Vélhetően idén ősszel használatba vehető lesz a súlyos égési sérülteket kezelő marosvásárhelyi központ – közölte Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.A tárcavezető…
Continue Reading

Mai egyházi műsorunkban Dinka Levente kiskapusi evangélikus lelkész igehirdetését hallják.

A román közszolgálati rádió 2026. március 2. és április 2. között országos tudatosító kampányt bonyolít Maradj biztonságban a neten címmel. A kezdeményezés célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a gyermekek és serdülők felelőtlen internethasználatának valós veszélyeire: az online kihívásokra, a like-függőségre, a káros tartalmakra, az online zaklatásra, a manipulációra és a valós kapcsolatok háttérbe szorulására. A kampány egyik fontos üzenete: a gyerekeknek nemcsak szabályokra, hanem magyarázatra és párbeszédre van szükségük. Az egészséges online jelenlét. A Román Rádió célja, hogy felelős közszolgálati szereplőként segítse a családokat és az iskolákat abban, hogy a digitális tér biztonságosabb legyen a fiatal generációk számára.
A mai műsor vendége BBTE kommunikáció és közkapcsolatok szakának oktatóját, Benedek István közösségimédia-szakértő – akit Rácz Éva kérdezett arról, hogyan is maradhatnak a fiatalok de talán az idősebbek is “biztonságban a neten” - tartsanak velünk!
Műsorunk következő részében azt vizsgáljuk meg az utóbbi két évben végzett magyarországi illetve nemzetközi kutatások eredményein keresztül, hogy melyek azok a veszélyek amelyeknek a fiatalkorúak ki vannak téve az online térben – milyen természetűek ezek a veszélyek, hogyan ismerhetjük fel őket – mit tehetünk a gyakorlatban?
Az internet nem az ellenség. De a vakon használt internet igen. A cél nem az, hogy a gyerekek ne legyenek online — hanem hogy biztonságban legyenek ott. Ehhez nem elég az államra vagy az iskolára várni. Szükség van a szülőkre. És magára a kamaszra is.
Felhasznált felmérések:
*Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság: Digital Parenting Magyar gyerekek, képernyőidő, cyberbullying, 2025
*Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány: InternetMOST Magyar kamaszok motivációi, biztonságérzet 2024–25
*WHO/HBSC: Problémás közösségimédia-használat
*Európai Parlament : Eurobarometer EU-s fiatalok médiafogyasztása, 2025
*Saferinternet.at : Platformhasználat, 11–17 évesek, 2025
#staisigurpenet, #maradjbiztonsagbananeten

Kuba megtiltotta az Egyesült Államok havannai nagykövetségének, hogy dízelt importáljon a képviselet áramfejlesztő generátoraihoz – írja a Washington Post. A kubai külügyminisztérium diplomáciai jegyzékben utasította el az amerikai kérelmet, „szégyentelennek” nevezve azt, hogy a nagykövetség olyan ellátást igényel, amely a lakosság számára nem elérhető az ország súlyos energiaválsága közepette.
Washington az elmúlt hónapokban jelentősen korlátozta Kuba olajellátását, többek között vámfenyegetésekkel és a venezuelai import visszaszorításával, miközben a szigetország villamosenergia‑termelése nagymértékben függ az olajtól.
" ["post_title"]=> string(84) "Kuba megtiltotta az Egyesült Államok havannai nagykövetségének a dízelimportot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(78) "kuba-megtiltotta-az-egyesult-allamok-havannai-nagykovetsegenek-a-dizelimportot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-21 11:29:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-21 09:29:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=461132" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3559 (24) { ["ID"]=> int(461133) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-21 11:28:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-21 09:28:45" ["post_content"]=> string(1203) "Olaszországban március 23-án és 24-én tartanak népszavazást az igazságügyi reformról, amely alapjaiban írja át az olasz igazságszolgáltatás szervezeti felépítését. A reform központi elemei alkotmányos szintű változtatások, legfontosabb része a bírói és az ügyészi karrier szétválasztása. Ennek célja, hogy csökkentse az igazságszolgáltatáson belüli csoportosulások, a politikai érdekcsoportok befolyásolását.
A referendum kérdése erőteljes belpolitikai vitát kavar Olaszországban. A jobboldali párok azzal érvelnek, hogy csak így lehet véget vetni az évtizedek óta tartó bírói önkénynek, az úgynevezett vörös tógák hatalmának. Az ellenzék szerint az új rendszer meggyengíti a bírói függetlenséget és kiszolgáltatottá teszi az ügyészeket a mindenkori hatalomnak.
A voksolás egyfajta bizalmi szavazás a kormányról. Győzelem esetén Giorgia Meloni miniszterelnök megerősödik a jövő évi választások előtt; vereség esetén az ellenzék „vérszemet kap”.
" ["post_title"]=> string(46) "Meloni hazárdjátéka az igazságügyi reform" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "meloni-hazardjateka-az-igazsagugyi-reform" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-21 11:28:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-21 09:28:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=461133" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3604 (24) { ["ID"]=> int(460949) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-22 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-22 05:00:00" ["post_content"]=> string(669) "Mai egyházi műsorunkban Dinka Levente kiskapusi evangélikus lelkész igehirdetését hallják.


Vélhetően idén ősszel használatba vehető lesz a súlyos égési sérülteket kezelő marosvásárhelyi központ – közölte Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.A tárcavezető…
Continue Reading
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter elismerte, hogy hibáztak, amikor eldöntötték, hogy nem fizetik a betegszabadság első napját. A TVR Info egyik…
Continue Reading
A Bukaresti Törvényszéknek ma kell megállapítania jogerősen, hogy elkezdődhet-e alapfokon a Călin Georgescu elleni per. A volt elnökjelölt ellen korábban…
Continue Reading
Oana Ţoiu külügyminiszter ma kétnapos munkalátogatást kezd Londonban. Programjában szerepel találkozó brit kollégájával, Yvette Cooperrel, a Romániai Interparlamentáris Csoport tagjaival,…
Continue Reading
Az igazságügyi minisztérium ma közzétette azoknak az ügyészeknek a nevét, akik a legfőbb ügyészség, a korrupcióellenes vádhatóság és a szervezett…
Continue Reading
Románia 32,7 milliárd euró külkereskedelmi mérleghiánnyal zárta 2025-öt – közölte ma az Országos Statisztikai Intézet (INS). 2024-hez képest a külkereskedelmi…
Continue Reading
A Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF) adatai szerint a kötelező magánnyugdíj-megtakarításokat kezelő nyugdíjalapok vagyona december végén 201 milliárd lej volt, 34…
Continue Reading
Ismét jegyezhetők mától a Tezaur államkötvények – közölte a pénzügyminisztérium. A február 9. és március 6. között kibocsátott 1, 3…
Continue Reading
A szilágycsehi református templom tornyának múlt keddi összeomlása előtt négy napon át egyre súlyosbodó szerkezeti károsodások jelezték az épület gyorsuló…
Continue Reading
Románia délkelet-európai viszonylatban az első, világviszonylatban pedig Spanyolország után a második helyet foglalta el 2025-ben pizzarendelések tekintetében – közölte a…
Continue Reading
A kormánykoalícióban ismét terítékre kerül a január elsejétől megemelt helyi adók kérdése. A hírt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök jelentette be, majd…
Continue Reading
Mai egyházi műsorunkban Hosszu Norbert Lajos, a sepsiszentgyörgyi római katolikus Szent József-plébánia segédlelkészének elmélkedését hallják.
Continue ReadingVélhetően idén ősszel használatba vehető lesz a súlyos égési sérülteket kezelő marosvásárhelyi központ - közölte Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
A tárcavezető szerint a súlyos égési sérülteket kezelő temesvári központ után a hasonló jellegű marosvásárhelyi létesítmény is célegyenesbe került. Az építési munkálatok már majdnem befejeződtek, az év első felében következik az orvosi berendezések telepítése és a rendszerek működésének ellenőrzése. A miniszter közölte: a több mint 24 ezer négyzetméter összfelületű épületben öt ágy lesz a válságos állapotú betegek és tíz a közepesen súlyos égési sérültek ellátására, de egy 44 ágyas intenzív terápiás osztályt és 25 műtővel rendelkező műtőblokkot is kialakítanak.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter elismerte, hogy hibáztak, amikor eldöntötték, hogy nem fizetik a betegszabadság első napját. A TVR Info egyik adásában a miniszter elmondta: szerinte árnyalni kellett volna az intézkedést, hiszen egyértelmű, hogy például a krónikus betegek és a várandós édesanyák nem élnek vissza a rendszerrel. A nép ügyvédje a múlt héten megtámadta az alkotmánybíróságon az intézkedést, a kormány pedig bejelentette, hogy jövő hónaptól bizonyos személyeket a kivételekhez sorolják. A miniszter közölte, folytatják továbbra is a betegszabadságok ellenőrzését, hiszen sokan visszaéltek ezzel a lehetőséggel. A tárcavezető a megszorításokról is kifejtette álláspontját. Közölte: nem ért egyet azzal, hogy az egészségügyben 10 százalékkal csökkenjen a dolgozók száma, mert ebben az ágazatban amúgy is munkaerőhiány van.
" ["post_title"]=> string(101) "Miniszteri bánat: hiba volt a betegszabadsággal kapcsolatos döntés árnyalásának elmúlasztása" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(91) "miniszteri-banat-hiba-volt-a-betegszabadsaggal-kapcsolatos-dontes-arnyalasanak-elmulasztasa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-09 15:25:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-09 13:25:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459529" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3595 (24) { ["ID"]=> int(459524) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-09 14:52:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-09 12:52:52" ["post_content"]=> string(606) "A Bukaresti Törvényszéknek ma kell megállapítania jogerősen, hogy elkezdődhet-e alapfokon a Călin Georgescu elleni per. A volt elnökjelölt ellen korábban vádat emelt az ügyészség legionárius propaganda terjesztése miatt. A 2024-es törölt elnökválasztás első fordulóját megnyerő jelölt ügye az előzetes tárgyaláson akadt el, ahol a két bírának eltérő álláspontja volt, ezért most csatlakozik hozzájuk egy harmadik, akinek a szava döntő lesz. Georgescu támogatói ma a fővárosi törvényszék előtt tüntettek.
" ["post_title"]=> string(63) "Ma dőlhet el, hogy kezdődik-e alapfokon Călin Georgescu pere" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "ma-dolhet-el-hogy-kezdodik-e-alapfokon-calin-georgescu-pere" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-09 14:55:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-09 12:55:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459524" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3601 (24) { ["ID"]=> int(459522) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-09 14:49:02" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-09 12:49:02" ["post_content"]=> string(355) "Oana Ţoiu külügyminiszter ma kétnapos munkalátogatást kezd Londonban. Programjában szerepel találkozó brit kollégájával, Yvette Cooperrel, a Romániai Interparlamentáris Csoport tagjaival, valamint a londoni román közösség képviselőivel. Oana Ţoiu ellátogat az Oxfordi Egyetemre is.
" ["post_title"]=> string(62) "Az Egyesült Királyságba látogat a román külügyminiszter" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "az-egyesult-kiralysagba-latogat-a-roman-kulugyminiszter" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-09 14:49:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-09 12:49:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459522" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3528 (24) { ["ID"]=> int(459520) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-09 14:47:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-09 12:47:20" ["post_content"]=> string(587) "Az igazságügyi minisztérium ma közzétette azoknak az ügyészeknek a nevét, akik a legfőbb ügyészség, a korrupcióellenes vádhatóság és a szervezett bűnözés elleni ügyészség vezetésére pályáznak. A korrupcióellenes ügyészség és a legfőbb ügyészség élén biztos lesz változás, hiszen a jelenlegi főügyészek, Marius Voineag és Alex Florența visszaléptek a versenyből. Mindketten más ügyészségeknél pályázanak a főügyész-helyettesi pozícióra – közölte a Digi24 hírtelevízió.
" ["post_title"]=> string(59) "Új vezetője lesz a DNA-nak és a legfőbb ügyészségnek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "uj-vezetoje-lesz-a-dna-nak-es-a-legfobb-ugyeszsegnek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-09 14:47:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-09 12:47:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459520" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3522 (24) { ["ID"]=> int(459518) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-09 14:45:48" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-09 12:45:48" ["post_content"]=> string(425) "Románia 32,7 milliárd euró külkereskedelmi mérleghiánnyal zárta 2025-öt - közölte ma az Országos Statisztikai Intézet (INS). 2024-hez képest a külkereskedelmi mérleg 673 millió euróval, vagyis 2 százalékkal javult. A termékexport értéke 4,2 százalékkal 96 milliárd euróra nőtt, míg az importé 2,6 százalékkal 129 milliárd euróra emelkedett.
" ["post_title"]=> string(58) "Csökkent enyhén a tavalyi külkereskedelmi mérleghiány" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "csokkent-enyhen-a-tavalyi-kulkereskedelmi-merleghiany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-09 14:45:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-09 12:45:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459518" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3523 (24) { ["ID"]=> int(459516) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-09 14:44:23" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-09 12:44:23" ["post_content"]=> string(467) "A Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF) adatai szerint a kötelező magánnyugdíj-megtakarításokat kezelő nyugdíjalapok vagyona december végén 201 milliárd lej volt, 34 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban. A magánnyugdíjalapok romániai eszközökbe, főként államkötvényekbe és a Bukaresti Értéktőzsdén (BVB) jegyzett részvényekbe fektették a megtakarítások 94 százalékát.
" ["post_title"]=> string(75) "Nőtt a kötelező magánnyugdíj-megtakarításokat kezelő alapok vagyona" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "nott-a-kotelezo-magannyugdij-megtakaritasokat-kezelo-alapok-vagyona" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-09 14:44:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-09 12:44:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459516" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3524 (24) { ["ID"]=> int(459514) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-09 14:42:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-09 12:42:29" ["post_content"]=> string(434) "Ismét jegyezhetők mától a Tezaur államkötvények - közölte a pénzügyminisztérium. A február 9. és március 6. között kibocsátott 1, 3 és 5 éves futamidejű állampapírok évi 6,10, 6,55 és 7 százalékot kamatoznak. Az államkötvények névértéke 1 lej, a kibocsátási tájékoztatóban meghatározott feltételek szerint kifizetett éves kamatuk adómentes.
" ["post_title"]=> string(40) "Ismét jegyezhetők a Tezaur-kötvények" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "ismet-jegyezhetok-a-tezaur-kotvenyek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-09 14:42:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-09 12:42:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459514" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3525 (24) { ["ID"]=> int(459512) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-09 14:41:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-09 12:41:11" ["post_content"]=> string(958) "A szilágycsehi református templom tornyának múlt keddi összeomlása előtt négy napon át egyre súlyosbodó szerkezeti károsodások jelezték az épület gyorsuló állagromlását - tájékoztatott a román kulturális minisztérium. Eszerint január 30-án, a vakolat eltávolítása során kiderült, hogy a kőfalazat állapota a korábbi műszaki becsléseknél jóval rosszabb. A szakemberek állványozással és külső és belső megtámasztással próbálták stabilizálni a torony alsó részét, de február 3-án délután a szerkezeti romlás felgyorsult, és a torony kevesebb mint három órával az utolsó ellenőrzés után összeomlott. Közölte azt is, az Országos Örökségvédelmi Intézet szakemberei február 6-án háromdimenziós lézerszkenneléssel felmérték az épületet, és a fennmaradó értékes elemeket szigorú felügyelet mellett kimentik a romok alól.
" ["post_title"]=> string(119) "Kulturális minisztérium: A szilágycsehi református templom tornyának összeomlása nem volt előzmények nélküli" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(107) "kulturalis-miniszterium-a-szilagycsehi-reformatus-templom-tornyanak-osszeomlasa-nem-volt-elozmenyek-nelkuli" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-09 14:41:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-09 12:41:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459512" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3526 (24) { ["ID"]=> int(459510) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-09 14:39:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-09 12:39:07" ["post_content"]=> string(841) "Románia délkelet-európai viszonylatban az első, világviszonylatban pedig Spanyolország után a második helyet foglalta el 2025-ben pizzarendelések tekintetében - közölte a Glovo futárszolgálat. A pizza nemzetközi napja alkalmából közzétett elemzés szerint 2025-ben a szerelmesek napján, február 14-én rendelték a legtöbb pizzát Romániában, több mint 18 ezer adagot. A legnépszerűbb pizzafajta a Diavola volt, amelyet a Quattro Stagioni, a Margherita, a Capricciosa és a Quattro Formaggi követett. Az ország legnagyobb pizzakedvelőjének egy kolozsvári felhasználó bizonyult, aki 396 pizzát rendelt az elmúlt év folyamán. A legnagyobb összegű pizzarendelést egy aradi fogyasztó adta le tavaly, aki 2800 lejt fizetett a kiszállított csomagért.
" ["post_title"]=> string(45) "Pizzarendelésben szinte világelsők vagyunk" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "pizzarendelesben-szinte-vilagelsok-vagyunk" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-09 14:39:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-09 12:39:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459510" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3515 (24) { ["ID"]=> int(459505) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-09 14:29:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-09 12:29:55" ["post_content"]=> string(2555) "A kormánykoalícióban ismét terítékre kerül a január elsejétől megemelt helyi adók kérdése. A hírt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök jelentette be, majd Alexandru Nazare pénzügyminiszter és Ilie Bolojan kormányfő is megerősítette. Az előzmény: Székelyföld számos településén utcára vonultak az adóemelések miatt elégedetlen emberek.
Az RMDSZ elnöke leszögezte: jogosnak tartja az emberek dühét és csalódottságát, Ezért törvénymódosítást kezdeményez, hogy az önkormányzatok csökkenthessék a már elfogadott adókat, illetve visszavezessék az eltörölt kedvezményeket, kiemelten a fogyatékkal élő személyek és a leginkább kiszolgáltatott családok számára.
A hatályos jogszabályok ezt nem teszik lehetévő – ismerte el a pénzügyminiszter a múlt heti kormányülés után, hozzátéve, hogy a jogi megoldást annak függvényében dolgozzák ki, hogy milyen politikai döntés születik a koalíció eheti ülésén.
A Bolojan-kabinet által tavaly elfogadott megszorítások alapján az év elejétől átlagosan 70-80 százalékkal emelkedett az ingatlanok és a gépjárművek után fizetett helyi adó. Esetenként azonban a növekedés elérte a 150 százalékot is.
Az adóemelések miatti elégedetlenség precedens nélküli utcai tiltakozásokban csúcsosodott ki több székelyföldi településen, ami a rádiónknak nyilatkozó szakértő szerint részben a magyar többségű megyék bérhelyzetével magyarázható. Veres Valér egyetemi tanárt, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézetének dékánhelyettesét arról kérdeztük, miért lázadtak fel éppen a székely az egész országot érintő adóemelések ellen, és milyen mértékben irányul a tiltakozás a kormány és Bukarest, illetve az RMDSZ ellen.
Orbán Szabolcs interjújában a Romanian Economic Monitor tagja, Nagy Bálint Zsolt közgazdász arról beszél, hogy a nehezén már túlvagyunk, az idei évben már nem lesz szükség adóemelésekre.
Mai egyházi műsorunkban Hosszu Norbert Lajos, a sepsiszentgyörgyi római katolikus Szent József-plébánia segédlelkészének elmélkedését hallják.

Vélhetően idén ősszel használatba vehető lesz a súlyos égési sérülteket kezelő marosvásárhelyi központ - közölte Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
A tárcavezető szerint a súlyos égési sérülteket kezelő temesvári központ után a hasonló jellegű marosvásárhelyi létesítmény is célegyenesbe került. Az építési munkálatok már majdnem befejeződtek, az év első felében következik az orvosi berendezések telepítése és a rendszerek működésének ellenőrzése. A miniszter közölte: a több mint 24 ezer négyzetméter összfelületű épületben öt ágy lesz a válságos állapotú betegek és tíz a közepesen súlyos égési sérültek ellátására, de egy 44 ágyas intenzív terápiás osztályt és 25 műtővel rendelkező műtőblokkot is kialakítanak.