A Szociáldemokrata Pártnak (PSD) van B terve arra az esetre, ha Ilie Bolojan miniszterelnök nem járul hozzá az alapélelmiszerek árrésstopjának…
Continue Reading

Adásunkban beszámolunk a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat huszonkilencedik alkalommal megszervezett díjátadójáról, majd interjút hallhatnak Török Zsuzsával, az ELTE Irodalomtudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársával, aki a 19. századi női életírás kapcsán tartott előadást Kolozsváron.

Legalább harmincegy ember életét vesztette, és csaknem ötvenen eltűntek Ukrajna délkeleti részén, miután az orosz erők bombatámadást intéztek egy frontvonalhoz közeli iskola ellen Zaporizzsja régióban, írja a Reuters.
Az épületet humanitárius segélyek elosztópontjaként és menedékként használták a civilek.
A helyi hatóságok közlése szerint az első csapást követően Oroszország egy újabb, úgynevezett „double-tap” támadást indított, amely a helyszínre siető mentőcsapatokat és rendőröket vette célba. Az áldozatok között két mentőmunkás és négy rendőr is van.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megerősítette, hogy az iskolában a frontvonal közelsége miatt rendes tanítás már régóta nem folyt.
Közben súlyos ukrán dróntámadás érte az éjszaka az egyik legnagyobb orosz olajfinomítót a Moszkvától mintegy 250 kilométerre északkeletre fekvő Jaroszlavl városában. Mihail Jevrajev regionális kormányzó közlése szerint a csapás következtében hatalmas tűz ütött ki a Szlavneft finomítóban, és az üzem két dolgozója repeszsérüléseket szenvedett. A helyi védelmi erők állítása szerint a létesítményt célzó 124 drónt semmisítették meg, miközben az orosz védelmi minisztérium azt közölte, hogy az ország felett összesen rekordmennyiségű, 856 ellenséges drónt lőttek le az éjszaka folyamán. Kijev korábban már legalább kétszer mért csapást erre a stratégiai fontosságú üzemre, amely az orosz védelmi ipar egyik kulcsfontosságú üzemanyag-ellátója.
A NATO drónok, radarok és tengeri járőrrepülőgépek bevetésével erősíti meg keleti szárnyát a Fekete-tengeren, miután az elmúlt időszakban megszaporodtak a teherhajók elleni támadások. Legutóbb Románia felségvizeinek határán, illetve Bulgária kizárólagos gazdasági övezetében értek támadások és süllyesztettek el kereskedelmi hajókat. Elemzők szerint Moszkva szándékosan teszteli a szövetség vörös vonalait, kihasználva a Nyugat eszkalációtól való félelmét. A NATO képviselői hangsúlyozták: a szövetség elkötelezettsége a tagállamok védelmére „acélkemény”, és a következő öt évben több mint negyvenmilliárd dollárt fektetnek be a drónellenes védelmi képességek fejlesztésébe.
" ["post_title"]=> string(46) "Iskolát ért orosz bombatámadás Ukrajnában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "iskolat-ert-orosz-bombatamadas-ukrajnaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-03 13:53:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:53:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469947" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3586 (24) { ["ID"]=> int(469945) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-03 13:22:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:22:29" ["post_content"]=> string(2134) "Megkezdődtek az időközi választások az Egyesült Államokban. A tét nem kisebb, mint Donald Trump elnök második elnöki ciklusának első két éve feletti ítélet, írja a Reuters.
A felmérések és a független elemzők szerint a demokratáknak komoly esélyük van arra, hogy elhódítsák a képviselőházi többséget a republikánusoktól, míg a szenátus sorsa továbbra is kiszámíthatatlan.
A történelmi trendek és Trump elnök rekordalacsony népszerűségi mutatói a demokratáknak kedveznek, ráadásul a választókat mélyen frusztrálja az Iránnal vívott háború és az amiatt megugrott üzemanyagárak.
Donald Trump az utóbbi hetekben több mint két tucat kampánygyűlést tartott, ahol ellenfeleit radikálisnak és veszélyesnek nevezte, míg a demokrata vezetők szintén az elnök személyére hegyezték ki a kampányt.
A választások napján is pattanásig feszült a helyzet az Egyesült Államok és Irán között. Washington védelmi jellegű légicsapásokat hajtott végre az iráni Kesm-sziget ellen, miután az amerikai erők szerint onnan föld-levegő rakétákkal vették célba az amerikai katonai egységeket. Bár a csapások korlátozottak voltak, a diplomáciai tárgyalások megakadtak.
Teheráni források szerint messze még a megállapodás. Irán határozott válaszlépésekkel fenyegetőzik, és a globális energiaellátás szempontjából kritikus Hormuzi-szoros lezárását helyezte kilátásba, amennyiben az Egyesült Államok nem teljesíti a feltételeiket.
Katar eközben intenzív közvetítői erőfeszítéseket tesz Doha és Teherán között, hogy megakadályozza a háború újbóli fellángolását. A feszültség hatására az olajárak ismét emelkedni kezdtek a világpiacon.
" ["post_title"]=> string(78) "Donald Trump elnökségéről mondanak ítéletet az időközi választásokon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "donald-trump-elnoksegerol-mondanak-iteletet-az-idokozi-valasztasokon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-03 13:22:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:22:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469945" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3738 (24) { ["ID"]=> int(469943) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-03 13:14:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:14:44" ["post_content"]=> string(965) "Jelentősen csökkent a költségvetési hiány. A pénzügyminisztérium keddi jelentése szerint az év első kilenc hónapjában a deficit a GDP 3,81 százalékára mérséklődött a tavalyi 5,31 százékról.
Ezzel párhuzamosan az állami beruházások harminc százalékkal, csaknem 108 milliárd lejre emelkedtek, amit kétharmad részben uniós források fedeztek.
Alexandru Nazare pénzügyminiszter közölte: az irány jó, de az év végi 6,2 százalékos hiánycél elérése az uniós helyreállítási alapokból várt, több mint négymilliárd eurós utalás időbeni beérkezésétől függ.
A tárcavezető szerint az 5-ös és 6-os számú fizetési kérelméből származó keretből több, előre kifizetett projektet kell fedezni.
" ["post_title"]=> string(77) "Alexandru Nazare: a hiánycél elérése a helyreállítási alapoktól függ" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "alexandru-nazare-a-hianycel-elerese-a-helyreallitasi-alapoktol-fugg" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-03 13:14:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 11:14:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469943" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3587 (24) { ["ID"]=> int(469791) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-03 14:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-03 12:00:00" ["post_content"]=> string(1090) "Adásunkban beszámolunk a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat huszonkilencedik alkalommal megszervezett díjátadójáról, majd interjút hallhatnak Török Zsuzsával, az ELTE Irodalomtudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársával, aki a 19. századi női életírás kapcsán tartott előadást Kolozsváron.


A Szociáldemokrata Pártnak (PSD) van B terve arra az esetre, ha Ilie Bolojan miniszterelnök nem járul hozzá az alapélelmiszerek árrésstopjának…
Continue Reading
Az Avangarde legfrissebb felmérése szerint 57 százalék egyetért azzal, hogy az ország bruttó hazai termékének (GDP) 5 százalékát védelmi kiadásokra…
Continue Reading
A Florin Manole munkaügyi miniszter által ismertett „első munkahely” címet viselő program azoknak a fiataloknak szól, akik már nem tanulnak,…
Continue Reading
A szélsőjobbos politikus, volt államfőjelölt ellen a vád az alkotmányos rend megdöntésére irányuló cselekményekben való bűnrészesség – értesült az Agerpres…
Continue Reading
Brit harci repülőgépek kezdenek járőrözést Lengyelország légterében az orosz részről megnyilvánuló légi fenyegetések, köztük a drónberepülések elhárítása végett – közölte…
Continue Reading
A kezdeményezés évente legalább 5500 beteg javát szolgálja a határ két oldalán, Szeged és Temesvár térségében – közölte a Szegedi…
Continue Reading
Románia jelenleg inkább nem támogatná egy repüléstilalmi övezet létrehozását Ukrajnában – jelentette ki hétfő este az államfő. Az Antena 3…
Continue Reading
A közalkalmazottak hétfőn a kormány és a parlament előtt tartottak tiltakozó megmozdulást a kormány által kilátásba helyezett létszámleépítéseket kifogásolva. Ilie…
Continue Reading
A törésvonalak mélyülése az Európai Parlament csoportjai között, vagy akár azokon belül, nem jelenti azt, hogy Ursula von der Leyen…
Continue Reading
A közlemény szerint 13 helyszínen mindhárom Sz-300-as típusú irányított légvédelmi rakéta és 25 drón célba talált.
Continue Reading
Japán a nemzetközi jog megsértésének minősítette, hogy dél-koreai bíróságok kártérítést követelnek a szigetországtól háborús gyakorlata miatt.
Continue Reading
A tüntetők összetűzésbe kerültek az őket feltartóztató rendőrökkel.
Continue ReadingA Szociáldemokrata Pártnak (PSD) van B terve arra az esetre, ha Ilie Bolojan miniszterelnök nem járul hozzá az alapélelmiszerek árrésstopjának meghosszabbításához - közölte kedden az alakulat parlamenti képviselője, Marius Budăi.
A volt munkaügyi miniszter szerint, amint kivezetik az árrésstopot, „száz százalékosan” nőni fog a 17 érintett alapélelmiszer ára. A politikus felszólította a Nemzeti Liberális Pártot (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetséget (USR), magyarázzák el az embereknek, „miért akarják, hogy nőjenek az élelmiszerárak, és milyen egyezségük van a kiskereskedelmi láncokkal”.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz egy reggeli interjúban meggyőződését fejezte ki, hogy „egy piacgazdaságban a kormányzati beavatkozások a tapasztalatok szerint rendszerint a kívánt hatás ellenkezőjét váltják ki”. A kis jövedelműeket már eszközökkel kell támogatni – tette hozzá.
" ["post_title"]=> string(76) "Koalíciós vita az alapélelmiszerek árrésstopjának kivezetése kapcsán" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "koalicios-vita-az-alapelelmiszerek-arresstopjanak-kivezetese-kapcsan" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-16 13:18:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-16 10:18:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454398" ["menu_order"]=> int(4784) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3712 (24) { ["ID"]=> int(454396) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-16 13:11:23" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-16 10:11:23" ["post_content"]=> string(1351) "Az Avangarde legfrissebb felmérése szerint 57 százalék egyetért azzal, hogy az ország bruttó hazai termékének (GDP) 5 százalékát védelmi kiadásokra fordítsa, 38 százalék ellenzi ezt.
A megkérdezettek csaknem fele - 47 százaléka - szerint a jelenlegi geopolitikai és katonai kontextusban elképzelhető, hogy Oroszország megtámadja Romániát, 43 százalék nem osztja ezt a véleményt.
A felmérésben részt vevők 37 százaléka szerint Romániának egyáltalán nem szabad beavatkoznia az orosz-ukrán háborúba, az ország támogatásának a humanitárius segítségnyújtásra kell korlátozódnia. 33 százalék szerint Romániának nagyobb szerepet kellene vállalnia ebben, 26 százalék szerint pedig elegendő, amennyit jelenleg tesz ezen a téren.
A felmérésben részt vevők közel fele - 47 százaléka – szerint a Moldovai Köztársaságnak valamikor egyesülnie kellene Romániával, míg 46 százalék nem ért egyet ezzel.
A közvélemény-kutatás szeptember 8. és 14. között készült 1000 fős mintán, a hibahatár +/- 3,4 százalék.
" ["post_title"]=> string(75) "A romániaiak csak kétharmada támogatja a védelmi kiadások növelését" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "a-romaniaiak-csak-ketharmada-tamogatja-a-vedelmi-kiadasok-noveleset" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-16 13:11:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-16 10:11:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454396" ["menu_order"]=> int(4785) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3711 (24) { ["ID"]=> int(454392) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-16 13:05:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-16 10:05:01" ["post_content"]=> string(1135) "A Florin Manole munkaügyi miniszter által ismertett „első munkahely” címet viselő program azoknak a fiataloknak szól, akik már nem tanulnak, de még nem volt munkahelyük. A javaslat lényege, hogy az állam 12 hónapig 1000 lejjel, további 12 hónapig pedig 1250 lejjel járul hozzá a fiatalok fizetéséhez. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy az intézkedés nem terheli az állami költségvetést, mert uniós forrásokból finanszírozható.
Szintén uniós forrásokból finanszíroznák a másik intézkedést, amellyel a vállalatokat támogatnák a munkavállalók képzésében vagy átképzésében.
A PSD javasolja továbbá a munkaerő-piaci integrációt szolgáló regionális képzési központok létrehozását, valamint a munkahelyükre visszatérő anyák támogatását 12 hónapig havi 2250 lejjel. Mindezek mellett a PSD napi 50 lejre emelné az étkezési utalványok értékét, ami legalább 3 millió alkalmazott jövedelmét növelné.
" ["post_title"]=> string(107) "A szociáldemokraták saját programot dolgoztak ki a fiatalok és a kismamák munkapiaci integrációjára" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(99) "a-szocialdemokratak-sajat-programot-dolgoztak-ki-a-fiatalok-es-a-kismamak-munkapiaci-integraciojara" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-16 13:05:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-16 10:05:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454392" ["menu_order"]=> int(4786) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3721 (24) { ["ID"]=> int(454390) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-16 12:36:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-16 09:36:40" ["post_content"]=> string(838) "A szélsőjobbos politikus, volt államfőjelölt ellen a vád az alkotmányos rend megdöntésére irányuló cselekményekben való bűnrészesség – értesült az Agerpres hírügynökség igazságügyi forrásokból.
Ugyanebben az ügyben bíróság elé állítják Horațiu Potra zsoldosvezért is.
Az ügyészek szerint Horațiu Potra és zsoldoscsapata a múlt év végi elnökválasztás érvénytelenítése után megpróbált beszivárogni az utcai tüntetésekbe, hogy káoszt teremtsen. A tervet Călin Georgescu és közeli ismerősei dolgozták ki közvetlenül az elnökválasztás érvénytelenítése után egy ciolpani-i farmon szervezett titkos találkozón.
" ["post_title"]=> string(83) "Igazságügyi források szerint vádat emelt az ügyészség Călin Georgescu ellen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(75) "igazsagugyi-forrasok-szerint-vadat-emelt-az-ugyeszseg-calin-georgescu-ellen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-16 12:36:41" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-16 09:36:41" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454390" ["menu_order"]=> int(4787) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3732 (24) { ["ID"]=> int(454388) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-16 12:30:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-16 09:30:52" ["post_content"]=> string(2337) "Brit harci repülőgépek kezdenek járőrözést Lengyelország légterében az orosz részről megnyilvánuló légi fenyegetések, köztük a drónberepülések elhárítása végett - közölte hétfőn a londoni védelmi minisztérium.
A tájékoztatás szerint a brit királyi légierő (RAF) Typhoon típusú repülőgépei a NATO Keleti Őrszem (Eastern Sentry) nevű műveletéhez csatlakoznak más szövetséges országok, köztük Dánia, Franciaország és Németország légierőivel együtt a NATO keleti szárnyának védelmében.
A gépek a kelet-angliai RAF-támaszpontról szállnak majd fel, és tevékenységüket Voyager üzemanyag-utántöltő repülőgépek segítik - áll a brit védelmi tárca hétfő esti beszámolójában.
A minisztérium felidézi, hogy a napokban orosz drónok hatoltak be Lengyelország légterébe. A közlemény szerint ez volt a NATO-légtér legjelentősebb mértékű megsértése Vlagyimir Putyin orosz elnök hivatali idejének kezdete óta, ráadásul a hétvégén a román légtérbe is belépett egy orosz drón.
Az ügy miatt hétfőn bekérették a brit külügyminisztériumba Oroszország londoni nagykövetét, Andrej Kelint, akinek a tárca szóvivője szerint tudomására hozták azt a brit álláspontot, hogy Lengyelország és a NATO légterének példátlan mértékű múlt heti megsértése - amelyet újabb behatolás követett szombaton a román légtérbe - teljesen elfogadhatatlan.
Az orosz nagykövettel közölték azt is, hogy a NATO új technológiákkal - köztük drónérzékelőkkel és drónelhárító fegyverekkel - erősíti keleti szárnyának védelmét.
Oroszországnak meg kell értenie, hogy folytatódó agressziójával csak tovább erősíti a NATO-szövetségesek egységét és eltökéltségét Ukrajna támogatására, és bármiféle újabb légtérsértés elhárítására a NATO ismét erőt fog alkalmazni - fogalmazott a londoni külügyi tárca szóvivője.
" ["post_title"]=> string(69) "Brit harci gépek kezdenek járőrözést Lengyelország légterében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "brit-harci-gepek-kezdenek-jarorozest-lengyelorszag-legtereben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-16 12:30:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-16 09:30:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454388" ["menu_order"]=> int(4788) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3737 (24) { ["ID"]=> int(454386) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-16 11:59:46" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-16 08:59:46" ["post_content"]=> string(806) "A kezdeményezés évente legalább 5500 beteg javát szolgálja a határ két oldalán, Szeged és Temesvár térségében – közölte a Szegedi Tudományegyetem (SZTE).
A közel 2,5 millió euró költségvetésű projekt 2027 decemberéig tart, és különös hangsúlyt fektet a sebészeti ellátást igénylő betegségek kezelésére és a gyorsabb felépülést lehetővé tevő, minimálisan invazív ellátás mind gyakoribb alkalmazására.
A projekt költségeinek 80 százalékát fedezi az uniós támogatás. Részt vesz benne az SZTE mellett a temesvári orvosi és gyógyszerészeti egyetem, valamint a temesvári megyei kórház.
" ["post_title"]=> string(61) "Magyar-román sebészeti program indult uniós támogatással" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "magyar-roman-sebeszeti-program-indult-unios-tamogatassal" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-16 11:59:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-16 08:59:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454386" ["menu_order"]=> int(4789) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3584 (24) { ["ID"]=> int(454382) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-16 11:52:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-16 08:52:49" ["post_content"]=> string(1854) "Románia jelenleg inkább nem támogatná egy repüléstilalmi övezet létrehozását Ukrajnában – jelentette ki hétfő este az államfő.
Az Antena 3 televíziónak adott interjúban Nicușor Dan elmondta, a további fejlemények függvényében az ország felülvizsgálhatja ezt az álláspontját.
Mint ismert, múlt héten számos orosz drón hatolt be a lengyel légtérbe, a NATO további harci repülőgépeket küldött a szövetség keleti szárnyára. Ezzel összefüggésben merült fel a javaslat a védelmi terület kiterjesztésére Ukrajna nyugati részére, valamint az oda behatoló orosz drónok és rakéták lelövésére.
Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök egy hétfői Telegram-bejegyzésben azt írta, ha repüléstilalmi övezetet hoznak létre Ukrajnában, és a NATO-országok elkezdik lelőni az orosz drónokat, „az csak egy dolgot jelentene: a NATO háborúját Oroszországgal”.
A lengyel elnök felszólította a NATO-t, hogy erősítse meg elrettentő képességeit az orosz drónok lengyel légtérbe történő behatolását követően
Karol Nawrocki a Bild című német újságnak adott interjút hétfőn, egy nappal németországi látogatását megelőzően. A lengyel elnök figyelmztetett: a szövetségeseknek mindent meg kell tenniük a háborúra való felkészülésért, „mert csak ez biztosítja a békét”.
Nawrocki még ma továbbutazik Franciaországba, ahol megbeszélést folytat Emmanuel Macron francia államfővel.
" ["post_title"]=> string(99) "Románia jelenleg inkább nem támogatná repüléstilalmi övezet létrehozását Ukrajna fölött" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "romania-jelenleg-inkabb-nem-tamogatna-repulestilalmi-ovezet-letrehozasat-ukrajna-folott" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-16 11:53:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-16 08:53:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454382" ["menu_order"]=> int(4790) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3726 (24) { ["ID"]=> int(454380) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-16 11:50:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-16 08:50:03" ["post_content"]=> string(1263) "A közalkalmazottak hétfőn a kormány és a parlament előtt tartottak tiltakozó megmozdulást a kormány által kilátásba helyezett létszámleépítéseket kifogásolva.
Ilie Bolojan liberális miniszterelnök korábbi bejelentése alapján az állami állások mintegy 40 százalékát számolnák fel a központi és helyi közigazgatásban, de ez valójában az alkalmazottak mintegy 10 százalékának - 13 ezer embernek - az elbocsátását jelentené, a többi felszámolandó állás ugyanis betöltetlen.
A szakszervezetek főként azt kifogásolják, hogy a kormány egyeztetések és hatástanulmányok nélkül akarja meghozni a közigazgatási alkalmazottakat érintő intézkedéseket, amelyek nemcsak a munkához való alkotmányos jogot és a közszolgálati karrier stabilitását sértik, hanem az állam működését is veszélyeztetik.
A közigazgatási reform eredetileg a szeptember elején elfogadott második deficitcsökkentő csomag részét képezte, de elnapolták a kormánypártok közötti nézeteltérések miatt.
" ["post_title"]=> string(78) "Általános sztrájkot helyeztek kilátásba a közigazgatási szakszervezetek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(71) "altalanos-sztrajkot-helyeztek-kilatasba-a-kozigazgatasi-szakszervezetek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-16 11:50:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-16 08:50:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454380" ["menu_order"]=> int(4791) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3727 (24) { ["ID"]=> int(454369) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-15 14:26:23" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-15 11:26:23" ["post_content"]=> string(599) "A törésvonalak mélyülése az Európai Parlament csoportjai között, vagy akár azokon belül, nem jelenti azt, hogy Ursula von der Leyen pozíciója veszélybe került volna, véli Winkler Gyula EP-képviselő, akivel az Európai Bizottság elnökének - minden korábbinál feszültebb környezetben megtartott - évértékelőjéről beszélgettünk.
Az orosz hadsereg 3 rakétával és 84 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat mára virradóra, sokan megsebesültek és több régióban károk keletkeztek - jelentették katonai és helyhatósági források jelentései alapján ukrán hírügynökségek és hírportálok.
A légierő parancsnokságának hétfő reggeli Telegram-jelentése szerint a légvédelem 59 drónt lelőtt, illetve rádióelektronikai eszközök bevetésével eltérített az eredeti pályájukról. A közlemény szerint 13 helyszínen mindhárom Sz-300-as típusú irányított légvédelmi rakéta és 25 drón célba talált.
Éjszaka az előzetes adatok szerint két rakéta csapódott be az északkelet-ukrajnai Szumi megyében található egyik mezőgazdasági vállalkozás területén, a támadás következtében 12, a betakarításban részt vevő ember megsebesült - jelentette az Ukrajinszka pravda hírportál a Szumi megyei ügyészség és Oleh Hrihorov katonai kormányzó hivatalos közleménye nyomán. Emellett körülbelül 30 mezőgazdasági gép is megrongálódott. A sebesültek közül 11-en kórházi kezelésre szorulnak, egyikük állapota súlyos - fűzte hozzá a megyevezető. A Dnyipropetrovszk megyét ért orosz támadások következtében egy ember megsebesült, tűz ütött ki egy közlekedési vállalat telephelyén, egy kórházban és a közeli erdőben - tette közzé Szerhij Liszak katonai kormányzó hivatalos Telegram-csatornáján. Az orosz hadsereg tüzérséggel lőtte és drónokkal támadta a Nyikopoli járást, ahol négy családi házban károk keletkeztek, egy pedig megsemmisült, egy gázvezeték is megrongálódott - jegyezte meg Liszak.
Az orosz hadsereg mára virradóra irányított légibombákkal támadta a Donyeck megyei Kramatorszk városát - közölte az Interfax-Ukrajina hírügynökség.
" ["post_title"]=> string(96) "Ukrán légierő: Drónokkal és rakétákkaltámadott ukrajnai célpontokat az orosz hadsereg" ["post_excerpt"]=> string(130) "A közlemény szerint 13 helyszínen mindhárom Sz-300-as típusú irányított légvédelmi rakéta és 25 drón célba talált. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(84) "ukran-legiero-dronokkal-es-raketakkaltamadott-ukrajnai-celpontokat-az-orosz-hadsereg" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-15 13:04:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-15 10:04:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454367" ["menu_order"]=> int(4794) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3731 (24) { ["ID"]=> int(454365) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-15 13:00:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-15 10:00:15" ["post_content"]=> string(1603) "A japán kormány ma ismét kiállt régi álláspontja mellett a hajdani szexuális rabszolgaságot illetően, és a nemzetközi jog megsértésének minősítette, hogy dél-koreai bíróságok kártérítést követelnek a szigetországtól háborús gyakorlata miatt.
A vita kiújulásának közvetlen előzménye, hogy az ENSZ egy emberi jogi vizsgálóbizottsága egy júliusi jelentésében bírálta mások között Tokiót, amiért nem biztosította az igazság feltárását és a kártérítést az áldozatok számára. Dél-Korea az ENSZ-bizottság jelentésére reagálva felszólította Tokiót, hogy nézzen szembe a "közös történelem fájdalmas eseményeivel", és bírálta amiatt, hogy megtagadja a dél-koreai bírósági ítéletek végrehajtását, vagyis kártérítések kifizetését.
Az ENSZ-bizottság a nyáron a levelet egyfelől Japánnak és Hollandiának, másfelől Dél-Koreának, Kínának, a Fülöp-szigeteknek, Indonéziának és Kelet-Timornak küldte el. Utóbbiak népe szenvedett a II. világháború idején a gyarmattartók által alkalmazott szexuális rabszolgaságtól. A bizottság szerint azonban a megszólított országok - és nem csak az erőszakot elkövetők - "akadályozzák az igazságszolgáltatást, a jogorvoslatot és a kártérítéseket". Hatvan napot adtak a kormányoknak a válaszadásra, de máig csak Japán és Dél-Korea válaszai voltak láthatók az ENSZ honlapján.
" ["post_title"]=> string(107) "A japán kormány ismét kiállt régi álláspontja mellett a hajdani szexuális rabszolgaságot illetően" ["post_excerpt"]=> string(163) "Japán a nemzetközi jog megsértésének minősítette, hogy dél-koreai bíróságok kártérítést követelnek a szigetországtól háborús gyakorlata miatt. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(97) "a-japan-kormany-ismet-kiallt-regi-allaspontja-mellett-a-hajdani-szexualis-rabszolgasagot-illetoen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-15 13:00:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-15 10:00:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454365" ["menu_order"]=> int(4795) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3730 (24) { ["ID"]=> int(454362) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-15 12:58:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-15 09:58:49" ["post_content"]=> string(1082) "Spanyolországban politikai vihart kavart a Vuelta de Espana kerékpárverseny tegnapi, madridi befutójának törlése, amelyről azután döntöttek, hogy palesztinpárti tüntetők több helyen is elállták a versenym útvonalát. A hivatalos tájékoztatás szerint mintegy 100 ezren vonultak utcára a fővárosban és a madridi tartomány több pontján, tiltakozva az izraeli versenyzők jelenléte ellen a megmérettetésen. A palesztin zászlókat lengető tüntetők a többi közt "Szabad Palesztinát!", "Netanjahu egy bűnöző!", "Ez nem háború, ez népirtás!" mondatokat skandáltak.
A belvárosban a tüntetők összetűzésbe kerültek az őket feltartóztató rendőrökkel, és az incidensben 22 rendőr sérült meg, két embert őrizetbe vettek - közölték a hatóságok. Az idén 80 éves Vuelta de Espana történetében még sosem fordultmelő, hogy törölni kellett a befutót. A nyertesek számára egy parkolóban rögtönöztek díjátadót.
" ["post_title"]=> string(92) "Politikai vihart kavart a Vuelta de Espana kerékpárverseny madridi befutójának törlése" ["post_excerpt"]=> string(78) "A tüntetők összetűzésbe kerültek az őket feltartóztató rendőrökkel." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(86) "politikai-vihart-kavart-a-vuelta-de-espana-kerekparverseny-madridi-befutojanak-torlese" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-15 12:58:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-15 09:58:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454362" ["menu_order"]=> int(4796) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3715 (24) { ["ID"]=> int(454398) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-16 13:18:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-16 10:18:17" ["post_content"]=> string(1156) "A Szociáldemokrata Pártnak (PSD) van B terve arra az esetre, ha Ilie Bolojan miniszterelnök nem járul hozzá az alapélelmiszerek árrésstopjának meghosszabbításához - közölte kedden az alakulat parlamenti képviselője, Marius Budăi.
A volt munkaügyi miniszter szerint, amint kivezetik az árrésstopot, „száz százalékosan” nőni fog a 17 érintett alapélelmiszer ára. A politikus felszólította a Nemzeti Liberális Pártot (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetséget (USR), magyarázzák el az embereknek, „miért akarják, hogy nőjenek az élelmiszerárak, és milyen egyezségük van a kiskereskedelmi láncokkal”.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz egy reggeli interjúban meggyőződését fejezte ki, hogy „egy piacgazdaságban a kormányzati beavatkozások a tapasztalatok szerint rendszerint a kívánt hatás ellenkezőjét váltják ki”. A kis jövedelműeket már eszközökkel kell támogatni – tette hozzá.
" ["post_title"]=> string(76) "Koalíciós vita az alapélelmiszerek árrésstopjának kivezetése kapcsán" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "koalicios-vita-az-alapelelmiszerek-arresstopjanak-kivezetese-kapcsan" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-16 13:18:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-16 10:18:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454398" ["menu_order"]=> int(4784) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40416) ["max_num_pages"]=> int(3368) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "3e754a5833fd4662041ebd43a99b6f77" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:edfb71d8c15668d7c539f9c1af96afe4" }