> string(1745) "Továbbra is erős havazás és viharos szél okoz fennakadásokat Románia déli és keleti részén, valamint a fővárosban. Több útszakaszt lezártak Ialomița, Brăila, Călărași és Giurgiu térségében. Bukarestben az éjszaka folyamán a tűzoltók 15 esetben avatkoztak be kidőlt fák és leszakadt épületelemek miatt, autók rongálódtak. A hatóságok arra figyelmeztetnek, hogy a vihar vasárnap reggelig tart, és a széllökések elérhetik a 70 km/órát.
Az Otopeni és Băneasa repülőtéren is erős havazás és szél nehezíti a működést. Bár járattörlések nincsenek, több gép késik a csökkent látótávolság és a gépek jégtelenítése miatt.
Bukarestben a keddi havazás nyomán hatalmas hótömegek torlódtak fel, a járdák jegesek, sok helyen víz áll az utakon. A fővárosi polgármesteri hivatal bejelentette, hogy folytatja az ellenőrzéseket a kerületekben, és bírságokat szab ki, mivel több helyen nem megfelelően végezték a hóeltakarítást. Eközben a város által vásárolt hóolvasztó berendezések továbbra is kihasználatlanul állnak a raktárakban.

Súlyos bírságokat és akár bontási kötelezettséget is kockáztatnak azok a lakástulajdonosok, akik engedély nélkül végeznek építési munkákat – figyelmeztetnek a hatóságok. A jogszabályok szerint minden olyan beavatkozás, amely a lakás szerkezetét, külsejét vagy rendeltetését módosítja, csak építési engedéllyel végezhető.
Engedély nélkül tilos például tartófalat bontani, erkélyt beépíteni, homlokzatot módosítani, vagy olyan klímát felszerelni, amely megváltoztatja az épület külsejét.
A törvény ugyanakkor engedély nélkül is megenged kisebb javításokat: tető- és kerítésjavítást, festést, burkolást, nyílászárócserét az eredeti méretek megtartásával, illetve könnyű, nem teherhordó válaszfalak építését.
Az engedély nélküli munkákért 1 000 és 100 000 lej közötti bírság járhat, súlyosabb esetekben pedig büntetőjogi felelősség is felmerülhet. A hatóság akár a szabálytalanul végzett munkák lebontását is elrendelheti.
" ["post_title"]=> string(66) "Bizonyos belső lakásfelújítási munkák is engedélykötelesek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "bizonyos-belso-lakasfelujitasi-munkak-is-engedelykotelesek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-21 09:56:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-21 07:56:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459980" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3579 (24) { ["ID"]=> int(459977) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-21 09:51:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-21 07:51:54" ["post_content"]=> string(1163) "Az OVES Enterprise nevű román szoftvercég által kifejlesztett robotrepülőgép már túl van az első teszteken – írja a Defense Express című ukrán kiadvány. A Szahara névre keresztelt rakéta különlegessége, hogy a beépített Nemesis AI segítségével 200 milliszekundumonként elemzi a fedélzeti és műholdas adatokat, és automatikusan átvált inerciális navigációra, ha GPS‑zavarást észlel.
A mindössze 55 kilogrammos rakéta hatótávolsága jelenleg 200 kilométer, de már dolgoznak a 600, illetve 1100 kilométeres változaton is. A robbanófej tömege legfeljebb 10 kilogramm. Emiatt elvileg nem tekinthető teljes értékű cirkálórakétának, viszont jól illeszkedik az újabb trendekbe, ahol egyre több ország fejleszt könnyű, AI‑vezérelt, nagy hatótávolságú fegyvereket.
Romániának jelenleg nincs saját állami rakétaprogramja, a hadsereg jelenleg a norvég NSM rakétákra támaszkodik, amelyek 185–300 kilométeres hatótávval rendelkeznek.
" ["post_title"]=> string(60) "AI vezérli az első román fejlesztésű cirkálórakétát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "ai-vezerli-az-elso-roman-fejlesztesu-cirkaloraketat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-21 09:51:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-21 07:51:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459977" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3525 (24) { ["ID"]=> int(459975) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-21 09:16:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-21 07:16:11" ["post_content"]=> string(1250) "Az ítélőtáblák közös felhívásban kérik Nicușor Dan államfőt, hogy küldje vissza a parlamentnek az alkotmánybíróságon ötszöri halasztás után átment új nyugdíjtörvényt. A bírák szerint a jogszabály valójában felszámolja a szolgálati nyugdíjat, és nyílt diszkriminációt jelent más, hasonló jövedelmű közalkalmazotti csoportokhoz képest.
A törvény elfogadásáért Ilie Bolojan miniszterelnök kormánya másodszor is felelősséget vállalt december 2-án, miután az első változatot az alkotmánybíróság elutasította. A módosított jogszabály február 18-án, öt halasztás után kapott zöld utat.
Az új szabályok szerint: a bírák és ügyészek nyugdíja az utolsó nettó fizetésük 70 százaléka lesz, szemben a jelenlegi 80 százalékos bruttó alapú számítással; a nyugdíjkorhatár évente egy évvel emelkedik, míg 2042-re eléri a 65 évet; 35 év szolgálati idővel továbbra is lehetséges a korai nyugdíjazás, de 65 év alatt évi 2 százalékos levonás jár a nyugdíjból a törvényes korhatár eléréséig.
" ["post_title"]=> string(65) "A 16 ítélőtábla a nyugdíjtörvény újratárgyalását kéri" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "a-16-itelotabla-a-nyugdijtorveny-ujratargyalasat-keri" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-21 09:16:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-21 07:16:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459975" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3526 (24) { ["ID"]=> int(459953) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-20 15:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-20 13:30:00" ["post_content"]=> string(1193) "Mai műsorunkban a heti hírösszefoglalóban beszámolunk arról, hogy az alkotmánybíróság alkotmányosnak ítélte a kormány igazságügyi nyugdíjreformról szóló tervezetét, ami jelentős siker a Bolojan-kabinet számára, akárcsak a koalíció legújabb megállapodásai. Szó lesz a nehéz gazdasági helyzetről, miután kiderült, hogy a román gazdaság technikai recesszióba került, de beszámolunk a Márton Áron emlékévről, a nagyváradi premontrei apát kilakoltatási ügyéről, valamint a legújabb átfogó demográfiai elemzésről is.
Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik a müncheni biztonságpolitikai konferenciáról, amelyen résztvettek a világ legfontosabb vezetői, és ahol az Egyesült Államok és Európa viszonya állt a középpontban.
Garzó Ferenc: Balkezek, jobbkezek, félkarú óriások
Bűnösnek találta a bíróság azt az osztrák hegymászót, aki egy évvel ezelőtt hátrahagyta a barátnőjét Ausztria legmagasabb hegyén, ahol a nő halálra fagyott. Thomas P.-t gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolták, és felfüggesztett börtönbüntetésre és pénzbírságra ítélték.
A 33 éves Kerstin G. 2025. januárban, a 3840 méteres Grossglockner csúcsa alatt mindössze 45 méterrel halt meg, miután a mászópartnere és barátja, a 39 éves Thomas P. otthagyta a hegyen, idézi fel a történteket a BBC.
Norbert Hofer bíró, aki maga is tapasztalt hegymászó, és a tiroli hegyi és helikopteres mentőcsapatokkal dolgozik, azt mondta, a párnak vissza kellett volna fordulnia, mivel Kerstinnek nem volt elég tapasztalata téli körülmények között.
A tárgyalás során kiderült, nem ő volt az első barátnő, akit a férfi hátrahagyott a hegyen.
" ["post_title"]=> string(73) "Halálra fagyott barátnője miatt ítélték el az osztrák hegymászót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(64) "halalra-fagyott-baratnoje-miatt-iteltek-el-az-osztrak-hegymaszot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-20 13:56:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-20 11:56:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459967" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3518 (24) { ["ID"]=> int(459964) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-20 13:47:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-20 11:47:40" ["post_content"]=> string(1317) "Andrew Mountbatten‑Windsort tegnap vették őrizetbe – éppen 66. születésnapján.
A volt királyi családtagot azzal gyanúsítják, hogy évekkel ezelőtt bizalmas brit kormányzati dokumentumokat adott át az elítélt szexuális ragadozónak, Jeffrey Epsteinnek, amikor kereskedelmi megbízottként dolgozott.
Andrew-t több mint tízórás kihallgatás után szabadon engedték, de az eljárás tovább folyik, és a rendőrség további helyszíneken is folytatja a házkutatásokat.
Jeffrey Epstein végrendeleti végrehajtói legalább 25 millió dolláros egyezséget ajánlottak fel az áldozatoknak, hogy lezárják a 2024-ben indított csoportos pert.
Az egyezség nem jelent beismerést, és a végső összeg akár 35 millió dollárra is nőhet, ha több mint 40 áldozat jogosultnak bizonyul.
A két végrehajtót – Epstein egykori ügyvédjét és könyvelőjét – azzal vádolják, hogy segítették és eltussolták Epstein illegális tevékenységeit, amit ők tagadnak.
" ["post_title"]=> string(73) "Szabadon engedték András volt yorki herceget, a brit uralkodó öccsét" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "szabadon-engedtek-andras-volt-yorki-herceget-a-brit-uralkodo-occset" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-20 13:47:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-20 11:47:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459964" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3517 (24) { ["ID"]=> int(459961) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-20 13:45:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-20 11:45:10" ["post_content"]=> string(1227) "Donald Trump bejelentette, hogy utasítani fogja az amerikai ügynökségeket – köztük a Pentagont –, hogy kezdjék meg az idegenekkel és az UFO‑jelenségekkel kapcsolatos kormányzati akták azonosítását és nyilvánosságra hozatalát. A bejelentés azután érkezett, hogy Trump azzal vádolta Barack Obamát: titkos információkat árult el, amikor egy podcastben arról beszélt, statisztikailag valószínűnek tartja a földönkívüli élet létezését. Obama később pontosított: elnöksége alatt nem látott bizonyítékot arra, hogy idegenek kapcsolatba léptek volna az emberiséggel.
Trump szerint Obama „nagy hibát követett el”, ugyanakkor ő maga azt mondta, nincs véleménye arról, léteznek‑e idegenek. Néhány órával később mégis közölte: a „hatalmas érdeklődésre” tekintettel kezdeményezi az UFO‑akták teljes körű nyilvánosságra hozatalát. A Pentagon egy 2024‑es jelentésben azt írta: nincs bizonyíték arra, hogy az amerikai kormány valaha találkozott volna földönkívüliekkel, és a legtöbb észlelés hétköznapi tárgyakhoz köthető.
" ["post_title"]=> string(51) "Donald Trump nyilvánosságra hozza az UFO-aktákat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "donald-trump-nyilvanossagra-hozza-az-ufo-aktakat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-20 13:45:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-20 11:45:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459961" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3618 (24) { ["ID"]=> int(459996) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-21 13:49:35" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-21 11:49:35" ["post_content"]=> string(1248) "A brit kormány azt mérlegeli, hogy törvénnyel zárja ki Andrew Mountbatten‑Windsort a trónöröklési sorból – értesült a The Guardian. A döntést az váltotta ki, hogy a király öccsét csütörtökön őrizetbe vették és tíz órán át kihallgatták, mert azzal gyanúsítják, hogy bizalmas kormányzati dokumentumokat adott át a néhai Jeffrey Epsteinnek.
Andrew továbbra is a nyolcadik helyen áll a trónöröklési listán, és formálisan államtanácsos, vagyis bizonyos helyzetekben helyettesíthetné a királyt. A kizárásához parlamenti törvényre és a Nemzetközösség többi királyságának jóváhagyására lenne szükség.
A rendőrség pénteken házkutatást tartott a hercegi címétől korábban megfosztott Andrew rezidenciáján, miután amerikai dokumentumok azt mutatták ki, hogy éveken át kapcsolatban maradt Epsteinnel, és kormányzati jelentéseket is továbbított neki.
III. Károly király közölte: a törvénynek érvényt kell szerezni, még ha az öccséről van is szó.
" ["post_title"]=> string(68) "A brit kormány kizárná a volt herceget a trónöröklési sorból" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "a-brit-kormany-kizarna-a-volt-herceget-a-tronoroklesi-sorbol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-21 13:49:37" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-21 11:49:37" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459996" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(38181) ["max_num_pages"]=> int(3182) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "811df9454c2210c0ced52af0526af6b8" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:1a05e3a575886e2f6b3cbb3030f3ccfe" }