Élet a szórványban

Négy gyülekezetben szolgál, de a hívek száma összesen nem haladja meg a háromszázat. A hivatását három éve gyakorló Vékony Zsolt az Arad melletti Szentleányfalva és Zimándköz, illetve a Maros-menti Lippa és a hegyaljai Gyorok reformátusainak lelkipásztora. (tovább…)

Continue Reading

A volttól a zserbóig

Szeretettel köszöntöm a kedves hallgatókat. Ma és jövő csütörtökön személynevekből keletkezett köznevekről lesz szó. Valószínűleg jó páran már tudják, hogy ki áll a volt, a szendvics, a begónia, az Újházi-tyúkhúsleves és a zserbó szavak mögött, de az is lehet, hogy jó pár meglepetésben lesz részük.

(tovább…)

Continue Reading

Elhalasztották a 600-as adóbevallási űrlap benyújtási határidejét

Máról április 15-re halasztotta a 600-as adóbevallási űrlap benyújtási határidejét a kormány. Az űrlap kitöltése és benyújtása felháborodást váltott ki az érintett személyek részéről. A január elsejétől életbe lépett Adótörvénykönyv szerint azoknak a magánszemélyeknek kell az űrlapot benyújtaniuk, akiknek a béren kívüli havi jövedelmük meghaladja a minimálbért. (tovább…)

Continue Reading
object(WP_Query)#3453 (54) { ["query"]=> array(6) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> string(2) "12" ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(462620) [1]=> int(462645) [2]=> int(462637) [3]=> int(462635) [4]=> int(462633) } ["paged"]=> int(2845) ["post_status"]=> string(7) "publish" } ["query_vars"]=> array(66) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> int(12) ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(462620) [1]=> int(462633) [2]=> int(462635) [3]=> int(462637) [4]=> int(462645) } ["paged"]=> int(2845) ["post_status"]=> string(7) "publish" ["error"]=> string(0) "" ["m"]=> string(0) "" ["p"]=> int(0) ["post_parent"]=> string(0) "" ["subpost"]=> string(0) "" ["subpost_id"]=> string(0) "" ["attachment"]=> string(0) "" ["attachment_id"]=> int(0) ["name"]=> string(0) "" ["pagename"]=> string(0) "" ["page_id"]=> int(0) ["second"]=> string(0) "" ["minute"]=> string(0) "" ["hour"]=> string(0) "" ["day"]=> int(0) ["monthnum"]=> int(0) ["year"]=> int(0) ["w"]=> int(0) ["category_name"]=> string(0) "" ["tag"]=> string(0) "" ["tag_id"]=> string(0) "" ["author"]=> string(0) "" ["author_name"]=> string(0) "" ["feed"]=> string(0) "" ["tb"]=> string(0) "" ["meta_key"]=> string(0) "" ["meta_value"]=> string(0) "" ["preview"]=> string(0) "" ["s"]=> string(0) "" ["sentence"]=> string(0) "" ["title"]=> string(0) "" ["fields"]=> string(3) "all" ["menu_order"]=> string(0) "" ["embed"]=> string(0) "" ["category__in"]=> array(0) { } ["category__not_in"]=> array(0) { } ["category__and"]=> array(0) { } ["post__in"]=> array(0) { } ["post_name__in"]=> array(0) { } ["tag__in"]=> array(0) { } ["tag__not_in"]=> array(0) { } ["tag__and"]=> array(0) { } ["tag_slug__in"]=> array(0) { } ["tag_slug__and"]=> array(0) { } ["post_parent__in"]=> array(0) { } ["post_parent__not_in"]=> array(0) { } ["author__in"]=> array(0) { } ["author__not_in"]=> array(0) { } ["search_columns"]=> array(0) { } ["suppress_filters"]=> bool(false) ["cache_results"]=> bool(true) ["update_post_term_cache"]=> bool(true) ["update_menu_item_cache"]=> bool(false) ["lazy_load_term_meta"]=> bool(true) ["update_post_meta_cache"]=> bool(true) ["post_type"]=> string(0) "" ["nopaging"]=> bool(false) ["comments_per_page"]=> string(2) "50" ["no_found_rows"]=> bool(false) ["order"]=> string(4) "DESC" } ["tax_query"]=> object(WP_Tax_Query)#3599 (6) { ["queries"]=> array(1) { [0]=> array(5) { ["taxonomy"]=> string(8) "category" ["terms"]=> array(2) { [0]=> int(715) [1]=> int(165) } ["field"]=> string(7) "term_id" ["operator"]=> string(6) "NOT IN" ["include_children"]=> bool(true) } } ["relation"]=> string(3) "AND" ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["queried_terms"]=> array(0) { } ["primary_table"]=> string(9) "rad_posts" ["primary_id_column"]=> string(2) "ID" } ["meta_query"]=> object(WP_Meta_Query)#3437 (9) { ["queries"]=> array(0) { } ["relation"]=> NULL ["meta_table"]=> NULL ["meta_id_column"]=> NULL ["primary_table"]=> NULL ["primary_id_column"]=> NULL ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["clauses":protected]=> array(0) { } ["has_or_relation":protected]=> bool(false) } ["date_query"]=> bool(false) ["request"]=> string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID FROM rad_posts WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (462620,462633,462635,462637,462645) AND ( rad_posts.ID NOT IN ( SELECT object_id FROM rad_term_relationships WHERE term_taxonomy_id IN (175,725) ) ) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish')) GROUP BY rad_posts.ID ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC LIMIT 34128, 12" ["posts"]=> array(12) { [0]=> object(WP_Post)#3601 (24) { ["ID"]=> int(322716) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2018-02-01 16:36:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-02-01 13:36:19" ["post_content"]=> string(457) "Novemberben jelent meg egyidőben románul és magyarul a Curtea Veche kiadónál Székely Ervin Egy asszimiláns feljegyzései című könyve, amelyet január közepén mutatott be a szerző és Darvas Enikő a Petőfi Sándor Művelődési Központban. Ez alkalommal beszélgettem el Székely Ervinnel. [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/02/ERvin-vagott.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/02/ERvin-vagott.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(42) "Egy asszimiláns feljegyzései Bukarestben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "egy-asszimilans-feljegyzesei-bukarestben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-02-01 14:26:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-02-01 11:26:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=322716" ["menu_order"]=> int(36328) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3600 (24) { ["ID"]=> int(129165) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2016-04-16 12:38:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-04-16 10:38:47" ["post_content"]=> string(1176) "

Újabb hatvan napra felügyelet alá helyezte, és eltiltotta hivatala gyakorlásától Antal Árpádot, Sepsiszentgyörgy polgármesterét a korrupcióellenes ügyészség - közölte a vádhatóság szóvivője. Livia Saplacan szerint Antal Árpád kérvényezte, hogy a tisztség gyakorlásától való eltiltást más kényszerintézkedéssel helyettesítsék. Antal Árpád a bíróságon is fellebbezhet eltiltása ellen, amely - ha érvényben marad - megakadályozná azt, hogy újabb polgármesteri mandátumért induljon a június 5-i önkormányzati választásokon Antal Árpádot azzal gyanúsítják, hogy az eredeti rendeltetéstől eltérő célra használt fel az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól felvett hitelt, amelyet közpénzből kell visszafizetni. Az EBRD ugyanakkor az MTI megkeresésére azt közölte, hogy nincs oka azt hinni, hogy a hitelt nem rendeltetésszerűen használták fel. A korrupcióellenes ügyészség szerint Antal Árpád, nem a városnak hitelt nyújtó bankot, hanem a hitelt garantáló román államot károsította meg.

" ["post_title"]=> string(53) "Veszélyben Antal Árpád indulása a választásokon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "veszelyben-antal-arpad-indulasa-a-valasztasokon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-04-16 12:38:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-04-16 10:38:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=129165" ["menu_order"]=> int(36329) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3595 (24) { ["ID"]=> int(322116) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2018-01-30 16:32:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-01-30 13:32:22" ["post_content"]=> string(852) "A ceremóniát követően Klaus Johannis államfő figyelmeztetett: az új kabinet az előző két PSD?ALDE-kormány balasztját is hordoznia kell. Az államelnök éles szavakkal bírálta politikai ellenfeleinek eddigi teljesítményét. ?Nincs említésre érdemes fejlődés az egészségügy és oktatás terén, az infrastruktúra-fejlesztési projektek pedig teljes hiányukkal keltenek feltűnést. Az igazságszolgáltatásban ugyanakkor erőltetik a törvényi keret megváltoztatását figyelmen kívül hagyva az érintettek érveit és a külföldi partnereink figyelmeztetéseit? ? mondta Johannis. Az eskütétel után a Dăncilă-kabinet meg is tartotta első ülését. A sajtónyilvános első néhány percben a miniszterelnök azt ígérte: nagyon igényes lesz minisztereivel a kormányprogram számonkérésében." ["post_title"]=> string(68) "Viorica Dăncilă kormánya letette az esküt a Cotroceni palotában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(63) "viorica-dancila-kormanya-letette-az-eskut-a-cotroceni-palotaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-01-31 11:33:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-01-31 08:33:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=322116" ["menu_order"]=> int(36330) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3607 (24) { ["ID"]=> int(136675) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2016-05-11 12:55:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-05-11 10:55:07" ["post_content"]=> string(409) "Menekültek százai éhségsztrájkolnak tegnap reggel óta a volt athéni reptéren kialakított ideiglenes befogadótáborban. A többségükben afgán állampolgárságú táborlakók a rossz körülmények ellen tiltakoznak. A Katimerini című görög napilap tudósítása szerint a 3500 menekültet és migránst befogadó táborban egyre gyakrabban okoz gondot a vérhas főként a gyerekek körében." ["post_title"]=> string(44) "Éhségsztrájkolnak a menekültek Athénban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "ehsegsztrajkolnak-a-menekultek-athenban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-05-11 12:55:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-05-11 10:55:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=136675" ["menu_order"]=> int(36331) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3438 (24) { ["ID"]=> int(322686) ["post_author"]=> string(3) "205" ["post_date"]=> string(19) "2018-02-01 16:35:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-02-01 13:35:17" ["post_content"]=> string(977) "Négy gyülekezetben szolgál, de a hívek száma összesen nem haladja meg a háromszázat. A hivatását három éve gyakorló Vékony Zsolt az Arad melletti Szentleányfalva és Zimándköz, illetve a Maros-menti Lippa és a hegyaljai Gyorok reformátusainak lelkipásztora. Valamennyi szórványgyülekezetben ugyanannyi a teendő, mint egy-egy nagylétszámú egyházközségben, a szervezéstől az egyházi ingatlanok felújításáig, csak sokkal kevesebb segítő kézre számíthat. Ezeknek a közösségeknek az ereje azonban éppen az egymásrautaltságban rejlik ? véli a lelkész, aki szerint a fizikai és lelki építkezés szorosan összefügg egymással. Vékony Zsolt Arad megyei szórványlelkésszel Pataky Lehel Zsolt beszélgetett. [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/02/Vekony_Zsolt_reformatus_szorvanyelkesz_MR.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/02/Vekony_Zsolt_reformatus_szorvanyelkesz_MR.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(21) "Élet a szórványban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(18) "elet-a-szorvanyban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-02-01 14:23:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-02-01 11:23:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=322686" ["menu_order"]=> int(36332) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3436 (24) { ["ID"]=> int(134885) ["post_author"]=> string(3) "205" ["post_date"]=> string(19) "2016-05-06 13:26:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-05-06 11:26:25" ["post_content"]=> string(769) "Az Aradi Kamaraszínház és a szegedi MASZK Egyesület közös színjátszó kört indított az aradi Csiky Gergely Főgimnázium középiskolásai számára. A KAMASZK-ba nemcsak azokat a diákokat várják, akik érdeklődnek a színművészet iránt, hanem azokat is, akiket érdekel a színház világa, hogy mi történik a kulisszák mögött, hogyan készülnek a díszletek, mi a világosító, az ügyelő vagy a súgó dolga. Közben személyiségismeretet is tanulnak, de szerepeket is gyakorolnak, ami várhatóan év végére érik előadássá. Pataky Lehel Zsolt járt az egyik próbán. [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2016/05/KAMASZK-vagva.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2016/05/KAMASZK-vagva.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(36) "Diákszínjátszókör indult Aradon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "diakszinjatszokor-indult-aradon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-05-06 13:30:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-05-06 11:30:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=134885" ["menu_order"]=> int(36333) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3645 (24) { ["ID"]=> int(322096) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2018-01-30 16:31:33" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-01-30 13:31:33" ["post_content"]=> string(579) "Az Egyesült Államok reméli, hogy az új kormány beiktatásával stabil időszak következik Romániában. Erről Hans Klemm bukaresti nagykövet nyilatkozott, hangsúlyozva, hogy a kiszámíthatóság és a stabilitás rendkívül fontos Románia számára. Arra a kérdésre, hogy mi a véleménye az elmúlt időszak kormányváltásairól, a diplomata azt felelte: "nem egy ideális helyzet". Ugyanakkor elmondta, egyelőre nem alkotott véleményt az új kormányról, nem ismeri a miniszterelnököt és a minisztereket, mert eddig nem találkozott velük." ["post_title"]=> string(51) "Az USA stabilitást remél a Dăncilă-kormánytól" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "az-usa-stabilitast-remel-a-dancila-kormanytol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-01-31 11:32:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-01-31 08:32:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=322096" ["menu_order"]=> int(36334) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3470 (24) { ["ID"]=> int(322586) ["post_author"]=> string(3) "225" ["post_date"]=> string(19) "2018-02-01 16:30:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-02-01 13:30:24" ["post_content"]=> string(3747) "Szeretettel köszöntöm a kedves hallgatókat. Ma és jövő csütörtökön személynevekből keletkezett köznevekről lesz szó. Valószínűleg jó páran már tudják, hogy ki áll a volt, a szendvics, a begónia, az Újházi-tyúkhúsleves és a zserbó szavak mögött, de az is lehet, hogy jó pár meglepetésben lesz részük. [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/02/53Szovegkovacs.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/02/Vekony_Zsolt_reformatus_szorvanyelkesz_MR.ogg"][/audio] Ha azt mondom, hogy volt, bizonyára más is eszükbe jut a van ige múlt idején kívül. Az elektromos feszültség mértékegységéről van szó, amelynek a jelét nagy V betűvel írjuk. Nevét az 1745?1827 között élt Alessandro Volta olasz fizikusról kapta. Az általa előállított Volta-elem feszültsége megközelítőleg 1 V, míg a manapság használt ceruzaelemek névleges feszültsége 1,5 V. Ha már szóba került a volt, a wattot is megemlítem, amely a teljesítmény mértékegysége. A híres skót mérnökről, James Wattról kapta a nevét, aki nagyban hozzájárult a gőzgép fejlesztéséhez. A watt jele a nagy W. A folytatásban két virágnév történetét ismertetem, mégpedig a begóniáét és a dáliáét. A begónia az 1638-ban született Michel Bégon francia amatőr botanikusról kapta a nevét, akinek a botanikai érdeklődését a váltóláz felkutatása vezérelte. Egyébként a Begóniafélék családjába tartozó Begonia nemzetséghez mintegy 1000 faj tartozik. Most már beszélhetek a dáliáról. Maga a megnevezés az őszirózsafélék családjába tartozó virágos évelő növények nemzetségét takarja. Andreas Dahl svéd botanikusról kapta a nevét. Az Észak-Amerikában honos népszerű dísznövényt a spanyolok hozták Mexikóból Európába, és Katalóniából terjedt el Európa-szerte. Itt az ideje, hogy a korgó gyomromra is gondoljak, ezért beszélek egy kicsit a szendvicsről. John Montagu, Sandwich negyedik grófja révén vált ismertté, aki az egyik elmélet szerint szenvedélyes játékosként nem akart felállni az asztaltól, amely mellett kártyázott. Mivel állt szándékában étlen maradni, megkérte a szolgáit, hogy tegyenek neki egy szelet húst két kenyérszelet közé. Egy másik feltételezés szerint a szendvicsnek köszönhetően nem kellett megszakítania az íróasztalánál töltött hosszú órákat. A felsorolásból az Újházi-tyúkhúsleves sem maradhat ki, amely a debreceni születésű, 1841?1915 között élt magyar színészről, jellemkomikusról, a realista színjátszás egyik úttörőjéről, Újházy Edéről kapta a nevét, aki mindenek mellett kiválóan főzött. Krúdy Gyula Újházi levese című novellájából kiderül, hogy a ?tyúkdarabokkal, aprólékokkal, jóféle húsdarabkákkal, tésztával és megfelelő zöldséggel? asztalra tett, és a színész ideái szerint formálódott leves a városligeti Wampetics vendéglőben születhetett meg és vált Újházi-levessé, valamikor 1889?1893 között. A megnevezésben kötőjelet teszünk a nagy kezdőbetűvel írt, i betűre végződő Újházi és a kisbetűs leves közé. Megérkeztem a desszerthez, pontosabban a zserbóhoz, amely valószínűleg ismerős a hallgatóknak. Gerbeaud Emil svájci származású budapesti cukrász, csokoládékészítő mester, csokoládégyáros nevéhez fűződik. Állítólag a Gerbeaud-házban működő Vörösmarty Cukrászda találmánya volt a diós-lekváros, csokimázzal borított klasszikus karácsonyi sütemény, vagyis a zserbószelet. Egyébként Emile Gerbeaud honosította meg Magyarországon a macskanyelvet és a konyakosmeggyet." ["post_title"]=> string(22) "A volttól a zserbóig" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(22) "a-volttol-a-zserboig-2" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-02-01 14:24:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-02-01 11:24:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=322586" ["menu_order"]=> int(36336) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3648 (24) { ["ID"]=> int(129135) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2016-04-16 12:38:18" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-04-16 10:38:18" ["post_content"]=> string(503) "

A fővárosi ítélőtábla első fokon elutasította a Nemzeti Liberális Párt keresetét, amellyel az egyfordulós önkormányzati választásról szóló kormányrendeletet támadták meg. A liberálisok azért kifogásolták az egyfordulós polgármester-választást, mert szerintük nem biztosít megfelelő legitimitást a településvezetőknek. A PNL vezetői közölték, hogy fellebbeznek a legfelső bíróságon.

" ["post_title"]=> string(44) "Nem a Nemzeti Liberális Párt beadványára" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "nem-a-nemzeti-liberalis-part-beadvanyara" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-04-16 12:38:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-04-16 10:38:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=129135" ["menu_order"]=> int(36337) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3474 (24) { ["ID"]=> int(322066) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2018-01-31 11:30:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-01-31 08:30:24" ["post_content"]=> string(665) "Nem párhuzamos állam, hanem párhuzamos érdekek léteznek: azokéi, akik elherdálták az állami költségvetést ? nyilatkozta az Országos Korrupcióellenes Ügyészség vezetője. Laura Codruţa Kövesi az Agerpres hírügynökségnek adott interjúban úgy vélte: az igazságügyi törvények módosításának a célja nem a rendszer megreformálása, hatékonyabbá tétele, hanem az ügyészek alárendelése az igazságügyi miniszternek, a politikumnak. Kövesi bírálta, hogy a tervezetek benyújtása előtt nem készült hatástanulmány , és nincs indoklás arra, hogy miért volna szükség bizonyos előírások módosítására." ["post_title"]=> string(43) "Párhuzamos érdekek vannak Kövesi szerint" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "parhuzamos-erdekek-vannak-kovesi-szerint" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-01-31 11:30:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-01-31 08:30:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=322066" ["menu_order"]=> int(36338) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3468 (24) { ["ID"]=> int(322046) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2018-01-30 16:28:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-01-30 13:28:58" ["post_content"]=> string(752) "Az oktatási-nevelési támogatás összege 22 400 Ft, a hallgatói támogatásé 2 800 Ft. A leadási határidő: március 14-e. Az igénylésekhez kötelező módon mellékelni kell az igénylő szülő érvényes személyazonossági másolatát, a gyermek születési bizonylat vagy személyazonossági másolatát, a tanintézmény igazolását, amely tartalmazza az oktatás nyelvét valamint az igazolatlan órák számát. Amennyiben a szülő családneve nem egyezik a gyermek családnevével, azt külön irattal kell indokolni. Az igénylő szülő az adatlapon több gyermeket is feltüntethet. Adatlapokat az oktatási intézményektől kapnak az igénylők, illetve letölthetőek a www.szulofoldonmagyarul.ro honlapról." ["post_title"]=> string(68) "Holnaptól lehet pályázni a Szülőföldön magyarul támogatásra" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "holnaptol-lehet-palyazni-a-szulofoldon-magyarul-tamogatasra" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-01-31 11:29:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-01-31 08:29:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=322046" ["menu_order"]=> int(36342) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3469 (24) { ["ID"]=> int(322506) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2018-01-31 15:03:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-01-31 12:03:34" ["post_content"]=> string(1091) "Máról április 15-re halasztotta a 600-as adóbevallási űrlap benyújtási határidejét a kormány. Az űrlap kitöltése és benyújtása felháborodást váltott ki az érintett személyek részéről. A január elsejétől életbe lépett Adótörvénykönyv szerint azoknak a magánszemélyeknek kell az űrlapot benyújtaniuk, akiknek a béren kívüli havi jövedelmük meghaladja a minimálbért. Viorica Dăncilă miniszterelnök ma, az új kabinet első ülése elején azt mondta: az elkövetkező hetekben végleges megoldást keresnek majd arra, hogy a juttatásokban részesülő személyeknek egyetlen űrlapot kelljen majd kitölteniük, illetve hogy a befizetés évente egy alkalommal történjen, és nem előzetesen. A kabinet mai ülésének napirendjén szerepel továbbá egy határozattervezet az oktatási munkahelyek, személyzet és bérpótlékok megállapításának keret-szabályzatáról is. A miniszterelnök ugyancsak a mai kormányülés elején közölte, hogy az új kormány tagjai lemondanak a kormányőrség szolgálatairól." ["post_title"]=> string(73) "Elhalasztották a 600-as adóbevallási űrlap benyújtási határidejét" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(65) "elhalasztottak-a-600-as-adobevallasi-urlap-benyujtasi-hataridejet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-01-31 15:03:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-01-31 12:03:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=322506" ["menu_order"]=> int(36344) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3601 (24) { ["ID"]=> int(322716) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2018-02-01 16:36:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-02-01 13:36:19" ["post_content"]=> string(457) "Novemberben jelent meg egyidőben románul és magyarul a Curtea Veche kiadónál Székely Ervin Egy asszimiláns feljegyzései című könyve, amelyet január közepén mutatott be a szerző és Darvas Enikő a Petőfi Sándor Művelődési Központban. Ez alkalommal beszélgettem el Székely Ervinnel. [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/02/ERvin-vagott.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/02/ERvin-vagott.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(42) "Egy asszimiláns feljegyzései Bukarestben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "egy-asszimilans-feljegyzesei-bukarestben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-02-01 14:26:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-02-01 11:26:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=322716" ["menu_order"]=> int(36328) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(38420) ["max_num_pages"]=> int(3202) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "0f70420b321a219b68bce0dad5630413" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:f913b6fe957729cec0695785e183ba20" }