Madách Imre Az ember tragédiája című művének ősbemutatója 1883. szeptember 21-én volt, és 1984 óta erre a napra emlékezve rendezik meg a magyar dráma napját. A nap célja: ráirányítani a figyelmet a magyar drámairodalom értékeire, illetve ösztönözni az új művek születését.

A magyar dráma napján adja át a Színházi Kritikusok Céhe az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeit elismerő Színikritikusok Díját tizenöt kategóriában. Az életműdíjat az idén Székely Gábor rendező veheti át. A Budapest Bábszínházban tartott gálaesten adják át idén a Színházi Dramaturgok Céhének elismerését is, amelyet 1998 óta az évad legjobb magyar drámájának ítélnek oda. A díjat Esterházy Péter Mercedes Benz című műve nyerte el, és Esterházy Gitta, a júliusban elhunyt író özvegye veszi át.

Erdélyben, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a tíz éve elhunyt Sütő András íróra emlékezik. Ma este felolvasószínházi előadáson mutatják be Sütő András A szúzai menyegző című drámáját, Sebestyén Aba rendezésében. A Kolozsvári Állami Magyar Színház egyéjszakás drámaírói műhelyt tart, és az éjszaka született írásokat másnap délután felolvassák a színház színészei. A csíkszeredai Csíki Játékszín pedig a Szemenszedett igazság című bűnügyi komédiát játssza Parászka Miklós rendezésében. A magyar dráma napja köré szervezett, ezen a héten zajló székelyudvarhelyi 8. dráMA kortárs színházi találkozón Székely Csabának a Bányavakság című művét mutatja be a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely és az Andrei Mureşanu Színház.