Késik a Nagyenyed és Marosdécse közötti pályaszakasz átadása

Legjobb esetben is csak húsvét után adják használatba a Szászsebes és Torda közötti autópálya 3-as szakaszát ? közölte a közúti infrastruktúrát kezelő vállalat szóvivője. Alin Şerbănescu bejelentette: kilencven nappal elhalasztották a Nagyenyed és Marosdécse közötti, 8,5 km hosszú autópályaszakasz átadását, ugyanis az általa képviselt vállalat rendellenességeket talált az érdesség, tapadás terén, bizonyos helyeken pedig a burkolat egyenletességével vannak gondok, máshol bitumentöbbletet észleltek, de a hidak kivitelezésében is találtak kivetnivalót. (tovább…)

Continue Reading

Egykori Moszad-tisztek kémkedtek Codru?a Kövesi után

Négy izraeli állampolgár ellen indított vizsgálatot a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség. A vád szerint a gyanúsítottak lejáratási szándékkal kémkedtek Laura Codru?a Kövesi, a korrupcióellenes ügyészség vezetője után.                      Az ügyészégi információkat a DNA főügyésze is megerősítette ma délelőtt. (tovább…)

Continue Reading

Nem lesz Trianon-nap Romániában

A képviselőház jogi bizottsága elutasította tegnap azt a törvénytervezetet, amely június 4-ét ?a magyar elnyomás elleni harc és Trianon napjává? nyilvánította volna Romániában. A jogszabályt a magyarellenességéről ismert Bogdan Diaconu független képviselő nyújtotta be a parlamentbe. Máté András Levente, RMDSZ-es képviselő szerint az elmúlt időszakban egyre jobban felerősödni látszik a nacionalista retorika Romániában, ugyanakkor visszarendeződés észlelhető a kisebbségi jogok területén is. (tovább…)

Continue Reading
object(WP_Query)#3651 (54) { ["query"]=> array(6) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> string(2) "12" ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(462661) [1]=> int(462345) [2]=> int(462652) [3]=> int(462733) [4]=> int(462731) } ["paged"]=> int(2881) ["post_status"]=> string(7) "publish" } ["query_vars"]=> array(66) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> int(12) ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(462345) [1]=> int(462652) [2]=> int(462661) [3]=> int(462731) [4]=> int(462733) } ["paged"]=> int(2881) ["post_status"]=> string(7) "publish" ["error"]=> string(0) "" ["m"]=> string(0) "" ["p"]=> int(0) ["post_parent"]=> string(0) "" ["subpost"]=> string(0) "" ["subpost_id"]=> string(0) "" ["attachment"]=> string(0) "" ["attachment_id"]=> int(0) ["name"]=> string(0) "" ["pagename"]=> string(0) "" ["page_id"]=> int(0) ["second"]=> string(0) "" ["minute"]=> string(0) "" ["hour"]=> string(0) "" ["day"]=> int(0) ["monthnum"]=> int(0) ["year"]=> int(0) ["w"]=> int(0) ["category_name"]=> string(0) "" ["tag"]=> string(0) "" ["tag_id"]=> string(0) "" ["author"]=> string(0) "" ["author_name"]=> string(0) "" ["feed"]=> string(0) "" ["tb"]=> string(0) "" ["meta_key"]=> string(0) "" ["meta_value"]=> string(0) "" ["preview"]=> string(0) "" ["s"]=> string(0) "" ["sentence"]=> string(0) "" ["title"]=> string(0) "" ["fields"]=> string(3) "all" ["menu_order"]=> string(0) "" ["embed"]=> string(0) "" ["category__in"]=> array(0) { } ["category__not_in"]=> array(0) { } ["category__and"]=> array(0) { } ["post__in"]=> array(0) { } ["post_name__in"]=> array(0) { } ["tag__in"]=> array(0) { } ["tag__not_in"]=> array(0) { } ["tag__and"]=> array(0) { } ["tag_slug__in"]=> array(0) { } ["tag_slug__and"]=> array(0) { } ["post_parent__in"]=> array(0) { } ["post_parent__not_in"]=> array(0) { } ["author__in"]=> array(0) { } ["author__not_in"]=> array(0) { } ["search_columns"]=> array(0) { } ["suppress_filters"]=> bool(false) ["cache_results"]=> bool(true) ["update_post_term_cache"]=> bool(true) ["update_menu_item_cache"]=> bool(false) ["lazy_load_term_meta"]=> bool(true) ["update_post_meta_cache"]=> bool(true) ["post_type"]=> string(0) "" ["nopaging"]=> bool(false) ["comments_per_page"]=> string(2) "50" ["no_found_rows"]=> bool(false) ["order"]=> string(4) "DESC" } ["tax_query"]=> object(WP_Tax_Query)#3586 (6) { ["queries"]=> array(1) { [0]=> array(5) { ["taxonomy"]=> string(8) "category" ["terms"]=> array(2) { [0]=> int(715) [1]=> int(165) } ["field"]=> string(7) "term_id" ["operator"]=> string(6) "NOT IN" ["include_children"]=> bool(true) } } ["relation"]=> string(3) "AND" ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["queried_terms"]=> array(0) { } ["primary_table"]=> string(9) "rad_posts" ["primary_id_column"]=> string(2) "ID" } ["meta_query"]=> object(WP_Meta_Query)#3585 (9) { ["queries"]=> array(0) { } ["relation"]=> NULL ["meta_table"]=> NULL ["meta_id_column"]=> NULL ["primary_table"]=> NULL ["primary_id_column"]=> NULL ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["clauses":protected]=> array(0) { } ["has_or_relation":protected]=> bool(false) } ["date_query"]=> bool(false) ["request"]=> string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID FROM rad_posts WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (462345,462652,462661,462731,462733) AND ( rad_posts.ID NOT IN ( SELECT object_id FROM rad_term_relationships WHERE term_taxonomy_id IN (175,725) ) ) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish')) GROUP BY rad_posts.ID ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC LIMIT 34560, 12" ["posts"]=> array(12) { [0]=> object(WP_Post)#3587 (24) { ["ID"]=> int(314466) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2018-01-10 15:48:16" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-01-10 12:48:16" ["post_content"]=> string(1270) "Legjobb esetben is csak húsvét után adják használatba a Szászsebes és Torda közötti autópálya 3-as szakaszát ? közölte a közúti infrastruktúrát kezelő vállalat szóvivője. Alin Şerbănescu bejelentette: kilencven nappal elhalasztották a Nagyenyed és Marosdécse közötti, 8,5 km hosszú autópályaszakasz átadását, ugyanis az általa képviselt vállalat rendellenességeket talált az érdesség, tapadás terén, bizonyos helyeken pedig a burkolat egyenletességével vannak gondok, máshol bitumentöbbletet észleltek, de a hidak kivitelezésében is találtak kivetnivalót. A három rétegből álló aszfaltburkolat sűrűsége és vastagsága sem egyezik azzal, amit a projekt előírt. A szóvivő szerint a kivitelező ugyanígy járt el a Lugos-Déva autópálya 1-es szakaszának építésekor is, és ezen az úton máris megjelentek a repedések. A Szászsebes és Torda közötti autópálya 4-es szakaszánál februárban kezdődik el az átvételt megelőző helyszíni szemle. A tervek szerint az 1-es és 2-es szakaszt is még idén átadják a forgalomnak. A Szászsebest Tordával összekötő, összesen 70 km hosszú autópályát az eredeti tervek szerint 2016 végéig kellett volna megépíteni." ["post_title"]=> string(68) "Késik a Nagyenyed és Marosdécse közötti pályaszakasz átadása" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "kesik-a-nagyenyed-es-marosdecse-kozotti-palyaszakasz-atadasa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-01-10 15:48:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-01-10 12:48:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=314466" ["menu_order"]=> int(36784) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3648 (24) { ["ID"]=> int(125245) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2016-04-06 11:33:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-04-06 09:33:29" ["post_content"]=> string(734) "A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség elemzi a panamai offshore-botrány nyomán nyilvánosságra került információkat és adatokat. Ezt Daniel Horodniceanu, a vádhatóság f?ügyésze jelentette be tegnap. A panamai ügyvédi irodától kiszivárgott - offshore vállalatok adatait tartalmazó - iratok feldolgozásában a Rise Project oknyomozó újságírócsoport vett részt. Eddig 100 romániai személy neve bukkant fel az iratok között, többnyire befolyásos üzletembereké ? közölte tegnap a sajtóval Paul Radu, a Rise Project tagja. Az újságíró hozzátette: a neveket csak fokozatosan hozzák nyilvánosságra, miután feldolgozzák a rendelkezésükre álló adatokat." ["post_title"]=> string(40) "A DIICOT figyelmében a panama-dossziék" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(6) "125245" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-04-06 11:34:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-04-06 09:34:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=125245" ["menu_order"]=> int(36785) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3588 (24) { ["ID"]=> int(315646) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2018-01-13 12:52:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-01-13 09:52:01" ["post_content"]=> string(902) "Ezt a bolgár pénzügyminiszter jelentette be. Vladiszlav Goranov emlékeztetet arra, hogy Bulgária már mintegy két évtizede az euróhoz rögzítette nemzeti valutáját, a levát, szavai szerint az ország erős gazdasági alapokkal rendelkezik, amelyek mindegyike megfelel az euróövezeti tagság feltételeinek. Bulgária államháztartásában többlet van, ellenőrzés alatt áll az infláció és az Európai Unió egyik legkevésbé eladósodottabb országa. Az árfolyamrendszerhez történő csatlakozáshoz az euróövezet valamennyi tagállamának, az Európai Központi Banknak és az Európai Bizottságnak a beleegyezésére van szükség. A Reuters értesülése szerint a bolgár kormány már egyeztet az EKB és az euróövezet tagországival az ERM-2 csatlakozásról, de erről biztosan nem lesz döntés addig, amíg nem áll fel az új német kormány. (MTI)" ["post_title"]=> string(95) "Bulgária júniusig csatlakozhat az euró előszobájának tekintett ERM-2 árfolyamrendszerhez" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(88) "bulgaria-juniusig-csatlakozhat-az-euro-eloszobajanak-tekintett-erm-2-arfolyamrendszerhez" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-01-13 12:52:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-01-13 09:52:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=315646" ["menu_order"]=> int(36786) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3594 (24) { ["ID"]=> int(125225) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2016-04-06 11:24:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-04-06 09:24:45" ["post_content"]=> string(908) "Négy izraeli állampolgár ellen indított vizsgálatot a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség. A vád szerint a gyanúsítottak lejáratási szándékkal kémkedtek Laura Codru?a Kövesi, a korrupcióellenes ügyészség vezetője után.                      Az ügyészégi információkat a DNA főügyésze is megerősítette ma délelőtt. A négy izraeli állampolgár a Black Cube nevű magánnyomozó irodának dolgozott, vélhetően a DNA egyik gyanúsítottjának megrendelésére. A DIICOT szerint a négy személy Laura Codru?a Kövesi elektronikus postafiókját akarta feltörni, hogy hozzáférjenek a főügyész levelezéséhez. A cél az volt, hogy a kémkedéssel megszerzett magánéleti információk felhasználásával kompromittálják Kövesit. A gyanúsítottak között szerepel két volt izraeli titkosszolgálati tiszt is." ["post_title"]=> string(55) "Egykori Moszad-tisztek kémkedtek Codru?a Kövesi után" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "egykori-moszad-tisztek-kemkedtek-codruta-kovesi-utan" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-04-06 11:24:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-04-06 09:24:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=125225" ["menu_order"]=> int(36787) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3579 (24) { ["ID"]=> int(314446) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2018-01-10 15:47:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-01-10 12:47:20" ["post_content"]=> string(511) "Két magyar anyanyelvű személyt - egy kommunikációs szakembert, illetve egy szinkrontolmácsot - alkalmaz a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal január folyamán. Így akarják elkerülni a kínos ?tragumúra-ügy? megismétlődését ? jelentette be Magyary Előd, a marosvásárhelyi RMDSZ önkormányzati frakciójának vezetője tegnap, a Vass Levente képviselővel, a városi RMDSZ elnökével és Kali Istvánnal, a városi RMDSZ ügyvezető elnökével tartott közös sajtótájékoztatóján." ["post_title"]=> string(61) "Magyar szakembereket alkalmaz a marosvásárhelyi városháza" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "magyar-szakembereket-alkalmaz-a-marosvasarhelyi-varoshaza" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-01-10 15:47:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-01-10 12:47:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=314446" ["menu_order"]=> int(36788) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3595 (24) { ["ID"]=> int(125145) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2016-04-06 09:41:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-04-06 07:41:39" ["post_content"]=> string(683) "A képviselőház jogi bizottsága elutasította tegnap azt a törvénytervezetet, amely június 4-ét ?a magyar elnyomás elleni harc és Trianon napjává? nyilvánította volna Romániában. A jogszabályt a magyarellenességéről ismert Bogdan Diaconu független képviselő nyújtotta be a parlamentbe. Máté András Levente, RMDSZ-es képviselő szerint az elmúlt időszakban egyre jobban felerősödni látszik a nacionalista retorika Romániában, ugyanakkor visszarendeződés észlelhető a kisebbségi jogok területén is. A szövetségi politikus elmondta: az RMDSZ legfőbb teendője, hogy megvédje a magyar közösséget, erősítse biztonságérzetét." ["post_title"]=> string(33) "Nem lesz Trianon-nap Romániában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "nem-lesz-trianon-nap-romaniaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-04-06 09:41:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-04-06 07:41:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=125145" ["menu_order"]=> int(36789) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3596 (24) { ["ID"]=> int(315626) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2018-01-13 12:47:13" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-01-13 09:47:13" ["post_content"]=> string(1067) "A macedón mellett az albán is hivatalos nyelvvé vált Macedóniában, a szkopjei parlament ugyanis elfogadta az erről szóló törvényt. A legnagyobb ellenzéki párt, a jobboldali Belső Macedón Forradalmi Szervezet - Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja képviselői szerinta törvény alkotmányellenes, és diszkriminatív a macedón nyelvvel szemben. A törvényt egyébként maga Gjorge Ivanov államfő is ellenzi, így aláírása előtt akár vissza is küldheti a parlamentnek újratárgyalásra. Amennyiben azonban ismét megszavazzák, mindenképp alá kell írnia a jogszabályt. Az új törvény szerint az albán nyelv az ország azon részein is hivatalos használatba kerül a különböző állami szerveknél, ahol az albán kisebbség aránya nem éri el a lakosság egyötödét. A korábbi jogszabály 2001-ben született, azt követően, hogy fegyveres konfliktus alakult ki az albán lázadók és a kormányzati erők között. A 2,1 milliós Macedónia lakosságának mintegy egyharmada albán nemzetiségű." ["post_title"]=> string(45) "Hivatalos nyelv lett az albán Macedóniában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "hivatalos-nyelv-lett-az-alban-macedoniaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-01-13 12:51:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-01-13 09:51:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=315626" ["menu_order"]=> int(36790) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3597 (24) { ["ID"]=> int(125385) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2016-04-06 12:32:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-04-06 10:32:00" ["post_content"]=> string(459) "Monica Ghiurco tévés újságírót jelölte ma a közszolgálati televízió elnök-vezérigazgatói tisztségére az intézmény igazgatótanácsa. A délelőtti szavazáson Ghiurcot a testület hét tagja, ellenjelöltjét, Irina Radut pedig hatan támogatták. Az igazgatótanácsban a TVR alkalmazottait képviselő Monica Ghiurco ellenzi a közszolgálati intézmény csődeljárás alá kerülését. Kinevezéséről jövő héten szavaz a parlament." ["post_title"]=> string(51) "Monica Ghiurco lehet a TVR elnök-vezérigazgatója" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "monica-ghiurco-lehet-a-tvr-elnok-vezerigazgatoja" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-04-06 12:32:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-04-06 10:32:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=125385" ["menu_order"]=> int(36791) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3598 (24) { ["ID"]=> int(314426) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2018-01-10 15:46:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-01-10 12:46:54" ["post_content"]=> string(525) "Román nyelvű magyarellenes falfirkák jelentek meg több csíkszeredai épület falán, közölte mai számában a Csíki Hírlap. A narancssárga festékszóróval írt feliratok obszcén kifejezéssel gyalázzák Magyarországot, és Victor Ponta volt román miniszterelnöktől idézik, hogy ?Székelyföld nem létezik?. Gheorghe Filip, a Hargita megyei rendőrség szóvivője az MTI-nek elmondta: eddig senki nem tett panaszt a falfeliratok miatt a rendőrségen, ennek ellenére megvizsgálják az ügyet." ["post_title"]=> string(41) "Magyarellenes falfirkák Csíkszeredában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "magyarellenes-falfirkak-csikszeredaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-01-10 15:46:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-01-10 12:46:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=314426" ["menu_order"]=> int(36792) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3599 (24) { ["ID"]=> int(125355) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2016-04-06 11:46:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-04-06 09:46:27" ["post_content"]=> string(495) "Szinte kivétel nélkül külföldieket, többnyire marokkói és algériai férfiakat gyanúsítanak a németországi Kölnben szilveszter éjjel nők ellen elkövetett szexuális támadások és rablások elkövetésével. Az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi belügyminisztérium kimutatása szerint a rendőrség március végéig 153 embert gyanúsított meg, köztük 149 nem német állampolgárt. A külföldiek többsége, 103 ember marokkói vagy algériai származású." ["post_title"]=> string(73) "Marokkói és algériai férfiakat gyanúsítanak a kölni zaklatásokkal" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(65) "marokkoi-es-algeriai-ferfiakat-gyanusitanak-a-kolni-zaklatasokkal" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-04-06 11:47:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-04-06 09:47:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=125355" ["menu_order"]=> int(36793) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3600 (24) { ["ID"]=> int(315606) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2018-01-13 12:46:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-01-13 09:46:31" ["post_content"]=> string(929) "Különleges üvegházat épít a Német Űrközpont (DLR) az Antarktiszon, hogy a jövőben a fedélzeten legénységgel a Marsra és a Holdra tartó missziók tesztelését segítse. A magok vetését február elején kezdik meg, március végére már le is arathatják az első salátákat és retkeket - közölte a DLR. A különleges konténerben kialakított üvegház hajón érkezett meg január 3-án az örök jég birodalmába. Lánctalpas hótaposó gépek szállították el az Alfred Wegener Intézethez tartozó Nemayer III-as állomáshoz, ahol egy állványzatra helyezték. Az üvegházban talaj és napfény nélkül fognak zöldséget és gyümölcsöt termeszteni a kutatók. "Polcokat kell kialakítani, a tápoldatokhoz pumpákat szerelünk fel, az optimális világítást speciális LED-ek adják" - mondta Daniel Schubert, az EDEN-ISS nevet kapott kutatási projekt vezetője. (MTI)" ["post_title"]=> string(45) "Különleges üvegház épül az Antarktiszon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "kulonleges-uveghaz-epul-az-antarktiszon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-01-13 12:46:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-01-13 09:46:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=315606" ["menu_order"]=> int(36794) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3601 (24) { ["ID"]=> int(314406) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2018-01-10 15:46:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-01-10 12:46:29" ["post_content"]=> string(465) "Több mint 320 millió lej támogatást adna a gazdáknak a mezőgazdasági minisztérium az elhasznált gázolaj jövedéki adójának csökkentése céljával ? derül ki a szaktárca honlapján található kormányhatározat-tervezetből. A tervezet kidolgozói szerint az intézkedés ösztönözné a mezőgazdasági vállalkozásokat, és előreláthatóságot biztosítana az üzemanyagtermelés és -forgalmazás terén tevékenykedő vállalatok esetében." ["post_title"]=> string(57) "Mezőgazdasági vállalkozásokat ösztönző támogatás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "mezogazdasagi-vallalkozasokat-osztonzo-tamogatas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-01-10 15:46:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-01-10 12:46:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=314406" ["menu_order"]=> int(36796) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3587 (24) { ["ID"]=> int(314466) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2018-01-10 15:48:16" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-01-10 12:48:16" ["post_content"]=> string(1270) "Legjobb esetben is csak húsvét után adják használatba a Szászsebes és Torda közötti autópálya 3-as szakaszát ? közölte a közúti infrastruktúrát kezelő vállalat szóvivője. Alin Şerbănescu bejelentette: kilencven nappal elhalasztották a Nagyenyed és Marosdécse közötti, 8,5 km hosszú autópályaszakasz átadását, ugyanis az általa képviselt vállalat rendellenességeket talált az érdesség, tapadás terén, bizonyos helyeken pedig a burkolat egyenletességével vannak gondok, máshol bitumentöbbletet észleltek, de a hidak kivitelezésében is találtak kivetnivalót. A három rétegből álló aszfaltburkolat sűrűsége és vastagsága sem egyezik azzal, amit a projekt előírt. A szóvivő szerint a kivitelező ugyanígy járt el a Lugos-Déva autópálya 1-es szakaszának építésekor is, és ezen az úton máris megjelentek a repedések. A Szászsebes és Torda közötti autópálya 4-es szakaszánál februárban kezdődik el az átvételt megelőző helyszíni szemle. A tervek szerint az 1-es és 2-es szakaszt is még idén átadják a forgalomnak. A Szászsebest Tordával összekötő, összesen 70 km hosszú autópályát az eredeti tervek szerint 2016 végéig kellett volna megépíteni." ["post_title"]=> string(68) "Késik a Nagyenyed és Marosdécse közötti pályaszakasz átadása" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "kesik-a-nagyenyed-es-marosdecse-kozotti-palyaszakasz-atadasa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-01-10 15:48:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-01-10 12:48:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=314466" ["menu_order"]=> int(36784) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(38443) ["max_num_pages"]=> int(3204) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "5234fcdc4bf6ddca7473d2b6414db44d" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:32e59eb23551995ecd7d7b983d39ac11" }