A konfliktus első napjaiban a nyersolaj ára mintegy 8 százalékkal emelkedett, az európai gázár pedig 20 százalékkal ugrott meg. A Brent olaj ára március 9-én elérte a hordónkénti 116,78 dollárt.A legfrissebb adatok szerint az olajár mérséklődni kezdett: tegnap a Brent hordónként 102 dollár körül állt. Ehhez hozzájárult, hogy az American Petroleum Institute megnövekedett amerikai olajtartalékokról számolt be, és Irak is bejelentette a kirkuki mezőkről induló, Törökország felé irányuló kőolajexport újraindítását.
Az iráni erők ugyanakkor folytatják a térség energetikai infrastruktúrája elleni támadásokat. Teherán állítása szerint az Egyesült Államok és Izrael tegnap csapást mért a Déli Parsz (South Pars) gázmezőre — a világ egyik legnagyobb ilyen létesítményére. Válaszul a Déli Parsz gázmezője elleni támadásra, Teherán megtorló csapásokat mért a szomszédos Katar legnagyobb gázmezőjére, Ras Laffanra, jelentős károkat okozva, és diplomáciai szakadékot okozva a két ország között. Donald Trump azt nyilatkozta, hogy "felrobbantja a teljes iráni Dél-Parsz gázmezőt", ha Teherán ismét megtámadja a katari gázmezőket.
Európai vonatkozásban: a Hormuzi-szoroson halad át a tengeri úton szállított globális nyersolaj mintegy egyötöde, az LNG-szállítmányok hasonló hányada, valamint a legszélesebb körben használt műtrágya egyharmada. Ez az inflációt, a gazdasági növekedést és az EU versenyképességét egyaránt nyomás alá helyezi.
Az Európai Unió 27 vezetője csütörtökön viharos csúcstalálkozóra készül, ahol Magyarország vétója az Ukrajnának nyújtott 90 milliárd eurós hitel ellen, a közel-keleti háború súlyosbodása és a tartósan magas energiaárak fogják uralni a megbeszéléseket.
Kevés az esély arra, hogy az április 12-i magyarországi parlamenti választások előtt ezügyben eredményre jussanak, Orbán Viktor pedig kijelentette, hogy a magyar kormány álláspontja változatlan ebben az ügyben.
Az egységes piac, a kereskedelem, a védelem, a biztonság, a migráció és a multilaterális rendszer helyzete is napirendre kerül, valamint egy rövid megbeszélés a következő hétéves költségvetésről.
A csütörtöki napirend másik fontos pontja a közel-keleti háború kiszélesedése és az általa kiváltott messzemenő következmények világszerte.Az európaiakat váratlanul érte, amikor Donald Trump amerikai elnök a múlt héten a segítségüket kérte a Hormuzi-szoros újbóli megnyitásához, amely az energiaexport számára létfontosságú átjáró, amelyet Irán lezárt. A globális olajárak emiatt továbbra is hordónként 100 dollár felett maradnak. Az európai közreműködés vagy az ENSZ beleegyezése nélkül indított katonai konfrontációhoz való csatlakozás gondolatát széles körben visszautasították.
Az EU vezetői csütörtökön megvizsgálják a Hormuzi-szorosban a hajózás szabadságának helyreállítására irányuló lehetséges megoldásokat, de szigorúan diplomáciai szempontból.
Mint arról tegnapi híradónkban beszámoltunk, tegnap elsüllyedt egy vontatóhajó Midiánál.
A vontatóhajó a Rompetrol által üzemeltetett Midia Marine Terminal tulajdonában van, és egy olajszállító tartályhajó lerakódását segítette, amikor a baleset bekövetkezett. A fedélzeten tartózkodó öt személy közül kettőnek a holttestét tegnap emelték ki a vízből - közölte ma a román tengerészeti hatóság. Az ügyészség még vizsgálja abaleset körülményeit és okait. A búvárok ma folytatják a másik három tengerész keresését.
A kritikus infrastruktúra részévé teszi a műtrágyagyártást a bukaresti szenátus által március 16-án elfogadott törvénytervezet, amely a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát állami megmentésére irányul.
Románia legnagyobb műtrágyagyára, a marosvásárhelyi Azomureș súlyos helyzetben van.A vállalat már korábban is komoly gazdasági nehézségekkel küzdött, ám az iráni konfliktus nyomán magasra szökő energiaárak tovább rontották a kilátásokat. Az Azomureș az ország legnagyobb műtrágyagyártója és egyben az egyik legnagyobb földgázfogyasztója. Az üzem megmentésére rendelkezésre álló idő egyre szűkül — jelenleg a Romgaz állami energiavállalat általi felvásárlás tűnik az egyetlen reális kiútnak. A döntés nemcsak gazdasági, hanem munkahelyek ezreit érintő szociális kérdés is.A műtrágyaszektor létfontosságú láncszemet jelent a mezőgazdasági ellátási láncban, és ezáltal a nemzeti élelmiszer-biztonság szempontjából is.
A konfliktus első napjaiban a nyersolaj ára mintegy 8 százalékkal emelkedett, az európai gázár pedig 20 százalékkal ugrott meg. A Brent olaj ára március 9-én elérte a hordónkénti 116,78 dollárt.A legfrissebb adatok szerint az olajár mérséklődni kezdett: tegnap a Brent hordónként 102 dollár körül állt. Ehhez hozzájárult, hogy az American Petroleum Institute megnövekedett amerikai olajtartalékokról számolt be, és Irak is bejelentette a kirkuki mezőkről induló, Törökország felé irányuló kőolajexport újraindítását.
Az iráni erők ugyanakkor folytatják a térség energetikai infrastruktúrája elleni támadásokat. Teherán állítása szerint az Egyesült Államok és Izrael tegnap csapást mért a Déli Parsz (South Pars) gázmezőre — a világ egyik legnagyobb ilyen létesítményére. Válaszul a Déli Parsz gázmezője elleni támadásra, Teherán megtorló csapásokat mért a szomszédos Katar legnagyobb gázmezőjére, Ras Laffanra, jelentős károkat okozva, és diplomáciai szakadékot okozva a két ország között. Donald Trump azt nyilatkozta, hogy "felrobbantja a teljes iráni Dél-Parsz gázmezőt", ha Teherán ismét megtámadja a katari gázmezőket.
Európai vonatkozásban: a Hormuzi-szoroson halad át a tengeri úton szállított globális nyersolaj mintegy egyötöde, az LNG-szállítmányok hasonló hányada, valamint a legszélesebb körben használt műtrágya egyharmada. Ez az inflációt, a gazdasági növekedést és az EU versenyképességét egyaránt nyomás alá helyezi.
Ma hajnalban légitámadás érte Irán több városát, köztük Teheránt és nemzetközi repülőterének környékét. Az első beszámolók szerint az iráni főváros szélén található légikikötő felől legalább hét robbanás zaja hallatszott, és komoly tüzet lehetett látni.
Irán már Ali Hamenei legfőbb vezető halálát megelőzően választervet készített egy esetleges amerikai, illetve izraeli támadásra – közölte tegnap Ali Mohammed Naini vezérőrnagy, az iráni Forradalmi Gárda szóvivője az állami televíziónak adott interjújában.
Az Egyesült Államok mintegy féltucat országtól tart igényt arra, hogy részt vegyen a Hormuzi-szoros forgalmának biztosításában – jelentette ki Donald Trump.
Veszélyes precedenst teremt az Oroszország elleni szankciók amerikai feloldása, ugyanis kevesebb pénzt kell juttatni Moszkvának a háborúzásra, nem pedig többet – jelentette ki Kaja Kallas, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai féképviselõje Brüsszelben hétfõn.
Valós lehetõsége van annak, hogy Európa orosz agresszióval néz majd szembe – jelentette ki Andrius Kubilius védelemért felelõs uniós biztos hétfõn Brüsszelben.
Paul Thomas Anderson lett a legjobb rendező, és Egyik csata a másik után című filmje nyerte el a 98. Oscar-díjátadó gála fődíját is, összesen hat kategóriában tegnap este a Los Angeles-i Dolby Színházban.
Az RMDSZ központi rendezvényét Kolozsvár főterén tartották, ahol beszédet mondott Kelemen Hunor szövetségi elnök. Birtalan Albert tudósítása. Nicușor Dan államfő…
A magyar nemzeti ünnep alkalmából odaítélték idén is a Kossuth-díjakat, a Széchenyi-díjakat, illetve egyéb magyar állami kitüntetéseket. A Kolozsvári Rádió…
Ma hajnalban légitámadás érte Irán több városát, köztük Teheránt és nemzetközi repülőterének környékét. Az első beszámolók szerint az iráni főváros szélén található légikikötő felől legalább hét robbanás zaja hallatszott, és komoly tüzet lehetett látni.
Tűz ütött ki a dubai nemzetközi repülőtér közelében, miután egy drón eltalált egy ottani olajtartályt. A hatóságok beszámolója szerint senki sem sérült meg. Az iráni háború kezdete óta ez volt a harmadik támadás a dubai nemzetközi légikikötő ellen. Az izraeli hadsereg jelentése szerint Irán a zsidó állam középső területeit lőtte hajnalban. A támadás nem ért lakott területet, nem tudni áldozatokról vagy károkról.
Irán már Ali Hamenei legfőbb vezető halálát megelőzően választervet készített egy esetleges amerikai, illetve izraeli támadásra - közölte tegnap Ali Mohammed Naini vezérőrnagy, az iráni Forradalmi Gárda szóvivője az állami televíziónak adott interjújában.
Naini szerint az új építésű ballisztikus rakéták közül többet még be sem vetettek. A tábornok kitért arra is, hogy szerinte az Egyesült Államok már elismerte saját vereségét azzal, hogy már azon gondolkodik, hogy miként tudna megállapodásra jutni az Iszlám Köztársasággal a harcok leállításáról.
Az Egyesült Államok mintegy féltucat országtól tart igényt arra, hogy részt vegyen a Hormuzi-szoros forgalmának biztosításában - jelentette ki Donald Trump.
Az amerikai elnök nem nevesítette meg az országokat, azt mondta: körülbelül hét országtól számít segítségnyújtásra, olyanoktól, amelyek nagymértékben függenek a Hormuzi-szoroson keresztül szállított energiahordozóktól. A Financial Timesnek adott interjúban Donald Trump figyelmeztette a NATO-tagállamokat, hogy pocsék jövő várhat rájuk, ha nem lesznek hajlandóak segíteni a Hormuzi-szoros felszabadításában.
Veszélyes precedenst teremt az Oroszország elleni szankciók amerikai feloldása, ugyanis kevesebb pénzt kell juttatni Moszkvának a háborúzásra, nem pedig többet - jelentette ki Kaja Kallas, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai féképviselõje Brüsszelben hétfõn.
Az uniós tagállamok külügyminisztereinek tanácskozását megelõzõen Kallas fontosnak nevezte, hogy a Közel-Keletre irányuló figyelem ne terelje el figyelmet Ukrajnáról, mert minden ami a Közel-Keleten történik, Ukrajnát is érinti. A Hormuzi-szoros lezárása Oroszországnak kedvez, hogy tovább finanszírozza az ukrajnai háborút.
Valós lehetõsége van annak, hogy Európa orosz agresszióval néz majd szembe - jelentette ki Andrius Kubilius védelemért felelõs uniós biztos hétfõn Brüsszelben.
A Forum Europa politikai-gazdasági konferenciasorozat rendezvényén elmondott beszédében a biztos rámutatott: Oroszország Ukrajna elleni háborújában egyelõre nincs kilátás a békére. Kubilius felhívta a figyelmet arra, hogy Oroszország katonai kiadásai vásárlóerõ-paritáson számolva elérik az Európai Unió teljes védelmi költségvetésének mintegy 85 százalékát. Emellett Moszkva 2026-ra akár 7-9 millió drón bevetésére is képes lehet.
Paul Thomas Anderson lett a legjobb rendező, és Egyik csata a másik után című filmje nyerte el a 98. Oscar-díjátadó gála fődíját is, összesen hat kategóriában tegnap este a Los Angeles-i Dolby Színházban.
Ryan Coogler 16 Oscarra jelölt Bűnösök című filmje végül 4 díjat nyert el az estén. A Dolby Színház közönsége állva ünnepelte Michael B. Jordant, az 1930-as években játszódó vámpírfilm sztárját, aki a legjobb színész Oscar-szobrát kapta. A legjobb színésznőnek járó Oscart Jessie Buckley, a Hamnet című film főszereplője vehette át William Shakespeare feleségének megformálásáért.
A fiatalok számára különösen fontos szemléletváltást helyez előtérbe a román közszolgálati rádió Bukarest FM csatonája a Maradj biztonságban a neten országos kampány keretében. Egy algoritmusok által uralt világban a digitális függőség egyik valódi ellenszere a személyes, közvetlen emberi kapcsolat - hangsúlyozzák a műsorokban megszólaltatott szakemberek, akik a közösségi média nyomásától az offline tevékenységek nyújtotta egyensúly felé vezető utat ajánlják a fiataloknak.
Online nyomás és a visszaigazolás csapdája
A serdülők körében egyre gyakoribb kockázatos viselkedésformák mögött gyakran erős társadalmi nyomás áll: az a folyamatos igény, hogy ne maradjanak le az online térben zajló eseményekről. A kimaradástól való félelem – FOMO (Fear of Missing Out) – a telefont hasznos eszközből könnyen a szorongás forrásává teheti.
Sport és hobbik: bevált ellenszerek a digitális függőség ellen
A technológiához fűződő viszony újragondolható - véli Denisa Radu, kommunikáció szakos hallgató és a Bukarest FM munkatársa, aki szerint a kulcs az önfegyelem és a tudatos időbeosztás. A kutatások is azt támasztják alá, hogy a testmozgás és a személyes találkozások természetes módon csökkentik a képernyők állandó ellenőrzésének igényét, miközben olyan valódi élményeket adnak, amelyeket a digitális tér csak utánozni tud.
Miért működnek a valódi életben szerzett tapasztalatok?
Monica Jitariuc stratégiai kommunikációs szakértő szerint a hiteles, személyes kapcsolatok jelentik a leghatékonyabb „gyógymódot” a digitális függőségre, mert valódi pszichológiai egyensúlyt kínálnak, nem csupán a lájkok illúzióját. A telefonfüggőség ellenszerei a valós élet tevékenységei: a sport, a személyes találkozások. Minden, ami szemkontaktust és valódi emberi közelséget jelent, sokkal jobban működik..
A kimaradás öröme és a tudatos választás szabadsága
A Maradj biztonságban a neten kampány egy új, a fiatalok körében egyre ismertebb fogalmat is népszerűsít: ez a JOMO (Joy of Missing Out), vagyis annak öröme, hogy nem kell minden trendben részt venni, és nem szükséges minden pillanatot megosztani az interneten. Az online térből való időnkénti kilépés nem veszteség, hanem a szabadság egyik formája. A JOMO kevesebb megfelelési kényszert és több figyelmet követel a jelen pillanat iránt. Ez egy pozitív érzés, a tudatos választás öröme.
A Maradj biztonságban a neten a Román Rádió kampánya, amelynek célja, hogy az internetet biztonságosabb térré tegye mindenki számára.
Az RMDSZ központi rendezvényét Kolozsvár főterén tartották, ahol beszédet mondott Kelemen Hunor szövetségi elnök. Birtalan Albert tudósítása.
Nicușor Dan államfő és Ilie Bolojan miniszterelnök is üzenetet fogalmazott meg a magyarsághoz. Bukarestben délelőtt megkoszorúzták Veress Sándor honvédszázados sírját a Calvin temetőben, utána Petőfi Sándornak az I. Mihály király parkban lévő szobrához gyűltek össze a bukaresti magyarok koszorúzni, este pedig a Petőfi Sándor Művelődési Központban az Ady Endre elméleti líceum diákjai ünnepi műsora és koszorúzás zárta a rendezvénysorozatot.
Aradon a vértanúk emlékművénél, a Zala György alkotta monumentális Szabadság-szobornál emlékeztek meg az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc kitörésének 178. évfordulójáról. Pataky Lehel Zsolt tudósít.
A magyar nemzeti ünnep alkalmából több magyar állami kitüntetést osztottak ki számos erdélyi magyar személyiségnek is.
Nicusor Dan államfő és Ilie Bolojan miniszterelnök is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából. "A magyarság napja különleges ünnep azon honfitársaink számára, akik egy közös történelmi, nyelvi és kulturális térhez való tartozásukat ünneplik. Ugyanakkor jó alkalom arra, hogy értékeljük a romániai magyarok hozzájárulását nemzetünk fejlődéséhez interetnikai és interkulturális párbeszéden keresztül" – fogalmazott a román államelnök.
Az MTI tudósítása szerint Nicușor Dan hangsúlyozta a romániai magyarságnak a rendszerváltás óta eltelt időszakban játszott pozitív szerepét. "Idézzük fel ezen az ünnepnapon, mennyire fontos volt ennek a közösségnek az aktív támogatása Románia demokráciához való visszatérésében a kommunizmus éveit követően, később pedig az európai és euroatlanti értékek feltétel nélküli felvállalásában. A többség és a kisebbség közötti folyamatos partnerség egyik erőssége volt országunk modernizációjának és az Európai Unióhoz való teljes csatlakozásnak" - olvasható az államfő optimizmusra és egységre való felszólítással záruló üzenetében.
Ilie Bolojan is a romániai magyar közösség érdemeit hangsúlyozta ünnepi üzenetében: "március 15. alkalmából a tisztelet és a megbecsülés üzenetét küldöm a romániai magyar közösségnek a Románia fejlődéséért generációk óta hozott hozzájárulásáért." A kormányfő hangsúlyozta, hogy a magyar közösség fontos része a román társadalomnak. "A román kormány szilárdan elkötelezett marad minden etnikai közösség jogainak és identitásának tiszteletben tartása, az állampolgárok közötti bizalom légkörének erősítése mellett" - szögezte le a miniszterelnök.
A magyar nemzeti ünnep alkalmából odaítélték idén is a Kossuth-díjakat, a Széchenyi-díjakat, illetve egyéb magyar állami kitüntetéseket.
A Kolozsvári Rádió tudósítása szerint Kossuth-nagydíjat Kurtág György Wolf-díjas, kétszeres Kossuth- és háromszoros Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, zongoraművész, kiváló és érdemes művész kapja, aki 1926. február 19-én született a bánsági Lugoson. Kossuth-díjat kap továbbá a Kolozsváron született Gyöngyösi Levente Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, érdemes művész. A legmagasabb magyar állami kitüntetés díjazottai között van idén többek között Pataky Attila énekes, az Edda frontembere, Rúzsa Magdolna énekes, Nemcsák Károly színművész, illetve a Szalonna és bandája zenekar tagjai.
A tudományok területén odaítélt Széchenyi-díjak egyetlen erdélyi kitüntetettje idén Dávid Gyula irodalomtörténész, műfordító, szerkesztő. Széchenyi-díjat kapott még többek között Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus is.
Tegnap további állami elismeréseket adtak át Budapesten. Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült a többi között Farkas Ibolya színművész, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának volt tagja. Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át Dr. Kinda István-Csaba néprajzkutató, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Tudományos Tanácsának elnöke, néprajzos főmuzeológusa. Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést kapott Dr. Bartalis Izabella, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont igazgatója, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Tanárképző Intézetének oktatója, a székelyudvarhelyi Székely Dalegylet Férfikórusának karnagya.
Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült a többi között Tolnay István, a Pro Universitate Partium Alapítvány alapító tagja, alelnöke, a Partiumi Keresztény Egyetem volt igazgatótanácsi elnöke.
Magyarország Érdemes Művésze díjat kapott Iancu Laura József Attila-díjas költő, író, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.
Herczeg Ferenc-díjban részesült Murányi Sándor Olivér író.
Hegedüs Csillát, a Transylvania Trust alapítvány elnökét a Magyar Érdemrend parancsnoki keresztjével tüntették ki.
Pro Cultura Hungarica-díjban részesült Berze Imre képzőművész, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum muzeológusa, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Sepsiszentgyörgyi Képzőművészeti Tanszék tanársegédje, valamint Dr. Gagyi Botond festőművész, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Sepsiszentgyörgyi Képzőművészeti Tanszék adjunktusa.
A mai műsor vendége Savu-Vogel Katalin több mint kétszázszoros egykori román válogatott kosárlabdázó - akit Borbély Tamás kérdezett sportól, sorsról-- az élettörténetéről a Bukaresti Rádió stúdiójában.
Savu-Vogel Katalin Brassóban, a Voințánál Gheorghe Roșu edző keze alatt sajátította el a kosárlabda alapjait. Már a korosztályos román válogatottakban is szerepelt. A középiskola befejezése után a Bukaresti Politehnica (Știința) tett neki egy ajánlatot, amit elfogadott. Ezzel a csapattal kilencszer lett román bajnok pályafutása alatt, ami 1964-től 1978-ig tartott. A Științával két Bajnokok Ligája-elődöntőt is játszott, de a román felnőtt válogatottal két Európa-bajnoki elődöntőbe is bejutott. Megkapta a Román Kosárlabda Szövetségtől a sport kiváló mestere elismerést, ami a legmagasabb kitüntetés, amit megkaphat egy visszavonult sportoló a szövetség részéről.
Ma hajnalban légitámadás érte Irán több városát, köztük Teheránt és nemzetközi repülőterének környékét. Az első beszámolók szerint az iráni főváros szélén található légikikötő felől legalább hét robbanás zaja hallatszott, és komoly tüzet lehetett látni.
Tűz ütött ki a dubai nemzetközi repülőtér közelében, miután egy drón eltalált egy ottani olajtartályt. A hatóságok beszámolója szerint senki sem sérült meg. Az iráni háború kezdete óta ez volt a harmadik támadás a dubai nemzetközi légikikötő ellen. Az izraeli hadsereg jelentése szerint Irán a zsidó állam középső területeit lőtte hajnalban. A támadás nem ért lakott területet, nem tudni áldozatokról vagy károkról.