Az elemi és az általános iskolás diákok esetében bevezetik az értékelési standardokat, a tanárokat pedig arra ösztönzik, hogy alkalmazzák ezeket. A rendszer három teljesítményszintet különböztet meg: alapszintű, megszilárdított és haladó.
Az értékelési standardok nem váltják fel az osztályzatokat, céljuk azonban, hogy egységes alapra helyezzék az egyes osztályzatok odaítélésének szempontjait, függetlenül az oktatási intézménytől. Így például a 7-es osztályzat ugyanazt a tudásszintet jelezze az adott évfolyam bármely tanulója esetében, függetlenül attól, hogy melyik iskolába jár. A középiskolások számára is vannak újdonságok, az újítások azonban nagy valószínűséggel NEM érintik a felvételit. Az a rendelkezés, amely lehetővé tette volna, hogy egyes líceumok saját, kiegészítő felvételi vizsgákat szervezzenek, a jövő héten kerül a parlament elé végszavazásra, elutasításra vonatkozó bizottsági jelentéssel.
Az új kormány megalakítására irányuló erőfeszítések egyelőre nem léptek ki az elmúlt hónapok patthelyzetéből, amely a Bolojan-kormány május 5-i bizalmatlansági indítvánnyal történt menesztése óta áll fenn.
Sorin Grindeanu, a szociáldemokraták elnöke, akit a párt miniszterelnök-jelöltként javasol, tegnap a közösségi oldalán azt közölte, hogy a PSD kész egy parlamenti többség létrehozására. Ugyanakkor szerinte nem annak kellene az elsődleges szempontnak lennie, hogy megvan-e a támogatáshoz szükséges parlamenti szavazatszám, hanem Románia gazdasági és társadalmi helyzetének.
A liberális európai parlamenti képviselő, Siegfried Mureșan – akit a PNL, az USR és az RMDSZ miniszterelnök-jelöltként támogat – Facebook-oldalán válaszolt a PSD vezetőjének. Azt állítja, hogy a nemzetgazdaság jobban működik a Szociáldemokrata Párt kormányzati részvétele nélkül, visszatérésük pedig nagyobb költségvetési hiányt, a közpénzek elpazarlását, valamint az ország nemzetközi hitelességének újbóli megkérdőjeleződését jelentené.
Izrael kiterjesztette offenzíváját Gázavárosban – legalább 69 palesztin halt meg kedden. Az ENSZ becslései szerint kedden mintegy 220 000 palesztin hagyta el a várost, köztük több mint 70 000 a hadművelet megkezdése előtti napokban.
Az ügyész halálbüntetés javaslatával nyújtotta be a vádiratot a bírósághoz a Charlie Kirk elleni halálos merénylettel gyanúsított Tyler Robinson ügyében.
A BMW német autógyártó október végén megkezdi az iX3 elektromos autó sorozatgyártását Debrecenben – közli a Reuters. A BMW az iX3-tól reméli, hogy behozza a kínai vetélytársakkal szembeni lemaradását az elektromos autópiacon.
Szeptember 30-tól az Egyesült Államokban feloldják a vízummentességi program korlátozásait minden magyar állampolgár számára, ami újabb komoly eredmény Donald Trump elnök hivatalba lépése óta – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten. Ez érvényes a kettős állampolgárságú erdélyi magyarokra is.
Az amerikai képviselőház törvényt szavazott meg, amelynek értelmében a 14-15 éves kiskorúakra is a felnőttekre kiszabható büntetések érvényesek a Washingtonban elkövetett bizonyos erőszakos bűncselekmények esetén.
A közelmúltban szülőfalujában, Makfalván, is bemutatták Bernád Ilona bába, népi természetgyógyász és néprajzos szakíró tizenegyedik kötetét, amely a „NŐ –…
Kedves hallgatóink, karbantartási munkálatok miatt szerdán, szeptember 17-én szünetel a Bukaresti Rádió adása a csíkszeredai adótorony körzetében, a középhullámú 1593-kHz-es…
A szélsőjobbos politikus, volt államfőjelölt ellen a vád az alkotmányos rend megdöntésére irányuló cselekményekben való bűnrészesség – értesült az Agerpres…
Izrael kiterjesztette offenzíváját Gázavárosban - legalább 69 palesztin halt meg kedden. Az ENSZ becslései szerint kedden mintegy 220 000 palesztin hagyta el a várost, köztük több mint 70 000 a hadművelet megkezdése előtti napokban.
Izrael gázai szárazföldi offenzívája "még kétségbeejtõbbé" teszi a helyzetet, és több halált, pusztítást és kitelepítést fog okozni - figyelmeztetett kedden Kaja Kallas kül és- biztonságpolitikai uniós fõképviselõ. Kallas az X közösségi oldalon megosztott bejegyzésében közölte: az Európai Bizottság szerdán intézkedéseket terjeszt elõ annak érdekében, hogy nyomást gyakoroljon az izraeli kormányra, és változtasson a gázai háború menetén.
Az ügyész halálbüntetés javaslatával nyújtotta be a vádiratot a bírósághoz a Charlie Kirk elleni halálos merénylettel gyanúsított Tyler Robinson ügyében.
A vádiratban az is olvasható, hogy Charlie Kirk ellen politikai nézetei miatt követték el a merényletet. Tyler Robinsont mintegy 33 órával a Charlie Kirk elleni merényletet követően tartóztatták le, miután apja felvette a kapcsolatot a rendőrséggel meglátva az elkövetőről nyilvánosságra hozott felvételt.
A BMW német autógyártó október végén megkezdi az iX3 elektromos autó sorozatgyártását Debrecenben - közli a Reuters. A BMW az iX3-tól reméli, hogy behozza a kínai vetélytársakkal szembeni lemaradását az elektromos autópiacon.
A debreceni gyár kapacitását fokozatosan növelik, Európában 2026 márciusától kezdik árulni az új BMW-t. A BYD kínai elektromos autógyártó is saját gyárat épít Debrecenben. A BMW AG több mint kétmilliárd eurót fektetett be a debreceni gyár létrehozásába, amely a BMW által Európában épített első üzem az elmúlt két évtizedben. A román határtól majdnem 40 kilométerre lévő Debrecenben a német autógyártó évente 150 ezer gépkocsit szándékozik gyártani.
Szeptember 30-tól az Egyesült Államokban feloldják a vízummentességi program korlátozásait minden magyar állampolgár számára, ami újabb komoly eredmény Donald Trump elnök hivatalba lépése óta – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten. Ez érvényes a kettős állampolgárságú erdélyi magyarokra is.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy Joe Biden előző amerikai elnök és adminisztrációja ellenségként tekintett Magyarországra, így a kétoldalú kapcsolatok mélypontra kerültek. Donald Trump győzelmével azonban a helyzet gyökeresen megváltozott, és azóta aranykor köszöntött be a két ország viszonyában.
Az amerikai képviselőház törvényt szavazott meg, amelynek értelmében a 14-15 éves kiskorúakra is a felnőttekre kiszabható büntetések érvényesek a Washingtonban elkövetett bizonyos erőszakos bűncselekmények esetén.
A republikánus többséggel rendelkező amerikai képviselőház két törvényt szavazott meg, az egyik lehetővé teszi, hogy felnőttként kezeljék a 14 és 15 éves kiskorúakat, amennyiben erőszakos bűncselekményeket követnek el a fővárosban, a másik jogszabály pedig 24-ről 18-ra csökkenti a korhatárt, ameddig kiskorúnak tekinthető egy bűnöző.
A közelmúltban szülőfalujában, Makfalván, is bemutatták Bernád Ilona bába, népi természetgyógyász és néprajzos szakíró tizenegyedik kötetét, amely a „NŐ – örökkévaló pillanat. Amit a néphagyomány ad nekünk” címet viseli. A könyv olyan hagyományokat mutat be, mint a Boldogasszony-tisztelet, a beavatási szokások, a Hold és a nő kapcsolata, a természetes szülés és gyermekáldás, a népi gyógyítás, valamint a szakrális és hagyományos konyhai kultúra. A Natura Stúdió mai adásában Molnár Krisztina faggatja Bernád Ilona néprajzos szakírót.
A szeptember 21-éig, vasárnapig tartó George Enescu nemzetközi klasszikus zenei fesztiválon szeptember 17-én, szerdán két olyan koncert is szerepel a programban, amelynek magyar fellépői vannak. Délután 5 órától az Atheneumban Schiff András világhírű zongoraművész ad koncertet zongoristaként és zenei vezetőként az Európa Kamarazenekar élén, amely két Mozart-zongoraversenyt és két Dvořák-szerenádot ad elő.
Este 8 órától a Palota Teremben (Sala Palatului) a Fischer Iván vezette Budapesti Fesztiválzenekar lép színpadra. Ennek a koncertnek a programjában kizárólag Bartók-művek szerepelnek, bemutatják A csodálatos mandarin című balettet a Duda Éva Társulattal együttműködve, majd A kékszakállú herceg vára egyfelvonásos Bartók-operát, amelyben Juditot Láng Dorottya mezzoszoprán, A kékszakállú herceget pedig Cser Krisztián basszus alakítja. A fesztivál legtöbb koncertje élőben követhető a www.festivalenescu.ro honlapon.
Kedves hallgatóink, karbantartási munkálatok miatt szerdán, szeptember 17-én szünetel a Bukaresti Rádió adása a csíkszeredai adótorony körzetében, a középhullámú 1593-kHz-es frekvencián. Megértésüket köszönjük!
A Szociáldemokrata Pártnak (PSD) van B terve arra az esetre, ha Ilie Bolojan miniszterelnök nem járul hozzá az alapélelmiszerek árrésstopjának meghosszabbításához - közölte kedden az alakulat parlamenti képviselője, Marius Budăi.
A volt munkaügyi miniszter szerint, amint kivezetik az árrésstopot, „száz százalékosan” nőni fog a 17 érintett alapélelmiszer ára. A politikus felszólította a Nemzeti Liberális Pártot (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetséget (USR), magyarázzák el az embereknek, „miért akarják, hogy nőjenek az élelmiszerárak, és milyen egyezségük van a kiskereskedelmi láncokkal”.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz egy reggeli interjúban meggyőződését fejezte ki, hogy „egy piacgazdaságban a kormányzati beavatkozások a tapasztalatok szerint rendszerint a kívánt hatás ellenkezőjét váltják ki”. A kis jövedelműeket már eszközökkel kell támogatni – tette hozzá.
Az Avangarde legfrissebb felmérése szerint 57 százalék egyetért azzal, hogy az ország bruttó hazai termékének (GDP) 5 százalékát védelmi kiadásokra fordítsa, 38 százalék ellenzi ezt.
A megkérdezettek csaknem fele - 47 százaléka - szerint a jelenlegi geopolitikai és katonai kontextusban elképzelhető, hogy Oroszország megtámadja Romániát, 43 százalék nem osztja ezt a véleményt.
A felmérésben részt vevők 37 százaléka szerint Romániának egyáltalán nem szabad beavatkoznia az orosz-ukrán háborúba, az ország támogatásának a humanitárius segítségnyújtásra kell korlátozódnia. 33 százalék szerint Romániának nagyobb szerepet kellene vállalnia ebben, 26 százalék szerint pedig elegendő, amennyit jelenleg tesz ezen a téren.
A felmérésben részt vevők közel fele - 47 százaléka – szerint a Moldovai Köztársaságnak valamikor egyesülnie kellene Romániával, míg 46 százalék nem ért egyet ezzel.
A közvélemény-kutatás szeptember 8. és 14. között készült 1000 fős mintán, a hibahatár +/- 3,4 százalék.
A Florin Manole munkaügyi miniszter által ismertett „első munkahely” címet viselő program azoknak a fiataloknak szól, akik már nem tanulnak, de még nem volt munkahelyük. A javaslat lényege, hogy az állam 12 hónapig 1000 lejjel, további 12 hónapig pedig 1250 lejjel járul hozzá a fiatalok fizetéséhez. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy az intézkedés nem terheli az állami költségvetést, mert uniós forrásokból finanszírozható.
Szintén uniós forrásokból finanszíroznák a másik intézkedést, amellyel a vállalatokat támogatnák a munkavállalók képzésében vagy átképzésében.
A PSD javasolja továbbá a munkaerő-piaci integrációt szolgáló regionális képzési központok létrehozását, valamint a munkahelyükre visszatérő anyák támogatását 12 hónapig havi 2250 lejjel. Mindezek mellett a PSD napi 50 lejre emelné az étkezési utalványok értékét, ami legalább 3 millió alkalmazott jövedelmét növelné.
A szélsőjobbos politikus, volt államfőjelölt ellen a vád az alkotmányos rend megdöntésére irányuló cselekményekben való bűnrészesség – értesült az Agerpres hírügynökség igazságügyi forrásokból.
Ugyanebben az ügyben bíróság elé állítják Horațiu Potra zsoldosvezért is.
Az ügyészek szerint Horațiu Potra és zsoldoscsapata a múlt év végi elnökválasztás érvénytelenítése után megpróbált beszivárogni az utcai tüntetésekbe, hogy káoszt teremtsen. A tervet Călin Georgescu és közeli ismerősei dolgozták ki közvetlenül az elnökválasztás érvénytelenítése után egy ciolpani-i farmon szervezett titkos találkozón.
Izrael kiterjesztette offenzíváját Gázavárosban - legalább 69 palesztin halt meg kedden. Az ENSZ becslései szerint kedden mintegy 220 000 palesztin hagyta el a várost, köztük több mint 70 000 a hadművelet megkezdése előtti napokban.
Izrael gázai szárazföldi offenzívája "még kétségbeejtõbbé" teszi a helyzetet, és több halált, pusztítást és kitelepítést fog okozni - figyelmeztetett kedden Kaja Kallas kül és- biztonságpolitikai uniós fõképviselõ. Kallas az X közösségi oldalon megosztott bejegyzésében közölte: az Európai Bizottság szerdán intézkedéseket terjeszt elõ annak érdekében, hogy nyomást gyakoroljon az izraeli kormányra, és változtasson a gázai háború menetén.