A mezőgazdasági tárca és az Élelmiszerbiztonsági és Állategészségügyi Országos Hatóság sürgős állásfoglalását kéri Daniel Buda europarlamenti képviselő a rovarirtóval szennyezett tojások botrányában. (tovább…)
Continue Reading
Mai egyházi műsorunkban Illyés Márton bukaresti evangélikus lelkész igehirdetését hallják.

A mai műsorban Marchut Réka, a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézetének tudományos munkatársa, aki egyebek mellett a szatmári svábok és a katolikus egyház viszonyát kutatja, valamint Ilyés Csaba irodaigazgató, korábban nagykárolyi főesperes, a Szatmári Római Katolikus Püspökség általános helynöke beszél A szatmári svábok története a betelepítéstől napjainkig című kötetről, illetve az ehhez kapcsolódó kutatómunkáról.
A műsor második felében Fischer Botond íróval, szerkesztővel hallanak egy interjút Tavasz lesz, Corina (Erdélyi Híradó Kiadó&FISZ 2018) című prózakötetéről - amely számos szállal kötődik a nagykárolyi, sztamári svábok múltjához és jelenéhez - tartsanak velünk!
Az Európai Unió állampolgárai egyszerűbben, bürokráciától mentesen tudnak majd szavazni a következő választásokon.
Az Állandó Választási Hatóság közvitára bocsátotta a törvénytervezetet, amely a digitalizálja a feliratkozást a külön választási listákra a helyi és európai parlamenti választások esetén. A romániai lakhellyel rendelkező európai állampolgároknak eddig a polgármesteri hivatalokban személyesen kellett feliratkozni. A törvény elfogadása után a kérvényt és az okiratokat online küldhetik meg az Állandó Választási Hatóság honlapján és maximum 10 napon belül megkapják a választ. A választásokkal kapcsolatos összes információt lefordítják egy elterjedt idegen nyelvre és a fogyatékos személyeknek is elérhetővé teszik. Adrian Ţuţuianu, a hatóság elnöke hangsúlyozta, az intézkedés egyszerűsíti az eljárást és felsorakoztatja Romániát az európai normákhoz.
" ["post_title"]=> string(61) "Online regisztrálhatnak a Romániában szavazó külföldiek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "online-regisztralhatnak-a-romaniaban-szavazo-kulfoldiek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-07 12:57:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-07 09:57:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466453" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3559 (24) { ["ID"]=> int(466451) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-08 10:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-08 07:00:00" ["post_content"]=> string(1679) "A gyaloglás nem csak a szív működését és a testalkatot segíti, hanem jelentősen befolyásolja az érzelmi egészséget is. Mindezek mellett a romániaiak nem tudatosítják ezt és nyolcból csak egyetlen válaszadó mondta azt, hogy gyakran gyalogol.
A romániaiak felfogása a fizikai tevékenységről, illetve a mozgás, érzelmi egészség és életstílus közötti összefüggésekre vonatkozó készült felmérés 800 városi felnőtt bevonásával készült. A válaszokból kiderül, hogy a mozgást kevesen tartják olyan eszköznek, amely csökkenti a stresszt és megőrzi az érzelmi egyensúlyt. A válaszadók több mint fele ülve tölti a nap legnagyobb részét. Csak az alanyok 26 százaléka gyalogo hosszabb távon és csupán 13 százaléka szokott kirándulni. A rendszeresen gyalogló személyek azt állítják, hogy több energiájuk van, elégedettebbek az élettel és könnyebben megbirkóznak a stresszel. Az eredmények rámutatnak, hogy Romániában a gyaloglást továbbra is inkább orvosi javaslatnak tartják, mint az egyensúly megtartás eszközének egy olyan társadalomban, amely egyre jobban ki van téve a stressznek és a túlterhelésnek. A szakemberek felhívják a figyelmet, hogy főként a természetben gyaloglás hozzájárulhat a szellemi tisztánlátáshoz, a fenntartható életmód fejlesztéséhez, egyszerű megelőző módszer lévén bárki számára. A napi séta is hozzájárulhat a fizikai egészséghez és a jóléthez - állítják a szakemberek.
" ["post_title"]=> string(25) "Gyalogolni, sétálni jó" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(21) "gyalogolni-setalni-jo" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-07 12:58:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-07 09:58:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=466451" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3581 (24) { ["ID"]=> int(465836) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-09 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-09 04:00:00" ["post_content"]=> string(687) "Mai egyházi műsorunkban Illyés Márton bukaresti evangélikus lelkész igehirdetését hallják.

A mezőgazdasági tárca és az Élelmiszerbiztonsági és Állategészségügyi Országos Hatóság sürgős állásfoglalását kéri Daniel Buda europarlamenti képviselő a rovarirtóval szennyezett tojások botrányában. (tovább…)
Continue ReadingVasárnap reggel elhunyt a kálever rebbe, Menáchem Mendel Taub rabbi. A híres nagykállói csodarabbi, Jichák Ájzik Taub hetedik generációs, egyenes ági leszármazottja 96 éves korában tért meg őseihez. Ő volt a legidősebb hászid rebbe Izraelben.
(tovább…) Continue ReadingJelentősen csökkent Emmanuel Macron francia elnök népszerűsége júliusban: 54 százalékos volt, 10 százalékponttal kevesebb, mint az előző hónapban a Journal…
Continue ReadingA 12 hónapos államkötvények hozama 2017 decemberében még 0,65 százalékos volt, mára meghaladta a 3 százalékot. Még szembetűnőbb az ugrás a 3 éves futamidejű államkötvényeknél: 2017 decemberében a hozam 0,79 százalékos volt, 2019 júliusában pedig 3,28 százalékos.
(tovább…) Continue Reading
A budapesti Ars Topia Alapítvány, a sepsiszentgyörgyi Vinca Minor Egyesület és Gelence Község Önkormányzata összefogásának eredményeként egy újabb népi feredővel gazdagodott Háromszék.
Continue ReadingA rákkutatásban elért áttörések segíthetnek a HIV-fertőzöttség gyógyításában – vélik a kutatók, akik a hétvégén Párizsban megkezdődött AIDS-konferencián szólaltak fel. (tovább…)
Continue ReadingRomán nacionalisták felvonulással ünnepelték meg Bukarestben a román hadsereg száz évvel ezelőtti budapesti bevonulását. A megmozdulásra több száz román népviseletbe öltözött, román nemzeti lobogót lengető résztvevő érkezett, az általuk magasba emelt táblák egyikén pedig az volt olvasható, hogy „A Trianon felé vezető út Budapesten át vezet”.
(tovább…) Continue ReadingA műsor témái: Megjelent a Mueller-jelentés, amelyik egyesek szerint tisztára mossa, mások szerint pedig eláztatja Donald Trump amerikai elnököt. Volodimir…
Continue ReadingHét autó futott egymásba hétfőn kora reggel a Bukarestet Konstancával összekötő A2-es autópályán. A láncbalesetben egy autó kigyulladt, sofőrje életét vesztette. A rendőrség tájékoztatása szerint a tragédia a Fekete-tenger felé haladó irányban, a 37-es kilométerszelvénynél történt.
(tovább…) Continue Reading1800 kilométert biciklizik majd a Mont Blanc csúcsra, azaz 4809 méter magasba mászik fel két kolozsvári fiatal, mindezt azért, hogy a Yuppi tábort segítsék, adományainkkal mi is megtehetjük ezt, a tábor szervezői egész évben fogadják az adományokat.A Yuppi tábort hat lelkes ember indította 2011-ben, köztük van orvos, szociális munkás, kommunikációs szakember is, akiknek célja és ma már hivatása is az, hogy a különféle kónikus betegségekben, például diabéteszben szenvedő gyermekeket ingyen táboroztassák. A tábor szó sokkal tágabb értelmezéséről van itt szó, hiszen a beteg gyermekek igényeihez, és lelkivilágához próbálják igazítani a foglalkozásokat. (tovább…)
Continue ReadingEl kell távolítaniuk az európai parlamenti választáson induló jelölteknek péntek éjfélig az utcákon látható választási molinóikat és óriásplakátjaikat, ugyanis szombaton hivatalosan is megkezdődik a választási kampány. Ha nem tartják be ezeket, akkor a jelöltlistát állító pártok és független jelöltek komoly pénzbírságot kockáztatnak – közölte ma az Agerpres hírügynökség.
(tovább…) Continue ReadingAz Eufrátesz folyótól keletre eső területet veszik célba, amelyet az Ankara által terrorszervezetnek tekintett Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia tart ellenőrzése alatt. Ezt Recep Tayyip Erdogan török elnök jelentette be vasárnap a törökországi Bursában.
(tovább…) Continue ReadingVasárnap reggel elhunyt a kálever rebbe, Menáchem Mendel Taub rabbi. A híres nagykállói csodarabbi, Jichák Ájzik Taub hetedik generációs, egyenes ági leszármazottja 96 éves korában tért meg őseihez. Ő volt a legidősebb hászid rebbe Izraelben.
A rebbe 1923-ban született Erdélyben, ahol apja és nagyapja neves rabbiként működött. A holokauszt során mind a hat testvérét elveszítette. A megpróbáltatások őt sem kímélték Auschwitzba hurcolták, ahol Mengele végzett szadista kísérleteket rajta. Ennek egyik eredménye, hogy többet nem nőtt szakálla, ami megkülönböztette a többi hászid vezetőtől. A rebbe életének egyik fő célkitűzése a holokausztban elpusztult mártírok emlékének megőrzése volt.
" ["post_title"]=> string(35) "Elhunyt a legidősebb hászid rebbe" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "elhunyt-a-legidosebb-haszid-rebbe" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-04-29 13:06:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-04-29 11:06:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=373067" ["menu_order"]=> int(28196) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3319 (24) { ["ID"]=> int(262416) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2017-07-24 15:07:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-07-24 12:07:45" ["post_content"]=> string(265) "Jelentősen csökkent Emmanuel Macron francia elnök népszerűsége júliusban: 54 százalékos volt, 10 százalékponttal kevesebb, mint az előző hónapban a Journal du Dimanche című francia hetilap megbízásából elvégzett közvélemény-kutatás szerint." ["post_title"]=> string(48) "Egyre kevésbé népszerű az új francia elnök" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "egyre-kevesbe-nepszeru-az-uj-francia-elnok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-07-24 15:07:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-07-24 12:07:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=262416" ["menu_order"]=> int(28197) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3606 (24) { ["ID"]=> int(375590) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2019-08-05 13:59:46" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-08-05 11:59:46" ["post_content"]=> string(910) "A 12 hónapos államkötvények hozama 2017 decemberében még 0,65 százalékos volt, mára meghaladta a 3 százalékot. Még szembetűnőbb az ugrás a 3 éves futamidejű államkötvényeknél: 2017 decemberében a hozam 0,79 százalékos volt, 2019 júliusában pedig 3,28 százalékos.
Júliusban körülbelül 1 milliárd euró kölcsönt vett fel a pénzügyminisztérium a belső pénzpiacról, és 2 milliárd eurót külföldről.
A hazai piacról felvett 4,7 milliárd lej a betervezettnél nagyobb összeg, a minisztérium eredetileg 4,2 milliárd lejt szándékozott államkötvényekben és kincstárjegyekben kölcsönözni. Nemcsak a kölcsönök összege nőtt, hanem a kamatok is.
" ["post_title"]=> string(43) "Egyre magasabb az államkötvények kamata" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "egyre-magasabb-az-allamkotvenyek-kamata" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-08-05 13:59:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-08-05 11:59:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=375590" ["menu_order"]=> int(28198) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3521 (24) { ["ID"]=> int(268086) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2017-08-09 15:30:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-08-09 12:30:44" ["post_content"]=> string(1750) "Gelencének nem volt népi gyógyfürdője, de a nagyközséghez tartozó Nádika-tető alatti területen több édesvizű forrás található, így a Székelyföldi Fürdő- és Közösségépítő Kalákamozgalom szervezői szerint adott volt a lehetőség egy ún. forrásfürdő létrehozására. A tíz napig tartó munkálatok során naponta átlagosan 100-110 önkéntes személy kalákázott. [caption id="attachment_268176" align="alignnone" width="545"]
? Szász István[/caption]
A nagyrészt magyarországi tájépítész egyetemistákból (ugyanakkor gelencei ácsokból) álló csapat, természetes és helyi anyagok felhasználásával, zsindellyel fedett forrásházat, fürdőmedencét, közösségi háznak megfelelő fedett, emeletes filagóriát, földbe ásott mellékhelyiséget és spirál öltözőt épített. Mindemellett kerítéseket fontak, fűzépítményeket-, játszóteret és napozó padokkal ellátott pihenőhelyet alakítottak ki, motívumokkal díszített információs táblákat festettek, valamint megoldást találtak az erózióvédelemre.
Idén a bikfalvi Péter Alpár természetművész is hozzájárult egy helyben készült, vízhez kapcsolódó, alkotásával a kalákához.
A szombat délben tartott avatóünnepségen mi is részt vettünk, így a mai félórában ebből adunk ízelítőt. Hallgassa meg a műsort!
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/08/2017-08-09ns.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/08/2017-08-09ns.ogg"][/audio]"
["post_title"]=>
string(21) "Az életnek dolgoznak"
["post_excerpt"]=>
string(203) "A budapesti Ars Topia Alapítvány, a sepsiszentgyörgyi Vinca Minor Egyesület és Gelence Község Önkormányzata összefogásának eredményeként egy újabb népi feredővel gazdagodott Háromszék."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(20) "az-eletnek-dolgoznak"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-08-11 14:39:35"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-08-11 11:39:35"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=268086"
["menu_order"]=>
int(28199)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[5]=>
object(WP_Post)#3522 (24) {
["ID"]=>
int(262396)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2017-07-24 15:07:20"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-07-24 12:07:20"
["post_content"]=>
string(637) "A rákkutatásban elért áttörések segíthetnek a HIV-fertőzöttség gyógyításában - vélik a kutatók, akik a hétvégén Párizsban megkezdődött AIDS-konferencián szólaltak fel. A szervezet természetes védekezőképessége nehezen birkózik meg a HIV-fertőzéssel és a rákkal. Az immunterápia gyors fejlődésének köszönhetően azonban a végstádiumú rákbetegek egy részénél mára teljes regressziót - a korábban látott daganatos gócok teljes eltűnését - érték el. A tudósok most azt remélik, hogy hasonló módszerrel a HIV-fertőzötteket is meg lehet gyógyítani - írta a BBC News."
["post_title"]=>
string(25) "Rák és HIV gyógyítás"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(20) "rak-es-hiv-gyogyitas"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-07-24 15:07:20"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-07-24 12:07:20"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=262396"
["menu_order"]=>
int(28201)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[6]=>
object(WP_Post)#3523 (24) {
["ID"]=>
int(375588)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2019-08-05 13:58:16"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2019-08-05 11:58:16"
["post_content"]=>
string(1035) "
Román nacionalisták felvonulással ünnepelték meg Bukarestben a román hadsereg száz évvel ezelőtti budapesti bevonulását. A megmozdulásra több száz román népviseletbe öltözött, román nemzeti lobogót lengető résztvevő érkezett, az általuk magasba emelt táblák egyikén pedig az volt olvasható, hogy "A Trianon felé vezető út Budapesten át vezet".
A résztvevők megkoszorúzták az első világháborús román diadalívet, majd a kormány székháza elé vonultak.
A szervező a Nemzet Útja, Calea Neamului nevű egyesület volt, amely az úzvölgyi katonatemető erőszakos elfoglalásával végződött június 6-i „megemlékezés” egyik főszervezője is volt. Ugyanez a civil szervezet rendezett a magyar nyelvi jogok vélelmezett bővítése ellen tüntetést július 7-én Bukarestben.
" ["post_title"]=> string(51) "Bukarestben megünnepelték a budapesti bevonulást" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "bukarestben-megunnepeltek-a-budapesti-bevonulast" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-08-05 13:58:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-08-05 11:58:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=375588" ["menu_order"]=> int(28202) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3524 (24) { ["ID"]=> int(373057) ["post_author"]=> string(3) "165" ["post_date"]=> string(19) "2019-04-26 14:30:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-04-26 12:30:22" ["post_content"]=> string(567) "A műsor témái: Megjelent a Mueller-jelentés, amelyik egyesek szerint tisztára mossa, mások szerint pedig eláztatja Donald Trump amerikai elnököt. Volodimir Zelenszki humorista és színész nyerte az ukrajnai elnökválasztást. A szocialisták nyerték Észak Macedóniában az elnökválasztás első fordulóját.
Hét autó futott egymásba hétfőn kora reggel a Bukarestet Konstancával összekötő A2-es autópályán. A láncbalesetben egy autó kigyulladt, sofőrje életét vesztette. A rendőrség tájékoztatása szerint a tragédia a Fekete-tenger felé haladó irányban, a 37-es kilométerszelvénynél történt.
A helyszínelés idejére a sztrádát lezárták, de kora délelőttől ismét zavartalan a forgalom a tengerpart irányába. A rendőrség még vizsgálja, mi okozhatta a baleset, amelyben egy másik személy is megsérült.
A rendőrség InfoTrafic szolgálatának tájékoztatása szerint a nyári szabadságolások idején megnövekedett a forgalom a tengerparti üdülőhelyek irányába, az A2-es autópályán gyakran konvojban haladnak az autók. Ezért különösen oda kell figyelni a megfelelő követési távolság betartására.
" ["post_title"]=> string(45) "Egy ember meghalt a reggeli tömegkarambolban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "egy-ember-meghalt-a-reggeli-tomegkarambolban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-08-05 13:57:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-08-05 11:57:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=375586" ["menu_order"]=> int(28206) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3526 (24) { ["ID"]=> int(267976) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2017-08-09 14:30:23" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-08-09 11:30:23" ["post_content"]=> string(1430) "1800 kilométert biciklizik majd a Mont Blanc csúcsra, azaz 4809 méter magasba mászik fel két kolozsvári fiatal, mindezt azért, hogy a Yuppi tábort segítsék, adományainkkal mi is megtehetjük ezt, a tábor szervezői egész évben fogadják az adományokat.A Yuppi tábort hat lelkes ember indította 2011-ben, köztük van orvos, szociális munkás, kommunikációs szakember is, akiknek célja és ma már hivatása is az, hogy a különféle kónikus betegségekben, például diabéteszben szenvedő gyermekeket ingyen táboroztassák. A tábor szó sokkal tágabb értelmezéséről van itt szó, hiszen a beteg gyermekek igényeihez, és lelkivilágához próbálják igazítani a foglalkozásokat. Katona Alpár és Szénási Zoltán mindketten a Rupicapra sportegyesület tagjai, már több ízben is bekapcsolódtak a tábor munkájába, a mostanihoz hasonló sport-akciókkal, melyek elsődleges célja az, hogy felhívják a figyelmet a tábor munkájára, a krónikus betegségekben szenvedő gyermekek különleges szükségleteire. Öt országon átvezető, 1800 kilométeres biciklitúrájuk a Maros megyei Mezősályiból indul, a tábor központi helyszínéről, végső pontja pedig a franciaországi Chamonix, majd innen másznak fel a Mont Blanc csúcsra. A Szénási Zoltánnal és Katona Alpárral készített interjút az Észpresszó jövő szombati kiadásában hallgathatják meg." ["post_title"]=> string(43) "A Yuppi táborért tekernek és másznak is" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "a-yuppi-taborert-tekernek-es-masznak-is" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-08-09 14:30:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-08-09 11:30:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=267976" ["menu_order"]=> int(28207) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3527 (24) { ["ID"]=> int(373051) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2019-04-26 11:50:41" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-04-26 09:50:41" ["post_content"]=> string(1513) "El kell távolítaniuk az európai parlamenti választáson induló jelölteknek péntek éjfélig az utcákon látható választási molinóikat és óriásplakátjaikat, ugyanis szombaton hivatalosan is megkezdődik a választási kampány. Ha nem tartják be ezeket, akkor a jelöltlistát állító pártok és független jelöltek komoly pénzbírságot kockáztatnak - közölte ma az Agerpres hírügynökség.
A választási kampány idején csak a kijelölt helyeken szabad plakátolni, minden párt egyetlen plakát kihelyezésére jogosult, amelynek egyik oldala sem haladhatja meg a fél métert. A plakátokon nem szabad a román nemzeti lobogóra emlékeztető színkombinációt használni, tilos plakátokat kiragasztani a hidak és alagutak tartóoszlopaira, a közúti jelzőtáblákra és a közhasznú hirdetési felületekre. Nem szabad választási rendezvényeket szervezni a parkokban, zöldövezetekben, természetvédelmi területeken, és a választási mozgósításban, szórólapok osztogatásában nem vehetnek részt 16 év alatti fiatalok.
A hivatalos választási kampány a szavazókörök megnyitása előtt 24 órával, május 25-én 7 órakor ér véget, attól kezdődően pedig, a szavazás végéig - vagyis május 26-án 21 óráig - kampánycsend lép hatályba.
" ["post_title"]=> string(47) "Szombaton kezdődik az EP-választási kampány" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "szombaton-kezdodik-az-ep-valasztasi-kampany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-04-26 11:50:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-04-26 09:50:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=373051" ["menu_order"]=> int(28208) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3528 (24) { ["ID"]=> int(375584) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2019-08-05 13:57:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-08-05 11:57:03" ["post_content"]=> string(1071) "Az Eufrátesz folyótól keletre eső területet veszik célba, amelyet az Ankara által terrorszervezetnek tekintett Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia tart ellenőrzése alatt. Ezt Recep Tayyip Erdogan török elnök jelentette be vasárnap a törökországi Bursában.
Erdogan jelezte, hogy Ankara már tájékoztatta Washingtont és Moszkvát is. Hozzátette: Törökország nem maradhat csendben, miközben a kurd milícia belövéseivel megsérti a török-szíriai határt. A török államfő mindazonáltal nem közölt részleteket a tervezett hadműveletről.
Ankara korábban többször kilátásba helyezte egy újabb szíriai katonai beavatkozás lehetőségét az Eufrátesztől keletre, amennyiben nem tud megállapodni az Egyesült Államokkal a török-szíriai határa mentén kialakítandó biztonsági övezet létrehozásáról.
" ["post_title"]=> string(49) "A török hadsereg bevonul Északkelet-Szíriába" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "a-torok-hadsereg-bevonul-eszakkelet-sziriaba" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-08-05 13:57:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-08-05 11:57:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=375584" ["menu_order"]=> int(28210) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3611 (24) { ["ID"]=> int(268036) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2017-08-09 14:32:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-08-09 11:32:31" ["post_content"]=> string(771) "A mezőgazdasági tárca és az Élelmiszerbiztonsági és Állategészségügyi Országos Hatóság sürgős állásfoglalását kéri Daniel Buda europarlamenti képviselő a rovarirtóval szennyezett tojások botrányában.A The Black Sea című kiadvány szerint a németországi, belgiumi és hollandiai üzletek polcairól több millió tojást vontak be, miután kiderült, hogy egészségre veszélyes rovarirtóval szennyezettek. A rovarirtót, melyet szárnyasfarmok fertőtlenítésére használtak fel és melynek használatát emberi fogyasztásra szánt termékeknél tiltják az EU-ban, állítólag Romániából vásárolták. Daniel Buda arra figyelmeztet, hogy a botrány igen súlyosan érintheti a romániai szárnyastenyésztő ágazatot." ["post_title"]=> string(19) "Veszélyes tojások" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(17) "veszelyes-tojasok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-08-09 14:33:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-08-09 11:33:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=268036" ["menu_order"]=> int(28195) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39466) ["max_num_pages"]=> int(3289) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "7e60e97fe40b3f55ba3317f6bb39aca2" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:b1919cdb940a1a479b0ed4e118767d0c" }