Tömegverekedés tört ki egy finn menekültközpontban. A verekedésben több tucat ember vett részt, és a vita hevében egyikük több embert megsebesített késsel. (tovább…)
Continue Reading

Óriási kockázatot jelent az egészségre a rendkívül magas hőmérséklet - a hőguta az elhalálozások egyik legfontosabb oka kánikula idején. A hőségben tartózkodás súlyosbíthatja a szív és érrendszeri betegségeket, a cukorbetegséget, az asztmát és más krónikus betegségeket - figyelmeztetnek a Közegészségügyi Intézet szakemberei.
Azt javasolják, hogy kerüljük a napon tartózkodást 11 és 18 óra között, használjunk napvédő szereket a napsütésnek kitett testrészeken. A szakértők szerint kerülni kell a nagy energiafogyasztást igénylő kültéri tevékenységeket, a sportolást és kertészkedést a kánikula idején, ugyanakkor napközben töltsünk két-három órát hűvös helyen. A test felmelegedésének megelőzése érdekében ajánlott világos színű, könnyű, természetes anyagból készült ruhákat viselni, kalapot és napszemüveget hordani, valamint rendszeresen vizet fogyasztani, még a szomjúság érzésének megjelenése előtt. Az orvosok szerint kerülni kell az alkohol fogyasztását, mert ez kedvez a szervezet kiszáradásának, viszont magas víztartalmú zöldségek és gyümölcsök, például uborka, paradicsom, sárga- és görögdinnye ajánlott. A gyerekeket és háziállatokat tilos a parkoló autóban hagyni hosszabb időre, mert a belső tér nagyon gyorsan veszélyes szintre melegedik - állítják a szakértők.
" ["post_title"]=> string(27) "Tanácsok kánikula idején" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(24) "tanacsok-kanikula-idejen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-29 14:28:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-29 11:28:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465009" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3661 (24) { ["ID"]=> int(465007) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-06-29 14:27:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-06-29 11:27:15" ["post_content"]=> string(1211) "A rendkívüli hőség miatt 35 megyében korlátozzák hétfőn és kedden a 7,5 tonnánál nagyobb össztömegű járművek forgalmát az autópályákon, gyorsforgalmi utakon és országutakon.
A közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság tájékoztatása szerint mindkét napon 12 és 20 óra között lesz érvényben a korlátozás. Mentesülnek a tilalom alól a személyszállító gépjárművek, az élő állatokat vagy romlandó termékeket, postai küldeményeket, az elsősegélynyújtáshoz szükséges felszereléseket, üzemanyagot, ellenőrzött hőmérsékletet igénylő árut, katasztrófa sújtotta területekre vizet és élelmiszert szállító járművek, továbbá a hulladékszállításra kialakított járművek, a palackozott vizet és üdítőitalokat szállító járművek, mezőgazdasági termelőktől származó terményeket szállító járművek, a nemzetközi hadgyakorlatokon részt vevő katonai szállítmányok, valamint a betétdíjas visszaváltási rendszer keretében elindított szállítmányok.
" ["post_title"]=> string(31) "Kamionstop szinte országszerte" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "kamionstop-szinte-orszagszerte" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-29 14:27:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-29 11:27:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465007" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3662 (24) { ["ID"]=> int(465005) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-06-29 14:26:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-06-29 11:26:22" ["post_content"]=> string(759) "Csökkent a központi és a helyi költségvetési intézmények tartozása májusban Romániában. A pénzügyminisztérium adatai szerint a központi intézmények hátraléka csaknem 11 és fél százalékkal volt kevesebb májusban, mint áprilisban.
A helyi költségvetési intézmények tartozása szintén visszaesett: áprilishoz képest közel 12 százalékkal.
Tavaly 3,5 százalékkal csökkent a relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában - derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.
" ["post_title"]=> string(30) "Mérséklődnek az adósságok" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(25) "merseklodnek-az-adossagok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-29 14:26:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-29 11:26:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465005" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3514 (24) { ["ID"]=> int(465003) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-06-29 14:25:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-06-29 11:25:30" ["post_content"]=> string(578) "A romániai kereskedelmi szálláshelyek csaknem 391 ezer külföldi turistát fogadtak az idei első negyedévben. A turisták majdnem másfél milliárd lejt költöttek el Romániában – derül ki az Országos Statisztikai Hivatal adataiból.
A külföldi turisták majdnem 52 százaléka üzleti célból érkezett Romániába, és ők költötték el a külföldi turisták összkiadásainak csaknem 54 százalékát.
" ["post_title"]=> string(46) "Az üzleti turizmus a legmagasabb Romániában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "az-uzleti-turizmus-a-legmagasabb-romaniaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-29 14:25:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-29 11:25:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465003" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3660 (24) { ["ID"]=> int(465009) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-06-29 14:28:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-06-29 11:28:11" ["post_content"]=> string(1569) "Óriási kockázatot jelent az egészségre a rendkívül magas hőmérséklet - a hőguta az elhalálozások egyik legfontosabb oka kánikula idején. A hőségben tartózkodás súlyosbíthatja a szív és érrendszeri betegségeket, a cukorbetegséget, az asztmát és más krónikus betegségeket - figyelmeztetnek a Közegészségügyi Intézet szakemberei.
Azt javasolják, hogy kerüljük a napon tartózkodást 11 és 18 óra között, használjunk napvédő szereket a napsütésnek kitett testrészeken. A szakértők szerint kerülni kell a nagy energiafogyasztást igénylő kültéri tevékenységeket, a sportolást és kertészkedést a kánikula idején, ugyanakkor napközben töltsünk két-három órát hűvös helyen. A test felmelegedésének megelőzése érdekében ajánlott világos színű, könnyű, természetes anyagból készült ruhákat viselni, kalapot és napszemüveget hordani, valamint rendszeresen vizet fogyasztani, még a szomjúság érzésének megjelenése előtt. Az orvosok szerint kerülni kell az alkohol fogyasztását, mert ez kedvez a szervezet kiszáradásának, viszont magas víztartalmú zöldségek és gyümölcsök, például uborka, paradicsom, sárga- és görögdinnye ajánlott. A gyerekeket és háziállatokat tilos a parkoló autóban hagyni hosszabb időre, mert a belső tér nagyon gyorsan veszélyes szintre melegedik - állítják a szakértők.
" ["post_title"]=> string(27) "Tanácsok kánikula idején" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(24) "tanacsok-kanikula-idejen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-29 14:28:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-29 11:28:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465009" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39068) ["max_num_pages"]=> int(9767) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "12cb1bb047caa391d8737ba7322a4357" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:ec99a2cdaa54656e8a5d9fc9fd5f3174" }Tömegverekedés tört ki egy finn menekültközpontban. A verekedésben több tucat ember vett részt, és a vita hevében egyikük több embert megsebesített késsel. (tovább…)
Continue ReadingTegnap a parlament két házának költségvetési és pénzügyi szakbizottságai együttes ülésen kedvezően véleményezték a büdzsé tervezetét. (tovább…)
Continue ReadingA Román Vasúti Társaság, a CFR tájékoztatása szerint a menetrend jövő év december 10-edikéig érvényes. A vasúttársaság személyszállítási részlege…
Continue ReadingA teljes összeg 250 millió lejt tesz ki, ezt tartalmazza az idei költségvetés ? mondta a Kifizetési Ügynökség ideiglenes vezetője, Mihai Puţintei vasárnap a 2016-os költségvetés pénzügyi bizottsági vitáján. (tovább…)
Continue ReadingHárom új bevándorlóközpont nyílik Romániában ? jelentette be Petre Tobă belügyminiszter.Az új központokat Câmpulung Muscel-en, Tasnádon és Bumbeşti-Jiu-ban hozzák létre.…
Continue Reading61-re nőtt a bukaresti Colectiv klubban történt tragédia halálos áldozatainak száma. Vasárnap egy nő hunyt el egy németországi kórházban, ahová…
Continue ReadingMa este hét órától felolvasószínház- előadásra várják a bukaresti közönséget a Bukaresti Magyar Intézet – Balassi Intézetbe. Kárpáti Péter Akárki című drámáját először 1993-ban mutatták be budapesti Kamaraszínházban. (tovább…)
Continue ReadingSzellemkincseink címmel nyílik holnap az Apáczai Csere János Elméleti Líceum képzőművészeti tagozatos diákjainak ex libris tárlata az első Kolozsvári Téli Magyar Napok keretében a belvárosi Korunk Galériában. (tovább…)
Continue ReadingA MOL Románia és A Közösségért Alapítvány kihirdette a MOL Gyermekgyógyító program hetedik kiírásának pályázati eredményeit. A támogatást nyert civil szervezetek több mint 1.000, fogyatékkal élő, krónikus betegségben szenvedő vagy súlyos betegségből lábadozó gyermek számára szerveznek különböző alternatív terápiás foglalkozásokat. (tovább…)
Continue Reading
A Kolozsvári Téli Napok keretében december huszadikáig számos rendezvényre várják a nagyérdeműt, ma például este hat órától az Áltudományos ?igazságok?…
Continue ReadingHárom új alelnököt választott a Fidesz XXVI., tisztújító kongresszusán, amelyen Orbán Viktor miniszterelnököt is újraválasztották pártelnöki tisztségében. (tovább…)
Continue ReadingA szélsőjobboldali Nemzeti Front egyetlen régiót sem szerzett meg Franciaországban a regionális választások vasárnapi második fordulója után. Hiába vezetett hat régióban is az első fordulót követően, a Marine Le Pen vezette Nemzeti Front egyetlen régiót sem tudott megszerezni. (tovább…)
Continue ReadingTömegverekedés tört ki egy finn menekültközpontban. A verekedésben több tucat ember vett részt, és a vita hevében egyikük több embert megsebesített késsel. A rendbontásnak a helyszínre érkező rendőrök vetettek véget, négy menekültet - köztük a késelőt - őrizetbe vettek és előállítottak. Az év eleje óta több mint 30 ezer migráns érkezett Finnországba, főként Irakból. Finnország már szeptember végén felfüggesztette az iraki és szomáliai állampolgárok menedékkérelmének elbírálását, amíg a kormány újra nem értékeli a biztonsági helyzetet.
" ["post_title"]=> string(24) "Verekednek a menekültek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "verekednek-a-menekultek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-12-15 14:53:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-12-15 12:53:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=90795" ["menu_order"]=> int(39790) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3699 (24) { ["ID"]=> int(90765) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2015-12-14 18:29:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-12-14 16:29:47" ["post_content"]=> string(842) "Tegnap a parlament két házának költségvetési és pénzügyi szakbizottságai együttes ülésen kedvezően véleményezték a büdzsé tervezetét. A tervezet szerint az Egészségügyi Minisztérium költségvetése 16 százalékkal nő az ideihez képest.A felsőfokú oktatásra az ideinél 22 százalékkal többet szán a költségvetési tervezet, a kutatásra szánt összeg 33 százalékkal nő.A Környezetvédelmi Minisztérium jövő évi költségvetése mintegy 64 százalékkal csökken az idei évhez képest, 759 millió lejt tesz ki, az idei 2 egész 13 milliárd lejhez képest. Jövőre a belügyi tárca 10 milliárd 920 millió lejből gazdálkodna, ami 21 egész 16 század százalékkal nagyobb az idei költségvetési összegnél. A Parlament szerdán szavaz a 2016-os költségvetésről." ["post_title"]=> string(61) "Mától tárgyalja a jövő évi költségvetést a Parlament" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "matol-targyalja-a-jovo-evi-koltsegvetest-a-parlament" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-12-14 18:29:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-12-14 16:29:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=90765" ["menu_order"]=> int(39791) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3701 (24) { ["ID"]=> int(90735) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2015-12-14 18:28:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-12-14 16:28:04" ["post_content"]=> string(601) " A Román Vasúti Társaság, a CFR tájékoztatása szerint a menetrend jövő év december 10-edikéig érvényes. A vasúttársaság személyszállítási részlege naponta mintegy 1.200 szerelvényt üzemeltet. A hegyi üdülők felé induló úgynevezett Hóvonatok január elseje és február 29. között 25-56 százalék kedvezménnyel szállítják a turistákat. Az úgynevezett Napvonatok pedig a nyári időszakban indulnak az ország minden régiójából a Fekete-tenger és a Duna-delta felé. A menetrendről, vonatokról részletesen a cfr.ro honlapon tájékozódhatnak." ["post_title"]=> string(47) "Tegnap lépett életbe az új vasúti menetrend" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "tegnap-lepett-eletbe-az-uj-vasuti-menetrend" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-12-14 18:28:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-12-14 16:28:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=90735" ["menu_order"]=> int(39792) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3367 (24) { ["ID"]=> int(90685) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2015-12-14 18:20:50" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-12-14 16:20:50" ["post_content"]=> string(568) "A teljes összeg 250 millió lejt tesz ki, ezt tartalmazza az idei költségvetés ? mondta a Kifizetési Ügynökség ideiglenes vezetője, Mihai Puţintei vasárnap a 2016-os költségvetés pénzügyi bizottsági vitáján. Hozzátette, hogy az esetleges jogosultaknak csak kevesebb mint fele nyújtotta be a kártalanításra vonatkozó igénylést. A Mezőgazdasági Kifizetési Ügynökség ideiglenes vezetője azt mondta: a 174 ezer lehetséges kérvényező közül november végéig mindössze 80 ezren nyújtatták be igényüket a támogatásra." ["post_title"]=> string(59) "Év végig megkapják az aszálykár-támogatást a gazdák" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "ev-vegig-megkapjak-az-aszalykar-tamogatast-a-gazdak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-12-14 18:22:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-12-14 16:22:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=90685" ["menu_order"]=> int(39793) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3595 (24) { ["ID"]=> int(90645) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2015-12-14 18:17:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-12-14 16:17:47" ["post_content"]=> string(251) "Három új bevándorlóközpont nyílik Romániában ? jelentette be Petre Tobă belügyminiszter.Az új központokat Câmpulung Muscel-en, Tasnádon és Bumbeşti-Jiu-ban hozzák létre. Jelenleg hat bevándorló-központ van az országban. " ["post_title"]=> string(36) "Új bevándorlóközpontokat nyitnak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(32) "uj-bevandorlokozpontokat-nyitnak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-12-14 18:17:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-12-14 16:17:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=90645" ["menu_order"]=> int(39794) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3596 (24) { ["ID"]=> int(90715) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2015-12-14 18:23:18" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-12-14 16:23:18" ["post_content"]=> string(266) "61-re nőtt a bukaresti Colectiv klubban történt tragédia halálos áldozatainak száma. Vasárnap egy nő hunyt el egy németországi kórházban, ahová három héttel ezelőtt utalták át.Jelenleg 27 sebesültet külföldi, 23-at hazai kórházakban kezelnek." ["post_title"]=> string(11) "Colectiv 61" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(11) "colectiv-61" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-12-14 18:23:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-12-14 16:23:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=90715" ["menu_order"]=> int(39795) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3597 (24) { ["ID"]=> int(90615) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2015-12-14 18:12:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-12-14 16:12:43" ["post_content"]=> string(1188) "Ma este hét órától felolvasószínház- előadásra várják a bukaresti közönséget a Bukaresti Magyar Intézet - Balassi Intézetbe. Kárpáti Péter Akárki című drámáját először 1993-ban mutatták be budapesti Kamaraszínházban. A leghíresebb középkori drámában, az Akárki című XV. századi moralitásjátékban az Embert váratlanul meglepi a Halál, és hirtelen számot kell vetnie egész életével. Mielőtt Isten bírói széke elé lépne, minden hozzátartozóját és földi javát elveszti, a Szépség, az Erő és az Okosság sem segít rajta, csak vezeklés és a Jótett révén nyeri el a megváltást. Kárpáti Péter Akárkije mai ember, a darab központi figurája Emma, egy lestrapált, elvált, negyvenes ingatlanügynök, aki megtudja, hogy halálos beteg. A darab, annak ellenére, hogy nemcsak a háttérben sejthető középkori moralitás, hanem nyíltan fel is használja annak részleteit, mégis mai magyar dráma. Azt vizsgálja, hogy miként jelenhet meg a probléma - az ember számvetése önmagával és az emberi kapcsolatok tartalma a halál árnyékában - a mai mindennapi élet viszonyai között." ["post_title"]=> string(25) "Kárpáti Péter: Akárki" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(20) "karpati-peter-akarki" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-12-14 18:12:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-12-14 16:12:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=90615" ["menu_order"]=> int(39796) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3598 (24) { ["ID"]=> int(90585) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2015-12-14 18:02:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-12-14 16:02:56" ["post_content"]=> string(978) "Szellemkincseink címmel nyílik holnap az Apáczai Csere János Elméleti Líceum képzőművészeti tagozatos diákjainak ex libris tárlata az első Kolozsvári Téli Magyar Napok keretében a belvárosi Korunk Galériában. A tárlat megnyitója délben két órakor lesz, a kiállítást értékeli Barazsuly Viktória Adrienn művészettörténész. Székely Géza képzőművész-tanár a kiállítása anyaga kapcsán elmondta, a mostani tárlat az ex libris népszerűsítésének jegyében jött létre. Az ex libris vagy másképpen a könyvjel - amint ezen sokszorosító-grafikai műfaj elnevezéséből is kitűnik- az igényes könyvkultúra elválaszthatatlan tartozéka, amely több évszázados múltra tekint vissza.Az Apáczai Csere János Elméleti Líceum diákjai által készített ezen könyvjegyek, elsősorban a magyar népi kultúra és hagyomány különböző tájegységeinek világából ihletődve jöttek létre." ["post_title"]=> string(28) "Szellemkincseink - ex libris" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(25) "szelemkincseink-ex-libris" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-12-14 18:03:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-12-14 16:03:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=90585" ["menu_order"]=> int(39797) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3599 (24) { ["ID"]=> int(90525) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2015-12-14 17:57:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-12-14 15:57:49" ["post_content"]=> string(897) "A MOL Románia és A Közösségért Alapítvány kihirdette a MOL Gyermekgyógyító program hetedik kiírásának pályázati eredményeit. A támogatást nyert civil szervezetek több mint 1.000, fogyatékkal élő, krónikus betegségben szenvedő vagy súlyos betegségből lábadozó gyermek számára szerveznek különböző alternatív terápiás foglalkozásokat. A Gyermekgyógyító program hét éve alatt több mint 700 pályázat érkezett, amelyek nagyrészt a fogyatékkal élő gyermekek pszicho-szociális integrációjával foglalkoztak. Az utóbbi kiírások során figyeltünk fel egyes szervezetekre, amelyek szakmai előképzést javasolnak. A továbbiakban is folytatni szeretnénk ezt a programot, amellyel segítjük a szakemberek és az érintett családtagok megoldáskereső munkáját? - nyilatkozta Daradics Kinga, a MOL Románia ügyvezető igazgatója." ["post_title"]=> string(52) "Kihirdették a Gyermekgyógyító program nyerteseit" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "kihirdettek-a-gyermekgyogyito-program-nyerteseit" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-12-14 17:57:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-12-14 15:57:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=90525" ["menu_order"]=> int(39798) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3600 (24) { ["ID"]=> int(90555) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2015-12-14 18:01:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-12-14 16:01:25" ["post_content"]=> string(1051) "A Kolozsvári Téli Napok keretében december huszadikáig számos rendezvényre várják a nagyérdeműt, ma például este hat órától az Áltudományos ?igazságok? az internetes oldalakon vegyész szemszögből ? tudománynépszerűsítő előadásra és kerekasztal-beszélgetésre a Kémia és Vegyészmérnöki Intézetbe, vagy szintén hat órai kezdettel ? Olimpiai álom a Radnai-havasokban 1940?1944 ? Killyéni András-Péter sporttörténész vetítéssel egybekötött könyvbemutatójára kerül sor Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának rendezvénytermében. A kötetet méltatja Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja. De színházi produkciót is láthat a közönség., délután öt órai kezdettel Laczkó Vass Róbert előadásában a Maszek balladákat láthatják, hallhatják, este nyolc órától a Bulgakov kávézóban és Kultúrbisztróban Horvát Benji és André Ferenc Beatwándor című közös költői estjére kerül sor, majd Miklós Gyuri és barátai várják gitárestre a közönséget." ["post_title"]=> string(33) "I. Kolozsvári Téli Magyar Napok" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "i-kolozsvari-teli-magyar-napok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-12-14 18:01:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-12-14 16:01:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=90555" ["menu_order"]=> int(39799) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3601 (24) { ["ID"]=> int(90495) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2015-12-14 17:48:38" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-12-14 15:48:38" ["post_content"]=> string(913) "Három új alelnököt választott a Fidesz XXVI., tisztújító kongresszusán, amelyen Orbán Viktor miniszterelnököt is újraválasztották pártelnöki tisztségében. Orbán Viktor Közép-Európa legsikeresebb pártjának nevezte a Fideszt, amely szerinte a következő 30 évben is meghatározó lesz. A felszólalók szinte mindegyike bírálta az uniós vezetők migrációs politikáját, valamint Európa és Magyarország védelmét nevezték az egyik legfontosabb feladatnak. A szavazásokat követő szünetben kiderült, a küldöttek újra bizalmat szavaztak Pelczné Gáll Ildikónak, a leköszönő alelnökök - Kósa Lajos, Lázár János és Pokorni Zoltán - helyére pedig Gulyás Gergelyt, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnökét, Kubatov Gábor pártigazgatót és Németh Szilárd parlamenti frakcióvezető-helyettest választották meg." ["post_title"]=> string(16) "Régi-új FIDESZ" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(14) "regi-uj-fidesz" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-12-14 17:48:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-12-14 15:48:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=90495" ["menu_order"]=> int(39800) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3602 (24) { ["ID"]=> int(90455) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2015-12-14 17:44:35" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-12-14 15:44:35" ["post_content"]=> string(761) "A szélsőjobboldali Nemzeti Front egyetlen régiót sem szerzett meg Franciaországban a regionális választások vasárnapi második fordulója után. Hiába vezetett hat régióban is az első fordulót követően, a Marine Le Pen vezette Nemzeti Front egyetlen régiót sem tudott megszerezni. Nicolas Sarkozy pártja győzött, és a szocialisták is minimalizálni tudták a veszteségeiket. Ugyanakkor Le Penék azt mondhatják, hogy soha ennyi szavazatot még nem kaptak egy választáson sem. Marine Le Pen elismerte vereségét, de hozzátette, hogy tovább folytatja a harcot, ugyanis most már világosan látszik, hogy nincs elkülönülő jobb oldal és baloldal, csak a globalisták, és ők a Nemzeti Front, vagyis a hazafiak vannak." ["post_title"]=> string(54) "Vereséget szenvedett a szélsőjobb Franciaországban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "vereseget-szenvedett-a-szelsojobb-franciaorszagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-12-14 17:44:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-12-14 15:44:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=90455" ["menu_order"]=> int(39801) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3697 (24) { ["ID"]=> int(90795) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-12-15 14:53:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-12-15 12:53:27" ["post_content"]=> string(689) "Tömegverekedés tört ki egy finn menekültközpontban. A verekedésben több tucat ember vett részt, és a vita hevében egyikük több embert megsebesített késsel. A rendbontásnak a helyszínre érkező rendőrök vetettek véget, négy menekültet - köztük a késelőt - őrizetbe vettek és előállítottak. Az év eleje óta több mint 30 ezer migráns érkezett Finnországba, főként Irakból. Finnország már szeptember végén felfüggesztette az iraki és szomáliai állampolgárok menedékkérelmének elbírálását, amíg a kormány újra nem értékeli a biztonsági helyzetet.
" ["post_title"]=> string(24) "Verekednek a menekültek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "verekednek-a-menekultek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-12-15 14:53:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-12-15 12:53:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=90795" ["menu_order"]=> int(39790) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39064) ["max_num_pages"]=> int(3256) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "676dbea90329581db7d8503ce13ab74d" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:ef4a752e70d44cfe87b7648830e80290" }