A Kaláka együttes 1969-ben alakult Budapesten, verseket énekelnek, muzsikájuk sokszínű, a versekből következőek pedig sokstílusú. Az egyéni hangzást a négy énekhang, a klasszikus és népi hangszerek együttes játéka adja – olvashatjuk az együttes honlapján.
A Kaláka együttesről gondolom ennél többet nem is kell beszélnem, hiszen hallgatóink is jól ismerhetik megzenésített verseiket, a Kányádi Sándorral, Bogdán Zsolttal közös műsoraikat is. Az adventi időszakban a Kaláka együttes majdnem minden évben körútra érkezik Erdélybe. Idén, 19 év után ismét eljutottak Bukarestbe a Szabad-e ide bejönni betlehemmel című 1987-ben megjelent lemezükből készült műsorukkal. A bukaresti Ady Endre Elméleti Líceumban tartott adventi koncertet követően kértem mikrofon elé Gryllus Dánielt, a Kaláka együttes egyik alapítóját.
Kilencedik alkalommal szerveztek karácsonyi vásárt Kászon községben december közepén. A kézművesek felvonultatása mellett a község néptánccsoportjai az Őszirózsák nyugdíjas klub, a Nagykászoni egyházi kórus is megörvendeztette a vásárra érkezőket. Ott készült most következő összeállításunk, amelyben elsőnek az egyik szervezőt, Csűrös Zsoltot hallják.
A következő összeállításunkban hallgassák meg három erdélyi magyar történelmi egyházi vezető - Kovács Gergely római katolikus érsek, Kolumbán Vilmos József református és Kovács István unitárius püspök - karácsonyi pásztorlevelét.
Karácsony környékén erősebbé válik az önzetlen szeretet jelenléte. Szívünk megnyitása adja a lehetőséget, hogy lelkünkbe tudjuk ezt fogadni, és gyarapodni tudjunk általa – állítja adásunk mai vendége, akivel már több ízben beszélgettünk a Natura Stúdióban a szakrális földrajzot kutatók látásmódjáról.
Balla Ede Zsolt szakrális-földrajz kutató egyik kötetében a székelyudvarhelyi Jézus Szíve kápolnát és a hozzá kapcsolódó szent helyeket ismerteti. A történelmi, egyháztörténeti, földrajzi múlt mellett – a Jézus szíve kápolna apropóján – a szerző tanításokat is megfogalmaz az emberhez méltó életről és a szív ébresztésének fontosságáról. Mai adásunkban őt kérjük meg, meséljen a Magura Kiadó gondozásában megjelent könyvéről.
A Kaláka együttes 1969-ben alakult Budapesten, verseket énekelnek, muzsikájuk sokszínű, a versekből következőek pedig sokstílusú. Az egyéni hangzást a négy énekhang, a klasszikus és népi hangszerek együttes játéka adja – olvashatjuk az együttes honlapján.
A Kaláka együttesről gondolom ennél többet nem is kell beszélnem, hiszen hallgatóink is jól ismerhetik megzenésített verseiket, a Kányádi Sándorral, Bogdán Zsolttal közös műsoraikat is. Az adventi időszakban a Kaláka együttes majdnem minden évben körútra érkezik Erdélybe. Idén, 19 év után ismét eljutottak Bukarestbe a Szabad-e ide bejönni betlehemmel című 1987-ben megjelent lemezükből készült műsorukkal. A bukaresti Ady Endre Elméleti Líceumban tartott adventi koncertet követően kértem mikrofon elé Gryllus Dánielt, a Kaláka együttes egyik alapítóját.
Romániában egymillió dolgozó hiányzik a munkaerőpiacról – jelentette ki Eugen Teodorovici pénzügyminiszter. A DCNews.ro hírportálnak a miniszter elmondta: javasolta, hogy töröljék azt a 2010-ben hozott rendelkezést, amely szerint a munkáltatók kötelesek átlagbért fizetni egy külföldről érkezett dolgozónak. (tovább…)
Több mint 61 ezer házi sertést pusztítottak el a hatóságok az afrikai sertéspestis rohamos terjedésének megfékezése érdekében, túlnyomó többségüket a Fekete-tenger és a Duna-delta térségében, ahol sokkal agresszívebb a járvány, mint a magyar határral szomszédos megyékben – közölte az állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság. (tovább…)
A nemzetközi rangsorolást is figyelembe kellene vennie a kormánynak, amikor a felsőoktatási intézmények finanszírozásáról és kutatási programjaik támogatásáról dönt – jelentette ki Ecaterina Andronescu a fővárosi Műszaki Egyetem szenátusának elnöke. (tovább…)
Az idei első fél évben 2,5 százalékkal, 10 millió 360 ezerre nőtt a vendégéjszakák száma Romániában a tavalyi azonos időszakhoz mérten – közölte az országos statisztikai intézet. (tovább…)
Közel 200 millió eurót biztosít az Európai Unió a kohéziós forrásokból a Berettyóújfalu és Debrecen közötti autópálya-szakasz építésére – jelentette be Brüsszelben Corina Cretu regionális politikáért felelős uniós biztos. (tovább…)
A nemzetközi közösségnek továbbra is diplomáciai és gazdasági nyomást kell gyakorolnia Észak-Koreára mindaddig, amíg az ország le nem mond nukleáris fegyvereiről – hangsúlyozta Szingapúrban Mike Pompeo amerikai külügyminiszter. (tovább…)
Legalább 39 ember meghalt és 80 megsebesült tegnap egy síita mecset elleni támadásban Afganisztán keleti részén – közölték rendőrségi és kormánytisztviselők. (tovább…)
Pozitív költségvetés-kiigazítást jelentett be tegnap este Viorica Dăncilă miniszterelnök – tájékoztat az Agerpres hírügynökség. A kormánypalotában tartott sajtótájékoztatóján a kormányfő elmondta: a gazdaság jó irányba halad, az idei évi konszolidált általános költségvetéshez becsült bevétel az eredeti összeghez képest 6 milliárd lejjel nőtt. A bruttó hazai össztermék az eredeti becslésekhez képest 945 milliárd lejre fog nőni a szakértők számításai szerint, ez 37 milliárd lejjel több a korábban számított összegnél. (tovább…)
Az alkotmánybírósághoz fordult ma Klaus Johannis államfő, kérve a taláros testületet az államelnök és a miniszterelnök között kialakult alkotmányos természetű jogi konfliktus megállapítására – tájékoztat az Agerpres hírügynökség. Johannis szerint alkotmányos természetű jogi konfliktus állt elő akkor, amikor Viorica Dăncilă kormányfő nem értesítette őt, hogy jövő héten egyhetes szabadságra megy, és arról sem, hogy pihenőnapjai idejére önhatalmúlag a kormány egy másik tagját, Paul Stănescu miniszterelnök-helyettes, regionális fejlesztési és közigazgatási minisztert bízta meg a kormányfői feladatok ellátásával. (tovább…)
object(WP_Query)#3601 (54) {
["query"]=>
array(6) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
string(2) "12"
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(457604)
[1]=>
int(458021)
[2]=>
int(458023)
[3]=>
int(458124)
[4]=>
int(458176)
}
["paged"]=>
int(2205)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
}
["query_vars"]=>
array(66) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
int(12)
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(457604)
[1]=>
int(458021)
[2]=>
int(458023)
[3]=>
int(458124)
[4]=>
int(458176)
}
["paged"]=>
int(2205)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["error"]=>
string(0) ""
["m"]=>
string(0) ""
["p"]=>
int(0)
["post_parent"]=>
string(0) ""
["subpost"]=>
string(0) ""
["subpost_id"]=>
string(0) ""
["attachment"]=>
string(0) ""
["attachment_id"]=>
int(0)
["name"]=>
string(0) ""
["pagename"]=>
string(0) ""
["page_id"]=>
int(0)
["second"]=>
string(0) ""
["minute"]=>
string(0) ""
["hour"]=>
string(0) ""
["day"]=>
int(0)
["monthnum"]=>
int(0)
["year"]=>
int(0)
["w"]=>
int(0)
["category_name"]=>
string(0) ""
["tag"]=>
string(0) ""
["tag_id"]=>
string(0) ""
["author"]=>
string(0) ""
["author_name"]=>
string(0) ""
["feed"]=>
string(0) ""
["tb"]=>
string(0) ""
["meta_key"]=>
string(0) ""
["meta_value"]=>
string(0) ""
["preview"]=>
string(0) ""
["s"]=>
string(0) ""
["sentence"]=>
string(0) ""
["title"]=>
string(0) ""
["fields"]=>
string(3) "all"
["menu_order"]=>
string(0) ""
["embed"]=>
string(0) ""
["category__in"]=>
array(0) {
}
["category__not_in"]=>
array(0) {
}
["category__and"]=>
array(0) {
}
["post__in"]=>
array(0) {
}
["post_name__in"]=>
array(0) {
}
["tag__in"]=>
array(0) {
}
["tag__not_in"]=>
array(0) {
}
["tag__and"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__in"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__and"]=>
array(0) {
}
["post_parent__in"]=>
array(0) {
}
["post_parent__not_in"]=>
array(0) {
}
["author__in"]=>
array(0) {
}
["author__not_in"]=>
array(0) {
}
["search_columns"]=>
array(0) {
}
["suppress_filters"]=>
bool(false)
["cache_results"]=>
bool(true)
["update_post_term_cache"]=>
bool(true)
["update_menu_item_cache"]=>
bool(false)
["lazy_load_term_meta"]=>
bool(true)
["update_post_meta_cache"]=>
bool(true)
["post_type"]=>
string(0) ""
["nopaging"]=>
bool(false)
["comments_per_page"]=>
string(2) "50"
["no_found_rows"]=>
bool(false)
["order"]=>
string(4) "DESC"
}
["tax_query"]=>
object(WP_Tax_Query)#3410 (6) {
["queries"]=>
array(1) {
[0]=>
array(5) {
["taxonomy"]=>
string(8) "category"
["terms"]=>
array(2) {
[0]=>
int(715)
[1]=>
int(165)
}
["field"]=>
string(7) "term_id"
["operator"]=>
string(6) "NOT IN"
["include_children"]=>
bool(true)
}
}
["relation"]=>
string(3) "AND"
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["queried_terms"]=>
array(0) {
}
["primary_table"]=>
string(9) "rad_posts"
["primary_id_column"]=>
string(2) "ID"
}
["meta_query"]=>
object(WP_Meta_Query)#3411 (9) {
["queries"]=>
array(0) {
}
["relation"]=>
NULL
["meta_table"]=>
NULL
["meta_id_column"]=>
NULL
["primary_table"]=>
NULL
["primary_id_column"]=>
NULL
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["clauses":protected]=>
array(0) {
}
["has_or_relation":protected]=>
bool(false)
}
["date_query"]=>
bool(false)
["request"]=>
string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID
FROM rad_posts
WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (457604,458021,458023,458124,458176) AND (
rad_posts.ID NOT IN (
SELECT object_id
FROM rad_term_relationships
WHERE term_taxonomy_id IN (175,725)
)
) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish'))
GROUP BY rad_posts.ID
ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC
LIMIT 26448, 12"
["posts"]=>
array(12) {
[0]=>
object(WP_Post)#3418 (24) {
["ID"]=>
int(364842)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-04 10:12:10"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-04 07:12:10"
["post_content"]=>
string(1176) "Romániában egymillió dolgozó hiányzik a munkaerőpiacról - jelentette ki Eugen Teodorovici pénzügyminiszter. A DCNews.ro hírportálnak a miniszter elmondta: javasolta, hogy töröljék azt a 2010-ben hozott rendelkezést, amely szerint a munkáltatók kötelesek átlagbért fizetni egy külföldről érkezett dolgozónak. Hozzátette, az intézkedés a hazai munkaerő óvását célozta a nemzetközi gazdasági válság következtében, de azóta változott a helyzet. A miniszter szerint a privát szférában a munkáltatókra kell bízni a dolgozók bérének megállapítását a nem EU-tagállamból érkező külföldiek esetében is. Az EU-n kívüli külföldi munkaerő alkalmazásának bátorítása céljából a miniszter minden olyan illeték eltörlésével egyetért, ami jelenleg a munkaerőköltséget terheli. A román hatóságok az idén 4395 munkavállalói engedélyt bocsátottak ki a nem EU-tagállamból érkező külföldiek számára, ebből többek között vietnami több mint 1500, török 560, nepáli 350. Legtöbben a vendéglátóiparban, hajóépítésben, ruha nagybani kereskedelemben és építőiparban dolgoznak."
["post_title"]=>
string(49) "Elismerte a munkaerőhiányt a pénzügyminiszter"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(45) "elismerte-a-munkaerohianyt-a-penzugyminiszter"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-04 10:12:10"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-04 07:12:10"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364842"
["menu_order"]=>
int(22629)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[1]=>
object(WP_Post)#3416 (24) {
["ID"]=>
int(364840)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-04 10:11:35"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-04 07:11:35"
["post_content"]=>
string(817) "Több mint 61 ezer házi sertést pusztítottak el a hatóságok az afrikai sertéspestis rohamos terjedésének megfékezése érdekében, túlnyomó többségüket a Fekete-tenger és a Duna-delta térségében, ahol sokkal agresszívebb a járvány, mint a magyar határral szomszédos megyékben - közölte az állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság. Az betegség egy évvel ezelőtt jelent meg Romániában, amikor Szatmárnémeti szélén két háztáji gazdaságban fedeztek fel fertőzött disznókat. Az ország észak-nyugati térségében az ANSVSA szerint azóta "lassan terjed, illetve stagnál" a járvány: Szatmár, Bihar és Szilágy megyében eddig 14 településen 29 fertőző gócot azonosítottak, ahol 13 vaddisznót, valamint 175 házi sertést pusztítottak el."
["post_title"]=>
string(30) "Tovább terjed a sertéspestis"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(28) "tovabb-terjed-a-sertespestis"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-04 10:11:35"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-04 07:11:35"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364840"
["menu_order"]=>
int(22630)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[2]=>
object(WP_Post)#3415 (24) {
["ID"]=>
int(364838)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-04 10:11:08"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-04 07:11:08"
["post_content"]=>
string(619) "A nemzetközi rangsorolást is figyelembe kellene vennie a kormánynak, amikor a felsőoktatási intézmények finanszírozásáról és kutatási programjaik támogatásáról dönt – jelentette ki Ecaterina Andronescu a fővárosi Műszaki Egyetem szenátusának elnöke. A volt tanügyminiszter a nemzetközileg elismert Sanghaj rangsort említette példaként, amelyben 12 román felsőoktatási intézmény szerepel, köztük a fővárosi Műszaki Egyetem, a kolozsvári Babeş-Bolyai tudományegyetem, a fővárosi egyetem, a iasi Alexandru Ioan Cuza egyetem és a bukaresti Közgazdasági Akadémia."
["post_title"]=>
string(33) "Rangsor szerinti finanszírozás?"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(30) "rangsor-szerinti-finanszirozas"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-04 10:11:08"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-04 07:11:08"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364838"
["menu_order"]=>
int(22631)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[3]=>
object(WP_Post)#3548 (24) {
["ID"]=>
int(364836)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-04 10:10:46"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-04 07:10:46"
["post_content"]=>
string(571) "Az idei első fél évben 2,5 százalékkal, 10 millió 360 ezerre nőtt a vendégéjszakák száma Romániában a tavalyi azonos időszakhoz mérten - közölte az országos statisztikai intézet. A vendégéjszakák több mint háromnegyedét román turisták töltötték el. Az első fél évben összesen 5 millió 264 ezer turista érkezett a kereskedelmi szálláshelyekre, ami 4,1 százalékos növekedésnek felel meg a tavalyi első hat hónaphoz képest. A román turisták száma 3,6 százalékkal, a külföldi turistáké 5,8 százalékkal nőtt."
["post_title"]=>
string(39) "Egyre több a turista, főként hazaiak"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(35) "egyre-tobb-a-turista-fokent-hazaiak"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-04 10:10:46"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-04 07:10:46"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364836"
["menu_order"]=>
int(22632)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[4]=>
object(WP_Post)#3550 (24) {
["ID"]=>
int(364834)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-04 10:10:12"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-04 07:10:12"
["post_content"]=>
string(549) "Közel 200 millió eurót biztosít az Európai Unió a kohéziós forrásokból a Berettyóújfalu és Debrecen közötti autópálya-szakasz építésére – jelentette be Brüsszelben Corina Cretu regionális politikáért felelős uniós biztos. Az Európai Bizottság tájékoztatása szerint a tervezett fejlesztés nyomán egyebek mellett Debrecenből is elérhetővé válik a Budapesttől a román határig húzódó M4-es autópálya, amelynek kiépítéséhez májusban 265 millió euró finanszírozást hagyott jóvá az EU."
["post_title"]=>
string(32) "Uniós pénz sztrádaépítésre"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(26) "unios-penz-sztradaepitesre"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-04 10:10:12"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-04 07:10:12"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364834"
["menu_order"]=>
int(22633)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[5]=>
object(WP_Post)#3551 (24) {
["ID"]=>
int(364832)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-04 10:09:42"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-04 07:09:42"
["post_content"]=>
string(306) "Egy vasúti átjáró javítása miatt zárva van ma a 73A jelzésű, Barcarozsnyót Zernyesttel összekötő országút. Az építők azt ígérik legkésőbb este hét óráig megnyitják ezt a nyáron rendkívül forgalmas utat. A lezárás idején a gépkocsikat a 112 E jelzésű megyei útra terelik."
["post_title"]=>
string(35) "Elterelésre kell számítani estig"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(32) "elterelesre-kell-szamitani-estig"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-04 10:09:42"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-04 07:09:42"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364832"
["menu_order"]=>
int(22634)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[6]=>
object(WP_Post)#3552 (24) {
["ID"]=>
int(364830)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-04 10:09:22"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-04 07:09:22"
["post_content"]=>
string(382) "Megnyitották ma Sarmisegetusa Regia dák várat a turisták előtt, de a látogatóknak mintegy öt és fél kilométert gyalog kell megtenniük, mert a várhoz vezető út továbbra is járhatatlan a gépkocsiknak – közölte a Hunyad megyei tanács. A várat egy héttel ezelőtt zárták be, miután egy felhőszakadás következtében földcsuszamlás torlaszolta el az utat."
["post_title"]=>
string(42) "Egy hét után ismét látogatható a vár"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(36) "egy-het-utan-ismet-latogathato-a-var"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-04 10:09:22"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-04 07:09:22"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364830"
["menu_order"]=>
int(22635)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[7]=>
object(WP_Post)#3553 (24) {
["ID"]=>
int(364828)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-04 10:08:55"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-04 07:08:55"
["post_content"]=>
string(976) "A nemzetközi közösségnek továbbra is diplomáciai és gazdasági nyomást kell gyakorolnia Észak-Koreára mindaddig, amíg az ország le nem mond nukleáris fegyvereiről - hangsúlyozta Szingapúrban Mike Pompeo amerikai külügyminiszter. Az amerikai diplomácia vezetője a Délkelet-ázsiai Országok Szövetsége tagjainak külügyminiszteri találkozóján elmondta: időbe telhet, míg Phenjan felszámolja atomprogramját, de bizakodik, hogy sikerül véghezvinni azt az amerikai és észak-koreai vezetők által meghatározandó ütemterv szerint. Az Észak-Korea elleni szankciókat felügyelő ENSZ-szakértők jelentésükben kiemelték: Phenjan a szén- és fegyverszállítmányokra vonatkozó, illetve a pénzügyi szankciókat is igyekszik kijátszani. A hét elején kiderült: az amerikai hírszerzés bizonyítékokkal rendelkezik arról, hogy Észak-Korea egy vagy két új interkontinentális ballisztikus rakétát kezdett el gyártani."
["post_title"]=>
string(50) "Nem mondott le atomhatalmi tervéről Észak-Korea"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(47) "nem-mondott-le-atomhatalmi-terverol-eszak-korea"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-04 10:08:55"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-04 07:08:55"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364828"
["menu_order"]=>
int(22636)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[8]=>
object(WP_Post)#3554 (24) {
["ID"]=>
int(364826)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-04 10:08:14"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-04 07:08:14"
["post_content"]=>
string(457) "Orosz bankot sújtott szankcióval az amerikai kormányzat, mert üzleti kapcsolatban állt egy jelentős észak-koreai pénzügyi intézménnyel. A büntető intézkedés a moszkvai székhelyű Agroszojuz bankot érinti, mert "jelentős tranzakciókat" hajtott végre Han Jang Szuval, az észak-koreai külkereskedelmi bank moszkvai képviseletének vezetőjével. A külkereskedelmi bank Észak-Korea egyik legfontosabb pénzügyi intézménye."
["post_title"]=>
string(32) "Amerikai szakciók Moszkva ellen"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(31) "amerikai-szakciok-moszkva-ellen"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-04 10:08:14"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-04 07:08:14"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364826"
["menu_order"]=>
int(22637)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[9]=>
object(WP_Post)#3587 (24) {
["ID"]=>
int(364824)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-04 10:07:45"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-04 07:07:45"
["post_content"]=>
string(724) "Legalább 39 ember meghalt és 80 megsebesült tegnap egy síita mecset elleni támadásban Afganisztán keleti részén - közölték rendőrségi és kormánytisztviselők. Két, burkát viselő támadó robbantott a mecsetben, ahol mintegy 100 ember vett részt a hagyományos pénteki muzulmán imán. Egy helyi magas rangú kormánytisztviselő közölte: a fegyveres támadók tüzet nyitottak a mecseten belül, majd egyikőjük felrobbantotta magát. A másik terroristát a mecset biztonsági őrei lelőtték. A gardézi központi kórház arról számolt be, hogy legalább 70 sebesült érkezett be, köztük 50 felnőtt és 20 gyerek. A támadás elkövetését egyelőre egy szervezet sem vállalta."
["post_title"]=>
string(24) "Robbantás egy mecsetben"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(23) "robbantas-egy-mecsetben"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-04 10:07:45"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-04 07:07:45"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364824"
["menu_order"]=>
int(22638)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[10]=>
object(WP_Post)#3585 (24) {
["ID"]=>
int(364807)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-03 12:58:35"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-03 09:58:35"
["post_content"]=>
string(1992) "Pozitív költségvetés-kiigazítást jelentett be tegnap este Viorica Dăncilă miniszterelnök - tájékoztat az Agerpres hírügynökség. A kormánypalotában tartott sajtótájékoztatóján a kormányfő elmondta: a gazdaság jó irányba halad, az idei évi konszolidált általános költségvetéshez becsült bevétel az eredeti összeghez képest 6 milliárd lejjel nőtt. A bruttó hazai össztermék az eredeti becslésekhez képest 945 milliárd lejre fog nőni a szakértők számításai szerint, ez 37 milliárd lejjel több a korábban számított összegnél.
A miniszterelnök leszögezte, hogy a kormány tartja magát a 2,97 százalékos költségvetési hiánycélhoz, ami tehát az Európai Unióval szemben vállalt 3 százalékos küszöb alatt marad.
A költségvetés-kiigazítás során az egészségügyi rendszer büdzséje 891 millió lejjel bővül, az összeg nagy részét felszerelésekre fordítják.
A tanügy 178 millió lejt kap ösztöndíjak kifizetésére és beruházásokra. 110 milliót az afrikai sertéspestis járvány megállítására, és a tenyésztők kártérítéseinek kifizetésére különítettek el.
Az adóhatóság 278 millió lejt kap, amelyet az informatikai rendszere felújítására, a vámhivatalnokok felszerelésére, illetve a vámügyi hatóság Európai Unió határán lévő hivatalainak modernizálására kell fordítania.
A költségvetés-kiigazítás során 850 millió lejjel nő meg a nyugdíjakra fordítandó összeg.
A belügyminisztériumhoz 366 millió lej kerül, ezt az összeget a járműpark bővítésére, illetve közel 8 000 új rendőri állás létesítésére kell fordítania.
A roncsautó-program is részesül a pozitív költségvetés-kiigazításból: további 30 000 értékjegyet bocsátanak ki.
A költségvetés-kiigazításról szóló rendeletet augusztus második felében fogadja el a kormány – jelentette be Viorica Dăncilă kormányfő."
["post_title"]=>
string(37) "Pozitív költségvetés-kiigazítás"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(31) "pozitiv-koltsegvetes-kiigazitas"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-03 12:58:35"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-03 09:58:35"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364807"
["menu_order"]=>
int(22640)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[11]=>
object(WP_Post)#3586 (24) {
["ID"]=>
int(364803)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-03 12:51:43"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-03 09:51:43"
["post_content"]=>
string(1254) "Az alkotmánybírósághoz fordult ma Klaus Johannis államfő, kérve a taláros testületet az államelnök és a miniszterelnök között kialakult alkotmányos természetű jogi konfliktus megállapítására – tájékoztat az Agerpres hírügynökség. Johannis szerint alkotmányos természetű jogi konfliktus állt elő akkor, amikor Viorica Dăncilă kormányfő nem értesítette őt, hogy jövő héten egyhetes szabadságra megy, és arról sem, hogy pihenőnapjai idejére önhatalmúlag a kormány egy másik tagját, Paul Stănescu miniszterelnök-helyettes, regionális fejlesztési és közigazgatási minisztert bízta meg a kormányfői feladatok ellátásával.
Az elnök beadványában leszögezte: az alkotmány szerint az ő tiszte kinevezni a miniszterelnököt és a kormány tagjait. Rámutatott: a kormányfőnek folyamatosan - még szabadsága idején is - el kell látnia a tisztséggel járó kötelezettségeit, ha pedig úgy ítéli meg, hogy erre átmenetileg képtelen, akkor az államfő hatáskörébe tartozik, hogy ideiglenes miniszterelnököt nevezzen ki. Johannis szerint Dăncilă túllépte alkotmányos hatáskörét, és az állami intézmények közötti jóhiszemű együttmûködés elvét."
["post_title"]=>
string(61) "Johannis: A kormányfő túllépte alkotmányos hatáskörét"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(6) "364803"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-03 12:57:10"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-03 09:57:10"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364803"
["menu_order"]=>
int(22641)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
}
["post_count"]=>
int(12)
["current_post"]=>
int(-1)
["before_loop"]=>
bool(false)
["in_the_loop"]=>
bool(false)
["post"]=>
object(WP_Post)#3418 (24) {
["ID"]=>
int(364842)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-04 10:12:10"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-04 07:12:10"
["post_content"]=>
string(1176) "Romániában egymillió dolgozó hiányzik a munkaerőpiacról - jelentette ki Eugen Teodorovici pénzügyminiszter. A DCNews.ro hírportálnak a miniszter elmondta: javasolta, hogy töröljék azt a 2010-ben hozott rendelkezést, amely szerint a munkáltatók kötelesek átlagbért fizetni egy külföldről érkezett dolgozónak. Hozzátette, az intézkedés a hazai munkaerő óvását célozta a nemzetközi gazdasági válság következtében, de azóta változott a helyzet. A miniszter szerint a privát szférában a munkáltatókra kell bízni a dolgozók bérének megállapítását a nem EU-tagállamból érkező külföldiek esetében is. Az EU-n kívüli külföldi munkaerő alkalmazásának bátorítása céljából a miniszter minden olyan illeték eltörlésével egyetért, ami jelenleg a munkaerőköltséget terheli. A román hatóságok az idén 4395 munkavállalói engedélyt bocsátottak ki a nem EU-tagállamból érkező külföldiek számára, ebből többek között vietnami több mint 1500, török 560, nepáli 350. Legtöbben a vendéglátóiparban, hajóépítésben, ruha nagybani kereskedelemben és építőiparban dolgoznak."
["post_title"]=>
string(49) "Elismerte a munkaerőhiányt a pénzügyminiszter"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(45) "elismerte-a-munkaerohianyt-a-penzugyminiszter"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-04 10:12:10"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-04 07:12:10"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364842"
["menu_order"]=>
int(22629)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
["comment_count"]=>
int(0)
["current_comment"]=>
int(-1)
["found_posts"]=>
int(37169)
["max_num_pages"]=>
int(3098)
["max_num_comment_pages"]=>
int(0)
["is_single"]=>
bool(false)
["is_preview"]=>
bool(false)
["is_page"]=>
bool(false)
["is_archive"]=>
bool(false)
["is_date"]=>
bool(false)
["is_year"]=>
bool(false)
["is_month"]=>
bool(false)
["is_day"]=>
bool(false)
["is_time"]=>
bool(false)
["is_author"]=>
bool(false)
["is_category"]=>
bool(false)
["is_tag"]=>
bool(false)
["is_tax"]=>
bool(false)
["is_search"]=>
bool(false)
["is_feed"]=>
bool(false)
["is_comment_feed"]=>
bool(false)
["is_trackback"]=>
bool(false)
["is_home"]=>
bool(true)
["is_privacy_policy"]=>
bool(false)
["is_404"]=>
bool(false)
["is_embed"]=>
bool(false)
["is_paged"]=>
bool(true)
["is_admin"]=>
bool(false)
["is_attachment"]=>
bool(false)
["is_singular"]=>
bool(false)
["is_robots"]=>
bool(false)
["is_favicon"]=>
bool(false)
["is_posts_page"]=>
bool(false)
["is_post_type_archive"]=>
bool(false)
["query_vars_hash":"WP_Query":private]=>
string(32) "f92d9447fa072acf4d2e7d6f51866481"
["query_vars_changed":"WP_Query":private]=>
bool(false)
["thumbnails_cached"]=>
bool(false)
["allow_query_attachment_by_filename":protected]=>
bool(false)
["stopwords":"WP_Query":private]=>
NULL
["compat_fields":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(15) "query_vars_hash"
[1]=>
string(18) "query_vars_changed"
}
["compat_methods":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(16) "init_query_flags"
[1]=>
string(15) "parse_tax_query"
}
["query_cache_key":"WP_Query":private]=>
string(41) "wp_query:238a32c8b599ee27b18bbc2701b834e8"
}