Májusban 14 lejjel csökkent a nettó átlagbér az előző hónaphoz képest és elérte a 3101 lejt – közölte az Országos Statisztikai Hivatal.
(tovább…) Continue Reading

Hangversennyel és könyvbemutatóval tisztelegnek Dinu Lipatti zeneszerzői öröksége és emléke előtt kedden a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen - közölte Pálúr János, az egyetem docense az MTI-vel. Az október 20-án, 19 órakor kezdődő koncert lesz Dinu Lipatti román zeneszerző orgonára és zongorára írt versenyművének magyarországi bemutatója. A rendezvényen Mara Dobrescu zongoraművész és Cristina Struţa orgonaművész előadásában Lipatti Orgona- és zongoraversenye, valamint fisz-moll Noktürnje hangzik el. A rendezvényen bemutatják Cristina Deiana Struţa Dinu Lipatti - Orgona- és zongoraverseny című kötetét, valamint a mű eredeti kézirata alapján újraközölt kottát is. A program a művészi előadás mellett a zenetudományi kutatásra és a zeneszerző életművének újrafelfedezésére is felhívja a figyelmet. A Román Kulturális Intézet budapesti fiókja által támogatott esemény a temesvári Timorgelfest Kulturális Egyesület Zene és román identitás című interdiszciplináris kulturális turnéjának része.
" ["post_title"]=> string(56) "Dinu Lipatti román zeneszerzőre emlékeznek Budapesten" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "dinu-lipatti-roman-zeneszerzore-emlekeznek-budapesten" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-14 14:24:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:24:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469219" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3785 (24) { ["ID"]=> int(469217) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-14 14:20:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:20:21" ["post_content"]=> string(983) "Lemondott az Egyesült Államok athéni nagykövete alig két órával azután, hogy erre nyilvánosan is felszólította az amerikai kormányzat. Előzőleg Katie Zacharia, Donald Trump amerikai elnök új sajtótitkára azt mondta, hogy Kimberly Guilfoyle-t súlyos bírálatok érték helytelen, illetve potenciálisan törvénysértő magatartása miatt görögországi megbízatása során. A The Wall Street Journal című amerikai lap a múlt hónap végén megjelent cikksorozatában számolt be arról, hogy ajándékokat és szolgáltatásokat fogadott el, illetve felajánlotta, hogy pénzért cserébe fölhasználja a kormányzaton belüli befolyását. A nagykövet lemondása kapcsán úgy fogalmazott, hogy az állítások hamisak. Korábban felmerült annak gyanúja is a görögországi amerikai nagykövet egyik félmondata alapján, hogy a Bolojan-kormány megbuktatását az Egyesült Államok indítványozta.
" ["post_title"]=> string(47) "Lemondott a görögországi amerikai nagykövet" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "lemondott-a-gorogorszagi-amerikai-nagykovet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-14 14:20:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:20:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469217" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3784 (24) { ["ID"]=> int(469215) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-14 14:18:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:18:36" ["post_content"]=> string(443) "A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést – adta hírül az Agerpres hírügynökség. A döntés nem jogerős. Ügyészségi források szerint a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) fellebbezni fog, ennek elbírálásáig Georgescu a bukaresti központi fogdában marad.
" ["post_title"]=> string(79) "Házi őrizetre enyhítették a Călin Gegorgescu elleni kényszerintézkedést" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(71) "hazi-orizetre-enyhitettek-a-calin-gegorgescu-elleni-kenyszerintezkedest" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-14 14:18:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:18:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469215" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3765 (24) { ["ID"]=> int(469205) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-14 12:20:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 09:20:21" ["post_content"]=> string(1305) "Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter arra figyelmeztetett, hogy költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a hazai egészségügyi rendszer. Sajtótájékoztatóján a tárcavezető hangsúlyozta, hogy sürgősen teljes jogkörű kormányra van szükség, amely forrásokat tud biztosítani az egészségügynek. Ha nem sikerül kormányt alakítani, szerinte a parlamentnek kell nagyon gyorsan megoldást találnia a költségvetés kiigazítására, ez azonban kockázatokkal jár. Az állami egészségügyi intézmények működéséhez az év végéig közel 800 millió lejre van szükség, ebből 227 millió lejt már november elejéig biztosítani kell. Ebből fedeznék egyebek mellett a sürgősségi betegellátó osztályok személyzeti és gyógyszerkiadásait, a mentőszolgálat működését, valamint az országos HIV-programot. A miniszter szerint a szükséges források hiányában veszélybe kerülne a sürgősségi betegellátó osztályok és a mentőszolgálat működése. Közölte azt is, hogy költségvetés-kiigazítás nélkül az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak (CNAS) sincs elegendő pénze az egészségügyi rendszer finanszírozására.
" ["post_title"]=> string(78) "A kormányválság húzódása miatt megbénulhat az egészségügyi ellátás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "a-kormanyvalsag-huzodasa-miatt-megbenulhat-az-egeszsegugyi-ellatas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-14 12:20:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 09:20:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469205" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3786 (24) { ["ID"]=> int(469219) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-14 14:24:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:24:39" ["post_content"]=> string(1154) "Hangversennyel és könyvbemutatóval tisztelegnek Dinu Lipatti zeneszerzői öröksége és emléke előtt kedden a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen - közölte Pálúr János, az egyetem docense az MTI-vel. Az október 20-án, 19 órakor kezdődő koncert lesz Dinu Lipatti román zeneszerző orgonára és zongorára írt versenyművének magyarországi bemutatója. A rendezvényen Mara Dobrescu zongoraművész és Cristina Struţa orgonaművész előadásában Lipatti Orgona- és zongoraversenye, valamint fisz-moll Noktürnje hangzik el. A rendezvényen bemutatják Cristina Deiana Struţa Dinu Lipatti - Orgona- és zongoraverseny című kötetét, valamint a mű eredeti kézirata alapján újraközölt kottát is. A program a művészi előadás mellett a zenetudományi kutatásra és a zeneszerző életművének újrafelfedezésére is felhívja a figyelmet. A Román Kulturális Intézet budapesti fiókja által támogatott esemény a temesvári Timorgelfest Kulturális Egyesület Zene és román identitás című interdiszciplináris kulturális turnéjának része.
" ["post_title"]=> string(56) "Dinu Lipatti román zeneszerzőre emlékeznek Budapesten" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "dinu-lipatti-roman-zeneszerzore-emlekeznek-budapesten" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-14 14:24:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:24:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469219" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40211) ["max_num_pages"]=> int(10053) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "2fbaf23fac8143445b008e9837ac2251" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:18dba1cd4779bf5aff0a12c92e8e29f1" }Májusban 14 lejjel csökkent a nettó átlagbér az előző hónaphoz képest és elérte a 3101 lejt – közölte az Országos Statisztikai Hivatal.
(tovább…) Continue Reading
Hallgassa meg!
Continue ReadingNyilatkozatot fogadott el tegnap a parlament a NATO-csatlakozás 15. évfordulóján, amelyben megerősítik Románia elkötelezettségét az Észak-atlanti Szerződés Szervezete értékrendje, elvei és céljai mellett. A dokumentum szerint a parlament „üdvözli egy erős, koherens és hatékony, elrettentő és védekező pozíció kialakítását, és kiemeli a szövetségesek jelenlétének fontosságát a keleti szárnyon”.
(tovább…) Continue ReadingAz Országos Statisztikai hivatal megerősítette a román gazdaság 5 százalékos növekedését az első negyedévben 2018 első negyedéhez képest.
(tovább…) Continue ReadingAz izraeli David Grossmannak ítélték oda az Egy ló besétál a bárba című magyarul is megjelent regényéért az idei Nemzetközi Man Booker-díjat. (tovább…)
Continue Reading
Elutasította Augustin Lazăr főügyész tegnap este a közszférában megjelent információkat, miszerint a kommunizmus idején tagja lett volna a politikai rendőrségnek. A főügyész feltette a legfőbb ügyészség Facebook-oldalára a CNSAS által kiállított igazolványokat.
A londoni tűzoltóság parancsnoka szerint még csak közelítőleg sem lehet tudni, hogy hányan lehettek a szerdán teljesen kiégett londoni toronyházban, és az épület aprólékos átkutatása biztonsági okokból csak később kezdődhet ? tudósít a Magyar Távirati Iroda. (tovább…)
Continue ReadingOrszágos viszonylatban 177 diáknak sikerült szín tízessel érettségiznie. Az Oktatásügyi Minisztérium honlapján közzétett adatok szerint 136 ezer diák iratkozott be, ebből 116 ezer idei végzős.
(tovább…) Continue ReadingÉlhetőbb körülményeket és műfaji sokszínűséget kínál a második Double Rise Fesztivál. A két hét múlva zajló rendez-vény szervezői elmondták: a tavalyi építő jellegű kritikákat felhasználva idén szeretnék kiküszöbölni a fesztivál gyermekbetegségeit. (tovább…)
Continue ReadingAz Európai Bizottság számára alapvető fontosságú a fekete-tengeri földgáz szállítására alkalmas gázvezeték megépítése, függetlenül attól, hogy a benne szállított gáz melyik nyomvonalon jut el majd Ausztriába – jelentette ki Miguel Arias Canete energiaügyi európai biztos Bukarestben.
(tovább…) Continue ReadingJúnius 17-18-án azaz szombaton és vasárnap Gyerekfesztivál várja a Kolozsváron tartózkodó gyermekeket, szüleiket, nagyszüleiket. (tovább…)
Continue ReadingTöbb mint száz fát döntött ki, 36 épület tetőszerkezetét rongálta meg, és személyi sérüléseket is okozott az ország délnyugati részén végigsöprő vihar – közölte hétfő délelőtt a katasztrófavédelmi főfelügyelőség.
(tovább…) Continue ReadingMájusban 14 lejjel csökkent a nettó átlagbér az előző hónaphoz képest és elérte a 3101 lejt – közölte az Országos Statisztikai Hivatal.
A legnagyobb béreket, átlagban majdnem 7000 lejt, az információtechnológia terén dolgozók kapják. A legkisebb bért, mintegy 1800 lejt a ruházati cikkeket készítő ágazatban keresik. A bércsökkenést az okozta, hogy áprilisban különböző plusz juttatásokat fizettek ki.
" ["post_title"]=> string(19) "Csökkent a kereset" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(18) "csokkent-a-kereset" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-07-08 13:44:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-07-08 11:44:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=374978" ["menu_order"]=> int(29158) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3796 (24) { ["ID"]=> int(248896) ["post_author"]=> string(3) "225" ["post_date"]=> string(19) "2017-06-16 11:07:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-06-16 08:07:36" ["post_content"]=> string(171) "Hallgassa meg! [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/06/27Szovegkovacs.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/06/27Szovegkovacs.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(25) "Erkel és a székely kapu" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "erkel-es-a-szekely-kapu" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-06-16 11:21:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-06-16 08:21:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=248896" ["menu_order"]=> int(29159) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3613 (24) { ["ID"]=> int(372377) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2019-04-03 13:56:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-04-03 11:56:15" ["post_content"]=> string(1267) "Nyilatkozatot fogadott el tegnap a parlament a NATO-csatlakozás 15. évfordulóján, amelyben megerősítik Románia elkötelezettségét az Észak-atlanti Szerződés Szervezete értékrendje, elvei és céljai mellett. A dokumentum szerint a parlament „üdvözli egy erős, koherens és hatékony, elrettentő és védekező pozíció kialakítását, és kiemeli a szövetségesek jelenlétének fontosságát a keleti szárnyon”.
A nyilatkozatban hangsúlyozzák a Fekete-tengeri övezet stratégiai fontosságát, és a NATO szerepének megszilárdítását ebben a régióban. Ugyanakkor a törvényhozás aggodalmát fejezi ki a biztonságpolitikai kihívások megsokasodása miatt, és szorgalmazza a nyitott ajtók politikájának folytatását, egyúttal üdvözli Montenegró és Észak-Macedónia belépését a NATO-ba.
Fontosnak tartják a NATO és az Európai Unió közötti stratégiai partnerség megszilárdítását, és vállalták, hogy Románia a jövőben is védelmi kiadásokra fordítja hazai össztermékének 2 százalékát.
" ["post_title"]=> string(59) "Nyilatkozat Románia elkötelezettségéről a NATO mellett" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "nyilatkozat-romania-elkotelezettsegerol-a-nato-mellett" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-04-03 13:56:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-04-03 11:56:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=372377" ["menu_order"]=> int(29160) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3616 (24) { ["ID"]=> int(374976) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2019-07-08 13:43:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-07-08 11:43:55" ["post_content"]=> string(538) "Az Országos Statisztikai hivatal megerősítette a román gazdaság 5 százalékos növekedését az első negyedévben 2018 első negyedéhez képest.
Reálértékben az előző negyedévhez viszonyítva 1,3 százalékos volt az emelkedés. A hatóságok idén 5,5 százalékos növekedéssel számolnak, a nemzetközi pénzintézetek szerint a bővülés 4 százalék alatti lesz.
" ["post_title"]=> string(19) "Bővül a gazdaság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(16) "bovul-a-gazdasag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-07-08 13:43:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-07-08 11:43:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=374976" ["menu_order"]=> int(29162) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3709 (24) { ["ID"]=> int(248846) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2017-06-15 14:27:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-06-15 11:27:37" ["post_content"]=> string(1283) "Az izraeli David Grossmannak ítélték oda az Egy ló besétál a bárba című magyarul is megjelent regényéért az idei Nemzetközi Man Booker-díjat. Izraeli író első alkalommal kapta meg a rangos nemzetközi elismerést, amelyre idén az Edinburghi Nemzetközi Könyvfesztivál igazgatója, Nick Barley vezette zsűri a hat döntős mű közé két izraelit is beválogatott a 125 jelölt közül: Grossman mellett Ámosz Oz Júdás című alkotása is esélyes volt ? közölte a Háárec. Az izraeli napilap irodalomkritikusa szerint a bukott standup-komikusról szóló győztes regény ?egy nyugtalanító, katartikus, gyónásszerű tudatfolyam-monológ?. A díjat odaítélő Nick Barley méltatása szerint ?anélkül világít rá a gyász hatására, hogy szentimentális lenne. Lenyűgözött minket Grossmann hajlandósága a stilisztikai és érzelmi kockázatok vállalására: minden mondat számít, minden szónak jelentősége van az írói mesterség ezen legmagasabb példájában?. A Nemzetközi Man Booker-díj ? amelynek nyertesét szerda este hozták nyilvánosságra Londonban ? 50 ezer fontos pénzjutalommal jár, amelyen az izraeli író egyenlő arányban osztozik regénye angol fordítójával, Jessica Cohennel." ["post_title"]=> string(31) "Izraelbe megy a Man Booker-díj" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "izraelbe-megy-a-man-booker-dij" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-06-15 14:27:37" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-06-15 11:27:37" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=248846" ["menu_order"]=> int(29163) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3710 (24) { ["ID"]=> int(372365) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2019-04-03 13:45:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-04-03 11:45:15" ["post_content"]=> string(1669) "
Elutasította Augustin Lazăr főügyész tegnap este a közszférában megjelent információkat, miszerint a kommunizmus idején tagja lett volna a politikai rendőrségnek. A főügyész feltette a legfőbb ügyészség Facebook-oldalára a CNSAS által kiállított igazolványokat.
Ezek bizonyítják, hogy nem léteznek olyan dokumentumok, amelyek arra utalnának, hogy együttműködött volna a Szekuritátéval, vagy annak tagja lett volna – tájékoztat az Agerpres hírügynökség.
Lazăr úgy gondolja, hogy azért indítottak ellene támadást, mert most zajlik Románia jövendőbeli főügyészének kinevezési eljárása, és el akarják lehetetleníteni őt, mint főügyészt, ugyanakkor gyengíteni szándékoznak a főügyészi intézményt is.
Mint ismert, tegnap a Lumea Justiției (Bíróságok világa) című portál nyilvánosságra hozta, hogy az 1980-as évek közepén egy Fehér megyei ügyész, akinek a neve megegyezik a jelenlegi főügyészével, két alkalommal is visszautasította a nagyenyedi börtönben fogva tartott Iulian Filip kommunistaellenes mozgalmár feltételes szabadlábra helyezési kérelmét, arra hivatkozva, hogy „folytatja felforgató tevékenységét a Ceaușescu-rendszer ellen”. A portál nem véli biztosra, hogy ugyanarról az Augustin Lazărról van-e szó, de megjegyzi, hogy a jelenlegi főügyész Fehér megyei illetőségű.
" ["post_title"]=> string(53) "Elutasította a főügyész az őt ért támadásokat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "elutasitotta-a-fougyesz-az-ot-ert-tamadasokat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-04-03 13:45:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-04-03 11:45:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=372365" ["menu_order"]=> int(29164) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3711 (24) { ["ID"]=> int(248816) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2017-06-15 14:25:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-06-15 11:25:09" ["post_content"]=> string(987) "A londoni tűzoltóság parancsnoka szerint még csak közelítőleg sem lehet tudni, hogy hányan lehettek a szerdán teljesen kiégett londoni toronyházban, és az épület aprólékos átkutatása biztonsági okokból csak később kezdődhet ? tudósít a Magyar Távirati Iroda. Dany Cotton a BBC televíziónak csütörtökön elmondta: a tűzoltó alakulatok már bejárták és röviden átvizsgálták a 24 szintes épület minden emeletét, de egyelőre nem lehetséges a Grenfell Tower nevű magasház teljes körű átkutatása, mert különösen az épület peremrészei szerkezetileg nem biztonságosak. A rendőrség hivatalosan továbbra is tizenkét halálos áldozatról tud, de jelezte, hogy várakozása szerint ez a szám jelentősen növekedni fog. A londoni tűzoltóparancsnok csütörtöki nyilatkozata szerint azonban jelenleg "egyáltalán nem lehet tudni" még azt sem, hogy hányan tartózkodhattak a 127 lakásos épületben a tűzvész idején." ["post_title"]=> string(34) "További áldozatokra számítanak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "tovabbi-aldozatokra-szamitanak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-06-15 14:25:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-06-15 11:25:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=248816" ["menu_order"]=> int(29165) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3712 (24) { ["ID"]=> int(374974) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2019-07-08 13:43:23" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-07-08 11:43:23" ["post_content"]=> string(666) "Országos viszonylatban 177 diáknak sikerült szín tízessel érettségiznie. Az Oktatásügyi Minisztérium honlapján közzétett adatok szerint 136 ezer diák iratkozott be, ebből 116 ezer idei végzős.
A sikeres vizsgázáshoz a diákoknak minden tantárgyból legalább átmenő jegyet kellett elérniük, az általános pedig legalább 6-os kellett hogy legyen. Tavaly a diákok majdnem 70 százaléka érettségizett sikeresen. Az óvások utáni végleges eredményeket július 13-án függesztik ki.
" ["post_title"]=> string(53) "Nyilvánosságra hozták az érettségi eredményeket" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "nyilvanossagra-hoztak-az-erettsegi-eredmenyeket" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-07-08 13:43:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-07-08 11:43:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=374974" ["menu_order"]=> int(29166) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3713 (24) { ["ID"]=> int(248766) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2017-06-15 14:23:38" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-06-15 11:23:38" ["post_content"]=> string(1112) "Élhetőbb körülményeket és műfaji sokszínűséget kínál a második Double Rise Fesztivál. A két hét múlva zajló rendez-vény szervezői elmondták: a tavalyi építő jellegű kritikákat felhasználva idén szeretnék kiküszöbölni a fesztivál gyermekbetegségeit. A négy napos rendezvényen olyan zenekarok, előadók lépnek színpadra, mint a Margaret Island, a Hiperkarma vagy Lajkó Félix. Ugyanakkor a Double Rise népzenei jellegére is ráerősít, szinte egész nap élő muzsikaszóval várják az érdeklődőket a Folk-udvarban, ahol a Tokos zenekar mellett több környékbeli hagyományőrző zenész muzsikál.A június 29-étől július másodikáig tartó esemény bő választékú nappali programokat ígér. Arról, hogy miként tud érvényesülni a Double Rise az idei fesztiváldömpingben, Márkus András kommunikációs igazgatót kolozsvári kolléganőnk Kristály Bea kérdezte: [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/06/insert_doublerise.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/06/insert_doublerise.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(22) "Hamarosan Double Rise!" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(21) "hamarosan-double-rise" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-06-15 14:23:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-06-15 11:23:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=248766" ["menu_order"]=> int(29167) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3714 (24) { ["ID"]=> int(372375) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2019-04-03 13:54:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-04-03 11:54:47" ["post_content"]=> string(776) "Az Európai Bizottság számára alapvető fontosságú a fekete-tengeri földgáz szállítására alkalmas gázvezeték megépítése, függetlenül attól, hogy a benne szállított gáz melyik nyomvonalon jut el majd Ausztriába - jelentette ki Miguel Arias Canete energiaügyi európai biztos Bukarestben.
Az Agerpres hírügynökség tájékoztatása szerint a biztos kifejtette: az építés alatt levő Bulgária-Románia-Magyarország-Ausztria (BRUA) gázfolyosó alapvető fontosságú projekt, hiszen lehetővé teszi, hogy a nyersanyag Bulgáriából és Romániából eljusson Magyarországra és Ausztriába.
" ["post_title"]=> string(40) "Napirenden a BRUA-gázfolyosó projektje" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "napirenden-a-brua-gazfolyoso-projektje" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-04-03 13:54:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-04-03 11:54:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=372375" ["menu_order"]=> int(29168) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3715 (24) { ["ID"]=> int(248716) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2017-06-15 14:21:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-06-15 11:21:15" ["post_content"]=> string(1323) "Június 17-18-án azaz szombaton és vasárnap Gyerekfesztivál várja a Kolozsváron tartózkodó gyermekeket, szüleiket, nagyszüleiket. Hallgatóink közül néhányan talán a tavaly már részesei voltak az Indiánok sokszínű világának, idén viszont Világutazásra várják a résztvevőket. Szombaton, június 17.-én a gyerekek a kontinensek között utazgatva PETÁK-ért játszhatnak, amit más érdekes tevékenységekre költhetnek el. A legkisebbek, szüleikkel együtt, a pöttöm-világban szórakozhatnak. Piknik-zóna és szülőmegőrző is helyet kap a fesztiválon. Az összesen 76 játék és tevékenység mellett színpadi program, és különböző műhely-foglalkozások várják az érdeklődőket. Jegyeket a helyszínen lehet vásárolni: 50 lej a családos belépő (2 felnőtt és 3 gyerek) és 20 lej az egy személyes belépő.A fesztivál második napján (június 18.-vasárnap) a nagyobb korú gyerekek igazi biciklis túrán vehetnek részt, illetve városnéző sétákra is lehet csatlakozni. A fesztivál helyszíne a Romulus Vuia Falumúzeum, most pedig Mikó Zsuzsa főszervezőt hallják: [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/06/insert_mikozsuzsa.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/06/insert_mikozsuzsa.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(26) "Világutazók Kolozsváron" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "vilagutazok-kolozsvaron" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-06-15 14:21:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-06-15 11:21:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=248716" ["menu_order"]=> int(29169) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3716 (24) { ["ID"]=> int(374972) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2019-07-08 13:42:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-07-08 11:42:49" ["post_content"]=> string(900) "Több mint száz fát döntött ki, 36 épület tetőszerkezetét rongálta meg, és személyi sérüléseket is okozott az ország délnyugati részén végigsöprő vihar - közölte hétfő délelőtt a katasztrófavédelmi főfelügyelőség.
Ingatlanokban, gépkocsikban is kárt tett, és nyolc villanyoszlopot is kidöntött az erős szél, amely 12 megye 26 településén és a fővárosban okozott károkat az utóbbi 24 órában. A meteorológiai szolgálat az elmúlt 24 órában négy vörös és kilenc narancsszínű, azonnali veszélyre vonatkozó figyelmeztetést bocsátott ki, és tizenkét alkalommal vette igénybe a mobiltelefonos Ro-Alert rendszert a veszélyeztetett térségben tartózkodó lakosság figyelmeztetésére.
" ["post_title"]=> string(39) "Ítéletidő tombolt a déli megyékben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "iteletido-tombolt-a-deli-megyekben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-07-08 13:42:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-07-08 11:42:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=374972" ["menu_order"]=> int(29170) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3621 (24) { ["ID"]=> int(374978) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2019-07-08 13:44:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-07-08 11:44:21" ["post_content"]=> string(594) "Májusban 14 lejjel csökkent a nettó átlagbér az előző hónaphoz képest és elérte a 3101 lejt – közölte az Országos Statisztikai Hivatal.
A legnagyobb béreket, átlagban majdnem 7000 lejt, az információtechnológia terén dolgozók kapják. A legkisebb bért, mintegy 1800 lejt a ruházati cikkeket készítő ágazatban keresik. A bércsökkenést az okozta, hogy áprilisban különböző plusz juttatásokat fizettek ki.
" ["post_title"]=> string(19) "Csökkent a kereset" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(18) "csokkent-a-kereset" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-07-08 13:44:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-07-08 11:44:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=374978" ["menu_order"]=> int(29158) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40207) ["max_num_pages"]=> int(3351) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "1946f23b4eaec54b930ec8f4c9381381" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:47d299ce2a920ad255cda096ca2400df" }