Magas a költségvetési hiány

Az államháztartási hiány nem haladja meg a bruttó hazai termék három százalékát sem az idén, sem jövőre – jelentette ki Mihai Tudose kormányfő szerdán, miután az Eurostat előző napi kimutatásából kiderült, hogy 2017 második negyedévében a román deficit elérte a GDP 4,1 százalékát. (tovább…)

Continue Reading

A kormány elégedett a brüsszeli MCV-jelentéssel

Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke ? wikipedia.orgMegerősíti a Románia által elért eredményeket az Európai Bizottság tavalyi évre vonatkozó jelentése minden felmért területen. Az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus keretében ma előterjesztett jelentésben hangsúlyozzák, hogy ez az egymást követő harmadik pozitív jelentés, amely az igazságügyi reform és a korrupcióelleni harc időtálló és fenntartható jellegét bizonyítja ? olvasható a kormány közleményében. (tovább…)

Continue Reading

Lefelé csúszott Románia a korrupciós világranglistán

Tovább rontott pozícióján Románia a Transparency International korrupciós világranglistáján. A nemzetközi civil szervezet ma nyilvánosságra hozott jelentése 46 pontot adott a bukaresti hatóságoknak, ami az 58. helyre sorolta Romániát a vizsgált 168 ország között. Magyarország is rontott pozícióján: 51, vagyis három ponttal kevesebbet kapott az egy évvel korábbi eredményénél. Ezzel 50. lett a listán, holtversenyben Szlovákiával, Horvátországgal és Bahreinnel. (tovább…)

Continue Reading

Galacon várják a hóhányókat

Senki nem jelentkezett a Galac megyei utak hóeltakarítására kiírt versenytárgyalásra. A 800 kilométeres úthálózatra vonatkozó hirdetmény június óta szerepel a közbeszerzések honlapján, most viszont újra kell kezdeni az eljárást és legjobb esetben is csak november végén köthető meg a szerződés. (tovább…)

Continue Reading

2016 június 5-én lesznek a helyhatósági választások

Június 5-én lesznek a helyhatósági választások. A tegnap elfogadott kormányhatározat szerint a választási kampány május 7-e és június 4-e között tart. A pártoknak, pártszövetségeknek és a kisebbségeket képviselő szervezeteknek április 6-ig kell véglegesíteniük a választási jeleket, és eljuttatniuk azokat a Központi Választási Irodához. A választásokon részt vevő szövetségeket legkésőbb április 20-ig kell bejegyezni, a jelöléseket pedig április 26-ig, vagyis 40 nappal a szavazás előtt kell benyújtani. (tovább…)

Continue Reading
object(WP_Query)#3463 (54) { ["query"]=> array(6) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> string(2) "12" ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(460904) [1]=> int(460902) [2]=> int(460900) [3]=> int(460898) [4]=> int(460896) } ["paged"]=> int(2950) ["post_status"]=> string(7) "publish" } ["query_vars"]=> array(66) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> int(12) ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(460896) [1]=> int(460898) [2]=> int(460900) [3]=> int(460902) [4]=> int(460904) } ["paged"]=> int(2950) ["post_status"]=> string(7) "publish" ["error"]=> string(0) "" ["m"]=> string(0) "" ["p"]=> int(0) ["post_parent"]=> string(0) "" ["subpost"]=> string(0) "" ["subpost_id"]=> string(0) "" ["attachment"]=> string(0) "" ["attachment_id"]=> int(0) ["name"]=> string(0) "" ["pagename"]=> string(0) "" ["page_id"]=> int(0) ["second"]=> string(0) "" ["minute"]=> string(0) "" ["hour"]=> string(0) "" ["day"]=> int(0) ["monthnum"]=> int(0) ["year"]=> int(0) ["w"]=> int(0) ["category_name"]=> string(0) "" ["tag"]=> string(0) "" ["tag_id"]=> string(0) "" ["author"]=> string(0) "" ["author_name"]=> string(0) "" ["feed"]=> string(0) "" ["tb"]=> string(0) "" ["meta_key"]=> string(0) "" ["meta_value"]=> string(0) "" ["preview"]=> string(0) "" ["s"]=> string(0) "" ["sentence"]=> string(0) "" ["title"]=> string(0) "" ["fields"]=> string(3) "all" ["menu_order"]=> string(0) "" ["embed"]=> string(0) "" ["category__in"]=> array(0) { } ["category__not_in"]=> array(0) { } ["category__and"]=> array(0) { } ["post__in"]=> array(0) { } ["post_name__in"]=> array(0) { } ["tag__in"]=> array(0) { } ["tag__not_in"]=> array(0) { } ["tag__and"]=> array(0) { } ["tag_slug__in"]=> array(0) { } ["tag_slug__and"]=> array(0) { } ["post_parent__in"]=> array(0) { } ["post_parent__not_in"]=> array(0) { } ["author__in"]=> array(0) { } ["author__not_in"]=> array(0) { } ["search_columns"]=> array(0) { } ["suppress_filters"]=> bool(false) ["cache_results"]=> bool(true) ["update_post_term_cache"]=> bool(true) ["update_menu_item_cache"]=> bool(false) ["lazy_load_term_meta"]=> bool(true) ["update_post_meta_cache"]=> bool(true) ["post_type"]=> string(0) "" ["nopaging"]=> bool(false) ["comments_per_page"]=> string(2) "50" ["no_found_rows"]=> bool(false) ["order"]=> string(4) "DESC" } ["tax_query"]=> object(WP_Tax_Query)#3599 (6) { ["queries"]=> array(1) { [0]=> array(5) { ["taxonomy"]=> string(8) "category" ["terms"]=> array(2) { [0]=> int(715) [1]=> int(165) } ["field"]=> string(7) "term_id" ["operator"]=> string(6) "NOT IN" ["include_children"]=> bool(true) } } ["relation"]=> string(3) "AND" ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["queried_terms"]=> array(0) { } ["primary_table"]=> string(9) "rad_posts" ["primary_id_column"]=> string(2) "ID" } ["meta_query"]=> object(WP_Meta_Query)#3601 (9) { ["queries"]=> array(0) { } ["relation"]=> NULL ["meta_table"]=> NULL ["meta_id_column"]=> NULL ["primary_table"]=> NULL ["primary_id_column"]=> NULL ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["clauses":protected]=> array(0) { } ["has_or_relation":protected]=> bool(false) } ["date_query"]=> bool(false) ["request"]=> string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID FROM rad_posts WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (460896,460898,460900,460902,460904) AND ( rad_posts.ID NOT IN ( SELECT object_id FROM rad_term_relationships WHERE term_taxonomy_id IN (175,725) ) ) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish')) GROUP BY rad_posts.ID ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC LIMIT 35388, 12" ["posts"]=> array(12) { [0]=> object(WP_Post)#3462 (24) { ["ID"]=> int(290926) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2017-10-26 15:13:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-10-26 12:13:12" ["post_content"]=> string(710) "Országszerte szünetel a gépkocsikat és vezetői engedélyeket nyilvántartó hivatal tevékenysége a központ számítógép meghibásodása miatt. Florin Catană az igazgatóság vezetője szerint minden mára ütemezett személyt a rendszer kijavítása után újból programoznak. A területi kirendeltségeken felírják az ügyfelek telefonszámát és a rendszer helyreállítását követően értesítik őket mikor mehetnek a hivatalba ? hangsúlyozta a gépkocsikat és vezetői engedélyeket nyilvántartó központi hivatal vezetője. Carmen Dan belügyminiszter szerint várhatóan holnap áll helyre a rendszer, a mai napra tervezett tevékenységet pedig szombaton pótolják be." ["post_title"]=> string(76) "Holnapra ígéria belügyminiszter a nyilvántartó rendszer megjavítását" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "holnapra-igeria-belugyminiszter-a-nyilvantarto-rendszer-megjavitasat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-10-26 15:13:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-10-26 12:13:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=290926" ["menu_order"]=> int(38226) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3593 (24) { ["ID"]=> int(102015) ["post_author"]=> string(3) "205" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-28 15:30:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-28 13:30:52" ["post_content"]=> string(747) "Január 31-én lesz Jávor Pál születésének 114. évfordulója. Szülővárosában, Aradon szombaton és vasárnap is bemutatják ez alkalomból Pozsgai Zsolt Jávor című monodrámáját, mely a két világháború közötti időszak ünnepelt színészének börtönnaplója alapján készült. A Szőke Zoltán által hitelesen életre keltett Jávort a múlt hétvégén, a Magyar Kultúra Napján már láthatták az Aradi Kamaraszínházban. Az előadásról és Jávor Pál aradi gyökereiről szól Pataky Lehel Zsolt összeállítása. [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2016/01/Javor_a_Kamaraszinhazban.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2016/01/Javor_a_Kamaraszinhazban.ogg"][/audio]  " ["post_title"]=> string(46) "Jávor monodráma előadás hétvégén Aradon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "javor-monodrama-eloadas-hetvegen-aradon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-27 14:10:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-27 12:10:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=102015" ["menu_order"]=> int(38227) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3423 (24) { ["ID"]=> int(290906) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2017-10-26 15:12:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-10-26 12:12:09" ["post_content"]=> string(1008) "Az államháztartási hiány nem haladja meg a bruttó hazai termék három százalékát sem az idén, sem jövőre - jelentette ki Mihai Tudose kormányfő szerdán, miután az Eurostat előző napi kimutatásából kiderült, hogy 2017 második negyedévében a román deficit elérte a GDP 4,1 százalékát. A miniszterelnök nem részletezte, hogy milyen eszközökkel akarja az idei 2,97 százalékos GDP-arányos hiánycélt tartani, amikor a deficit az első negyedévben is elérte a 3,6 százalékot. Az uniós országok közül mind az első, mind a második negyedévben Romániában regisztrálták a legmagasabb államháztartási hiányt. Günther Oettinger költségvetési európai biztos ma a parlamenti szakbizottságokkal folytatott beszélgetésen Bukarestben azt mondta, Románia teljesíti a deficit 3 százalék alatt tartásához szükséges feltételeket. A biztos hangsúlyozta, a 2019-es választások előtt szeretné véglegesíteni az új európai költségvetést." ["post_title"]=> string(31) "Magas a költségvetési hiány" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(27) "magas-a-koltsegvetesi-hiany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-10-26 15:12:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-10-26 12:12:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=290906" ["menu_order"]=> int(38228) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3379 (24) { ["ID"]=> int(101965) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-27 13:49:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-27 11:49:31" ["post_content"]=> string(1647) "Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke ? wikipedia.orgMegerősíti a Románia által elért eredményeket az Európai Bizottság tavalyi évre vonatkozó jelentése minden felmért területen. Az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus keretében ma előterjesztett jelentésben hangsúlyozzák, hogy ez az egymást követő harmadik pozitív jelentés, amely az igazságügyi reform és a korrupcióelleni harc időtálló és fenntartható jellegét bizonyítja ? olvasható a kormány közleményében. Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke a jelentés ismertetésekor hangsúlyozta: az ország és a román állampolgárok bebizonyították a korrupcióellenes harc és az igazságszolgáltatás függetlensége iránti elkötelezettségüket. Romániának idén is fokoznia kell erőfeszítéseit a korrupció megelőzése érdekében, hogy a bírók továbbra is megfelelően gyakorolják hatáskörüket. A bel- és igazságügyi együttműködésért felelős biztos hangsúlyozta: továbbra is érvényes több ajánlás, amelyeket a tavalyi jelentés tartalmaz. Ez azt mutatja, hogy a reform nem örvend annak az általános konszenzusnak, amely a időtállósághoz szükséges. Továbbra is támadások érik az igazságszolgáltatás függetlenségét, a parlament megkérdőjelezi a büntetőtörvénykönyvek reformját, és a törvényhozók továbbra is különleges bánásmódban részesítik a honatyákat." ["post_title"]=> string(51) "A kormány elégedett a brüsszeli MCV-jelentéssel" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "a-kormany-elegedett-a-brusszeli-mcv-jelentessel" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-27 14:32:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-27 12:32:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=101965" ["menu_order"]=> int(38229) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3639 (24) { ["ID"]=> int(290886) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2017-10-26 15:11:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-10-26 12:11:20" ["post_content"]=> string(511) "Tizenkét év után november 1-én újraindítja tevékenységét a Szilágy megyei Sarmaságon bezárt szénbánya. A kitermelésnél 2005-ben több mint négyezren dolgoztak, majd a vállalat csődöt mondott. A kezdetben 8000 tonna szenet kitermelő vállalathoz most kizárólag helyi alkalmazottakat vettek fel, akik 2005-ig is a vállalatnál dolgoztak. A felszíni fejtésből származó szenet teljes mértékben Szilágy megyékben használják fel ? jelentette ki Andrei Şpurigan mérnök." ["post_title"]=> string(58) "Csődbe jutott bányát indítanak újra a Szilágyságban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "csodbe-jutott-banyat-inditanak-ujra-a-szilagysagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-10-26 15:11:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-10-26 12:11:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=290886" ["menu_order"]=> int(38230) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3640 (24) { ["ID"]=> int(101855) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-27 13:12:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-27 11:12:43" ["post_content"]=> string(774) "Tovább rontott pozícióján Románia a Transparency International korrupciós világranglistáján. A nemzetközi civil szervezet ma nyilvánosságra hozott jelentése 46 pontot adott a bukaresti hatóságoknak, ami az 58. helyre sorolta Romániát a vizsgált 168 ország között. Magyarország is rontott pozícióján: 51, vagyis három ponttal kevesebbet kapott az egy évvel korábbi eredményénél. Ezzel 50. lett a listán, holtversenyben Szlovákiával, Horvátországgal és Bahreinnel. A lista élén már második éve Dánia áll, amely 91 pontot szerzett a maximálisan elérhető százból. A második Finnország 90, a harmadik Svédország lett 89 ponttal. A lista legvégén sereghajtó Észak-Korea és Szomália csupán nyolc pontot kapott." ["post_title"]=> string(58) "Lefelé csúszott Románia a korrupciós világranglistán" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "lefele-csuszott-romania-a-korrupcios-vilagranglistan" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-27 13:12:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-27 11:12:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=101855" ["menu_order"]=> int(38231) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3641 (24) { ["ID"]=> int(290866) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2017-10-26 15:10:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-10-26 12:10:39" ["post_content"]=> string(830) "Senki nem jelentkezett a Galac megyei utak hóeltakarítására kiírt versenytárgyalásra. A 800 kilométeres úthálózatra vonatkozó hirdetmény június óta szerepel a közbeszerzések honlapján, most viszont újra kell kezdeni az eljárást és legjobb esetben is csak november végén köthető meg a szerződés. Az országutakra már szerződtettek egy céget hóeltakarításra. A megyeszékhelyen sem rózsás a helyzet, a közszállítási vállalat szakszervezetei figyelmeztette, hogy a kiöregedett kevés busz miatt gondok lesznek az első havazáskor. Hargita megye felkészült az utak használhatóvá tételére a téli időszakban ? jelentette ki Jean-Adrian Andrei prefektus. Hozzátette, megkötötték a szerződéseket az országutakra, a megyei utakra pedig folyamatban van a szerződtetés." ["post_title"]=> string(32) "Galacon várják a hóhányókat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(27) "galacon-varjak-a-hohanyokat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-10-26 15:10:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-10-26 12:10:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=290866" ["menu_order"]=> int(38232) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3642 (24) { ["ID"]=> int(101765) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-27 12:34:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-27 10:34:09" ["post_content"]=> string(732) "Elutasította ma az alkotmánybíróság azt az óvást, amelyet 33 szenátor nyújtott be azzal érvelve, hogy ütközik az alaptörvénnyel a dohányzást a zárt nyilvános helyekről is kitiltó törvény. A jogszabály 45 nappal a Hivatalos Közlönyben történő közzététele után lép életbe. A dohányzást szigorító törvény értelmében nem lehet cigarettázni közintézményekben, játszótereken, a szórakozóhelyeken, a bárokban, a kocsmákban és a kávézókban, ahol felszámolják majd az eddig dohányzásra kijelölt helyeket. A tiltás az elektromos cigarettákra is kiterjed. Az új jogszabály előírásainak be nem tartását 5 000-től 15 000 lejig terjedő pénzbírsággal büntetik." ["post_title"]=> string(49) "Alkotmányos a dohányzást szigorító törvény" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "alkotmanyos-a-dohanyzast-szigorito-torveny" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-27 12:34:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-27 10:34:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=101765" ["menu_order"]=> int(38233) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3643 (24) { ["ID"]=> int(290846) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2017-10-26 15:09:33" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-10-26 12:09:33" ["post_content"]=> string(1068) "Az erdélyi magyarság nem mondott le az autonómiaigényéről. A Kolozsvári Nyilatkozat elfogadásának 25. évfordulóján kiadott közleményben Kelemen Hunor az RMDSZ elnöke hangsúlyozza, az erdélyi magyarságnak az elmúlt 25 évben sikerült lefektetnie a belső önrendelkezés néhány fontos pillérét, és a közösség egy pillanatig sem mondott le az autonómiaigényéről, de csakis a román többség támogatásával érheti el a célját. A romániai magyarság belső önrendelkezési igényét először kinyilvánító Kolozsvári Nyilatkozatot az újrakezdés dokumentumának nevezte. Szerinte az erdélyi magyarságnak minden újrakezdés egyaránt kényszer és lehetőség. Az RMDSZ elnöke úgy vélte: a Kolozsvári Nyilatkozat 25 évének, és Románia fennállása 100 évének az a mérlege, hogy minden egyes jogért és intézményért újra és újra meg kell harcolni, ezért mindennél sürgetőbb feladat új alapokra helyezni a többség-kisebbség viszonyt és erre is esélyt teremt a 2018-as román centenárium." ["post_title"]=> string(73) "A román centenárium esély a többség-kisebbség viszony rendezésére" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(65) "a-roman-centenarium-esely-a-tobbseg-kisebbseg-viszony-rendezesere" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-10-26 15:09:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-10-26 12:09:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=290846" ["menu_order"]=> int(38234) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3644 (24) { ["ID"]=> int(290826) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2017-10-26 15:07:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-10-26 12:07:30" ["post_content"]=> string(491) "Tizedik alkalommal szervezték meg az Apáczai Csere János magyar nyelv, irodalom és kultúra nemzetközi tantárgyversenyt Pécsen 55 diák részvételével. A romániai diákok kilenc dobogós helyet szereztek meg ? tájékoztatta híradónkat dr. Nagy Éva, az oktatási minisztérium magyar nyelvi és irodalmi szaktanácsosa. [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/10/NagyEva20171026.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/10/NagyEva20171026.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(80) "Jól szerepeltek a romániai diákok az Apáczai Csere János tantárgyversenyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(74) "jol-szerepeltek-a-romaniai-diakok-az-apaczai-csere-janos-tantargyversenyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-10-27 11:21:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-10-27 08:21:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=290826" ["menu_order"]=> int(38236) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3645 (24) { ["ID"]=> int(101645) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-27 11:06:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-27 09:06:14" ["post_content"]=> string(849) "Június 5-én lesznek a helyhatósági választások. A tegnap elfogadott kormányhatározat szerint a választási kampány május 7-e és június 4-e között tart. A pártoknak, pártszövetségeknek és a kisebbségeket képviselő szervezeteknek április 6-ig kell véglegesíteniük a választási jeleket, és eljuttatniuk azokat a Központi Választási Irodához. A választásokon részt vevő szövetségeket legkésőbb április 20-ig kell bejegyezni, a jelöléseket pedig április 26-ig, vagyis 40 nappal a szavazás előtt kell benyújtani. Azt még mindig nem lehet tudni, hogy a polgármester-választás egy- vagy kétfordulós lesz-e. A Nemzeti Liberális Párt ugyanis a nép ügyvédjéhez fordult a jelenleg érvényben levő ? egyfortdulós polgármester-választásokat előíró - törvény felülbírálatáért." ["post_title"]=> string(57) "2016 június 5-én lesznek a helyhatósági választások" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "2016-junius-5-en-lesznek-a-helyhatosagi-valasztasok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-27 11:06:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-27 09:06:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=101645" ["menu_order"]=> int(38237) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3446 (24) { ["ID"]=> int(290746) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2017-10-26 15:05:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-10-26 12:05:40" ["post_content"]=> string(564) " Veszélyben a Máramaros megyei magyarok egyetlen nyomtatott hírcsatornája, amelyet a megszűnés fenyeget egy nagyobb befektető hiányában. A Bányavidéki Új Szó szerkesztőjét, társtulajdonosát Deák Lászlót kolozsvári kollégánk Papp Levente kérdezte. [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/10/2017-10-26Nagybanya.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/10/2017-10-26Nagybanya.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(58) "Megszűnés fenyegeti az egyetlen nagybányai magyar lapot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "megszunes-fenyegeti-az-egyetlen-nagybanyai-magyar-lapot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-10-26 15:05:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-10-26 12:05:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=290746" ["menu_order"]=> int(38238) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3462 (24) { ["ID"]=> int(290926) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2017-10-26 15:13:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-10-26 12:13:12" ["post_content"]=> string(710) "Országszerte szünetel a gépkocsikat és vezetői engedélyeket nyilvántartó hivatal tevékenysége a központ számítógép meghibásodása miatt. Florin Catană az igazgatóság vezetője szerint minden mára ütemezett személyt a rendszer kijavítása után újból programoznak. A területi kirendeltségeken felírják az ügyfelek telefonszámát és a rendszer helyreállítását követően értesítik őket mikor mehetnek a hivatalba ? hangsúlyozta a gépkocsikat és vezetői engedélyeket nyilvántartó központi hivatal vezetője. Carmen Dan belügyminiszter szerint várhatóan holnap áll helyre a rendszer, a mai napra tervezett tevékenységet pedig szombaton pótolják be." ["post_title"]=> string(76) "Holnapra ígéria belügyminiszter a nyilvántartó rendszer megjavítását" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "holnapra-igeria-belugyminiszter-a-nyilvantarto-rendszer-megjavitasat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-10-26 15:13:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-10-26 12:13:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=290926" ["menu_order"]=> int(38226) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(37976) ["max_num_pages"]=> int(3165) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "91d8bfd0e93f0ffd03191ec0862687e1" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:968cd8e0cfe2e91647ecbf512884559a" }