Augusztus elsejétől egészségügyi hozzájárulást kell fizetni a 3000 lej fölötti nyugdíjak után, azaz az ezt meghaladó összeg 10 százalékát. A…
Continue Reading

Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ. A kormányfő a közszolgálati televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy két év után indokolt a nyugdíjak emelése, és a kabinet szeretné megvalósítani a Florin Manole munkaügyi miniszter által javasolt nyugdíjemelést. – Az emelés valószínű, de amíg nem ismerjük a pontos adatokat, nem szeretnék ígéreteket tenni – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy Románia jelenleg a költségvetési konszolidáció időszakában van, ami azt jelenti, hogy a korábban rendkívül magas államháztartási hiányt csökkenteni kell. Fontosnak nevezte a költségvetési egyensúly helyreállítását, ugyanakkor szerinte reményt és bizalmat is kell adni a lakosságnak abban, hogy javulni fog a helyzet.
" ["post_title"]=> string(97) "A miniszterelnök szerint indexálhatják a nyugdíjakat, de még nincs végleges döntés erről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "a-miniszterelnok-szerint-indexalhatjak-a-nyugdijakat-de-meg-nincs-vegleges-dontes-errol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469999" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3740 (24) { ["ID"]=> int(469995) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 15:11:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:11:59" ["post_content"]=> string(1287) "Magyarországon elérhetővé vált mától mintegy 60 ezer, a rendszerváltás előtt működő állambiztonsági szolgálatok által beszervezett hálózati személy neve és adata. A dokumentumok már elérhetőek a nyitottaktak.hu oldalon. A számos titkosszolgálati irattípus közül most három vált bárki számára ingyenesen hozzáférhetővé: a 6-os karton, vagyis a hálózati személy nyilvántartási lapja, a B (azaz beszervezési) -napló és a H (azaz hálózati) - adattár. A szerdától megismerhető ügynökakták III/I-es, vagyis a hírszerzéssel kapcsolatos dokumentumait és adatait viszont nem hozzák nyilvánosságra. Ezzel kapcsolatosan Magyar Péter miniszterelnök elmondta, hogy a magyar nemzetbiztonságnak még most is vannak ezzel kapcsolatos érdekei, és nagyon nagy nemzetközi és egyéb problémákat tudna az ország részére okozni, ha ezek nyilvánosságra kerülnének. Magyar Péter egyébként a nyilvánosságra kerülő információk méltósággal és emberséggel történő kezelésére szólította fel az állampolgárokat a mai budapesti sajtótájékoztatóján. Rámutatott: a napvilágra kerülő információkról inkább beszélni érdemes, nem pedig ítélkezni miattuk.
" ["post_title"]=> string(83) "Nyilvánosságra került 60 ezer hálózati személy neve és adata Magyarországon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(75) "nyilvanossagra-kerult-60-ezer-halozati-szemely-neve-es-adata-magyarorszagon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:12:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:12:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469995" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3501 (24) { ["ID"]=> int(469993) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 14:59:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:59:52" ["post_content"]=> string(645) "A kolozsvári születésű Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a magyarországi Válasz Online-nak adott, szerdán megjelent interjújában elismerte, hogy 1957 és 1966 között "Pál" fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában. A jövőre 90 éves fotográfus maga kezdeményezte múltjának feltárását, még azelőtt, hogy nyilvánossá váltak volna a kádári titkosrendőrség hálózati személyeinek hatos kartonjai. Korniss Péter úgy fogalmazott: szégyelli egykori szerepét, ugyanakkor szeretné, ha történetét nem találgatások alapján ítélnék meg.
" ["post_title"]=> string(40) "Korniss Péter beismerte, hogy jelentett" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "korniss-peter-beismerte-hogy-jelentett" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 14:59:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:59:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469993" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3751 (24) { ["ID"]=> int(469991) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 14:57:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:57:44" ["post_content"]=> string(344) "Volodimir Zelenszkij ukrán elnök állami kitüntetést adományozott Melania Trump amerikai first ladynek a múlt héten egy frontvonalbeli városból végrehajtott humanitárius evakuálás megszervezésében játszott szerepéért - derült ki a szerdán közzétett elnöki rendeletből.
" ["post_title"]=> string(38) "Zelenszkij kitüntette Melania Trumpot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "zelenszkij-kituntette-melania-trumpot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 14:57:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:57:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469991" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3741 (24) { ["ID"]=> int(469999) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:42" ["post_content"]=> string(984) "Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ. A kormányfő a közszolgálati televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy két év után indokolt a nyugdíjak emelése, és a kabinet szeretné megvalósítani a Florin Manole munkaügyi miniszter által javasolt nyugdíjemelést. – Az emelés valószínű, de amíg nem ismerjük a pontos adatokat, nem szeretnék ígéreteket tenni – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy Románia jelenleg a költségvetési konszolidáció időszakában van, ami azt jelenti, hogy a korábban rendkívül magas államháztartási hiányt csökkenteni kell. Fontosnak nevezte a költségvetési egyensúly helyreállítását, ugyanakkor szerinte reményt és bizalmat is kell adni a lakosságnak abban, hogy javulni fog a helyzet.
" ["post_title"]=> string(97) "A miniszterelnök szerint indexálhatják a nyugdíjakat, de még nincs végleges döntés erről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "a-miniszterelnok-szerint-indexalhatjak-a-nyugdijakat-de-meg-nincs-vegleges-dontes-errol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469999" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40434) ["max_num_pages"]=> int(10109) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "99155b5223718da11827e7646cae5652" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:aa0b638184c91a4aa6d96bb55437e8be" }
Augusztus elsejétől egészségügyi hozzájárulást kell fizetni a 3000 lej fölötti nyugdíjak után, azaz az ezt meghaladó összeg 10 százalékát. A…
Continue Reading
Románia lezárta a tárgyalásokat az Európai Bizottsággal az országos helyreállítási terv felülvizsgálatáról – jelentette ki Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős miniszter.
(tovább…) Continue Reading
Az elmúlt öt hétben 700 millió lej áramlott a romániai egészségügyi rendszerbe az uniós helyreállítási alapból – jelentette be Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
(tovább…) Continue Reading
A külön-nyugdíjakkal kapcsolatos tervezett módosításokról tárgyal pénteken Nicușor Dan államfő a bírák és ügyészek képviselőivel. Az egyeztetésen a miniszterelnök és az igazságügyi miniszter is részt vesz.
(tovább…) Continue Reading
Élelmiszert, ivóvizet, konténerházakat, ruházati cikkeket, gázolajat és más alapvető szükségleti cikkeket küldött a kormány az állami tartalékalapból az árvíz sújtotta Suceava és Neamț megyébe.
(tovább…) Continue Reading
A betétdíjas rendszer bevezetése után másfél évvel 80 százalékos a visszaváltási arány, ami azt jelzi, hogy az emberek napi vagy heti rutinjának részévé vált az italcsomagolások visszaváltása – nyilatkozta csütörtökön a rendszert működtető RetuRo vállalat kommunikációs igazgatója.
(tovább…) Continue Reading
A szervezet felhívja a figyelmet, hogy a mentési struktúrák kritikus helyzetben vannak, az egész rendszer összeomolhat a létszámhiány miatt. Jelenleg a szükséges helyek kevesebb mint 18 százaléka van betöltve, ezért nehezen tudnak közbelépni minden segélykérésre.
(tovább…) Continue Reading
A nemzetközi vonatjáratokat is érintik a budapesti Keleti pályaudvar felújítása miatti forgalmi változások – hívta fel a figyelmet a román vasúttársaság a Magyar Államvasutak tájékoztatására hivatkozva.
(tovább…) Continue Reading
Oana Țoiu román külügyminiszter telefonos megbeszélést folytatott amerikai hivatali kollégájával, Marco Rubióval. A külügy közleménye szerint a tárgyalás középpontjában a Románia és az Egyesült Államok közötti stratégiai partnerség megerősítése és elmélyítése állt.
(tovább…) Continue Reading
Személyzet-hiánnyal küszködnek az európai szállodák, 47 százalékuknak nem sikerül szakképzett személyzetet alkalmazni – derül ki a Booking.com oldalon megjelent felmérésből. Az ötödik alkalommal elkészített felmérés 1160 európai vendéglátóipari igazgató és menedzser megkérdezésével készült.
(tovább…) Continue Reading
Donald Trump amerikai elnök augusztus 8-ig megállapodást akar az ukrajnai háború lezárásáról – közölte John Kelley, az amerikai ENSZ-képviselet egyik magas rangú diplomatája a világszervezet Biztonsági Tanácsában.
(tovább…) Continue Reading
Az ENSZ hivatalosan is elismerte a román kormány elköteleződését a 2030-as Agenda végrehajtása iránt, és Romániát azon nyolc állam közé sorolta, amelyek pozitív példaként szerepelnek a legfontosabb ENSZ-platform, a Magas Szintű Politikai Fórum záróközleményében a fenntartható fejlődés témakörében.
(tovább…) Continue ReadingAugusztus elsejétől egészségügyi hozzájárulást kell fizetni a 3000 lej fölötti nyugdíjak után, azaz az ezt meghaladó összeg 10 százalékát. A viszont biztosítottak ugyanettől az időponttól nem részesülnek egészségügyi támogatásban egyéni hozzájárulás nélkül. Ugyancsak mától csökken a betegszabadságra fizetett támogatás összege is.
" ["post_title"]=> string(48) "Kiterjesztik az egészségügyi hozzájárulást" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "kiterjesztik-az-egeszsegugyi-hozzajarulast" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-08-01 14:31:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-08-01 11:31:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=452923" ["menu_order"]=> int(5258) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3717 (24) { ["ID"]=> int(452921) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-08-01 14:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-08-01 11:30:00" ["post_content"]=> string(1382) "Románia lezárta a tárgyalásokat az Európai Bizottsággal az országos helyreállítási terv felülvizsgálatáról - jelentette ki Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős miniszter.
A tárcavezető sajtótájékoztatóján elmondta, az újratárgyalás tavaly augusztusban kezdődött el, az azóta eltelt egy évben tisztázni kellett, hogy mely projekteket tudja befejezni az ország 2026 augusztusáig. A miniszter ismét hangsúlyozta, hogy a helyreállítási alap vissza nem térítendő forrásaiból Romániának járó 13,57 milliárd euróból 'egy eurót sem fog elveszíteni az ország', a kedvezményes hitelből pedig 8,01 milliárd eurót hívhat le az eredetileg megszabott 15 milliárdból. Ugyanakkor a Románia számára eredetileg elkülönített hitelkeretből 2,15 milliárd euró átkerül a vissza nem térítendő forrásokhoz, és a pénzt a moldvai autópálya megépítésére fogják felhasználni. Ugyanakkor a kolozsvári, a craiovai, a besztercei, egy Ilfov megyei és a nagyszebeni kórház mellett bekerült a helyreállítási tervbe egy bukaresti, egy konstancai kórház, illetve a marosvásárhelyi szív-érrendszeri és transzplantációs intézet is.
" ["post_title"]=> string(45) "Felülvizsgálták a helyreállítási tervet" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "felulvizsgaltak-a-helyreallitasi-tervet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-08-01 14:30:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-08-01 11:30:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=452921" ["menu_order"]=> int(5259) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3714 (24) { ["ID"]=> int(452919) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-08-01 14:29:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-08-01 11:29:06" ["post_content"]=> string(663) "Az elmúlt öt hétben 700 millió lej áramlott a romániai egészségügyi rendszerbe az uniós helyreállítási alapból - jelentette be Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
A tárcavezető Facebook-bejegyzése szerint az elmúlt évek viszonylatában ez a legnagyobb összeg, amely ilyen rövid időn belül a rendszerbe került. A miniszter szerint augusztusban is hasonlóan gyors ütemben történnek majd a kifizetések, amelyek összértéke ebben a hónapban meghaladja a 600 millió lejt.
" ["post_title"]=> string(36) "Érkezik a pénz az egészségügybe" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "erkezik-a-penz-az-egeszsegugybe" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-08-01 14:29:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-08-01 11:29:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=452919" ["menu_order"]=> int(5260) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3752 (24) { ["ID"]=> int(452917) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-08-01 14:28:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-08-01 11:28:09" ["post_content"]=> string(1534) "A külön-nyugdíjakkal kapcsolatos tervezett módosításokról tárgyal pénteken Nicușor Dan államfő a bírák és ügyészek képviselőivel. Az egyeztetésen a miniszterelnök és az igazságügyi miniszter is részt vesz.
Nicușor Dan már a témában tartott szerdai sajtótájékoztatóján teljesen aberránsnak nevezte azt a jelenleg érvényben levő törvényi előírást, amely lehetővé teszi, hogy a bírák és ügyészek nyugdíja nagyobb legyen a korábban kapott fizetésüknél. Azt is szóvá tette, hogy a bírák és ügyészek által benyújtott kérelmek többségében nincs megjelölve a nyugdíjba vonulás pontos időpontja.
Négy szakmai szövetség közös közleményében 'felelőtlennek' nevezte a nyugdíjazási feltételek módosítására irányuló kezdeményezést, és elutasították az 'igazságszolgáltatási rendszer állandó lejáratását és hiteltelenítését', amelynek célja 'a bírói hatalom erőszakos és visszafordíthatatlan destabilizálása'.
Ilie Bolojan miniszterelnök kedden jelentette be, hogy a kormány a bírák és ügyészek nyugdíj korhatárát 65 évre növelné, a nyugdíjukat pedig az utolsó bruttó bérük 80 százalékáról az utolsó nettó fizetésük 70 százalékára korlátozná.
" ["post_title"]=> string(46) "A külön-nyugdíjakról egyeztet az államfő" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "a-kulon-nyugdijakrol-egyeztet-az-allamfo" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-08-01 14:28:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-08-01 11:28:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=452917" ["menu_order"]=> int(5261) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3686 (24) { ["ID"]=> int(452913) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-08-01 14:26:23" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-08-01 11:26:23" ["post_content"]=> string(604) "Élelmiszert, ivóvizet, konténerházakat, ruházati cikkeket, gázolajat és más alapvető szükségleti cikkeket küldött a kormány az állami tartalékalapból az árvíz sújtotta Suceava és Neamț megyébe.
A kabinet sajtóirodájának közleménye szerint a humanitárius gyorssegélyt azokon a településeken osztják ki, ahol az áradások és a földcsuszamlások jelentős károkat okoztak a lakóházakban és az infrastruktúrában.
" ["post_title"]=> string(45) "Kormányzati segély az árvízkárosultaknak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "kormanyzati-segely-az-arvizkarosultaknak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-08-01 14:26:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-08-01 11:26:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=452913" ["menu_order"]=> int(5262) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3685 (24) { ["ID"]=> int(452911) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-08-01 14:24:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-08-01 11:24:12" ["post_content"]=> string(924) "A betétdíjas rendszer bevezetése után másfél évvel 80 százalékos a visszaváltási arány, ami azt jelzi, hogy az emberek napi vagy heti rutinjának részévé vált az italcsomagolások visszaváltása - nyilatkozta csütörtökön a rendszert működtető RetuRo vállalat kommunikációs igazgatója.
Anca Marinescu beszélt arról is, hogy augusztusban működésbe állítják az első mobil visszaváltó automatákat, amelyek a vidéki kisboltokból gyűjtik majd be az italcsomagolásokat. A kisebb üzletek tulajdonosai eddig vonakodtak begyűjteni a fogyasztóktól az italcsomagolásokat, mert körülményes volt számukra eljuttatni ezeket a RetuRO-hoz. Ebben lesznek a segítségükre a mobil visszaváltó automaták - magyarázta Anca Marinescu.
" ["post_title"]=> string(38) "Egyre nagyobb a visszaváltási arány" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "egyre-nagyobb-a-visszavaltasi-arany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-08-01 14:24:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-08-01 11:24:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=452911" ["menu_order"]=> int(5263) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3684 (24) { ["ID"]=> int(452909) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2025-08-01 14:23:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-08-01 11:23:03" ["post_content"]=> string(1174) "A szervezet felhívja a figyelmet, hogy a mentési struktúrák kritikus helyzetben vannak, az egész rendszer összeomolhat a létszámhiány miatt. Jelenleg a szükséges helyek kevesebb mint 18 százaléka van betöltve, ezért nehezen tudnak közbelépni minden segélykérésre.
A hegyimentők szerint a válságot csak súlyosbítja, hogy nem tudnak új mentőket bevonni a rendszerbe, nem tudják kompenzálni a magas kockázattal végzett munkát és a túlórát. A Salvamont Románia megérti a költségvetési nehézségeket, de felkéri a kormányt, hogy hozza meg a szükséges intézkedéseket az optimális működés érdekében. Az országban alkalmazott 326 hegyimentő folytatja a munkát, senkit nem hagynak a hegyen, de a szervezet a térségek sajátosságainak megfelelő struktúra kialakítását kéri. Ugyanakkor több éves szakaszos terv életbe ültetését kérik, hogy a következő évben legalább 50, öt éven belül pedig 100 százalékos legyen a személyzeti lefedettség aránya.
" ["post_title"]=> string(34) "A Romániai Hegyimentők napja van" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(32) "a-romaniai-hegyimentok-napja-van" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-08-01 14:23:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-08-01 11:23:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=452909" ["menu_order"]=> int(5264) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3683 (24) { ["ID"]=> int(452907) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-08-01 14:21:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-08-01 11:21:52" ["post_content"]=> string(612) "A nemzetközi vonatjáratokat is érintik a budapesti Keleti pályaudvar felújítása miatti forgalmi változások - hívta fel a figyelmet a román vasúttársaság a Magyar Államvasutak tájékoztatására hivatkozva.
E szerint augusztus 25. és szeptember 20. között műszaki felújítás miatt bezár a Keleti pályaudvar, így a járatok átmenetileg a Budapest-szerte kialakítandó úgynevezett átszállási pontokra érkeznek és onnan indulnak.
" ["post_title"]=> string(21) "Változik a menetrend" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(20) "valtozik-a-menetrend" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-08-01 14:22:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-08-01 11:22:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=452907" ["menu_order"]=> int(5265) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3682 (24) { ["ID"]=> int(452904) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-08-01 14:20:13" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-08-01 11:20:13" ["post_content"]=> string(843) "Oana Țoiu román külügyminiszter telefonos megbeszélést folytatott amerikai hivatali kollégájával, Marco Rubióval. A külügy közleménye szerint a tárgyalás középpontjában a Románia és az Egyesült Államok közötti stratégiai partnerség megerősítése és elmélyítése állt.
A közleményből az is kiderül, hogy a külügyminiszter szeptemberben New Yorkba látogat, mely alkalomból folytatják Nicușor Dan államfő jövő év eleji látogatásának előkészítését. Oana Țoiu reményét fejezte ki, hogy az amerikai vízummentességi programba való felvételével Románia támogatni tudja majd a Trump-adminisztráció belbiztonsági célkitűzéseit.
" ["post_title"]=> string(27) "Román-amerikai egyeztetés" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(27) "roman-amerikai-egyeztetes-2" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-08-01 14:20:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-08-01 11:20:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=452904" ["menu_order"]=> int(5266) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3673 (24) { ["ID"]=> int(452902) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2025-08-01 14:15:38" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-08-01 11:15:38" ["post_content"]=> string(1048) "Személyzet-hiánnyal küszködnek az európai szállodák, 47 százalékuknak nem sikerül szakképzett személyzetet alkalmazni - derül ki a Booking.com oldalon megjelent felmérésből. Az ötödik alkalommal elkészített felmérés 1160 európai vendéglátóipari igazgató és menedzser megkérdezésével készült.
A független szállodák átlagban majdnem 3 személyt alkalmaznak a következő egy évben, míg a különböző láncokhoz tartozó szállodák majdnem 6 személyre számítanak. Görögországnak és Spanyolországnak van a legnagyobb szüksége szakképzett személyzetre, míg Németországnak és Ausztriának a legkisebb. A vezetők előtt álló kihívások óriásiak, mert nincs jelentkezés az állásokra. Egy másik akadály a szezonális jelleg és a nem biztos szerződési feltételek, ez főként Görögországban és Horvátországban tapasztalható.
" ["post_title"]=> string(21) "Idegenforgalmi gondok" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(21) "idegenforgalmi-gondok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-08-01 14:15:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-08-01 11:15:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=452902" ["menu_order"]=> int(5267) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3672 (24) { ["ID"]=> int(452900) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-08-01 14:14:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-08-01 11:14:29" ["post_content"]=> string(632) "Donald Trump amerikai elnök augusztus 8-ig megállapodást akar az ukrajnai háború lezárásáról – közölte John Kelley, az amerikai ENSZ-képviselet egyik magas rangú diplomatája a világszervezet Biztonsági Tanácsában.
Dmitrij Poljanszkij, Oroszország állandó ENSZ-képviselőjének helyettese az ukrajnai háborúról az ENSZ BT-ben csütörtökön megrendezett tanácskozáson arról beszélt, hogy Moszkva folytatni szeretné a tárgyalásokat Isztambulban.
" ["post_title"]=> string(36) "A jövő héten vége a háborúnak?" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "a-jovo-heten-vege-a-haborunak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-08-01 14:14:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-08-01 11:14:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=452900" ["menu_order"]=> int(5268) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3678 (24) { ["ID"]=> int(452897) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2025-08-01 14:13:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-08-01 11:13:11" ["post_content"]=> string(1310) "Az ENSZ hivatalosan is elismerte a román kormány elköteleződését a 2030-as Agenda végrehajtása iránt, és Romániát azon nyolc állam közé sorolta, amelyek pozitív példaként szerepelnek a legfontosabb ENSZ-platform, a Magas Szintű Politikai Fórum záróközleményében a fenntartható fejlődés témakörében.
Az ENSZ két jó gyakorlatot emelt ki, amelyeket Románia vezetett be, az első egy virtuális erőforrásközpont létrehozása a Fenntartható Fejlődési Célok lokalizálására, amely segíti az önkormányzatokat, civil társadalmat és a magánszektort a célok közösségi tervekbe való beillesztésében, a másik a fenntartható fejlődési szakértői hivatás intézményesítése: 2000 központi és helyi közigazgatásban dolgozó alkalmazott szakmai képzése. „Románia bizonyítja, hogy az emberekbe és intézményekbe történő befektetés a fejlődés kulcsa. A 2000 fenntartható fejlődési szakértő képzése mérföldkő a kormányzati adminisztratív kapacitások megerősítésében” – nyilatkozta Borbély László államtanácsos, a Fenntartható Fejlődés Főosztály koordinátora.
" ["post_title"]=> string(35) "Nemzetközi elismerés Romániának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "nemzetkozi-elismeres-romanianak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-08-01 14:13:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-08-01 11:13:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=452897" ["menu_order"]=> int(5269) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3712 (24) { ["ID"]=> int(452923) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2025-08-01 14:31:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-08-01 11:31:03" ["post_content"]=> string(424) "Augusztus elsejétől egészségügyi hozzájárulást kell fizetni a 3000 lej fölötti nyugdíjak után, azaz az ezt meghaladó összeg 10 százalékát. A viszont biztosítottak ugyanettől az időponttól nem részesülnek egészségügyi támogatásban egyéni hozzájárulás nélkül. Ugyancsak mától csökken a betegszabadságra fizetett támogatás összege is.
" ["post_title"]=> string(48) "Kiterjesztik az egészségügyi hozzájárulást" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "kiterjesztik-az-egeszsegugyi-hozzajarulast" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-08-01 14:31:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-08-01 11:31:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=452923" ["menu_order"]=> int(5258) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40430) ["max_num_pages"]=> int(3370) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "be1216059d56269a5d9d0de7cb366359" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:e931b150442036dedded9f69d9b3d8f6" }