Kobzos Kiss Tamásra emlékeztek Csíkszeredában

Kobzos Kiss Tamásról emlékeztek meg a Csíkszeredai Régizene Fesztivál nyitónapján. A tavaly novemberben, élete 66. évében elhunyt Kossuth- és Liszt-díjas zenész, énekmondó, zenepedagógus 1992-től rendszeres vendége volt az ország legnagyobb és legrégebbi régizene fesztiváljának, ahová szinte minden műfajból hozott ízelítőt a trubadúrzenétől Tinódi és Balassi korán át Csokonai Vitéz Mihályig. Emlékére három országbeli barátai közös koncertet állítottak össze olyan darabokból, amelyeket valaha együtt játszottak. (tovább…)

Continue Reading

Megkezdődött a Bukarest9 Formátum csúcstalálkozója

A Bukarest9 (B9) Formátum tagállamai törvényhozóinak fontos szerepe van a NATO-n belüli feladatok méltányos szétosztásában – jelentette ki Klaus Johannis államfő ma a B9 Formátum első parlamenti csúcstalálkozójának nyitóülésén. Az államfő szerint az, hogy Románia vállalta, a védelemre fordítja bruttó hazai termékének 2 százalékát, konkrét és pozitív példa arra, hogy minden intézmény egységesen lép fel az ország és az euro-atlanti övezet biztonsága érdekében. (tovább…)

Continue Reading

Újabb ásatásokba kezdtek Peripraván

A kommunizmus idején megölt politikai foglyok földi maradványai után kutatnak a Duna-deltában. A Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet, illetve az Erdélyi Történeti Múzeum régészei azért indítottak újabb ásatást, hogy felkutassák az egykori peripravai kényszermunka-táborban megölt politikai foglyok földi maradványait. (tovább…)

Continue Reading

A választási regisztráció megkönnyítését szorgalmazza a PNL

A választási regisztráció megkönnyítését szorgalmazza a Nemzeti Liberális Párt, miután nagyon kevés külföldön élő román állampolgár regisztrált az év végi parlamenti választásokra. Az állandó választási hatóság közleménye szerint tegnapig 3613 személynek hagyták jóvá a választói névjegyzékbe való felvételére irányuló kérelmét. (tovább…)

Continue Reading

Megbírságolták a három legnagyobb mobilszolgáltatót

Megbírságolta a három legnagyobb romániai mobiltelefon-szolgáltatót a távközlési piacot felügyelő hatóság, mert elmulasztották teljesíteni a hálózat kiépítésében vállalt kötelezettségüket. A hatóság tegnapi közlése szerint a három szolgáltató összesen 900 ezer lej bírságot kapott, mert kilencven települést hagytak hálózati lefedettség nélkül. (tovább…)

Continue Reading
object(WP_Query)#3664 (54) { ["query"]=> array(6) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> string(2) "12" ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(467473) [1]=> int(467499) [2]=> int(467496) [3]=> int(467492) [4]=> int(467487) } ["paged"]=> int(2825) ["post_status"]=> string(7) "publish" } ["query_vars"]=> array(66) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> int(12) ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(467473) [1]=> int(467487) [2]=> int(467492) [3]=> int(467496) [4]=> int(467499) } ["paged"]=> int(2825) ["post_status"]=> string(7) "publish" ["error"]=> string(0) "" ["m"]=> string(0) "" ["p"]=> int(0) ["post_parent"]=> string(0) "" ["subpost"]=> string(0) "" ["subpost_id"]=> string(0) "" ["attachment"]=> string(0) "" ["attachment_id"]=> int(0) ["name"]=> string(0) "" ["pagename"]=> string(0) "" ["page_id"]=> int(0) ["second"]=> string(0) "" ["minute"]=> string(0) "" ["hour"]=> string(0) "" ["day"]=> int(0) ["monthnum"]=> int(0) ["year"]=> int(0) ["w"]=> int(0) ["category_name"]=> string(0) "" ["tag"]=> string(0) "" ["tag_id"]=> string(0) "" ["author"]=> string(0) "" ["author_name"]=> string(0) "" ["feed"]=> string(0) "" ["tb"]=> string(0) "" ["meta_key"]=> string(0) "" ["meta_value"]=> string(0) "" ["preview"]=> string(0) "" ["s"]=> string(0) "" ["sentence"]=> string(0) "" ["title"]=> string(0) "" ["fields"]=> string(3) "all" ["menu_order"]=> string(0) "" ["embed"]=> string(0) "" ["category__in"]=> array(0) { } ["category__not_in"]=> array(0) { } ["category__and"]=> array(0) { } ["post__in"]=> array(0) { } ["post_name__in"]=> array(0) { } ["tag__in"]=> array(0) { } ["tag__not_in"]=> array(0) { } ["tag__and"]=> array(0) { } ["tag_slug__in"]=> array(0) { } ["tag_slug__and"]=> array(0) { } ["post_parent__in"]=> array(0) { } ["post_parent__not_in"]=> array(0) { } ["author__in"]=> array(0) { } ["author__not_in"]=> array(0) { } ["search_columns"]=> array(0) { } ["suppress_filters"]=> bool(false) ["cache_results"]=> bool(true) ["update_post_term_cache"]=> bool(true) ["update_menu_item_cache"]=> bool(false) ["lazy_load_term_meta"]=> bool(true) ["update_post_meta_cache"]=> bool(true) ["post_type"]=> string(0) "" ["nopaging"]=> bool(false) ["comments_per_page"]=> string(2) "50" ["no_found_rows"]=> bool(false) ["order"]=> string(4) "DESC" } ["tax_query"]=> object(WP_Tax_Query)#3660 (6) { ["queries"]=> array(1) { [0]=> array(5) { ["taxonomy"]=> string(8) "category" ["terms"]=> array(2) { [0]=> int(715) [1]=> int(165) } ["field"]=> string(7) "term_id" ["operator"]=> string(6) "NOT IN" ["include_children"]=> bool(true) } } ["relation"]=> string(3) "AND" ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["queried_terms"]=> array(0) { } ["primary_table"]=> string(9) "rad_posts" ["primary_id_column"]=> string(2) "ID" } ["meta_query"]=> object(WP_Meta_Query)#3521 (9) { ["queries"]=> array(0) { } ["relation"]=> NULL ["meta_table"]=> NULL ["meta_id_column"]=> NULL ["primary_table"]=> NULL ["primary_id_column"]=> NULL ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["clauses":protected]=> array(0) { } ["has_or_relation":protected]=> bool(false) } ["date_query"]=> bool(false) ["request"]=> string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID FROM rad_posts WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (467473,467487,467492,467496,467499) AND ( rad_posts.ID NOT IN ( SELECT object_id FROM rad_term_relationships WHERE term_taxonomy_id IN (175,725) ) ) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish')) GROUP BY rad_posts.ID ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC LIMIT 33888, 12" ["posts"]=> array(12) { [0]=> object(WP_Post)#3525 (24) { ["ID"]=> int(157135) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2016-07-20 09:56:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-07-20 07:56:17" ["post_content"]=> string(934) "Kobzos Kiss Tamásról emlékeztek meg a Csíkszeredai Régizene Fesztivál nyitónapján. A tavaly novemberben, élete 66. évében elhunyt Kossuth- és Liszt-díjas zenész, énekmondó, zenepedagógus 1992-től rendszeres vendége volt az ország legnagyobb és legrégebbi régizene fesztiváljának, ahová szinte minden műfajból hozott ízelítőt a trubadúrzenétől Tinódi és Balassi korán át Csokonai Vitéz Mihályig. Emlékére három országbeli barátai közös koncertet állítottak össze olyan darabokból, amelyeket valaha együtt játszottak. Mai adásunkban mi is Kobzos Kiss Tamásra, a magyar régizenei mozgalom emblematikus alakjára emlékezünk egy Zsehránszky István által 2009-ben készített beszégetéssel. [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2016/07/Mozaik-2016-07-19.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2016/07/Mozaik-2016-07-19.ogg"][/audio]  " ["post_title"]=> string(49) "Kobzos Kiss Tamásra emlékeztek Csíkszeredában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "kobzos-kiss-tamasra-emlekeztek-csikszeredaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-07-27 10:07:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-07-27 08:07:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=157135" ["menu_order"]=> int(35805) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3657 (24) { ["ID"]=> int(344916) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2018-04-18 14:23:02" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-04-18 11:23:02" ["post_content"]=> string(635) "Nem hirdeti ki Klaus Johannis a referendumtörvényt abban a formájában, ahogy azt elküldték az elnöki hivatalhoz. Ezt maga az államfő közölte ma, és hozzátette: alkotmányossági kifogást emel a jogszabály ellen. A tervezet gyakorlatilag megfosztja az államfőt attól a jogától, hogy döntsön egy népszavazás kiírásáról. A népszavazás szervezését és lebonyolítását szabályozó törvényt módosító jogszabály értelmében az alkotmánymódosítást célzó referendumot 30 napon belül meg kell szervezni attól számítva, hogy a parlament elfogadta az erre vonatkozó indítványt." ["post_title"]=> string(46) "Johannis nem hirdeti ki a referendumtörvényt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "johannis-nem-hirdeti-ki-a-referendumtorveny" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-04-18 14:26:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-04-18 11:26:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=344916" ["menu_order"]=> int(35806) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3656 (24) { ["ID"]=> int(354496) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2018-05-23 14:24:08" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-05-23 11:24:08" ["post_content"]=> string(938) "Erősödött a Kilauea vulkán tevékenysége a hawaii Nagy Szigeten, a lávakilövellések geotermikus erőművet veszélyeztetnek. A lávahasadékokból kiáramló magma lassan araszol az erőmű felé, mára virradó éjjel lángra is lobbantotta a 38 megawattos állami erőmű területén lévő egyik raktárépületet. A Hawaii Vulkáni Obszervatórium esti jelentése szerint a sziget jó részén az égboltot a vulkánból kilövellt hamu borítja. Az erőműtől alig öt-hat kilométernyire folyamatosan ömlik az óceánba a láva, amely a tengervízzel érintkezve akár halált is okozható gázokat "eredményez". A környéken szúrós szagú kén-dioxid terjeng. A parti őrség már a hétvégén bejelentette: az óceán a lávaömléstől számított 300 méteren belül nem megközelíthető. A Vöröskereszt a lakhelyük elhagyására kényszerülteknek három átmeneti tábort alakított ki." ["post_title"]=> string(46) "Erősödött a vulkán tevékenysége Hawaiion" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "erosodott-a-vulkan-tevekenysege-hawaiion" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-05-23 14:24:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-05-23 11:24:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=354496" ["menu_order"]=> int(35808) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3669 (24) { ["ID"]=> int(156925) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2016-07-26 12:07:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-07-26 10:07:57" ["post_content"]=> string(468) "Túszokat ejtett ma két, késsel felfegyverkezett támadó egy észak-franciaországi város templomában - közölte a francia rendőrség. A két támadót a rendőrség lelőtte, a reggeli túszmentő akció során négy túsz is életét vesztette. A források szerint a támadók a normandiai Saint-Etienne-du-Rouvray településen négy-hat embert ? a BBC brit hírtelevízió értesülései szerint egy papot, két apácát és több hívőt ? tartottak fogva." ["post_title"]=> string(30) "Késes támadás Normandiában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "keses-tamadas-normandiaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-07-26 12:07:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-07-26 10:07:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=156925" ["menu_order"]=> int(35809) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3518 (24) { ["ID"]=> int(344866) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2018-04-18 14:20:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-04-18 11:20:29" ["post_content"]=> string(741) "A Bukarest9 (B9) Formátum tagállamai törvényhozóinak fontos szerepe van a NATO-n belüli feladatok méltányos szétosztásában - jelentette ki Klaus Johannis államfő ma a B9 Formátum első parlamenti csúcstalálkozójának nyitóülésén. Az államfő szerint az, hogy Románia vállalta, a védelemre fordítja bruttó hazai termékének 2 százalékát, konkrét és pozitív példa arra, hogy minden intézmény egységesen lép fel az ország és az euro-atlanti övezet biztonsága érdekében. Johannis hansúlyozta: Románia szilárdan támogatja a NATO és az Európai Unió közti partneri kapcsolatokat, amelyek további megerősödésére számít a NATO júliusi, brüsszeli csúcstalálkozója során." ["post_title"]=> string(56) "Megkezdődött a Bukarest9 Formátum csúcstalálkozója" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "megkezdodott-a-bukarest9-formatum-csucstalalkozoja" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-04-18 14:20:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-04-18 11:20:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=344866" ["menu_order"]=> int(35810) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3703 (24) { ["ID"]=> int(156815) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2016-07-26 11:17:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-07-26 09:17:26" ["post_content"]=> string(375) "A testület ma a július 8-9-i varsói NATO-csúcs döntéseiről tanácskozik ? olvasható az államelnöki hivatal közleményében. A védelmi tanács mai ülésének napirendjén szerepel valószínűleg a törökországi puccskísérlet utáni helyzet elemzése, illetve a franciaországi és a németországi terrorcselekményekről is ? írja a Rador hírügynökség." ["post_title"]=> string(41) "Ülésezik a Legfelsőbb Védelmi Tanács" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "ulesezik-a-legfelsobb-vedelmi-tanacs" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-07-26 11:21:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-07-26 09:21:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=156815" ["menu_order"]=> int(35811) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3702 (24) { ["ID"]=> int(360336) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2018-06-13 13:06:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-06-13 10:06:32" ["post_content"]=> string(1246) "A jogállamiság szempontjából a legveszélyesebb precedenst teremti meg az államfő azzal, ahogy az Országos Korrupcióellenes Ügyészség főügyészének menesztésére vonatkozó alkotmánybírósági döntést kezeli ? idézi az Agerpres hírügynökség az igazságügyi minisztert. Tudorel Toader tegnap este egy tévéinterjúban azt mondta: az alkotmánybírósági döntés be nem tartása esetén az államhatalmi ágak között alkotmányos szintű nézetkülönbség alakul ki, amely megoldást igényel. Klaus Johannis államfő tegnap, miután a Cotroceni-palotában fogadta a Velencei Bizottság küldöttségét kijelentette: közvitára bocsátaná azokat a kérdéseket, amelyeket a Laura Codru?a Kövesi korrupcióellenes főügyész leváltását célzó alkotmánybírósági döntés felvet. Az államfő nem zárta ki a referendum lehetőségét sem. Újságírói kérdésre válaszolva az államfő elmondta: elolvasta az Alkotmánybíróság indoklását Kövesi leváltásával kapcsolatban, de számára az első olvasatra több problémát szül, mint amennyit megold. A köztársasági elnök elmondása szerint a PSD csak arra törekszik, hogy megcsonkítsa az államelnök hatalmát." ["post_title"]=> string(58) "Johannis: Az államelnök hatalmát csonkítaná meg a PSD" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "johannis-az-allamelnok-hatalmat-csokitana-meg-a-psd" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-06-13 15:35:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-06-13 12:35:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=360336" ["menu_order"]=> int(35812) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3701 (24) { ["ID"]=> int(156645) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2016-07-26 09:27:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-07-26 07:27:42" ["post_content"]=> string(1684) "A kommunizmus idején megölt politikai foglyok földi maradványai után kutatnak a Duna-deltában. A Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet, illetve az Erdélyi Történeti Múzeum régészei azért indítottak újabb ásatást, hogy felkutassák az egykori peripravai kényszermunka-táborban megölt politikai foglyok földi maradványait. A peripravai munkatábort hivatalosan egy 16 kilométeres gát megépítése, és a falu körüli mocsaras terület lecsapolása érdekében alakították ki az 1950-es évek elején. 1959 és 1964 között azonban politikai foglyok ezreit hozták ide. Peripraván főleg a rendszer által ellenforradalmároknak tartott elítélteket, így erdélyi ötvenhatosokat tartottak fogva, köztük Páskándi Géza írót, Páll Lajos fest?m?vészt, Dávid Gyula irodalomtörténészt. Peripraván az embertelen fogvatartási körülmények, rendszeres verések, az ivóvíz, az élelem és az orvosi ellátás hiánya miatt elhunyt foglyok közül eddig 124-et sikerült azonosítani. A Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet a túlélők tanúvallomásaira támaszkodik a jeltelen sírok felkutatásában. Ugyanakkor a kihantolt holttestek azonosítása érdekében felhívást intézett a munkatáborban eltűnt foglyok családtagjaihoz, hogy DNS-mintákkal segítsék a régészek munkáját. Mivel a tegnap kezdődött ásatás esetleges eredményét a még életben lévő vétkesek büntetőjogi felelősségre vonására akarják felhasználni, a feltárást a katonai ügyészség képviselőjének jelenlétében végzik." ["post_title"]=> string(39) "Újabb ásatásokba kezdtek Peripraván" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "ujabb-asatasokba-kezdtek-peripravan" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-07-26 09:30:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-07-26 07:30:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=156645" ["menu_order"]=> int(35813) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3704 (24) { ["ID"]=> int(344846) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2018-04-18 14:18:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-04-18 11:18:36" ["post_content"]=> string(1174) "Felfelé ? azaz 4,4 százalékról 5,1 százalékra - módosította a Nemzetközi Valutaalap a román gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését ? tájékoztat az Agerpres hírügynökség. A nemzetközi pénzintézet tegnap közzétett jelentése értelmében azonban jövőre jelentősen lassul a hazai gazdaság bővülése. Az IMF szerint 2018-ban az európai országok közül Málta és Románia gazdasága fog a leggyorsabb ütemben növekedni, 5,7, illetve 5,1 százalékkal. 2019-ben azonban mindössze 3,5 százalékkal bővül a román bruttó hazai termék - mutat rá a jelentés. Romániára vonatkozó inflációs várakozását is növelte az IMF, amely az idei évre 4,7 százalékos pénzromlási ütemet jósol az októberben előrejelzett 3,3 százalékhoz képest. Jövőre 3,1 százalékra lassulhat a drágulási ütem - áll még a World Economic Outlook nevű kiadványban közzétett jelentésben. A hazai munkanélküliségi rátára vonatkozó becsléseit a korábban jósolt 5,2 százalékról 4,6 százalékra mérsékelte a nemzetközi pénzintézet, jövőre pedig szintén 4,6 százalékot vetít előre." ["post_title"]=> string(94) "Felfelé javította az IMF a román gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(83) "felfele-javitotta-az-imf-a-roman-gazdasag-idei-novekedesere-vonatkozo-elorejelzeset" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-04-18 14:18:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-04-18 11:18:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=344846" ["menu_order"]=> int(35814) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3705 (24) { ["ID"]=> int(156675) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2016-07-26 09:28:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-07-26 07:28:37" ["post_content"]=> string(1455) "A választási regisztráció megkönnyítését szorgalmazza a Nemzeti Liberális Párt, miután nagyon kevés külföldön élő román állampolgár regisztrált az év végi parlamenti választásokra. Az állandó választási hatóság közleménye szerint tegnapig 3613 személynek hagyták jóvá a választói névjegyzékbe való felvételére irányuló kérelmét. Ezek közül több mint 2900-an a levélben való szavazás lehetőségét választották, 700-an a külföldi szavazókörzetekben adják le voksukat. A Spanyolországban élő román állampolgárok kérvényezték legtöbben a névjegyzékbe való felvételüket, majd Olaszország, Franciaország és Németország következik. Legkevesebben Magyarországon, Vietnámban, Oroszországban, Új-Zélandon, Indiában, Dél-Koreában, Cipruson és Dél-Afrikában regisztráltak, ezekben az országokban mindössze egy-egy személyt vettek fel a választói névjegyzékbe. Nem hivatalos becslések szerint 3-4 millió román állampolgár él az ország határain kívül. A külföldön élő román állampolgárok április 1-től jelentkezhetnek be az év végi parlamenti választásokra, és augusztus végéig, vagyis még egy hónapig tehetik meg. Az alacsony számú regisztráció miatt Dacian Cioloş miniszterelnök is aggodalmát fejezte ki a múlt héten, és az eljárás hatékonyabb népszerűsítésére utasította a külügyminisztert." ["post_title"]=> string(67) "A választási regisztráció megkönnyítését szorgalmazza a PNL" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "a-valasztasi-regisztracio-megkonnyiteset-szorgalmazza-a-pnl" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-07-26 09:30:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-07-26 07:30:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=156675" ["menu_order"]=> int(35815) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3706 (24) { ["ID"]=> int(355016) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2018-05-24 15:45:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-05-24 12:45:06" ["post_content"]=> string(850) "Három rendezvénnyel kapcsolódik be a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Design Intézete a bukaresti Balassi Intézet szervezésében a Bukarestben ezen a héten zajló Román Design Hétbe. Elsőként a baba bútorokat bemutató Download Design kiállítás nyílt meg kedden a bukaresti Petőfi Házban. [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/05/Kiallitas.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/05/Kiallitas.ogg"][/audio] Kósa András Lászlót a bukaresti Balassi Intézet igazgatóját a három rendezvény fogadtatásáról kérdeztem, hiszen a Balassi Intézet nem első alkalommal kapcsolódik be a román formatervezés seregszemléjébe. Kósa András László. [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/05/Kosa.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/05/Kosa.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(55) "Magyarországi jelenlét a román formatervezés hetén" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(6) "355016" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-05-24 13:00:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-05-24 10:00:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=355016" ["menu_order"]=> int(35816) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3707 (24) { ["ID"]=> int(156695) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2016-07-26 09:29:23" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-07-26 07:29:23" ["post_content"]=> string(1011) "Megbírságolta a három legnagyobb romániai mobiltelefon-szolgáltatót a távközlési piacot felügyelő hatóság, mert elmulasztották teljesíteni a hálózat kiépítésében vállalt kötelezettségüket. A hatóság tegnapi közlése szerint a három szolgáltató összesen 900 ezer lej bírságot kapott, mert kilencven települést hagytak hálózati lefedettség nélkül. A 2012-es frekvenciapályáztatási szerződés értelmében kötelezettségüket április elejéig kellett volna teljesíteniük. A legnagyobb büntetést a Vodafone kapta, amelynek 720 ezer lejt kell kifizetnie az államnak, miután 72 romániai települést hagyott hálózati lefedettség nélkül. A második legnagyobb bírságot, 120 ezer lejt a francia Orange szolgáltatónak kell kifizetnie, amely 12 település esetében mulasztotta el teljesíteni hálózatépítési kötelezettségét. A Telekomot is megbüntették 60 ezer lejre, ez a cég 6 településen nem építette ki a hálózatot." ["post_title"]=> string(57) "Megbírságolták a három legnagyobb mobilszolgáltatót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "megbirsagoltak-a-harom-legnagyobb-mobilszolgaltatot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-07-26 09:30:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-07-26 07:30:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=156695" ["menu_order"]=> int(35817) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3525 (24) { ["ID"]=> int(157135) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2016-07-20 09:56:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-07-20 07:56:17" ["post_content"]=> string(934) "Kobzos Kiss Tamásról emlékeztek meg a Csíkszeredai Régizene Fesztivál nyitónapján. A tavaly novemberben, élete 66. évében elhunyt Kossuth- és Liszt-díjas zenész, énekmondó, zenepedagógus 1992-től rendszeres vendége volt az ország legnagyobb és legrégebbi régizene fesztiváljának, ahová szinte minden műfajból hozott ízelítőt a trubadúrzenétől Tinódi és Balassi korán át Csokonai Vitéz Mihályig. Emlékére három országbeli barátai közös koncertet állítottak össze olyan darabokból, amelyeket valaha együtt játszottak. Mai adásunkban mi is Kobzos Kiss Tamásra, a magyar régizenei mozgalom emblematikus alakjára emlékezünk egy Zsehránszky István által 2009-ben készített beszégetéssel. [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2016/07/Mozaik-2016-07-19.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2016/07/Mozaik-2016-07-19.ogg"][/audio]  " ["post_title"]=> string(49) "Kobzos Kiss Tamásra emlékeztek Csíkszeredában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "kobzos-kiss-tamasra-emlekeztek-csikszeredaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-07-27 10:07:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-07-27 08:07:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=157135" ["menu_order"]=> int(35805) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39729) ["max_num_pages"]=> int(3311) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "98dbcae3bf15bce65f3d9addc05ce9b6" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:a052871b74e157ced243e73b62dae276" }