Szeptember 24-én tárgyalja az Alkotmánybíróság a Legfelsőbb Bíróság beadványát a bírák és ügyészek nyugdíjazási feltételeit módosító törvénytervezettel kapcsolatban.
(tovább…) Continue Reading

Adásunkban beszámolunk a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat huszonkilencedik alkalommal megszervezett díjátadójáról, majd interjút hallhatnak Török Zsuzsával, az ELTE Irodalomtudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársával, aki a 19. századi női életírás kapcsán tartott előadást Kolozsváron.

Legalább harmincegy ember életét vesztette, és csaknem ötvenen eltűntek Ukrajna délkeleti részén, miután az orosz erők bombatámadást intéztek egy frontvonalhoz közeli iskola ellen Zaporizzsja régióban, írja a Reuters.
Az épületet humanitárius segélyek elosztópontjaként és menedékként használták a civilek.
A helyi hatóságok közlése szerint az első csapást követően Oroszország egy újabb, úgynevezett „double-tap” támadást indított, amely a helyszínre siető mentőcsapatokat és rendőröket vette célba. Az áldozatok között két mentőmunkás és négy rendőr is van.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megerősítette, hogy az iskolában a frontvonal közelsége miatt rendes tanítás már régóta nem folyt.
Közben súlyos ukrán dróntámadás érte az éjszaka az egyik legnagyobb orosz olajfinomítót a Moszkvától mintegy 250 kilométerre északkeletre fekvő Jaroszlavl városában. Mihail Jevrajev regionális kormányzó közlése szerint a csapás következtében hatalmas tűz ütött ki a Szlavneft finomítóban, és az üzem két dolgozója repeszsérüléseket szenvedett. A helyi védelmi erők állítása szerint a létesítményt célzó 124 drónt semmisítették meg, miközben az orosz védelmi minisztérium azt közölte, hogy az ország felett összesen rekordmennyiségű, 856 ellenséges drónt lőttek le az éjszaka folyamán. Kijev korábban már legalább kétszer mért csapást erre a stratégiai fontosságú üzemre, amely az orosz védelmi ipar egyik kulcsfontosságú üzemanyag-ellátója.
A NATO drónok, radarok és tengeri járőrrepülőgépek bevetésével erősíti meg keleti szárnyát a Fekete-tengeren, miután az elmúlt időszakban megszaporodtak a teherhajók elleni támadások. Legutóbb Románia felségvizeinek határán, illetve Bulgária kizárólagos gazdasági övezetében értek támadások és süllyesztettek el kereskedelmi hajókat. Elemzők szerint Moszkva szándékosan teszteli a szövetség vörös vonalait, kihasználva a Nyugat eszkalációtól való félelmét. A NATO képviselői hangsúlyozták: a szövetség elkötelezettsége a tagállamok védelmére „acélkemény”, és a következő öt évben több mint negyvenmilliárd dollárt fektetnek be a drónellenes védelmi képességek fejlesztésébe.
" ["post_title"]=> string(46) "Iskolát ért orosz bombatámadás Ukrajnában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "iskolat-ert-orosz-bombatamadas-ukrajnaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-03 13:53:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:53:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469947" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3578 (24) { ["ID"]=> int(469945) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-03 13:22:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:22:29" ["post_content"]=> string(2134) "Megkezdődtek az időközi választások az Egyesült Államokban. A tét nem kisebb, mint Donald Trump elnök második elnöki ciklusának első két éve feletti ítélet, írja a Reuters.
A felmérések és a független elemzők szerint a demokratáknak komoly esélyük van arra, hogy elhódítsák a képviselőházi többséget a republikánusoktól, míg a szenátus sorsa továbbra is kiszámíthatatlan.
A történelmi trendek és Trump elnök rekordalacsony népszerűségi mutatói a demokratáknak kedveznek, ráadásul a választókat mélyen frusztrálja az Iránnal vívott háború és az amiatt megugrott üzemanyagárak.
Donald Trump az utóbbi hetekben több mint két tucat kampánygyűlést tartott, ahol ellenfeleit radikálisnak és veszélyesnek nevezte, míg a demokrata vezetők szintén az elnök személyére hegyezték ki a kampányt.
A választások napján is pattanásig feszült a helyzet az Egyesült Államok és Irán között. Washington védelmi jellegű légicsapásokat hajtott végre az iráni Kesm-sziget ellen, miután az amerikai erők szerint onnan föld-levegő rakétákkal vették célba az amerikai katonai egységeket. Bár a csapások korlátozottak voltak, a diplomáciai tárgyalások megakadtak.
Teheráni források szerint messze még a megállapodás. Irán határozott válaszlépésekkel fenyegetőzik, és a globális energiaellátás szempontjából kritikus Hormuzi-szoros lezárását helyezte kilátásba, amennyiben az Egyesült Államok nem teljesíti a feltételeiket.
Katar eközben intenzív közvetítői erőfeszítéseket tesz Doha és Teherán között, hogy megakadályozza a háború újbóli fellángolását. A feszültség hatására az olajárak ismét emelkedni kezdtek a világpiacon.
" ["post_title"]=> string(78) "Donald Trump elnökségéről mondanak ítéletet az időközi választásokon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "donald-trump-elnoksegerol-mondanak-iteletet-az-idokozi-valasztasokon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-03 13:22:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:22:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469945" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3728 (24) { ["ID"]=> int(469943) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-03 13:14:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:14:44" ["post_content"]=> string(965) "Jelentősen csökkent a költségvetési hiány. A pénzügyminisztérium keddi jelentése szerint az év első kilenc hónapjában a deficit a GDP 3,81 százalékára mérséklődött a tavalyi 5,31 százékról.
Ezzel párhuzamosan az állami beruházások harminc százalékkal, csaknem 108 milliárd lejre emelkedtek, amit kétharmad részben uniós források fedeztek.
Alexandru Nazare pénzügyminiszter közölte: az irány jó, de az év végi 6,2 százalékos hiánycél elérése az uniós helyreállítási alapokból várt, több mint négymilliárd eurós utalás időbeni beérkezésétől függ.
A tárcavezető szerint az 5-ös és 6-os számú fizetési kérelméből származó keretből több, előre kifizetett projektet kell fedezni.
" ["post_title"]=> string(77) "Alexandru Nazare: a hiánycél elérése a helyreállítási alapoktól függ" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "alexandru-nazare-a-hianycel-elerese-a-helyreallitasi-alapoktol-fugg" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-03 13:14:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:14:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469943" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3579 (24) { ["ID"]=> int(469791) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-03 14:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 12:00:00" ["post_content"]=> string(1090) "Adásunkban beszámolunk a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat huszonkilencedik alkalommal megszervezett díjátadójáról, majd interjút hallhatnak Török Zsuzsával, az ELTE Irodalomtudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársával, aki a 19. századi női életírás kapcsán tartott előadást Kolozsváron.


Szeptember 24-én tárgyalja az Alkotmánybíróság a Legfelsőbb Bíróság beadványát a bírák és ügyészek nyugdíjazási feltételeit módosító törvénytervezettel kapcsolatban.
(tovább…) Continue Reading
A romániaiak 70 százaléka olyan iskolát szeretne, amely művelt, tájékozott embereket nevel, ugyanakkor a legnagyobb akadályoknak a következetes országos vízió hiányát (48%) és a krónikus alulfinanszírozást (48%) tartják – derül ki az MKOR Vissza az iskolába 2025 kutatásából.
(tovább…) Continue Reading
Több mint 8600 rendőr teljesít szolgálatot az iskolák környékén a hétfői tanévkezdéskor. A Román Rendőrség közleménye szerint országos tervet dolgoztak ki az iskolai erőszak elleni fellépésre, amelynek célja az iskolák biztonságával kapcsolatos hatáskörökkel rendelkező szervek tevékenységének összehangolása.
(tovább…) Continue Reading
A romániai lakosság majdnem 15 százaléka nem tudta időben kifizetni folyó költségeit az elmúlt évben. Az Országos Statisztikai Intézet adatai szerint a gazdaságok majdnem 15 százalékában legalább egy alkalommal maradtak el a lakásfenntartási, kölcsöntörlesztési vagy közüzemi szolgáltatások kifizetésével.
(tovább…) Continue Reading
A Munkaügyi minisztérium megkezdte a fogyatékos szintekbe történő besorolási kritériumok felülvizsgálatát. Florin Manole tárcavezető szerint a kritériumok átszervezésével azok kapnak támogatást, akiknek valóban segítségre van szükségük, illetve létrehoznak egy telefonközpontot is a fogyatékos személyek számára.
(tovább…) Continue Reading
Új nepáli, bangladesi és Srí Lanka-i diplomáciai képviseletek megnyitását, a munkaerő-közvetítő cégek támogatását és a külföldi vendégmunkások jogait védő közpolitikák megerősítését javasolja civil szervezetek egy csoportja.
(tovább…) Continue Reading
Alapfokon egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték azt a férfit, aki a Legionárius Mozgalom jelképeit ragasztotta az egyik fővárosi zsinagóga ajtajára. A vádlottat emellett arra kötelezték, hogy 90 napig közmunkát végezzen.
(tovább…) Continue Reading
Hivatali visszaélés miatt vádat emelt az Országos Korrupcióellenes Ügyészség Márk Endre, Szászrégen polgármestere ellen.
(tovább…) Continue Reading
Elhunyt Kásler Miklós Széchenyi-díjas onkológusprofesszor, aki a negyedik Orbán-kormányban az Emberi Erőforrások Minisztériumát vezette, utána egészen június végi elmozdításáig a Magyarságkutató Központ élén állt. 75 éves volt.
(tovább…) Continue Reading
Megkezdődött Fehéroroszország területén a Zapad, azaz Nyugat 2025 névre hallgató hadgyakorlat, melyen sajtóhírek szerint az atomfegyverek Lengyelország elleni bevetését is gyakorolni fogják.
(tovább…) Continue Reading
Donald Trump amerikai elnök ellenintézkedésekkel fenyegette meg Brüsszelt a Truth Social közösségi platformon írt üzenetében, miután az Európai Bizottság újabb hatalmas bírságot szabott ki az amerikai technológiai óriás Google-ra.
(tovább…) Continue Reading
Leminõsítés lehetõségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Lengyelország hosszú távú devizaadósság-besorolásának kilátását a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminõsítõ mindenekelõtt…
Continue ReadingSzeptember 24-én tárgyalja az Alkotmánybíróság a Legfelsőbb Bíróság beadványát a bírák és ügyészek nyugdíjazási feltételeit módosító törvénytervezettel kapcsolatban.
A jogszabályjavaslatért hétfőn vállalt felelősséget a kormány a parlamentben. A Legfelsőbb Bíróság szerint a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó tervezet szembemegy 37 korábbi alkotmánybírósági határozattal, ugyanakkor sérti többek között a jogállamiság és az igazságszolgáltatás függetlenségének elvét, a jogbiztonság elvét, valamint a visszaható hatály tilalmának elvét is. A dokumentumot az ellenzék nem támadta meg bizalmatlansági indítvánnyal, ugyanakkor a másik négy törvényjavaslat miatt, amelyekért a kormány szintén felelősséget vállalt a parlamentben, az AUR bizalmatlansági indítványt nyújtott be. Ezeket holnap vitatják meg és bocsátják szavazásra.
" ["post_title"]=> string(72) "Az Alkotmánybíróság bő két hét múlva tárgyalja az első óvást" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "az-alkotmanybirosag-bo-ket-het-mulva-targyalja-az-elso-ovast" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-06 12:05:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-06 09:05:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454106" ["menu_order"]=> int(4888) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3702 (24) { ["ID"]=> int(454104) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-06 12:03:35" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-06 09:03:35" ["post_content"]=> string(1070) "A romániaiak 70 százaléka olyan iskolát szeretne, amely művelt, tájékozott embereket nevel, ugyanakkor a legnagyobb akadályoknak a következetes országos vízió hiányát (48%) és a krónikus alulfinanszírozást (48%) tartják – derül ki az MKOR Vissza az iskolába 2025 kutatásából.
A felmérés adatsora szerint a szülők 44%-a fizet különórákért, átlagosan 100 lejes óradíjat, a rendszer hiányosságainak pótlására. A legtöbben matekórákra járatják a gyerekeiket. Az átlagos iskolakezdési költség 450 lej, ám ez jelentős eltéréseket takar: a magániskolákban tanuló gyerekek szülei átlagosan 660 lejt költenek, több mint 50%-kal többet, mint az állami iskolákba járóké. A felmérés 500 iskolás- és óvodáskorú gyermek szüleinek a bevonásával készült, online lekérdezéssel, augusztus 29-e és szeptember 2-a között, a hibahatár 4,4 százalék.
" ["post_title"]=> string(36) "Az iskolákról készült felmérés" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "az-iskolakrol-keszult-felmeres" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-06 12:03:37" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-06 09:03:37" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454104" ["menu_order"]=> int(4889) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3701 (24) { ["ID"]=> int(454102) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-06 12:02:38" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-06 09:02:38" ["post_content"]=> string(1139) "Több mint 8600 rendőr teljesít szolgálatot az iskolák környékén a hétfői tanévkezdéskor. A Román Rendőrség közleménye szerint országos tervet dolgoztak ki az iskolai erőszak elleni fellépésre, amelynek célja az iskolák biztonságával kapcsolatos hatáskörökkel rendelkező szervek tevékenységének összehangolása.
Ennek megfelelően a következő tanévben a járőrözési útvonalak érintik az iskolákat és a rendőrök fokozzák a közúti ellenőrzéseket a tanintézetek közelében a diákok érkezésekor és távozásakor. A tanévkezdés előtti hetekben ellenőrizték az iskolák környékén elhelyezett közúti jelzéseket és az iskolabuszok műszaki állapotát is. A rendőrség közölte azt is, az előző tanévben lebonyolított A hallgatás is erőszak. A megszólalásod a megoldás című kampány sikeréből kiindulva a következő tanévben Nevezzük nevén az iskolai erőszakot! címmel indítanak kampányt az iskolákban.
" ["post_title"]=> string(30) "Hétfőn kezdődik a tanítás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(25) "hetfon-kezdodik-a-tanitas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-06 12:02:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-06 09:02:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454102" ["menu_order"]=> int(4890) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3711 (24) { ["ID"]=> int(454100) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-06 12:01:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-06 09:01:28" ["post_content"]=> string(892) "A romániai lakosság majdnem 15 százaléka nem tudta időben kifizetni folyó költségeit az elmúlt évben. Az Országos Statisztikai Intézet adatai szerint a gazdaságok majdnem 15 százalékában legalább egy alkalommal maradtak el a lakásfenntartási, kölcsöntörlesztési vagy közüzemi szolgáltatások kifizetésével.
Az esetek 94,9 százalékában a lakásfenntartási költségekkel maradtak el. A törlesztő részlet kifizetése prioritás a családoknak, mégis ezek 9,8 százaléka a rossz pénzügyi helyzetük miatt nem tudtak eleget tenni kötelességüknek. A statisztikai adatok szerint azonban 2024-ben 1,2 százalékponttal csökkent a hátralékokkal rendelkező családok aránya az előző évhez képest.
" ["post_title"]=> string(59) "Még mindig vannak, akik nem tudják fedezni költségeiket" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "meg-mindig-vannak-akik-nem-tudjak-fedezni-koltsegeiket" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-06 12:01:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-06 09:01:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454100" ["menu_order"]=> int(4891) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3716 (24) { ["ID"]=> int(454098) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-06 11:59:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-06 08:59:53" ["post_content"]=> string(986) "A Munkaügyi minisztérium megkezdte a fogyatékos szintekbe történő besorolási kritériumok felülvizsgálatát. Florin Manole tárcavezető szerint a kritériumok átszervezésével azok kapnak támogatást, akiknek valóban segítségre van szükségük, illetve létrehoznak egy telefonközpontot is a fogyatékos személyek számára.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter szerint átgondolták a fogyatékos igazolványok kiadásának feltételeit is. Ezzel a súlyosan fogyatékos személyeknek már az első vizsgálatot követően kiállítják a korlátlan időre érvényes igazolványt, a jelenlegi egy vagy két évig érvényes igazolványok helyett. Egyéb betegségek esetén, ahol egy-két év után nem tapasztalnak javulást, ugyancsak meghatározatlan időre állítják ki a fogyatékos igazolványt.
" ["post_title"]=> string(41) "Változik a fogyatékkal élők rendszere" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "valtozik-a-fogyatekkal-elok-rendszere" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-06 11:59:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-06 08:59:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454098" ["menu_order"]=> int(4892) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3717 (24) { ["ID"]=> int(454096) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-06 11:58:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-06 08:58:34" ["post_content"]=> string(1219) "Új nepáli, bangladesi és Srí Lanka-i diplomáciai képviseletek megnyitását, a munkaerő-közvetítő cégek támogatását és a külföldi vendégmunkások jogait védő közpolitikák megerősítését javasolja civil szervezetek egy csoportja.
A Nicușor Dan államfőnek és Oana Țoiu külügyminiszternek címzett nyílt levélben emlékeztetnek arra, hogy Románia évek óta munkaerőhiánnyal küzd, különösen a feldolgozóiparban, az építőiparban, a kereskedelemben és a vendéglátóiparban. Ezért Bukarest növelte vendégmunkás-kvótát a harmadik országbeli állampolgárok számára, amely így elérte a 100 ezret. A levél szerint Románia vagy nem alakított ki diplomáciai, konzuli kapcsolatokat és/vagy kétoldalú megállapodásokat a vendégmunkások fő származási országaival, vagy nincsenek munkaügyi attaséi az érintett országokban. A hiányosság biztonsági kockázatokat jelent, a bevándorlók alapvető jogainak figyelmen kívül hagyását, illetve magas költségeket a romániai üzleti szféra számára.
" ["post_title"]=> string(55) "A vendégmunkásokra hívják fel a figyelmet a civilek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "a-vendegmunkasokra-hivjak-fel-a-figyelmet-a-civilek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-06 11:58:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-06 08:58:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454096" ["menu_order"]=> int(4893) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3718 (24) { ["ID"]=> int(454094) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-06 11:56:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-06 08:56:49" ["post_content"]=> string(595) "Alapfokon egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték azt a férfit, aki a Legionárius Mozgalom jelképeit ragasztotta az egyik fővárosi zsinagóga ajtajára. A vádlottat emellett arra kötelezték, hogy 90 napig közmunkát végezzen.
A férfit márciusban állították bíróság elé fasiszta, legionárius, rasszista vagy idegengyűlölő jelképek készítése, birtoklása, terjesztése és felhasználása vádjával.
" ["post_title"]=> string(63) "Nem kerül rács mögé a legionárius jelképeket ragasztgató" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "nem-kerul-racs-moge-a-legionarius-jelkepeket-ragasztgato" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-06 11:56:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-06 08:56:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454094" ["menu_order"]=> int(4894) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3719 (24) { ["ID"]=> int(454091) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-06 11:55:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-06 08:55:10" ["post_content"]=> string(657) "Hivatali visszaélés miatt vádat emelt az Országos Korrupcióellenes Ügyészség Márk Endre, Szászrégen polgármestere ellen.
A hírt az elöljáró jelentette be a Facebook-oldalán, közölve, az ügy egy, a város érdekében, 2021-ben igényelt, 6 ezer lej összeértékű jogi szolgáltatáshoz kapcsolódik. Közvetlen beszerzés volt, a helyi tanács határozata nélkül. Márk Endre 2020 óta vezeti a Maros megyei kisvárost, a második mándátumát tölti a polgármesteri székben.
" ["post_title"]=> string(47) "Vádemelés a szászrégeni polgármester ellen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "vademeles-a-szaszregeni-polgarmester-ellen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-06 11:55:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-06 08:55:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454091" ["menu_order"]=> int(4895) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3693 (24) { ["ID"]=> int(454089) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-06 11:51:46" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-06 08:51:46" ["post_content"]=> string(695) "Elhunyt Kásler Miklós Széchenyi-díjas onkológusprofesszor, aki a negyedik Orbán-kormányban az Emberi Erőforrások Minisztériumát vezette, utána egészen június végi elmozdításáig a Magyarságkutató Központ élén állt. 75 éves volt.
Több egyetemen oktatott, később tanszékvezető lett, 2007-től ő volt a Pécsi Tudományegyetem onkológiai tanszékének igazgatója is. Kásler Miklós 2018-tól 2022-ig volt az emberi erőforrások minisztere, idén pedig a kulturális miniszter főtanácsadójává nevezték ki.
" ["post_title"]=> string(48) "Elhunyt a Magyarságkutató Központ igazgatója" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "elhunyt-a-magyarsagkutato-kozpont-igazgatoja" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-06 12:46:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-06 09:46:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454089" ["menu_order"]=> int(4896) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3685 (24) { ["ID"]=> int(454087) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-06 11:50:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-06 08:50:28" ["post_content"]=> string(765) "Megkezdődött Fehéroroszország területén a Zapad, azaz Nyugat 2025 névre hallgató hadgyakorlat, melyen sajtóhírek szerint az atomfegyverek Lengyelország elleni bevetését is gyakorolni fogják.
Az Oroszországi Föderáció haderejének négy legnagyobb hadgyakorlata közül a Zapad a legrégebbi, a stratégiailag egyik legrelevánsabb és az európai biztonság szempontjából legfontosabb hadgyakorlat. A Zapad-2025 hadgyakorlatot azért is kíséri kiemelt figyelem, mert a 2021-es Zapadnak előkészítő szerepe volt az orosz–ukrán konfliktus 2022. februári háborúvá eszkalálásában.
" ["post_title"]=> string(46) "Hadgyakorlat kezdődött Fehéroroszországban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "hadgyakorlat-kezdodott-feheroroszorszagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-06 11:50:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-06 08:50:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454087" ["menu_order"]=> int(4897) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3684 (24) { ["ID"]=> int(454085) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-06 11:49:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-06 08:49:27" ["post_content"]=> string(595) "Donald Trump amerikai elnök ellenintézkedésekkel fenyegette meg Brüsszelt a Truth Social közösségi platformon írt üzenetében, miután az Európai Bizottság újabb hatalmas bírságot szabott ki az amerikai technológiai óriás Google-ra.
Az Európai Bizottság pénteken 2,95 milliárd euróval bírságolta meg Google-t, mert az EU trösztellenes szabályait megsértve torzította a versenyt a hirdetési technológiai iparban.
" ["post_title"]=> string(45) "Ismét Európát fenyegeti az amerikai elnök" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "ismet-europat-fenyegeti-az-amerikai-elnok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-06 11:49:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-06 08:49:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454085" ["menu_order"]=> int(4898) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3690 (24) { ["ID"]=> int(454083) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-06 11:48:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-06 08:48:04" ["post_content"]=> string(1047) "Leminõsítés lehetõségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Lengyelország hosszú távú devizaadósság-besorolásának kilátását a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminõsítõ mindenekelõtt a folyamatosan romló lengyel közfinanszírozási helyzettel indokolta a lépést.
A Fitch a Londonban bejelentett döntéssel egy idõben megerõsítette az "A mínusz" szintû lengyel szuverén devizaadós-osztályzatot. Ha a Fitch Ratings errõl a szintrõl leminõsíti a külsõ lengyel államadósság-besorolást, Lengyelország ennél a cégnél elveszítené "A" kategóriás osztályzatát, és átkerülne a "BBB" sávba. A kilátás rontásának indoklásában a Fitch Ratings kiemelte, hogy 2024-ben jelentõs államháztartási "elcsúszás" volt a kijelölt célokhoz képest: tavaly a költségvetési hiány elérte a hazai össztermék (GDP) 6,6 százalékát az elõzõ évben mért 5,3 százalék után.
" ["post_title"]=> string(34) "Leminősítették Lengyelországot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "leminositettek-lengyelorszagot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-06 11:48:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-06 08:48:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454083" ["menu_order"]=> int(4899) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3705 (24) { ["ID"]=> int(454106) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-06 12:05:08" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-06 09:05:08" ["post_content"]=> string(1084) "Szeptember 24-én tárgyalja az Alkotmánybíróság a Legfelsőbb Bíróság beadványát a bírák és ügyészek nyugdíjazási feltételeit módosító törvénytervezettel kapcsolatban.
A jogszabályjavaslatért hétfőn vállalt felelősséget a kormány a parlamentben. A Legfelsőbb Bíróság szerint a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó tervezet szembemegy 37 korábbi alkotmánybírósági határozattal, ugyanakkor sérti többek között a jogállamiság és az igazságszolgáltatás függetlenségének elvét, a jogbiztonság elvét, valamint a visszaható hatály tilalmának elvét is. A dokumentumot az ellenzék nem támadta meg bizalmatlansági indítvánnyal, ugyanakkor a másik négy törvényjavaslat miatt, amelyekért a kormány szintén felelősséget vállalt a parlamentben, az AUR bizalmatlansági indítványt nyújtott be. Ezeket holnap vitatják meg és bocsátják szavazásra.
" ["post_title"]=> string(72) "Az Alkotmánybíróság bő két hét múlva tárgyalja az első óvást" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "az-alkotmanybirosag-bo-ket-het-mulva-targyalja-az-elso-ovast" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-06 12:05:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-06 09:05:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454106" ["menu_order"]=> int(4888) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40416) ["max_num_pages"]=> int(3368) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "89a53f2b732a42bbe8200925d084a8d6" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:2565fe8e1549d0307f96b7a1349fc777" }