Aláírták tegnap a Nagyszeben-Piteşti autópálya megvalósíthatósági tanulmányának időszerűsítésére vonatkozó szerződést ? közölte az Országos Autópálya Társaság. (tovább…)
Continue Reading
Épületek és személygépkocsik rongálódtak meg a kedd esti aradi földrengésben, amelyet Temesváron, de még a román határ menti magyarországi településeken is érezni lehetett. A földmozgást több kisebb utórengés követte, a legutóbbi szerda reggel. Pataky Lehel Zsolt tudósítása.
A közegészségügyi és szociális ellátó intézményekben nem szakítják meg a munkát a sztrájkolók, csupán „SANITAS" feliratú karszalagot vagy jelvényeket fognak viselni.
A Facebook-oldalukon közzétett bejegyzés szerint mindaddig folytatják a tiltakozás ezen formáját, míg meg nem oldják a követeléseiket. Ezek közé tartozik az álláshelyek felszabadítása a közegészségügyi rendszerben; a 2017-ben elfogadott bérezési törvény teljes körű alkalmazása; a pótlékok és ügyeleti díjak méltányos folyósítása.
Emellett kérik az új bértörvényről szóló tárgyalások újrakezdését, illetve az egészségügyi intézmények méltányos és megfelelő finanszírozásának biztosítását.
A japán sztrájk a döntéshozókkal folytatott tárgyalások idejére szól. Amennyiben a tárgyalások kudarcba fulladnak, a szakszervezet országos tanácsa dönt a tiltakozás egyéb formáiról.
" ["post_title"]=> string(47) "Japánsztrájk kezdődött az egészségügyben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "japansztrajk-kezdodott-az-egeszsegugyben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-06-07 12:54:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-06-07 09:54:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=427302" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#7171 (24) { ["ID"]=> int(427298) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-06-07 12:42:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-06-07 09:42:21" ["post_content"]=> string(1622) "Két számjegyű növekedést mutatott az idei első négy hónapban a turistaforgalom a kereskedelmi szálláshelyeken. A turisták száma 23,1 százalékkal, míg a vendégéjszakáké 22,5 százalékkal nőtt 2023 januárja és áprilisa között az előző év ugyanazon időszakához képest – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) szerdán közzétett adataiból.
Az INS szerint az idei első négy hónapban 3,306 millió vendégérkezést jegyeztek a kereskedelmi szálláshelyeken. A turisták 83,8 százaléka hazai, 16,2 százaléka külföldi volt.
A romániai turisták 1,8, míg a külföldiek 2,3 éjszakát töltöttek el a szálláshelyeken. Ezek nettó kihasználtsági mutatója 23,9 százalékos volt a jelzett időszakban, ami 3,1 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.
A legnépszerűbb úticél Bukarest volt, ahol 539.700 turistát jegyeztek a kereskedelmi szálláshelyeken, Brassó megyébe 430.700, Kolozs megyébe 186.000 turista érkezett. A vendégéjszakák száma tekintetében Bukarest (1,095 millió), Brassó megye (814.400) és Prahova megye (366.600) állt az élen.
A legtöbb külföldi látogató Olaszországból (59.300), Izraelből (50.700) és Németországból (49.500) érkezett Romániába január 1. és április 30. között.
" ["post_title"]=> string(40) "Lassan nő a külföldi turisták száma" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "lassan-no-a-kulfoldi-turistak-szama" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-06-07 12:42:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-06-07 09:42:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=427298" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#7123 (24) { ["ID"]=> int(427296) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2023-06-07 12:35:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-06-07 09:35:21" ["post_content"]=> string(1312) "Az oktatási szakszervezetek bejelentették, hogy csütörtökön vagy pénteken ismét tüntetnek a fővárosban. Körülbelül 20 ezer embert várnak a megmozdulásra.
Közlésük szerint kedden 134 ezer tanár sztrájkolt, ami a szakszervezeti tagok 87 százalékát jelenti.
Az oktatási miniszter ezzel szemben örvendetesnek nevezte, hogy egyre kevesebb tanár sztrájkol. Ligia Deca becslései szerint a tanügyi alkalmazottak 53 százaléka, a tanárok kevesebb mint 60 százaléka sztrájkol, 4 százalékkal kevesebb, mint egy hete. A szakszervezetek azonban figyelmeztettek: a miniszter adatai félrevezetők, mivel nem a szakszervezeti tagok, hanem az oktatásban dolgozók teljes számán alapszanak.
A tanügyminiszter azt nyilatkozta: egyelőre nem látják szükségesnek az országos vizsgák elhalasztását. Hozzátette viszont, hogy a kérdésről a hét végén születhet döntés. A sztrájk elhúzódása esetére felmerült, hogy az érettségin a kompetenciavizsgákat kiváltják a végzősök középiskolai osztályzataival.
" ["post_title"]=> string(63) "Nem körvonalazódik a kompromisszum a tanársztrájk ügyében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "nem-korvonalazodik-a-kompromisszum-a-tanarsztrajk-ugyeben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-06-07 12:35:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-06-07 09:35:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=427296" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#7143 (24) { ["ID"]=> int(427305) ["post_author"]=> string(3) "205" ["post_date"]=> string(19) "2023-06-07 13:15:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-06-07 10:15:59" ["post_content"]=> string(561) "Épületek és személygépkocsik rongálódtak meg a kedd esti aradi földrengésben, amelyet Temesváron, de még a román határ menti magyarországi településeken is érezni lehetett. A földmozgást több kisebb utórengés követte, a legutóbbi szerda reggel. Pataky Lehel Zsolt tudósítása.
Aláírták tegnap a Nagyszeben-Piteşti autópálya megvalósíthatósági tanulmányának időszerűsítésére vonatkozó szerződést ? közölte az Országos Autópálya Társaság. (tovább…)
Continue ReadingEddig kilenc diákot zártak ki a érettségi jelenleg is zajló nyári szessziójáról, mert csaláshoz folyamodtak – közölte tegnap a tanügyi minisztérium. (tovább…)
Continue ReadingA 660 piacvezető romániai cég közül csupán hetet birtokolnak részben vagy teljes egészében erdélyi magyar üzletemberek, négy másik pedig magyarországi tulajdonban van ? derül ki a Ziarul Financiar gazdasági napilapnak a Gazdaság legnagyobb szereplői című évkönyvéből, amelyet tizedik alkalommal állítottak össze. (tovább…)
Continue Reading27 megyére bocsátottak ki sárga figyelmeztetést a meteorológusok vihar, zivatar, jégeső és villámlás miatt. A figyelmeztetés ma délben 12 órakor lépett érvénybe, és holnap estig tart. (tovább…)
Continue ReadingMethamorphosis Transylvaniae címmel nyílik meg ma Budapesten a kolozsvári Barabás Miklós Céh hat fiatal művészének kiállítása. (tovább…)
Continue ReadingMagyar elnöknő vezeti a világ legintelligensebb embereit összefogó, világszerte mintegy 130 ezer tagot számláló nemzetközi Mensa szervezetet júliustól. (tovább…)
Continue ReadingKét katona meghalt, kettő pedig megsebesült, amikor előző este az ukrán fegyveres erők tagjai összecsaptak az ellenőrzésük alatt lévő területre behatoló oroszbarát diverzánsokkal ? közölte ma Hennagyij Moszkal Luhanszk megyei kormányzó sajtószolgálata. (tovább…)
Continue ReadingKatar fővárosában, Dohában tárgyal egy Izraellel kötendő hosszú távú nyugalmi időszakról Músza Abu Marzúk, a Hamász egyik gázai vezetője – értesült a jeruzsálemi közszolgálati rádió. (tovább…)
Continue ReadingHolnap érkezik Bukarestbe az Európai Bizottság küldöttsége, amely a román gazdaság helyzetét méri fel. A Nemzetközi Valutaalap küldöttségét július 15-re várják Bukarestbe, attól függően, hogy milyen eredmény születik a román hatóságok és az Európai Bizottság közötti tárgyalásokon ? jelentette be Eugen Teodorovici pénzügyiminiszter. (tovább…)
Continue ReadingAz Alkotmánybíróság június 24-én tárgyalja a Nemzeti Liberális Párt újabb beadványát a Dan Sova szociáldemokrata szenátor előzetes letartóztatásával kapcsolatos szavazás megismétléséről. (tovább…)
Continue ReadingMa hajnalban, 76 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Koczka György a Temesvári Rádió Magyar Műsorának alapító szerkesztője, a temesvári Heti…
Continue ReadingRománia 27 millió eurós deficittel zárta az első négy hónapot ? közölte a Nemzeti Bank. A fizetési mérleg hiánya tavaly április végén még 326 millió euró volt. (tovább…)
Continue ReadingHolnap érkezik Bukarestbe az Európai Bizottság küldöttsége, amely a román gazdaság helyzetét méri fel. A Nemzetközi Valutaalap küldöttségét július 15-re várják Bukarestbe, attól függően, hogy milyen eredmény születik a román hatóságok és az Európai Bizottság közötti tárgyalásokon ? jelentette be Eugen Teodorovici pénzügyiminiszter. Guillermo Tolosa, a Nemzetközi Valutaalap romániai képviselője a hónap elején azt mondta, hogy a jelenleg parlamenti vitán lévő Adótörvénykönyvet jelentősen módosítani kell, mert másképp a kormánynak nem sikerül tartania a nemzetközi pénzintézetekkel megállapított költségvetési hiánycélt 2016-ban.
" ["post_title"]=> string(26) "Ismét az adózás a téma" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(22) "ismet-az-adozas-a-tema" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-06-15 14:56:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-06-15 11:56:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=30835" ["menu_order"]=> int(29777) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#7156 (24) { ["ID"]=> int(30855) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-06-15 14:57:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-06-15 11:57:59" ["post_content"]=> string(494) "Az Alkotmánybíróság június 24-én tárgyalja a Nemzeti Liberális Párt újabb beadványát a Dan Sova szociáldemokrata szenátor előzetes letartóztatásával kapcsolatos szavazás megismétléséről. Az igazságügyi miniszter Dan Sovával kapcsolatos kérését június 2-án utasította el másodszor a Szenátus, miután a március 25-i első szavazást alaptörvénybe ütközőnek minősítette az Alkotmánybíróság.
" ["post_title"]=> string(49) "Alkotmányba ütköző-e a szenátorok szavazata?" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "alkotmanyba-utkozo-e-a-szenatorok-szavazata" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-06-15 14:57:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-06-15 11:57:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=30855" ["menu_order"]=> int(29778) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#7157 (24) { ["ID"]=> int(30805) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-06-15 14:55:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-06-15 11:55:55" ["post_content"]=> string(1094) "Ma hajnalban, 76 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Koczka György a Temesvári Rádió Magyar Műsorának alapító szerkesztője, a temesvári Heti Új Szó munkatársa, a Román Televízió Magyar Adásának volt szerkesztője, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház volt irodalmi titkára. Koczka György a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv- és irodalom szakának másodéves hallgatójaként 1956 őszén a magyarországi forradalommal szolidaritást mutató kolozsvári diákmegmozdulások szervezésben vállalt szerepet, három évet töltött börtönben Szamosújváron, majd két évig a Baraganba száműzték kényszerlakhelyre. Az 1956-os kolozsvári diákszervezkedésekben játszott szerepéért 2006-ban Koczka György megkapta a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét, publicisztikai, rádiós és televíziós tevékenységéért pedig a Magyar Újságírók Országos Szövetsége 2008-ban Aranytoll életműdíjjal tüntette ki. Temetéséről később intézkedik a család.
" ["post_title"]=> string(22) "Elhunyt Koczka György" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(21) "elhunyt-koczka-gyorgy" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-06-15 14:59:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-06-15 11:59:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=30805" ["menu_order"]=> int(29779) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#7115 (24) { ["ID"]=> int(30785) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-06-15 14:53:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-06-15 11:53:21" ["post_content"]=> string(644) "Románia 27 millió eurós deficittel zárta az első négy hónapot ? közölte a Nemzeti Bank. A fizetési mérleg hiánya tavaly április végén még 326 millió euró volt. Az idei év első négy hónapjában a hosszú távú külföldi adósság valamivel több mint 72 milliárd euró volt, ami 4,6 százalékos csökkenést jelent, miközben a rövid távú államadósság elérte a 20 milliárd eurót, ami 8 százalékkal több, mint a tavalyi év végén. A teljes államadósság az első négy hónapban kétmilliárd euróval csökkent ? a Nemzeti Bank adatai szerint.
" ["post_title"]=> string(18) "Csökken a deficit" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(17) "csokken-a-deficit" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-06-15 14:53:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-06-15 11:53:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=30785" ["menu_order"]=> int(29780) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#6854 (24) { ["ID"]=> int(31425) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2015-06-16 14:59:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-06-16 11:59:32" ["post_content"]=> string(421) "Aláírták tegnap a Nagyszeben-Piteşti autópálya megvalósíthatósági tanulmányának időszerűsítésére vonatkozó szerződést ? közölte az Országos Autópálya Társaság. A szerződés összértéke meghaladja a 30 millió eurót. A megvalósíthatósági tanulmányt 17 hónap alatt dolgozzák ki. Jelenleg a Nagyszeben és Piteşti közötti 160 kilométert két és fél óra lehet megtenni." ["post_title"]=> string(35) "Autópálya-építési kísérletek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "autopalya-epitesi-kiserletek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-06-16 14:59:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-06-16 11:59:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=31425" ["menu_order"]=> int(29768) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(28149) ["max_num_pages"]=> float(2346) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "e67f6e19beee0c0a5bc19d868fe6662d" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } }