Oroszország nem törekszik Ukrajna kapitulációjára - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon. "Ahhoz ragaszkodunk, hogy Ukrajna elismerje a terepen kialakult realitást" - mondta.
Emlékeztetett rá, hogy Oroszország a konfliktus folyamán többször felajánlotta Ukrajnának a harci cselekmények leállításának és a megállapodásnak a lehetőségét, és Moszkva sohasem vonta kétségbe az ukrán nép jogát a függetlenségre és a szuverenitásra, de Ukrajnát semleges államként kiáltották ki.
Emlékeztetett rá, hogy már 2022-ben kész lett volna találkozni "a kijevi rezsim vezetőjével" (Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel), de akkor Boris Johnson akkori brit kormányfő lebeszélte erről. "Elérték, hogy újabb területek kerültek az ellenőrzésünk alá" - hangoztatta.
Mint fogalmazott, az ukrajnai tragédia azok munkálkodásának eredménye, akik nem hajlandók beletörődni a világban végbemenő globális változásokba.
"Sokszor elmondtam, hogy szerintem az orosz és az ukrán nép valójában egy nép. Ebben az értelemben egész Ukrajna a miénk" - fogalmazott.
Az orosz elnök hangsúlyozta, Ukrajnának az orosz kurszki régió elleni támadása politikai természetű volt, azzal a céllal hajtották végre, hogy Kijev nagyobb támogatást kapjon nyugati támogatóitól.
Azt mondta, hogy Kurszk megyében Ukrajna 76 ezer embert veszített. Kijelentette, hogy Oroszországnak nem célja a határ menti 10-12 kilométeres biztonsági övezet kialakítása során az ukrajnai Szumi város elfoglalása - amelytől az orosz erők a moszkvai katonai tárca szerint mintegy 20 kilométerre vannak -, de ezt a lehetőséget nem lehet kizárni. Putyin szerint azt orosz hadsereg a "különleges hadművelet" minden irányában előrenyomul. Azt mondta, van egy olyan régi szabály, hogy "ahová az orosz katona lába lép, az a miénk".
Arra figyelmeztetett, hogy Ukrajnának az az esetleges döntése, hogy "piszkos bombát" vessen be Oroszország ellen, a "kijevi rezsim" utolsó hibája lenne. Mint mondta, ilyen szándékra nincs bizonyíték, de megjelenhet "a beteg képzeletben".
Hangot adott álláspontjának, miszerint mind Irán, mind Oroszország esetében a fenyegetést alapvetően ugyanazok az erők jelentik, amelyek ellenzik az országok törvényes érdekeinek biztosítását.
"Támogatjuk Iránt törvényes érdekeiért, köztük a békés célú atomenergiáért folytatott küzdelmében. Mindig is ezt az álláspontot képviseltük, és elvi álláspontunk ebben az ügyben és ebben a konfliktusban nem változott" - mondta. Megismételte, hogy Oroszország mind Iránnal, mind Izraellel kapcsolatban áll.
Közlése szerint Donald Trump amerikai elnök megígérte: támogatja Oroszország követelését, hogy biztosítsák a busehri atomerőművet építő orosz alkalmazottak biztonságát. Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója pénteken elmondta, hogy a létesítményben jelenleg 300 orosz állampolgár dolgozik, az összes ottani orosz alkalmazott létszáma mintegy ötszáz.
Putyin kérdésre válaszolva elismerte, hogy aggasztja a világ harmadik világháború felé sodródása.
"Nagyon nagy konfliktuspotenciál van, és ez növekszik. Ez közvetlenül érint bennünket - a konfliktus, amelyet Ukrajnában élünk át. (.) És természetesen nagyon aggaszt bennünket az, ami Irán nukleáris létesítményei körül történik" - mondta.
Putyin hangsúlyozta, hogy a közel-keleti események figyelmet igényelnek és a konfliktus megoldásának keresését, békés eszközökkel és minden irányban.
Kifejezte reményét, hogy az államfők meggyilkolásának lehetősége retorika marad. Felidézte a nemzetközi hírügynökségek vezetőivel megtartott minapi találkozón tett kijelentését arról, hogy Ali Hamenei iráni vallási és politikai vezető esetében nem is kíván erről a lehetőségről beszélni.
Az orosz államfő arról is említést tett, hogy Oroszország képes lenne enyhíteni a közel-keleti válság elmélyülése miatt az olajpiacon várható kínálati sokkot.
"Arra törekszünk, hogy a világ fejlődése kiegyensúlyozott legyen és a legtöbb ország érdekeit szolgálja" - mondta globális kérdésekről szólva.
A változásokat alapvetőnek nevezte, mivel új nagy gazdasági szereplők jelennek meg. Oroszország feladatát abban nevezte meg, hogy biztosítsa ennek a folyamatnak a civilizált jellegét. "A világ nem fejlődhet egyes csoportok, katonai és gazdasági szövetségek javára" - hangoztatta az orosz államfő.
Rámutatott, hogy Oroszország a globális Dél országai és Ázsia felé fordult, de továbbra is nyitott a Nyugattal való együttműködésre. Hangsúlyozta az oszthatatlan biztonság elvének fontosságát.
Elérték az 1300 milliárd eurót az európai gazdaságnak az orosz gázellátás csökkentése miatti veszteségei - jelentette ki Kirill Dmitrijev, az orosz elnöknek a külföldi országokkal való beruházási és gazdasági együttműködésért felelős különmegbízottja a TASZSZ hírügynökségnek pénteken Szentpéterváron nyilatkozva.
"Már 1,3 billió euró, ez az EU veszteségének aktuális mértéke az orosz gázellátás csökkenése miatt" - mondta Dmitrijev, aki egyben az Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) vezérigazgatója is, a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum margóján.
Az Európai Unió 2022 májusában indította el a REPowerEU programot, amelynek célja, hogy 2027-re megszüntesse az orosz gáztól való függőséget. Ugyanakkor az orosz LNG-beszerzések értéke az Európai Unió számára három év alatt csaknem 4,6-szorosára nőtt az árak emelkedése miatt.
2022-ig az orosz gáz az EU teljes gázimportjának 40 százalékát tette ki, 2023-ra részesedése körülbelül 15 százalékra csökkent, azonban 2024-ben ismét növekedni kezdett és elérte a közel 19 százalékot, ami elégedetlenséget váltott ki Brüsszelben.
"
["post_title"]=>
string(81) "Ismét ellentmondásos nyilatkozatokat tett Putyin az ukrán néppel kapcsolatban"
["post_excerpt"]=>
string(223) "Vlagyimir Putyin hol azt mondja, hogy Moszkva sohasem vonta kétségbe az ukrán nép jogát a függetlenségre, hol azt, hogy az orosz és az ukrán nép valójában egy, és ebben az értelemben egész Ukrajna "a miénk"."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(77) "ismet-ellentmondasos-nyilatkozatokat-tett-putyin-az-ukran-neppel-kapcsolatban"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2025-06-21 14:07:08"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2025-06-21 11:07:08"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=451552"
["menu_order"]=>
int(0)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[2]=>
object(WP_Post)#3031 (24) {
["ID"]=>
int(451549)
["post_author"]=>
string(3) "195"
["post_date"]=>
string(19) "2025-06-21 14:00:43"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2025-06-21 11:00:43"
["post_content"]=>
string(3814) "
A Kaja Kallas európai uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselővel, valamint Németország, Nagy-Britannia és Franciaország külügyminiszterével Genfben folytatott egyeztetéseit követően Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter közölte: érdemi tárgyalásokról nem lehet szó addig, amíg Izrael folytatja az országa elleni légicsapásokat.
Az uniós főképviselő hangsúlyozta: nyitva kell hagyni a tárgyalások lehetőségét Iránnal. A francia külügyminiszter szintén azt emelte ki, hogy a felek megállapodtak a tárgyalások folytatásában. Rávilágított egyben, hogy nem lehet tisztán katonai megoldása az iráni nukleáris program jelentette kihívásoknak.
Az Irán ellen június 13-án indított nagyszabású offenzíva legalább két-három évvel vetette vissza a perzsa állam atomprogramját Izrael értékelése szerint – mondta Gideon Szaár izraeli külügyminiszter a Bild című német lapnak adott interjújában.
Rendkívül fontosnak nevezte a tényt, hogy „megsemmisítették” azokat az embereket, akik a nukleáris program részeként irányították és erőltették a fegyverfejlesztést. Hozzátette: Izrael nem áll le addig, amíg nem tesz meg minden lehetőt az iráni atombomba jelentette fenyegetés megszüntetésére.
Az izraeli hadsereg ma újabb légicsapásokat mért egy rakétatároló és kilövő létesítményre az Irán középső részén fekvő Iszfahánban. Iráni újabb rakétatámadásokkal válaszolt, áldozatokról ezúttal nem érkezett jelentés.
Donald Trump amerikai elnök legtöbb két hetet hagyott arra, hogy döntsön egy esetleges katonai beavatkozásról Izrael oldalán.
Európa nem fog tudni sokat segíteni Irán és Izrael háborújának ügyében - jelentette ki Donald Trump újságíróknak nyilatkozva.
"Európa nem fog tudni segíteni ebben" - mondta az amerikai elnök, miután tárgyalóasztalhoz ültek Németország, Nagy-Britannia, Franciaország, valamint Irán vezető diplomatái pénteken Genfben. A megbeszélés, amelyen Kaja Kallas európai uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő is részt, látható eredmény nélkül ért véget, bár a felek hangsúlyozták, hogy nyitottak a további tárgyalásokra.
Trump szóvá tette azt is, hogy Tulsi Gabbard, az amerikai nemzeti hírszerzés igazgatója téved, amikor azt mondja, hogy ne lenne bizonyíték arra, hogy Irán atomfegyvert épít.
Közben az amerikai külügyminisztérium már 25 ezer embernek nyújtott segítséget Izraelben, részben olyanok számára, akik a háborús helyzet miatt szeretnék elhagyni az országot – közölte Tammy Bruce külügyi szóvivő.
Elmondta, hogy a segítségnyújtás részben információ volt, de azt nem részletezte, hogy azok közül, akik felvették a kapcsolatot a külképviselettel, hány amerikai állampolgár volt, aki kifejezetten a térség elhagyásában kért segítséget.
Pénteken hazatért az Egyesült Államokba az a mintegy 1500 amerikai, akit Cipruson keresztül hajóval menekítettek ki Izraelből, miután a légtér lezárása miatt Izraelben rekedtek.
Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget - mondta el az MTI-nek Tamási Zsolt volt igazgató, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum aligazgatója.
A korábban önálló oktatási intézményként megszüntetett katolikus osztályok jelenleg a Bolyai-líceumba betagozódva működnek.
Az aligazgató az újabb önállósodási próbálkozásról kifejtette: az igény jogosságát alátámasztandó korábban a Bolyai-líceum, a Maros megyei tanfelügyelőség és a marosvásárhelyi önkormányzat véleményét is kikérték, szociológiai tanulmány is készült erről, és mindenhonnan pozitív választ kaptak. Mindezzel azt próbálják jobban alátámasztani, hogy reális igény és szükség van az iskolára, és amennyiben megalakul, közösségi igényt teljesít – magyarázta.
Mint részletezte, még mielőtt Bukarestbe kerülne az iskola újraalakításának ügye, a marosvásárhelyi önkormányzat is szavazott a szükségességéről, valamint a megyei tanfelügyelőség is megadta az engedélyt, amely szükséges ahhoz, hogy a kérést be lehessen nyújtani. Ugyanakkor a Bolyai-líceum vezetősége is tudomásul vette, és hozzájárult ahhoz, hogy az egyházi ingatlanban működő katolikus osztályokat is oktató pedagógusai ezen osztályok önállósulása esetén továbbra is órákat tartsanak számukra. "Tehát ezeknek az előkészítő lépéseknek mindegyike megtörtént, hátravan a döntés" - húzta alá Tamási Zsolt.
Hangsúlyozta: az oktatási minisztériumnak meg kell vizsgálnia, hogy az egyház kérése eléggé megalapozott-e, és meghozni a döntést az iskola létrehozásáról.
Az aligazgató az MTI-nek kifejtette: a mostani folyamat teljesen független az iskola bejegyzése érdekében az elmúlt években tett próbálkozásoktól, és a Maros megyei prefektusi hivatal által indított, a katolikus iskola újraalakítását célzó önkormányzati döntések megsemmisítését kérő perek sem befolyásolják. Ezek a perek lezárultak, és ameddig tartottak, nem is lehetett másfajta megoldást kezdeményezni - mondta.
"Jelenleg az iskolával szemben folyó per nincs, mindegyik véget ért. Azt gondolom, sajnos, mert azt reméltük, hogy megnyerve ezeket a pereket visszaállítjuk a régi Rákóczit. Ettől eltekintve ez egy új fejezet, új forgatókönyv, egy teljesen új történet" - fogalmazott Tamási Zsolt.
Arra a kérdésre, hogy az újraalakuló oktatási intézmény a korábbi iskola nevét veszi-e fel vagy más nevet kap, elmondta: első lépésként meg kell alakulnia a felekezeti intézménynek, a névválasztásról azután döntenek.
Kovács Mihály Levente marosvásárhelyi alpolgármester, ügyvivő polgármester egy pénteki sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott: azt remélik, hogy a minisztériumi döntés még a nyáron megszületik, és idén ősztől beindulhat az önálló oktatási intézmény.
A marosvásárhelyi iskola bejegyzési folyamatát azért kellett újraindítani, mert a román legfelsőbb bíróság 2022. május 3-án kimondott jogerős ítéletében érvénytelenítette a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium létrehozását elrendelő miniszteri rendeletet. Az iskola a római katolikus egyház épületében folytatta a működését, de ehhez a Bolyai-gimnázium biztosítja számára a jogi keretet.
A 2014 óta működő iskolát 2018-ban miniszteri rendelettel kellett újra létrehozni, miután korábbi alapításában a korrupcióellenes ügyészség (DNA) törvénytelenséget látott, és vádat emelt Tamási Zsolt iskolaigazgató, valamint Stefan Somesan volt főtanfelügyelő ellen. A bűnvádi eljárást évekre rá beszüntették. Az iskola ellen indított perek az intézmény megszűnéséhez vezettek.
Ezt Klaus Johannis államfő jelentette ki, miután a képviselőház tegnap elutasította a bűnvádi eljárás indítását Victor Ponta kormányfő ellen. A miniszterelnök mentelmi jogának megvonása, illetve a teljes körű ügyészségi vizsgálat megindítása ellen 231 képviselő szavazott, és 120-an támogatták azt. (tovább…)
Büntetőjogi felelősséget vonhat maga után az olyan illegális politikai tüntetések szervezése, amelyek célja a parlament vagy a kormány hatalomgyakorlásának a megakadályozása ? figyelmeztette a Nemzeti Liberális Párt vezetőségét Robert Cazanciuc. (tovább…)
A jogszabály kizárólag a közigazgatási egységek számára teszi lehetővé a saját zászló használatát. A törvény értelmében két közigazgatási egységnek nem lehet ugyanaz a zászlaja, és a kormánynak jóvá kell hagynia az önkormányzatok által javasolt zászlót. (tovább…)
A Legfelső Védelmi Tanács döntését az államfő ismertette. Klaus Johannis elmondta: a testület felkérte a kormányt, hogy a döntésnek megfelelően módosítsa a vonatkozó törvényeket. (tovább…)
A Bihar megyei önkormányzat korrupciós bűncselekményekkel vádolt alelnöke ügyében a nagyváradi táblabíróság jogerős ítéletben elutasította mind a korrupcióellenes ügyészség letartóztatási kérelmét, mind pedig Kiss Sándornak azt a kérelmét, hogy semmilyen kényszerintézkedést ne foganatosítsanak ellene, és helyben hagyta az alapfokon elrendelt hatvannapos bírósági felügyeletet. (tovább…)
A Dan Diaconescu-féle Néppárt volt parlamenti képviselőiből alakult Nemzeti Demokrata Pártot bejegyezték hivatalosan a pártok regiszterébe. Daniel Fenechiu szerint a…
5200 bárány pusztulhatott el egy Romániából Jordániába tartó hajón ? idézi a Transindex a VIER PFOTEN állatvédő szervezet közleményét. Eszerint összesen 13 ezer juhot raktak hajóra, és a 8 napos út során nem adtak élelmet meg vizet az állatoknak. Az exportáló cég a tengerbe dobatta a tetemeket. (tovább…)
Eltörölné a román, bolgár, lengyel és horvát állampolgárok vízumkötelezettségét két amerikai szenátor. A republikánus Mark Kirk és a demokrata Barbara Mikulski erről nyújtott be törvénytervezetet az amerikai kongresszushoz. (tovább…)
Ahmet Davuto?lu miniszterelnök azért mondott le, mert pártja, a kormányzó Igazság és Fejlődés Párt elvesztette abszolút többségét a vasárnap tartott parlamenti választásokon. Davuto?lu – akinek döntését Recep Tayyip Erdogan államfő elfogadta – hivatalban marad az új kormány megalakulásáig. (tovább…)
Felrobbantotta magát ma reggel egy merénylő az egyik ősi karnaki templomnál Egyiptomban, Luxorban. A környék turistaparadicsom, évente több millió vendég fordul itt meg. Sérültekről egyelőre nincs hír. (tovább…)
object(WP_Query)#3025 (54) {
["query"]=>
array(6) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
string(2) "12"
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(451543)
[1]=>
int(451449)
[2]=>
int(451552)
[3]=>
int(451549)
[4]=>
int(451546)
}
["paged"]=>
int(2896)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
}
["query_vars"]=>
array(66) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
int(12)
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(451449)
[1]=>
int(451543)
[2]=>
int(451546)
[3]=>
int(451549)
[4]=>
int(451552)
}
["paged"]=>
int(2896)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["error"]=>
string(0) ""
["m"]=>
string(0) ""
["p"]=>
int(0)
["post_parent"]=>
string(0) ""
["subpost"]=>
string(0) ""
["subpost_id"]=>
string(0) ""
["attachment"]=>
string(0) ""
["attachment_id"]=>
int(0)
["name"]=>
string(0) ""
["pagename"]=>
string(0) ""
["page_id"]=>
int(0)
["second"]=>
string(0) ""
["minute"]=>
string(0) ""
["hour"]=>
string(0) ""
["day"]=>
int(0)
["monthnum"]=>
int(0)
["year"]=>
int(0)
["w"]=>
int(0)
["category_name"]=>
string(0) ""
["tag"]=>
string(0) ""
["tag_id"]=>
string(0) ""
["author"]=>
string(0) ""
["author_name"]=>
string(0) ""
["feed"]=>
string(0) ""
["tb"]=>
string(0) ""
["meta_key"]=>
string(0) ""
["meta_value"]=>
string(0) ""
["preview"]=>
string(0) ""
["s"]=>
string(0) ""
["sentence"]=>
string(0) ""
["title"]=>
string(0) ""
["fields"]=>
string(3) "all"
["menu_order"]=>
string(0) ""
["embed"]=>
string(0) ""
["category__in"]=>
array(0) {
}
["category__not_in"]=>
array(0) {
}
["category__and"]=>
array(0) {
}
["post__in"]=>
array(0) {
}
["post_name__in"]=>
array(0) {
}
["tag__in"]=>
array(0) {
}
["tag__not_in"]=>
array(0) {
}
["tag__and"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__in"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__and"]=>
array(0) {
}
["post_parent__in"]=>
array(0) {
}
["post_parent__not_in"]=>
array(0) {
}
["author__in"]=>
array(0) {
}
["author__not_in"]=>
array(0) {
}
["search_columns"]=>
array(0) {
}
["suppress_filters"]=>
bool(false)
["cache_results"]=>
bool(true)
["update_post_term_cache"]=>
bool(true)
["update_menu_item_cache"]=>
bool(false)
["lazy_load_term_meta"]=>
bool(true)
["update_post_meta_cache"]=>
bool(true)
["post_type"]=>
string(0) ""
["nopaging"]=>
bool(false)
["comments_per_page"]=>
string(2) "50"
["no_found_rows"]=>
bool(false)
["order"]=>
string(4) "DESC"
}
["tax_query"]=>
object(WP_Tax_Query)#2925 (6) {
["queries"]=>
array(1) {
[0]=>
array(5) {
["taxonomy"]=>
string(8) "category"
["terms"]=>
array(2) {
[0]=>
int(715)
[1]=>
int(165)
}
["field"]=>
string(7) "term_id"
["operator"]=>
string(6) "NOT IN"
["include_children"]=>
bool(true)
}
}
["relation"]=>
string(3) "AND"
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["queried_terms"]=>
array(0) {
}
["primary_table"]=>
string(9) "rad_posts"
["primary_id_column"]=>
string(2) "ID"
}
["meta_query"]=>
object(WP_Meta_Query)#3205 (9) {
["queries"]=>
array(0) {
}
["relation"]=>
NULL
["meta_table"]=>
NULL
["meta_id_column"]=>
NULL
["primary_table"]=>
NULL
["primary_id_column"]=>
NULL
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["clauses":protected]=>
array(0) {
}
["has_or_relation":protected]=>
bool(false)
}
["date_query"]=>
bool(false)
["request"]=>
string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID
FROM rad_posts
WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (451449,451543,451546,451549,451552) AND (
rad_posts.ID NOT IN (
SELECT object_id
FROM rad_term_relationships
WHERE term_taxonomy_id IN (175,725)
)
) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish'))
GROUP BY rad_posts.ID
ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC
LIMIT 34740, 12"
["posts"]=>
array(12) {
[0]=>
object(WP_Post)#3207 (24) {
["ID"]=>
int(28875)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-06-10 13:33:19"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-06-10 10:33:19"
["post_content"]=>
string(1165) "Ezt Klaus Johannis államfő jelentette ki, miután a képviselőház tegnap elutasította a bűnvádi eljárás indítását Victor Ponta kormányfő ellen. A miniszterelnök mentelmi jogának megvonása, illetve a teljes körű ügyészségi vizsgálat megindítása ellen 231 képviselő szavazott, és 120-an támogatták azt.
Az államfő szerint Victor Ponta a legrosszabb megoldást választotta, amikor a miniszterelnöki tisztségéből fakadó befolyását felhasználva, meggyőzte a parlamentet, hogy akadályozza meg az igazságszolgáltatás munkáját. Johannis úgy véli: Ponta ezzel feláldozta az ország érdekét a saját egyéni érdekéért. Szerinte a miniszterelnöknek vagy le kellett volna mondania, vagy meg kellett volna győznie a képviselőházat, hogy járuljon hozzá a vizsgálat folytatásához.
Mint ismert, Victor Ponta már korábban bejelentette, nem tesz eleget Klaus Johannis államfő felszólításának, nem mond le a miniszterelnöki tisztségről.
Victor Ponta kormányőt a korrupcióellenes ügyészség összeférhetetlenséggel vádolja Dan Şova szenátor miniszterré való kinevezése miatt."
["post_title"]=>
string(61) "Június 9-e szomorú nap a román demokrácia történetében"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(54) "junius-9-e-szomoru-nap-a-roman-demokracia-torteneteben"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-06-10 15:05:02"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-06-10 12:05:02"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=28875"
["menu_order"]=>
int(33936)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[1]=>
object(WP_Post)#3206 (24) {
["ID"]=>
int(28855)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-06-10 13:32:23"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-06-10 10:32:23"
["post_content"]=>
string(704) "Büntetőjogi felelősséget vonhat maga után az olyan illegális politikai tüntetések szervezése, amelyek célja a parlament vagy a kormány hatalomgyakorlásának a megakadályozása ? figyelmeztette a Nemzeti Liberális Párt vezetőségét Robert Cazanciuc.
Az igazságügyi miniszter a Szociáldemokrata Párt sajtóirodáján keresztül üzente ezt ? adja hírül a Mediafax, amely szerint a dokumentumon a párt fejléce látható, és Cazanciuc miniszteri minőségében írta alá azt.
Victor Ponta kormányfő korábban azzal fenyegette meg az ellenzéket, hogy bűnvádi eljárást nyújt be a főügyészhez, ha a Nemzeti Liberális Párt utcára szólítja az embereket."
["post_title"]=>
string(40) "Fenyegetőzik az igazságügyi miniszter"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(37) "fenyegetozik-az-igazsagugyi-miniszter"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-06-10 14:57:26"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-06-10 11:57:26"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=28855"
["menu_order"]=>
int(33937)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[2]=>
object(WP_Post)#2933 (24) {
["ID"]=>
int(28835)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-06-10 13:31:38"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-06-10 10:31:38"
["post_content"]=>
string(817) "A jogszabály kizárólag a közigazgatási egységek számára teszi lehetővé a saját zászló használatát. A törvény értelmében két közigazgatási egységnek nem lehet ugyanaz a zászlaja, és a kormánynak jóvá kell hagynia az önkormányzatok által javasolt zászlót.
Míg a román nyelvű sajtó a törvény elfogadását az RMDSZ lobbierejének tulajdonította, és úgy tekintette, hogy a jogszabály a székely zászló kitűzését rendezi, addig a székely lobogót nemzeti jelképpé tevő Székely Nemzeti Tanács úgy értékelte, hogy a közigazgatási egységek zászlainak kitűzését és használatát szabályozó törvényt a székely zászló ellen hozták, és levélben kérte az államfőt, hogy küldje vissza a jogszabályt a parlamentbe újbóli megfontolásra."
["post_title"]=>
string(46) "Kihirdette Klaus Johannis a zászlótörvényt"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(42) "kihirdette-klaus-johannis-a-zaszlotorvenyt"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-06-10 13:31:38"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-06-10 10:31:38"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=28835"
["menu_order"]=>
int(33938)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[3]=>
object(WP_Post)#3213 (24) {
["ID"]=>
int(28815)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-06-10 13:30:35"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-06-10 10:30:35"
["post_content"]=>
string(489) "A Legfelső Védelmi Tanács döntését az államfő ismertette. Klaus Johannis elmondta: a testület felkérte a kormányt, hogy a döntésnek megfelelően módosítsa a vonatkozó törvényeket.
A tanács továbbá arról is döntött, hogy a környezetvédelmi minisztériumnak fel kell térképeznie az erdősíthető romániai területeket, illetve intézkedéscsomagot kell kidolgoznia az erdőkitermelés ellenőrzése és a hazai bútoripar támogatása érdekében."
["post_title"]=>
string(73) "Nemzetbiztonsági kérdés a törvénytelen erdőkitermelés Romániában"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(64) "nemzetbiztonsagi-kerdes-a-torvenytelen-erdokitermeles-romaniaban"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-06-10 14:53:39"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-06-10 11:53:39"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=28815"
["menu_order"]=>
int(33939)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[4]=>
object(WP_Post)#3024 (24) {
["ID"]=>
int(28795)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-06-10 13:29:57"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-06-10 10:29:57"
["post_content"]=>
string(877) "A Bihar megyei önkormányzat korrupciós bűncselekményekkel vádolt alelnöke ügyében a nagyváradi táblabíróság jogerős ítéletben elutasította mind a korrupcióellenes ügyészség letartóztatási kérelmét, mind pedig Kiss Sándornak azt a kérelmét, hogy semmilyen kényszerintézkedést ne foganatosítsanak ellene, és helyben hagyta az alapfokon elrendelt hatvannapos bírósági felügyeletet.
A bíróság egyúttal megtiltotta az RMDSZ Bihar megyei elnöki tisztségét is betöltő Kiss Sándornak, hogy köztisztségeket viseljen, hogy felvegye a kapcsolatot az ügyekben szereplő többi személlyel.
Kiss Sándort csúszópénz elfogadásával, hivatali visszaéléssel és pénzmosással gyanúsítja az ügyészség, amely szerint ő és gyanúsított társai 4,3 millió euró haszonra tettek szert törvénytelen eszközökkel."
["post_title"]=>
string(54) "Bírósági felügyelet alatt védekezhet Kiss Sándor"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(48) "birosagi-felugyelet-alatt-vedekezhet-kiss-sandor"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-06-10 15:03:05"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-06-10 12:03:05"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=28795"
["menu_order"]=>
int(33940)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[5]=>
object(WP_Post)#3190 (24) {
["ID"]=>
int(28775)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-06-10 13:29:10"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-06-10 10:29:10"
["post_content"]=>
string(349) "A Dan Diaconescu-féle Néppárt volt parlamenti képviselőiből alakult Nemzeti Demokrata Pártot bejegyezték hivatalosan a pártok regiszterébe. Daniel Fenechiu szerint a párt parlamenti képviselői sem a Szociáldemokrata Párttal, sem a Nemzeti Liberális Párttal nem lesznek szövetségben, csupán saját tervezeteiket támogatják majd."
["post_title"]=>
string(24) "Új pártot jegyeztek be"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(22) "uj-partot-jegyeztek-be"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-06-10 13:29:10"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-06-10 10:29:10"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=28775"
["menu_order"]=>
int(33941)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[6]=>
object(WP_Post)#3191 (24) {
["ID"]=>
int(28755)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-06-10 13:28:22"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-06-10 10:28:22"
["post_content"]=>
string(1008) "5200 bárány pusztulhatott el egy Romániából Jordániába tartó hajón ? idézi a Transindex a VIER PFOTEN állatvédő szervezet közleményét. Eszerint összesen 13 ezer juhot raktak hajóra, és a 8 napos út során nem adtak élelmet meg vizet az állatoknak. Az exportáló cég a tengerbe dobatta a tetemeket.
Az állatvédő szervezet nyomozása kiderítette, hogy egyes bárányok már a hajóra való felpakolás előtt is betegek voltak, nem volt rajtuk az azonosításhoz kötelező füljelző, amikor még az őket a hajóhoz szállító kamionokban voltak. Gabriel Păun, a VIER PFOTEN nemzetközi kampányfelelőse szerint nem biztos, hogy az állatok éhen haltak, szerinte ez csak a hivatalos verzió, és valószínűleg a kéknyelv betegség pusztította el őket.
Az állatok a Holder Trade nevű vállalat tulajdonában voltak, amely évente több mint 120 ezer juhot és 4000 marhát exportál különböző nyugat-európai, afrikai és közel-keleti célpontokra."
["post_title"]=>
string(41) "Kéknyelv betegség vs. éhenpusztulás"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(34) "keknyelv-betegseg-vs-ehenpusztulas"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-06-10 15:00:34"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-06-10 12:00:34"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=28755"
["menu_order"]=>
int(33942)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[7]=>
object(WP_Post)#3192 (24) {
["ID"]=>
int(28735)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-06-10 13:23:00"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-06-10 10:23:00"
["post_content"]=>
string(341) "Az Európai Unió másfél, az eurozóna 1 százalékos növekedést ért el. Az EU statisztikai hivatala, az Eurostat szerint éves összehasonlításban az unió országai közül Románia és a Cseh Köztársaság gazdasága nőtt a legnagyobb mértékben az idei év első negyedében, mindkét ország GDP-je 4,2 százalékkal bővült."
["post_title"]=>
string(40) "A leggyorsabban nőtt a román gazdaság"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(37) "a-leggyorsabban-nott-a-roman-gazdasag"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-06-10 13:23:00"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-06-10 10:23:00"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=28735"
["menu_order"]=>
int(33943)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[8]=>
object(WP_Post)#3193 (24) {
["ID"]=>
int(28715)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-06-10 13:22:03"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-06-10 10:22:03"
["post_content"]=>
string(448) "A magyar kormány már újsághirdetésekben is kampányol az illegális bevándorlók ellen. A Napi Gazdaság a civilek és ellenzékiek ellenállását is kiváltó óriásplakátok mellett olyan információkat is közölt többek között, miszerint Magyarországon hússzorosára nőtt a bevándorlók száma két év alatt, és az Európai Unió újabb bevándorlókat telepítene az országba, veszélyeztetve ezzel a magyar munkahelyeket."
["post_title"]=>
string(55) "Újsághirdetésekben az illegális bevándorlók ellen"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(49) "ujsaghirdetesekben-az-illegalis-bevandorlok-ellen"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-06-10 15:35:37"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-06-10 12:35:37"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=28715"
["menu_order"]=>
int(33944)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[9]=>
object(WP_Post)#3194 (24) {
["ID"]=>
int(28695)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-06-10 13:20:35"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-06-10 10:20:35"
["post_content"]=>
string(418) "Eltörölné a román, bolgár, lengyel és horvát állampolgárok vízumkötelezettségét két amerikai szenátor. A republikánus Mark Kirk és a demokrata Barbara Mikulski erről nyújtott be törvénytervezetet az amerikai kongresszushoz.
Mark Kirk ugyanakkor azt nyilatkozta: a vízummentességet igénylő országoknak szorosabban együtt kell majd működniük az amerikai titkosszolgálatokkal."
["post_title"]=>
string(47) "Terítéken a vízumkötelezettség eltörlése"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(40) "teriteken-a-vizumkotelezettseg-eltorlese"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-06-10 13:20:35"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-06-10 10:20:35"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=28695"
["menu_order"]=>
int(33945)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[10]=>
object(WP_Post)#3195 (24) {
["ID"]=>
int(28675)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-06-10 13:19:22"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-06-10 10:19:22"
["post_content"]=>
string(677) "Ahmet Davuto?lu miniszterelnök azért mondott le, mert pártja, a kormányzó Igazság és Fejlődés Párt elvesztette abszolút többségét a vasárnap tartott parlamenti választásokon. Davuto?lu - akinek döntését Recep Tayyip Erdogan államfő elfogadta - hivatalban marad az új kormány megalakulásáig.
Hírügynökségek szerint a török kormányfő lemondása a szokásos eljárási rendbe illeszkedő lépés ? írja a hirado.hu. Erdogan várhatóan hivatalosan akkor kéri majd fel Davuto?lut az új kormány megalakítására, amikor a választási hatóságok közzéteszik a voksolás végeredményét. Ez a jövő hét előtt nem várható."
["post_title"]=>
string(31) "Lemondott a török kormányfő"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(27) "lemondott-a-torok-kormanyfo"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-06-10 15:12:05"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-06-10 12:12:05"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=28675"
["menu_order"]=>
int(33946)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[11]=>
object(WP_Post)#3199 (24) {
["ID"]=>
int(28595)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-06-10 13:14:24"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-06-10 10:14:24"
["post_content"]=>
string(366) "Felrobbantotta magát ma reggel egy merénylő az egyik ősi karnaki templomnál Egyiptomban, Luxorban. A környék turistaparadicsom, évente több millió vendég fordul itt meg. Sérültekről egyelőre nincs hír.
Az első értesülések szerint a hatóságok megöltek két másik merénylőt, akik más ókori műemlékeknél akartak robbantani."
["post_title"]=>
string(50) "Robbantottak Egyiptom egyik turistaparadicsomában"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(49) "robbantottak-egyiptom-egyik-turistaparadicsomaban"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-06-10 15:08:11"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-06-10 12:08:11"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=28595"
["menu_order"]=>
int(33947)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
}
["post_count"]=>
int(12)
["current_post"]=>
int(-1)
["before_loop"]=>
bool(false)
["in_the_loop"]=>
bool(false)
["post"]=>
object(WP_Post)#3207 (24) {
["ID"]=>
int(28875)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-06-10 13:33:19"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-06-10 10:33:19"
["post_content"]=>
string(1165) "Ezt Klaus Johannis államfő jelentette ki, miután a képviselőház tegnap elutasította a bűnvádi eljárás indítását Victor Ponta kormányfő ellen. A miniszterelnök mentelmi jogának megvonása, illetve a teljes körű ügyészségi vizsgálat megindítása ellen 231 képviselő szavazott, és 120-an támogatták azt.
Az államfő szerint Victor Ponta a legrosszabb megoldást választotta, amikor a miniszterelnöki tisztségéből fakadó befolyását felhasználva, meggyőzte a parlamentet, hogy akadályozza meg az igazságszolgáltatás munkáját. Johannis úgy véli: Ponta ezzel feláldozta az ország érdekét a saját egyéni érdekéért. Szerinte a miniszterelnöknek vagy le kellett volna mondania, vagy meg kellett volna győznie a képviselőházat, hogy járuljon hozzá a vizsgálat folytatásához.
Mint ismert, Victor Ponta már korábban bejelentette, nem tesz eleget Klaus Johannis államfő felszólításának, nem mond le a miniszterelnöki tisztségről.
Victor Ponta kormányőt a korrupcióellenes ügyészség összeférhetetlenséggel vádolja Dan Şova szenátor miniszterré való kinevezése miatt."
["post_title"]=>
string(61) "Június 9-e szomorú nap a román demokrácia történetében"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(54) "junius-9-e-szomoru-nap-a-roman-demokracia-torteneteben"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-06-10 15:05:02"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-06-10 12:05:02"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=28875"
["menu_order"]=>
int(33936)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
["comment_count"]=>
int(0)
["current_comment"]=>
int(-1)
["found_posts"]=>
int(35290)
["max_num_pages"]=>
int(2941)
["max_num_comment_pages"]=>
int(0)
["is_single"]=>
bool(false)
["is_preview"]=>
bool(false)
["is_page"]=>
bool(false)
["is_archive"]=>
bool(false)
["is_date"]=>
bool(false)
["is_year"]=>
bool(false)
["is_month"]=>
bool(false)
["is_day"]=>
bool(false)
["is_time"]=>
bool(false)
["is_author"]=>
bool(false)
["is_category"]=>
bool(false)
["is_tag"]=>
bool(false)
["is_tax"]=>
bool(false)
["is_search"]=>
bool(false)
["is_feed"]=>
bool(false)
["is_comment_feed"]=>
bool(false)
["is_trackback"]=>
bool(false)
["is_home"]=>
bool(true)
["is_privacy_policy"]=>
bool(false)
["is_404"]=>
bool(false)
["is_embed"]=>
bool(false)
["is_paged"]=>
bool(true)
["is_admin"]=>
bool(false)
["is_attachment"]=>
bool(false)
["is_singular"]=>
bool(false)
["is_robots"]=>
bool(false)
["is_favicon"]=>
bool(false)
["is_posts_page"]=>
bool(false)
["is_post_type_archive"]=>
bool(false)
["query_vars_hash":"WP_Query":private]=>
string(32) "d4603bd7d46162afc8d107fd4f2a16c5"
["query_vars_changed":"WP_Query":private]=>
bool(false)
["thumbnails_cached"]=>
bool(false)
["allow_query_attachment_by_filename":protected]=>
bool(false)
["stopwords":"WP_Query":private]=>
NULL
["compat_fields":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(15) "query_vars_hash"
[1]=>
string(18) "query_vars_changed"
}
["compat_methods":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(16) "init_query_flags"
[1]=>
string(15) "parse_tax_query"
}
["query_cache_key":"WP_Query":private]=>
string(84) "wp_query:1442f10efb44f6254a1654703b8d13ed:0.05961600 17506115300.07557600 1750611530"
}