Több mint négy óra után eredmény nélkül zárult a költségvetési hiány csökkentését célzó második adócsomagról szóló kormánykoalíciós tárgyalás.
(tovább…) Continue Reading

Adásunkban beszámolunk a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat huszonkilencedik alkalommal megszervezett díjátadójáról, majd interjút hallhatnak Török Zsuzsával, az ELTE Irodalomtudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársával, aki a 19. századi női életírás kapcsán tartott előadást Kolozsváron.

Legalább harmincegy ember életét vesztette, és csaknem ötvenen eltűntek Ukrajna délkeleti részén, miután az orosz erők bombatámadást intéztek egy frontvonalhoz közeli iskola ellen Zaporizzsja régióban, írja a Reuters.
Az épületet humanitárius segélyek elosztópontjaként és menedékként használták a civilek.
A helyi hatóságok közlése szerint az első csapást követően Oroszország egy újabb, úgynevezett „double-tap” támadást indított, amely a helyszínre siető mentőcsapatokat és rendőröket vette célba. Az áldozatok között két mentőmunkás és négy rendőr is van.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megerősítette, hogy az iskolában a frontvonal közelsége miatt rendes tanítás már régóta nem folyt.
Közben súlyos ukrán dróntámadás érte az éjszaka az egyik legnagyobb orosz olajfinomítót a Moszkvától mintegy 250 kilométerre északkeletre fekvő Jaroszlavl városában. Mihail Jevrajev regionális kormányzó közlése szerint a csapás következtében hatalmas tűz ütött ki a Szlavneft finomítóban, és az üzem két dolgozója repeszsérüléseket szenvedett. A helyi védelmi erők állítása szerint a létesítményt célzó 124 drónt semmisítették meg, miközben az orosz védelmi minisztérium azt közölte, hogy az ország felett összesen rekordmennyiségű, 856 ellenséges drónt lőttek le az éjszaka folyamán. Kijev korábban már legalább kétszer mért csapást erre a stratégiai fontosságú üzemre, amely az orosz védelmi ipar egyik kulcsfontosságú üzemanyag-ellátója.
A NATO drónok, radarok és tengeri járőrrepülőgépek bevetésével erősíti meg keleti szárnyát a Fekete-tengeren, miután az elmúlt időszakban megszaporodtak a teherhajók elleni támadások. Legutóbb Románia felségvizeinek határán, illetve Bulgária kizárólagos gazdasági övezetében értek támadások és süllyesztettek el kereskedelmi hajókat. Elemzők szerint Moszkva szándékosan teszteli a szövetség vörös vonalait, kihasználva a Nyugat eszkalációtól való félelmét. A NATO képviselői hangsúlyozták: a szövetség elkötelezettsége a tagállamok védelmére „acélkemény”, és a következő öt évben több mint negyvenmilliárd dollárt fektetnek be a drónellenes védelmi képességek fejlesztésébe.
" ["post_title"]=> string(46) "Iskolát ért orosz bombatámadás Ukrajnában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "iskolat-ert-orosz-bombatamadas-ukrajnaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-03 13:53:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:53:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469947" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3761 (24) { ["ID"]=> int(469945) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-03 13:22:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:22:29" ["post_content"]=> string(2134) "Megkezdődtek az időközi választások az Egyesült Államokban. A tét nem kisebb, mint Donald Trump elnök második elnöki ciklusának első két éve feletti ítélet, írja a Reuters.
A felmérések és a független elemzők szerint a demokratáknak komoly esélyük van arra, hogy elhódítsák a képviselőházi többséget a republikánusoktól, míg a szenátus sorsa továbbra is kiszámíthatatlan.
A történelmi trendek és Trump elnök rekordalacsony népszerűségi mutatói a demokratáknak kedveznek, ráadásul a választókat mélyen frusztrálja az Iránnal vívott háború és az amiatt megugrott üzemanyagárak.
Donald Trump az utóbbi hetekben több mint két tucat kampánygyűlést tartott, ahol ellenfeleit radikálisnak és veszélyesnek nevezte, míg a demokrata vezetők szintén az elnök személyére hegyezték ki a kampányt.
A választások napján is pattanásig feszült a helyzet az Egyesült Államok és Irán között. Washington védelmi jellegű légicsapásokat hajtott végre az iráni Kesm-sziget ellen, miután az amerikai erők szerint onnan föld-levegő rakétákkal vették célba az amerikai katonai egységeket. Bár a csapások korlátozottak voltak, a diplomáciai tárgyalások megakadtak.
Teheráni források szerint messze még a megállapodás. Irán határozott válaszlépésekkel fenyegetőzik, és a globális energiaellátás szempontjából kritikus Hormuzi-szoros lezárását helyezte kilátásba, amennyiben az Egyesült Államok nem teljesíti a feltételeiket.
Katar eközben intenzív közvetítői erőfeszítéseket tesz Doha és Teherán között, hogy megakadályozza a háború újbóli fellángolását. A feszültség hatására az olajárak ismét emelkedni kezdtek a világpiacon.
" ["post_title"]=> string(78) "Donald Trump elnökségéről mondanak ítéletet az időközi választásokon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "donald-trump-elnoksegerol-mondanak-iteletet-az-idokozi-valasztasokon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-03 13:22:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:22:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469945" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3729 (24) { ["ID"]=> int(469943) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-03 13:14:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:14:44" ["post_content"]=> string(965) "Jelentősen csökkent a költségvetési hiány. A pénzügyminisztérium keddi jelentése szerint az év első kilenc hónapjában a deficit a GDP 3,81 százalékára mérséklődött a tavalyi 5,31 százékról.
Ezzel párhuzamosan az állami beruházások harminc százalékkal, csaknem 108 milliárd lejre emelkedtek, amit kétharmad részben uniós források fedeztek.
Alexandru Nazare pénzügyminiszter közölte: az irány jó, de az év végi 6,2 százalékos hiánycél elérése az uniós helyreállítási alapokból várt, több mint négymilliárd eurós utalás időbeni beérkezésétől függ.
A tárcavezető szerint az 5-ös és 6-os számú fizetési kérelméből származó keretből több, előre kifizetett projektet kell fedezni.
" ["post_title"]=> string(77) "Alexandru Nazare: a hiánycél elérése a helyreállítási alapoktól függ" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "alexandru-nazare-a-hianycel-elerese-a-helyreallitasi-alapoktol-fugg" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-03 13:14:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:14:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469943" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3763 (24) { ["ID"]=> int(469791) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-03 14:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 12:00:00" ["post_content"]=> string(1090) "Adásunkban beszámolunk a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat huszonkilencedik alkalommal megszervezett díjátadójáról, majd interjút hallhatnak Török Zsuzsával, az ELTE Irodalomtudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársával, aki a 19. századi női életírás kapcsán tartott előadást Kolozsváron.


Több mint négy óra után eredmény nélkül zárult a költségvetési hiány csökkentését célzó második adócsomagról szóló kormánykoalíciós tárgyalás.
(tovább…) Continue Reading
Mircea Abrudean szenátusi elnök szerint a koalíciós tárgyalások alakulásának függvényében a kormány még a hét folyamán felelősséget vállalhat a parlamentben a második deficitcsökkentő csomagért.
(tovább…) Continue Reading
A nyári vizsgára több mint 30 ezren iratkoztak be, közülük majdnem 26 ezren vizsgáztak, és az óvások előtti eredmények szerint…
Continue Reading
Az oktatásban dolgozók nem adják fel tiltakozásukat – tegnap körülbelül 150 tanár és egyetemi oktató tüntetett a fővárosban az Oktatási Minisztérium székháza előtt.
(tovább…) Continue Reading
Elképzelhető, hogy bojkottal fog kezdődni az új tanév – jelentette ki Daniel David oktatási miniszter. A tárcavezető az Antena 3 televíziónak nyilatkozva elmondta, nem kíván jóslatokba bocsátkozni, nem tudja, mi fog történni a továbbiakban.
(tovább…) Continue Reading
Nem áll fenn annak a kockázata, hogy megtiltsák a Román Vasúttársaság személyszállító részlege által üzemeltetett vonatok közlekedését a CFR SA vasúti hálózatán – közölte a társaság.
(tovább…) Continue Reading
Fegyelmi kivizsgálást indít a Bihar megyei Orvosi Kamara Flavia Groşan ellen, annak dacára, hogy az orvosnő már törölte az internetről bejegyzését,a melyben azt állította, hogy egy beoltatlan férfin COVID-19 tünetek jelentkeztek, miután intim kapcsolata volt beoltott barátnőjével.
(tovább…) Continue Reading
Julija Szviridenko ukrán miniszterelnökkel egyeztetett Ionuț Moșteanu védelmi miniszter. A tárcavezető kedden Facebook-bejegyzésben számolt be a találkozóról. A miniszter szerint…
Continue Reading
A német kormány évi kilenc milliárd eurót tervez beépíteni a német költségvetésbe Ukrajna támogatására a következő években. Többek között ezzel az üzenettel érkezett Kijevbe a német szövetségi pénzügyminiszter és alkancellár, Lars Klingbeil.
(tovább…) Continue Reading
Tegnap késő este ismét kitört az Etna. Az Olasz Geofizikai és Vulkanológiai Intézet közlése szerint még nem lehetett megbecsülni a hamuoszlop magasságát.
(tovább…) Continue Reading
Tegnap este megkezdődött a George Enescu nemzetközi klasszikus zenei fesztivál, amelynek köszönhetően Bukarest lesz egy hónapon át a világ klasszikus…
Continue ReadingTöbb mint tíz tonna kokaint foglaltak le a hatóságok Ecuadorban három hét alatt tengeri hajókon végrehajtott razziák során – közölték…
Continue ReadingTöbb mint négy óra után eredmény nélkül zárult a költségvetési hiány csökkentését célzó második adócsomagról szóló kormánykoalíciós tárgyalás.
A szociáldemokraták közel háromhetes távollét után tértek vissza tegnap a Victoria-palotába a koalíciós ülésekre, hogy kizárólag a második megszorító csomagban szereplő, pénzügyi és adminisztratív intézkedéseket vitassák meg. Noha ez idő alatt a koalíciós üléseken a Szociáldemokrata Párt ideiglenes elnöke, Sorin Grindeanu nem vett részt, közte és Ilie Bolojan miniszterelnök között zajlottak egyeztetések. A kormányfő hangsúlyozta, hogy legalább kormányzati szinten a koalíció működött: számos határozatot fogadtak el. Ugyanakkor nem habozott kijelenteni, hogy nem könnyű összehangolni minden eltérő álláspontot, és egy asztalhoz ültetni a négy pártot. Az ülést ma, 17 órától folytatják.
" ["post_title"]=> string(51) "Délután folytatódnak a koalíciós egyeztetések" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "delutan-folytatodnak-a-koalicios-egyeztetesek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-08-26 14:20:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-08-26 11:20:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=453593" ["menu_order"]=> int(5017) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3582 (24) { ["ID"]=> int(453590) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-08-26 14:19:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-08-26 11:19:09" ["post_content"]=> string(762) "Mircea Abrudean szenátusi elnök szerint a koalíciós tárgyalások alakulásának függvényében a kormány még a hét folyamán felelősséget vállalhat a parlamentben a második deficitcsökkentő csomagért.
A Nemzeti Liberális Párt politikusa tegnapi nyilatkozatában úgy fogalmazott: néhány dolgot még tisztázni kell a koalícióban a második csomag kapcsán, de meglátása szerint nem összeegyeztethetetlenek a nézetek. Az Anghel Saligny program kapcsán leszögezte, meggyőződése, hogy megtalálják a megoldásokat az előrehaladott szakaszban lévő beruházások befejezésére.
" ["post_title"]=> string(60) "Nincsenek kibékíthetetlen álláspontok a reformcsomagról" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "nincsenek-kibekithetetlen-allaspontok-a-reformcsomagrol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-08-26 14:19:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-08-26 11:19:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=453590" ["menu_order"]=> int(5018) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3461 (24) { ["ID"]=> int(453588) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-08-26 14:15:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-08-26 11:15:58" ["post_content"]=> string(375) "A nyári vizsgára több mint 30 ezren iratkoztak be, közülük majdnem 26 ezren vizsgáztak, és az óvások előtti eredmények szerint 28,4 százalékuk szerzett átmenő jegyet. Hatvankilenc résztvevőt csalás vagy csalási kísérlet miatt kizártak, ők nem vehetnek részt a következő két érettségi vizsgán.
" ["post_title"]=> string(55) "Közzétették a pótérettségi végleges eredményeit" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "kozzetettek-a-poterettsegi-vegleges-eredmenyeit" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-08-26 14:16:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-08-26 11:16:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=453588" ["menu_order"]=> int(5019) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3769 (24) { ["ID"]=> int(453586) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2025-08-26 14:14:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-08-26 11:14:55" ["post_content"]=> string(647) "Az oktatásban dolgozók nem adják fel tiltakozásukat – tegnap körülbelül 150 tanár és egyetemi oktató tüntetett a fővárosban az Oktatási Minisztérium székháza előtt.
Amiatt elégedetlenek, hogy a deficitcsökkentő csomag előírja számukra, hogy az eddiginél több órát kell vállaljanak és nő az osztálylétszám is. A tegnapi 17. nap, hogy a tanárok az utcára vonultak és az oktatási miniszter lemondását követelték. A tiltakozó akció ma is folytatódik.
" ["post_title"]=> string(34) "Tovább tiltakoznak a pedagógusok" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(32) "tovabb-tiltakoznak-a-pedagogusok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-08-26 14:14:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-08-26 11:14:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=453586" ["menu_order"]=> int(5020) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3703 (24) { ["ID"]=> int(453584) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-08-26 14:13:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-08-26 11:13:59" ["post_content"]=> string(1453) "Elképzelhető, hogy bojkottal fog kezdődni az új tanév – jelentette ki Daniel David oktatási miniszter. A tárcavezető az Antena 3 televíziónak nyilatkozva elmondta, nem kíván jóslatokba bocsátkozni, nem tudja, mi fog történni a továbbiakban.
Daniel David azt is elmagyarázta, hogy az oktatási ágazatot érintő intézkedések azért kerültek be az első deficitcsökkentő csomagba, hogy a szeptember 8-i tanévkezdésig tudják gyakorlatba ültetni ezeket. A szakminiszter azt mondta, fontolóra vette a lemondást, de úgy véli, hogy távozása nem oldaná meg a pénzügyi és költségvetési válságot.
Az osztályok többségében nem lesznek változások a szeptemberben kezdődő tanévben, a költségvetési intézkedések elsősorban az alacsony létszámú osztályok helyzetét érintik - jelentette ki tegnap este a tanügyminiszter. Daniel David azt mondta, a szaktárca célkitűzése rugalmas marad: a több évfolyam együttes oktatásának csökkentése a gyermekek megfelelő átcsoportosításával olyan iskolákba, ahol hozzáférhetnek a standard oktatási folyamathoz. Hangsúlyozta: a döntést a helyi közösség érdekei és a tanfelügyelőségek oktatási értékelése alapján hozzák meg.
" ["post_title"]=> string(38) "A tanügyminiszter a tiltakozásokról" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "a-tanugyminiszter-a-tiltakozasokrol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-08-26 14:23:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-08-26 11:23:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=453584" ["menu_order"]=> int(5021) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3702 (24) { ["ID"]=> int(453582) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-08-26 14:12:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-08-26 11:12:03" ["post_content"]=> string(940) "Nem áll fenn annak a kockázata, hogy megtiltsák a Román Vasúttársaság személyszállító részlege által üzemeltetett vonatok közlekedését a CFR SA vasúti hálózatán - közölte a társaság.
Korábban olyan információk jelentek meg a központi médiában, amelyek szerint szeptember 1-től leállhat a Regio, október 1-től pedig az InterRegio járatok közlekedése, mivel a CFR Călători 41,41 milllió lejes tartozást halmozott fel a CFR SA-val szemben a vasúti pályahasználati díj befizetésének elmulasztásával. A Vasúti Reform Hatóság elnöke, Mihai Barbu az Agerpres hírügynökségnek azt nyilatkozta, megegyeztek a CFR Călători 41 millió lejes, illetve a szintén adós Transferoviar 7 millió lej körüli tartozásának átütemezésében.
" ["post_title"]=> string(26) "Nyugtat a vasúttársaság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "nyugtat-a-vasuttarsasag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-08-26 14:12:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-08-26 11:12:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=453582" ["menu_order"]=> int(5022) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3701 (24) { ["ID"]=> int(453580) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2025-08-26 14:10:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-08-26 11:10:56" ["post_content"]=> string(1005) "Fegyelmi kivizsgálást indít a Bihar megyei Orvosi Kamara Flavia Groşan ellen, annak dacára, hogy az orvosnő már törölte az internetről bejegyzését,a melyben azt állította, hogy egy beoltatlan férfin COVID-19 tünetek jelentkeztek, miután intim kapcsolata volt beoltott barátnőjével.
A Kamara képviselői szerint a kijelentés súlyos hibákat tartalmaz és semmilyen tudományos alapja nincs. Az országos oltási kampány egykori koordinátora, Valeriu Gheorghiţă orvos-professzor elutasítja a hamis állítást, miszerint vírust adhatnak át a beoltott személyek. A szakember leszögezi, hogy az oltásokban nincs élő vírus és ezek gyorsan lebomlanak a szervezetben. A felháborodást követően Flavia Groşan törölte bejegyzését és azt mondta, nem ért egyet az állítással, mert nincsenek tudományos érvei.
" ["post_title"]=> string(75) "Az orvosi kamara vizsgálódik az álhíreket terjesztő orvosnő ügyében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "az-orvosi-kamara-vizsgalodik-az-alhireket-terjeszto-orvosno-ugyeben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-08-26 14:10:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-08-26 11:10:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=453580" ["menu_order"]=> int(5023) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3700 (24) { ["ID"]=> int(453577) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-08-26 14:09:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-08-26 11:09:31" ["post_content"]=> string(522) "Julija Szviridenko ukrán miniszterelnökkel egyeztetett Ionuț Moșteanu védelmi miniszter. A tárcavezető kedden Facebook-bejegyzésben számolt be a találkozóról.
A miniszter szerint Ukrajna újjáépítése mindkét ország számára gazdasági előnyökkel jár majd. Az Ukrajnával vállalt szolidaritás az Európa és a régiónk jövőjébe való befektetés is - fogalmazott bejegyzésében Moșteanu.
" ["post_title"]=> string(25) "Román-ukrán egyeztetés" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(22) "roman-ukran-egyeztetes" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-08-26 14:09:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-08-26 11:09:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=453577" ["menu_order"]=> int(5024) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3699 (24) { ["ID"]=> int(453575) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2025-08-26 14:05:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-08-26 11:05:58" ["post_content"]=> string(854) "A német kormány évi kilenc milliárd eurót tervez beépíteni a német költségvetésbe Ukrajna támogatására a következő években. Többek között ezzel az üzenettel érkezett Kijevbe a német szövetségi pénzügyminiszter és alkancellár, Lars Klingbeil.
Az ukrán elnökkel folytatott tárgyalásán kijelentette, hogy a német kormány tántoríthatatlan Ukrajna támogatásában, és kiveszi részét azokból a biztonsági garanciákból is, amelyek nélkül elképzelhetetlen Ukrajna és Oroszország békeszerződése. Egy nappal korábban azt jelentette be a német és a norvég kormány közösen, hogy együtt finanszíroznak két Patriot légvédelmi rendszert Ukrajnának.
" ["post_title"]=> string(54) "Évekre előre megtervezi a támogatást Németország" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "evekre-elore-megtervezi-a-tamogatast-nemetorszag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-08-26 14:05:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-08-26 11:05:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=453575" ["menu_order"]=> int(5025) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3695 (24) { ["ID"]=> int(453573) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-08-26 14:04:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-08-26 11:04:40" ["post_content"]=> string(567) "Tegnap késő este ismét kitört az Etna. Az Olasz Geofizikai és Vulkanológiai Intézet közlése szerint még nem lehetett megbecsülni a hamuoszlop magasságát.
A légi forgalomra a legmagasabb riasztási szintet adták ki. Catania nemzetközi repülőtere egyelőre nyitva van. A folyamatos megfigyelés alatt álló több mint 3300 méter magas Etna utoljára mintegy két hete, augusztus 10-én tört ki.
" ["post_title"]=> string(15) "Kitört az Etna" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(14) "kitort-az-etna" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-08-26 14:04:41" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-08-26 11:04:41" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=453573" ["menu_order"]=> int(5026) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3688 (24) { ["ID"]=> int(453561) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2025-08-25 15:01:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-08-25 12:01:21" ["post_content"]=> string(5308) "Tegnap este megkezdődött a George Enescu nemzetközi klasszikus zenei fesztivál, amelynek köszönhetően Bukarest lesz egy hónapon át a világ klasszikus zenei fővárosa. A tegnap esti nyitókoncertet a Palota Teremben (Sala Palatului) tartották, amelyen Dan Dediu kortárs román zeneszerzőnek a fesztiválra írt egyik művét adta elő a George Enescu Filharmónia Zenekara Cristian Măcelaru karmester, a fesztivál művészeti igazgatójának vezényletével. Ezt követően a francia-szerb Nemanja Radulovic lépett színpadra, aki Aram Hacsaturján d-moll hegedűversenyét adta elő meglehetősen nagy virtuozitással. A szünet után Enescu első opusza, a Poema română csendült fel, amely egy érdekes összművészeti produkcióként került színpadra, hiszen a mű előtt Marius Bodochi színész előadásában elhangzottak részletek a fesztivál névadó zeneszerzőjének gondolataiból, amelynek végkicsengése meglehetősen optimista volt: a szervezők Enescunak azt a meggyőződését emelték ki, hogy a kultúra mindig győzedelmeskedni fog, hiszen annyi évszázad művészeti törekvését nem lehet eltörölni még akkor sem, ha az emberiségnek vannak hullámvölgyei. Az előadást vetítés színesítette, ami Nona Ciobanu és Peter Kosir munkáját dicsérte.
A nyitókoncertet megelőző napon a szervezők sajtótájékoztatón elmondták, hogy a Palota Teremben akusztikai lemezekkel próbálták javítani a hírhedten rossz akusztikát, amely mintha valóban javult volna egy keveset. A fesztivál a többi megszokott helyszínen zajlik: az Atheneumban a délutáni és a késő esti koncertek követhetők, a hétvégi matinékoncertek a Palota Terem Auditorium kistermében hallhatók, illetve a hétvégi déliek a Román Rádió hangversenytermében lesznek. Az ország más nagyobb városaiban is tartanak koncerteket, így például Kolozsváron és Marosvásárhelyen. A szervezők közölték, hogy a fesztivál költségvetése 75 millió lej (15 millió euró), amiből 93 százalékot tesz ki az állami támogatás.
Az augusztus 24. és szeptember 21. között zajló fesztiválon összesen 4 ezer művész lép fel 28 országból, s ezáltal a seregszemle Románia legfontosabb kulturális eseményének számít, amelyet jelentős nemzetközi figyelem övez. A fesztivál koncertjeit a Román Televízió és a Román Rádió rögzíti, de számosat élőben is közvetítenek. Az idei program magyar fellépői közé tartozik a Budapesti Fesztiválzenekar, amely szeptember 17-én Bartók-est keretében A csodálatos mandarint és A kékszakállú herceg várát mutatja be a Duda Éva Társulattal közreműködve. Ugyanazon a napon délután Schiff Andrást láthatja és hallhatja a közönség az Atheneumban. Augusztus 29-én pénteken a Bukaresti Nemzeti Operában A pásztorórát viszik színre Tompa Gábor rendezésében a Valenciai Közösség Szimfonikus Zenekara előadásában, James Gaffigan karmester vezetésével.
A közönség több mint 45 interpretációban hallhatja George Enescu műveit. Cristian Măcelaru művészeti igazgató elmondta, hogy az idei fesztivál a jubileumoké, hiszen 70 éve hunyt George Enescu, 50 éve halt meg Sosztakovics, 90 éve született Arvo Pärt, 100 éve született Pierre Boulez és 150 éve Maurice Ravel, aki Enescu közeli munkatársa volt. Ugyanakkor 45 éve alapították a Brémai Kamarazenekart, 100 éve működik a Dán Nemzeti Szimfonikus Zenekar, 80 éve alapították a Londoni Filharmonikus Zenekart és 70 éve a kolozsvári Transilvania Filharmónia zenekarát. – Ezek az évfordulók a fesztivál koncepciójának részét képezik, hiszen a cél az, hogy kiemelje azokat az együtteseket, művészeket és zeneszerzőket, akik jelentős mértékben hozzájárultak a kultúrához – mondta Cristian Măcelaru a sajtótájékoztatón.
Egyebek mellett olyan zenekarokat hallhat a közönség, mint az amszterdami Royal Concertgebouw, a londoni Philharmonia Orchestra, a zürichi Tonhalle, az Orchestre National de France, a Cseh Filharmonikusok, a Budapesti Fesztiválzenekar, a kölni WDR Szimfonikus Zenekar, a Gustav Mahler Ifjúsági Zenekar, az Accademia Bizantina, a római Santa Cecilia zenekar, a Mahler Kamarazenekar, az Academy of St Martin in the Fields, az Il Giardino Armonico.
A fellépő karmesterek között van Klaus Makela, Cristian Măcelaru, Daniel Harding, Santtu-Matias Rouvali, Daniele Gatti, Fischer Iván, Paavo Jarvi, Gianandrea Noseda, Manfred Honeck, Keri-Lynn Wilson, Petr Popelka, Vaszilij Petrenko, Alain Altinoglu. Emellett a közönség olyan előadóművészeknek tapsolhat, mint Martha Argerich, Anne-Sophie Mutter, Seong Jin Cho, Gautier Capucon, Jean-Yves Thibaudet, Rudolf Buchbinder, Alisa Weilerstein, Kian Soltani, Renaud Capucon, Julian Rachlin, Kirill Gerstein, Alexandre Kantorow, Bruce Liu, Asmik Grigorian, Sonya Yoncheva, Isabelle Faust, Nemanja Radulovic, Alexandra Conunova és Rachel Willis-Sorensen.
" ["post_title"]=> string(70) "Megkezdődött a George Enescu nemzetközi klasszikus zenei fesztivál" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "megkezdodott-a-george-enescu-nemzetkozi-klasszikus-zenei-fesztival" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-08-25 15:49:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-08-25 12:49:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=453561" ["menu_order"]=> int(5027) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3687 (24) { ["ID"]=> int(453558) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-08-25 14:09:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-08-25 11:09:45" ["post_content"]=> string(943) "Több mint tíz tonna kokaint foglaltak le a hatóságok Ecuadorban három hét alatt tengeri hajókon végrehajtott razziák során - közölték katonai és rendőrségi vezetők helyi idő szerint tegnap tartott sajtótájékoztatójukon. Az akciókat az amerikai parti őrség támogatásával hajtották végre augusztus 2. és 22. között. Wladimir Acurio, a
nyugat-ecuadori Manta város rendőrfőkapitánya elmondta: a lefoglalt 10,3 tonna kokaint a hatóságok megsemmisítik.
A kábítószert szállító hajók fedélzetén 18 embert vettek őrizetbe. Hivatalos adatok szerint a világban előállított kokain 73 százaléka valamelyik ecuadori kikötőn halad át. Tavaly 294 tonna kábítószert, nagyrészt kokaint foglaltak le a hatóságok, ami rekordnak számít a 2023-as 221 tonnához képest.
Több mint négy óra után eredmény nélkül zárult a költségvetési hiány csökkentését célzó második adócsomagról szóló kormánykoalíciós tárgyalás.
A szociáldemokraták közel háromhetes távollét után tértek vissza tegnap a Victoria-palotába a koalíciós ülésekre, hogy kizárólag a második megszorító csomagban szereplő, pénzügyi és adminisztratív intézkedéseket vitassák meg. Noha ez idő alatt a koalíciós üléseken a Szociáldemokrata Párt ideiglenes elnöke, Sorin Grindeanu nem vett részt, közte és Ilie Bolojan miniszterelnök között zajlottak egyeztetések. A kormányfő hangsúlyozta, hogy legalább kormányzati szinten a koalíció működött: számos határozatot fogadtak el. Ugyanakkor nem habozott kijelenteni, hogy nem könnyű összehangolni minden eltérő álláspontot, és egy asztalhoz ültetni a négy pártot. Az ülést ma, 17 órától folytatják.
" ["post_title"]=> string(51) "Délután folytatódnak a koalíciós egyeztetések" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "delutan-folytatodnak-a-koalicios-egyeztetesek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-08-26 14:20:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-08-26 11:20:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=453593" ["menu_order"]=> int(5017) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40416) ["max_num_pages"]=> int(3368) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "3a9bcb088fc350e7a4af18a67825cfac" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:024fe2e0218bc781fa991193ae848761" }