A kormány új rendelettervezetet készít elő, amely 110 lej/MWh‑ra csökkentené a termelői árplafont, így a lakossági fogyasztók számlái körülbelül 1…
Continue Reading

A román közszolgálati rádió 2026. március 2. és április 2. között országos tudatosító kampányt bonyolít Maradj biztonságban a neten címmel. A kezdeményezés célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a gyermekek és serdülők felelőtlen internethasználatának valós veszélyeire: az online kihívásokra, a like-függőségre, a káros tartalmakra, az online zaklatásra, a manipulációra és a valós kapcsolatok háttérbe szorulására. A kampány egyik fontos üzenete: a gyerekeknek nemcsak szabályokra, hanem magyarázatra és párbeszédre van szükségük. Az egészséges online jelenlét. A Román Rádió célja, hogy felelős közszolgálati szereplőként segítse a családokat és az iskolákat abban, hogy a digitális tér biztonságosabb legyen a fiatal generációk számára.
A mai műsor vendége BBTE kommunikáció és közkapcsolatok szakának oktatóját, Benedek István közösségimédia-szakértő – akit Rácz Éva kérdezett arról, hogyan is maradhatnak a fiatalok de talán az idősebbek is “biztonságban a neten” - tartsanak velünk!
Műsorunk következő részében azt vizsgáljuk meg az utóbbi két évben végzett magyarországi illetve nemzetközi kutatások eredményein keresztül, hogy melyek azok a veszélyek amelyeknek a fiatalkorúak ki vannak téve az online térben – milyen természetűek ezek a veszélyek, hogyan ismerhetjük fel őket – mit tehetünk a gyakorlatban?
Az internet nem az ellenség. De a vakon használt internet igen. A cél nem az, hogy a gyerekek ne legyenek online — hanem hogy biztonságban legyenek ott. Ehhez nem elég az államra vagy az iskolára várni. Szükség van a szülőkre. És magára a kamaszra is.
Felhasznált felmérések:
*Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság: Digital Parenting Magyar gyerekek, képernyőidő, cyberbullying, 2025
*Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány: InternetMOST Magyar kamaszok motivációi, biztonságérzet 2024–25
*WHO/HBSC: Problémás közösségimédia-használat
*Európai Parlament : Eurobarometer EU-s fiatalok médiafogyasztása, 2025
*Saferinternet.at : Platformhasználat, 11–17 évesek, 2025
#staisigurpenet, #maradjbiztonsagbananeten

Kuba megtiltotta az Egyesült Államok havannai nagykövetségének, hogy dízelt importáljon a képviselet áramfejlesztő generátoraihoz – írja a Washington Post. A kubai külügyminisztérium diplomáciai jegyzékben utasította el az amerikai kérelmet, „szégyentelennek” nevezve azt, hogy a nagykövetség olyan ellátást igényel, amely a lakosság számára nem elérhető az ország súlyos energiaválsága közepette.
Washington az elmúlt hónapokban jelentősen korlátozta Kuba olajellátását, többek között vámfenyegetésekkel és a venezuelai import visszaszorításával, miközben a szigetország villamosenergia‑termelése nagymértékben függ az olajtól.
" ["post_title"]=> string(84) "Kuba megtiltotta az Egyesült Államok havannai nagykövetségének a dízelimportot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(78) "kuba-megtiltotta-az-egyesult-allamok-havannai-nagykovetsegenek-a-dizelimportot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-21 11:29:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-21 09:29:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=461132" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3596 (24) { ["ID"]=> int(461133) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-21 11:28:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-21 09:28:45" ["post_content"]=> string(1203) "Olaszországban március 23-án és 24-én tartanak népszavazást az igazságügyi reformról, amely alapjaiban írja át az olasz igazságszolgáltatás szervezeti felépítését. A reform központi elemei alkotmányos szintű változtatások, legfontosabb része a bírói és az ügyészi karrier szétválasztása. Ennek célja, hogy csökkentse az igazságszolgáltatáson belüli csoportosulások, a politikai érdekcsoportok befolyásolását.
A referendum kérdése erőteljes belpolitikai vitát kavar Olaszországban. A jobboldali párok azzal érvelnek, hogy csak így lehet véget vetni az évtizedek óta tartó bírói önkénynek, az úgynevezett vörös tógák hatalmának. Az ellenzék szerint az új rendszer meggyengíti a bírói függetlenséget és kiszolgáltatottá teszi az ügyészeket a mindenkori hatalomnak.
A voksolás egyfajta bizalmi szavazás a kormányról. Győzelem esetén Giorgia Meloni miniszterelnök megerősödik a jövő évi választások előtt; vereség esetén az ellenzék „vérszemet kap”.
" ["post_title"]=> string(46) "Meloni hazárdjátéka az igazságügyi reform" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "meloni-hazardjateka-az-igazsagugyi-reform" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-21 11:28:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-21 09:28:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=461133" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3566 (24) { ["ID"]=> int(461129) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-21 11:24:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-21 09:24:31" ["post_content"]=> string(1034) "A Wetterstein‑hegységben lebontják a Schneeferner sífelvonót, amely a világ egyik legnagyobb szintkülönbségét hidalta át. A létesítmény tartóoszlopainak stabilitását már nem lehetett biztosítani, mert a gleccser gyors ütemben olvad.
A Bajor Tudományos Akadémia korábban törölte a déli gleccsermaradványokat a hivatalos listáról, és a kutatók szerint a megmaradt négy bajorországi gleccser is súlyos veszteségeket szenvedett: felületük egynegyede eltűnt két év alatt.
Az Európai Unió Copernicus programja szerint az elmúlt három év volt a valaha mért legmelegebb, a gleccserek felülete pedig 2015 óta több mint 40 százalékkal csökkent világszerte.
Az ENSZ pont szombaton tartja a gleccserek világnapját, hogy felhívja a világ figyelmét a megóvásuk fontosságára.
" ["post_title"]=> string(55) "Bezárják Németország utolsó gleccsersípályáját" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "bezarjak-nemetorszag-utolso-gleccsersipalyajat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-21 11:25:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-21 09:25:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=461129" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3598 (24) { ["ID"]=> int(461118) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-21 15:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-21 13:00:00" ["post_content"]=> string(3340) "A román közszolgálati rádió 2026. március 2. és április 2. között országos tudatosító kampányt bonyolít Maradj biztonságban a neten címmel. A kezdeményezés célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a gyermekek és serdülők felelőtlen internethasználatának valós veszélyeire: az online kihívásokra, a like-függőségre, a káros tartalmakra, az online zaklatásra, a manipulációra és a valós kapcsolatok háttérbe szorulására. A kampány egyik fontos üzenete: a gyerekeknek nemcsak szabályokra, hanem magyarázatra és párbeszédre van szükségük. Az egészséges online jelenlét. A Román Rádió célja, hogy felelős közszolgálati szereplőként segítse a családokat és az iskolákat abban, hogy a digitális tér biztonságosabb legyen a fiatal generációk számára.
A mai műsor vendége BBTE kommunikáció és közkapcsolatok szakának oktatóját, Benedek István közösségimédia-szakértő – akit Rácz Éva kérdezett arról, hogyan is maradhatnak a fiatalok de talán az idősebbek is “biztonságban a neten” - tartsanak velünk!
Műsorunk következő részében azt vizsgáljuk meg az utóbbi két évben végzett magyarországi illetve nemzetközi kutatások eredményein keresztül, hogy melyek azok a veszélyek amelyeknek a fiatalkorúak ki vannak téve az online térben – milyen természetűek ezek a veszélyek, hogyan ismerhetjük fel őket – mit tehetünk a gyakorlatban?
Az internet nem az ellenség. De a vakon használt internet igen. A cél nem az, hogy a gyerekek ne legyenek online — hanem hogy biztonságban legyenek ott. Ehhez nem elég az államra vagy az iskolára várni. Szükség van a szülőkre. És magára a kamaszra is.
Felhasznált felmérések:
*Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság: Digital Parenting Magyar gyerekek, képernyőidő, cyberbullying, 2025
*Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány: InternetMOST Magyar kamaszok motivációi, biztonságérzet 2024–25
*WHO/HBSC: Problémás közösségimédia-használat
*Európai Parlament : Eurobarometer EU-s fiatalok médiafogyasztása, 2025
*Saferinternet.at : Platformhasználat, 11–17 évesek, 2025
#staisigurpenet, #maradjbiztonsagbananeten


A kormány új rendelettervezetet készít elő, amely 110 lej/MWh‑ra csökkentené a termelői árplafont, így a lakossági fogyasztók számlái körülbelül 1…
Continue Reading
A Moody’s hitelminősítő képviselőivel találkozott délelőtt a kormányfő. Ilie Bolojan elmondta, az idei költségvetés tervezete 6,2 százalékos hiánycéllal számol.
(tovább…) Continue Reading
Nem fognak csökkenni a katonai nyugdíjak, mint ahogyan a katonák fizetése és egyéb juttatásaik sem – jelentette ki szerda este Radu Miruță védelmi miniszter.
(tovább…) Continue Reading
Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős miniszter kérni fogja az Európai Bizottságtól az uniós helyreállítási mechanizmus keretében Románia által benyújtott harmadik kifizetési kérelem és az ehhez rendelt 231 millió euró kiutalásának újbóli elemzését.
(tovább…) Continue Reading
Románia öt éven belül kezdhet érdemben tárgyalni az euróövezethez való csatlakozás időpontjáról, ha sikerül tartósan 3 százalék alá csökkenteni a költségvetési hiányt – jelentette ki Mugur Isărescu.
(tovább…) Continue Reading
A lakossági földgáz végfelhasználói ára április elseje után nem fogja meghaladni a jelenlegi maximális szintet, mert a kormány egy új, átlátható árszabályozási rendszert vezet be – jelentette ki Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.
(tovább…) Continue Reading
Közzétette a fejlesztési minisztérium a koalíció által jóváhagyott közigazgatási intézkedéscsomag utolsó változatát. Az intézkedések egy karcsúbb, de hatékonyabb központi és helyi közigazgatást eredményeznek – nyilatkozta Cseke Attila fejlesztési miniszter.
(tovább…) Continue Reading
Románia már nemcsak tranzitország a kábítószer-kereskedelemben, hanem fogyasztói piaccá vált – derül ki a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) 2025-ös tevékenységi mérlegét ismertető jelentésből.
(tovább…) Continue Reading
Őrizetbe vette a brit rendőrség Károly király öccsét, Andrew Mountbatten-Windsort. A BBC közlése szerint csütörtök reggel hat jelöletlen rendőrautó érkezett Sandringhamba, ahol Andrew-t közhivatalban elkövetett visszaélés gyanúja miatt vették őrizetbe – írja a The Telepgraph.
(tovább…) Continue Reading
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette: Oroszország és Ukrajna közel áll ahhoz, hogy véglegesítsen egy dokumentumot, amely meghatározza, miként ellenőriznék az esetleges tűzszünet betartását a négy éve tartó háború lezárása érdekében.
(tovább…) Continue Reading
Kirakat tárgyalásoknak nevezte a genfi orosz-ukrán megbeszéléseket öt európai hírszerző szolgálat vezetője.
(tovább…) Continue Reading
A Fehér Ház arra figyelmeztette Iránt, hogy „bölcs döntés” lenne megállapodásra jutni, ugyanis „elkerülendő egy esetleges amerikai katonai beavatkozás”.
(tovább…) Continue ReadingA kormány új rendelettervezetet készít elő, amely 110 lej/MWh‑ra csökkentené a termelői árplafont, így a lakossági fogyasztók számlái körülbelül 1 banival lehetnek alacsonyabbak.
Az E.ON Románia vezetője, Volker Raffel ugyanakkor arra figyelmeztetett: a piac teljesen kiszámíthatatlan, mert a szabályozások az utolsó pillanatban változnak, és a szolgáltatók sem tudnak előre tervezni. A jelenlegi rendszer hosszú távon fenntarthatatlan, és a támogatásoknak csak a sérülékeny fogyasztókra kellene vonatkozniuk – mondta a szakember a Hotnewsnak adott interjúban.
Azt is hozzátette: Európa egyre inkább az amerikai cseppfolyósított gáztól függ, és nagyrészt ez az oka annak, hogy a gázárak már nem feltétlenül alacsonyabbak nyáron, mint télen.
" ["post_title"]=> string(70) "Áprilistól valamelyest csökkenhetnek a villany‑ és gázszámlák" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "aprilistol-valamelyest-csokkenhetnek-a-villany-es-gazszamlak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-21 09:09:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-21 07:09:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459973" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3599 (24) { ["ID"]=> int(459950) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-19 14:38:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-19 12:38:00" ["post_content"]=> string(701) "A Moody’s hitelminősítő képviselőivel találkozott délelőtt a kormányfő. Ilie Bolojan elmondta, az idei költségvetés tervezete 6,2 százalékos hiánycéllal számol.
Ez azért elérhető, mert magas maradhat a beruházások szintje a renziliencia programból származó összegeknek köszönhetően - tette hozzá a kormányfő. Ismertette továbbá a közkiadások ellenőrzését célzó kormányzati intézkedéseket, hozzátéve, hogy a hatóságok idén a gazdaság megszilárdítására és növekedésére összpontosítanak.
" ["post_title"]=> string(45) "A hitelminősítővel tárgyalt a kormányfő" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "a-hitelminositovel-targyalt-a-kormanyfo" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-19 14:38:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-19 12:38:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459950" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3567 (24) { ["ID"]=> int(459948) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-19 14:36:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-19 12:36:51" ["post_content"]=> string(1137) "Nem fognak csökkenni a katonai nyugdíjak, mint ahogyan a katonák fizetése és egyéb juttatásaik sem - jelentette ki szerda este Radu Miruță védelmi miniszter.
A tárcavezető egy Facebook-bejegyzésben írt erről, miután szerdán az alkotmánybíróság alkotmányosnak ítélte a bírói és ügyészi különnyugdíjak csökkentését előíró törvénytervezetet. Radu Miruță szerint a katonai nyugdíjkorhatár növelése sem indokolt. A tárcavezető hozzátette, a védelmi minisztérium is mérsékelni fogja a kiadásait, a humán erőforrást azonban nem fogják érinteni ezek az intézkedések. Az Alkotmánybíróság döntését követően Ilie Bolojan miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy a bírói és ügyészi különnyugdíjak reformja az első lépés az emberek állam iránti bizalmát gyengítő méltánytalanságok felszámolása felé, és hogy márciusban előterjesztenek egy újabb törvénytervezetet, amellyel folytatják a korrekciókat.
" ["post_title"]=> string(51) "Nem emelik a nyugdíjkorhatárt és a juttatásokat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "nem-emelik-a-nyugdijkorhatart-es-a-juttatasokat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-19 14:36:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-19 12:36:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459948" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3322 (24) { ["ID"]=> int(459946) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-19 14:35:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-19 12:35:42" ["post_content"]=> string(750) "Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős miniszter kérni fogja az Európai Bizottságtól az uniós helyreállítási mechanizmus keretében Románia által benyújtott harmadik kifizetési kérelem és az ehhez rendelt 231 millió euró kiutalásának újbóli elemzését.
Facebook-bejegyzésében a tárcavezető a méltányos és fenntartható nyugdíjrendszer szempontjából fontos mérföldkőnek nevezte az Alkotmánybíróság döntését, amellyel alkotmányosnak nyilvánította a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet.
" ["post_title"]=> string(48) "Megpróbálják megszerezni a 231 millió eurót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "megprobaljak-megszerezni-a-231-millio-eurot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-19 14:35:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-19 12:35:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459946" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3535 (24) { ["ID"]=> int(459944) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-19 14:34:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-19 12:34:28" ["post_content"]=> string(924) "Románia öt éven belül kezdhet érdemben tárgyalni az euróövezethez való csatlakozás időpontjáról, ha sikerül tartósan 3 százalék alá csökkenteni a költségvetési hiányt - jelentette ki Mugur Isărescu.
A Nemzeti Bank kormányzója megjegyezte: a deficit és az infláció is magas marad, ezért a makrogazdasági egyensúly helyreállítása nélkül nem lehet céldátumot kitűzni az euró bevezetésére. Isărescu emlékeztetett, hogy a jegybank korábban aktívan készült az euró bevezetésére. A folyamat azonban a 2018 utáni válságok miatt háttérbe szorult, de a jegybank továbbra is támogatja Románia euróövezeti csatlakozását, de csak reális és fenntartható gazdasági feltételek mellett – hangsúlyozta a kormányzó.
" ["post_title"]=> string(48) "Ismét terítéken az euróövezeti csatlakozás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "ismet-teriteken-az-euroovezeti-csatlakozas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-19 14:34:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-19 12:34:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459944" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3534 (24) { ["ID"]=> int(459942) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-19 14:33:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-19 12:33:14" ["post_content"]=> string(682) "A lakossági földgáz végfelhasználói ára április elseje után nem fogja meghaladni a jelenlegi maximális szintet, mert a kormány egy új, átlátható árszabályozási rendszert vezet be - jelentette ki Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.
A tárcavezető szerint az új rendszer lényege, hogy a teljes ellátási láncban rögzített tarifák lesznek érvényben. Hangsúlyozta, ez nem klasszikus árplafon, hanem olyan szabályozási modell, amely stabilan tartja, sőt később akár csökkentheti is a gáz árát.
" ["post_title"]=> string(31) "Ársapka, de nem hagyományosan" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "arsapka-de-nem-hagyomanyosan" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-19 14:33:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-19 12:33:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459942" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3533 (24) { ["ID"]=> int(459940) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-19 14:32:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-19 12:32:12" ["post_content"]=> string(877) "Közzétette a fejlesztési minisztérium a koalíció által jóváhagyott közigazgatási intézkedéscsomag utolsó változatát. Az intézkedések egy karcsúbb, de hatékonyabb központi és helyi közigazgatást eredményeznek – nyilatkozta Cseke Attila fejlesztési miniszter.
Az önkormányzatok 30%-kal csökkentik a jóváhagyott állások számát, ez a betöltött állások 10%-át jelenti. Idén minden önkormányzat válaszhat a személyi kiadások csökkentése és az állások csökkentése között. Kivételt képez majd a tanügy, az egészségügy, a művelődés, a hadügy és a belügy. Létszámcsökkentés nélkül ezekben a rendszerekben is megtakarításokat ír elő az intézkedéscsomag.
" ["post_title"]=> string(31) "Leépítések, de nem mindenhol" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(27) "leepitesek-de-nem-mindenhol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-19 14:32:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-19 12:32:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459940" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3532 (24) { ["ID"]=> int(459938) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-19 14:31:16" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-19 12:31:16" ["post_content"]=> string(1055) "Románia már nemcsak tranzitország a kábítószer-kereskedelemben, hanem fogyasztói piaccá vált - derül ki a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) 2025-ös tevékenységi mérlegét ismertető jelentésből.
A DIICOT jelentése kitér arra is, hogy a drogterjesztő hálózatok fragmentálódtak, az eddigi hierarchikus felépítésű drogszervezetek mellett számos kisebb helyi hálózat működik, főként a nagy egyetemi központokban. A dokumentum szerint a legszélesebb körben használt drog továbbra is a kannabisz, a 2025-ös adatok alapján azonban a magas kockázatú kábítószerek és különösen az új pszichoaktív szerek használata is egyre elterjedtebb. A jelentés szerint 2025-ben 3102,47 kilogramm különféle típusú kábítószert, 53.820 tablettát, valamint 23,77 liter és 3682 dózis LSD-t foglaltak le a hatóságok Romániában.
" ["post_title"]=> string(37) "Románia már nem csak tranzitország" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "romania-mar-nem-csak-tranzitorszag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-19 14:31:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-19 12:31:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459938" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3530 (24) { ["ID"]=> int(459936) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-19 14:30:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-19 12:30:15" ["post_content"]=> string(749) "Őrizetbe vette a brit rendőrség Károly király öccsét, Andrew Mountbatten-Windsort. A BBC közlése szerint csütörtök reggel hat jelöletlen rendőrautó érkezett Sandringhamba, ahol Andrew-t közhivatalban elkövetett visszaélés gyanúja miatt vették őrizetbe - írja a The Telepgraph.
Korábban a brit rendőrség bejelentette, hogy vizsgálja az Andrew Mountbatten-Windsor elleni az Epstein dossziéval kapcsolatos vádakat, amelyek szerint titkos információkat adott volna át Epsteinnek, amikor Andrew Nagy-Britannia kereskedelmi képviselője volt az Egyesült Államokban.
" ["post_title"]=> string(33) "Őrizetben az egykori brit herceg" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(32) "orizetben-az-egykori-brit-herceg" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-19 14:30:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-19 12:30:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459936" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3524 (24) { ["ID"]=> int(459934) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-19 14:29:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-19 12:29:06" ["post_content"]=> string(827) "Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette: Oroszország és Ukrajna közel áll ahhoz, hogy véglegesítsen egy dokumentumot, amely meghatározza, miként ellenőriznék az esetleges tűzszünet betartását a négy éve tartó háború lezárása érdekében.
A megállapodás az Egyesült Államok közvetítésével tegnap, Genfben tartott béketárgyalásokat követően körvonalazódott. Zelenszkij elmondta: a „politikai” kérdésekben lassabban halad az előrelépés, és elképzelhető, hogy az érintett országok vezetői külön próbálnak majd megállapodásra jutni a legvitatottabb, területi kérdésben - idézi a Reuters az ukrán államfőt..
" ["post_title"]=> string(58) "Haladnak a tárgyalások Oroszország és Ukrajna között" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "haladnak-a-targyalasok-oroszorszag-es-ukrajna-kozott" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-19 14:29:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-19 12:29:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459934" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3523 (24) { ["ID"]=> int(459932) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-19 14:27:08" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-19 12:27:08" ["post_content"]=> string(563) "Kirakat tárgyalásoknak nevezte a genfi orosz-ukrán megbeszéléseket öt európai hírszerző szolgálat vezetője.
A Reutersnek nyilatkozó titkosszolgálati vezetők borúlátóak a tekintetben, hogy még idén sikerül véget vetni Oroszország ukrajnai háborújának. A névtelenséget kérő öt európai hírszerző szolgálat vezetője szerint Oroszország nem akarja gyorsan befejezni a háborút.
" ["post_title"]=> string(33) "Szkeptikusak a titkosszolgálatok" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(32) "szkeptikusak-a-titkosszolgalatok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-19 14:27:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-19 12:27:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459932" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3540 (24) { ["ID"]=> int(459930) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-19 14:25:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-19 12:25:52" ["post_content"]=> string(649) "A Fehér Ház arra figyelmeztette Iránt, hogy „bölcs döntés” lenne megállapodásra jutni, ugyanis „elkerülendő egy esetleges amerikai katonai beavatkozás”.
Donald Trump amerikai elnök szóvivője szerint számos érv és indok szól egy Irán elleni támadás mellett. A Reuters értesülései szerint Teherán írásos javaslatot készül benyújtani az Egyesült Államokkal fennálló patthelyzet rendezésére, miután a két ország képviselői kedden Genfben tárgyaltak.
" ["post_title"]=> string(33) "Elkerülhető Irán megtámadása" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "elkerulheto-iran-megtamadasa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-19 14:25:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-19 12:25:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459930" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3432 (24) { ["ID"]=> int(459973) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-20 09:08:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-20 07:08:32" ["post_content"]=> string(958) "A kormány új rendelettervezetet készít elő, amely 110 lej/MWh‑ra csökkentené a termelői árplafont, így a lakossági fogyasztók számlái körülbelül 1 banival lehetnek alacsonyabbak.
Az E.ON Románia vezetője, Volker Raffel ugyanakkor arra figyelmeztetett: a piac teljesen kiszámíthatatlan, mert a szabályozások az utolsó pillanatban változnak, és a szolgáltatók sem tudnak előre tervezni. A jelenlegi rendszer hosszú távon fenntarthatatlan, és a támogatásoknak csak a sérülékeny fogyasztókra kellene vonatkozniuk – mondta a szakember a Hotnewsnak adott interjúban.
Azt is hozzátette: Európa egyre inkább az amerikai cseppfolyósított gáztól függ, és nagyrészt ez az oka annak, hogy a gázárak már nem feltétlenül alacsonyabbak nyáron, mint télen.
" ["post_title"]=> string(70) "Áprilistól valamelyest csökkenhetnek a villany‑ és gázszámlák" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "aprilistol-valamelyest-csokkenhetnek-a-villany-es-gazszamlak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-21 09:09:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-21 07:09:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459973" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(38036) ["max_num_pages"]=> int(3170) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "b4abff12bfabaee3ef23230a94f120a3" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:648b893ee7113306733e3f920e3fefb2" }