A csoport tagjai évente kétszer utaznak Hargita megyébe, ahol a megyei kórházban, iskolákban, óvodákban és egyéb gyermekintézményekben szűrik, vizsgálják és gyógykezelik a rászoruló gyermekeket. (tovább…)
Continue Reading

Az elemi és az általános iskolás diákok esetében bevezetik az értékelési standardokat, a tanárokat pedig arra ösztönzik, hogy alkalmazzák ezeket. A rendszer három teljesítményszintet különböztet meg: alapszintű, megszilárdított és haladó.
Az értékelési standardok nem váltják fel az osztályzatokat, céljuk azonban, hogy egységes alapra helyezzék az egyes osztályzatok odaítélésének szempontjait, függetlenül az oktatási intézménytől. Így például a 7-es osztályzat ugyanazt a tudásszintet jelezze az adott évfolyam bármely tanulója esetében, függetlenül attól, hogy melyik iskolába jár. A középiskolások számára is vannak újdonságok, az újítások azonban nagy valószínűséggel NEM érintik a felvételit. Az a rendelkezés, amely lehetővé tette volna, hogy egyes líceumok saját, kiegészítő felvételi vizsgákat szervezzenek, a jövő héten kerül a parlament elé végszavazásra, elutasításra vonatkozó bizottsági jelentéssel.
" ["post_title"]=> string(43) "Újdonságok a hétfőn kezdődő tanévben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "ujdonsagok-a-hetfon-kezdodo-tanevben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-05 11:49:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:49:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467624" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3709 (24) { ["ID"]=> int(467622) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-05 11:48:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:48:15" ["post_content"]=> string(788) "Az új kormány megalakítására irányuló erőfeszítések egyelőre nem léptek ki az elmúlt hónapok patthelyzetéből, amely a Bolojan-kormány május 5-i bizalmatlansági indítvánnyal történt menesztése óta áll fenn.
Sorin Grindeanu, a szociáldemokraták elnöke, akit a párt miniszterelnök-jelöltként javasol, tegnap a közösségi oldalán azt közölte, hogy a PSD kész egy parlamenti többség létrehozására. Ugyanakkor szerinte nem annak kellene az elsődleges szempontnak lennie, hogy megvan-e a támogatáshoz szükséges parlamenti szavazatszám, hanem Románia gazdasági és társadalmi helyzetének.
" ["post_title"]=> string(46) "A szociáldemokraták kormányt alakítanának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "a-szocialdemokratak-kormanyt-alakitananak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-05 11:48:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:48:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467622" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3708 (24) { ["ID"]=> int(467620) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-05 11:47:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:47:14" ["post_content"]=> string(543) "A liberális európai parlamenti képviselő, Siegfried Mureșan – akit a PNL, az USR és az RMDSZ miniszterelnök-jelöltként támogat – Facebook-oldalán válaszolt a PSD vezetőjének. Azt állítja, hogy a nemzetgazdaság jobban működik a Szociáldemokrata Párt kormányzati részvétele nélkül, visszatérésük pedig nagyobb költségvetési hiányt, a közpénzek elpazarlását, valamint az ország nemzetközi hitelességének újbóli megkérdőjeleződését jelentené.
" ["post_title"]=> string(50) "A szociáldemokraták károsak a nemzetgazdaságra" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "a-szocialdemokratak-karosak-a-nemzetgazdasagra" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-05 11:47:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:47:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467620" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3675 (24) { ["ID"]=> int(467618) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-05 11:45:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:45:55" ["post_content"]=> string(1065) "Az Országos Energiaszabályozó Hatóság Szabályozási Bizottsága több mint 1 gigawatt összteljesítményű villamosenergia-termelő és -tároló létesítményre adott ki telepítési engedélyeket és üzemeltetési licenceket.
George Niculescu, a hatóság vezetője azt mondta ez mérföldkő az intézmény történetében: az elfogadott engedélyek több mint 80 százaléka energiatárolási projektekre vonatkozik. Szerinte ez egyértelmű jelzés arról, milyen irányba fejlődik a román energiarendszer. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a Románia és Bulgária közötti, akkumulátoros energiatárolás terén fennálló lemaradás gyorsan behozható, ehhez azonban fel kell gyorsítani a beurházásokat. Arra szólította fel az átviteli és elosztóhálózati üzemeltetőket, hogy a már elkészült projektek számára gyorsabban adják ki a hálózati csatlakozási tanúsítványokat.
" ["post_title"]=> string(31) "Gyorsan behozható a lemaradás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "gyorsan-behozhato-a-lemaradas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-05 11:45:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:45:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467618" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3710 (24) { ["ID"]=> int(467624) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-05 11:49:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:49:24" ["post_content"]=> string(1164) "Az elemi és az általános iskolás diákok esetében bevezetik az értékelési standardokat, a tanárokat pedig arra ösztönzik, hogy alkalmazzák ezeket. A rendszer három teljesítményszintet különböztet meg: alapszintű, megszilárdított és haladó.
Az értékelési standardok nem váltják fel az osztályzatokat, céljuk azonban, hogy egységes alapra helyezzék az egyes osztályzatok odaítélésének szempontjait, függetlenül az oktatási intézménytől. Így például a 7-es osztályzat ugyanazt a tudásszintet jelezze az adott évfolyam bármely tanulója esetében, függetlenül attól, hogy melyik iskolába jár. A középiskolások számára is vannak újdonságok, az újítások azonban nagy valószínűséggel NEM érintik a felvételit. Az a rendelkezés, amely lehetővé tette volna, hogy egyes líceumok saját, kiegészítő felvételi vizsgákat szervezzenek, a jövő héten kerül a parlament elé végszavazásra, elutasításra vonatkozó bizottsági jelentéssel.
" ["post_title"]=> string(43) "Újdonságok a hétfőn kezdődő tanévben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "ujdonsagok-a-hetfon-kezdodo-tanevben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-05 11:49:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:49:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467624" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39779) ["max_num_pages"]=> int(9945) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "5ae31214fb526fb2c0f0740554f2e836" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:49ce59264621cbfb390e9d717c2b301e" }A csoport tagjai évente kétszer utaznak Hargita megyébe, ahol a megyei kórházban, iskolákban, óvodákban és egyéb gyermekintézményekben szűrik, vizsgálják és gyógykezelik a rászoruló gyermekeket. (tovább…)
Continue ReadingKözülük 17 millióan saját hazájukban, 11 millióan pedig külföldön kerestek menedéket – derül ki az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) legfrissebb jelentéséből. (tovább…)
Continue ReadingÉletének 90. évében elhunyt Kányádi Sándor. A Kossuth-díjas költő, író, műfordítót ma hajnalban érte a halál Budapesten – tájékoztatta az MTI-t a család. Kányádi Sándor a Hargita megyei Nagygalambfalván születt 1929. május 10-én. A középiskolát Székelyudvarhelyen végezte, majd beiratkozott a marosvásárhelyi Színházművészeti Főiskolára, végül a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Karán szerzett magyar-irodalom szakos tanári diplomát 1954-ben. Tanárként sosem dolgozott, életét az irodalomnak szentelte. (tovább…)
Continue ReadingBírálta Lettországot az európai kisebbségi ernyőszervezet, a FUEN elnöke. Vincze Loránt szerint az új lettországi oktatási törvény szándéka, akárcsak Ukrajnában, hogy lépésről lépésre kiszorítsa az anyanyelvi oktatást az iskolákból.
Continue ReadingSzenátori mandátuma lejártával visszavonul a közélettől ? közölte egy televíziós műsorban Traian Băsescu, a Népi Mozgalom Párt elnöke. A volt…
Continue ReadingA lengyel szejm honlapján közzétették pénteken a legfelsőbb bíróságról szóló törvényjavaslatot, amely figyelembe veszi az Európai Bizottságnak a Lengyelországgal szemben indított jogállamisági eljárásban megfogalmazott újabb ajánlásait. (tovább…)
Continue Reading
A parasztlakodalmak bemutatása és vőfélytalálkozó volt a negyedik alkalommal megrendezett Tornyai Tájháztalálkozónak. (tovább…)
Continue ReadingA magyar anyanyelvű nyolcadikos diákok 67,33 százaléka kapott átmenő jegyet a képességvizsgán ? tájékoztatott tegnap az oktatási minisztérium kisebbségi oktatásért felelős államtitkárának kabinetje. Országosan 73,5 százalék az átmenési arány, és 319 diák érte el a 10-es átlagot. A magyar diákok között nincsen 10-es átlag, azonban hárman vizsgáztak 10-es jeggyel románból, 53-an magyar anyanyelvből és matematikából 20 tanuló kapott 10-es érdemjegyet. (tovább…)
Continue Reading
Idén is vándorútra kelt a színház a Bánságban. A falvak, kisvárosok színházkedvelői a Rózsa, a lovag című Rejtő Jenő-komédiát láthatták augusztusban a Bánsági Vándorszínház előadásában. (tovább…)
Continue ReadingJövőre viszont két díjat is osztanak. A döntés hátterében egy zaklatási botrány áll, illetve közelebbről egy francia fotós, Jean-Claude Arnault és felesége, Katarina Frostenson költőnő, a Svéd Akadémia egyik tagja.
Continue ReadingKlaus Johannis államfő ma aláírta Dragoş Tudorache és Paul Gheorghiu kinevezését a belügyminiszteri, illetve a miniszterelnöki kancellária vezetői tisztségbe. Az új belügyminiszter és a kancelláriavezető délután 4 órakor teszi le a hivatali esküt a Cotroceni-i Palotában. (tovább…)
Continue ReadingAz Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által közölt adatok szerint a 28 tagállamban átlagosan 2 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az egy évvel korábbihoz képest.
Continue ReadingKözülük 17 millióan saját hazájukban, 11 millióan pedig külföldön kerestek menedéket - derül ki az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) legfrissebb jelentéséből.
A Gyökértelenül címmel megjelent tanulmány szerint bár a kiskorúak csupán egyharmadát teszik ki a világ népességének, a menekültek fele közülük kerül ki. A tanulmány külön felhívja a figyelmet arra, hogy a háború és más veszélyek elől menekülőkön kívül további 20 millió olyan gyerek van, aki más okból kifolyólag, például a rendkívüli szegénység miatt vagy a jobb élet reményében hagyta el hazáját.
Az UNICEF a szeptember 19-én és 20-án New Yorkban megrendezésre kerül? két menekültügyi csúcstalálkozóra készülve tette közzé jelentését.
" ["post_title"]=> string(101) "Világszerte 28 millió gyerek kényszerült otthona elhagyására háború és más veszélyek miatt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(90) "vilagszerte-28-millio-gyerek-kenyszerult-otthona-elhagyasara-haboru-es-mas-veszelyek-miatt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-09-08 13:48:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-09-08 11:48:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=169115" ["menu_order"]=> int(34983) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3697 (24) { ["ID"]=> int(362876) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2018-06-20 13:08:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-06-20 10:08:19" ["post_content"]=> string(1342) "Életének 90. évében elhunyt Kányádi Sándor. A Kossuth-díjas költő, író, műfordítót ma hajnalban érte a halál Budapesten - tájékoztatta az MTI-t a család. Kányádi Sándor a Hargita megyei Nagygalambfalván születt 1929. május 10-én. A középiskolát Székelyudvarhelyen végezte, majd beiratkozott a marosvásárhelyi Színházművészeti Főiskolára, végül a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Karán szerzett magyar-irodalom szakos tanári diplomát 1954-ben. Tanárként sosem dolgozott, életét az irodalomnak szentelte. Páskándi Géza fedezte fel 1950-ben, első versét az Ifjúmunkás című lap közölte. Első verseskötete Virágzik a cseresznyefa címmel 1955-ben jelent meg. Életművének fontos részét alkotják az esszék és műfordítások, de írt drámát és forgatókönyvet is. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas erdélyi magyar költő, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Műveit angol, észt, finn, francia, német, norvég, orosz, portugál, román és svéd nyelvekre is lefordították. Kányádi Sándort várhatóan szülőfalujában, Nagygalambfalván helyezik örök nyugalomra. A temetés időpontjáról a család később ad tájékoztatást." ["post_title"]=> string(25) "Elhunyt Kányádi Sándor" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(22) "elhunyt-kanyadi-sandor" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-06-20 13:55:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-06-20 10:55:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=362876" ["menu_order"]=> int(34984) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3681 (24) { ["ID"]=> int(348656) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2018-05-04 16:04:38" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-05-04 13:04:38" ["post_content"]=> string(840) "Bírálta Lettországot az európai kisebbségi ernyőszervezet, a FUEN elnöke. Vincze Loránt szerint az új lettországi oktatási törvény szándéka, akárcsak Ukrajnában, hogy lépésről lépésre kiszorítsa az anyanyelvi oktatást az iskolákból. Az ügyben a FUEN levélben fordult a lett elnökhöz, akinek hivatala nemrégiben választ küldött a felvetésre, de utóbbi nem tartalmaz kielégítő válaszokat. ?Fogalmazzunk világosan: egy bonyolult geostratégiai és geopolitikai helyzet nem teszi elfogadhatóvá a kisebbségellenes intézkedéseket, a jogtiprásokat és a jogfosztásokat? ? jelentette ki a FUEN elnöke hozzátéve, hogy ?a konfliktusokkal terhelt történelem nem szolgálhat mentségül a ma politikai döntéseire, a történelem tanulságokat kínál, amelyekből tanulnunk kell?." ["post_title"]=> string(58) "Ukrán mintára módosítanák a lett oktatási törvényt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "ukran-mintara-modositanak-a-lett-oktatasi-torvenyt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-05-05 01:05:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-05-04 22:05:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=348656" ["menu_order"]=> int(34986) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3515 (24) { ["ID"]=> int(355566) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2018-05-25 14:15:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-05-25 11:15:20" ["post_content"]=> string(470) "Szenátori mandátuma lejártával visszavonul a közélettől ? közölte egy televíziós műsorban Traian Băsescu, a Népi Mozgalom Párt elnöke. A volt államfő a jövőre esedékes európai parlamenti választások kapcsán tette ezt a bejelentést. Traian Băsescu azt is elmondta, véleménye szerint az ellenzéki alakulatoknak közös listán kellene indulniuk a következő Európai Parlamenti választáson, ellenkező esetben gyengén fognak szerepelni." ["post_title"]=> string(38) "Visszavonulna a közélettől Băsescu" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "visszavonulna-a-kozelettol-basescu" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-05-25 14:15:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-05-25 11:15:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=355566" ["menu_order"]=> int(34988) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3527 (24) { ["ID"]=> int(348676) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2018-05-04 16:06:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-05-04 13:06:00" ["post_content"]=> string(721) "A lengyel szejm honlapján közzétették pénteken a legfelsőbb bíróságról szóló törvényjavaslatot, amely figyelembe veszi az Európai Bizottságnak a Lengyelországgal szemben indított jogállamisági eljárásban megfogalmazott újabb ajánlásait. A változások alapján Varsó a 7. cikk szerinti eljárás visszavonását várja Brüsszeltől. Április közepén a lengyel parlament már elfogadta az említett jogszabály egyes, Brüsszel ajánlásaival megegyező módosításait, ennek megfelelően többek között enyhülnek a bírák nyugdíjkorhatárának csökkentésére vonatkozó előírások. Ezt a törvénymódosítást csütörtök este jóváhagyta a lengyel államfő is." ["post_title"]=> string(50) "Varsó kapitulál a Brüsszellel vívott csatában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "varso-kapitulal-a-brusszellel-vivott-csataban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-05-05 01:07:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-05-04 22:07:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=348676" ["menu_order"]=> int(34990) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3663 (24) { ["ID"]=> int(168975) ["post_author"]=> string(3) "205" ["post_date"]=> string(19) "2016-09-08 14:45:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-09-08 12:45:37" ["post_content"]=> string(859) "A parasztlakodalmak bemutatása és vőfélytalálkozó volt a negyedik alkalommal megrendezett Tornyai Tájháztalálkozónak. A magyar határ menti, Arad megyei faluban a környékbeli alföldi telpülések hagyományőrzőit látták vendégül, és a helyi jellegzetes lakodalmas menüt szolgálták fel nekik. A fogások közt az egykori vőfélyek mesélték el, hol, milyen szokás szerint zajlott a lakodalom. Abban azonban mindenki megegyezett, hogy egykor a vőfélyre az egyik legfontosabb szerep hárult, hiszen rajta múlt a lagzi sikere, tőle függött a násznép jókedve. Tornyán készült Pataky Lehel Zsolt most következő összeállítása. [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2016/09/Tornyai_Tajhaztalalkozo_2016.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2016/09/Tornyai_Tajhaztalalkozo_2016.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(52) "Vőfélytalálkozó és lakodalmi bemutató Tornyán" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "vofelytalalkozo-es-lakodalmi-bemutato-tornyan" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-09-07 13:06:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-09-07 11:06:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=168975" ["menu_order"]=> int(34991) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3664 (24) { ["ID"]=> int(362856) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2018-06-20 13:07:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-06-20 10:07:45" ["post_content"]=> string(892) "A magyar anyanyelvű nyolcadikos diákok 67,33 százaléka kapott átmenő jegyet a képességvizsgán ? tájékoztatott tegnap az oktatási minisztérium kisebbségi oktatásért felelős államtitkárának kabinetje. Országosan 73,5 százalék az átmenési arány, és 319 diák érte el a 10-es átlagot. A magyar diákok között nincsen 10-es átlag, azonban hárman vizsgáztak 10-es jeggyel románból, 53-an magyar anyanyelvből és matematikából 20 tanuló kapott 10-es érdemjegyet. Az országos átlaghoz viszonyítva, a magyar diákok eredményeit tekintve, kiemelkedően teljesített Kolozs megye, Máramaros megye és Bukarest, ahol a diákok több mint 80 százaléka kapott átmenő jegyet. Messze elmaradt az országos átlagtól Bihar, Hunyad, Szatmár és Hargita megye. Ez utóbbiban a tanulók 62,57 százaléka ért el ötösnél nagyobb átlagjegyet." ["post_title"]=> string(57) "Így teljesítettek a magyar diákok a képességvizsgán" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "igy-teljesitettek-a-magyar-diakok-a-kepessegvizsgan" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-06-20 13:07:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-06-20 10:07:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=362856" ["menu_order"]=> int(34992) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3491 (24) { ["ID"]=> int(168895) ["post_author"]=> string(3) "205" ["post_date"]=> string(19) "2016-09-08 14:30:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-09-08 12:30:25" ["post_content"]=> string(735) "Idén is vándorútra kelt a színház a Bánságban. A falvak, kisvárosok színházkedvelői a Rózsa, a lovag című Rejtő Jenő-komédiát láthatták augusztusban a Bánsági Vándorszínház előadásában. Az erdélyi, felvidéki, magyarországi és délvidéki színészekből álló nyári társulat a harmadik évadába lépett, és a temesvári Tarisznyás Egyesület szervezésében készítette el a Temes megyei Végváron az előadást, majd indult Temes és Arad megyei körútra. Pataky Lehel Zsolt összeállítása a kisiratosi bemutatón készült. [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2016/09/Vandorszinhaz.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2016/09/Vandorszinhaz.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(49) "Harmadik évadjában a Bánsági Vándorszínház" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "harmadik-evadjaban-a-bansagi-vandorszinhaz" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-09-07 13:04:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-09-07 11:04:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=168895" ["menu_order"]=> int(34993) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3490 (24) { ["ID"]=> int(348636) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2018-05-04 16:03:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-05-04 13:03:19" ["post_content"]=> string(904) "Jövőre viszont két díjat is osztanak. A döntés hátterében egy zaklatási botrány áll, illetve közelebbről egy francia fotós, Jean-Claude Arnault és felesége, Katarina Frostenson költőnő, a Svéd Akadémia egyik tagja. A férfit több nő is szexuális zaklatással vádolja, és ha ez nem volna elég, Katarina Frosten állítólag elhallgatta, hogy résztulajdonosa a férje által vezetett rendezvényközpontnak, amely anyagi támogatást kapott a Svéd Akadémiától. Nagyobb gond, hogy a testület tagjai közül többen úgy vélik, Frostenson férje szivárogtatta ki az elmúlt években az irodalmi Nobel-díj nyerteseinek nevét. A testület több tagja lemondott, és már nincs meg az irodalmi Nobel-díj odaítéléséhez szükséges 12 szavazat. Az idei irodalmi díjat jövőre ítélik oda, ugyanakkor a többi Nobel-díjat nem érinti a botrány." ["post_title"]=> string(46) "Idén nem osztják ki az irodalmi Nobel-díjat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "iden-nem-osztjak-ki-az-irodalmi-nobel-dijat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-05-05 01:04:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-05-04 22:04:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=348636" ["menu_order"]=> int(34994) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3520 (24) { ["ID"]=> int(168735) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2016-09-07 12:24:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-09-07 10:24:29" ["post_content"]=> string(831) "Klaus Johannis államfő ma aláírta Dragoş Tudorache és Paul Gheorghiu kinevezését a belügyminiszteri, illetve a miniszterelnöki kancellária vezetői tisztségbe. Az új belügyminiszter és a kancelláriavezető délután 4 órakor teszi le a hivatali esküt a Cotroceni-i Palotában. Az új belügyminiszter elsődleges feladata a december 11-ére kiírt parlamenti választások megszervezése lesz. Mint ismert, Petre Tobă, korábbi belügyminiszter azt követően mondott le tisztségéről, hogy a Korrupcióellenes Ügyészség bűnpártolás gyanújával bűnvádi eljárást indított ellene, ugyanis a volt tárcavezető állítólag önkényesen megtagadta bizonyos iratok titkosításának részleges feloldását, amelyeket a DNA bizonyítékokként akart felhasználni egy másik ügyben." ["post_title"]=> string(55) "Aláírta a belügyminiszter kinevezését az államfő" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "alairta-a-belugyminiszter-kinevezeset-az-allamfo" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-09-07 14:31:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-09-07 12:31:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=168735" ["menu_order"]=> int(34995) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3521 (24) { ["ID"]=> int(361536) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2018-06-15 13:11:50" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-06-15 10:11:50" ["post_content"]=> string(659) "Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által közölt adatok szerint a 28 tagállamban átlagosan 2 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az egy évvel korábbihoz képest. A 19 országot tömörítő eurózónában valamivel enyhébb, 1,9 százalékos volt a pénzhígulás, az áprilisi 1,3 százalék után. A legalacsonyabb éves rátát Írországban (0,7 százalék) és Görögországban (0,8 százalék) mérték, míg a legnagyobbat - 4,6 százalékot ? Romániában, illetve 3,1 százalékot Észtországban. Romániában havi szinten 0,6 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az Eurostat adatai szerint." ["post_title"]=> string(73) "Májusban Romániában nőttek a leginkább a fogyasztói árak az EU-ban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "majusban-romaniaban-nottek-a-leginkabb-a-fogyasztoi-arak-az-eu-ban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-06-17 13:12:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-06-17 10:12:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=361536" ["menu_order"]=> int(34996) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3701 (24) { ["ID"]=> int(348716) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2018-05-04 16:17:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-05-04 13:17:59" ["post_content"]=> string(881) "A csoport tagjai évente kétszer utaznak Hargita megyébe, ahol a megyei kórházban, iskolákban, óvodákban és egyéb gyermekintézményekben szűrik, vizsgálják és gyógykezelik a rászoruló gyermekeket. A 30 orvos és egészségügyi szakember gyógyító körútjának állomásai: Csíkdelne, Csíkpálfalva, Csíkszépvíz, Csíkszentkirály, Csíkszentmárton, Csíkszentmihály, Csíkszenttamás, Bögöz, Gyimesbükk, Kobátfalva, Nagygalambfalva, Rugonfalva, Siménfalva, Székelyudvarhely, és Csíkszereda. Az orvos-csoportban csecsemő- és gyermekgyógyászok, gyermek fül-orr-gégészek, gyermek-szemész, szülész-nőgyógyászok, gyermek-urológus, aneszteziológus, ortopéd műszerész, pedoaudiológus, hallásakusztikusok, gyógypedagógus, diplomás ápolók, egészségnevelő, mentőápolók és szakorvosjelöltek vesznek részt." ["post_title"]=> string(87) "Május 6-11. között ismét Erdélyben vizsgál a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(77) "majus-6-11-kozott-ismet-erdelyben-vizsgal-a-nemzetkozi-gyermekmento-szolgalat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-05-05 01:09:41" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-05-04 22:09:41" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=348716" ["menu_order"]=> int(34982) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39775) ["max_num_pages"]=> int(3315) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "5831ef00689786b7e7ceef930ead4d86" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:4c50e2ab76a19c0960cdb0b94d72d754" }