Kizárták ma Romániát az idei Eurovíziós Dalfesztivál versenyből a Román Közszolgálati Televízió tartozásai miatt. való. A köztévé 16 millió svájci…
Continue Reading

A Natura Stúdió mai adásában a négylábú segítőkről hallhatunk Dr. Orbán Réka gyógypedagógustól.
Hallgassa meg a műsort!
Kína 14 ásványi nyersanyagból a világ legnagyobb készleteivel rendelkezik, és 2025-ben 17 kulcsfontosságú ásvány kitermelésében is első helyen állt – közölte
ma a kínai természeti erőforrások minisztériuma.
A legnagyobb készletek közé tartoznak egyebek mellett a ritkaföldfémek, a volfrám, az ón, a molibdén és az antimón, valamint több stratégiai jelentőségű fém, például a gallium, a germánium és az indium. A tárca szerint például a ritkaföldfémek és az antimón esetében Kína a globális termelés több mint felét adja. A bányászati ágazat kibocsátása 2025-ben mintegy 4,8 billió dollárt tett ki, ami a GDP több mint 23 százalékának felel meg.
A feldolgozásban az ország pozíciója még erősebb: a ritkaföldfémek finomításának mintegy 94 százaléka, a mangántermékek 99 százaléka, az alumínium 60 százaléka, az acél 53 százaléka, a réz 47 százaléka Kínához köthető globálisan.
Hét év büntetésre ítélte ma a szöuli bíróság Jun Szogjol volt dél-koreai elnököt, mert nem engedelmeskedett az ellene kiadott letartóztatásai parancsnak azt követően, hogy 2024-ben sikertelenül próbált hadiállapotot kihirdetni. Ugyancsak ma megkezdődött Jun ellen egy másik per is. Abban a vád szerint hatalmával visszaélve igyekezett eltussolni egy tengerészgyalogos halálát, amelyhez a nyomozás szerint egy parancsnoknak volt köze.
Jun Szogjol ellen összesen nyolc ügyben emeltek vádat azt követően, hogy szükségállapotot akart bevezetni az országban.
" ["post_title"]=> string(64) "Hét év büntetésre ítélték ma a volt dél-koreai elnököt" ["post_excerpt"]=> string(128) "Jun Szogjol ellen összesen nyolc ügyben emeltek vádat azt követően, hogy szükségállapotot akart bevezetni az országban." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "het-ev-buntetesre-iteltek-ma-a-volt-del-koreai-elnokot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-04-29 13:00:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-04-29 10:00:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=462635" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3669 (24) { ["ID"]=> int(462633) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-04-29 13:00:02" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-04-29 10:00:02" ["post_content"]=> string(889) "Az Európai Bizottság előzetes megállapítása szerint a Meta közösségi médiaplatformot működtető amerikai vállalat megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló szabályozást (DSA), mivel nem akadályozza meg a 13 év alatti kiskorúak esetében az Instagram és a Facebook használatát - közölte ma az uniós bizottság.
A brüsszeli közlemény szerint a Meta nem korlátozza megfelelően a 13 év alatti kiskorúak hozzáférését az Instagramhoz és a Facebookhoz. Noha a Meta saját felhasználási feltételei 13 évben határozzák meg a közösségi médiaplatformok biztonságos eléréséhez szükséges minimális életkort, a vállalat által a korlátozások érvényesítésére hozott intézkedések nem tűnnek hatékonynak - jegyezték meg.
" ["post_title"]=> string(80) "EB: A Meta megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló szabályozást" ["post_excerpt"]=> string(147) "A brüsszeli közlemény szerint a Meta nem korlátozza megfelelően a 13 év alatti kiskorúak hozzáférését az Instagramhoz és a Facebookhoz." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(70) "eb-a-meta-megsertette-a-digitalis-szolgaltatasokrol-szolo-szabalyozast" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-04-29 13:00:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-04-29 10:00:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=462633" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3630 (24) { ["ID"]=> int(462645) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2026-04-29 14:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-04-29 11:30:00" ["post_content"]=> string(549) "A Natura Stúdió mai adásában a négylábú segítőkről hallhatunk Dr. Orbán Réka gyógypedagógustól.
Hallgassa meg a műsort!
Kizárták ma Romániát az idei Eurovíziós Dalfesztivál versenyből a Román Közszolgálati Televízió tartozásai miatt. való. A köztévé 16 millió svájci…
Continue ReadingA német rendőrség szerint intelligens és valóban célszerű lépés lenne a marihuána legalizálása. (tovább…)
Continue ReadingEzután sárga villogó fényekkel jelzik éjszaka, ha az úttest egy része javítási munkálatok miatt nem használható. Klaus Johannis ugyanis elnöki rendelettel módosította a KRESZ-nek az útjavítások jelzésére vonatkozó szabályait. (tovább…)
Continue ReadingMa koradélutánra várják a Legfelső Bíróság végső ítéletét Liviu Dragnea referendum-ügy néven ismert perében. A Szociáldemokrata Párt elnökét tavaly májusban első fokon egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték az ügyben, de a vádlott és az ügyészek is fellebbeztek az ítélet ellen.
Continue ReadingA Székelyföld többi részével ellentétben, a román többségű Bodzavidéken jóval magasabb volt a választási részvétel. Ennek köszönhetően a Szociáldemokrata Párt…
Continue ReadingLiviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt elnöke azt nyilatkozta vasárnap este a România TV műsorában, hogy a követező két hónapban kidolgozzák…
Continue ReadingLesz egészségügyi biztosításuk azoknak az is, akik még nem adták le a 600-as adóbevallási nyilatkozatot ? jelentette be ma Viorel ?tefan a Bukaresti Értéktőzsdén, ahol a Transgaz vállalat tőzsdén való jegyzésének tizedik évfordulóját ünnepelték. (tovább…)
Continue ReadingTermészetvédelmi övezetté nyilvánították a fővárosi Văcăre?ti-tó területét. (tovább…)
Continue ReadingA párhuzamos hatalmi rendszer vette ostrom alá a jogállamiságot Romániában, írta vasárnap Facebook-bejegyzésében Călin Popescu-Tăriceanu szenátusi elnök. (tovább…)
Continue ReadingA Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetségének képviselői február 12-én, az új tanügyi félév első napján egyeztetnek a tiltakozási akciótervről. A pedagógusok…
Continue ReadingTovább tart immunoglobulin gyógyszerek krízise miután január 20-áig nem kapták meg a betegek a szükséges és megígért gyógyszereiket. (tovább…)
Continue ReadingHatodik állomásán is túl van a Székelyek a Magasban expedíció-sorozat. Az ötletgazda és expedícióvezető sepsiszentgyörgyi Tulit Zsombor öt éve indította…
Continue ReadingA német rendőrség szerint intelligens és valóban célszerű lépés lenne a marihuána legalizálása. A német bűnügyi rendőröket tömörítő érdekvédelmi szervezet, a BDK vezetője, Andre Schulz szerint el kell fogadni, hogy az emberiség történetében mindig is használtak kábítószereket, és sokkal jobb megoldások is vannak a drogpolitikában, mint a tiltás és a fogyasztók megbélyegzése. Az érdekvédelmi szervezet vezetője elmondta, hogy a legalizálás csak a marihuána fogyasztását dekriminalizálná.
Az országban egyébként tavaly márciusban tették legálissá az orvosi marihuánát, és a jogszabályok szerint ezt csak abban az esetben írhatják fel a betegnek, ha a hagyományos terápiák csődöt mondtak. Felmérések szerint a németek többsége egyet ért az orvosi célú kannabisz használatával, de többségük még mindig nem támogatja a teljes legalizálást.
" ["post_title"]=> string(63) "Legalizálni kellene a marihuánát a német rendőrök szerint" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "legalizalni-kellene-a-marihuanat-a-nemet-rendorok-szerint" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-02-06 18:46:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-02-06 15:46:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=323936" ["menu_order"]=> int(36224) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3609 (24) { ["ID"]=> int(136945) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2016-05-12 14:01:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-05-12 12:01:36" ["post_content"]=> string(595) "Ezután sárga villogó fényekkel jelzik éjszaka, ha az úttest egy része javítási munkálatok miatt nem használható. Klaus Johannis ugyanis elnöki rendelettel módosította a KRESZ-nek az útjavítások jelzésére vonatkozó szabályait.
A módosítás értelmében ezután a javítást végző cégnek kell kihelyeznie a lámpákat a közlekedési rendőrség engedélyével. Mostanáig a KRESZ nem szabályozta, hogy útjavítások esetén mely eszközökkel kell figyelmeztetni az autóvezetőket.
" ["post_title"]=> string(22) "Éjszakai útjavítás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(18) "ejszakai-utjavitas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-05-12 14:01:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-05-12 12:01:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=136945" ["menu_order"]=> int(36225) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3621 (24) { ["ID"]=> int(131325) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2016-04-22 11:50:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-04-22 09:50:01" ["post_content"]=> string(971) "Ma koradélutánra várják a Legfelső Bíróság végső ítéletét Liviu Dragnea referendum-ügy néven ismert perében. A Szociáldemokrata Párt elnökét tavaly májusban első fokon egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték az ügyben, de a vádlott és az ügyészek is fellebbeztek az ítélet ellen. Mint ismert, Liviu Dragneát azzal gyanúsítják az ügyészek, hogy a Traian Basescu államfő leváltását célzó 2012-es népszavazáson politikusi befolyását felhasználva csalásra bujtotta fel a választási bizottságok tagjait az érvényességi küszöböt meghaladó részvétel elérése érdekében. A Szociáldemokrata Párt elnöke azt állítja, hogy nem követett el törvénytelenséget, kizárólag legális eszközökkel mozgósított a népszavazáson való részvételre. Az ügynek Dragneán kívül 76 vádlottja van, közülük kettőt, aki beismerő vallomást tett, már elítélt a bíróság." ["post_title"]=> string(41) "Napirenden Dragnea ?referendum-ügy? pere" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(6) "131325" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-04-22 11:50:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-04-22 09:50:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=131325" ["menu_order"]=> int(36227) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3576 (24) { ["ID"]=> int(143365) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2016-06-07 09:47:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-06-07 07:47:55" ["post_content"]=> string(295) "A Székelyföld többi részével ellentétben, a román többségű Bodzavidéken jóval magasabb volt a választási részvétel. Ennek köszönhetően a Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Liberális Párt 3-3 képviselőt küldhet a megyei önkormányzatba. Ez eggyel több, mint jelenleg." ["post_title"]=> string(47) "Jobban teljesítenek a háromszéki románok is" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "jobban-teljesitenek-a-haromszeki-romanok-is" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-06-07 12:38:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-06-07 10:38:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=143365" ["menu_order"]=> int(36229) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3577 (24) { ["ID"]=> int(323766) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2018-02-05 15:33:46" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-02-05 12:33:46" ["post_content"]=> string(589) "Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt elnöke azt nyilatkozta vasárnap este a România TV műsorában, hogy a követező két hónapban kidolgozzák az új nyugdíjtörvényt.A PSD elnöke szerint erre 'kötelező módon szükség van', mert a jelenlegi jogszabály 'félelmetes igazságtalanságokat' tartalmaz. Azt mondta: a törvény kidolgozásába bevonják a nyugdíjasok szervezeteit és más civil szervezeteket is.Hozzátette: az új nyugdíjtörvény nem vezet majd a jelenlegi juttatások csökkenéséhez, viszont alkalmazása 'jelentősen megterheli' a költségvetést." ["post_title"]=> string(29) "Új nyugdíjtörvény is lesz" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(25) "uj-nyugdijtorveny-is-lesz" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-02-05 15:33:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-02-05 12:33:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=323766" ["menu_order"]=> int(36230) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3578 (24) { ["ID"]=> int(323746) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2018-02-05 15:32:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-02-05 12:32:57" ["post_content"]=> string(1198) "Lesz egészségügyi biztosításuk azoknak az is, akik még nem adták le a 600-as adóbevallási nyilatkozatot ? jelentette be ma Viorel ?tefan a Bukaresti Értéktőzsdén, ahol a Transgaz vállalat tőzsdén való jegyzésének tizedik évfordulóját ünnepelték. A miniszterelnök-helyettes sajtóértekezleten elmondta, a kormány egy olyan sürgősségi kormányrendeletet dolgoz ki, amely megoldja azt a helyzetet, amely a 600-as adóügyi nyilatkozat leadási határidejének kitolódásával, illetve azáltal keletkezett, hogy a Viorica Dăncilă vezette kormány azt fontolgatja, összevonnák a 600-as és a 200-as adóbevallási nyilatkozatot. A 600-as űrlap a társadalombiztosítási és az egészségbiztosítási járulékokra vonatkozik, és azoknak a magánszemélyeknek kell kitölteniük, akiknek a nem fizetésből származó bevételük 2017-ben meghaladta a minimálbér tizenkétszeresét. Viorel ?tefan miniszterelnök-helyettes azt is megerősítette, nem büntetik meg azokat, akik március 25-ig nem adják le ezeket a nyilatkozatokat, a leadási határidőt, mint erről korábban is beszámoltunk április 15-ig meghosszabbították." ["post_title"]=> string(49) "Megoldódik az adóbevallási nyilatkozatok ügye" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "megoldodik-az-adobevallasi-nyilatkozatok-ugye" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-02-05 15:32:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-02-05 12:32:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=323746" ["menu_order"]=> int(36232) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3579 (24) { ["ID"]=> int(136925) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2016-05-12 14:01:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-05-12 12:01:01" ["post_content"]=> string(864) "Természetvédelmi övezetté nyilvánították a fővárosi Văcăre?ti-tó területét.
Erről tegnap határozott a kormány. A döntés értelmében a különleges mocsárrá alakult 186 hektárnyi meder egy Herăstrău parknál nagyobb területtel bővíti Bukarest zöldövezeteit.
A jelenlegi mocsár területén az 1700-as években egy kolostor állt, amelyet a 19. század közepén fogházzá alakítottak át. 1986-ban pedig a bukaresti árvízvédelmi rendszer részeként a börtön helyébe egy mesterséges tavat terveztek. A tó azonban egyetlen egyszer volt feltöltve. Területét fokozatosan visszahódította a természet, és a duna-deltai környezetvédelmi területekéhez hasonló növény- és állatvilág alakult ki.
" ["post_title"]=> string(40) "Döntöttek a Văcăre?ti-tó sorsáról" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "dontottek-a-vacaresti-to-sorsarol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-05-12 14:01:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-05-12 12:01:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=136925" ["menu_order"]=> int(36233) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3580 (24) { ["ID"]=> int(323726) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2018-02-05 15:29:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-02-05 12:29:26" ["post_content"]=> string(1053) "A párhuzamos hatalmi rendszer vette ostrom alá a jogállamiságot Romániában, írta vasárnap Facebook-bejegyzésében Călin Popescu-Tăriceanu szenátusi elnök.Tăriceanu szerint még az 1990-es évek elejéhez képest is visszaesés tapasztalható az alapvető jogok tiszteletben tartása terén, és 'az utóbbi időben újabb és újabb bizonyítékai jelentek meg annak, hogy a párhuzamos állam megpróbálja eltéríteni útjáról a demokratizálódási folyamatot.'A szenátus és az ALDE elnöke azt írja, a párhuzamos állam 'kulcsfontosságú választási pillanatokba' próbált meg beavatkozni, például 2014-ben, amikor megfigyelés alatt tartott több politikust, közöttük őt is.A kisebbik kormánypárt elnöke szerint az erőszak-szervezetek vezetői semmiféle demokratikus ellenőrző folyamatnak nem hajlandók alávetni magukat, holott például az Amerikai Egyesült Államokban a legfőbb ügyész mindig megjelenik a kongresszus előtt magyarázatot adni, ahányszor ezt a törvényhozók megkövetelik." ["post_title"]=> string(33) "A demokrácia ellehetetlenítése" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "a-demokracia-ellehetetlenitese" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-02-05 15:29:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-02-05 12:29:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=323726" ["menu_order"]=> int(36234) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3581 (24) { ["ID"]=> int(323706) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2018-02-05 15:27:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-02-05 12:27:54" ["post_content"]=> string(447) "A Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetségének képviselői február 12-én, az új tanügyi félév első napján egyeztetnek a tiltakozási akciótervről. A pedagógusok főként amiatt elégedetlenek, hogy a kormány által múlt év elején előirányzott 23 százalékos béremelésből alig 4 százalék valósult meg. Ugyanakkor adminisztratív és más természetű problémák miatt sem tudják munkájukat megfelelően elvégezni." ["post_title"]=> string(62) "Általános sztrájkra készülnek a tanügyi szakszervezetek." ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "altalanos-sztrajkra-keszulnek-a-tanugyi-szakszervezetek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-02-05 15:27:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-02-05 12:27:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=323706" ["menu_order"]=> int(36236) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3582 (24) { ["ID"]=> int(323686) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2018-02-05 15:27:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-02-05 12:27:00" ["post_content"]=> string(684) "Tovább tart immunoglobulin gyógyszerek krízise miután január 20-áig nem kapták meg a betegek a szükséges és megígért gyógyszereiket.A Hotnews.ro információi szerint az ország több városában a készlet nagyon hamar kiürült, az utánpótlás azonban még mindig nem érkezett meg. Az Egészségügyi Minisztérium nem nyilatkozott a kialakult helyzet kapcsán.A tavalyi év végén az egyik gyártó biztosította az egészségügyi minisztert, hogy az immunhiányos betegségek kezelésére való első 900 immonoglobulin adagot leszállítja és januárban további 3.000 adagot kapnak a betegek, ennek ellenére még a januári adag sem érkezett meg." ["post_title"]=> string(18) "Gyógyszer-krízis" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(16) "gyogyszer-krizis" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-02-05 15:27:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-02-05 12:27:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=323686" ["menu_order"]=> int(36238) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3583 (24) { ["ID"]=> int(130935) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2016-04-21 13:45:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-04-21 11:45:20" ["post_content"]=> string(492) "Hatodik állomásán is túl van a Székelyek a Magasban expedíció-sorozat. Az ötletgazda és expedícióvezető sepsiszentgyörgyi Tulit Zsombor öt éve indította útnak a sorozatot. Eddig ötször jutottak fel a Mont Blancra, múlt héten pedig az 5671 méter magas iráni Damavand csúcsra tűzték ki a székely zászlót. [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2016/04/Expedicio-vagva.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2016/04/Expedicio-vagva.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(30) "Székelyek a magasban Iránban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "szekelyek-a-magasban-iranban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-04-26 12:22:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-04-26 10:22:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=130935" ["menu_order"]=> int(36239) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3615 (24) { ["ID"]=> int(131375) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2016-04-22 12:31:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-04-22 10:31:20" ["post_content"]=> string(564) "Kizárták ma Romániát az idei Eurovíziós Dalfesztivál versenyből a Román Közszolgálati Televízió tartozásai miatt. való. A köztévé 16 millió svájci frankkal tartozik az Európai Műsorsugárzók Uniójának, az EBU-nak ? adja hírül a HotNews.ro. Idén 42 ország vesz részt a Stockholmban sorra kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon. Az első elődöntőre május 10-én, a második elődöntőre május 12-én, a döntőre pedig május 14-én kerül sor. Románia Ovidiu Anton Moment Of Silence című dalát küldte volna a dalfesztiválra." ["post_title"]=> string(63) "Kizárták Romániát az Eurovíziós Dalfesztivál versenyből" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "kizartak-romaniat-az-idei-eurovizios-dalfesztival-versenybol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-04-22 12:32:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-04-22 10:32:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=131375" ["menu_order"]=> int(36223) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(38419) ["max_num_pages"]=> int(3202) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "19b26811e4338e3530a02c33c61ec337" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:7edc8d953433076311636b17019bdb77" }