Megjelent ma a hivatalos közlönyben Daniel David oktatási miniszternek az a rendelete, amely ismét megalapítja a hamarosan kezdődő tanévtől a…
Continue Reading

Adásunkban beszámolunk a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat huszonkilencedik alkalommal megszervezett díjátadójáról, majd interjút hallhatnak Török Zsuzsával, az ELTE Irodalomtudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársával, aki a 19. századi női életírás kapcsán tartott előadást Kolozsváron.

Legalább harmincegy ember életét vesztette, és csaknem ötvenen eltűntek Ukrajna délkeleti részén, miután az orosz erők bombatámadást intéztek egy frontvonalhoz közeli iskola ellen Zaporizzsja régióban, írja a Reuters.
Az épületet humanitárius segélyek elosztópontjaként és menedékként használták a civilek.
A helyi hatóságok közlése szerint az első csapást követően Oroszország egy újabb, úgynevezett „double-tap” támadást indított, amely a helyszínre siető mentőcsapatokat és rendőröket vette célba. Az áldozatok között két mentőmunkás és négy rendőr is van.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megerősítette, hogy az iskolában a frontvonal közelsége miatt rendes tanítás már régóta nem folyt.
Közben súlyos ukrán dróntámadás érte az éjszaka az egyik legnagyobb orosz olajfinomítót a Moszkvától mintegy 250 kilométerre északkeletre fekvő Jaroszlavl városában. Mihail Jevrajev regionális kormányzó közlése szerint a csapás következtében hatalmas tűz ütött ki a Szlavneft finomítóban, és az üzem két dolgozója repeszsérüléseket szenvedett. A helyi védelmi erők állítása szerint a létesítményt célzó 124 drónt semmisítették meg, miközben az orosz védelmi minisztérium azt közölte, hogy az ország felett összesen rekordmennyiségű, 856 ellenséges drónt lőttek le az éjszaka folyamán. Kijev korábban már legalább kétszer mért csapást erre a stratégiai fontosságú üzemre, amely az orosz védelmi ipar egyik kulcsfontosságú üzemanyag-ellátója.
A NATO drónok, radarok és tengeri járőrrepülőgépek bevetésével erősíti meg keleti szárnyát a Fekete-tengeren, miután az elmúlt időszakban megszaporodtak a teherhajók elleni támadások. Legutóbb Románia felségvizeinek határán, illetve Bulgária kizárólagos gazdasági övezetében értek támadások és süllyesztettek el kereskedelmi hajókat. Elemzők szerint Moszkva szándékosan teszteli a szövetség vörös vonalait, kihasználva a Nyugat eszkalációtól való félelmét. A NATO képviselői hangsúlyozták: a szövetség elkötelezettsége a tagállamok védelmére „acélkemény”, és a következő öt évben több mint negyvenmilliárd dollárt fektetnek be a drónellenes védelmi képességek fejlesztésébe.
" ["post_title"]=> string(46) "Iskolát ért orosz bombatámadás Ukrajnában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "iskolat-ert-orosz-bombatamadas-ukrajnaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-03 13:53:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:53:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469947" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3764 (24) { ["ID"]=> int(469945) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-03 13:22:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:22:29" ["post_content"]=> string(2134) "Megkezdődtek az időközi választások az Egyesült Államokban. A tét nem kisebb, mint Donald Trump elnök második elnöki ciklusának első két éve feletti ítélet, írja a Reuters.
A felmérések és a független elemzők szerint a demokratáknak komoly esélyük van arra, hogy elhódítsák a képviselőházi többséget a republikánusoktól, míg a szenátus sorsa továbbra is kiszámíthatatlan.
A történelmi trendek és Trump elnök rekordalacsony népszerűségi mutatói a demokratáknak kedveznek, ráadásul a választókat mélyen frusztrálja az Iránnal vívott háború és az amiatt megugrott üzemanyagárak.
Donald Trump az utóbbi hetekben több mint két tucat kampánygyűlést tartott, ahol ellenfeleit radikálisnak és veszélyesnek nevezte, míg a demokrata vezetők szintén az elnök személyére hegyezték ki a kampányt.
A választások napján is pattanásig feszült a helyzet az Egyesült Államok és Irán között. Washington védelmi jellegű légicsapásokat hajtott végre az iráni Kesm-sziget ellen, miután az amerikai erők szerint onnan föld-levegő rakétákkal vették célba az amerikai katonai egységeket. Bár a csapások korlátozottak voltak, a diplomáciai tárgyalások megakadtak.
Teheráni források szerint messze még a megállapodás. Irán határozott válaszlépésekkel fenyegetőzik, és a globális energiaellátás szempontjából kritikus Hormuzi-szoros lezárását helyezte kilátásba, amennyiben az Egyesült Államok nem teljesíti a feltételeiket.
Katar eközben intenzív közvetítői erőfeszítéseket tesz Doha és Teherán között, hogy megakadályozza a háború újbóli fellángolását. A feszültség hatására az olajárak ismét emelkedni kezdtek a világpiacon.
" ["post_title"]=> string(78) "Donald Trump elnökségéről mondanak ítéletet az időközi választásokon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "donald-trump-elnoksegerol-mondanak-iteletet-az-idokozi-valasztasokon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-03 13:22:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:22:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469945" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3732 (24) { ["ID"]=> int(469943) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-03 13:14:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:14:44" ["post_content"]=> string(965) "Jelentősen csökkent a költségvetési hiány. A pénzügyminisztérium keddi jelentése szerint az év első kilenc hónapjában a deficit a GDP 3,81 százalékára mérséklődött a tavalyi 5,31 százékról.
Ezzel párhuzamosan az állami beruházások harminc százalékkal, csaknem 108 milliárd lejre emelkedtek, amit kétharmad részben uniós források fedeztek.
Alexandru Nazare pénzügyminiszter közölte: az irány jó, de az év végi 6,2 százalékos hiánycél elérése az uniós helyreállítási alapokból várt, több mint négymilliárd eurós utalás időbeni beérkezésétől függ.
A tárcavezető szerint az 5-ös és 6-os számú fizetési kérelméből származó keretből több, előre kifizetett projektet kell fedezni.
" ["post_title"]=> string(77) "Alexandru Nazare: a hiánycél elérése a helyreállítási alapoktól függ" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "alexandru-nazare-a-hianycel-elerese-a-helyreallitasi-alapoktol-fugg" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-03 13:14:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:14:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469943" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3766 (24) { ["ID"]=> int(469791) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-03 14:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 12:00:00" ["post_content"]=> string(1090) "Adásunkban beszámolunk a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat huszonkilencedik alkalommal megszervezett díjátadójáról, majd interjút hallhatnak Török Zsuzsával, az ELTE Irodalomtudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársával, aki a 19. századi női életírás kapcsán tartott előadást Kolozsváron.


Megjelent ma a hivatalos közlönyben Daniel David oktatási miniszternek az a rendelete, amely ismét megalapítja a hamarosan kezdődő tanévtől a…
Continue Reading
Csaknem duplájára nő a DN jelzésű fő országutak, illetve gyorsforgalmi utak használatára jogosító útdíj, és másélfélszeresére emelkedik a Duna belföldi…
Continue Reading
A pénzügyminisztérium adatai szerint a GDP-arányos költségvetési hiány a június végi 3,68 százalékról július végére 4,04 százalékra nőtt, elérve a…
Continue Reading
Szeptember 3. és 12. között Bukarestbe látogat a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége – közölte a nemzetközi pénzintézet. Romániának jelenleg nincs…
Continue Reading
Mától felfüggesztik a munkát a polgármesteri hivatalok – jelentette be a Romániai Községek és Városok Országos Szakszervezete, miután a helyi…
Continue Reading
Újabb három F-16 vadászgép érkezett meg hazánkba. A védelmi minisztérium emlékeztetett, hogy a Norvégiától vásárolt korszerű katonai gépek a Mihail…
Continue Reading
A kormány csütörtöki ülésén elfogadott egy sürgősségi rendeletet, amely szerint október 31. az új határidő a szociális elektronikus kártyákra feltöltött…
Continue Reading
Elítélte Nicușor Dan államfő azt az incidenst, amelyben egy bukaresti férfi fizikailag bántalmazott a fővárosban egy külföldi vendégmunkást. Mindenki, aki…
Continue Reading
Romániába látogat hétfőn az Európai Bizottság (EB) elnöke, Ursula von der Leyen. Az elnöki hivatal csütörtöki közleménye szerint az EB-elnök…
Continue Reading
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) ma közölt adatai szerint Románia állandó lakossága 2024 elejéhez képest 31.545 fővel 19.036.031 főre csökkent…
Continue Reading
Iránban meredeken nőtt a kivégzések száma: az iráni hatóságok idén legkevesebb 841 halálos ítéletet hajtottak végre – közölte ma az…
Continue Reading
Thaiföld alkotmánybírósága ma felmentette hivatalából Paetongtarn Sinavatra miniszterelnököt. Az alkotmánybíróság az etikai szabályok megsértésében találta bűnösnek a kormányfőt egy kiszivárgott…
Continue ReadingMegjelent ma a hivatalos közlönyben Daniel David oktatási miniszternek az a rendelete, amely ismét megalapítja a hamarosan kezdődő tanévtől a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceumot. A rendelet szerint ideiglenes működési engedélyről van szó, amely egyben az iskola alapítási okirata is. A marosvásárhelyi katolikus líceum ügye évek óta borzolja a kedélyeket, miután az iskola fennállását folyamatosan megtámadták a helyi román politikai erők, a prefektus vagy éppen a Maros megyei tanfelügyelőség, ezért többször újra kellett alapítani. A tanintézmény mostanig a Bolyai Farkas Elméleti Líceum részeként működött. A miniszteri rendelet aláírásának hírét Csibi Attila Zoltán, az RMDSZ Maros megyei elnöke a Vásárhelyi Forgatag tegnap esti nyitógáláján jelentette be. A következő lépés az, hogy a Maros megyei tanfelügyelőség jóváhagyását követően a városi tanács még a hivatalos szeptember 8-i tanévkezdés előtt el kell fogadja a határozatot, amivel befoglalja az iskolahálózatba az új tanintézményt.
" ["post_title"]=> string(98) "Megjelent a közlönyben a marosvásárhelyi katolikus iskola megalapításáról szóló rendelet" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(88) "megjelent-a-kozlonyben-a-marosvasarhelyi-katolikus-iskola-megalapitasarol-szolo-rendelet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-08-29 15:24:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-08-29 12:24:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=453853" ["menu_order"]=> int(4977) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3585 (24) { ["ID"]=> int(453851) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-08-29 15:17:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-08-29 12:17:37" ["post_content"]=> string(931) "Csaknem duplájára nő a DN jelzésű fő országutak, illetve gyorsforgalmi utak használatára jogosító útdíj, és másélfélszeresére emelkedik a Duna belföldi szakaszán épült hidak használati díja. Az erről szóló sürgősségi rendeletet tegnapi ülésén fogadta el a kormány. A 3,5 tonnánál kisebb tömegű személygépkocsikra 12 hónapig érvényes e-matrica 28-ról 50 euróra drágul, az egynapos e-matrica ára 2,5-ről 3,5 euróra, a tíznaposé 3,3-ról 6 euróra nő. Duplájára emelkedik az útdíj kifizetésének elmulasztása esetén kiszabott bírság is, amely ezentúl elérheti az 1000 lejt is. Az eddigi 13-ról 19 lejre emelik a Duna-híd használatáért fizetendő díjat Fetesti-nél, illetve 11-ről 16 lejre Giurgeni-nél. A rendelet a hivatalos közlönyben történő publikálástól számított tíz nap múlva lép hatályba.
" ["post_title"]=> string(34) "Csaknem duplájára nő az útdíj" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "csaknem-duplajara-no-az-utdij" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-08-29 15:17:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-08-29 12:17:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=453851" ["menu_order"]=> int(4978) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3460 (24) { ["ID"]=> int(453849) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-08-29 15:15:35" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-08-29 12:15:35" ["post_content"]=> string(543) "A pénzügyminisztérium adatai szerint a GDP-arányos költségvetési hiány a június végi 3,68 százalékról július végére 4,04 százalékra nőtt, elérve a 76 milliárd lejt. Tavaly júliusban abszolút értékben 71 milliárd lej volt a deficit, ami a GDP ugyancsak 4,04 százalékának felelt meg. A költségvetés bevételei éves összevetésben 11,8 százalékkal nőttek az idei első hét hónapban. Ugyanakkor a költségvetés kiadásai is 11,1 százalékkal emelkedtek.
" ["post_title"]=> string(78) "GDP-arányosan nem, de abszolút értékben nőtt az államháztartási hiány" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "gdp-aranyosan-nem-de-abszolut-ertekben-nott-az-allamhaztartasi-hiany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-08-29 15:15:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-08-29 12:15:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=453849" ["menu_order"]=> int(4979) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3772 (24) { ["ID"]=> int(453847) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-08-29 14:43:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-08-29 11:43:26" ["post_content"]=> string(404) "Szeptember 3. és 12. között Bukarestbe látogat a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége – közölte a nemzetközi pénzintézet. Romániának jelenleg nincs hitelmegállapodása a Nemzetközi Valutaalappal, de a pénzintézet az úgynevezett 4. cikkely szerinti konzultációk alapján évente felülvizsgálja a román gazdaság helyzetét.
" ["post_title"]=> string(54) "Jövő héten hazánkba látogat az IMF küldöttsége" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "jovo-heten-hazankba-latogat-az-imf-kuldottsege" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-08-29 14:43:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-08-29 11:43:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=453847" ["menu_order"]=> int(4980) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3703 (24) { ["ID"]=> int(453845) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-08-29 14:42:16" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-08-29 11:42:16" ["post_content"]=> string(609) "Mától felfüggesztik a munkát a polgármesteri hivatalok – jelentette be a Romániai Községek és Városok Országos Szakszervezete, miután a helyi önkormányzatokban dolgozók érdekeit képviselő szakszervezet nem tudott megállapodni Ilie Bolojan miniszterelnökkel. A döntéssel a Bolojan-kabinet által előterjesztett második deficitcsökkentő csomag ellen tiltakoznak az önkormányzatokban dolgozók, mert az súlyos megszorításokat helyez kilátásba a helyi közigazgatásban. A bejelentett sztrájk meghatározatlan időre szól.
" ["post_title"]=> string(46) "Sztrájkkal fenyegetőznek az önkormányzatok" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "sztrajk-az-onkormanyzatoknal" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-08-29 15:33:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-08-29 12:33:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=453845" ["menu_order"]=> int(4981) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3702 (24) { ["ID"]=> int(453843) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-08-29 14:41:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-08-29 11:41:14" ["post_content"]=> string(602) "Újabb három F-16 vadászgép érkezett meg hazánkba. A védelmi minisztérium emlékeztetett, hogy a Norvégiától vásárolt korszerű katonai gépek a Mihail Kogălniceanu légibázis 571-es számú repülőszázadának kötelékéhez csatlakoznak. Hazánk 32 darab F-16-os repülőgép beszerzésére kötött korábban szerződést a norvég kormánnyal. Ezekből eddig 21-et vettek át, amelyek közül 16 az aranyosgyéresi, öt a Mihail Kogălniceanu légi támaszpontra került. A többi repülő várhatóan az év végéig érkezik meg.
" ["post_title"]=> string(38) "Újabb F-16-osok érkeztek Romániába" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(32) "ujabb-f-16-os-erkezett-romaniaba" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-08-29 15:20:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-08-29 12:20:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=453843" ["menu_order"]=> int(4982) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3701 (24) { ["ID"]=> int(453841) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-08-29 14:40:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-08-29 11:40:22" ["post_content"]=> string(392) "A kormány csütörtöki ülésén elfogadott egy sürgősségi rendeletet, amely szerint október 31. az új határidő a szociális elektronikus kártyákra feltöltött tanszertámogatás elköltésére. Az uniós alapokból finanszírozott 500 lejes tanszertámogatásban a hátrányos helyzetű óvodások és iskolások részesülnek.
" ["post_title"]=> string(53) "Október 31-ig lehet elkölteni a tanszertámogatást" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "oktober-31-ig-lehet-elkolteni-a-tanszertamogatast" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-08-29 14:40:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-08-29 11:40:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=453841" ["menu_order"]=> int(4983) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3700 (24) { ["ID"]=> int(453839) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-08-29 14:39:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-08-29 11:39:14" ["post_content"]=> string(994) "Elítélte Nicușor Dan államfő azt az incidenst, amelyben egy bukaresti férfi fizikailag bántalmazott a fővárosban egy külföldi vendégmunkást. Mindenki, aki Romániában él és dolgozik, védelmet és egyenlő bánásmódot érdemel - közölte az államfő egy közösségi oldalon tett bejegyzésben. Az elnök emlékeztetett, hogy az elmúlt hetekben felerősödtek a külföldiekkel szembeni gyűlöletre uszító hangok, és a szavaknak valós következményeik vannak, amelyek olykor drámaiak lehetnek - fogalmazott az elnök. Szerdán előzetes letartóztatásba helyezték a fiatalembert, aki rátámadt egy ázsiai ételfutárra. Alexandru Muraru liberális képviselő bejelentette, hogy feljelentést tett Dan Tanasă AUR-képviselő ellen gyűlöletre való felbujtás miatt, miután ez utóbbi tíz nappal ezelőtt arra biztatta az embereket, hogy utasítsák el a rendelésüket, ha nem román ember szállítja ki.
" ["post_title"]=> string(65) "Nicușor Dan elítélte a bevándorlók elleni gyűlöletkeltést" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "nicusor-dan-elitelte-a-bevandorlok-elleni-gyuloletkeltest" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-08-29 14:39:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-08-29 11:39:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=453839" ["menu_order"]=> int(4984) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3697 (24) { ["ID"]=> int(453837) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-08-29 14:38:02" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-08-29 11:38:02" ["post_content"]=> string(690) "Romániába látogat hétfőn az Európai Bizottság (EB) elnöke, Ursula von der Leyen. Az elnöki hivatal csütörtöki közleménye szerint az EB-elnök Konstancán találkozik Nicușor Dan államfővel és Ilie Bolojan miniszterelnökkel. Megbeszéléseik középpontjában az EU és a NATO közötti együttműködés megerősítése, valamint a tengeri és hibrid fenyegetések megelőzésével, felderítésével és elhárításával kapcsolatos kérdések állnak majd. Romániába érkezése előtt Ursula von der Leyen Lettországba, Finnországba, Észtországba, Lengyelországba, Litvániába és Bulgáriába is ellátogat.
" ["post_title"]=> string(51) "Romániába látogat az Európai Bizottság elnöke" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "romaniaba-latogat-az-europai-bizottsag-elnoke" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-08-29 14:38:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-08-29 11:38:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=453837" ["menu_order"]=> int(4985) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3698 (24) { ["ID"]=> int(453835) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-08-29 14:37:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-08-29 11:37:10" ["post_content"]=> string(506) "Az Országos Statisztikai Intézet (INS) ma közölt adatai szerint Románia állandó lakossága 2024 elejéhez képest 31.545 fővel 19.036.031 főre csökkent az idei év elejére. A népességcsökkenés fő oka a negatív szaporulat: az elhalálozások száma egy év alatt 101.800-zal meghaladta az élve születésekét. Tavaly 290 ezer személy vándorolt be hazánkba, ugyanakkor 230 ezren emigráltak, ami egy közepes méretű megyét tesz ki.
" ["post_title"]=> string(65) "Egy év alatt több mint 31 ezerrel csökkent Románia lakossága" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egy-ev-alatt-tobb-mint-31-ezerrel-csokkent-romania-lakossaga" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-08-29 14:37:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-08-29 11:37:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=453835" ["menu_order"]=> int(4986) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3690 (24) { ["ID"]=> int(453833) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-08-29 14:32:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-08-29 11:32:12" ["post_content"]=> string(673) "Iránban meredeken nőtt a kivégzések száma: az iráni hatóságok idén legkevesebb 841 halálos ítéletet hajtottak végre - közölte ma az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága (OHCHR). Júliusban száz embert végeztek ki, ami az előző év azonos időszakában végrehajtott halálos ítéletek több mint kétszerese - mutatott rá az ENSZ-hivatal. A kivégzettek között nők, afgán nemzetiségűek, etnikai kisebbségekhez tartozók és arabok is voltak. Az ENSZ szerint ez azt jelzi, hogy a halálbüntetést szisztematikusan alkalmazzák az állam megfélemlítő eszközeként és az ellenzék elnyomására.
" ["post_title"]=> string(46) "Iránban meredeken nőtt a kivégzések száma" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "iranban-meredeken-nott-a-kivegzesek-szama" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-08-29 14:34:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-08-29 11:34:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=453833" ["menu_order"]=> int(4987) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3689 (24) { ["ID"]=> int(453831) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-08-29 14:30:08" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-08-29 11:30:08" ["post_content"]=> string(346) "Thaiföld alkotmánybírósága ma felmentette hivatalából Paetongtarn Sinavatra miniszterelnököt. Az alkotmánybíróság az etikai szabályok megsértésében találta bűnösnek a kormányfőt egy kiszivárgott telefonbeszélgetés miatt, amelyet Kambodzsa volt vezetőjével folytatott.
" ["post_title"]=> string(61) "Thaiföldön felmentették hivatalából a miniszterelnököt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "thaifoldon-felmentettek-hivatalabol-a-miniszterelnokot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-08-29 14:30:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-08-29 11:30:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=453831" ["menu_order"]=> int(4988) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3583 (24) { ["ID"]=> int(453853) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-08-29 15:19:23" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-08-29 12:19:23" ["post_content"]=> string(1156) "Megjelent ma a hivatalos közlönyben Daniel David oktatási miniszternek az a rendelete, amely ismét megalapítja a hamarosan kezdődő tanévtől a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceumot. A rendelet szerint ideiglenes működési engedélyről van szó, amely egyben az iskola alapítási okirata is. A marosvásárhelyi katolikus líceum ügye évek óta borzolja a kedélyeket, miután az iskola fennállását folyamatosan megtámadták a helyi román politikai erők, a prefektus vagy éppen a Maros megyei tanfelügyelőség, ezért többször újra kellett alapítani. A tanintézmény mostanig a Bolyai Farkas Elméleti Líceum részeként működött. A miniszteri rendelet aláírásának hírét Csibi Attila Zoltán, az RMDSZ Maros megyei elnöke a Vásárhelyi Forgatag tegnap esti nyitógáláján jelentette be. A következő lépés az, hogy a Maros megyei tanfelügyelőség jóváhagyását követően a városi tanács még a hivatalos szeptember 8-i tanévkezdés előtt el kell fogadja a határozatot, amivel befoglalja az iskolahálózatba az új tanintézményt.
" ["post_title"]=> string(98) "Megjelent a közlönyben a marosvásárhelyi katolikus iskola megalapításáról szóló rendelet" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(88) "megjelent-a-kozlonyben-a-marosvasarhelyi-katolikus-iskola-megalapitasarol-szolo-rendelet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-08-29 15:24:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-08-29 12:24:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=453853" ["menu_order"]=> int(4977) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40416) ["max_num_pages"]=> int(3368) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "d0cac9b59152e311134abe2efab04969" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:cf8f8fbff3387c3c9122583dc9a070af" }