A következő négyszáz évhez kívánt sikert Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes ma Szatmárnémetiben, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium felújított épületének avatóünnepségén. (tovább…)
Continue Reading

A konfliktus első napjaiban a nyersolaj ára mintegy 8 százalékkal emelkedett, az európai gázár pedig 20 százalékkal ugrott meg. A Brent olaj ára március 9-én elérte a hordónkénti 116,78 dollárt.A legfrissebb adatok szerint az olajár mérséklődni kezdett: tegnap a Brent hordónként 102 dollár körül állt. Ehhez hozzájárult, hogy az American Petroleum Institute megnövekedett amerikai olajtartalékokról számolt be, és Irak is bejelentette a kirkuki mezőkről induló, Törökország felé irányuló kőolajexport újraindítását.
Az iráni erők ugyanakkor folytatják a térség energetikai infrastruktúrája elleni támadásokat. Teherán állítása szerint az Egyesült Államok és Izrael tegnap csapást mért a Déli Parsz (South Pars) gázmezőre — a világ egyik legnagyobb ilyen létesítményére. Válaszul a Déli Parsz gázmezője elleni támadásra, Teherán megtorló csapásokat mért a szomszédos Katar legnagyobb gázmezőjére, Ras Laffanra, jelentős károkat okozva, és diplomáciai szakadékot okozva a két ország között. Donald Trump azt nyilatkozta, hogy "felrobbantja a teljes iráni Dél-Parsz gázmezőt", ha Teherán ismét megtámadja a katari gázmezőket.
Európai vonatkozásban: a Hormuzi-szoroson halad át a tengeri úton szállított globális nyersolaj mintegy egyötöde, az LNG-szállítmányok hasonló hányada, valamint a legszélesebb körben használt műtrágya egyharmada. Ez az inflációt, a gazdasági növekedést és az EU versenyképességét egyaránt nyomás alá helyezi.
" ["post_title"]=> string(66) "A Hormuzi-szoros lezárása alaposan felkavarta az energiapiacokat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(64) "a-hormuzi-szoros-lezarasa-alaposan-felkavarta-az-energiapiacokat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-19 14:43:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-19 12:43:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(106) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/03/19/a-hormuzi-szoros-lezarasa-alaposan-felkavarta-az-energiapiacokat/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3554 (24) { ["ID"]=> int(461008) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-19 14:39:08" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-19 12:39:08" ["post_content"]=> string(1856) "Az Európai Unió 27 vezetője csütörtökön viharos csúcstalálkozóra készül, ahol Magyarország vétója az Ukrajnának nyújtott 90 milliárd eurós hitel ellen, a közel-keleti háború súlyosbodása és a tartósan magas energiaárak fogják uralni a megbeszéléseket.
Kevés az esély arra, hogy az április 12-i magyarországi parlamenti választások előtt ezügyben eredményre jussanak, Orbán Viktor pedig kijelentette, hogy a magyar kormány álláspontja változatlan ebben az ügyben.
Az egységes piac, a kereskedelem, a védelem, a biztonság, a migráció és a multilaterális rendszer helyzete is napirendre kerül, valamint egy rövid megbeszélés a következő hétéves költségvetésről.
A csütörtöki napirend másik fontos pontja a közel-keleti háború kiszélesedése és az általa kiváltott messzemenő következmények világszerte.Az európaiakat váratlanul érte, amikor Donald Trump amerikai elnök a múlt héten a segítségüket kérte a Hormuzi-szoros újbóli megnyitásához, amely az energiaexport számára létfontosságú átjáró, amelyet Irán lezárt. A globális olajárak emiatt továbbra is hordónként 100 dollár felett maradnak. Az európai közreműködés vagy az ENSZ beleegyezése nélkül indított katonai konfrontációhoz való csatlakozás gondolatát széles körben visszautasították.
Az EU vezetői csütörtökön megvizsgálják a Hormuzi-szorosban a hajózás szabadságának helyreállítására irányuló lehetséges megoldásokat, de szigorúan diplomáciai szempontból.
" ["post_title"]=> string(97) "Orbán Viktor vétója, az iráni háború és a magas energiaárak fogják uralni az EU-csúcsot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(86) "orban-viktor-vetoja-az-irani-haboru-es-a-magas-energiaarak-fogjak-uralni-az-eu-csucsot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-19 14:39:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-19 12:39:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(128) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/03/19/orban-viktor-vetoja-az-irani-haboru-es-a-magas-energiaarak-fogjak-uralni-az-eu-csucsot/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3555 (24) { ["ID"]=> int(461007) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-19 14:34:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-19 12:34:24" ["post_content"]=> string(702) "Mint arról tegnapi híradónkban beszámoltunk, tegnap elsüllyedt egy vontatóhajó Midiánál.
A vontatóhajó a Rompetrol által üzemeltetett Midia Marine Terminal tulajdonában van, és egy olajszállító tartályhajó lerakódását segítette, amikor a baleset bekövetkezett. A fedélzeten tartózkodó öt személy közül kettőnek a holttestét tegnap emelték ki a vízből - közölte ma a román tengerészeti hatóság. Az ügyészség még vizsgálja abaleset körülményeit és okait. A búvárok ma folytatják a másik három tengerész keresését.
" ["post_title"]=> string(99) "Ma reggel folytatódott az Astana vontatóhajó elsüllyedése után eltűnt tengerészek keresése" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(90) "ma-reggel-folytatodott-az-astana-vontatohajo-elsullyedese-utan-eltunt-tengereszek-keresese" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-19 14:34:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-19 12:34:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(132) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/03/19/ma-reggel-folytatodott-az-astana-vontatohajo-elsullyedese-utan-eltunt-tengereszek-keresese/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3378 (24) { ["ID"]=> int(461006) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-19 14:27:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-19 12:27:30" ["post_content"]=> string(1146) "A kritikus infrastruktúra részévé teszi a műtrágyagyártást a bukaresti szenátus által március 16-án elfogadott törvénytervezet, amely a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát állami megmentésére irányul.
Románia legnagyobb műtrágyagyára, a marosvásárhelyi Azomureș súlyos helyzetben van.A vállalat már korábban is komoly gazdasági nehézségekkel küzdött, ám az iráni konfliktus nyomán magasra szökő energiaárak tovább rontották a kilátásokat. Az Azomureș az ország legnagyobb műtrágyagyártója és egyben az egyik legnagyobb földgázfogyasztója. Az üzem megmentésére rendelkezésre álló idő egyre szűkül — jelenleg a Romgaz állami energiavállalat általi felvásárlás tűnik az egyetlen reális kiútnak. A döntés nemcsak gazdasági, hanem munkahelyek ezreit érintő szociális kérdés is.A műtrágyaszektor létfontosságú láncszemet jelent a mezőgazdasági ellátási láncban, és ezáltal a nemzeti élelmiszer-biztonság szempontjából is.
" ["post_title"]=> string(43) "Elbocsátások várhatóak az Azomureșnél" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "elbocsatasok-varhatoak-az-azomuresnel" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-19 14:27:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-19 12:27:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(79) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/03/19/elbocsatasok-varhatoak-az-azomuresnel/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3553 (24) { ["ID"]=> int(461009) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-19 14:43:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-19 12:43:54" ["post_content"]=> string(1895) "
A konfliktus első napjaiban a nyersolaj ára mintegy 8 százalékkal emelkedett, az európai gázár pedig 20 százalékkal ugrott meg. A Brent olaj ára március 9-én elérte a hordónkénti 116,78 dollárt.A legfrissebb adatok szerint az olajár mérséklődni kezdett: tegnap a Brent hordónként 102 dollár körül állt. Ehhez hozzájárult, hogy az American Petroleum Institute megnövekedett amerikai olajtartalékokról számolt be, és Irak is bejelentette a kirkuki mezőkről induló, Törökország felé irányuló kőolajexport újraindítását.
Az iráni erők ugyanakkor folytatják a térség energetikai infrastruktúrája elleni támadásokat. Teherán állítása szerint az Egyesült Államok és Izrael tegnap csapást mért a Déli Parsz (South Pars) gázmezőre — a világ egyik legnagyobb ilyen létesítményére. Válaszul a Déli Parsz gázmezője elleni támadásra, Teherán megtorló csapásokat mért a szomszédos Katar legnagyobb gázmezőjére, Ras Laffanra, jelentős károkat okozva, és diplomáciai szakadékot okozva a két ország között. Donald Trump azt nyilatkozta, hogy "felrobbantja a teljes iráni Dél-Parsz gázmezőt", ha Teherán ismét megtámadja a katari gázmezőket.
Európai vonatkozásban: a Hormuzi-szoroson halad át a tengeri úton szállított globális nyersolaj mintegy egyötöde, az LNG-szállítmányok hasonló hányada, valamint a legszélesebb körben használt műtrágya egyharmada. Ez az inflációt, a gazdasági növekedést és az EU versenyképességét egyaránt nyomás alá helyezi.
" ["post_title"]=> string(66) "A Hormuzi-szoros lezárása alaposan felkavarta az energiapiacokat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(64) "a-hormuzi-szoros-lezarasa-alaposan-felkavarta-az-energiapiacokat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-19 14:43:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-19 12:43:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(106) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/03/19/a-hormuzi-szoros-lezarasa-alaposan-felkavarta-az-energiapiacokat/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(38010) ["max_num_pages"]=> int(9503) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "d3c4927db26f0dafd6c34d52c277049c" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:592939a2ccd677b0ca5084a0d16c52c4" }A következő négyszáz évhez kívánt sikert Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes ma Szatmárnémetiben, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium felújított épületének avatóünnepségén. (tovább…)
Continue ReadingMa kezdődik a beiratkozás az érettségi vizsgára. Az iratokat az idei és a korábbi évek végzősei péntekig nyújthatják be az…
Continue ReadingAz Európai Bizottság javaslatokat terjesztett elő az európai munkaügyi hatóság létrehozására. A tájékoztatás szerint a Bizottság az új uniós szintű…
Continue ReadingRendkívüli ülésszakra hívják össze hétfőn a londoni parlamentet, miután meghalt Jo Cox munkáspárti képviselő. (tovább…)
Continue ReadingAz Európai Bizottság ma bejelentette a második hárommilliárd eurós csomagot Törökország számára, ezt a pénzt az országban tartózkodó menekültek ellátására fogják fordítani. (tovább…)
Continue ReadingElégedetlenek az oktatási szakszervezetek a munkaügyi minisztériumnál a költségvetési bérezéssel kapcsolatos rendeletről folytatott megbeszélésekkel. (tovább…)
Continue ReadingMegválasztotta negyedik alkalommal kancellárnak a német szövetségi parlament ma Angela Merkelt. (tovább…)
Continue ReadingA románok sohasem fogják megtudni, hogy milyen változtatásokat hajtanak végre az amerikaiak a deveselui bázison lévő rakétasilóikban, amelyeknek a közelébe sem engedik őket ? jelentette ki Vlagyimir Putyin pénteken. (tovább…)
Continue ReadingElhunyt Stephen Hawking világhírű brit elméleti fizikus. A 76 éves tudóst mára virradóra érte a halál cambridge-i házában – közölte családja. (tovább…)
Continue ReadingAz Országos Szakszervezeti Tömb több mint 200 tagja tüntetett a délelőtt a Cotroceni palota előtt azt kérve Klaus Johannis államfőtől, hogy töltse be közvetítői szerepét és találkozzon a kormánnyal a munkaügyi és társadalmi párbeszéddel kapcsolatos törvények módosítása érdekében. (tovább…)
Continue Reading
A Natúra Stúdió vendége Nemes István, a nagyváradi Posticum Keresztény Kulturális Központ programfelelőse, akivel A dalai láma felhívása a világhoz – Az etika fontosabb a vallásnál című interjúkötet kapcsán beszélgetünk.
Continue ReadingMegtalálták az egyiptomi gép feketedobozait, de nem várható gyors eredmény a történtek kiderítésére – közölte egy egyiptomi tisztviselő. (tovább…)
Continue ReadingMa kezdődik a beiratkozás az érettségi vizsgára. Az iratokat az idei és a korábbi évek végzősei péntekig nyújthatják be az iskolák titkárságán. Az érettségi vizsga június 13-án kezdődik a román nyelv szóbeli vizsgával. Az írásbelik július 4-én kezdődnek, az első eredményeket július 12-én függesztik ki, az óvások utáni végleges jegyeket pedig július 16-án közlik.
" ["post_title"]=> string(32) "Lehet iratkozni az érettségire" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "lehet-iratkozni-az-erettsegire" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-05-30 13:46:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-05-30 11:46:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=141125" ["menu_order"]=> int(35423) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3524 (24) { ["ID"]=> int(334886) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2018-03-14 15:30:18" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-03-14 12:30:18" ["post_content"]=> string(324) "Az Európai Bizottság javaslatokat terjesztett elő az európai munkaügyi hatóság létrehozására. A tájékoztatás szerint a Bizottság az új uniós szintű ügynökség létrehozásával azt szeretné elérni, hogy minden munkavállaló és önálló vállalkozó garantáltan részesüljön szociális védelemben." ["post_title"]=> string(43) "Születőben az uniós munkaügyi hatóság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "szuletoben-az-unios-munkaugyi-hatosag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-03-14 15:30:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-03-14 12:30:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=334886" ["menu_order"]=> int(35424) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3531 (24) { ["ID"]=> int(147415) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2016-06-18 13:14:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-06-18 11:14:24" ["post_content"]=> string(899) "Rendkívüli ülésszakra hívják össze hétfőn a londoni parlamentet, miután meghalt Jo Cox munkáspárti képviselő. A 41 éves, kétgyermekes nő csütörtökön részt vett egy rendezvényen, amelyen Nagy-Britannia EU-ban maradása mellett kampányolt, amikor egy kilépéspárti fanatikus több lövéssel és késszúrással megsebesítette. A politikus röviddel később a kórházban meghalt. Jeremy Corbyn, a Munkáspárt elnöke a ?demokrácia elleni gyűlöletcselekménynek? minősítette a támadást. A támadást követően valamennyi párt felfüggesztette kampányát. Nagy-Britanniában június 23-án, csütörtökön tartanak népszavazást a királyság uniós tagságáról. Szakértők szerint, ha a többség a Brexitre szavaz is, legalább két évbe kerül, amíg lezárulnak a tárgyalások a kilépés feltételeiről London és Brüsszel között." ["post_title"]=> string(63) "Rendkívüli ülésszakra hívták össze a londoni parlamentet" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "rendkivuli-ulesszakra-hivtak-ossze-a-londoni-parlamentet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-06-18 13:14:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-06-18 11:14:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=147415" ["menu_order"]=> int(35425) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3549 (24) { ["ID"]=> int(334866) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2018-03-14 15:29:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-03-14 12:29:55" ["post_content"]=> string(472) "Az Európai Bizottság ma bejelentette a második hárommilliárd eurós csomagot Törökország számára, ezt a pénzt az országban tartózkodó menekültek ellátására fogják fordítani. Az EU és Törökország között 2016 márciusában létrejött, egyesek által bírált migrációs egyezmény keretében az unió eredetileg hárommilliárd eurót ajánlott fel a válság kezelésére, illetve ennek kimerülése esetére újabb hárommilliárdot." ["post_title"]=> string(42) "Újabb pénz a migránsok megfékezésére" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "ujabb-penz-a-migransok-megfekezesere" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-03-14 15:29:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-03-14 12:29:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=334866" ["menu_order"]=> int(35426) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3547 (24) { ["ID"]=> int(141105) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2016-05-30 13:45:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-05-30 11:45:39" ["post_content"]=> string(886) "Elégedetlenek az oktatási szakszervezetek a munkaügyi minisztériumnál a költségvetési bérezéssel kapcsolatos rendeletről folytatott megbeszélésekkel. A kormány javaslata szerint az oktatásban 5 százalékkal emelnének bizonyos fizetéseket jövő év január elsején, majd 2017 decembertől újabb emelést adnának. A szakszervezetek továbbra is 10 százalékos béremelést követelnek és ennek elutasítása esetén nagy tiltakozásokat helyeztek kilátásba. Az első lépés szerdán lehetséges, amikor 15 ezer szakszervezeti tagot várnak Bukarestbe egy tiltakozó felvonulásra ? jelentette be Marius Nistor a Spiru Haret szakszervezet elnöke. Az érdekképviselet azzal magyarázza elégedetlenségét, hogy a kormány által javasolt bérkiigazítás sokszor csak pár tíz lej többletet jelent.
" ["post_title"]=> string(27) "Tüntetések az oktatásban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(24) "tuntetesek-az-oktatasban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-05-30 13:45:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-05-30 11:45:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=141105" ["menu_order"]=> int(35427) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3425 (24) { ["ID"]=> int(334846) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2018-03-14 15:29:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-03-14 12:29:28" ["post_content"]=> string(537) "Megválasztotta negyedik alkalommal kancellárnak a német szövetségi parlament ma Angela Merkelt. A Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke 364 szavazatot kapott, megválasztásához legalább 355 voksra volt szükség. A CDU-nak, a testvérpárt bajor Keresztényszociális Uniónak és a koalíciós társ Német Szociáldemokrata Pártnak együtt 399 képviselője van a 709 fős Bundestagban. Ezzel a tavalyi Bundestag-választás utáni 171. napon véget ér az eddigi leghosszabb német kormányalakítási folyamat." ["post_title"]=> string(41) "Negyedik mandátumát kezdi Angela Merkel" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "negyedik-mandatumat-kezdi-angela-merkel" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-03-14 15:29:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-03-14 12:29:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=334846" ["menu_order"]=> int(35428) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3424 (24) { ["ID"]=> int(147375) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2016-06-18 13:12:16" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-06-18 11:12:16" ["post_content"]=> string(1678) "A románok sohasem fogják megtudni, hogy milyen változtatásokat hajtanak végre az amerikaiak a deveselui bázison lévő rakétasilóikban, amelyeknek a közelébe sem engedik őket ? jelentette ki Vlagyimir Putyin pénteken.Az orosz elnök a 20. Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum alkalmából a világ 12 vezető hírügynökségének képviselőivel találkozott. Az Európában kiépítendő amerikai rakétavédelmi rendszerről kijelentette, hogy Moszkva nagyjából tisztában van vele, hogy annak keretében melyik évben fognak 500 kilométernél nagyobb hatótávolságú rakétákat hadrendbe állítani, ami szerinte fenyegetést jelent majd az orosz nukleáris potenciál számára. Putyin szerint stratégiai erőegyensúlyra van szükség, amely az elmúlt 70 évben szavatolta a nagyobb katonai konfliktusok elkerülését. Közben egy évvel meghosszabbította az Oroszország ellen a Krím félsziget elcsatolása miatt hozott szankcióit az Európai Unió. A kereskedelmi és befektetési tevékenységeket korlátozó intézkedések a most hozott döntés értelmében 2017. június 23-ig maradnak érvényben. Csütörtökön Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke is felszólalt a szentpétervári gazdasági fórumon. Miután Juncker-kaliberű politikus a Krím elcsatolása óta nem járt hivatalos úton Oroszországban, egyesek arra következtettek, hogy az EU a szankciók feloldására készülhet. Az orosz külügyminiszter például azt nyilatkozta, lassan megszűnik a patthelyzet Moszkva és a nyugati országok közt. Juncker már akkor azt mondta, látogatása nem jelenti a szankciók végét." ["post_title"]=> string(36) "Újra a románokat ijesztgeti Putyin" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "ujra-a-romanokat-ijesztgeti-putyin" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-06-18 13:12:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-06-18 11:12:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=147375" ["menu_order"]=> int(35429) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3495 (24) { ["ID"]=> int(334826) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2018-03-14 15:28:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-03-14 12:28:56" ["post_content"]=> string(796) "Elhunyt Stephen Hawking világhírű brit elméleti fizikus. A 76 éves tudóst mára virradóra érte a halál cambridge-i házában - közölte családja. A korunk egyik legnagyobb elméjeként, az "asztrofizika popsztárjaként" is emlegetett tudósnál az egyetemi évek alatt diagnosztizálták a mozgató idegpályák elsorvadásához vezető gyógyíthatatlan betegséget, amely 1969-ben végleg tolókocsiba kényszerítette. A bénulás elhatalmasodása után fej- és szemmozdulatokkal vezérelhetővé tett beszédszintetizátor segítségével tudta már csak megosztani gondolatait másokkal. Bár az orvosok rövid időt jósoltak neki, csodával határos módon több mint öt évtizedet élt együtt betegségével, amely testi állapotát lerontotta, de elméjét nem." ["post_title"]=> string(35) "Meghalt az asztrofizika popsztárja" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "meghalt-az-asztrofizika-popsztarja" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-03-14 15:28:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-03-14 12:28:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=334826" ["menu_order"]=> int(35430) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3496 (24) { ["ID"]=> int(141085) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2016-05-30 13:45:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-05-30 11:45:04" ["post_content"]=> string(763) "Az Országos Szakszervezeti Tömb több mint 200 tagja tüntetett a délelőtt a Cotroceni palota előtt azt kérve Klaus Johannis államfőtől, hogy töltse be közvetítői szerepét és találkozzon a kormánnyal a munkaügyi és társadalmi párbeszéddel kapcsolatos törvények módosítása érdekében. Az érdekképviseletek szerint a kormánynak már közölnie kellett volna a parlamenttel álláspontját a Munkatörvénykönyv állampolgári kezdeményezésre történő módosításáról. Kétszázezer választópolgár írta alá a törvénykezdeményezést, a parlament pedig figyelmen kívül hagyja, lenézi ezt az indítványt ? magyarázta a tüntetés okát az egyik résztvevő.
" ["post_title"]=> string(54) "Az államfő közbelépését kérik a szakszervezetek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "az-allamfo-kozbelepeset-kerik-a-szakszervezetek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-05-30 13:45:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-05-30 11:45:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=141085" ["menu_order"]=> int(35431) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3497 (24) { ["ID"]=> int(334726) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2018-03-14 15:30:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-03-14 12:30:22" ["post_content"]=> string(1263) "Az utóbbi években a dalai láma olyan etikai elvek követésére bátorít, amelyek meghaladják a vallást. A kis híján 83 éves vallási vezető nézete szerint: ha a 20. század az erőszak százada volt, a 21. századnak a párbeszéd századának kell lennie. [caption id="attachment_334796" align="alignright" width="545"]
Nemes István[/caption]
A nagyváradi Posticum Books kiadó bemutatta Bukarestben Dr. Franz Alt ? A dalai láma felhívása a világhoz. Az etika fontosabb a vallásnál című interjúkötet román nyelvű kiadását, amelyet Nemes István, a nagyváradi Posticum Keresztény Kulturális Központ programfelelőse fordított.
Adásunkban vele beszélgetünk a dalai láma világhoz szóló üzenetének időszerűségéről, a könyvben található lényegesebb gondolatmenetekről, valamint a kötet magyar nyelvű változatáról.
Hallgassa meg a műsort!
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/03/2018-03-14ns.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/03/2018-03-14ns.ogg"][/audio]"
["post_title"]=>
string(77) "Bukarestben is bemutatták a dalai láma üzenetét hordozó interjúkötetet"
["post_excerpt"]=>
string(244) "A Natúra Stúdió vendége Nemes István, a nagyváradi Posticum Keresztény Kulturális Központ programfelelőse, akivel A dalai láma felhívása a világhoz - Az etika fontosabb a vallásnál című interjúkötet kapcsán beszélgetünk. "
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(70) "bukarestben-is-bemutattak-a-dalai-lama-uzenetet-hordozo-interjukotetet"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-03-14 13:22:06"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-03-14 10:22:06"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=334726"
["menu_order"]=>
int(35432)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[11]=>
object(WP_Post)#3498 (24) {
["ID"]=>
int(147355)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2016-06-18 13:11:14"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-06-18 11:11:14"
["post_content"]=>
string(641) "Megtalálták az egyiptomi gép feketedobozait, de nem várható gyors eredmény a történtek kiderítésére - közölte egy egyiptomi tisztviselő. A neve elhallgatását kérő személy azt nem közölte, hogy mennyi ideig tarthat a berendezés javítása, de mint mondta, ha azt Egyiptomban nem lehet rendbe hozni, akkor a feketedobozt elküldik külföldre.
Az EgyptAir légitársaság Párizsból Kairóba tartó járata 66 emberrel a fedélzetén május 19-én tűnt el a Földközi-tenger felett a görögországi Kréta szigete és az egyiptomi partok között. A gép roncsai háromezer méteres mélységben vannak."
["post_title"]=>
string(44) "Megtalálták a lezuhant gép feketedobozait"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(41) "megtalaltak-a-lezuhant-gep-feketedobozait"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-06-18 13:11:14"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-06-18 11:11:14"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=147355"
["menu_order"]=>
int(35433)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
}
["post_count"]=>
int(12)
["current_post"]=>
int(-1)
["before_loop"]=>
bool(false)
["in_the_loop"]=>
bool(false)
["post"]=>
object(WP_Post)#3526 (24) {
["ID"]=>
int(334906)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2018-03-14 15:30:54"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-03-14 12:30:54"
["post_content"]=>
string(941) "A következő négyszáz évhez kívánt sikert Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes ma Szatmárnémetiben, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium felújított épületének avatóünnepségén. A római katolikus egyházi tulajdonban levő iskolaépület felújítását a magyar kormány kétmillió euróval támogatta. Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere elmondta, 1100 diák tanul az intézményben 100 pedagógus irányításával. Kettős öröm ért, hiszen helyreállítottak egy oktatási intézményt, amely egyben kulturális és történelmi örökségünk része is ? mondta a polgármester. Pataki Csaba a Szatmár megyei tanács elnöke hangsúlyozta, köszönet illeti a finanszírozókat, hogy találtak forrásokat a határon túli magyar közösségek segítésére. Hozzátette, már a tervezés együttműködésben történt a román intézményekkel, beleértve a megyei tanfelügyelőséget is."
["post_title"]=>
string(50) "Átadták a felújított szatmári főgimnáziumot"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(43) "atadtak-a-felujitott-szatmari-fogimnaziumot"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-03-14 15:30:54"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-03-14 12:30:54"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=334906"
["menu_order"]=>
int(35422)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
["comment_count"]=>
int(0)
["current_comment"]=>
int(-1)
["found_posts"]=>
int(38006)
["max_num_pages"]=>
int(3168)
["max_num_comment_pages"]=>
int(0)
["is_single"]=>
bool(false)
["is_preview"]=>
bool(false)
["is_page"]=>
bool(false)
["is_archive"]=>
bool(false)
["is_date"]=>
bool(false)
["is_year"]=>
bool(false)
["is_month"]=>
bool(false)
["is_day"]=>
bool(false)
["is_time"]=>
bool(false)
["is_author"]=>
bool(false)
["is_category"]=>
bool(false)
["is_tag"]=>
bool(false)
["is_tax"]=>
bool(false)
["is_search"]=>
bool(false)
["is_feed"]=>
bool(false)
["is_comment_feed"]=>
bool(false)
["is_trackback"]=>
bool(false)
["is_home"]=>
bool(true)
["is_privacy_policy"]=>
bool(false)
["is_404"]=>
bool(false)
["is_embed"]=>
bool(false)
["is_paged"]=>
bool(true)
["is_admin"]=>
bool(false)
["is_attachment"]=>
bool(false)
["is_singular"]=>
bool(false)
["is_robots"]=>
bool(false)
["is_favicon"]=>
bool(false)
["is_posts_page"]=>
bool(false)
["is_post_type_archive"]=>
bool(false)
["query_vars_hash":"WP_Query":private]=>
string(32) "97cf5bc7338d1a369e51d7d8af3aead3"
["query_vars_changed":"WP_Query":private]=>
bool(false)
["thumbnails_cached"]=>
bool(false)
["allow_query_attachment_by_filename":protected]=>
bool(false)
["stopwords":"WP_Query":private]=>
NULL
["compat_fields":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(15) "query_vars_hash"
[1]=>
string(18) "query_vars_changed"
}
["compat_methods":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(16) "init_query_flags"
[1]=>
string(15) "parse_tax_query"
}
["query_cache_key":"WP_Query":private]=>
string(41) "wp_query:38305173dc229b1c6cd940a01d064aa3"
}