Mai műsorunkban rendhagyó módon egy kerek évfordulóról beszélgetünk, hiszen Románia szinte 20 évvel ezelőtt, 2007. január 1-jén csatlakozott az Európai Unióhoz. Két szakembert kértem mikrofonhoz. Előbb Veres Valér szociológus és egyetemi tanár mondja el, hogy mit sikerült elérnie hazánknak az elmúlt két évtizedben, majd Bálint Csaba, a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsának tagja értékeli Románia uniós tagságának mérlegét.
Az uniós csatlakozással a rendszerváltás utáni legnagyobb célját teljesítette Bukarest és a romániai magyarság. Mára megnőtt az euroszkeptikusok száma, aminek fő oka az, hogy a csatlakozásnak vesztesei is vannak, hiszen Romániában jelentősek a bérekülönbségek, amelyek komoly társadalmi egyenlőtlenségeket szülnek. Veres Valér szociológus és egyetemi tanár szerint azonban ez nem írható az uniós csatlakozás számlájára, mert lényegében történelmi örökség, amit a hazai politikai elit nem tudott megváltoztatni az uniós tagság ellenére sem.
Bálint Csaba közgazdász szemmel értékeli az elmúlt két évtized uniós tagságát. A szakember szerint Románia jelentős változáson ment át pozitív értelemben, nagyon gyorsan fejlődött, amiben nagy szerepet játszott az arányait tekintve, a Marshall-terv értékét is meghaladó uniós támogatás.
A demonstrációk a halloween ünnepével is egybeesnek, ami a hatóságok szerint növeli az erőszakos cselekmények kockázatát.
A francia belügyminiszter bejelentése szerint a Rendőrség állományának akár 75 százalékát is mozgósítják. A tüntetések szervezői tiltakoznak a városközpontokból való kitiltás ellen, mert szerintük ez sérti a gyülekezés alkotmányos jogát.
Több szervezet bíróságon támadta meg a rendőrségi prefektúrák döntéseit.
A kereskedők képviselői ugyanakkor a korábbi fosztogatások megismétlődésétől tartanak. Számos üzlet kirakatát vasrácsokkal vagy vastag falemezekkel védik.
"
["post_title"]=>
string(91) "Több mint 70 ezer rendőr és csendőr készül a holnapi tüntetésekre Franciaországban"
["post_excerpt"]=>
string(132) "A demonstrációk a halloween ünnepével is egybeesnek, ami a hatóságok szerint növeli az erőszakos cselekmények kockázatát."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(82) "tobb-mint-70-ezer-rendor-es-csendor-keszul-a-holnapi-tuntetesekre-franciaorszagban"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2026-10-30 14:05:04"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2026-10-30 12:05:04"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469837"
["menu_order"]=>
int(0)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[2]=>
object(WP_Post)#3725 (24) {
["ID"]=>
int(469835)
["post_author"]=>
string(3) "195"
["post_date"]=>
string(19) "2026-10-30 14:03:42"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2026-10-30 12:03:42"
["post_content"]=>
string(512) "
Az Egyesült Királyságban 70 ezer 831 autót gyártottak szeptemberben, 38,6 százalékkal többet az egy évvel korábbinál - közölte a brit gépjárműgyártók és -kereskedők szövetsége (SMMT).
A meredek növekedés oka elsősorban az alacsony összehasonlítási bázis. Tavaly szeptemberben ugyanis a Jaguar Land Rover kénytelen volt leállítani a termelést egy kibertámadást követően.
Kína határozottan ellenzi a kínai vállalatokat érintő új amerikai korlátozásokat, és megteszi a szükséges intézkedéseket jogos érdekeinek védelmében – közölte ma Kuo Csia-kun, a kínai külügyminisztérium szóvivője.
Az amerikai Szövetségi Kommunikációs Bizottság (FCC) tegnap olyan szabályokat fogadott el, amelyek értelmében 2028 decemberétől a kínai laboratóriumok nem tesztelhetnek az amerikai piacra szánt elektronikai eszközöket, köztük okostelefonokat, kamerákat és számítógépeket.
Kuo szerint Washington túl tágan értelmezi a nemzetbiztonság fogalmát, visszaél az állami hatalommal, és indokolatlanul lép fel a kínai vállalatokkal szemben.
Mai műsorunkban rendhagyó módon egy kerek évfordulóról beszélgetünk, hiszen Románia szinte 20 évvel ezelőtt, 2007. január 1-jén csatlakozott az Európai Unióhoz. Két szakembert kértem mikrofonhoz. Előbb Veres Valér szociológus és egyetemi tanár mondja el, hogy mit sikerült elérnie hazánknak az elmúlt két évtizedben, majd Bálint Csaba, a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsának tagja értékeli Románia uniós tagságának mérlegét.
Az uniós csatlakozással a rendszerváltás utáni legnagyobb célját teljesítette Bukarest és a romániai magyarság. Mára megnőtt az euroszkeptikusok száma, aminek fő oka az, hogy a csatlakozásnak vesztesei is vannak, hiszen Romániában jelentősek a bérekülönbségek, amelyek komoly társadalmi egyenlőtlenségeket szülnek. Veres Valér szociológus és egyetemi tanár szerint azonban ez nem írható az uniós csatlakozás számlájára, mert lényegében történelmi örökség, amit a hazai politikai elit nem tudott megváltoztatni az uniós tagság ellenére sem.
Bálint Csaba közgazdász szemmel értékeli az elmúlt két évtized uniós tagságát. A szakember szerint Románia jelentős változáson ment át pozitív értelemben, nagyon gyorsan fejlődött, amiben nagy szerepet játszott az arányait tekintve, a Marshall-terv értékét is meghaladó uniós támogatás.
A parlament és a kormány közötti jogi konfliktus miatt óvja meg az Alkotmánybíróságnál a Képviselőház elnöke azt, hogy a kormány felelősségvállalással akarja elfogadtatni a jövő évi költségvetési törvénytervezetet – jelentették ki politikai források az Agerpres hírügynökségnek.
Hat személyt vettek őrizetbe a Spiru Haret Egyetemen elcsalt záróvizsgákkal és magiszteri vizsgákkal kapcsolatos ügyben – közölte a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség.
Stabilitás és jogállamiság nélkül nincs fejlődés, az Amerikai Egyesült Államok pedig gazdaságilag erős Romániát akar legjobb partnerének – jelentette ki Adrian Zuckerman új bukaresti amerikai nagykövet.
A skót miniszterelnök csütörtökön hivatalosan is felszólította a brit kormányt annak lehetővé tételére, hogy a skót parlament dönthessen az újabb függetlenségi népszavazás kiírásáról.
Moszkvának nem áll szándékában kiélezni az energetikai helyzetet, és kész fenntartani az orosz gáz ukrajnai tranzitját – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a csütörtökön Moszkvában tartott éves sajtótájékoztatóján.
Az Egyesült Államok számára nagyon szomorúnak, de az alkotmányosság szempontjából nagyszerűnek nevezte Nancy Pelosi demokrata párti házelnök azt, hogy a képviselőház megszavazta a Donald Trump elnök elleni alkotmányos felelősségre vonási eljárás megindítását.
Az 1989-es év úgy telt el, hogy végig azt éreztem: valami történni fog, pontosabban, hogy valaminek történnie kell. Akkor Nagyszalontán éltem, naponta néztem a magyar televíziót és hallgattam a Kossuth Rádiót.
Hogyha valamit nagyon-nagyon szeretnék újra átélni életemben, akkor, kétségtelen, 1989 decemberének az a néhány lelkes-lobogó napja lenne. Amikor nem nagyon érdekelt minket, hogy éppen minek vagyunk a részesei: forradalomnak, államcsínynek, összeesküvésnek vagy nemzetközi megegyezésnek.
Néhány idei évfordulóval kapcsolatosan válogattunk interjúkat, beszélgetéseket többek között aranyszalagtárunkból is. Az adásban megszólal többek között Páskándi Géza, Sütő András,…
Ahogy harminc évvel ezelőtt ültem karácsonykor a fehér papírlap előtt,
boldogan, hogy ismét írhatok A Hétbe, ahonnan 1989 elején kirúgtak, ugyanakkor
tanácstalanul, hogy mit is reméljek az éppen zajló véres rendszerváltástól.
A rendszerváltás tájékán nem csak hittem Európában (hinni ma is hiszek), de valamiféle megváltásban is reménykedtem. Mély meggyőződéssel vallottam, hogy mi, románok és magyarok – előbb-utóbb – egymásra találunk, hiszen sem számunkra, sem számukra nincs más értelmes lehetőség. Legalább hosszú távon. Igaz, ködevő akkor sem voltam.
A parlament és a kormány közötti jogi konfliktus miatt óvja meg az Alkotmánybíróságnál a Képviselőház elnöke azt, hogy a kormány felelősségvállalással akarja elfogadtatni a jövő évi költségvetési törvénytervezetet – jelentették ki politikai források az Agerpres hírügynökségnek.
Hozzátették, ez nem akadályozná a 2020-as költségvetési törvény hatályba lépését, hanem a jövőre nézve tiltaná meg a kormányoknak a költségvetés felelősségvállalással történő elfogadását. A Szociáldemokrata Párt vezetősége hétfőn tárgyal egy esetleges alkotmánybírósági óvásról, illetve egy bizalmatlansági indítvány benyújtásának lehetőségéről.
Hat személyt vettek őrizetbe a Spiru Haret Egyetemen elcsalt záróvizsgákkal és magiszteri vizsgákkal kapcsolatos ügyben – közölte a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség.
A DIICOT összesen 76 házkutatást végzett az ügyben. A nyomozáshoz közel álló források szerint az egyetem egyik rektorhelyettesénél, bizonyos karok titkárainál, továbbá tanároknál és diákoknál is vizsgálódtak az ügyészek.
Stabilitás és jogállamiság nélkül nincs fejlődés, az Amerikai Egyesült Államok pedig gazdaságilag erős Romániát akar legjobb partnerének – jelentette ki Adrian Zuckerman új bukaresti amerikai nagykövet.
Az Agerpresnek adott interjúban Zuckerman beszél a kétoldalú együttműködés kilátásairól és Romániával kapcsolatos saját tapasztalatáról. Adrian Zuckerman Bukarestben született, az Egyesült Államokban épített karriert és az interjúban beszélt arról is, miként látja Románia fejlődését a kommunizmustól a jogállamiság és a demokrácia felé.
A skót miniszterelnök csütörtökön hivatalosan is felszólította a brit kormányt annak lehetővé tételére, hogy a skót parlament dönthessen az újabb függetlenségi népszavazás kiírásáról.
Nicola Sturgeon edinburghi hivatalában felolvasott nyilatkozatában közölte: a múlt heti brit parlamenti választások eredménye nyomán immár vitathatatlanná vált a skót kormány felhatalmazása arra, hogy a skót népnek felajánlhassa a döntést saját jövőjéről. A skót miniszterelnök csütörtökön megerősítette, hogy már 2020 második felében szeretné megtartani a népszavazást Skócia függetlenségéről, és alig burkolt utalást tett arra, hogy ha a brit kormány ezt nem engedélyezi, Skócia jogi útra tereli az ügyet.
Moszkvának nem áll szándékában kiélezni az energetikai helyzetet, és kész fenntartani az orosz gáz ukrajnai tranzitját - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a csütörtökön Moszkvában tartott éves sajtótájékoztatóján.
Mint mondta, Oroszország nem azért igyekszik átmeneti szerződést kötni a tranzitról, hogy később beszüntesse. Hozzátette, hogy az Európába vezető ukrajnai útvonal hosszabb és drágább, mint a balti-tengeri. Kifejezte készségét arra, hogy az anyagi vitákban olyan egyezség szülessen, amely az ukrán felet is kielégíti.
Az Egyesült Államok számára nagyon szomorúnak, de az alkotmányosság szempontjából nagyszerűnek nevezte Nancy Pelosi demokrata párti házelnök azt, hogy a képviselőház megszavazta a Donald Trump elnök elleni alkotmányos felelősségre vonási eljárás megindítását.
Donald Trump amerikai elnök meggyőződése szerint a szenátus helyreállítja a törvényes rendet, és tisztázza őt az ellene felhozott vádak alól - hangsúlyozta a washingtoni Fehér Ház szerda esti közleményében, amelyet röviddel az után adott ki, hogy a képviselőház döntött az elnök elmozdítását célzó alkotmányos felelősségre vonási eljárás lefolytatásáról. Ugyanakkor Donald Trump egy választási nagygyűlésen felszólította támogatóit, hogy a jövő évi választásokon "szavazással küldjék a pokolba" Nancy Pelosi házelnököt.
Az 1989-es év úgy telt el, hogy végig azt éreztem: valami történni fog, pontosabban, hogy valaminek történnie kell. Akkor Nagyszalontán éltem, naponta néztem a magyar televíziót és hallgattam a Kossuth Rádiót.
A lengyelországi, csehszlovákiai, magyarországi híradások, a keletnémet úgynevezett turisták átengedése a magyar határon, Tőkés László nyilvános megszólalásai azt sugallták, hogy a kommunista rendszernek egész Európában vége lesz.
Tudtuk, vagy inkább
reméltük a rezsim végét, ám amikor az bekövetkezett, mégis váratlanul ért
bennünket. Nemcsak minket, egyszerű állampolgárokat, hanem az akkori , a
hatalmat ad-hoc módon megragadó politikai elitet is. Az, hogy a diktatúra
bukását követően Románia egyfajta tompított, fékezett és visszafogott rendszerváltás
irányába indult el, kerülve a radikális változásokat, azt hiszem, hogy épp
ennek a tanácstalanságnak a következménye. A hatalom kivárt, megpróbálta
begyűjteni és feldolgozni a belföldi és külföldi jelzéseket, s mindig a
legkisebb ellenállás irányába mozdult el. A rendszerváltóknak nem volt igazi
stratégiájuk, s ez meglátszott az ország politikai irányvonalán, a gazdasági
hanyatláson, ami a szabadság kivívását követte.
Itt mindjárt fel kell
tennünk egy kérdést: volt-e valójában mozgástere és ha igen, akkor mekkora az
Iliescu – Petre Roman fémjelezte vezetésnek? Megítélésem szerint mindössze
annyi, hogy akarattal vagy tudás-hiányból, de lassította a rendszerváltás
folyamatát. Valójában azonban a nyugati orientációnak, a piacgazdaságnak, a
politikai pluralizmusnak nem volt alternatívája. A Szovjetúnió széthullott, a
Balkánon zűrzavaros helyzet alakult ki, Románia biztonságát csakis és gazdasági
felemelkedését csakis a NATO-tól és az Európai Uniótól remélhette. Ugyanakkor
azt is meg kell említenünk, hogy ugyanez a vezetés el tudta kerülni annak
veszélyét, hogy szélsőséges politikai erők vegyék át a hatalmat. Hiszen – ahogy
mondani szokták – igény az lett volna rá.
Az ezredforduló után
megváltozott az ország alapvető politikai paradigmái. Immár nem az úgynevezett
demokraták harcoltak az úgynevezett kommunistákkal, hanem az úgynevezett korrupcióellenesek,
az úgynevezett nemzeti elkötelezettekkel. Ez szorosan összefüggött azzal, hogy
egyre több külföldi befektető érkezett az országba. Felgyorsult az integráció
folyamata és érezhetően megnőtt a külföldi politikai és gazdasági érdekeltség
Romániában, amelyet egyesek örömmel, mások gyanakvással fogadtak.
Olyan kérdések tevődtek
fel, hogy a globalizációt, avagy a nemzetállami modellt kell-e követni.
Tulajdonképpen ma is itt tartunk. S akkor eljutunk a legfontosabb kérdéshez.
Szabadok vagyunk-e? Lehetünk-e szabadok egy mindinkább globalizálódó világban,
avagy van-e értelme annak a szabadságnek, amelyik szembefordul a nemzetközi
együttműködéssel, bezárkózik és nacionalista szólamokat hangoztat?
A forradalom 30 éves évfordulója jó alkalom arra, hogy gondolkodjunk ezekről a kérdésekről.
Hogyha valamit nagyon-nagyon szeretnék újra átélni életemben, akkor, kétségtelen, 1989 decemberének az a néhány lelkes-lobogó napja lenne. Amikor nem nagyon érdekelt minket, hogy éppen minek vagyunk a részesei: forradalomnak, államcsínynek, összeesküvésnek vagy nemzetközi megegyezésnek.
Amikor nemcsak a román televízióban köszöntötték magyarul a Karácsonyt, hanem valamennyien úgy éreztük: ebben az önmagára zárt és önmagába roskadt, éhezésbe kergetett, sötétségbe burkolt, kihűlő lakásokba fagyasztott országban valóban megtörtént a csoda, és váratlanul, hihetetlenül, leszállt közénk az Angyal, hogy elhozza a feltámadás igéretét. Soha nem feledem, ahogyan napokon át álltunk kint a tereken és egész egyszerűen nem hittük, hogy vége, hogy kifele tartunk ebből a minket talán a legjobban sújtó kelet-európai tisztítótűzből, amikor hihetetlennek tűnt, hogy néhány óra és néhány nap alatt összeomolhat minden, amit nemzedékek fejébe sulykoltak, mint egyetlent és örökkévalót. Jöjjön, aminek jönnie kell, de ami volt, annál rosszabb már nem lehet – alighanem ez a gondolat mocorgott öntudatlanul is mindannyiunkban, és a hirtelen ránk szakadó szabadság igézetét és ígéretét nem zavarta semmi. Hogy mi lesz két-három-tíz vagy éppen harminc év múlva, az még csak át sem szaladt a fejünkön.
Ott és akkor csak annyit tudtunk, hogy honnan jöttünk, de azt nem, hogy hová tartunk. Csak annyit éreztünk, hogy végre-valahára szétrobbant a diktatúra, hogy valamiképpen benne vagyunk a történelemben, de azt már nem, hogy árnyai még sokáig kisértenek, széttöredezett darabjai még visszahullhatnak a fejünkre.
Csak álltunk ott a tereken, románok, magyarok, az örömnek, a lelkesedésnek ugyanazon sugarai alatt és akkor fogalmunk sem volt, hogy néhány hónap múlva felsorakozhatunk már másként is, rémülten, riadtan, sanda és gyanakvó pillantásokat vetve egymásra.
Csak álltunk ott a tereken és nem gondoltunk arra, hogy nemsokára gyárak százai vonulnak rozsdatemetőkbe és munkahelyek százezrei foszlanak szerteszét, hogy mindaz, amiről azt mondták, hogy a miénk, az övéké lesz, a korrupció előrelátó bajnokaié, a vadkapitalizmus akkor még ismeretlen szerencselovagjaié.
Csak álltunk ott a tereken és abban bíztunk, hogy nem csupán Románia addig szögesdróttal és géppuskákkal őrzött határai válnak átjárhatóvá, hanem a szólás- és véleményszabadság számunkra is elhozza majd a könyvek és újságok Gutenberg galaxisait, a rádiók és televíziók csillagrendszereit.
Csak álltunk ott és még fel sem merült bennünk, hogy a nyitottság magával hozza az értékteremtéssel együtt járó értékvesztést, hogy a demokrácia olyan eszmék szabadságát is jelenti, amelyekről eszünk ágába sem jutott, hogy még valaha visszatérhetnek.
Csak álltunk ott és nagyon kevesen sejtették, hogy a forradalmak lelkes napjainál jóval keményebbek lesznek a rendszerváltásokat követő évtizedek, hogy nem léteznek olyan nagy ugrások, amelyek a hatalmas elmaradottságokat máról-holnapra számolják fel.
És most eltelt három évtized.
Az egypártrendszer megszűnt, a piacgazdaság végleg eltüntette a központi, tervutasításos rendszert, autóink és házaink megváltoztak, már nem az üresen kongó üzletek, hanem a fogyasztói társadalom ellen emeljük fel a szavunk és ha még gyakran tartalékként is, de már ott játszunk Európa és a NATO csapatában. Sok ez vagy kevés? Úgy gondolom, a 89 előtt születetteknek sok, az utániaknak pedig kevés.
Mi, gyermekkorunkban, fapados vasúti kocsikban utaztunk Csíkszeredától Brassóig, ők pedig fapados repülőkön jutnak el Párizsba, Londonba vagy éppen Barcelonába. Igaz, manapság inkább vendégmunkásokként, mint vendégként. De meggyőződésem, hogy újabb harminc-negyven vagy ötven év teltén eljön majd az az idő, amikor az ő gyermekeik itthon is éppen úgy tudnak élni, mint máshol. És akkor miért ne maradnának itthon? 1989 nélkül ez az ígéret egészen biztosan nem létezne.
Néhány idei évfordulóval kapcsolatosan válogattunk interjúkat, beszélgetéseket többek között aranyszalagtárunkból is. Az adásban megszólal többek között Páskándi Géza, Sütő András, Balogh Péter, Huszár Sándor és Boros Zoltán.
Ahogy harminc évvel ezelőtt ültem karácsonykor a fehér papírlap előtt,
boldogan, hogy ismét írhatok A Hétbe, ahonnan 1989 elején kirúgtak, ugyanakkor
tanácstalanul, hogy mit is reméljek az éppen zajló véres rendszerváltástól.
1989 decemberének közepén kezemben volt a befogadási engedély
Magyarországról és a „nagy formulár” az áttelepedéshez a bukaresti nyolcas milíciakörzettől.
Abban az évben hajnalban kelő nyomdai korrektor voltam. December közepe után
elragadott a Tőkés László körüli temesvári események hírforgataga. A puskaropogás
hangja, sokszoros átvételben mintha egy osztrák rádióadótól, meggyőzött róla,
hogy a dominóeffektus elérte Romániát, a történelem kereke nagyot fordult. Természetesen
a Gorbacsov-féle peresztrojka (gazdasági és társadalmi átalakítás) és
glasznoszty (politikai nyitás, áttetszőség) eszménye lebegett a szemünk előtt, és
azt is tudtuk, hogy ezek megvalósítója, a romániai Gorbacsov: Ion Iliescu lesz.
(Akivel különben az előző évben háromszor is találkoztam interjút készítendő.)
Az események ismertek, Bukarestben engem is sodort a forradalom
szele. Legelőször is vissza lapomhoz, az 1970-ben alapított A Héthez.
A lap 1989. december 21-i száma még „a kongresszusi dokumentumok
forradalmi szellemében” fogant, tele volt Ceausescuval, első oldalon iráni látogatása.
Ki sejtette volna, hogy négy napja van még az életéből? December 28-án, jóformán
magunkhoz sem tértünk, már a napfényes új rendszer köszöntött olvasóinkra A Hét
oldalairól. Az ezredik lapszám volt az, pont az ezredik az 1970-es alapítás után
– micsoda egybeesés, micsoda ünnep!
És micsoda újraindulás! Mindjárt az ezredik számmal szabad sajtókorszakot
kezdeni! Ráadásul – az új főszerkesztő, Gálfalvi Zsolt felkérésére és Andrei
Plesu művelődésügyi miniszter kinevezésével (akinek miniszteri rangú államtitkára
szeretett egykori Hetes kollégám, Horváth Andor volt) – főszerkesztő-helyettesként!
Kik is írtak ebbe az első/ezredik számba: Adonyi Nagy Mária, Szekernyés János,
Kányádi Sándor, Eugen Ionescu (Ionesco, Párizsból), Lázár Edit, Domokos Géza (már
„a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Intéző Bizottsága nevében” – mintha minden egyszerre pattant volna ki a
semmiből!), Méliusz József, Gálfalvi Zsolt, Szász János – és ha megengedik,
utolsóként a listán: jómagam.
Tudom, kissé sok a felkiáltójel sorsom fordulásai körül, de végül
is ez a mozzanat, az újrakezdés lehetősége határozta meg döntésemet, hogy a
kitelepedés helyett a munkás maradást, a magyar főváros helyett a románt választottam.
Ezen a mozzanaton túl azonban marasztott a történelmi fordulat
keltette lelkesedés és bizakodás, mondhatni össztársadalmi remény is, a szabadság
mámora. Hiszen az ezredik lapszám első oldalán az állt a „Nemzetmentési Front”
első közleményében (a név Nemzeti Megmentési Frontként rögzült): „a győzelem, amelynek az egész ország örül, a valamennyi nemzetiséghez
tartozó néptömegek és elsősorban nagyszerű ifjúságunk önfeláldozásának gyümölcse”.
Ebből valahogy jó volt azt kiolvasni, hogy ezután, a diktatúra és
a személyi kultusz bukásával, mindenki élete jobb lesz, de megszűnik a
jogfosztottságunk is, vége a homogén nemzetállami őrületnek, a titkosszolgálatok
terrorjának…
Hogy mi lett abból a buliból? Kétségtelenül sok minden jobb ma,
mint volt akkor, kinek-kinek más az összehasonlítási alapja, szempontja, más a
fontos. Én azt emelem ki, hogy három hónap sem telt el a „felszabadulás” után, és
a marosvásárhelyi események egyből romba döntötték minden reményünket, és azóta
is – a sok jóval és rosszal együtt – a politika és a politikai osztály lezüllése
megállíthatatlan, a megosztottság (Romániában is) egyre élesebb, a hatalom-összpontosítási
törekvések mind nyilvánvalóbbak, a sajtó önnön mocskában agonizál, jogfosztottságunk
néhány kezdeti siker után, a Ion Iliescut követő államelnökök jóvoltából,
visszaállt korábbi állapotába, és a titkosszolgálatok, az ügyészállam túlkapásai
romba döntik az emberi jogokat, a jogállamiságot – a demokráciát.
Nem reménykedem. Félek, hogy egyre inkább az a nagy helyzet, mint
a klímaváltozással: már késő. Féltem a gyermekeim sorsát, félek az elbutulástól
és hogy nem lesz erőm méltóságteljesen megoldani. Félek attól, hogy jövőre nem
tudjuk méltóan megünnepelni A Hét
megalapításának ötvenedik évfordulóját.
… Ülök a képernyő előtt, és harminc év változásainak súlya alatt
azon töprengek: érdemes-e még bármit rögzíteni, van-e még értelme az írásnak?
Megfordult a kerék
A diktátor az utolsó időben – az általa és családja által gyakorolt kíméletlen barbarizmust társadalmi és politikai vívmányként hirdetve – gyakran hangoztatta, hogy a történelem kerekét nem lehet visszafordítani. Nem vette észre, amiként nem volt képes megérteni talán a szorzótáblát sem, hogy az ő műve, a kérlelhetetlen személyi kultusz, az egész nép és ezen belül a nemzetiségek elnyomása, fizikai, lelki és szellemi megnyomorítása: ez jelentette voltaképpen a történelem szabadság és demokrácia felé mozduló kerekének visszafordítását.
Sosem felejtem a képet: vonulnak barakkjaikba az új épületmonstrumot, az úgynevezett Köztársasági Palotát építő elcsigázott katonák. Portól fehér, csontra fogyott arcok, formát vesztett kezek, a port és a lelket felkavaró fáradt csoszogás. Rabszolgák, rabszolgasors, sokoldalúan fejlett rabszolgakor. Szocializmusnak álcázva.
Élén a paranoiás fáraóval s a világ leganalfabétább alkimistájával.
A Palota nem épült fel. Parkinson angol tengernagy egyik törvénye kimondja: minden intézmény kimúlásának biztos jele, ha falánk hatalmi paroxizmusában új, nagy, fényes székhelyet akar építeni magának; s egyik ilyen intézmény sem éri meg annak végleges elkészültét, sosem költözik belé. Parkinson törvénye győzött.
Amikor a forradalomban a hadsereg a nép, a tüntető fiatalok mellé állt, az egész ország területéről érkezett rabszolgák felszabadultak – igazi katonákká váltak. Többen haltak meg golyótól, mint annak előtte munkabalesetben, bár a robot hosszú ideje alatt a munkabalesetek is sok áldozatot szedtek. A több milliárd dollárt felemésztett épületben nehéz lesz eltüntetni az utasításos nagyzási hóbort jeleit. De talán sikerülni fog. Az új rendeltetésű épület előtt pedig emlékmű áll majd, hirdetve mindazok hősiességét, akik életüket áldozták a szabadságért.
A szabadságért, az egyetlen olyan dologért a demokráciában, amely egyidejűleg cél és eszköz. És amit csak higgadt légkörben, teljes jogegyenlőségben, a szellem és a kéz okos munkájával lehet megőrizni.
Mindenesetre: az a bizonyos kerék – velünk itt, Európa peremén – óriásit fordult. És nem állt meg még… Isten óvjon bennünket! (A Hét, 1989. december 28., 52. szám)
A rendszerváltás tájékán nem csak hittem Európában (hinni ma is hiszek), de valamiféle megváltásban is reménykedtem. Mély meggyőződéssel vallottam, hogy mi, románok és magyarok – előbb-utóbb – egymásra találunk, hiszen sem számunkra, sem számukra nincs más értelmes lehetőség. Legalább hosszú távon. Igaz, ködevő akkor sem voltam.
A 89' decemberi események másnapján arról írtam jegyzetet, hogy Ceaușescut meglőtték ugyan, de a sok apró kis Ceaușescu továbbra is velünk marad, azaz ne essünk tévedésbe, a román-magyar megbékélés (bár lennie kell) nem lesz sétagalopp. Volt kollégáim – akkor is csak többszörös okvetetlenkedésem nyomán – két nappal később adták le a jegyzetet. Azzal a feltétellel, hogy többé nem zaklatom őket efféle kedélyromboló provokációkkal. A magyar-román megbékélést fogom zátonyra futtatni. Igy aztán még egy fél évig a sepsiszentgyörgyi Gépeket és Gépalkatrészeket gyártó Vállalat fordítási osztályán folytattam a szebb jövő szolgálatába állított semmittevést. Egy állítólagos államellenes összeesküvés okán ugyanis a hatalom már egy évvel korábbam száműzött a Megyei Tükör szerkesztőségéből, de – mert eltávolításom politikai okokból történt – a rendszer összeomlása automatikusan visszaléptetett volna korábbi státusomba.
De nem erősködtem. Az egyetemen – román-magyar szakot
végeztem – alaposan fejembe verték Moțoc híres mondását, miszerint „Dacă voi nu mă vreți, eu vă vreau.” Nem voltam hajlandó egy balkáni zsarnok lózungjához
igazodni. Átírtam a klasszikus textust: „Dacă voi nu mă vreți, nici eu nu vă vreau.” Egészen 90' márciusáig az említett Gépgyárban
pihenhettem ki a Ceaușescu-korszak fáradalmait. Ezt követően kerültem a Brassói
Lapokhoz.
A vásárhelyi „események” nyomán nyilván még inkább
kapaszkodtam Európába. Hiszen – az akkor már a keleti nyitás lázában égő
kontinens – számunkra valóságosan is maga volt a paradicsom. Kisebbségi
demokrácia, regionalizmus, a kisebbségellenes nemzeti államok magasabb egységbe
való beolvasztása, melyben háttérbe szorulnak, majd eltűnhetnek a klasszikus
nacionalizmusra jellemző nyelvi-kulturális kizárólagosság reflexei. A
nyugat-atlanti liberalizmus egyik alaptétele a társadalmi autonómia volt. A
modern XXI. századi demokrácia az egyének, a társadalmi csoportok, a társadalmi
intézmények autonómiájának elvén alapult. Ez az elv természetesen az egyenlőség
és az az államon belüli önrendelkezés ígéretét is implikálni látszott. Lehetett
ezzel nem egyetérteni? Számolatlan jegyzetben, kommentárban, esszében álltam ki
ezek mellett az – általam ma is
érvényesnek tartott – elvek mellett.
Csakhogy
fokozatosan kiderült, hogy ezek az elvek érvényesek a melegekre, a nőkre, sőt
még a zsidókra és a romákra is. Az asszimilációnak ellenszegülő
nyelvi-kulturális kisebbségekre azonban nem. Fergeteges tempóban az is kiderült
(lásd: Harkov-jelentések meg egyebek), hogy az utóbbiakra az említett elvek nem
is akárhogyan: egyáltalán nem érvényesek. Európa számára ez a szókapcsolat nem
is létezik. A nyelvi-kulturális kisebbségek Európa és nem utolsó sorban Amerika
számára pusztán etnikumok. A kifejezés az amerikai politikatudományi zsargonban
eredetileg az indiánok megnevezésére szolgált. Így aztán a fokozatosan
dominánssá merevedő liberális diskurzusban mi, határon túli magyarok is
valamiféle a modernitásról reménytelenül leszakadt, fejlődésükben megrekedt, a
többségtől elzárkózó, köldökbámuló bennszülöttekké degradálódtunk. Akiktől a
többség még a benszülöttség státusát is megtagadhatja.
Így aztán mindinkább megkeseredtem. Továbbra is úgy
véltem ugyan, hogy Európának – főként a migráció miatt – előbb-utóbb
radikálisan át kell alakulnia. Csakhogy ezt már nem biztos, hogy én már
megérhetem.
Van azonban valami, ami legalábbis az utódaim
vonatkozásában kissé optimistábbá tesz. S ez nem egyéb, mint a jeles román
történész, Lucian Boia munkássága.
A jeles szerző legújabb kötete Az ókori Daciától a
nagy egyesülésen át a mai Romániáig ismét
reveláció. A magyar olvasónak egyre inkább az az érzése támadhat, hogy Lucian
Boia számunkra – a román-magyar viszonyt tárgyilagosan megítélő – románok és
magyarok számára maga a fény az alagút végén. Voltak ugyan elődei. Szórványosan
és bátortalanul. És mindig a román nyilvánosság perifériáján. Boia azonban
fokozatosan a román történettudomány és politikaelmélet központi alakjává
válik. Bár továbbra is jószerével magányosan. Igaz, a Nyugat szinte már az
egyetlen valóban komolyan vehető román történészként tartja számon. Idehaza is
szaporodnak a hívei, de kevesüknek van bátorságuk vagy erkölcsi erejük ki is
állni mellette. Divatjelenséggé meg éppen nem válhat. A román fiatalok körében
sem. Egyfajta – ki tudja honnan ide tévedt – atomjégtörőként egymagában cirkál a román nemzeti mitológia évszázadok
óta szinte már áttörhetetlenné fagyott vizein.
Könyvei megjelennek és elfogynak. Románul és magyarul is.
S mintha a közember hangulata is változna. Kolozsvár utcáin egyre kevesebb
magyarellenes indulattal és egyre több rokonszenvvel találkozom…
A kettő együtt valóban
indokolhatja a bizakodást. Továbbra is főként rajtunk múlik, hogy képesek
leszünk-e megmaradni…
A parlament és a kormány közötti jogi konfliktus miatt óvja meg az Alkotmánybíróságnál a Képviselőház elnöke azt, hogy a kormány felelősségvállalással akarja elfogadtatni a jövő évi költségvetési törvénytervezetet – jelentették ki politikai források az Agerpres hírügynökségnek.
Hozzátették, ez nem akadályozná a 2020-as költségvetési törvény hatályba lépését, hanem a jövőre nézve tiltaná meg a kormányoknak a költségvetés felelősségvállalással történő elfogadását. A Szociáldemokrata Párt vezetősége hétfőn tárgyal egy esetleges alkotmánybírósági óvásról, illetve egy bizalmatlansági indítvány benyújtásának lehetőségéről.