Kolozsváron a Muszáj- Musai akciócsoport ma délutánra időzítette a többnyelvű helységnévtáblák kapcsán szervezett eseményt, nem véletlenül, hiszen úgy ítélték meg,…
Continue Reading

A Natura Stúdió mai adásában a négylábú segítőkről hallhatunk Dr. Orbán Réka gyógypedagógustól.
Hallgassa meg a műsort!
Kína 14 ásványi nyersanyagból a világ legnagyobb készleteivel rendelkezik, és 2025-ben 17 kulcsfontosságú ásvány kitermelésében is első helyen állt – közölte
ma a kínai természeti erőforrások minisztériuma.
A legnagyobb készletek közé tartoznak egyebek mellett a ritkaföldfémek, a volfrám, az ón, a molibdén és az antimón, valamint több stratégiai jelentőségű fém, például a gallium, a germánium és az indium. A tárca szerint például a ritkaföldfémek és az antimón esetében Kína a globális termelés több mint felét adja. A bányászati ágazat kibocsátása 2025-ben mintegy 4,8 billió dollárt tett ki, ami a GDP több mint 23 százalékának felel meg.
A feldolgozásban az ország pozíciója még erősebb: a ritkaföldfémek finomításának mintegy 94 százaléka, a mangántermékek 99 százaléka, az alumínium 60 százaléka, az acél 53 százaléka, a réz 47 százaléka Kínához köthető globálisan.
Hét év büntetésre ítélte ma a szöuli bíróság Jun Szogjol volt dél-koreai elnököt, mert nem engedelmeskedett az ellene kiadott letartóztatásai parancsnak azt követően, hogy 2024-ben sikertelenül próbált hadiállapotot kihirdetni. Ugyancsak ma megkezdődött Jun ellen egy másik per is. Abban a vád szerint hatalmával visszaélve igyekezett eltussolni egy tengerészgyalogos halálát, amelyhez a nyomozás szerint egy parancsnoknak volt köze.
Jun Szogjol ellen összesen nyolc ügyben emeltek vádat azt követően, hogy szükségállapotot akart bevezetni az országban.
" ["post_title"]=> string(64) "Hét év büntetésre ítélték ma a volt dél-koreai elnököt" ["post_excerpt"]=> string(128) "Jun Szogjol ellen összesen nyolc ügyben emeltek vádat azt követően, hogy szükségállapotot akart bevezetni az országban." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "het-ev-buntetesre-iteltek-ma-a-volt-del-koreai-elnokot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-04-29 13:00:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-04-29 10:00:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=462635" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3729 (24) { ["ID"]=> int(462633) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-04-29 13:00:02" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-04-29 10:00:02" ["post_content"]=> string(889) "Az Európai Bizottság előzetes megállapítása szerint a Meta közösségi médiaplatformot működtető amerikai vállalat megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló szabályozást (DSA), mivel nem akadályozza meg a 13 év alatti kiskorúak esetében az Instagram és a Facebook használatát - közölte ma az uniós bizottság.
A brüsszeli közlemény szerint a Meta nem korlátozza megfelelően a 13 év alatti kiskorúak hozzáférését az Instagramhoz és a Facebookhoz. Noha a Meta saját felhasználási feltételei 13 évben határozzák meg a közösségi médiaplatformok biztonságos eléréséhez szükséges minimális életkort, a vállalat által a korlátozások érvényesítésére hozott intézkedések nem tűnnek hatékonynak - jegyezték meg.
" ["post_title"]=> string(80) "EB: A Meta megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló szabályozást" ["post_excerpt"]=> string(147) "A brüsszeli közlemény szerint a Meta nem korlátozza megfelelően a 13 év alatti kiskorúak hozzáférését az Instagramhoz és a Facebookhoz." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(70) "eb-a-meta-megsertette-a-digitalis-szolgaltatasokrol-szolo-szabalyozast" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-04-29 13:00:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-04-29 10:00:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=462633" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3331 (24) { ["ID"]=> int(462645) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2026-04-29 14:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-04-29 11:30:00" ["post_content"]=> string(549) "A Natura Stúdió mai adásában a négylábú segítőkről hallhatunk Dr. Orbán Réka gyógypedagógustól.
Hallgassa meg a műsort!
Kolozsváron a Muszáj- Musai akciócsoport ma délutánra időzítette a többnyelvű helységnévtáblák kapcsán szervezett eseményt, nem véletlenül, hiszen úgy ítélték meg,…
Continue ReadingEgyenruhás kínai rendőrök járőröznek mától olasz kollégáikkal közösen Rómában és Milánóban – jelentette be Angelino Alfano belügyminiszter. A tapasztalatszerzési céllal induló program egyelőre két hétig tart. (tovább…)
Continue ReadingA február 20-án tartott parlamenti ülésnapon Kövér László házelnök előterjesztésére, ötpárti konszenzussal fogadta el Magyarország Országgyűlése azt a törvényt, amely egyfelől a magyar nemzet szellemi öröksége részének tekinti az 1568. évi tordai országgyűlés vallásügyi határozatát, másrészt a 450 évvel ezelőtti törvény kihirdetésének napját ? január 13-át ? a Vallásszabadság Napjává nyilvánítja. (tovább…)
Continue ReadingRomániában is fennáll a zikavírus elterjedésének veszélye ? figyelmeztet a Járványok Megelőzéséért és Ellenőrzéséért Európai Központ. A zikavírus a terhes nőkre jelent kockázatot, mert egyes esetekben kóros kisfejűséget okozhat a magzatnál. Más esetekben a fertőzés nem vezet súlyos megbetegedéshez. (tovább…)
Continue ReadingA hajrához közeledik az őshonos nemzeti kisebbségek jogainak védelmében indított európai polgári kezdeményezés, a Minority SafePack támogató aláírásainak gyűjtése. Arad…
Continue ReadingRestaurálják Feszty Árpád A magyarok bejövetele című körképét az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, a látogatók előtt zajló munkálatok előreláthatólag augusztusig tartanak – tájékoztatta az intézmény marketingvezetője az MTI-t. (tovább…)
Continue ReadingA Natúra Stúdió vendége Dr. Kádár Annamária, egyetemi adjunktus, és Várdai Gabriella, tudatos kommunikáció oktató, akikkel a mindennapokban viselt álarcaink témáját járjuk körül.
Continue ReadingKétlépcsős közalkalmazotti bérkiigazításról fogadott el sürgősségi rendeletet tegnap a Kormány. Drago? Pîslaru munkaügyi miniszter bejelentése szerint a bérkorrekció első ütemét augusztustól, a másodikat 2017 decemberétől léptetik életbe. (tovább…)
Continue ReadingMárcius 5-én hirdetnek ítéletet a Nemzeti Liberális Párt elnökének, Ludovic Orbannak az ügyében. (tovább…)
Continue ReadingAz adatvédelmi hatóság vizsgálatot indított annak kapcsán, hogy az adóhatóság (ANAF) nyilvánosságra hozta az adósok ?szégyenlistáját? ? közölték illetékesek a Mediafax hírügynökséggel. (tovább…)
Continue Reading162 éve fogadták el a romák felszabadításáról szóló törvényt. A jogszabályt Barbu Dimitrie Ştirbei, Havasalföld uralkodója hirdette ki 1856-ban. (tovább…)
Continue Reading„Az ország állapota úgy változik, mint a lepke élete.” – jelenti ki az Alakváltók című regény hőse. A mai Észpresszóban…
Continue ReadingEgyenruhás kínai rendőrök járőröznek mától olasz kollégáikkal közösen Rómában és Milánóban - jelentette be Angelino Alfano belügyminiszter. A tapasztalatszerzési céllal induló program egyelőre két hétig tart.
Olyan kínai rendőröket választottak ki, akik a kínai nyelv mandarin változatán kívül olaszul és angolul is beszélnek. A cél az, hogy a kínai turisták biztonságosabban érezzék magukat Olaszországban. Ez az első eset, hogy Kína rendőröket küld Európába - mondta Alfano egy római sajtótájékoztatón, és fontosnak nevezte az olasz-kínai együttműködést ezen a speciális területen.
A kínai rendőrök Pekingben kaptak kiképzést olasz rendőröktől. Alfano közölte, hogy az együttműködést később más olasz városokra is kiterjeszthetik. Olaszországban évente 3 millió kínai turista fordul meg.
" ["post_title"]=> string(47) "Kínai rendőrök járőröznek Olaszországban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "kinai-rendorok-jaroroznek-olaszorszagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-05-03 12:37:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-05-03 10:37:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=133615" ["menu_order"]=> int(35903) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3679 (24) { ["ID"]=> int(328136) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2018-02-21 15:12:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-02-21 12:12:55" ["post_content"]=> string(1639) "A február 20-án tartott parlamenti ülésnapon Kövér László házelnök előterjesztésére, ötpárti konszenzussal fogadta el Magyarország Országgyűlése azt a törvényt, amely egyfelől a magyar nemzet szellemi öröksége részének tekinti az 1568. évi tordai országgyűlés vallásügyi határozatát, másrészt a 450 évvel ezelőtti törvény kihirdetésének napját ? január 13-át ? a Vallásszabadság Napjává nyilvánítja. E döntés előzményét képezi a Magyar Unitárius Egyház által kezdeményezett és az erdélyi református, illetve a magyar, valamint a szász evangélikus-lutheránus egyházak elöljárói által is aláírt előterjesztés, amelyet 2018. január 13-án, Tordán, a vallásszabadság ünnepe alkalmával adott át Kovács István, a Magyar Unitárius Egyház közügyigazgatója Magyarország Országgyűlése, Románia Parlamentje, valamint az Európai Parlament jelenlevő képviselőinek.Az ünnepi törvényhozás rendjén Kövér László, Magyarország Országgyűlésének elnöke elmondta: ?E törvénynek köszönhetően a reformáció különböző ágai szabadon és békés úton alakulhattak önálló egyházzá, amelynek eredményeképpen későbbi évtizedekben kialakulhatott a négy bevett vallás rendszere.? Majd hozzátette: ?Mindezek által Erdély a vallásszabadság és a felekezeti türelem földjévé vált, menedéket nyújtva a más országokból elüldözötteknek is.? Az ünnepi eseményen a mintegy negyven unitárius képviselő mellett, részt vettek az erdélyi magyar és szász történelmi protestáns egyházak képviselői is." ["post_title"]=> string(91) "A Vallásszabadság Napjává nyilvánította Magyarország Országgyűlése január 13-át" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(79) "a-vallasszabadsag-napjava-nyilvanitotta-magyarorszag-orszaggyulese-januar-13-at" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-02-21 15:12:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-02-21 12:12:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=328136" ["menu_order"]=> int(35904) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3691 (24) { ["ID"]=> int(138235) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2016-05-19 11:50:18" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-05-19 09:50:18" ["post_content"]=> string(1011) "Romániában is fennáll a zikavírus elterjedésének veszélye ? figyelmeztet a Járványok Megelőzéséért és Ellenőrzéséért Európai Központ. A zikavírus a terhes nőkre jelent kockázatot, mert egyes esetekben kóros kisfejűséget okozhat a magzatnál. Más esetekben a fertőzés nem vezet súlyos megbetegedéshez. A szúnyogok által terjesztett zikavírus gyors nemzetközi terjedése miatt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) február 1-jén globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett. Jelenleg a leginkább érintett ország Brazília, ahol 1,5 millióra teszik a zikás fertőzések számát. Az AP által idézett európai ügynökség szerint a kontinens több országában is számítani lehet zikafertőzésre, ugyanis a kórt terjesztő szúnyogokat találtak a Fekete-tenger észak-nyugati részén, valamint Hollandiában és a Portugáliához tartozó Madeira szigetén is. Az európai központ szerint mindazonáltal a járványveszély mérsékelt." ["post_title"]=> string(37) "Már a tengerparton jár a zikavírus" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "mar-a-tengerparton-jar-a-zikavirus" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-05-19 11:50:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-05-19 09:50:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=138235" ["menu_order"]=> int(35905) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3475 (24) { ["ID"]=> int(328156) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2018-02-21 15:14:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-02-21 12:14:51" ["post_content"]=> string(644) "A hajrához közeledik az őshonos nemzeti kisebbségek jogainak védelmében indított európai polgári kezdeményezés, a Minority SafePack támogató aláírásainak gyűjtése. Arad megyében eddig közel hatezer aláírást gyűjtöttek ? papíron; merthogy azoknak a számát nem ismerhetik még, aki online biztosították támogatásukról a kezdeményezést - mondta Faragó Péter parlamenti képviselő, az aradi RMDSZ elnöke, akit Pataky Lehel Zsolt kollégánk kérdezett: [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/02/2018-02-20ARAD.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/02/2018-02-20ARAD.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(32) "Minority SafePack Arad megyében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "minority-safepack-arad-megyeben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-02-21 15:18:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-02-21 12:18:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=328156" ["menu_order"]=> int(35906) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3477 (24) { ["ID"]=> int(133595) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2016-05-03 12:37:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-05-03 10:37:01" ["post_content"]=> string(749) "Restaurálják Feszty Árpád A magyarok bejövetele című körképét az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, a látogatók előtt zajló munkálatok előreláthatólag augusztusig tartanak - tájékoztatta az intézmény marketingvezetője az MTI-t.
A monumentális festmény Henryk Lipowicz lengyel restaurátor és kollégái munkájának köszönhetően 1991 és 1995 között született újjá, így időszerűvé vált a panorámakép portalanítása, a kisebb sérülések kijavítása. A körkép a következő hónapokban is látogatható marad, a munkálatok leglátványosabb részeit pedig nyitvatartási időben végzik el a szakemberek.
" ["post_title"]=> string(34) "Restaurálják a Feszty-körképet" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "restauraljak-a-feszty-korkepet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-05-03 12:37:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-05-03 10:37:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=133595" ["menu_order"]=> int(35907) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3735 (24) { ["ID"]=> int(328086) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2018-02-21 16:30:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-02-21 13:30:31" ["post_content"]=> string(391) "Idestova egy hete, hogy véget ért a farsang. Vajon minden maszktól megválunk? Mi a helyzet azokkal az álarcokkal, amelyekkel az önvalónk igazi képét takarjuk el? Adásunkban ezt a témát boncolgatjuk. Hallgassa meg a műsort! [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/02/2018-01-21ns.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/02/2018-01-21ns.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(50) "Hétköznapi (ál)arcaink farsangon innen és túl" ["post_excerpt"]=> string(197) "A Natúra Stúdió vendége Dr. Kádár Annamária, egyetemi adjunktus, és Várdai Gabriella, tudatos kommunikáció oktató, akikkel a mindennapokban viselt álarcaink témáját járjuk körül." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "hetkoznapi-alarcaink-farsangon-innen-es-tul" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-02-21 13:02:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-02-21 10:02:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=328086" ["menu_order"]=> int(35908) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3736 (24) { ["ID"]=> int(144535) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2016-06-09 13:26:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-06-09 11:26:14" ["post_content"]=> string(1190) "Kétlépcsős közalkalmazotti bérkiigazításról fogadott el sürgősségi rendeletet tegnap a Kormány. Drago? Pîslaru munkaügyi miniszter bejelentése szerint a bérkorrekció első ütemét augusztustól, a másodikat 2017 decemberétől léptetik életbe.
A rendelet megszünteti az egy munkahelyen, azonos beosztásban dolgozó, azonos tapasztalattal rendelkező közalkalmazottak bére közötti különbségeket. A legjelentősebb béremelések az egészségügyben lesznek - közölte a tárcavezető.
A másik kedvezményezett terület a központi közigazgatás: megszüntetik a minisztériumok közötti bérkülönbségeket, és valamennyi minisztériumi alkalmazott bérét a kormány főtitkárságán vele azonos beosztásban dolgozó alkalmazott bérszintjének 70 százalékára emelik.
Az oktatásban augusztustól átlagosan 10 százalék körüli mértékben emelik a pályakezdők bérét. A kiemelkedő teljesítmények elismerésére az oktatási rendszerben jövő évtől prémiumalapot hoznak létre.
" ["post_title"]=> string(72) "Kétlépcsős közalkalmazotti bérkiigazításról döntött a Kormány" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "ketlepcsos-kozalkalmazotti-berkiigazitasrol-dontott-a-kormany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-06-09 13:26:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-06-09 11:26:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=144535" ["menu_order"]=> int(35909) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3737 (24) { ["ID"]=> int(327986) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2018-02-20 15:48:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-02-20 12:48:34" ["post_content"]=> string(574) "Március 5-én hirdetnek ítéletet a Nemzeti Liberális Párt elnökének, Ludovic Orbannak az ügyében. A Korrupcióellenes Ügyosztály egy év letöltendő börtönbüntetés kiszabását kérte, mellékbüntetésként pedig azt, hogy ne vállalhasson a jövőben köztisztséget. A DNA azzal vádolja a PNL elnökét, hogy a 2016-os helyhatósági választásokon, Bukarest főpolgármester-jelöltjeként pénzt kért egy üzletembertől a választási kampányára. Ludovic Orbant tavaly első fokon felmentették, de a DNA fellebbezett az ítélet ellen." ["post_title"]=> string(30) "Két hét múlva lesz ítélet" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(25) "ket-het-mulva-lesz-itelet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-02-20 15:48:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-02-20 12:48:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=327986" ["menu_order"]=> int(35912) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3738 (24) { ["ID"]=> int(138205) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2016-05-19 11:37:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-05-19 09:37:27" ["post_content"]=> string(882) "Az adatvédelmi hatóság vizsgálatot indított annak kapcsán, hogy az adóhatóság (ANAF) nyilvánosságra hozta az adósok ?szégyenlistáját? ? közölték illetékesek a Mediafax hírügynökséggel. Az adóhatóság hétfőn közölte a kormány ?üvegzseb-portálján? 187.230 olyan magánszemély nevét, aki március 31-én legkevesebb 1500 lejjel tartozott az állam- vagy az egészségügyi kasszának. A névsor letölthető interneten a data.gov.ro címen. A legtetemesebb adóssággal politikusok rendelkeznek. A lista élén Robert Negoita, Bukarest 3. kerületének a polgármestere áll, aki egymaga 232 millió lejjel tartozik az államnak, magánszemélyként. Miután többen tiltakoztak az adóhatóság gesztusa ellen, az adatvédelmi hatóság azt vizsgálja, hogy sértette-e személyiségi jogokat a szégyenlista nyilvánosságra hozatala." ["post_title"]=> string(29) "Rosszul esett a szégyenlista" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "rosszul-esett-a-szegyenlista" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-05-19 11:37:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-05-19 09:37:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=138205" ["menu_order"]=> int(35913) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3739 (24) { ["ID"]=> int(328006) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2018-02-20 15:49:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-02-20 12:49:00" ["post_content"]=> string(618) "162 éve fogadták el a romák felszabadításáról szóló törvényt. A jogszabályt Barbu Dimitrie Ştirbei, Havasalföld uralkodója hirdette ki 1856-ban. Azt megelőzően a romák 500 évig rabságban éltek. A parlament 2011-ben február 20-át a romák felszabadításáról történő megemlékezés napjává nyilvánította. A kormány nevében Dana Varga államtanácsos sajtónyilatkozatban emlékezett meg az eseményről, amelyben kihangsúlyozta, hogy a romák minden tekintetben egyenrangú tagjai a társadalomnak, akiket ugyanolyan jogok illetnek meg, mint bármelyik más állampolgárt." ["post_title"]=> string(42) "Ma van a romák felszabadításának napja" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "ma-van-a-romak-felszabaditasanak-napja" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-02-20 15:49:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-02-20 12:49:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=328006" ["menu_order"]=> int(35914) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3740 (24) { ["ID"]=> int(133525) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2016-04-30 15:00:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-04-30 13:00:55" ["post_content"]=> string(835) ""Az ország állapota úgy változik, mint a lepke élete." - jelenti ki az Alakváltók című regény hőse. A mai Észpresszóban Szabó Róbert Csaba prózaíróval beszélgetünk új regényéről, melyben betyárokról, avagy ellenállókról, a történet sodrába belecsöppent emberekről, szekusokról és módszereikről, egyáltalán, az ország állapotáról, s egy lepke életéről lesz szó.Kalandregényekbe illő világ, és tágabb értelemben a Gheorghe Gheorghiu-Dej uralma alatt álló Románia szabja meg az Alakváltók című regény helyi és időbeli koordinátáit. [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2016/04/30042016_sambata_evelin_eszpresszoSZRCS.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2016/04/30042016_sambata_evelin_eszpresszoSZRCS.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(53) "Alakváltók - Szabó Róbert Csaba új regényéről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "alakvaltok-szabo-robert-csaba-uj-regenyerol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-05-03 21:50:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-05-03 19:50:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=133525" ["menu_order"]=> int(35915) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3685 (24) { ["ID"]=> int(328196) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2018-02-21 15:18:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-02-21 12:18:20" ["post_content"]=> string(704) "Kolozsváron a Muszáj- Musai akciócsoport ma délutánra időzítette a többnyelvű helységnévtáblák kapcsán szervezett eseményt, nem véletlenül, hiszen úgy ítélték meg, az anyanyelv napja a legalkalmasabb a figyelemfelkeltésre. Kolozsváron tavaly ? hosszas pereskedés után- kedvező ítélet született, ám a város be és kijárataihoz felszerelendő 16 többnyelvű helységnévtáblából csupán négyet helyeztek ki. Bethlendi Andrást, a Muszáj-Musai román-magyar akciócsoport kezdeményezőjét, aktivistáját hallják: [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/02/musai_muszaj.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/02/musai_muszaj.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(49) "Az anyanyelv napján is akciózik a Musai-Muszáj" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "az-anyanyelv-napjan-is-akciozik-a-musai-muszaj" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-02-21 15:18:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-02-21 12:18:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=328196" ["menu_order"]=> int(35902) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(38420) ["max_num_pages"]=> int(3202) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "3736920608bbac3fc3f49704ab339366" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:95f78a5cf6995141bb9eee4753108da8" }